Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. május, IV. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 

SZEMLE
Olvasónapló
I. Felhívás meditációra és játékra
Pető Tóth Károly: Tízezerlyukú síp egylyukú rosta. Göncöl, Budapest, 1991.
Szemlélődő és reflexív költői alkat Pető Tóth Károly. Elmélkedése eredményeként pedig újabb kérdések és kérdőjelek hívatnak életre: egyrészt a felszín és mély tartományainak érzékeltetésére kiválóan alkalmas, a szó és csönd, beszéd és hallgatás lehetőségeit kiaknázó keleti műformák (koan, haiku) választásával, másrészt az ironikus magatartás szülte nyelvi játékon és a szövegek „párbeszédén” alapuló mai ihletésű – neoavantgárd? posztmodern? – „szövegtárgyak” révén. Kihívással válaszol – mindkét esetben – a kihívásokra. Nyelvi kérdésként éli meg mindazt, amivel az egyén szembesülni kényszerül: az egyéni, a közösségi és az egyetemes létezés provokációit és csapdáit, Arc poetica jellegű verse – az Ihlet című – Pilinszky János súlyos tapasztalatokat hordozó szavaira emlékeztet: „Minden szóra úgy készülsz,/ mint utolsó körülpillantásra/ a fölvezetett,/ nem tudván,/ hogy ama percben/ a bárd lélegzéséhez igazított/ szívdobogás az,/ mi egyedül fontos.”
Pető Tóth Károly első kötete, mondhatni ritka vállalkozás: gyűjtemény, mely a koan és haiku formákat megelevenítő verseket (koan- és haiku-„utánzatokat” – ahogy szerzőjük nevezi) tartalmaz. Az pedig a kötet konstrukcióját dicséri, hogy e versek párosával való szerepeltetése oly módon történik, hogy egy-egy koan és haiku – egymással egyfajta rejtett párbeszédet folytatva – ugyanazon könyvoldal felső, illetve alsó felében kap helyet. A kötetcímet is megvilágítandó idézzük mostan példaként a 15. oldalon elhelyezett „hívó” szöveget:
– Mester, mire jó a beszéd?
– A levegő megy át legkönnyebben a rostán,
mégsem tudsz levegőt rostálni.
és párját, a haikut:
Beszéd sok lyukból
fúj. Gyógyít, sebez. A csend
egylyukú rosta.
Eme formaválasztás, mely mögött egy meditatív költői magatartás van, a világgal folytatandó közvetett párbeszédre állítja be a szerzőt. Kötetéből mintegy az ideák megjelenítése (lét, gondolkodás, szabadság, szépség, szerelem, jóság és rossz, élet és halál) és egymáshoz való kapcsolódásuk láncolata sejlik föl. Újabb, főleg a nyolcvanaskilencvenes évek fordulóján írt, a nyelvi játékra épített szövegei szervező elve pedig a szabad társítás és a „szóeltérítés” – általában ironikus (vagy önironikus) célzattal. A nyugodt szemlélődést felváltotta tehát a fullasztó és felháborító valóval folytatott közvetlenebb szópárbaj: „paradoxonkalapáccsal minden eszmét föltörök” (Közhely). Egyoldalú lenne azonban az idézett verssor értelmezése is, ha eltekintenénk a közvetlen kontextustól, a „föltörök” rímhívóját tartalmazó sortól, attól, amely a nyelvbe-zártság helyzetét hangsúlyozva méginkább megerősíti a gondolatot, miszerint nyelvi kérdésként élhető meg életünk. Íme, az említett verssor: „az értelmező szótárral flörtölök”.
Nincs egyértelmű, végleges tartalmú kijelentés, minden kimozdítható és leleplezendő. Nemcsak a tartalmatlan pózok, de az ünnepi és patetikus is lecsupaszítandó. Akár a költő-létre vonatkozóan is érvényre jut ez a törekvés, amit például egyetlen, sorbelseji rím elhelyezésével ér el a szerző: „a magyar nyelv az utolsó váram ahol még kirázhat a váltóáram” (Koldusvers – kiemelés tőlem, B. J.).
Az abszolútum viszont szóba nem fogható. „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell” – mondotta a filozófus, költőnk pedig ekképp szól a kötet 60. oldalán található szöveg szerint:
Midőn a mester és a tanítvány hosszasan hallgattak,
egyszercsak a tanítvány így kiáltott föl:
– Mester, mi ez?!
– Tartsd a szád! – válaszolt a Mester.
Ehhez kapcsolódik a párvers, amely nem egy, a kérdés lezárását jelentő végleges választ foglal magába, hanem újabb meditációt indít el: „Egyetlen dallam./ Tízezerlyukú sípon/ csendedet hallom.”
Pető Tóth Károly verseit olvashattuk a Mozgó Világ, Új Symposion, Magyar Műhely, Forrás, Tekintet, Holnap, Magyar Napló lapjain, kötete viszont jó fél évtizedes késéssel került könyvpiacra.
II. Körmondatok – körévek
Tamás Tímea: körÉvek. Forrás. Kriterion, Bukarest, 1992.
Mintha szobrászati tárlatot szemlélnél, szobrokat, melyek fából, fémből, kőből vagy márványból készültek: az anyagot formáló művész mintegy a „partnernek” engedelmeskedve juttatta szóhoz a természetes erezetet, ívelést vagy az eredeti színt; egyszersmind kerülte az erőteljes „beavatkozást”, az üregesítést, szokatlan formák „előhívását” vagy a részletezően „elbeszélő” figurativitást. Hagyta az anyagot a maga tömbszerűségében érvényesülni. Látni véled a primitív világszemlélet szülte hajdankoriak mai, huszadik századi másait a kiállítóteremben...
Ama feltételezett tárlat szobrai magát az egyéni létezést mintázzák. Alapérzéseket, elemi tapasztalatokat és élményeket tesznek láthatóvá. Én és Te, Én és Idő kapcsolatát szemléltetik. Az állandót keresik a változóban, és a változást kívánják megragadni az állandóban. Nézőpontjuk pedig a nőé:
rég nem félek sötéttől hidegtől magánytól
hazug szavaktól elmaradt csóktól virágtól
és attól sem amitől úgy félnek az emberek
hogy elhagy a kedves jaj ma már nem szeret
hogy mi lesz ha a jövő nem újat s csodát hoz
mi lesz ha állítnak majd falhoz avagy fához
attól félek – hirtelen veszted el arcomat
Ő lehull a sarokba mint régi kacat
s mikor hazamegyek esténként nézhetem
hogy a rozsda csendesen befutja a szemem
– hangzik a Félelem című költemény, mert tulajdonképpen recenzens Tamás Tímea verseit olvasta, s megérezte bennük a stílus rugalmasságát és természetességét, a képzelő- és kifejezőerő intenzitását és áradását.
Egy lelki történet eseményeinek sorozata szemlélhető a körÉvek verseiben: hol közvetlen vallomásban juttatva kifejezésre az egymást váltó lelkiállapotok szelíd hullámzását, hol – az európai mitológiából és irodalmi hagyományból vett – megfeleltetések, motívumok és jelképek áttételei révén.
Tamás Tímea versmondatai egyfajta kiegyensúlyozott élőbeszéd lüktetését és spontaneitását követik – mintha ezt erősítenék föl a kifejtett, részletező hasonlatok is –, s a körmondatok és mondattömbök természetes hullámzása, a tagmondatoknak egyikből a másikba való szinte végtelennek tűnő gyűrűzése nyomán jön létre a világos, áttetsző konstrukciójú szöveg – Tamás Tímea szabadversei (pl. Várlak, Elvesztetted, Merre, Szakadás, Illatok, Visszhang). A kötetben olvasható versek hangulata általában bensőséges, s ezt azért sem árt hangsúlyoznunk, mivel ezek a szabadversek keletkezési idejüket tekintve éppen a fordulat évét közvetlenül megelőzőre és az azt követőre (198889-90) tehetők; azokban az években születtek – jelzi a versek alatti datálással a szerző –, amikor a személyiség szabadsága és önmegőrzése iránti igény talán a legnagyobb volt. Látszatra az ún. nagytörténelem vészes hullámverése, egyént és társadalmat elsodró vihara mintha nem is érintené a lírai Én-t. A szabad választás jogát éli meg ezekben az években versei révén a költő. A lírai személyiség válasza tehát a külső veszélyhelyzetekre: az önépítés, az egyéni szabadság és harmónia keresése. Joga van a magányhoz csakúgy, mint a társkereséshez. Gondolkodhat a Társról, vagy önmagában folytathat vitát vele és érte. Vállalhatja – mivel emberi állapot – a diszharmóniát is. Úton levő, tengeri viharokat kiálló és otthont-kereső Odüsszeusz.
Az árnyalt, pontos és elegáns körmondatok és mondattömbök életre hívásának ideje volt az elmúlt évtizedhatár Tamás Tímea számára – első, a Kiadó részéről késleltetést nem szenvedett kötete tanúsága szerint.
BORCSA JÁNOS

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék