Balla Zsófia

Vágytölte

Most már örökre Jelen,
vakító fény, a Dél, vakító
látvány roncsolja szemünk?
Most már örökre nézni kell
a tülekvő, zavart tömeget?
Még nem hulltak le mind a zászlaink,
de tépetten lógnak, akár a kabát
egy tömegtüntetés után; és egyre több
alkalom van, hogy vertek legyünk,
meg- vagy le-, egyre megy, mondhatni: át-;
mert aki hitt a Végre! -Időben,
a régi félelmére vált;
a még egészen föl sem olvadt
jégtömb belül vastagszik megint.
A rettegés néha megfüröszt.

Figyelmed nem szűnik, nem remélsz, csak
viszel. Söprés; sepreget.
Itt a Szabadság! A meglazult
világ boldogít.

Utódal

Amire várunk, mindig keserű?
A fák karján virág csorog. Mintha!
Ezen a légszínű zászlón.
Méntaszagú tavasz, lobogó.