Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1991. december, II. évfolyam, 12. szám »


Lakatos István

Lakatos István
Suttogás az éjszakában
Nemes Nagy Ágnes halálára
Úgy jövök érted, észre sem veszed.
Lesznek szelíd előjelek.

Vér, fájdalom alig,
rémület is csak pár pillanatig.
Befogod a szemem,
ne lássam, hogy mi történik velem,
amíg ölelkezünk,

míg keresi egymás torkát kezünk?
Szemed lehúnyom, feldobogtatom
fuldokló szíved szabadon:
közötted-köztem valahol
csuklód felé fehér fogsor csahol.

– Még nem merészkedtél ilyen közel.
Mily csapda ez, milyen csontkéz ölel?
Félelmeim-félálmaim
fölött a kőbaltás Kain.

Lépek lábaddal tűzösvényen át,
leégeti ruhád e láng,

testi burkod fölöslegét;
ami nem szenvedés rajtad, elég.
Várj hajnalig. Teljes hajnali fényben
állhassak azon a határszegélyen,

fél percemig sem öntudatlanul,
így hulljon le rólam, ami lehull.

Leszek pap; reggel, a magaslaton
a szelíd bárányt megsimogatom,

mielőtt vérét ontanám.
Vagy van-e más vágyad talán?
– Érezzem bodza, kábító bürök
szagát, miközben elfehérülök
új napfelkelténk fényhegyén,
simogató kezed báránya, én.

Patkányóra
Hallok én is ezekről. Virradat
előtt, mikor minden legrémesebb,
akkor jönnek, alvidéki sereg,
lápból, dögkútból eléd rajzanak.

Búvárszörnyek vartyogása ijeszt,
varangyok fekete gumiruhában,
fürkészik titkod, vádolnak csalárdan,
hogy válaszolsz, meg kell fontolni ezt.

Átsuhannak a zárt ajtón; fejednél
denevérek hártyás szárnya ropog,
mint üres, száraz kartonok,
bokád körül vércseppes orr keresgél.

Térded patkány súrolja hízelegve,
lucskos patkány vinnyog gyönyörteli
hangon, vinnyognak a szenny szörnyei,
félni-moccanni nem tanácsos erre.

Rossz órában les rád tucatnyi bárhol
efféle bundás-kósza lény tucatnyi,
kik, micsodák nem tanácsos kutatni:
szemben veled sárga pupilla lángol.

Ha egynek engedsz, mind bepréselődnek
görény-szeráfok, béka-kerubok,
füledbe ajkuk trágár szót susog,
patkányprémtől hullámzik lent a szőnyeg.

 
Pokoli populáció. Tapad
padlóra, falra. Pincék, romtetők
nyálkás tenyészete hajnal előtt,
amikor minden legborzalmasabb.

Talányos ábrát fest a függönyökre
farok-, fülszőrök gyors ecsetvonása,
jósjeleik hagyják tűnni homályba –
kénes köd csap mögöttük össze.

Aztán kakasszó, aztán virradat,
kanális, láp zúdul vissza sötéten –
a mennybolt szürke íriszében
sárgán ég a pupilla nap.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék