Mégis van mester és van tanítvány



Röhrig Géza: A Rebbe tollatépett papagája.

Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1999



"Ma nincs mester és így nincs tanítvány. Hölgyek, Urak, nektek sincs mesteretek, ti sem vagytok tanítványok. Nincs ennek tere. Életünk megváltozott, se kedv, se idő, hogy valakinek a lábához kuporodjunk." (ESTERHÁZY PÉTER)

"tóra-ünnep éjjelén/ minden zsidó boldog/ párnán trónol a rabbi/ akár a királyok/ a haszidok szeretik/ énekelve kiabálva/ nyúlkának a morzsákért/ a rabbi tányérjába" (ERDÉLYI JIDDIS NÉPDAL)


Röhrig Géza új könyve, a Rebbe tollatépett papagája egy olyan világba kalauzol, ahol van tiszteletet érdemlő mester (nemhiába ültetik párnára, mint az uralkodót), kinek szavaiból kár volna akár egynek is elvesznie, anynyira hitelesek. Tanítványai elleshetik tudását, minden mozdulatát, hiszen a hétköznapokon is asztal-, tehát életközösségben vannak vele.

A 18. században a kelet-közép-európai zsidó diaszpóra körében kibontakozó lelki megújulási mozgalom, a haszidizmus jellegzetes tanítási módja a történetmondás. A haszid tanító (caddik) történetek által segít a lelkiekben rászorulóknak, a tanítványok pedig történeteket mesélnek caddikjukról. A haszidok hite szerint ugyanis az isteni ősfény beáramlott a caddikokba, onnan tovább tetteikbe, végül pedig a haszidok szavaiba. Az elmesélt csoda tehát ismét megelevenedik, a hajdani erő tovább plántálódik az élő beszédbe, és még nemzedékek múlva is képes lesz kifejteni hatását. A haszid mozgalom célja a lelkesült élet biztosítása a zsidóság számára. Követői úgy tartják, hogy a hétköznapi ember a világról és önmagáról szerzett lesújtó tapasztalatai ellenére eljuthat oda, hogy életét lelkesült öröm hassa át, amelynek forrása az Istenhez, a Feltétel Nélkülihez fűződő kapcsolat. A hétköznapi élmények által nem befolyásolt öröm megtapasztalásában segít a tanítványoknak a caddik, aki megkönnyíti (de nem helyettesíti) a haszidok Istennel való viszonyát. "Nem is a tanítása fejti ki a döntő hatást, ... hanem hangsúlytalan, szándékolatlan, öntudatlan létezése a hétköznapok során. Nem is szellemi emberként hat tulajdonképpen, hanem teljes testi valójában" (Martin Buber). "Tanítóm minden porcikájától a Tórát, Isten tanítását tanultam" - mondta egy haszid.

Röhrig a kötetben szereplő írásokat "képzelt haszid történetek"-nek nevezi, amelyek megfelelnek a Martin Buber felállította tipológiának, műfajuk szerint novellák, anekdoták, legendaszerű anekdoták és válaszolós párbeszédek. Mint a haszid történetek általában, Röhrig műve is egy mester, a grujavici rebbe alakja köré íródik, aki a tanítványok kérdéseire válaszolva foglal állást a (e világi és az eljövendő) élet legfontosabb kérdéseiben. A haszid történetek a mesterről szólnak, aki nem a tanítvány helyett, hanem vele gondolkodik el a nagy problémákon. A caddik együtt él tanítványaival ("a tanítványt a mester választja és soha nem fordítva"), kapcsolatukban egymásra vannak utalva. Kölcsönös viszonyukat a test és a lélek viszonyával szokták összehasonlítani. A lélek nem dicsekedhet azzal, hogy magasztosabb a testnél, a test sem dicsekedhet azzal, hogy a lélek megtartója. Mint a Grujavici is állítja: a tanító és a tanítvány minősége elválaszthatatlan egymástól, "minél inkább tanítvány valaki, annál inkább mester" (A mesterekről). A tanító hozzásegíti a tanítványokat ahhoz, hogy önmagukra találjanak, a kétségbeesés óráiban pedig a tanítványok segítenek tanítójuknak, hogy visszataláljon önmagához. Ám "mesterből sajnos kevés van, mivel a csúcsra menet még Grujavicban is ritkulnak a fák". A haszidizmus jellegzetessége a szóbeliség. A mester maga nem ír, róla jegyeznek fel történeteket a tanítványok. Az oralitásról, arról, hogy mennyire ódzkodik a caddik az írásbeli nyilvánosságtól, szól az a történet, amely szerint a grujavici rebbe, aki éjszakáinak jó részét írással töltötte, az érdeklődők kérdésére azt válaszolta, hogy egyetlen mondatot másol minden éjszaka: "Ki az isten, hogy még én is hallgathatok rá? Jaj, nem ismerem őt." Életművét, a tanítványok dolga halhatatlanná tenni.

Röhrig megkomponálja műve létrejöttének fiktív történetét. Eszerint a könyv szerzője a Galíciában hasziddá lett Jiri Langer cseh költő, aki Prágába visszatérve is folytatja szigorúan ortodox életmódját. Ugyanakkor jó barátja Kafkának, akinek kései művein kimutatható Langer hatása. Történetei először cseh nyelven jelentek meg, 1937-ben, majd később a szerző héberre is lefordítja őket. "Excentrikus metamorfózison" megy keresztül a könyv írója legyen az Jiri Langer vagy Röhrig Géza: az asszimiláns neveltetésű zsidó megtalálja identitását, ennek eredményeként születik meg e kötet. A hagyomány folyama, a mester(ek) szavainak átörökítése tehát nem szakad meg: "Nemrég elémbe került egy gyantacseppbe fagyott muslinca a múzeumban. Nagyítóüvegen át lehetett csak látni, olyan kicsike rovar volt. A zárvány tökéletessége folytán a muslinca mellett szépen kivehetően ott lebegett egy parányi buborék, a muslinca utolsó lélegzete. Nos, így őrzöm én előző Rebbénk minden leheletét, még azokat is, melyeket sosem kísért szó. És így őrizte ő az ő Rebbéje, az ő Rebbéje az ő Rebbéje tanítását, vissza egészen Baál Sémig - mondja a Grujavici." (A tanítványságról)

Sajnálatosnak tartom, hogy nem kapott helyet a könyv végén egy szómagyarázat, amely a történetekben szereplő héber és jiddis kifejezéseket a zsidó kultúrában járatlan olvasó számára érthetővé tenné. Kár volna, ha a kiadó e mulasztása kedvét szegné a lelkes olvasónak. Amíg a kötet második kiadásához elkészül a szótár, azok számára, akik maradéktalanul akarják élvezni Röhrig Géza haszid történeteit, ajánlom Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon című, az Akadémiai Kiadónál immár három kiadást megért munkáját.

GYÖRGY ANDREA