Ferenczes István
Sorok Széchenyi István naplójából
Gyere hát, üdvöz légy áldott elmekor,
őrület, hóbort, mákonyos beste bor
mert ép ésszel nem, nem lehet kibírni,
mert reszketve nem, nem lehet leírni,
a testet, a húst, a földberothadót,
a lelket, a bűnt, az égrelobbanót,
átvedlett spicliknek kesztyűs mancsait,
a motozott háznak léghuzamjait,
hol hóhérok játszák a kegyelmesdit
s a sárgaház, a menhely sem mentesít...
Jöjj el hát, te ments meg lágyult agy hona,
mert vágyaimnak sincs többé birtoka,
hol hát az ország, hogyan mentse az, ki
önmagát sem tudja jóra váltani?!
Szélmalmokkal vívott, dőre volt a harc,
lecsorog csontjaimról a tiszta arc...
Fejem fölött örökkön örök a hó,
megpattan, mint egy rügy az ólomgolyó...
Ködösíts el végképp, botor elmebaj,
népemmé lett minden visszagyűrt sóhaj,
mert tovább nem lehet, nem tudom nézni,
mert tovább nem tudom, nem merem élni,
ezt a tébolydává taposott hazát,
ezt a tébolydává taposott hazát.
Csíkszereda, 1991. június