SZEMLE
Üzenetrögzítő
Jakabffy Tamás: Határátlépés
Szia, Tamás,
kár, hogy nem vagy otthon, mert éppen a Határátlépésről szerettem volna beszélni Veled.
A könyv borítólapja azt sugallja, hogy ebben az utcában már semmiféle szemét nincsen – a szemétláda üresen áll, a kövezet tiszta. Ennek ellenére a kritikáid elolvasása után az a benyomásom, hogy a piszkot csak igen kis mértékben sikerült eltakarítanod.
Fogalmazásod hemzseg a fölösleges idegen szavaktól: „territórium”, „terrénum”, „decennium” stb. Nagyon sok a rossz stílusú, hosszú, értelmetlen mondat: „Az ötvenes években meghurcolt család sorstragédiája – nem mindig és nem mindenhol egyértelmű a tragédia! –, akárcsak az előző Györffi-művekben, itt is általánosítható érvényű” – általános, de nem mindenütt? Vagy: „… az alaptalan létet a légüres léttelenség deszcenzusa teljesíti ki.” – Először is, deszcenzus = hanyatlás, másrészt mi kevesebb, mint a légüres léttelenség?
Találkozunk olyan kifejezésekkel is, melyek értelme semmis. Azt írod például Bajorkritikádban, hogy „írói technikája jószerével nincs is”. Minden művésznek van technikája, az más kérdés, hogy ez a technika jó-e vagy rossz. A Bodor Ádámról írott esszé azt sugallja, hogy a Sinistra körzet a korábbi  novellák „számtani középarányosa”. A Holt költők társasága című amerikai filmben a tanár kitépeti diákjai tankönyvének előszavát, mert a szerző matematikai szempontok alapján osztályozza az angol irodalom nagyjait. Kedvem lett volna hasonlóan eljárni a Te esetedben.
Másik gyöngéje írásaidnak, hogy sokszor semmit nem tudunk meg a tárgyalt alkotókról. Így járunk Cs. Szabó Lászlóval, Bajor Andorral, Székely Jánossal, Bodor Ádámmal. A Kő hull apadó kútba című regénnyel foglalkozó tanulmányból elhagyhattad volna az első, elméleti részt, mert lényege a nullával egyenlő.
Érdekesek a Csáth Géza, Györffi Kálmán művészetét tárgyaló írások, illetve izgalmas és fontos vállalkozásod, hogy feltérképezd a hetvenes évek prózairodalmát. Végig tudod vinni az általad felállított paradigmákat. Egyetlen kifogásom volna: én az esztétikai szempontot használnám az anekdotika kritériuma helyett.
Változatlan véleményem, hogy a jó kritikus érthetően mond újat a vizsgált művekről, és elméleti tételeket csak akkor boncolgat, ha arra feltétlenül szükség van, s ha gondolatilag tisztázottak, világosak.
Egyetlen érdemed van, bár ez sem kicsi: először próbáltál seprűt venni a kezedbe, eltakarítani a piszkot. De az utca is, a szemétláda is teli van hulladékkal.
DEMÉNY PÉTER