Palocsay Zsigmond
Halorzók
Szárad a Holtárok – lehervadt a kedvem;
sóvirágként ibolyállva nézem horgász-helyem
Kárászt, potykát, compót, koncért,
itt tucatszám fogtam;
ám a ficka aprónépet
rögvest visszadobtam
Élem e víz pusztulását……………….
……………………..pipál a hal benne;
nyüzsgésüket csuka-képű
halorzó had leste
Fogják kézzel, drótkosárral
– csapják fűzfaággal;
combig feltűrt gatyaszárral
caplatnak a sárban
Szigony szedi ki a nagyját;
hordják talicskával;
libát, disznót kínálgatnak
küsszel, bodorkával
Restelkedik a macska is
ennyi préda láttán;
lambadázva vonul át
A TÁNCHÁZ Sáncán – árkán.
 
Üzenet
– Tündérrózsám pocok eszi;
halaimat patkány lesi:
Teknősbékám elvándorol
– zöld lében a lomhadozó
fűzágak már nem halásznak
Sekélyedek, taknyosodok;
nő a martom: elapadok;
tükröm java békalencsés
– vizem fenékig békanyálas.
Merre járhatsz Vízleánya?!
– Itt ülök, Holtárok. Látlak.
Körötted a sóvirág is
drótként zörög
– csonttá szárad
– És a Folyó mégse árad?
– Áradna ő…… rétre járna.
Üzeni, hogy benned hálna.
Kilépne medréből rögvest
– koslatna szanaszét:
csak fejné már az Ég Juhásza
kecskéjét – felhő-tehenét
Deres szérűn
Csöng a dér – a cinke hallja:
édesfüvem szála kajla
Medvedajka
télifajta körmös este
a kandalló szummogása,
meg a köszvény pislogása
serkenti világra versem
Ködanyó, Búanyó tarlózgat szérűmön;
szőrüstökös bánatuk is dérkristályos;
verem ásít –: sóhajtásuk széleng bennem
Nagy baj lesz, ha szalmám alatt,
érett vackort ma se lelnek!