Tompa Gábor
Irodalomtörténet
Az erőszakos verebek
nem hagyják Tandorit aludni.
A kukoricaszemeket
kapkodják világirodalmi
mohósággal, mint amikor
mesterek műveit lapozzuk,
s az égbolton, mint annyiszor
hajnalban óriás, vörös lyuk
tátong, mint izzó őstükör,
mely áldott tudásszomjra szólít,
s amely a forró semmiből
teremtett életet, valódit,
s a pillanatban tündököl,
ahányszor a világ halódik.
Feljegyzések a nyúlról
Mint forradalmi fenegyerekek,
úgy ülnek naphosszat a verebek
az út porában, s nem szórnak hamut
fejükre, hisz már rég divatjamúlt
szokás ez, így hát inkább ricsajog
külön-külön mindegyik, hogy sajog
bele az emberi s állati fül;
a jó Nyuszi most is a fűben ül
lapulva, s próbál emlékezni majd,
hogy ki okozta ezt a nagy ricsajt:
„verébhangot én nem hallottam itt” –
adja tovább fültanúként a hírt –
„s ha ők is voltak, az sem nagy csoda,
hisz verébnek a nyúl vérrokona!”