Szonda Szabolcs

A szép szomjúsága
Csak ahogy a frontok átvonulnak,
és az embert rögtön megviselik;
ahogy a vonó üzen a húrnak,
s amint kések a kenyeret szelik,
csak úgy jön a rím, élte is annyi –
virágé. De próbáld abbahagyni,
hogy lásd: a pillanat, mit hordoz,
a kellő szép: szomjúság a borhoz.


A képtelen sávon
Átkapcsol laza mozdulattal
a szükséges hangulat-sávra:
útlevél, terülj-terülj asztal –
szemhéjat nedvesít az ábra.
Csíkos lélekkendő borul rá,
a tekintetnek nincsen rükverc,
emlék kapkod, szaporán újráz –
életúttal felér e szűk perc.

Földérkezés
Most már jól van, érkezik a föld,
kéve jelzi és kalangya.
A félelem palánkja kidőlt –
víg életünk nagy kalandja!
Aranyásók sora integet
a göröngyös láthatáron:
vijjogó ijedtség kintreked,
hisz föld érkezik. Ha várom.

Szép ujj világ
a drótkerítés mellett
galambot zabál a kutya
a hőközpont ablakában
sápadt pár tornászik
zöld olajfestéket önt
fejére a sarki koldus
porontya a rendőrségi
csillárt körhintának nézi
önfeledten lóg rajta
és összedugják deres
fejüket a tömbházak
bólintásukra egymásba
másznak a gépkocsik
hol a szándék hol a hit
a szerelem hol a gondolat
Holle anyó és a tavalyi hó
árkot ás a disznóól alatt
álljunk meg a szó pincéjében
és intően emeljük fel középső
ujjunk
emlékezés a holnapra:
különös
különös élet volt