Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. január, VII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánosházy György

Jánosházy György
A Hargitán
A megkopasztott Tolvajos tető
az áprilisi szelekben vacog –
de morcos törzsek közt melengető
mosollyal áldott, régi tavaszok
emléke surran, s integet felém;
virágpárnás, kerítő pázsitok,
bámész bárányok, tejszagú cserény,
az elfelejtett, gyönyörű titok:
az ifjúság, elhamvadt, csapodár
szerelmek, nem tudom magam se már,
nem emlékszik, csak néhány vén fenyő.
... Rohan velem a gépkocsi, s a gyér
fák árnyékában halvány árny kísér:
egy arcát vesztett, asztráltestű nő.
Már alkonyul
Lilás felhőkkel lustán alkonyul;
a verebek búcsúzva csiripelnek,
aztán a madárnép is elvonul,
pár perc és mélyen alszik, mint a gyermek;
 
emlékeivel csöndben rám terül
az est csillagmintás selyemuszálya,
és amit titkon őrzök legbelül,
kiárad most a langymeleg homályba:
megsárgult képek, régen elviharzott
napokból visszanéző, kedves arcok –
a fanyar szél tőlük megédesül.
Sötét bolygók ura, Fekete Angyal:
a végső éjbe, kolduskincsemül,
mért nem vihetem őket is magammal?
Szép titok: élet
Vandái dúlóként, sanda diadallal
rátört a barbár Északról a rontás,
s több nem maradt belőle, csak a csontváz:
megkopasztotta egy májusi hajnal.
De él sokágú gyökere a földben,
s mélységekből felpumpált sűrű nedve
felöltöztette nyári levelekbe:
királyi díszben napfürdőzve, zölden
pompázik már a tetszhalott diófa.
Fagytól sújtott, szegény lélek, mióta
várod csupasz, dermedt ágakkal órád!
Mikor lesz végre, hogy te is kibontod
alvó rügyekből türkizfényű lombod,
a szép titok: az élet lobogóját?
 
Hogy kibírjam...
A doktorok zsákmánya lettem:
néhány megőrzött sárga, csorba
fogamban, redves üregekben,
fogorvos próbálgatja sorra
fúróit és a kacska szondát;
meszes erekkel épp hogy élek;
májam, vesém versengve rontják
baktériumok, gondok, évek;
vagyok löttyedt zsírtól dagadva,
professzorok cukorfalatja:
tömködnek mindenféle ronda,
rossz ízű szerrel, hogy segítsen
kibírnom, míg minden bajomra
orvosszert ad legvégül Isten.
Weimari árnyak
– Egy félbemaradt versciklusból –
Lucas Cranach emlékház
Fáradt aggként e házba költözött
a mester, egykor udvarok kegyeltje,
hogy ódon szépség-álmai között
tengődjék még; lelkét innét emelte
a késő-gótikus ízlés egébe.
Magukban laknak hát az elhagyott
dámák, és szinte fél ezernyi éve
lábujjhegyen járják a vén lakot;
 
az idő jócskán elsuhant felettük,
kicizellált szépségük már avítt,
mezítlenségük sem gyújt és vakít –
de most is dévajkodni volna kedvük,
s kacéran a világra hunyorítják
az örök nőiség ősrégi titkát.
Az öreg hölgy látogatása
A híres Elefánt szálló. Előtte
versenyt szájal sofőr és pékinas –
de bent finom, halk és családias
minden, mint régen, mikor még a Goethe
– vagy Thomas Mann? – Lottéja itt lakott,
hogy még egyszer meglássa a kegyelmes
úrrá vénült ifjúkori szerelmes
szemében azt a tűző csillagot –
de máglya helyett hűlő kráterekbe
temette, balga önmagán nevetve,
a lemondás évtizedein át
kísértgető sápadt nosztalgiát.
Sárga mellényes, fényes álmainkból
miért marad üszök csak, s szürke fintor?
Liszt Ferencnél
Sírkertek csöndje. Szinte hallani
az araszoló perceket. Felitták
a vastag függönyök a hajdani
víg élet hangjait rég, s egyre ritkább
 
a látogató, nem zavarja senki
a hely békéjét. Jól zárt ablakon
szüremlik be a napvilág, belengi
a tárgyakat az égi nyugalom.
Friss, tiszta minden, mint a nyoszolyólány.
De hol van Liszt égő-fehér hajával,
hol hercegnéje, bujdosó barátja?
Mély, múzeumi csönd. Csak éji órán
szólal meg néha, kozmoszokon által,
fájón és tűzzel a h-moll szonáta.
Buchenwald
Itt a csinos, derűs és tiszta város:
takaros színházában este Goethe
és Schiller szava zeng, előtte páros
szobruk néz emberségesebb jövőbe –
amott a német erdő tömbje, benne
némán komorlik még a náci tábor:
akárha népek temetője lenne,
kín és halál bűzlik minden zugából –
s a jóllakott polgár hájas szívében
föl sem remeg a bűntudat, a szégyen:
erkölcsi gondot, történelmi leckét
elhesseget magától mindenáron;
ha elvégezte szombat esti szexét,
égbe viszi reklám-szépségű álom.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék