Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. augusztus-szeptember, VIII. évfolyam, 8–9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Radnóti Miklós

Radnóti Miklós

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú szárnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal

hűs tenyeredben.

1943. május 26.

Nyugtalan éj

Egy kacsa ölyvvel álmodott s most felriad,
totyog, farát mozgatja, meg-megáll,
majd hármat hápog és elalszik újra,
de már a pelyhes csöndet szertedúlta.
Sötét szél ébred borzas ég alatt
és álmokat fodrozva átszalad
lélekző ólak, istállók felett,
s ficánkol alvó kiscsikók helyett.
Susogni kezd, mi eddig néma volt,
lassan leszáll s az alvó bodza sűrű,
fehérlő illatában ring a hold.

1943. szeptember 12.

Ötödik ecloga

Bálint György emlékére

Töredék

Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől,

hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.

Félsorokat róttam.

Másról, másról igyekeztem

írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekező éj

rámszól: róla beszélj.

És felriadok, de a hang már

hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak.

Eltűntél.

S ez az ősz se hozott hírt rólad.

Az erdőn

újra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos

fellegek és hóval teli újra megállnak az égen.

Élsz-e, ki tudja?

Ma már én sem tudom, én se dühöngök,

hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.

S nem tudnak semmit.

De te élsz? csak megsebesültél?

Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy

illat vagy magad is?

Már szálldos a hó a mezőkön.

Eltünt, – koppan a hír.

És dobban, dermed a szív bent.

Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred.

reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek

régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,

mint a halottakét –

Mégsem tudok írni ma rólad!

1943. november 21.

Papírszeletek – Virág

Most mentél el, öt perce sincs,
öt perce nem vagy már velem.

De látod, ez a szerelem,

ez a lidércláng, ez az ármány,

a karcsu képzelet

e fürtös vadvirága.

Most mentél el s már újra megcsodálnám

bokád fölött a drága

jólismert kék eret.

1943. december 7.

Álomi táj

Clemens Brentano emlékének

Ha az éjszaka korma lecsöppen,
ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mélyvízi csöndben
csillagkoszorúit az éj.

Ha a hold feje vérzik az égen
s gyűrűző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.

S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadtszivü fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.

Majd hirtelenül tovalebben,

nagy szárnyakon úszik az álomi táj;

sodródik a felleges égen ijedten

egy féleleműzte madár,

s a magány szelidebb a szivemben

s rokonabb a halál.

1943. október 27.–1944. május 16.

Á la recherche...

Rég szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, –
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová... mindegy. Hova tűntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háború hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szorítását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), – jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. –
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus 17.

Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván   fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként   mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul,   mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok,   maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem?   még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony   s egy bölcsebb, szép halál.

Pedig bolond a jámbor,   mert ott az otthonok

fölött régóta már csak   a perzselt szél forog,

hanyattfeküdt a házfal,   eltört a szilvafa,

és félelemtől bolyhos   a honni éjszaka.

Ó, hogyha hinni tudnám:   nemcsak szivemben hordom

mindazt, mit érdemes még,   s van visszatérni otthon;

ha volna még! s mint egykor   a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne,   míg hűl a szilvalekvár,

s nyárvégi csönd napozna   az álmos kerteken,

a lomb között gyümölcsök   ringnának meztelen,

és Fanni várna szőkén   a rőt sövény előtt,

s árnyékot írna lassan   a lassú délelőtt, –

de hisz lehet talán még!    a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom,   kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Razglednicák

(1)

Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulás csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

1944. augusztus 30. A hegyek közt

(2)

Kilenc kilométerre innen égnek

a kazlak és a házak,

s a rétek szélein megülve némán

riadt pórok pipáznak.

Itt még vizet fodroz a tóra lépő

apró pásztorleány

s felhőt iszik a vízre ráhajolva

a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

(3)

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács, 1944. október 24.

(4)

Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.

Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –

súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem. –

Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék