Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. március, I. évfolyam, 3. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Balla Zsófia

Kiss Katalin

A kör

Bezárul lassan már a kör köröttünk,
megtanuljuk, hogy csak békére jöttünk,
nagy harci vágyunk csendben csillapul,
az ember végig csak tanul, tanul.

Nagy szerelmünk lett könnycsepp-hordalék,
tisztaság-vágyunk nevetséges ék,
szabadságvágyunk tűnő pillanat,
hitünk tüzéből szent hamu maradt.

Annyi barátság háza csupa rom,
ifjúi kedvünk kertje csupa gyom
benne világok tánca járatott,
s most fájón nézzük a sok lábnyomot,

mígnem egy ifjú kertész feltűnik,
s új maggal hinti alvó földjeit.


Szürke cirádán

Szeretem a komor szépségeket,
a szigorú szelet a folyó felett,
szeretnék égbe induló lépcsőkhöz érkezni,
melyeken egyszer én is felmegyek,
ahol egy nagy tükör elé állítanának,
láthassam már igazi magamat,
nem kell majd akkor földi cicoma,
lakoma vár, igazi lakoma,
fehér tányéron cseppfolyós titok,
akkor majd én, ott én is számítok,
föld fölé emelt egyetemes jóság,
mit nem zaboláz már semmi valóság,
lehullok onnan majd, nyári záporeső,
baromnak, fűnek áldott, jóleső,
folyók hídjáról folyókba folyok,
szürke cirádán napként ragyogok,
esőcsepp nektek ennyit számítok,
és sűrül bennem, sűrül a titok.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék