Jancsik Pál
Strófák az ifjúságról
Mint tavasszal a vastag jég alól
az erdei patakok csobogó,
megáradó és gyöngyöző vize,
úgy tör föl bennem is a mélyből
hűtlen hűségű ifjúságom
emléke, hangulata és íze.
Meglengetem a múltak barikádján
a fiatalság zászlajának
bár fakult, de még élő színeit,
és féltve őrzöm és zsugorgatom
minden darabját, zugát, illatát,
az ifjúság oly drága kincseit.
Ízek, illatok, színek, hangulat-
és szerelem, ábránd és szerelem...
és „terhek terhe, kín és kő és mázsa”.*
És mégis úgy tekintek vissza most,
mint eltűnő tündérkert fáira
(mert űznek éveim) – az ifjúságra.
Zenék, muzsika, ritmus, hangőzön,
melyek mélyén ott örvénylik, sugárzik,
valami az igazi szeretetből.
Hogy adni tudj, másért is tenni tudj,
áradj, akár a vizek, dallamok...
Egyszer úgyis kifogysz az énekekből.
Járok a múltban, tavalyi avarban
(ó, évek terhe: „kín és kő és mázsa”),
s akár egy karcsú testű, kényes őz,
érettségi előtt álló fiam
az árnyas erdei ösvényeken
nagy léptekkel, könnyedén megelőz.
* Reiner Maria Rilke A szomszéd című verséből (Kosztolányi Dezső fordítása).