Jánosházy György
Abu’l-Amid ibn ar-Rajb
szonettjeiből
Arab alkony
A rőtes alkonyati Nap
úgy imbolyog a horizont
fölött, vakondtúrásnyi domb
tevepúpján, mint frank kalap,
melyből egy vasfogú arab
az álmos földtúrás mögül,
hol bakarasznyi tönkön ül,
kövér falatokat harap;
hovatovább parányi gomb-
csücsök csupán a horizont
fölött, míg csöndben elmerül:
még egy-két perc, s a bús arab
pusztára óriás darab,
sötét berber burnusz terül.
A szép Rebab
Rebab al-Fadhl a kedvesem,
Kahtán törzsbéli, büszke lány,
bogárszeme nem áll meg ám
bármely frank s rúmi tetvesen;
 
ajka korallként, nedvesen
csillog keresztül fátyolán,
nem ingerlőbb az al-Korán
tündéreinek teste sem;
ágyába ilyen nőt kíván
minden igazhívő arab,
kóbor poéta, sejk, imám:
forró, mint frissen sült kebab,
tüzes, mint hóka paripám,
dús combú kedvesem, Rebab.
Teveháton a sivatagban
A zsarátként izzó homok
dünéin, déli Nap hevén
hazafelé ballag konok
kitartással derék tevém;
nem üget, csak békén kocog,
mint rúmi földön a tehén:
inában tűz már nem lobog,
kevély tartású még – de vén.
Haj, átok verte sivatag:
sehol egy pálma, hűs patak!
De arab szív meg nem inog:
kihúzza a jő muszlimot
bajából mindig Istene,
a hű kard, hű ló és teve.
 
Arab eszkatológia
Híven tisztelem Allahot,
a prófétát s az ősöket,
buzgó szívemben nem lakott
a gyaur iránt, csak gyűlölet;
magom is bőven hullatom,
nem hagytam termő, jó ölel
soha szikkadni parlagon,
csatába húsz fiam követ;
ha eljő számadás-napom,
nem tűz, gyehenna, fájdalom:
mennyország vár kertjébe majd,
hurik kínálnak csillagok
rostján pirult disznókarajt,
és Kentet, whiskyt, borlapot.
Két portrévázlat
(Variációk Bartók témájára)
A gyönyörűséges
Ahogy petrarkisták leírják
az áhított, hattyúi széplányt:
ujja ivór, homloka gyémánt,
tűz fényezi szeme zafírját,
haja puhább, mint Kína selyme,
mosolya üde nyári zápor,
friss mézként csurranó szavából
egész cukrász-üzem kitelne;
 
szép minden, amit látni rajta –
de bőre alatt durva kéreg,
szú furkál benne, rusnya féreg,
hamis a mája, málnaajka,
gőg és irigység gőze hajtja,
nádméze ámbraízü méreg.
A csúf
Borús kedvében szabhat a Teremtő
ilyen idétlen, furcsa termetet,
orra, füle kettőnek elegendő,
lemosolyogják dendik s gyermekek;
vékonya horpadt, öszvérarca szürke,
ferde a válla és keze bogos,
olyan, mint tépett, zörgő csontu csürke,
más kárán hízni nem elég okos;
sántít is kissé és olykor hebeg –
de pillantása tiszta, csupa jóság,
hozzászegődnek pintyek és ebek,
testvérei a pacsirták s a rózsák,
glóriát sző feje köré a lonc:
bölcs és szelíd, mint vén keleti bonc.