Silvia Obreja
Följegyzés a föld szemére
Nehéz teher hogy tested is van
veled lopakodik
s olyannak mutat a világ felé
amilyen nem lehetsz
és mindig érette a megtorpanás
és hízelkedve mégis örökké
menj tovább
a szegeletkőig legalább
eltűnt hajók a tengeren
közlekednek sehová
idő lódul biztatom ragadja magával
jelnek a föld szembogarán
el kellene földelnem végre
gyertya alá hangos elsiratással
pokolra véled
hullámra szikkadtán állok a parton
magamra maradtam ez az örömöm
rázuhanok egy csillagra
Cím nélkül
legyen hát amerikai a költemény
tessék velem jönni a szupermarketba
eladónők
ne süssétek le a szemetek
a férfiak manapság még nagyokat sercintenek
közelnézetből ez igen zavaró
nem mindenik lánynak van idegen cucca
szeméttől terhes az utca
a dzsessz és a költészet szerelmet csihol
vakok a villanykörték kiégtek
a metróállomásra jöjjetek velem
még mosdatlan az éjszaka
a kaja újságpapírba csomagolva
a parkokban házak állnak
s szobor a hárs alatt
botfülű nemzedék
miért áhítozol harmonikus üvöltésre
a szólista nagyon messziről érkezik
taps illesse meg
Az idő agóniája
Visszatéríteni nem
csak megállítani az időt
a haláltusában
erre törekszem
A mindent akarás már erre kényszerít
– a havazás van kilátásban
A szűzességtől fosztott reggelek
ráncokat hagyva a tükörben tűntek tova
Rohadtat szaglik az idő
Én becsukom az enyémet
te a tiédet csukd be
csupán a pillanat rázkódtat eleven húst
a rozsdamáz alatt
Van aki dalol – van aki zokog
és ítélkezik egy krizantém felett
már azt sem tudom
sírverembe ástál
vagy Királyasszonnyá emeltél talán
TÖMÖRY PÉTER fordításai