Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. április, V. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Yehuda Amichai

Yehuda Amichai
Jeruzsálemi versek
10.
Jeruzsálem kisnövésű és dombjai közt kuporog,
nem úgy mint például New York
Kétezer évvel ezelőtt kuporodott
a rajtvonalra.

Minden más város tovalendült, hosszú köröket
róni az idő árénájában, győztek vagy vesztettek
és elpusztultuk Jeruzsálem rajthelyzetben maradt
minden győzelme benséjébe rejtőzve vívódott. S minden
veresége is. Ereje nő, növekszik. Lélegzete nyugodt
Versenyre kész, akár az arénán túlra is.

12.
A jeruzsálemi kő az egyetlen kő, amely
érzékeny a fájdalomra. Idegrendszere van.
Jeruzsálem időről időre tiltakozó tömeggé
áll össze, miként Bábel tornya.
De Isten-Rendőr nagy botokkal veri
szét: házait lerombolják, falait földbe döngölik,
s aztán a város szétszéled, panaszos imákat,
föl fölcsukló jajongásokat hallatva a templomokból,
a zsinagógákból és a hangosan nyögő mecsetekből.
Ki-ki a maga helyére széled.
21/a
Jeruzsálem: kikötő az örökkévalóság partján.
A Templomhegy, nagy hajó, fönnséges
luxus óceánjáró. A Nyugati Fal hajóablakaiból
vidám szentek tekintgetnek ki: az utazók. A mólón
haszidok intenek búcsút hurrá, hurrá, Bon voyage!
kiabálják. A hajó folyton érkezik s indul.

 
És a mólók, és a rendőrök, és a zászlók és a templomok
és a mecsetek árbocai és a zsinagógák hajókéményei
és a zsoltárok csónakai és a hegyek hullámai. Sófár
harsan ujabb hajó érkezik-vitorlázik tova. Jól kipróbált
imádságok hágcsóin fehér-egyenruhás Jom kippuri
matrózok cikáznak föl s alá.

és a vásári nyüzsgés és a kapuk és az aranyos kupolák.
Jeruzsálem: Isten Velencéje.

21/b
Jeruzsálem olyan hely, ahol mindenkinek eszébe jut,
hogy elfelejtett valamit,
de nem jut eszébe, hogy mit.
Én emlékeztetőül
Apám arcát hordom a magamén.
Ez az a város, ahol emléktartályaim feltöltődnek,
mint egy búvár oxigénpalackja.

Szentsége néha
szerelembe tűnik át.

És öröktől fogva ugyanazok a
kérdések a dombokon: „Nem láttad-e
a juhaimat.” „Nem láttad-e
a pásztoromat?”

És házam ajtaja nyitva áll,
akár egy kriptáé,
ahonnan valaki föltámadt.

22.
Jeruzsálem Szodoma testvérvárosa,
de a könyörületes só rajta nem könyörült,
nem borította be csöndes fehérségével.
Jeruzsálem egy bele-nem-törődő Pompej,
tűzbevetett történelemkönyv, melynek
vörösbe-merevedett lapjai szétszóródnak.

 
Egy vak-világos szem, melyet erekből
szőtt szitában örökkön összetörnek.
Számtalan születés megszámlálhatatlan
fogú, tátongó anyaméhe; kétélű nő
és szent fenevad.

Tengernek vélte a Nap Jeruzsálemet
és szörnyű tévedésében beléje szentült.
Sikátorai hálójában egymást-fölfaló
égi halak marcangolódnak.

Jeruzsálem. Egy abbahagyott műtét, melynek
sebészei a messzi egekben bóbiskolnak,
de halála lassan
körülvette, mint valami
hangtalan szirmok.
Én Istenem,
én porzószálam.
Ámen.
29.
Vannak akik messzi távolokba utaznak, hogy
elmondhassák: ez a hely egy másik helyre emlékeztet.
Ideje is azzal, azéval egybeeső. De ismertem
valakit, aki egész New Yorkig utazott, hogy
öngyilkos lehessen. A jeruzsálemi épületeket túl
alacsonynak találta, különben is ott mindenik ismerte őt.

Szeretettel emlékszem rá, mert egyszer
óra közben kihívott az osztályteremből:
„Egy gyönyörű nő vár rád odakinn a kertben”
És lecsöndesítette a zajongó gyerekeket.

Valahányszor arra a nőre s a kertre gondolok
ő jut eszembe, ott azon a magas háztetőn:
halálának magányossága, magányosságának halála.

KÁNYÁDI SÁNDOR fordításai

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék