Karinthy Ferenc
Karinthy Ferenc
VÁSÁRHELYI KÖNYVBARÁT
KARINTHY FERENC (Bp., 1921. jún. 2. – 1992): Író, műfordító, újságíró.
1941-1945: a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-olasz szakán tanult. Mintegy
30 kötete jelent meg: regény, elbeszélés, riport, napló, filmforgatókönyv,
dráma.
Marosvásárhely, Piaţa Trandafirilor, a régi Széchenyi tér, langyos őszi
délelőtt. A könyvkereskedés kirakatában Nicolae Ceauşescu nagy színes arcmása.
Díszkiadásban Nicolae Ceaueşescu összegyűjtött munkái, beszédei. Caragiale,
Eminescu, Stancu, Nicolae Ceauşescu életrajza. Egy-egy kötet Asztalos, Nagy
István, s román fordításban Balzac, Dickens, Mikszáth. Hatalmas album, Nicolae
Ceauşescu pályája képekben, ifjúsága, férfikora, kongresszusok, találkozásai
hírneves emberekkel. Az ajtó előtt, kint a járdán asztalka, telirakva sok-sok
egyforma piros füzetecskével: A Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzata,
magyar nyelven, lehet vagy nyolcvan-száz példány. Az üzlet tájékán semmi
mozgás.
Benyitok a boltba, kissé elfogódottan körülnézek.
– Bocsánat, beszélnek magyarul?
– Hogyne – lép hozzám a kékköpenyes eladónő.
– Tudniillik Budapestről jöttem. Turista vagyok.
– Tessék parancsolni. Mi tetszik?
– Nem könnyű ügy, attól tartok, egy különlegességet keresek.
– Hát nem hinném, hogy meglegyen – feleli bágyadtan. – Tamási nincs, Kós Károly
nincs, Sütő nincs.
– Pardon, én nem ezekre gondoltam. Hanem egy speciális kiadványra. Bibliofil
könyvritkaság.
– Ja, talán az Erdélyi Szótörténeti Tár? Az is rég elfogyott.
– Nem, nem, asszonyom. Még annál is nehezebb história. Már többfelé kerestem, s
őszintén szólva alig remélem, hogy rábukkanjak. Ha csupán valami kivételes
szerencse folytán nem.
– Mégis, miről van szó?
– Megmondom – s lassan, szavanként tagolom. – A Román Kommunista Párt
Szervezeti Szabályzata. Csakhogy, és épp ez a bökkenő, nekem erre magyar
nyelven lenne szükségem.
– Micsoda? – tekint rám értetlenül. – Miféle szabályok?
– A Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzata, de magyarul. Állítólag olyan
kis piros füzet
– Hát az nincs.
– Nincs?
– Nincs.
– Nem is volt raktáron? Vagy esetleg várnak új szállítást?
– Nem tudok róla.
– Sejtettem. No persze – és a sokat csalódott ember rezignációjával tárom szét
kezem. – Látja, kérem, ez az én formám. Ha nincs, akkor nincs. Most így
utazhatok vissza Budapestre. Megjegyzem, előre éreztem.
Búcsúznék is, ám az üzlet homályosabb mélyeiből felfigyelt beszélgetésünkre egy
ugyancsak köpenyes, őszes, idősebb férfi, közelebb jön. Ő is magyarul szólít
meg, de némi idegenes hangsúllyal.
– Milyen könyv volna az?
Elismétlem, fakó-gépiesen, mint aki feladta, tudja, hogy itt is hiába járt.
– Várjunk csak – állít meg a férfi, s az utca felé bök. – Nem az az, ott kint?
– Hol?
– Azon az asztalkán. Nézzük csak meg...
Kivezet az üzlet elé. Ott a Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzata
magyarul, minden mennyiségben.
– Hiszen ez az! – kiáltok s ragyogok föl. – Éppen, hogy ez az!
– Na ugye.
– És kaphatnék is belőle?
– Miért ne? Azért van itt.
Szép gusztusosan becsomagolják, az ára csupán ötven bani. Boldogan távozom
zsákmányommal, sűrű hálálkodás közepette.
A szomszédos vendéglőben jól megebédelünk, bort is iszunk, kávézunk. Majd a
kora délutáni szendergésben, amikor a város főtere szinte elnéptelenedik,
visszatérek a könyvkereskedésbe.
– Már igazán ne haragudjanak az ismételt zavarásért – mondom pironkodva. –
Ugyanis, ha lehetne...
– Tessék, csak tessék parancsolni!
– Vásárolhatnék-e abból a füzetből még egy példányt?
– Persze, nagyon szívesen.
– Tolakodásnak ne vegyék, de esetleg kettőt is? Tudják, a barátom Budapesten...
– Amennyit csak óhajt.
Ezeket is becsomagolják, s míg a pénztárnál fizetek, látom, az őszes férfi
felvillanyozva egy vaskos írótömbre sebesen körmöl valamit. Bizonyára azt, hogy
ez a kiadvány eddig nemigen fogyott, de most, úgy néz ki, beindult:
utánarendel.