Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. április, VIII. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

Komjáthy Jenő emigrációja

„Gyűlölt, idegen” világban élt. Tanári állásából felfüggesztették, munkanélküliként, és egy isten háta mögötti faluban kényszerült tengődni. Életkörülményeivel, lelki alkatával egyaránt magyarázható az, hogy a belső és a külső világ konfliktusát éli meg szinte minden egyes versében. De az arány a két világ között korántsem egyenlő. A lírai én olyannyira megnövekedett verseiben, hogy a külső valóság mind jelentőségben, mind értékben alárendelődik neki. (A külső valóság számára az unalmas hétköznapiságot, a szolga sorsot jelenti.) Lázadva, romantikus hevülettel tagadja a „renyhe csöndben” lakozók életmódját, Messiásként vigasztalja Magdalénáját, és valamiféle titanikus lángolással kerekedik felül érzelmileg saját élethelyzetén. Aki verseit olvassa, úgy érezheti, hogy minden érték, minden pozitív tulajdonság a költői énbe sűrűsödik. Ezért társul a belső világhoz folyton a fény, a láng, a nyár, a tündöklés, a lobogós. A külső valóság pedig: hideg, holt, idegen, sötét, aljas, torz. Nemcsak romantikus ellentétezésről van itt szó. Az önmagába emigráló személyiség nézőpontja és védelme ez. Hiszen az óriásivá növesztett én tulajdonképpen a védekezés eredménye. A maga kicsinyességére, mulandóságára rádöbbent, de önnön értékeit is látó ember erődítménye. A megbillent lelki egyensúly kiegyenlítésének lehetősége. Minél inkább érzi a külső erők hatalmát, a sors zsarnokságát, annál büszkébben, annál nagyobb daccal hirdeti szabadságát, a körülményeket legyőző erős akaratát. Végsőkig fokozott szubjektivitása valami furcsa keveréke az önsajnálatnak és az önmagasztaló értéktudatnak, a kiszolgáltatottságnak és a minden körülmények között megőrzött belső szabadságnak. Ezért van az, hogy egyik versében életét is feláldozná, hogy Istent megpillanthassa, a másikban pedig dacos kevélységgel állítja: „Idegen Isten! nincs hatalmad/ Magamon úr csak én vagyok.” Egyszer a csillagokba íródó nevéről beszél, máskor tragikus lemondással szól a magában haldokló költészetéről. De ugyanazon versen belül is megfigyelhető ez a hangulati hullámzás. A Mind hasztalan címűben például, ahol a helyzet reménytelenségének melankóliájától a jövő idejű látomásának eufóriájáig terjed az érzelmi sodrás. Ez a profétikus jövőtudat emeli ki a legtöbbször a lírai ént a melankóliából, az önsajnálatból. Tulajdonképpen ez is a hatás és ellenhatás effektusa. Csakhogy most a jövő jelentősége értékelődik fel a szánalmas jelennel szemben.

Az én és a külvilág, a jelen és a jövő arányainak ez az eltolódása adja azt a nézőpontot, amelyből az „itt és most” börtönnek, elviselhetetlen kényszernek hat. És a szabadság megélésének lehetősége az álmodozás, a látomás és az önvallomás, amely a legtöbb Komjáthy-versben egzaltált, rapszodikus, mégpedig olyannyira, hogy emiatt gyakran veszít a költői szöveg tömörségéből.

Komjáthyt az első modern, preszimbolikus költőink közé sorolják. Azt hiszem, inkább utolsó vérbeli romantikus költőnknek kellene tekinteni, hiszen az, ami modernnek érződik verseiben, az mégiscsak a végsőkig kiaknázott romantikus költői attitűd sarjadéka.

BENŐ ATTILA

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék