Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1993. január, IV. évfolyam, 1. szám »


Balla Zsófia

Balla Zsófia
Megszólítás
Mintha
Úgy élek, fölvirágozva,
tenyerem simogatással
telve, hajam villanyos. Bő,
elnyúlt pulóver ez a hely,
a tiszta szoba. Sikálom
az edényt. Borok a polcon.
Úgy alszom-ébredek: boldog
Hamucipőke – befogja
száját, tekintetét, vissza
húzza kezét. A Tapolca
partján bőgnek a szarvasok.
Halált okozó fegyelem.
Kapaszkodom és szárnyalok.
Megtennéd, hogy semmit ne kérdezz?
Az élő, sugárzó egész.
Téged és téged
A jégszekrényből kékes láng
csap ki, forró cementre, talppal.

A hajók fölúsznak. Ott vesztegelnek
a fák alatt, öledben.

Teljes villanykörték belül.
Almabékák a tóban.
Ülök hálóba tekerten,
baracklé csorog államon,
lucskos, síkos a víz. A hajó.

 
Hommage à Pouchkine
Kérhetem-e azt, ami nincsen?
Te bánkódsz, tördelve, lehunyva.
Üveghomokban struccolok magam.
Ami van, nem rokkan, mint a hó.

Ne nyomasszon, mi a sok, kevés.
Ne haragudj, merthogy ennyire.
Több mint élet, a mérték
szándéktalan. Nem tőlünk való.

Sugárzás
Pásztázom tekintetemmel.
Körvonalait simítom.
Ez már elkerülhetetlen
csókolat, kivédhetetlen
hiszen tekintet nélküli.

Rajta szemem reflektora.
Megszólítás
Minden készen áll.
Az életed teljes, nem hiányzik
semmi belőle.
Aki szeret, hogyan
karcolhatná meg üvegét?
Reggel a kezedre
teleírt lepke,
szárnyas pernye száll.
Ilyen törékeny.
Nem akarok semmit.
Állok a közeledben,
beleszagolok a szélbe
Simogatom a neved.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék