Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. augusztus-szeptember, XI. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
William Shakespeare

A vihar

Színmű öt felvonásban

Fordította Jánosházy György

SZEMÉLYEK:

PROSPERO, Milánó törvényes hercege
MIRANDA, a lánya
ANTONIO, az öccse, Milánó bitorló hercege
ALONSO, Nápoly királya
SEBASTIAN, az öccse
FERDINÁND, Alonso fia
GONZALO, tisztes öreg nápolyi tanácsos
ADRIAN, FRANCISCO, urak
ARIEL, légi szellem Prospero szolgálatában
CALIBAN, vad és torz szigetlakó, Prospero szolgája
TRINCULO, Alonso udvari bolondja
STEFANO, Alonso részeges inasa
HAJÓSKAPITÁNY
VITORLAMESTER
MATRÓZOK
SZELLEMEK

A masque:
Szellemek IRIS, CERES, JUNO képében
Nimfák, aratók


ELSŐ FELVONÁS

l. SZÍN

[Hajó a tengeren.] Villámlás, mennydörgés fergeteges zaja hallatszik
Jön (kétfelől) a Kapitány és a Vitorlamester
KAPITÁNY Vitorlamester!
VITORLAMESTER Itt vagyok, kapitány. Mi baj?
KAPITÁNY Jól van, beszélj a matrózokkal. Fogjátok meg a dolog végét, vagy
megfeneklünk. Mozgás, mozgás! El
Matrózok jönnek
VITORLAMESTER Rajta, lelkeim! Frissen, frissen, lelkeim! Nyomás, nyomás! Le
a csúcsvitorlát! Figyeljetek a kapitány sípjára! - Fújjál, szél, amíg beleszakadsz, csak víz legyen előttünk!
Jön Alonso, Sebastian, Antonio, Ferdinánd, Gonzalo és mások
ALONSO Derék mester, legyen ránk gondod. Hol a kapitány? (A matrózokhoz)
Serényen, legények!
VITORLAMESTER Kérem, maradjanak odalent.
ANTONIO Hol a kapitány, vitorlamester?
VITORLAMESTER Nem hallják a hangját? Feltartanak a munkában. Menjenek a
fülkéjükbe; itt csak segítenek a viharnak.
GONZALO Jól van, no, nyugodj meg.
VITORLAMESTER Majd ha a tenger is megnyugszik. Félre innen! Törődik is ez
a fergeteg egy királlyal! Vissza a fülkéjükbe! Csend; ne zavarjanak.
GONZALO Jól van, de ne feledd el, ki van a hajódon.
VITORLAMESTER Senki olyan, akit jobban szeretnék önmagamnál. Kegyelmed
tanácsos; ha rá tudja venni az elemeket, hogy hallgassanak el és béküljenek meg tüstént, mi ugyan nem veszünk kötelet a kezünkbe. Éljen
a tekintélyével. Ha nem tud, akkor adjon hálát, hogy ilyen sokat élt, és
készüljön fel a fülkéjében, mert meglehet, hogy itt az utolsó órája. (A
matrózokhoz)
Csak frissen, lelkeim! (Gonzalóhoz) Félre az útból, ha
mondom! El
GONZALO Egészen megvigasztalt ez a fickó. Nem úgy néz ki, mint aki vízbe
fúl: igazi felkötni való ábrázata van. Tartsd is meg a bitónak, jó sors!
Az ő nyakára szánt kötél legyen a horgonykötelünk, mert a mienk nem
sokat ér. Ha ez a fickó nem akasztófára született, rosszul áll a szénánk.
(Udvaroncok el)
Jön a Vitorlamester
VITORLAMESTER Le az árbocsudárral! Gyorsan! Lejjebb, lejjebb! A fővitorlával
megyünk szélirányban!
Kiáltozás kintről
A fenébe, hogy' bőgnek! Ezek túllármázzák a vihart és a parancsaimat.
Jön Sebastian, Antonio és Gonzalo
Már megint? Mi dolguk itt? Álljunk le és fulladjunk meg? Nagy kedvük
van elsüllyedni?
SEBASTIAN A görcs álljon a torkodba, mocskos szájú, lármás, pimasz dög!
VITORLAMESTER Dolgozzon hát maga!
ANTONIO Lógassanak fel, kötélre való, goromba, szájas kurafi! Jobban félsz a
vízbe fulladástól, mint mi.
A matrózok el
GONZALO Fogadok, hogy nem fúl ez vízbe akkor sem, ha nem erősebb a hajó
egy dióhéjnál, és olyan lyukas, mint egy tömetlen szajha.
VITORLAMESTER Tartsátok szél iránt, szél iránt! Fel a két vitorlát! Vissza a
nyílt vízre! Vissza!
Matrózok jönnek csuromvizesen
MATRÓZOK Végünk van! Imádkozzunk, imádkozzunk! Végünk van! El
VITORLAMESTER Hát hideg szájjal maradunk?
GONZALO Király és herceg térden! Csatlakozzunk,
Hiszen egy sors vár.
SEBASTIAN Nincs ehhez türelmem.
ANTONIO Iszákosok játsszák el életünket.
E nagyszájú... bár lógnál megnyuvadva,
És mosna tíz dagály!
GONZALO Ezt felkötik még,
Ha ellene esküdnék és reá
Tátogna is minden csöpp.
Hangzavar kintről
MATRÓZOK (kintről) Irgalom!
Végünk! Ég áldjon, asszonyom, fiam!
Ég áldjon, testvér! Végünk, süllyedünk!
Vitorlamester el
ANTONIO Haljunk a királlyal.
SEBASTIAN Vegyünk bucsút.
Antonio és Sebastian el
GONZALO Ezer hektár tengert adnék egy hold kopár földért, legyen rajta csak
haraszt, rekettye, zanót, akármi. Legyen, meg az ég akarata, de én bizony jobban szeretnék szárazon meghalni. El

2. SZÍN

[A sziget. Prospero odúja előtt]
Jön Prospero (varázslóköpenyben, pálcával) és Miranda
MIRANDA Ha te bűvölted meg a vad vizet,
Hogy bőgjön, csillapítsd le, jó apám.
Bűzös szurkot zúdítna ránk az ég,
De arcáig ágaskodik a tenger,
S tüzét kioltja. Szenvedtem azokkal,
Kiket szenvedni láttam. Egy hajó,
Néhány nemes teremtéssel bizonnyal,
Izekre tört. Ó, szívemig hatolt
A jajgatás. Mind ott vesztek szegények.
Ha isten volnék, én inkább a tengert
Süllyeszteném a földbe, mielőtt
Elnyelné azt a jó hajót s a rajta
Utazó sok-sok lelket.
PROSPERO Csillapodj.
Ne félj már. Mondd szánakozó szivednek:
Nincs semmi baj.
MIRANDA Gonosz nap!
PROSPERO Semmi baj.
Amit tettem, teérted volt csupán,
Teérted, drágám, kislányom, ki még
Nem is sejted, ki vagy, azt sem tudod,
Hogy honnan jöttem, és hogy több vagyok,
Mint Prospero, szegény tanyánk ura,
S éppoly szegény apád.
MIRANDA Eszembe sem volt,
Hogy többet kéne tudnom.
PROSPERO Ideje,
Hogy egyet-mást elmondjak még. Segíts,
A bűvös köntöst, kérlek, vedd le rólam.
Miranda leveszi Prospero köpenyét (aki leteszi azt a földre)
Pihenj, varázs. - Töröld meg a szemed;
Vigasztalódj. Mi szánalomra késztet,
A rémes látványt, a hajótörést
Magam rendeztem úgy varázserőmmel,
Olyan vigyázva, hogy egy árva lélek...
Nem, nem veszett el haja szála sem
Senki fiának a hajón, akit
Jajgatni hallottál, süllyedni láttál.
Most ülj le, halld tovább.
MIRANDA Kezdted nehányszor
Mesélni, ki vagyok, de félbehagytad,
S hiába kérdezgettelek, csak azzal
Maradtam: "Várj, még nem."
PROSPERO Ütött az óra.
A perc azt mondja: nyisd ki a füled,
Fogadj szót és figyelj. Emlékszel-e,
Hogy volt előbb, hogy e tanyára jöttünk?
Alig hiszem, sokkal több nem lehettél
Háromévesnél.
MIRANDA Emlékszem, apám.
PROSPERO Mire? Egy más otthonra, vagy személyre?
Mondj valamit, aminek megragadt
Benned a képe.
MIRANDA Olyan távoli,
Inkább csak álom, az emlékezet
Nem biztosíthat, hogy így volt valóban.
Nem volt ott négy-öt aszony, aki szolgált?
PROSPERO Volt még több is, Miranda. Hogy-hogy ez
Még él eszedben? Mondd, mi egyebet látsz
Sötét mélyében e régmúlt időnek?
Ha emlékszel előtte egyre-másra,
Tudod talán, hogy' jöttél.
MIRANDA Nem tudom.
PROSPERO Tizenkét évvel ezelőtt, Miranda,
Milánó hercege volt még apád,
Fejedelem...
MIRANDA Hát nem te vagy apám?
PROSPERO Anyád az erény mintaképe volt,
S ő lányomnak mondott; apád Milánó
Hercege volt, egy szál örököse
Nem kisebb, mind hercegnő.
MIRANDA Ó, nagy ég!
Milyen gonoszság túrt ki minket onnan?
Vagy áldás volt ez?
PROSPERO Mindkettő, leányom.
Igen, gonoszság volt, ami elűzött,
S áldás hozott ide.
MIRANDA Vérzik a szívem,
Hogy mily sokat bánkódhattál miattam,
S nem is emlékszem. Mondd tovább, apám.
PROSPERO Öcsém, a nagybátyád, Antonio...
Hallgasd csak meg, hogy testvértől kiteljék
Ilyen galádság!... ő, kit veled együtt
A legjobban szerettem, akire
Országom dolgát bíztam... ez legelső
Volt minden hercegség közt, s hercegek
Közt Prospero... annak mondott a hírem
Rangban, szabad művészetben pedig
Páratlannak... a fejem arra adtam,
Öcsémre hagytam az uralkodást,
Az államot feledve elmerültem
Titkos tanokban. Rókalelkü bátyád...
De jól figyelsz-e?
MIRANDA Csupa fül vagyok.
PROSPERO Ő kitanulva, hogy' kell teljesítni
S elvetni kérést, kit kell tolni, kit
Üstökön fogni, embereimet
Újjáformálta... felcserélte őket,
Vagy jól átgyúrta; kezében a tisztség
S a tiszt kulcsával, áthangolta mind
A szíveket kedvére, mint a repkény,
Benőtte sűrűn fejedelmi törzsem,
S elszívta nedvét. Nem figyelsz ide.
MIRANDA Ó, jó uram, dehogynem!
PROSPERO Jól fülelj.
Feledve minden földi célt, magányba
Vonultam és azzal műveltem elmém,
Mi emelt volna a közvéleményben,
Ha rejtve nincs, de felköltötte álnok
Öcsémben a rossz hajlamot; bizalmam,
Akár a jó szülő, oly csalfaságot
Nemzett őbenne, amily végtelen
S mértéktelen bizalmam volt iránta.
Hogy ura lett eképpen nemcsak annak,
Mit javadalmam nyújtott, ám hatalmam
Minden már előnyének - mint aki
Hazug meséjét addig mondogatja,
Amíg megcsalva emlékezetét,
Maga is elhiszi: elhitte végül,
Hogy ő a herceg. Benne ült a rangban,
És gyakorolta külsőségeit,
Jogaimat, becsvágya egye nőtt...
Hallod?
MIRANDA Süket is meggyógyulna ettől.
PROSPERO Hogy ne érezne falat önmaga
S szerepe közt, korlátlan uralomra
Tör Milánóban. Engem - akinek
Elég egy könyvtár hercegség gyanánt -
Alkalmatlannak tart az uralomra;
Szövetkezik a nápolyi királlyal,
Adót fizet, meghódol koronája
Előtt, országunkat, mely még soha
Meg nem hajolt - ó jaj, szegény Milánó! -
Gyáván porig alázza.
MIRANDA Ó, nagy ég!
PROSPERO Hallgasd meg, mit kért érte, s mondd meg aztán:
Nevezzem testvéremnek?
MIRANDA Jó uram,
Bűn volna rosszat vélni nagyanyámról.
Jó méh is szült már rossz fiat.
PROSPERO Figyelj csak.
Nápoly királya, megátalkodott
Ellenségem, meghallgatja a kérést,
Mely abban áll, hogy a meghódolás
És nem tudom, milyen adó fejében
Kiírt azonnal családommal együtt
A hercegségből, s átadja öcsémnek
A szép Milánót s méltóságomat.
Egy áruló sereg előtt Antonio
Egy kijelölt éjfélen megnyitotta
Milánó kapuit, és vaksötétben
Felbérelt szolgák kergettek ki onnan
Egy síró lánykával, veled.
MIRANDA Ó, jaj!
Nem emlékszem már, hogy' sírhattam akkor,
Megsiratom megint: amit mesélsz,
Szemem facsarja.
PROSPERO (leül) Hallgasd csak tovább,
Aztán a mostani dologra térek,
Enélkül az egész históriának
Nincs füle, farka.
MIRANDA Hogy-hogy meg nem öltek
Azon az éjen?
PROSPERO Jó kérdés, kihívja
Történetem. Drágám, ezt mégse merték,
Mert szeretett a nép, hát nem ütöttek
Az ügyre ily véres pecsétet, aljas
Céljukat inkább szebb színnel takarták.
Rövidre fogva, egy bárkába löktek,
S kivittek pár mérföldre, ott egy ócska
Dereglye korhadt váza várt, kötélzet,
Árboc, vitorla nélkül... odahagyta
Még a patkány is. Abba gyömöszöltek,
Sírjunk a bömbölő víznek, sóhajtsunk
A sóhajtozó szélbe, mely csupán
Részvétével bántott.
MIRANDA Jaj, mily teher
Lehettem akkor!
PROSPERO Ó, te angyalom
Voltál, aki megőriztél. Az égtől
Kapott csodás erővel mosolyogtál,
Míg én sós könnyel szórtam meg a tengert,
S nyögtem bajom; te szítottad fel újra
Csüggedt bátorságom, hogy bármi vár is,
Helytálljak.
MIRANDA És hogy értünk partra mégis?
PROSPERO Az isteni gondviselés akarta.
Volt némi ételünk és friss vizünk,
Egy nápolyi nemes, Gonzalo adta
Könyörületből (rábízták a terv
Végrehajtását), adott még ruhát is,
Fehérneműt és mindenféle holmit,
Mi jól fogott. S mert tudta, mennyire
Szeretem őket, elhozott nehány
Könyvet hazulról, melyet többre tartok
Hercegségemnél.
MIRANDA Be nagyon szeretném
Ismerni ezt az embert!
PROSPERO Én felállok.
(Feláll és felölti köpenyét)
Te ülj csak és hallgasd tovább kalandunk.
E kis szigetre érkeztünk, tanítód
Magam voltam, de itt többet tanultál,
Mint más hercegnők, kiknek sok henyélő
Idő jutott, s hanyagabb oktató.
MIRANDA Isten fizesse meg! De mondd, apám -
Nem megy ki a fejemből -, a vihart
Mért támasztottad?
PROSPERO Azt is megtudod.
Úgy adódott, hogy a kegyes Szerencse,
Már jó barátnőm, ellenségeim
E partra hozta, és jóstudományom
Fölfedte: sorsom jobbra fordulása
Egy jótékony csillagtól függ, amelynek
Hatását ha eljátszom, mindörökre
Oda szerencsém. Most többet ne kérdezz.
Elálmosodtál; jó dolog az álom,
Engedj neki, nem állhatsz ellen úgysem.
Miranda elalszik
Jöjj, szolgám, jöjj elő! Készen vagyok.
Jöjj, Ariel, ide!
Jön Ariel
ARIEL Üdv, mester, zord uram, üdv. Itt vagyok
Parancsod teljesítni. Tűzbe bújok,
Repülök, úszom, fodros fellegen
Lovagolok, erős igédre bármit
Elvégez Ariel.
PROSPERO De a vihart
Parancs szerint vitted-e végbe, szellem?
ARIEL Pontosan úgy.
A király hajójának hol az orrán,
Hol derekán, farán, a kabinokban
Iszonyt lángoltam. Aztán szerteválva,
Több helyen égtem: az árboc csúcsán,
Keresztrudon, orrfán külön-külön,
Majd összeálltam. Juppiter villáma,
A rémes dörgés hírnöke, sosem volt
Gyorsabb és szemkápráztatóbb. A tűz
S kénbűzös csattogás megostromolta
Nagy Neptunust, megremegtette habját,
Megrázta szigonyát.
PROSPERO Te drága szellem!
Akadt-e bátor ember, akinek
E zűrzavar eszét nem vette?
ARIEL Senki.
Őrültként, lázasan, kétségbeesve
Kapkodtak mind. Csak matrózok maradtak:
A habzó árba szöktek a tüzemtől
Égő hajóról. Ferdinánd királyfi
Ugrott elsőnek tüskemódra égnek
Meredt hajával: "Idegyűlt a poklok
Minden lakója!"
PROSPERO Rád vall ez a munka!
A part közel volt?
ARIEL Jó közel, uram.
PROSPERO Mind épek, Ariel?
ARIEL Hajuk se görbült.
Ruhájuk, amely fenntartotta őket,
Szebb, mint előbb. Amint meghagytad, őket
Csoportokban szétszórtam szigetünkön.
Magában hánytam partra a királyfit;
Sóhajjal hűti most a levegőt
A sziget elhagyott zugában: ott ül
Összefont karral, így.
PROSPERO Hát a király
Hajósait s a flotta többi részét
Hová vitted?
ARIEL Bizton van a királyi
Hajó a mélyedésben, hol egy ízben
Felvertél éjfélkor, hogy harmatot
Hozzak az orkán dúlta Bermudákról;
A matrózok mind a hajófenékben
Alusznak a varázstól és kiállt
Fáradságtól. A flotta többi része,
Melyet szétszórtam, újra egybegyűlt,
S Nápolyba indult már a Földközi
Tenger vizén, ama szomoru hitben,
Hogy törni látta a király hajóját,
S veszni személyét.
PROSPERO Ariel, a munkád
Jól végezted, de van még hátra bőven.
Mennyi az idő?
ARIEL Elmúlt dél, uram.
PROSPERO Egy jó órával. Mostantól hatig
Ki kell használnunk jobban az időt.
ARIEL Folyton csak munka? Hogyha így nyomorgatsz,
Emlékeztetlek szép ígéretedre,
Mit nem váltottál még be.
PROSPERO Mit? Morogsz?
Mit kérhetsz tőlem?
ARIEL Szabadságomat.
PROSPERO Idő előtt? Egy szót se róla!
ARIEL Kérlek,
Jusson eszedbe: jól szolgáltalak,
Sosem hazudtam és nem is hibáztam,
Nem duzzogtam, nem zsémbeltem. Igérted,
Hogy elengedsz egy évet.
PROSPERO Elfeledted,
Milyen kínból mentettelek ki?
ARIEL Nem.
PROSPERO Igen, s túl soknak tartod érte sós
Mély iszapját taposni,
Az északi metsző széllel rohanni,
Vagy fagy perzselte föld ereiben
Dolgozni értem.
ARIEL Nem, nem tartom annak.
PROSPERO Hazudsz, hitvány. Feledted Sycoraxot,
A rút boszorkányt, kit vénség s kajánság
Görnyesztett hétrét? Ugye, elfeledted?
ARIEL Nem, nem.
PROSPERO Igen. Hol született? Beszélj!
ARIEL Algírban, uram.
PROSPERO Úgy bizony! Havonta
Föl kell idéznem, ki voltál, különben
Felejted. Ezt a Sycorax boszorkányt
Sok gonosztettért és varázslatért,
Mit hallani is borzasztó, kiűzték
Algírből. Ámde tett valamit egyszer,
Azért meghagyták életét. Igaz?
ARIEL Igaz, uram.
PROSPERO Viselős volt a halszemű boszorka,
És itt tették ki a hajósok. Akkor,
Magad vallottad, a cselédje voltál;
De túl kényes voltál, hogy végrehajtsd
Alpári, förtelmes parancsait,
Meg is tagadtad, és veszett dühében
Hatalmasabb szolgái erejével
Befogott egy meghasított fenyő
Szorítójába, és e repedés
Gyötrelmes börtönének foglya voltál
Tizenkét évig; közben ő meg is halt,
De téged ott hagyott, hogy nyögdicsélj csak,
Mint egy malomkerék. A szigetet -
Fián, egy ronda boszorkányporontyon
Kívül, kit itt ellett - nem díszítette
Még emberféle.
ARIEL Fia, Caliban.
PROSPERO Azt mondom, tökfej: az a Caliban,
Ki most a szolgám. Legjobban tudod,
Mily kínban leltelek. Nyögéseidtől
A farkas is üvöltött, és a medve
Bősz szívéig hatoltak; Sycorax sem
Oldhatta volna fel már ezt a poklok
Kínját. Mikor jöttem s hallottalak,
Varázsigémtől vált ketté a fa,
S lettél szabad.
ARIEL Mester, hálás vagyok.
PROSPERO Ha még morogsz, egy tölgyet elhasítok,
S bogos belébe duglak, hogy tizenkét
Újabb telet üvölts át ott.
ARIEL Bocsáss meg.
Minden parancsod híven teljesítem,
Szófogadó szellem leszek.
PROSPERO Ha az vagy, még csupán
Két nap, és elbocsátlak.
ARIEL Drága mester!
Mit kéne tennem? Mondd, mit kéne tennem?
PROSPERO Eredj, változz most gyorsan hableánnyá.
Én lássalak csak, maradj láthatatlan
Minden más szemnek. Öltsd fel ezt a formát,
Úgy jöjj ode. Menj máris, igyekezz! Ariel el
Ébredj fel, drágám, ébredj! Jót aludtál;
Ébredj!
MIRANDA (felébred) Oly furcsa volt történeted,
Elálmosodtam tőle.
PROSPERO Rázd le. Jöjj:
Meglátogatjuk most tüskés szavú
Szolgámat, Calibant.
MIRANDA Rossz ember az,
Nem bírom látni sem.
PROSPERO Akármilyen,
Nem nélkülözhetjük. Ő rak tüzet,
Fát hord nekünk és mindenféle hasznos
Szolgálatot tesz. - Hé, te! Caliban!
Föld terhe, te, szólj!
CALIBAN (kintről) Van fa bent elég.
PROSPERO Gyere, ha mondom! Lesz más dolgod is.
Te teknősbéka! Jössz-e?
Jön Ariel mint hableány
Tündéri szépség! Bájos Ariel,
Hadd súgok valamit.
Súg
ARIEL Meglesz, uram. El
PROSPERO Te méregzsák, gonosz anyádnak ördög
Nemzette fattya, jöjj elő!
Jön Caliban
CALIBAn Hogy szemetelne rátok oly gonosz
Harmat, milyet anyám bűzhödt mocsárból
Szűrt hollótollal! Délnyugati szél
Töltsön meg száz keléssel!
PROSPERO Ezért ma éjjel görcsöt kapsz, s derék-
Szúrások fojtják el lélegzeted.
Éj évadján rád törnek a koboldok,
S megdolgoznak. Oly sűrű lesz a csípés
Testeden, mint a lépsejt, s mindegyik
Fájóbb a méhénél.
CALIBAN De enni csak kell.
Enyém a sziget Sycorax anyámtól,
Elvetted tőlem. Mikor idejöttél,
Patyolgattál, a kedvemet kerested,
Itattál málnalével, tanitottál
A nagyobb meg a kisebb fény nevére,
Amelyik nappal s éjszaka világít;
Én megszerettelek és megmutattam
Friss forrást, sóskutat, pusztát, mezőt...
Hogy' is tehettem! Sycorax varázsa
Szálljon rád, bőregér, bogár, varangy;
Most én vagyok minden alattvalód,
Aki királyom voltam, itt lakom
Egy kősziklában, ám a szigetet
Elzártad tőlem.
PROSPERO Hazug szolga vagy,
Korbács kell néked, nem szép szó! Bitang,
Én emberül bántam veled, saját
Tanyámon laktál, amíg nem akartad
A lányom meggyalázni.
CALIBAN Hú! Bárcsak tettem volna meg! Ha útban
Nem vagy, megtöltöm ezt a szigetet
Calibanokkal.
PROSPERO Aljas szolga, te,
Minden gazságra kész! Sajnáltalak,
Kínnal beszélni tanítottalak,
S minden egyébre. Mikor azt se tudtad,
Ki vagy, te dúvad, s csak bárgyún habogtál,
Én öltöztettem vágyaid szavakba,
Hogy megnevezhesd. Ámde hasztalan
Tanultál, ocsmány, rossz természeteddel
Nemesebb fajta meg nem férhetett,
Ezért hogy kősziklába zártalak,
Bár tömlöcnél is többet érdemelnél.
CALIBAN Beszélni tanítottál - arra jó csak,
Hogy káromkodjak. Essen a vörös
Fene beléd!
PROSPERO Boszorkányfajzat, indulj,
Hozz tűzifát. De gyorsan, szedd a lábad,
Más munka is lesz. - Vállat vonsz, piszok?
Ha vonakodsz vagy berzenkedve végzed
Parancsom, görcsöket küldök reád,
Sajgó csontokkal úgy üvöltözöl majd,
Hogy reszket a vadállat is.
CALIBAN Ne, kérlek.
(Félre) Szót kell fogadni. Oly nagy a hatalma,
Hogy lepipálná anyám istenét,
Még Setebost is.
PROSPERO Gyerünk, szolga, menj! Caliban el
Jön Ariel (mint hableány) zenélve és dalolva, láthatatlanul a nyomában lépkedő
Ferdinánd számára. (Prospero és Miranda távolabb ül)
ARIEL (dalol) Vízpart sárga fövenyén
Jön lány, legény:
Röpke csók, s járhatja már -
Nem zúg az ár -
Lenge táncát gyermeteg
Tündérsereg,
S refrénje szól:
SZELLEMEK (szétszórtan kintről)
Vau, vau!
ARIEL Kutya csahol.
SZELLEMEK (kintről) Vau, vau!
ARIEL Csitt, hallom ám,
Parádézó kakas komám
Kukori dalt dalol.
FERDINÁND Égből vagy földből szól e muzsika?
Elnémult. Tán a sziget istenét
Kíséri. Míg a homokparton ülve
Vízbe veszett király-apám sirattam,
A habokon e dallam jött felém,
Elcsöndesítve mérgük s bánatom
Édességével. Én nyomon követtem -
Vagy magával húzott inkább. De vége.
Nem, újra kezdődik.
Dal
ARIEL (dalol) Öt öl víz apád felett.
Korall minden csontja, lám,
Szeme mélység gyöngye lett,
Tagjaiban nincs hiány,
Csak egy kis elváltozás,
Minden oly dús, oly csodás.
Harangját hablány veri.
SZELLEMEK (kintről) Bim-bam.
ARIEL Hallom: harangoznak neki.
FERDINÁND Tengerbe fúlt apámról szól e dal.
Ez nem halandótól jön, és nem is
A föld alól.
(Zene)
Itt hallom most, fölöttem.
PROSPERO (Mirandához) Vond föl szemednek rojtos függönyét,
És mondd, mit látsz?
MIRANDA Ki az? Valami szellem?
Hogy' néz körül, nagy Isten! Igazán
Derék formája van, apám. De szellem.
PROSPERO Nem, lányom, éppúgy alszik, eszik, érez,
Mint jómagunk. A lovag, akit itt látsz,
Hajótörött, s habár kikezdte kissé
A bú, a szépség üszke, tetszetősnek
Mondhatnád. Elvesztette társait,
Őket kutatja.
MIRANDA Én úgy vélem, isten
Lehet, mert földi lényben ily nemest
Sohasem láttam.
PROSPERO (félre) Tervem jól beválik.
(Arielhez) Te drága szellem, még két nap, s ezért
Szabad leszel.
FERDINÁND (félre) Az istennő bizonnyal,
Kit dal kísér. (Mirandához) Ó, áruld el, könyörgök,
Hogy itt laksz-é ezen a szigeten,
És adj mellé egy-két hasznos tanácsot,
Mihez kezdhetnék. A legfontosabb,
Bár utoljára hagytam: mondd, csoda,
Lány vagy-e vagy sem?
MIRANDA Nem vagyok csoda,
Csak lány.
FERDINÁND Nagy ég! A nyelvemen beszél!
Első volnék azok közt, kik beszélik,
Ha közöttük lehetnék.
PROSPERO Hogy? Az első?
Csak hallaná a nápolyi király!
FERDINÁND Egy s ugyanaz, aki csodálkozik,
Hogy Nápolyról beszélsz. Jól hallja, s azt is,
Hogy őt siratom. Nápoly én vagyok:
Szemem, mely csupa könny azóta, látta
Király-apámat vízbe veszni.
MIRANDA Ó, nem!
FERDINÁND S nemeseit, Milánó hercegét
S derék fiát.
PROSPERO (félre) Milánó hercege
S derék leánya cáfolhatna ebben,
De még korai. Szemük összevillant
Első látásra. - Édes Ariel,
Szabaddá teszlek. (Ferdinándhoz) Egy szót, jó uram.
Félek, hogy bajba keveredsz. Csak egy szót.
MIRANDA Apám miért oly barátságtalan?
Harmadik ember, kit láttam, s az első
Szívem szerint való. Bárcsak apám is
Az én szememmel látná.
FERDINÁND Hogyha lány vagy,
S szíved szabad még, királyném lehetsz
Nápolyban.
PROSPERO Csak csínján, uram. Egy szót még.
(Félre) Már egymás rabjai. Megnehezítem
Kissé a dolgot. Olcsó győzelemnek
Olcsó a díja is. (Ferdinándhoz) Parancsolom,
Hogy hallgass végig. Bitorlod neved,
Nem illet meg; csupán kémkedni jöttél,
Hogy elorozd a szigetet kezemből,
Aki ura vagyok.
FERDINÁND Szavamra, nem.
MIRANDA Ily templomban nem lakhat semmi rossz.
Ha a Gonosznak ily szép háza volna,
Az angyal is ott lakna mind.
PROSPERO Kövess.
(Mirandához) Egy szót se érte: csaló ez. (Ferdinándhoz) Gyerünk!
Nyakadba kötöm mindjárt a sarkadat.
Tengervizet kapsz inni, és az étked
Patak kagylója, megfonnyadt gyökér,
Éretlen makkhéj. Jöjj velem!
FERDINÁND Nem én.
Az ily bánásmódnak nem engedek,
Míg erővel le nem gyűrsz.
Kardot ránt, de Prospero mozdulatlanná bűvöli
MIRANDA Jó apám,
Ne bánj vele keményen, hisz szelíd,
Nem is ijesztő.
PROSPERO Mit, talán kisujjtól
Tanul a fej? Csaló, dugd vissza kardod;
Csak hősködsz, szúrni nem mersz, mert tudod,
Hogy bűnös vagy. No, támadj már, mozogj,
Elég nekem e pálca, hogy kezedből
Kiverjem kardodat.
MIRANDA Apám, könyörgök!
PROSPERO Hagyj el, ne rángasd a ruhámat!
MIRANDA Szánd meg.
Jótállok érte.
PROSPERO Csend! Egy árva szót még,
S lehordlak, tán meg is gyűlöllek érte.
Mit, egy csalónak ügyvédkedsz? Eressz!
Azt képzeled, nincs több ily szép a földön,
Mert őt láttad csak, s Calibant. Bolond lány!
Sok máshoz képest Caliban ez is,
Azok meg angyalok.
MIRANDA Sokkal szerényebb
A szívem vágya. Lásd, én nem kívánok
Szebb embert látni.
PROSPERO (Ferdinándhoz) Indulj már, fogadj szót.
A tagjaid akár a csecsemőé:
Nincs bennük csöpp erő.
FERDINÁND Való igaz.
Mint hogyha álom kötné gúzsba lelkem.
Apám halála, ez a gyöngeség,
Társaim veszte és egy durva ember
Ijesztgetése mind-mind semmiség,
Ha börtönömből bár egyszer naponta
Láthatom ezt a lányt. Nyílhat szabadság
A földön mindenütt, nekem elég
Tér ez a börtön.
PROSPERO (félre) Jól megy. (Ferdinándhoz) Indulunk. -
Ügyes voltál, kis Ariel. (Ferdinándhoz) Kövess.
(Arielhez) Elmondom, mi a dolgod most.
MIRANDA (Ferdinándhoz) Ne búsulj.
Jobb ember ám az én apám, uram,
Mint beszédéből gondolnád. Szokatlan
Viselkedés ez tőle.
PROSPERO (Arielhez) Oly szabad
Leszel, mint bérci szél, csak teljesítsd
Híven parancsom.
ARIEL Meglesz pontosan.
PROSPERO (Ferdinándhoz) No, jöjj. (Mirandához) Egy szót se érte.
Mind el

MÁSODIK FELVONÁS

1. SZÍN

[A sziget más része]
Jön Alonso, Sebastian, Antonio, Gonzalo, Adrian és Francisco

GONZALO (Alonsóhoz) Uram, vidulj, könyörgök. Jó okod van
Örömre, mint mindnyájunknak: szerencsénk
Túltesz bajunkon. Ami minket ért,
Szokott dolog: sok hajós asszonya,
Sok hajósgazda és vele a kalmár
Éli naponta. Ám olyan csodát,
Mint megmenekülésünk, millióból
Ha egy megér. Légy bölcs, uram, s bajunkat
Mérd a vigaszhoz.
ALONSO Hagyd már abba, kérlek.
SEBASTIAN (Antonióboz) Úgy fogadja a vigasztalást, mint a hideg kását.
ANTONIO Csakhogy a látogató nem adja ám fel egykönnyen.
SEBASTIAN Nézd, most húzza fel az esze óráját. Mindjárt ütni fog.
GONZALO (Alonsóhoz) Uram...
SEBASTIAN (Antonióhoz) Egy; számold.
GONZALO (Alonsóhoz) Ha befogadunk minden bánatot,
A fogadós hamar...
SEBASTIAN Dús lesz.
GONZALO Bús inkább. Betű híján igazabbat mondtál, mint szándékodban volt.
SEBASTIAN Te pedig okosabban válaszoltál, mint vártam tőled.
GONZALO (Alonsóhoz) Ezért hát, uram...
ANTONIO (Sebastianhoz) Fúj, hogy nem áll be a szája!
ALONSO (Gonzalóhoz) Kérlek, hagyd.
GONZALO Jól van, befejeztem. De mégiscsak...
SEBASTIAN (Antonióhoz) Kotyogni fog.
ANTONIO Fogadjunk, vajon ő vagy Adrian kukorékol elsőnek?
SEBASTIAN A vén kakas.
ANTONIO A kakóca.
SEBASTIAN Áll. Mibe fogadunk?
ANTONIO Egy lyukas piculába.
SEBASTIAN Röhej.
ADRIAN (Gonzalóhoz) Úgy látom, a sziget néptelen...
ANTONIO (Sebastianhoz) Hahaha!
SEBASTIAN Ki vagy fizetve a röhejjel.
ADRIAN Lakatlan és szinte hozzáférhetetlen...
SEBASTIAN (Antonióhoz) De...
ADRIAN De...
ANTONIO (Sebastianhoz) Ez nem maradhatott ki.
ADRIAN A klíma nyilván finom, gyöngéd és szelíd.
ANTONIO (Sebastianhoz) Finom lány az a Klíma kisaszony.
SEBASTIAN Úgy bizony, és gyöngéd is, amint ezt tudományosan megfogalmazta.
ADRIAN (Gonzalóhoz) És olyan édesen fúj itt a szellő.
SEBASTIAN (Antonióhoz) Mintha rothadt volna a tüdeje.
ANTONIO Vagy mocsárral illatosítaná magát.
GONZALO (Adrianhoz) Itt kedve van élni az embernek.
ANTONIO (Sebastianhoz) Lehet, csak módja nincs.
SEBASTIAN Hát az nem nagyon van.
GONZALO (Adrianhoz) Milyen dús és üde a fű! Milyen zöld!
ANTONIO A föld elég fakó.
SEBASTIAN Egy-egy zöld pöttyel.
ANTONIO Nem sokat tévedett.
SEBASTIAN Nem, csak teljesen melléfogott.
GONZALO (Adrianhoz) De a legkülönösebb, és szinte hihetetlen...
SEBASTIAN (Antonióhoz) Mint a különös dolgok általában..
GONZALO (Adrianhoz) Hogy a ruháink a tengerben áztak, mégis megmaradt a
színük és a fényük; mintha újonnan lennének festve, még foltot sem hagyott rajtuk a sós víz.
ANTONIO (Sebastianhoz) Ha csak egy zsebe is beszélni tudna, vajon nem hazudtolná meg?
SEBASTIAN Hát igen, csúf dolog volna ezt bezsebelni.
GONZALO (Adrianhoz) Úgy tűnik, épp olyan új rajtunk a ruha, mint amikor
először vettük magunkra Afrikában, a szép Claribel királykisasszony esküvőjén Tunisz királyával.
SEBASTIAN Kedves esküvő volt, és jól ütött ki a hazatérésünk.
ADRIAN Nem volt még Tunisznak ilyen szoborszép királynéja.
GONZALO Nem ám, az özvegy Dido ideje óta.
ANTONIO (Sebastianhoz) Özvegy? Mi a fene! Hogy jön ide az "özvegy"? Özvegy Dido!
SEBASTIAN No és, ha azt is mondta volna: "özvegy Aeneas"? Istenem, nem kell
a szívedre venni!
ADRIAN (Gonzalóhoz) "Özvegy Didó"-t mondtál? Ennek még utánagondolok;
de az Karthágóban uralkodott, nem Tuniszban.
GONZALO Ez a Tunisz, uram, régen Karthágó volt.
ADRIAN Karthágó?
GONZALO Szavamra Karthágó.
ANTONIO (Sebastianhoz) Az ő szava hathatósabb a mesebeli hárfánál.
SEBASTIAN Egyből felépítette Karthágó falait és házait.
ANTONIO Vajon milyen képtelenséget művel legközelebb?
SEBASTIAN Gondolom, zsebre vágja a szigetet, és hazaviszi, hogy a fiának adja
alma helyett.
ANTONIO És tengerbe vesse a magjait, hogy újabb szigetek keljenek ki.
ALONSO Ejha.
ANTONIO (Sebastianhoz) Éppen ideje.
GONZALO (Alonsóhoz) Uram, arról beszéltünk, hogy a ruhánk olyan újnak
látszik, mint Tuniszban, a lányod esküvőjén, aki most királyné.
ANTONIO A legkülönb, aki valaha ott élt.
SEBASTIAN Kivéve, kérlek, az özvegy Didót.
ANTONIO Özvegy Didót? Persze, az özvegy Didót.
GONZALO (Alonsóhoz) Uram, nem olyan új ez a zeke, mint amikor először
vettem föl? Úri miliőben.
ANTONIO (Sebastianhoz) Ezt a miliőt jól kihalászta.
GONZALO (Alonsóhoz) Mikor a lányod esküvőjén viseltem.
ALONSO Gyomrom kiadná azt, amit fülembe
Tömködsz. Ne adtam volna bár soha
Férjhez a lányom! Fiam odalett
Visszatérőben, és a lányom is,
Mert oly távol került Itáliától,
Hogy nem látom viszont többé. Fiam,
Nápoly s Milánó örököse, mily
Iszonyú hal falt föl?
FRANCISCO Lehet, hogy él.
Láttam, hogy' ostorozta a habot,
Megülve hátán. Jól beletiport
S elrúgta útjából, mellét szegezve
A rátörő dagadt árnak. Merész
Feje a pörös hullámok fölé nyúlt,
S jó karja friss erővel evezett
A part felé, amely víz mosta talpán
Lehajolt, hogy segítse. Én hiszem,
Hogy élve partot ért.
ALONSO Nem, elveszett.
SEBASTIAN Uram, magadnak köszönd ezt a bajt:
Nem méltattad lányodra Európát,
Elvesztegetted inkább Afrikába,
Hol most szemedtől száműzötten él;
Okod van megkönnyezni ezt.
ALONSO Ne, kérlek.
SEBASTIAN Mind térden állva kérleltünk, esengtünk
Érette, és a jó lélek utálat
És engedelmesség közt azt se tudta,
Merre billenjen. Fiad elveszett,
Félek, örökre. Több lesz így az özvegy
Milánóban s Nápolyban, mint a férfi,
Hogy vigasztalja. Te vagy a hibás.
ALONSO S a fő vesztes.
GONZALO Sebastian uram,
Igazat szólsz, csak kíméletlenül,
S nem a legjobbkor. Felsérted sebét,
Mely flastromot kívánna most.
SEBASTIAN (Alonsóhoz) Aranyszáj.
ANTONIO Valóságos seborvos.
GONZALO (Alonsóhoz) Rossz idő jár miránk is, jó uram,
Ha te borús vagy.
SEBASTIAN (Antonióhoz) Kosz-idő?
ANTONIO Pocsék.
GONZALO (Alonsóhoz) Ha enyém volna az egész sziget...
ANTONIO (Sebastianhoz) Csalánt ültetne.
SEBASTIAN Lósóskát, laput.
GONZALO S királya volnék, tudod, mit csinálnék?
SEBASTIAN (Antonióhoz) Józan maradna, mivel bora nincs.
GONZALO Az országban mindent fordítva tennék.
Nem tűrnék semmilyen kereskedést,
S hivatalnak nevét sem; ismeretlen
Volna az írás, gazdagság, szegénység
És szolgaság, szerződés és öröklés,
Sövény és mezsgye, szántó és gyümölcsös;
Nem volna fém, se mag, se bor s olaj,
Se munka, csak henyélő férfiak,
És ártatlan és tiszta asszonyok,
Se felsőség...
SEBASTIAN (Antonióhoz) De ő mégis király.
ANTONIO Mire az államrend végére ér,
Elfelejti az elejét.
GONZALO (Alonsóhoz) Izzadság s gond nélkül mindent megadna
A természet. Ármány és hitszegés,
Kard, lándzsa, puska, kés, más harci eszköz
Nem kell, hiszen a föld kéretlenül
Ellátna mindennel bőségesen,
Hogy népemet táplálja.
SEBASTIAN (Antonióhoz) Az alattvalói nem házasodnának?
ANTONIO Nem hát, mindenki csak lustálkodik: kurva és strici egyaránt.
GONZALO (Alonsóhoz) Azt szeretném, hogy az aranykoron
Túltegyünk.
SEBASTIAN Isten óvja a királyt!
ANTONIO Éljen Gonzalo!
GONZALO (Alonsóhoz) És... figyelsz, uram?
ALONSO Kérlek, elég volt. Semmi dolgokkal traktálsz.
GONZALO Szentigaz, felség, csak ezeknek az uraknak a kedvében akartam
járni, akiknek olyan csiklandósan eleven a tüdejük, hogy minden semmin
nevetnek.
ANTONIO Mi rajtad nevettünk.
GONZALO Az effajta szamárkodásban én semmi vagyok hozzátok képest.
Így hát csak nevessetek tovább a semmin.
ANTONIO Micsoda vágást kaptunk!
SEBASTIAN Hát még ha nem lapjával ért volna.
GONZALO Jóvérű urak vagytok ti ketten. A Holdat is lehoznátok az égről, ha öt
hétig nem változtatná a képét.
Jön Ariel láthatatlanul, ünnepélyesen muzsikálva
SEBASTIAN Úgy bizony, aztán madarászni mennénk vele.
ANTONIO (Gonzalóhoz) Ej, jő uram, meg ne haragudj.
GONZALO Azt már nem, olyan könnyen nem adom fel a józan eszemet.
Nem akartok álomba nevetni? Nagyon elálmosodtam.
ANTONIO Feküdj le, aztán meghallod.
Gonzalo, Adrian és Francisco elalszik
ALONSO Hogy' elszunnyadtak! Ó bárcsak szemem
Lezárná önmagával gondom is!
Meglesz, úgy érzem.
SEBASTIAN Uram, ne mulaszd el,
Amit az első álmosság kinál.
Bánatban ritka vendég, ám ha jön,
Meg is vigasztal.
ANTONIO Felség, míg pihensz,
Mi ketten őrizzük személyedet,
Hogy bizton légy.
ANTONIO Minden tagom lehúz.
Elalszik. (Ariel el)
SEBASTIAN Milyen furcsa bágyadtság lett rajtuk úrrá!
ANTONIO A klíma teszi.
SEBASTIAN És a mi szemünkre
Mért nincs hatással? Csöppet sem kívánok
Aludni.
ANTONIO Én sem. Éber az eszem.
Mily egyetértésben hevernek itt!
Mint villámsújtottak, úgy dőltek el.
Nemes Sebastian, mi lenne, ha...
De csitt! Pedig arcodra írva minden.
Az alkalom megsúgja, mi lehetnél,
És képzeletem máris koronát lát
Fejedre szállni.
SEBASTIAN Mi az, álmodol?
ANTONIO Tán nem beszélek?
SEBASTIAN Hallom jól, s bizonnyal
Az álom nyelvén, furcsa álmaid
Mélységéből szóltál. Mit is beszéltél?
Különös ez valóban, így aludni,
Nyitott szemmel, beszélve, járva-kelve,
És mély álomban mégis.
ANTONIO Te aludni,
Sőt halni hagyod szerencséd: behunyt
Szemmel vagy éber is.
SEBASTIAN Te érthetően
Horkolsz, s e horkolásban értelem van.
ANTONIO Én most komoly vagyok. És az leszel
Te is, ha meghallgatsz: mi a teendő,
Hogy nagyra nőj.
SEBASTIAN Én állóvíz vagyok.
ANTONIO Én áradni tanítlak.
SEBASTIAN Jó; öröklött
Tunyaságom apadni késztet.
ANTONIO Ó,
Tudom, mily kedves szívednek a terv,
Melyet gúnyolsz; ha levetkőzteted,
Csak ingerlőbb lesz! Aki gyávaságból
Vagy lustaságból elapasztja sorsát,
Gyakran meg is fenekük.
SEBASTIAN Mondd tovább.
Szemed állása s arcvonásaid
Fontos dolgot jeleznek, oly szülést,
Mely kínnal jön világra.
ANTONIO Úgy, uram.
Ez a kopott emlékezetű úr itt
(Kiről csakoly kopott emlék marad
Elhunytával), mivel foglalkozása,
Hogy mindenről meggyőzzön, a királyt
Már-már meggyőzte, hogy a fia él még,
De éppoly biztos, hogy tengerbe fúlt,
Mint hogy ez mélyen alszik.
SEBASTIAN Nincs remény,
Hogy életben van.
ANTONIO Ó, e "nincs remény"
Mily nagy remény számodra! Nincs remény -
Más oldalról oly vakmerő reményt
Jelent ez, melyen túl hiába pillant
A becsvágy, nem lát célt. Hiszed velem,
Hogy Ferdinánd megfúlt.
SEBASTIAN Halott.
ANTONIO Nos, akkor
Mondd: ki örökli Nápolyt?
SEBASTIAN Claribel.
ANTONIO Tuniszban él ő, tíz méröldnyire
Az emberéleten túl; újszülöttje
Állát borotva járja, mire hírt kap
Nápolyból, ha postása nem a Nap
(A Hold túl lassu); el is nyelt a tenger
Onnan jövet, s néhányunkat kihányt,
Mert sorsunk, hogy elvégezzük a munkát,
Melyhez prológ csupán a múlt, s amely
Ránk vár.
SEBASTIAN Miket hordsz össze? Hogy van ez?
Bátyám leánya Tuniszban királyné,
Ő Nápoly örököse is; a kettő
Között nagy a távolság.
ANTONIO S azt kiáltja
Minden arasz: "Hogy jutna Claribel
Nápolyba vissza? Maradjon Tuniszban,
Itt van Sebastian." Mondjuk, halál
Nyűgözte így le őket; semmi baj.
Akadna, ki elkormányozza Nápolyt
Úgy, mint az alvó, urak is, kik annyit
Tudnak kotyogni fölöslegesen,
Mint e Gonzalo; magam is beválnék
Ilyen szajkónak. Bár úgy váltana
Az eszed, ahogy az enyém, nagyon
Javadra válna álmuk. Értesz engem?
SEBASTIAN Úgy gondolom.
ANTONIO No és a jó szerencse
Ínyedre van?
SEBASTIAN Eszembe jut, hogy' ültél
Bátyád, Prospero székébe.
ANTONIO Igaz;
S nézd, jobban áll most rajtam a ruhám,
Mint azelőtt. Bátyám szolgái akkor
Társaim voltak; most alattvalóim.
SEBASTIAN S a lelkiismeret?
ANTONIO Az hol van? Volna csak fagydaganat,
Papucsba bujtatnám; de ezt az istent
Nem érzem szívemben. Hiába fagyna
S olvadna húsz is, mely köztem s Milánó
Között áll, föl se venném. Itt a bátyád,
Nem több a földnél, melyet eltakar,
Ha az lesz, minek most látszik: halott;
jó pengémből három hüvelyk helyén
Marasztja végképp; közben itt a vén
Trottyos szemét lefoghatnád örök
Alomra, hogy utunkat ne zavarja.
Ami a többit illeti, azok
Kapnak rajtunk, mint macska a tejen;
Úgy táncolnak majd, bármiről legyen szó,
Ahogy mi fütyülünk.
SEBASTIAN Rólad veszek
Példát, barátom. Elnyerem ma Nápolyt,
Mint te Milánót. Húzz kardot. Egyetlen
Csapással megváltod hűbéradód,
S én jó szívvel leszek hozzád.
ANTONIO De együtt
Húzzunk kardot, s hogy emelem, te is
Sújts Gonzalóra.
Kardot húznak
SEBASTIAN Várj, egy szóra még.
Jön Ariel láthatatlanul, zenével
ARIEL (Gonzalóhoz) Gazdám varázserővel fölfedezte,
Hogy veszélyben barátja, s ideküldött:
Ha ti nem éltek, terve veletek hal.
Gonzalo fülébe énekel
Míg te békén álmodol,
Gyilkosod tervet kohol
S fegyvert emel.
Hogyha kedves életed,
Ébredj hát, ne késlekedj.
Fel, talpra, fel!
ANTONIO (Sebastianhoz) Egyszerre mindketten!
GONZALO (felébred) Jó angyalok,
Óvjátok a királyt!
ALONSO (felébred) Mi az? Ébredjetek!
A többiek is felébrednek
(Antonióhoz és Sebastianhoz)
Miért a kard?
(Gonzalóhoz) Te mért vagy oly szörnyen sápadt? Mi baj?
SEBASTIAN Amint itt őrködtünk álmod felett,
Rekedt bőgés hallszott, tán bikáé,
Vagy oroszláné. Ugye, felriasztott?
Csúnyán fülön szúrt.
ALONSO Nem hallottam semmit.
ANTONIO Halálra rémül ily hangtól a rém is,
A föld megrendül! Egy egész oroszlán-
Csapat bömböl tán.
ALONSO Hallottad, Gonzalo?
GONZALO Becsületemre, furcsa döngicsélést
Hallottam csak, az ébresztett, uram.
Megráztalak s kiáltottam. Szemem
Felnyitva, kivont karddal láttam őket.
Valami zaj is volt. Jó lesz vigyáznunk,
Vagy odébbállnunk. Elő hát a kardot!
ALONSO Menjünk innét és keressük tovább
Szegény fiam.
GONZALO Ég óvja a vadaktól!
Mert itt van ő is biztosan.
ALONSO Vezess!
Mind el Ariel kivételével
ARIEL Megyek, gazdámnak hírt viszek legottan.
Király, te csak keresd fiad nyugodtan. El

2. SZÍN

[A sziget más része]
Jön Caliban lebernyegben, egy nyaláb fával

CALIBAN (ledobja a fát) A kórság, mit posványból, ingoványból
Felszív a Nap, essen mind Prosperóba,
Sorvassza testét!
Mennydörgés hallatszik
Szellemei hallják,
De csak muszáj átkoznom. Úgyse szúrnak,
Kobolddal nem ijesztgetnek, mocsárba
Nem vetnek/ lidércfénnyel nem vezetnek
Tévútra, ha nem parancsolja. Ámde
Rám küldi őket minden semmiségért;
Hol majomként makognak, fintorognak
S belém harapnak, hol sünként gurulnak
Utamba s meresztik tüskéiket
Csupasz talpamnak, máskor körbefonnak
Mint kígyók, s ágas nyelvük őrületbe
Hajt sziszegésével.
Jön Trinculo
No lám, ni csak!
Egy szellem jön, s megkínoz, mert a fával
Későn jöttem. De földre lapulok,
Talán úgy nem vesz észre.
Lefekszik
TRINCULO Sehol egy bokor, se bozót, hogy elbújhatna az ember a rossz idő
elől, pedig készülőben már a zivatar. Hallom a nótáját a szélben. Az a fekete felhő, az a rémségesen nagy, olyan, mint egy koszlott tömlő, amelyikből tüstént kicsurran a bor. Ha megint úgy dörög, mint az imént, nem
is tudom, hova rejtsem a fejemet. Abból a felhőből csőstül szakad mindjárt
az eső. (Megpillantja Calibant) Hát ez itt mi, ember vagy hal? Dög vagy
eleven? - Hal ez, mert halszaga van, áporodott halszaga, nem éppen friss
cigányhalé. Fura egy hal! Ha most Angliában volnék, mint valamikor, és
csak a festett képét mutogatnám is ennek, nem egy bolond ezüstpénzt adna érte. Ott jól járna ezzel a rémalakkal az ember. Ott minden csodabogárral jól jár az ember. Egy csonka koldusnak nem adnának egy garast, de tízet is lepengetnek, hogy egy halott indiánt lássanak. Lába van neki, embermódra, az uszonya is olyan karforma! Istenemre, meleg is! Visszaszívok mindent, melléfogtam. Nem hal ez, hanem valami szigetlakó, akibe
belecsapott a mennykő.
Mennydörgés
Hűnye, megint nyakamban a zivatar. Legjobb lesz bebújni ennek a condrája alá: más menedék nincs itt sehol. Fura hálótársakat szerez a nyomorúság. Meghúzom itt magam, amíg a seprője is el nem fogyott a zivatarnak.
Bebújik Caliban lebernyege alá
Jön Stefano nótázva, kezében fabutykossal
STEFANO Nem szállok én tengerre már,
Szárazföldön halok...
Szemét egy nóta ez, nem való temetésen ilyet énekelni. No ez megvigasztal.
Iszik, aztán énekel
A csónakos, én, a szakács, a tüzér,
A sok derék barát
Mind-mind odavan Muciér', Juciér',
De egy se kivánja Katát.
Mert nyelves az és harapós,
Nincs kedvire holmi hajós.
Szurokszagu csókokat ő nem akar;
Ahol neki viszket, a varga vakar.
Ördög vigye hát! Ki a vízre, hajós!
Szemét nóta ez is. De ez megvigasztal. Iszik
CALIBAN (Trinculóhoz) Ne bánts! Jaaaj!
STEFANO Mi a fene? Ördögök vannak itt? Vademberekkel, indusokkal akartok
engem behúzni, mi? Nem azért úsztam meg a vízbe fúlást, hogy most berezeljek a négy lábadtól. Jól mondják: aki négy lábon jár, nem is ember az.
És így mondják, amíg szusz van Stefanóban.
CALIBAN A szellem kínoz. Jaaaj!
STEFANO Ez valami négylábó szigetbeli szörnyeteg; alighanem hideglelése van.
Hol az ördögben tanulhatta meg a nyelvünket? Mindenképpen adok neki
egy kis szíverősítőt. Ha sikerül talpra állítani, megszelídíteni és eljutni
vele Nápolyba, szép ajándék lesz akár egy császár számára is, aki már
bőrcipőt húzott a lábára.
CALIBAN (Trinculóhoz) Kérlek, ne bánts! Ezentúl korábban jövök a fával.
STEFANO Rajta van a roham, félrebeszél. Kóstoljon csak bele a butykosomba.
Ha még sosem ivott bort, ettől nagyjából el is múlik a rohama. Ha talpra
tudom állítani és megszelídíteni, nem kaphatok elég sokat érte. Aki megveszi, fizesse meg derekasan.
CALIBAN (Trinculóhoz) Most még nem nagyon kínozol, de mindjárt hozzákezdesz, tudom abból, ahogy remegsz. Prospero most bűvöl.
STEFANO No, gyere. Tátsd ki a szád. Ez megoldja a nyelved. Tátsd ki már a
szád! Ez kirázza belőled a hidegrázást, én mondom neked, ki bizisten. Sose tudhatod, ki a barátod. No, tátsd ki még egyszer a bagólesődet.
Caliban iszik
TRINCULO Ismerős ez a hang. Hiszen... de az vízbe fúlt, ezek itt ördögök.
Uram, védj meg a gonosztól!
STEFANO Négy lába és két hangja van - irtó fura egy szörny! Az elülső hang
arra való, hogy jót beszéljen a barátjáról, a hátulsó meg arra, hogy ocsmányságokat mondjon és ócsároljon. Ha elég a bor, ami a butykosomban
van, hogy talpra állítsa, én segítek a hideglelésén. Így la.
Caliban iszik
Ámen. Töltök a másik szádba is.
TRINCULO Stefano!
STEFANO A másik szád a nevemen szólít? Uram, irgalmazz! Ördög ez, nem
szörnyeteg. Itt is hagyom. Nem fogok ördögöt itatni.
TRINCULO Stefano! Ha Stefano vagy, tapogass meg és szólj hozzám, mert
Trinculo vagyok. Ne félj, no. A te Trinculo komád.
STEFANO Ha Trinculo vagy, bújj elő. Kihúzom ezt a cingárabbik pár lábat. Ha
valamelyik a Trinculo lába, hát ez az.
A lábánál fogva kihúzza Trinculót
Trinculo vagy te, szőröstül-bőröstül! Hogy lett belőled ennek a vadbaromnak a ganéja? Hát ez Trinculókat rotyogtat?
TRINCULO (feláll) Azt hittem, agyoncsapta a mennykő. De hát nem fúltál vízbe,
Stefano? Kezdem remélni, hogy mégse fulladtál meg. Elvonult már a zivatar? Bebújtam ennek a rondaságnak a condrája alá, mert féltem a vihartól. Hát te élsz, Stefano? Ó, Stefano, két nápolyi mégiscsak megmenekült!
(Körbetáncolja Stefanót)
STEFANO Kérlek, ne forgass. Forog tőle a gyomrom.
CALIBAN Finom lények, habár nem szellemek.
Ez derék isten, mennyei itallal
Itat. Letérdelek előtte. (Letérdel)
STEFANO (Trinculóhoz) Hogy menekültél meg? Hogy kerültél ide? Erre a
butykosra esküdj: hogy kerültél ide? Én egy boroshordón menekültem
meg, amit a hajósok vízbe dobtak; erre a butykosra mondom, amit magam
bütyköltem fakéregből, amióta partra vetődtem.
CALIBAN Arra a butykosra esküszöm, hogy hűséges alattvalód leszek, mert ez
nem földi ital.
STEFANO (Trinculónak nyújtja a butykost) Itt van. Esküdj: hogy menekültél
meg?
TRINCULO Partra úsztam, pajtás, mint a réce. Úgy úszók én, mint a réce, esküszöm.
STEFANO No, csókold meg a bibliát.
Trinculo iszik
Úszhatsz te, mint a réce, a formád olyan, mint a gúnáré.
TRINCULO Hűnye, Stefano, van még ebből?
STEFANO Egész hordóval, pajtás. Egy sziklában van a pincém, a parton, oda
dugtam el a boromat.
(Caliban feláll)
Mi van, te világcsúfja? Hogy állsz a hidegleléssel?
CALIBAN Az égből pottyantál ide?
STEFANO Éppenséggel a Holdból, elhiheted. Én voltam a holdbéli ember.
CALIBAN Láttalak ott fenn, és imádlak. Úrnőm
Mutatta bokrodat s kutyádat is.
STEFANO No, erre esküdj. Csókold meg a bibliát. Mindjárt teletöltöm megint.
Esküdj.
Caliban iszik
TRINCULO Az áldóját, fene bamba egy szörnyeteg ez! Ettől féltem én? Gyatra
egy szörnyeteg! Holdbéli ember? Hígeszű, hiszékeny szörnyeteg! Jót nyakaltál, szörnyeteg, annyi szent!
CALIBAN (Stefanóhoz) Minden jó helyre elviszlek, s a lábad
Csókolom. Kérlek, légy az istenem.
TRINCULO Az áldóját, hitetlen, részeges szörnyeteg ez! Ha az istene elalszik,
elemeli a butykosát.
CALIBAN (Stefanóhoz) A lábad csókolom. Rabod leszek.
STEFANO Hadd lássam; térdelj le és esküdj.
(Caliban letérdel)
TRINCULO Halálra röhögöm magam ezen a tuskófejű rémen. Vacak egy szörnyeteg! Kedvem volna jól elpáholni...
STEFANO (Calibanhoz) Gyerünk azzal a csókkal!
(Caliban megcsókolja a lábát)
TRINCULO Szegény szörnyeteg be van rúgva. Ronda egy szörnyeteg!
CALIBAN Megmutatom legjobb forrásainkat;
Málnát szedek; fát hordok és halászok.
Süly essen a zsarnokba, ki rabul tart!
Nem cipelek neki több fát; veled
Tartok, csodás lény.
TRINCULO Nevetséges egy szörnyeteg: csodát lát egy szegény borisszában!
CALIBAN (Stefanóhoz) Eliszlek téged a vadalmafákhoz,
Körmöm köménygumót ás majd neked,
Megmutatom szajkó fészkét, tanítlak
Kis, fürge majmot fogni. Elvezetlek
A mogyorósba is; sirályfiókát
Hozok neked a szikláról. Velem jössz?
STEFANO Kérlek, mutasd az utat, ne járjon annyit a szád. - Trinculo, mivel a
király meg az egész társaság vízbe fúlt, mi öröklünk mindent. - Nesze,
hozd a butykost. - Trinculo pajtás, egykettőre újra kell ezt tölteni.
CALIBAN (részegen énekel) Ég veled, gazdám, ég veled!
TRINCULO Hogy bőg ez a szörnyeteg! Tökrészeg szörnyeteg!
CALIBAN (énekel) Halat többé nem fogok,
Ölfát se hordok,
Csak kódorgok,
Nem ások és nem mosok.
Ban, ban, Ca-Calibán
Ma szabad ember lett, az ám!
Szabadság, hajhó! Hajhó, szabadság! Szabadság, hajhó, szabadság!
STEFANO No, derék szörnyeteg! Mutasd az utat!
Mind el

HARMADIK FELVONÁS

1.SZÍN

[Prospero odúja előtt]

Jön Ferdinánd, egy rönköt cipelve

FERDINÁND Kínos játékba éppen a vesződség
Lop örömöt. Alantas munka is
Nemes lehet, szegényes feladatnak
A vége sokszor gazdag. Terhes és
Utálatos, amit végzek, de úrnőm
Új életet ad és gyötrelmemet
Gyönyörré varázsolja. Kedvesebb ő
Tízszerte, mint amilyen mord az apja;
Az csupa nyerseség. Kemény parancsra
Néhány ezer rönköt kell összehordnom
S felraknom. Sírva mondja drága úrnőm,
Hogy robotolni lát: ily durva munkát
Nem végzett még ilyen kéz. Elmerengtem,
De édes gondolattól felüdülve,
Jobban megy munkám.
Jön Miranda, Prospero távolról követi
MIRANDA Ne dolgozd magad
Halálra, kérlek. Csapott volna bár
Villám a fába, melyet kell cipelned!
Dobd földre és pihenj meg. Sírva ég majd
A rönk, amért kifárasztott. Apám
Könyveit bújja most. Kérlek, pihenj.
Ott ül jó három órát.
FERDINÁND Drága úrnőm,
Napnyugtáig sem végzem el a munkát,
Ami előttem áll.
MIRANDA Én hordom addig
A rönköt, míg te ülsz. Add ezt ide,
Hadd vigyem most én.
FERDINÁND Nem, kedves leány.
Inkább inam szakadjon, törjön el
Gerincem, mintsem hogy te ide süllyedj,
S én tétlen nézzem.
MIRANDA Hozzám éppugy illik,
Mint hozzád, és sokkalta könnyebb is
Számomra, mert önszántamból teszem,
Te kedved ellen.
PROSPERO (félre) Szegény kis bogár,
Foglyul ejtett a fény.
MIRANDA (Ferdinándhoz) Fáradt lehetsz.
FERDINÁND Nem, drága lány, üde reggelnek érzem
Az éjt is, hogyha velem vagy. De mondd,
Hogy imáimba foglalhassalak:
Mi a neved?
MIRANDA Miranda. Ó, apám,
Megszegtem most tilalmad.
FERDINÁND Szép Miranda!
Csodálatos valóban, a világ
Minden kincsére méltó. Sok leányra
Néztem tetszéssel, és hangjuk zenéje
Bizony sokszor rabjává tette már
Túl figyelmes fülem. Sokféle szépség
Tetszett sokféle nőben; ámde egy sem
Hatolt úgy lelkemig, hogy valamely
Apró hibája ki ne kezdje báját,
És el ne üsse. Csak te vagy, te vagy
Tökéletes, hibátlan, a legelső
Minden teremtmény közt.
MIRANDA Nem ismerek
Más nőt, nem él arc emlékezetemben,
Csak tükörképem; férfit, akit annak
Nevezhetek, csak téged láttalak,
És jó apámat. Nem tudom, a földön
Milyenek vannak még; a hozományom
Dísze szerénység, és én nem kívánok
Rajtad kívül más társat e világon;
Képzeletem se rajzolhat tenálad
Szebb alakot. De összefecsegek
Mindenfélét, s apám parancsait
Felejtem közben.
FERDINÁND Rangra én királyfi
Vagyok, Miranda, már talán király -
Bárcsak ne volnék! -, és e szolgaságot
El nem viselhetném, mint ajkamon
A légycsípést. De szívemből beszélek:
Mihelyt megláttalak, hozzád szegődött
A lelkem, hogy szolgáljon; most is ott van,
Örök rabod vagyok. A kedvedért
Lettem békés fahordó.
MIRANDA Hát szeretsz?
FERDINÁND Ó, ég és föld, ti legyetek tanúim:
Úgy érjen boldog fordulat, amint
Igaz, amit mondok. Ha áltatás,
Váljék káromra a szerencse is.
Én minden mértéken felül szeretlek,
Tisztellek és becsüllek.
MIRANDA (sír) Én bolond,
Lám, sírok az örömtől.
PROSPERO (félre) Két nagy érzés
Találkozott! Esőzzék égi kegy
A köztük sarjadt palántára!
FERDINÁND (Mirandához) Mért sírsz?
MIRANDA Mert nincsen bátorságom felkínálni,
Mit adni vágyom, és elvenni azt,
Mi nélkül meghalok. Merő bolondság:
Minél inkább elrejteném, csak annál
Jobban meglátszik. Nincs több színlelés:
Te légy velem, nyílt és szent tisztaság!
A feleséged vagyok, hogyha kellek.
Ha nem, hát szolgálód. Társként, ha tetszik,
Elvethetsz, ámde cseléded leszek,
Ha akarod, ha nem.
FERDINÁND Úrnőm leszel.
És én örök hived.
MIRANDA Férjem tehát?
FERDINÁND Úgy vágyik erre szívem, mint a rab
A szabadságra. Itt van a kezem.
MIRANDA Itt az enyém, s a szívem. Búcsuzom most
Egy fél órára.
FERDINÁND Áldjon ég ezerszer.
Miranda és Ferdinánd kétfelé el
PROSPERO Én nem tudok éppúgy örülni, mint ők,
Akiknek meglepő mindez; de jobban
Nem örülhetnék. Most előveszem
A könyvemet, mert estebéd előtt
Sok még a dolgom ezzel. El

2. SZÍN

[A sziget más része]

Jön Caliban, Stefano és Trinculo

STEFANO (Calibanhoz) Ilyet ne is mondj. Majd ha kiürült a hordó, akkor iszunk
csak vizet, addig egy csöppet se. Úgy hogy irány a hordó, és csáklyát bele!
Szörnyeteg szolgám, igyál az egészségemre!
TRINCULO Szörnyeteg szolga? Vicces egy sziget! Azt mondják, mindössze öt
lakója van. Ebből három mi vagyunk; ha a másik kettő is ilyen kótyagos,
mint mi, erősen inog az állam.
STEFANO Igyál, szörnyeteg szolgám, ha mondom. A szemed már egészen a
fejedbe süppedt.
TRINCULO Ugyan hová süppedjen? Az volna szép, ha a farkába süppedt volna.
STEFANO Az én kan-szörnyetegem nyelve belefúlt a borba. Énvelem még a
tenger se bírt el. Harmincöt mérföldet úsztam erre-arra, amíg partra vergődtem. Az áldóját, a hadnagyom leszel, szörnyeteg, vagy a zászlósom.
TRINCULO Ha rám hallgatsz, inkább hadnagy: a zászlót nem tudja megtartani.
STEFANO Nem futunk meg, monsieur Szörnyeteg.
TRINCULO De nem is mentek, csak hevertek, mint a kutyák, és meg se nyikkantok.
STEFANO Te istencsúfja, szólj már valamit egyszer életedben, ha valamirevaló
rondaság vagy.
CALIBAN Méltóságodnak nyalom a cipőjét.
De annak nem szolgálok: az pulya.
TRINCULO Hazudsz, ostoba szörnyeteg! Képes volnék egy rendőrrel is ökölre
menni. Te elázott hal, te, hogy lehetne gyáva ember az, aki annyi bort vedelt, mint én ma? Mert félig hal vagy, félig szörnyeteg, ilyen szörnyen hazudsz is?
CALIBAN (Stefanóhoz) Ha, hogy' csúfolkodik velem! Nagyságod engedi?
TRINCULO Azt mondja, "nagyságod"? Hogy egy szörnyeteg ilyen tökkelütött
legyen!
CALIBAN (Stefanóhoz) Ha, már megint! Kérlek, harapd agyon!
STEFANO Trinculo, tartsd féken a nyelved. Ha lázongsz, az első fán fogsz lógni.
Ez a szegény szörnyeteg az alattvalóm, nem érheti méltatlanság.
CALIBAN Köszönöm, nagyuram. Volnál-e oly kegyes,
Hogy meghallgasd korábbi kérésemet megint?
STEFANO Leszek oly kegyes. Térdelj le és mondd el újra. Én állok, és Trinculo is.
(Caliban letérdel)
Jön Ariel láthatatlanul
CALIBAN Amint mondtam már, én egy zsarnok, egy boszorkánymester rabja
vagyok, aki fortéllyal elszerezte tőlem a szigetet.
ARIEL Hazudsz.
CALIBAN (Trinculóhoz) Hazudsz magad, csúfondáros majom.
Bár agyoncsapna vitézlő uram.
Nem hazudok soha.
STEFANO Trinculo, ha még egyszer belekotyogsz a meséjébe, Isten bizony, kiverem pár fogadat.
TRINCULO Hisz' egy szót se szóltam.
STEFANO Akkor csitt, pofa be! (Calibanhoz) Folytasd.
CALIBAN Mondom, bűbájjal elrabolta tőlem
A szigetet. Ha nagyságod ezért
Bosszút áll rajta - mert tudom, te mersz,
Ez itt nem merne...
STEFANO Annyi szent.
CALIBAN Ura leszel, s én hódolok neked.
STEFANO De hogy' vigyük végbe a dolgot? El tudsz oda vezetni?
CALIBAN El, uram, el. Kezedre adom alva,
S szöget verhetsz álmában a fejébe.
ARIEL Hazudsz, nem teheted.
CALIBAN Tarka barom! (Trinculóhoz) Te riherongy fajankó!
Kérem nagyságodat, hogy csapd agyon,
S a butykost vedd el tőle. Ezután
Tengervizet iszik, mert tiszta forrást
Nem mutatok neki.
STEFANO Trinculo, ne okvetetlenkedj tovább. Ha csak egy szóval is félbeszakítod az én szörnyetegemet, Isten bizony, irgalmatlanul elpüföllek.
TRINCULO Miért, mit csináltam? Nem csináltam semmit. Inkább odébbállok.
STEFANO Hát nem mondtad, hogy hazudik?
ARIEL Hazudsz.
STEFANO Igen? (Megüti Trinculót) Nesze. Ha jólesett, mondd csak még egyszer, hogy hazudok.
TRINCULO Nem mondtam én, hogy hazudsz. Eszed sincsen, nem is hallasz?
Fene a butykosodba! Ezt teszi a borivás. A dögvész álljon a szörnyetegedbe, és az ördög matassa meg az ujjaidat!
CALIBAN Hahaha!
STEFANO Mondd tovább a históriádat. (Trinculóhoz) Kérlek, állj odébb.
CALIBAN Csak üsd; aztán ha belefáradsz,
Majd én ütöm.
STEFANO (Trinculóhoz) Te állj odébb. (Calibanhoz) Te folytasd.
CALIBAN Mondom tehát, szokása délután
Aludni. Akkor végezhetsz vele,
Ha könyveit elvetted; csapd agyon
Hasábfával, vagy karóval belezd ki,
Vágd el a torkát késsel. Ám előbb
Vedd el a könyveit, mert nélkülük
Éppoly buta, mint én vagyok, nem úr
Egy szellemen sem - azok gyűlölik mind,
Akárcsak én. Égesd el könyveit.
Van sok jó holmija, így mondja ő,
Ha háza lesz, ezekkel díszíti.
S mi leginkább figyelmet érdemel:
Van egy szépséges lánya. Ő szerinte
Nincs párja. Asszonyfélét mást se láttam,
Csupán e lányt és Sycorax anyámat,
De ő úgy múlja felül Sycoraxot,
Mint bérc a porszemet.
STEFANO Olyan csinos?
CALIBAN Az. Illik majd ágyadba, mondhatom,
S remek porontyokat szül.
STEFANO Szörnyeteg, én megölöm ezt az embert. A lánya és én leszünk a király és királyné - Isten óvja felségünket! -, Trinculo és te az alkirályok.
Tetszik a tervem, Trinculo?
TRINCULO Nagyszerű.
STEFANO Adj kezet. Sajnálom, hogy megnyakaltalak. De amíg élsz, vess féket a
nyelvedre.
CALIBAN Fél óra múlva alszik már javában.
Akkor végzel vele?
STEFANO Meglesz, szavamra.
ARIEL (félre) Jelentem ezt uramnak.
CALIBAN Felvidítottál, meghoztad a kedvem.
Vigadjunk hát. Elfújnád azt a nótát,
Amire nemrég tanítottál?
STEFANO Ha te kívánod, szörnyeteg, el én, akármit. - Hej, Trinculo, gyújtsunk
rá.
(Énekel) Szúrjad és fúrjad,
Túrjad és szúrjad,
Mindent szabad.
CALIBAN Nem ez a nótája.
Ariel sípon, dobon játssza a dallamot
STEFANO Hát ez mi?
TRINCULO Ez a nótája, Senki Manó játssza.
STEFANO (Ariel felé) Ha ember vagy, mutasd meg a fizimiskádat. Ha ördög
vagy, tégy, amit akarsz.
TRINCULO És bocsásd meg a mi vétkeinket!
STEFANO Aki egyszer meghalt, minden adósságát megfizette. (Fennhangon)
Tojok rád! - Kegyelem!
CALIBAN Félsz?
STEFANO Nem, szörnyeteg, én aztán nem!
CALIBAN Ne félj. Sok itt a mindenféle hang,
Édes dal, mely gyönyörködtet, s nem árt.
Fülembe néhanap ezernyi zengő
Hangszer dong-bong, vagy oly gyönyörű ének,
Hogy hosszú alvásból ébredve is
Elalszom, és álmomban meghasadnak
A fellegek, s úgy látom, ritka kincsek
Hullnak rám nyomban; ébredés után
Sírva kívánom vissza álmomat.
STEFANO Kedvemre való királyság ez: meglesz ingyen a muzsikám.
CALIBAN Ha Prosperót megölted.
STEFANO Meglesz hamarosan. Jól eszembe véstem.
Ariel zenélve el
TRINCULO Távolodik az a hang. Gyerünk utána, aztán munkára fel!
STEFANO Vezess, szörnyeteg; eredjünk a nyomába. - Szeretném látni ezt a dobost. Érti a dolgát.
TRINCULO (Calibanhoz) Jössz-e? Én megyek Stefano után. Mind el

3. SZÍN

[A sziget más része]

Jön Alonso, Sebastian, Antonio, Gonzalo, Adrian és Francisco

GONZALO (Alonsóhoz) A Szűzanyára, nem bírom tovább.
Vén csontom már sajog. Csupa tekervény,
Igazi útvesztő ez. Megbocsáss,
Pihennem kell.
ALONSO Megértem, öregúr:
Belekábultam, oly fáradt vagyok
Jómagam is. Ülj hát le és pihenj.
Elküldöm végre a reményt: nekem
Ne hízelegjen többé. Vízbe fúlt,
Kit szárazföldön keresünk, s a tenger
Csúfol botorságunkért. Elmehet.
(Leülnek)
ANTONIO (félre Sebastianhoz) Örvendek, hogy feladta a reményt.
Egy kis kudarc miatt ne mondj le arról,
Mit elterveztél.
SEBASTIAN (félre Antonióhoz) Első alkalommal
Végre is hajtjuk.
ANTONIO (félre Sebastianhoz) Akkor hát ma este;
A sok bolyongás megviselte őket,
Nem fognak, nem is tudnak úgy ügyelni,
Mint kipihenve.
SEBASTIAN (félre Antonióhoz) Este hát. Ne többet.
Különös, ünnepélyes zene. Fent jön Prospero láthatatlanul
ALONSO Milyen zenét hallok? Figyeljetek csak!
GONZALO Elbűvölően édes muzsika.
Különös formájú szellemek terített asztalt hoznak, kedveskedő bókokkal körültáncolják, lakomához tessékelve a királyt és társait, majd távoznak
ALONSO Adj jó vendéglátókat, ég! Mi volt ez?
SEBASTIAN Élő bábjáték. Azt is elhiszem már,
Hogy van egyszarvú, és Arábiában
Van egy fa, mely a főniksz trónja, rajta
Főniksz trónol ma is.
ANTONIO Elhiszem én is,
És bármi másra, ami hihetetlen,
Megesküszöm. Utazók nem hazudtak,
Bár kétli sok bolond.
GONZALO Ha elmesélném
Mindezt Nápolyban, elhinnék nekem,
Hogy láttam is ilyen szigetlakókat?
Nyilván ezek lakják a szigetet,
S bár szemre szörnyüek, a modoruk
Sokkal szívélyesebb és nyájasabb,
Mint a legtöbb, vagy éppen bármelyik
Embertársunké.
PROSPERO (félre) Ebben igazad van,
Tisztes lovag, mert egyik-másik itt
Rosszabb az ördögnél.
ALONSO Csak bámulok
A képükön, a mozgáson, zenén,
Szó nélkül mily sokatmondó: remek
Némabeszéd.
PROSPERO (félre) Nyugtával a napot.
FRANCISCO Be furcsa, ahogy eltűntek!
SEBASTIAN Sebaj,
Az ételt itthagyták, s korog a gyomrunk.
Megkóstolod, felséges úr?
ALONSO Nem én.
GONZALO Nincs félned ok, uram. Gyerekkorunkban
Hitt valaki ökör-lebernyeges
Hegyi népekben, kiknek a nyakából
Húszsák fityeg? És hogy van olyan ember,
Kinek feje a mellén nőtt? Ma bárki
Bizonyság rá, ki útra kelt hajóval,
Megötszörözni pénzét.
ALONSO (feláll) Én eszem,
Ha utoljára is... Nem baj, megettem
A kenyerem javát. Herceg-öcsém,
Jöjj, tarts velünk.
(Alonso, Sebastian és Antonio az asztalhoz lép.) Dörgés és villámlás. Ariel hárpia képében (lebocsátkozik és) szárnyával az asztalra csap, mire a lakoma egy
ügyes gépezet segítségével eltűnik
ARIEL Ti három bűnösök, a Sors, amelynek
Alsó világotok és rajta minden
Csak eszköze, kihányatott az éhes
Tengerrel ide, hol ember nem él,
Mert nem illet hely emberek között.
Én őrületet hoztam rátok, és
Az őrült ember felköti magát,
Vagy vízbe fojtja.
Alonso, Sebastian és Antonio kardot ránt
Ostobák! A Sors
Szolgája vagyok, és az elemek,
Mik kardotokat edzik, hamarabb
Sebzik meg a zúgó szelet, döfik
Halálra a nyomban beforrt habot,
Mintsem tollamnak egy pelyhet kivágnák.
A társaim is sérthetetlenek.
S erőtökhöz most túl nehéz a kard,
El sem bírjátok.
Alonso, Sebastian és Antonio döbbenten áll
Emlékezzetek,
Mert ez a dolgom veletek: ti hárman
Jó Prosperót ártatlan gyermekével
Kivertétek Milánóból s a vízre
Bíztátok, mely most megbosszulta őket;
Mert tűr az ég, de nem felejt: e tettért
Tengert és partot és minden teremtményt
Békétek ellen bőszített. Alonso,
Elvette a fiad, s üzenetét
Hozom, hogy minden lépted lassu romlás
Kíséri majd, sokkal keservesebb
Bármilyen gyors halálnál, és dühétől,
Amely e puszta szigeten különben
Lesújt, nem óv meg, csak szívbéli bánat
És aztán tiszta élet.
(Felemelkedik és) mennydörgés közepette eltűnik. Aztán lágy zenére ismét bejönnek a szellemek, mókázva és fintorogva táncolnak, majd távoznak az asztallal
PROSPERO Jól játszottad a hárpiát, derék
Kis Ariel, báj volt a haragodban.
Parancsaimhoz tartottad magad
Szónoklatodban. S mind a többi szolga
Igyekezettel és figyelmesen
Végezte dolgát. Működik varázsom,
Gúzsba kötötte ellenségeim
Az ámulat. Most mind kezembe' vannak;
Magukra hagyom őket és megyek
A halottnak vélt ifjú Ferdinándhoz,
S a lányhoz, kit mindketten szeretünk. El
(Gonzalo, Adrian és Francisco odamegy a többiekhez)
GONZALO Az égre, jó uram, miért e furcsa,
Merev tekintet?
ALONSO Szörnyü, szörnyűség!
Úgy tűnt, hogy róla szólnak a habok,
Arról nótáz a szél is, és a dörgés
Félelmesen zengő orgonahangon
Prospero nevét búgja s bűnömet.
Ezért jutott fiamnak iszap-ágy;
A mérőónnál is mélyebbre ások,
S mellé fekszem. El
SEBASTIAN Levágok egyesével
Egy ördöglégiót!
ANTONIO Veled megyek.
Sebastian és Antonio el
GONZALO Kétségbe vannak esve. Régi bűnük,
Akár a lassú méreg, lelküket
Most kezdi marni. Kérlek titeket,
Fürgébb inakkal menjetek utánuk
Sietve, nehogy ily felindulásban
Bolondot tegyenek.
ADRIAN Gyerünk, siessünk!
Mind el

NEGYEDIK FELVONÁS

1. SZÍN

[Prospero odúja előtt]

Jön Prospero, Ferdinánd és Miranda

PROSPERO Ha túl szigorúan büntettelek,
A bő kárpótlás most jóváteszi,
Mert életem egy harmadát - a lányom,
Akiért élek - a kezedre bízom.
Mindazzal, amit rád róttam, csupán
Szerelmedet tettem próbára, és te
Jól helyt is álltál. Itt az Ég előtt
Vedd dús ajándékom. Ó, Ferdinánd,
Ne mosolyogj, ha így magasztalom,
Meglátod majd', hogy messze túltesz ő
Minden dicséreten.
FERDINÁND Ezt elhiszem,
Mondjon ellent bár egy orákulum.
PROSPERO Vedd hát ajándékom és szerzeményed,
Melyet megszolgáltál: a lányomat.
De hogyha szűz-övét előbb megoldod,
Mint hogy megszentelt rítusok szerint
Ős szertartással egybekeltetek,
Nem öntözi frigyeteket az ég
Édes harmattal: meddő gyűlölet,
Kancsal undor s széthúzás szórja be
Agyatok gyommal, úgy, hogy már utáltok
Beléfeküdni. Jól vigyázz tehát:
Hymen lámpása égjen.
FERDINÁND Úgy reméljek
Békét, jó véget, hosszú életet,
Örök szerelmet: semmilyen sötét zug,
Csábító alkalom, rossz szellemünk
Sugallata nem bírja rá szerelmem,
Hogy bujaságba veszve elorozza
Ünnepnapunk díszét; de akkor
Úgy érzem, Phoebus elakadt a Nappal,
Vagy az éjt láncra verték.
PROSPERO Jól beszéltél.
Ülj mellé s szólj vele. Most már tiéd.
Ferdinánd és Miranda egymás mellé ül és beszélget
Hej, Ariel, szorgos kis szolga, jöjj csak!
Jön Ariel
ARIEL Mit kíván tőlem nagy hatalmu gazdám?
PROSPERO Utolsó munkád kisebb társaiddal
Jól végeztétek; új feladatot
Kaptok most tőlem. Ezt a csapatot
Terád bízom, teremtsd ide azonnal.
De biztasd őket, hogy siessenek,
Mert bűvös képet akarok idézni
Az ifjú pár szeme elé. ígértem,
Hát elvárják, hogy megtegyem.
ARIEL Azonnal?
PROSPERO Szempillantás alatt.
ARIEL Nyelved még egy szót se szól,
S száz felől az ég alól
Minden szellem már lohol
Lengedezve, mint a toll.
Mesterem, így lesz-e jól?
PROSPERO Így ám, kedves kis Ariel. De majd
Csak akkor jöjj, ha hívlak.
ARIEL Úgy lesz, értem. El
PROSPERO (Ferdinándhoz) Álld a szavad. Ne engedd meg nagyon
A gyeplőt. Minden eskü szalma csak
A vér tüzének. Türtőztesd magad,
Vagy hasztalan fogadkoztál.
FERDINÁND Uram,
E szűz fehérség hava szívemen
A vér hevét elfojtja.
PROSPERO Így helyes. -
Jöjj, Ariel! Inkább több szellemet hozz,
Mintsem hiányozzék egy. Rajta, frissen!
Lágy zene
(Ferdinándhoz és Mirandához)
Mindent a szemnek, szót se! Csönd legyen.
IRIS Jóságos Ceres, sok dús földeden
Rozs, búza, árpa, zab, borsó terem;
Havasodon békén legel a nyáj,
S bő takarmánnyal tartja a lapály;
Nádas vízpartod esős április
Díszíti fel bazsarózsával is,
Hogy szűzen pompázzék nimfák fején;
Rekettyéd árnyán elhagyott legény
Busong; de szép, karós tőkéidet,
Tengermelléki pőre és rideg
Szikládat, ahol hűsölsz, hagyd oda,
Azt üzeni az Égbolt Asszonya
Szivárványos küldöncével, velem,
Juno (megjelenik a levegőben)
Hogy jöjj ide, s e pázsitos helyen
Mulass vele. - Hozzák pávái már.
Jöjj hát, dús Ceres, úrnőm ide vár.
Jön (Ariel mint) Ceres
CERES Üdv, tarka hírvivő, aki hiven
Eljársz Juno hugom ügyeiben,
Ki sáfrányos szárnyadról pergeted
Virágaimra mézes permeted,
S kék íved az erdős hegypást alól,
Mint földem ékes pántja, áthajol
A bozótos síkságra. Mondd, miért,
Hogy úrnőd ilyen kurta gyepre kért?
IRIS Igaz szerelem ünnepel ma itt:
Add át te is hát ajándékaid
A boldog párnak.
CERES Égbolt íve, mondd:
Vajon Venus, s fia, az a bolond,
Nem jön vele? Mióta megszerezték
Sötét Plutónak lányomat a besték,
Én elkerülöm, ahogy csak lehet,
Fiával együtt.
IRIS Itt föl nem leled,
Ne félj. Fiával rőt felhők felett
Paphosba ment ma gerle-hintaján.
Bűvölték itt az ifjú és a lány
Szívét, hogy bújjanak nászágyba ők,
Felrúgva fogadalmuk, mielőtt
Fáklyát gyújt Hymen - ámde hasztalan.
Mars szeretője dühhel elrohan.
Fia mérgében íját összetörve,
Esküszik, hogy mint más kölyök, a törpe
Verébre les csak.
(Zene. Juno leereszkedik a színpadra)
CERES Itt jön a dicső
Juno; így nem jár, csak királyi nő.
JUNO Nagyszívű testvér, hogy vagy? Jöjj velem,
Áldjuk meg ezt a szép párt, hadd legyen
Örömük sarjaikban.
(Ceres Junóhoz lép és) énekelnek
JUNO Hosszú élet, házi béke,
Jólét, jó név tisztessége
Örökös mosolyt fakasszon,
Ezt kívánja Juno asszony.
CERES Földed bő termést neveljen,
Csűr és hombár színig teljen,
Érleljen a fán, a tőkén
Dús gyümölcsöt a verőfény,
Termésedet ha behordták,
Érjen új tavaszt a portád.
Meg ne ismerd a szükséget,
Ceres ezt kívánja néked.
FERDINÁND Felséges látvány, és a muzsika
Elragadó. Gondoljam ezeket
Mind szellemeknek?
PROSPERO Akiket varázsom
Ideparancsolt, álomképeim
Eljátszani.
FERDINÁND Hadd éljek itt örökké!
Ilyen varázsló, bölcs apa e helyet
Édenné bűvöli.
Juno és Ceres összesúg és valamilyen megbízást ad Irisnek
PROSPERO Csitt, kedvesem!
Juno és Ceres buzgón sugdolózik.
Valami van még. Csönd, egy szót se szólj,
Mert megtörik varázsunk.
IRIS Sáskoszorús, szelíd najád csapat,
Kiknek lakása kanyargó patak,
Hagyjátok el most göndör habjait,
Mert Juno hív e zöld tisztásra itt.
Föl, szűzi nimfák, tiszta szerelem
Szép ünnepére a selymes gyepen.
Nimfák jönnek
Napszítta, fáradt aratók, ide,
Csak gyertek, felfrissültök ízibe;
Kis szalma kalapot a fejetekre,
Víg nimfákkal megjön mindenki kedve
Falusi táncban.
Aratók jönnek csinos öltözetben. Kecses táncot járnak a nimfákkal; a vége felé
Prospero hirtelen talpra szökik és megszólal
PROSPERO (félre) Elfelejtettem a vad Calibannak
És társainak összeesküvését
Életem ellen. Mindjárt itt a perce,
Hogy jöjjenek. (A szellemekhez) Szép volt! Most menjetek!
Különös, tompa, összefolyó zaj hallatszik; a táncban részt vett szellemek kényszeredetten eltűnnek
(Ferdinánd és Miranda feláll)
FERDINÁND (Mirandához) Ez furcsa. Nézd csak, milyen indulat
Támadt apádban.
MIRANDA Még sohase láttam,
Hogy harag így elváltoztatta volna.
PROSPERO Bozonytalanul nézel rám, fiam,
Ijedtnek látszol. Ám percig se csüggedj.
Színjátékunknak vége. A színészek,
Amint előbb mondtam már, szellemek,
S a légbe tűntek, könnyű ködbe vesztek;
És mint ez a légből szőtt látomás,
A felhősapkás tornyok, büszke dómok,
Dús paloták, a földgolyó maga,
Minden, minden rajta szertefoszlik,
S ahogy anyagtalan színházam eltűnt,
Nyomot sem hagy. Az álmok anyagából
Szőttek bennünket is, s kis életünket
Egy álom zárja le. Zilált vagyok.
Kérlek, viseld el. Vén agyam zavart.
Ne vedd rossz néven gyöngeségemet.
Ha tetszik, térjetek tanyámra vissza,
S pihenjetek le. Én még járok egyet,
Hogy lehűtsem magam.
FERDINÁND és MIRANDA Járj békeséggel.
Ferdinánd és Miranda el
PROSPERO Jöjj, Ariel, jöjj, mint a gondolat!
Jön Ariel
ARIEL Mihelyt rám gondolsz. Mit kívánsz?
PROSPERO No, szellem,

Készülj: el kell még bánni Calibannal.
ARIEL Igen, vezérem. Már gondoltam is,
Míg Cerest játszottam, hogy szólok erről,
De féltem, hogy zokon veszed.
PROSPERO Mondd csak, hol hagytad el e latrokat?
ARIEL Mondtam, kigyúlt a képük az italtól,
S hős hévvel csapkodták a levegőt,
Mert szembelehel, azután a földet,
Mert lábukat csókolja; de a tervet
Észben tartották. Megszólalt dobom,
S szilaj csikókként fülüket hegyezték,.
Kiguvadt szemmel, tágult orrlikakkal
Szagolták a zenét. Így elbüvölve
Követtek, mint tehénbőgést a borjú,
Szúrós bogáncson, tüskebokron át,
Mely gyenge bőrüket feltépte. Most
Tanyád mögött a pocsolyát dagasztják,
Állig kapkodva lábukat, amelynél
Még büdösebb a víz.
PROSPERO Derék dolog.
Maradj meg láthatatlannak, madárkám.
A kacatot mind hozd ki odabentről
Tolvajfogó csaléteknek.
ARIEL Megyek. El
PROSPERO Született ördög ez, természetén
A nevelés mit sem javít; hiába
A sok vesződség, mind, mind kárba ment;
S amint a korral csúnyul teste, úgy nő
Lelkén is a fekély. Meggyötröm őket,
Amíg üvöltnek.
Jön Ariel csillogó ruhaneművel és egyebekkel megrakodva
Aggasd mind az ágra.
Ariel felaggatja a ruhaneműt. (Prospero és Ariel el)
Jön Caliban, Stefano és Trinculo csuromvizesen
CALIBAN Járjatok csöndben, hogy a vén vakond
Ne hallja meg. Az oduja csak itt van.
STEFANO Te szörnyeteg, a tündéred, az a te ártalmatlannak mondott tündéred,
jól kibabrált velünk.
TRINCULO Te szörnyeteg, csak úgy bűzlik belőlem a lóhúgy; az orrom erősen
berzenkedik.
STEFANO Az anyém nemkülönben. Hallod-e, szörnyeteg: ha én megmérgelődök rád, akkor...
TRINCULO ... csak voltál szörnyeteg.
CALIBAN Nagyuram, légy hozzám kegyes.
Csak türelem: feledteti jutalmad
E kis balesetet. Halkan beszélj.
Itt minden csöndes, mint az éjfél.
TRINCULO Igen, de a pocsolyába ejteni a butykosunkat...
STEFANO Az nemcsak szégyen-gyalázat, szörnyeteg, hanem kimondhatatlan
veszteség is.
TRINCULO Rosszabb ez, mint hogy bőrig áztam. Ilyen a te ártalmatlan tündéred, szörnyeteg.
STEFANO Kiszedem onnan a butykosomat, ha fülig kell is merüljek érte.
CALIBAN Királyom, csillapodj le. Lásd, ez itt
A barlang szája. Lépj be zajtalan.
Hajtsd végre jó gonosztetted, s tiéd
Örökre a sziget, s én, Calibánod,
A talpnyalód vagyok.
STEFANO Adj rá kezet.
Fejemben véres gondolat motoszkál.
TRINCULO (észreveszi a ruhaneműt) Ó, Stefano király, nagyúr! Ó, nemes
Stefano, nézd, milyen ruhatár vár itt rád!
CALIBAN Hagyd ezt, bolond, csak ócska limlom.
TRINCULO (magára vesz egy köpenyt) Hohó, szörnyeteg, tudjuk ám, mi az
ócskaság, mi nem! Ó, Stefano király!
STEFANO Vedd csak le azt a köpenyt, Trinculo. Úgy éljek, enyém lesz az a köpeny.
TRINCULO Máris felségedé.
CALIBAN A kórság essen a hülyébe! Mit nyersz
Azon a hitvány kacaton? Hajítsd el,
S végezd a gyilkolást. Ha tán felébred,
Úgy összevissza csípeti a bőrünk,
Hogy nyers hús lesz belőle.
STEFANO Nyughass, szörnyeteg. - Hársfa asszonyság, nekem adja ezt az ujjast?
Lám, hogy zöldágra vergődött az ujjas. No, ujjas, gyere, hadd dugom beléd az ujjam.
Stefano és Trinculo leszedegeti a ruhákat
TRINCULO Lopjunk csínján, nehogy még zöldágra vergődjünk mi is, felség.
STEFANO Köszönöm a tippet. Itt van egy ruha érte. Viccért jutalom jár, amíg én
vagyok az ország királya. "Lopjunk csínján", ez óriási mondás. Nesze
még egy ruha érte.
TRINCULO Szörnyeteg, gyere, enyvezd meg az ujjad, aztán pucolj el a többivel.
CALIBAN Nem kell nekem. Csak töltjük az időt,
És hirtelen majd lúddá változunk,
Vagy keskeny homlokú, ocsmány majommá.
STEFANO Szörnyeteg, fogd meg ezt. Segíts elvinni oda, ahol a hordó borom
van, különben kiakolbolítlak a birodalmamból. Gyerünk, vigyed.
TRINCULO Még ezt is.
STEFANO No meg ezt is.
Megrakják Calibant ruhákkal
Vadászlárma hallatszik. Különféle szellemek jönnek agarak és kopók képében,
és űzőbe veszik őket; Prospero és Ariel uszítja a kutyákat
PROSPERO Hej, Mérges, hej!
ARIEL Gonosz! Kapd el, Gonosz!
PROSPERO Vicsorgó, húzd le! Szélvész, marj bele!
Stefano, Trinculo és Caliban szellemektől üldözve el
(Arielhez) Koboldjaim szaggassák csontjaik,
Rándítsák minden izmuk durva görcsbe,
És bőrüket csipkedjék foltosabbra
Párducnál és hiúznál.
Kintről jajgatás
ARIEL Már üvöltnek!
PROSPERO Csak hajszolják meg őket jól. Ez órán
Kezemben vannak ellenségeim.
Munkámnak vége nemsokára, és te
Tovaröppenhetsz. Ám egy keveset
Még légy szolgálatomra.
Mindketten el

ÖTÖDIK FELVONÁS

1. SZÍN

[Prospero odúja előtt]

Jön Prospero varázslóköntösében és Ariel

PROSPERO Kifejléshez közeledik a tervem.
A szellemnép hű, varázsom töretlen,
És vemhes az idő. Hány óra van?
ARIEL Úgy hat körül; azt mondtad, már ilyenkor
Végzünk is.
PROSPERO Mondtam, mikor a vihart
Keltettem. Mondd csak, mi van a királlyal
S kíséretével?
ARIEL Ahogy hagytad őket,
Úgy vannak most is; parancsod szerint
Befogtam őket a hársfák alá,
Melyek tanyádat védik a szelektől.
Meg sem moccanhat senki. A király,
Az öccse és tiéd megzavarodva
Gubbaszt, s eltelve búval, rémülettel,
Siratja mind a többi; legkivált
Gonzalo, a te jó öregurad:
Mint nádereszről hull a téli csepp,
Szakállán úgy csorog a könny. Varázsod
Oly erővel hat rájuk, hogy ha látnád,
Bizonnyal szánnád őket.
PROSPERO Gondolod?
ARIEL Ha ember volnék, szánnám.
PROSPERO Szánom én is.
Te légi szellemként sejted, megérzed
Keservüket, s engem, fajtájukat,
Ki szintúgy ismerem a szenvedés
Maró ízét, kevésbé hatna meg?
Bár gaztettük elevenembe vágott,
A nemes értelem vegyen erőt
Haragomon. Ha bánják tettüket,
Szándékomból egy homlokráncolást sem
Őrzök meg. Oldd fel őket, Ariel.
Szűnjön meg a varázs, eszméljenek föl,
S legyenek önmaguk.
ARIEL Hozom is őket. El
(Prospero kört rajzol pálcájával)
PROSPERO Halmok, patak, tó, berkek elfjei,
S kik fövényen nyom nélkül űzitek
Az apadó tengert, megfutamodva,
Ha dagad újra; ti pöttömnyi lények,
Kik holdas fűbe fanyar kört tapostok,
Hol nem legel a juh; ti, kik az esti
Harangnak örvendeztek, s éji órán
Neveltek gombát: segítségetekkel,
Gyöngék vagytok bár, elsötétítettem
A déli napot, s lázadó szelekkel
Csatát szítottam a zöld tengerár
És kék égbolt közt; lánggal láttam el
A mennydörgést, és Juppiter kevély
Tölgyét saját nyilával hasogattam;
Bércet rengettem; tövestül kitéptem
A cédrust és fenyőt; varázsigémre
Sírok nyíltak meg és kihajigálták
A megrettent alvókat. Mind e bűbájt
Most elvetem. Kis égi muzsikát
Kívánok még csak, hogy betöltse minden
Érzéküket varázsa, és segítsen
Célomhoz, aztán pálcám eltöröm,
A földbe temetem pár ölnyire,
És könyveim tenger mélyére hányom,
Ahová mérőón sem ér.
Ünnepélyes zene. Jön Ariel láthatatlanul; utána Alonso, háborodott módjára,
Gonzalo kíséretében; aztán Sebastian és Antonio, hasonlóképpen, Adrián és
Francisco kíséretében. Mindnyájan belépnek a Prosperótól vont körbe, és ott
elbűvölten megállnak; ezt látva, Prospero megszólal
(Alonsóhoz) A zavart elme legjobb vigasza,
E zene hasson gyógyítón agyadra,
Mely bénán forr fejedben most.
(Sebastianhoz és Antonióhoz) Megállj,
Varázs nyűgöz le. -
Jó Gonzalo, te nemes lelkű férfi,
Könnyed láttán szememből együttérzőn
Baráti csepp hull. (Félre) Foszlik a varázs,
S mint éj mögött ott surran már a hajnal,
A sötéttel vegyülve, ébredő
Eszük megbontja lassan a ködöt,
Amely belepte. - Ó, jó Gonzalo,
Igaz megmentőm s hű zászlósura
Annak, kit szolgálsz, lerovom a hálám
Szóval és tettel is. - Kegyetlenül
Bántál velem és lányommal, Alonso.
Kezedre játszott ebben rossz öcséd is. Ezt szenveded, Sebastian. (Antoniához) Öcsém, te,
Egy vér velem, becsvágyad megtagadta
Az emberséget, és Sebastiannal,
Kit annál jobban mardos most a kín,
Királyt akartál ölni. Megbocsátok,
Bár torz a lelked. (Félre) Már dagadni kezd
Értelmük, nő az ár, és nemsokára
Betölti majd rendelt ágyát, ahol
Még pang a sár. De rám se hederítnek,
Vagy nem ismer rám egy sem. - Ariel,
Hozd ki a kardom és a kalpagom!
Levetem ezt, hadd lássanak olyannak,
Mint Milánóban egykor. Menj, siess!
Hamarosan szabad vagy.
Ariel ének közben segít, hogy átöltözzék Milánó hercegéne
ARIEL Méh velem mézért perel,
Szállásom virágkehely,
Kuvik már ott alva lel;
Mikor a nyár útra kel,
Bőregéren szállok el.
PROSPERO Kis Ariel, be hiányozni fogsz!
De szabadon engedlek. - Jól vagy így. -
Most a hajóra láthatatlanul!
A matrózok alusznak odalent.
A kapitányt és a vitorlamestert
Ébren találod; kérlek, ezt a kettőt
Hozd ide nyomban.
ARIEL A levegőt feliszom, s itt vagyok,
Mielőtt kettőt ver szived. El
GONZALO Kín, rémület, csodák hazája ez.
Bár szabadítna meg az égi jóság
E szörnyűséges helyről!
PROSPERO Nézd, király,
Prosperót, egykor Milánó urát.
Hogy bizonyosra vedd: az eleven
Herceg szól hozzád, íme, átölellek;
Szívből köszöntöm itt felségedet
És valamennyi társad.
Megöleli Alonsót
ALONSO Nem tudom,
Te vagy-e, vagy valamilyen varázslat
Szédít meg újra. Ám az érverésed
Hús-vér emberre vall; s mióta látlak,
Múlik már elmém zavara, de félek,
A téboly tartott fogva. Ha valóság
Mindez, különös egy história.
Lemondok hercegségedről; bocsásd meg,
Amit tettem. De hogy-hogy Prospero
Életben van, és itt?
PROSPERO (Gonzalóhoz) Nemes barátom,
Előbb öleljem ősz korod, s vele
Határtalan becsületed.
Megöleli Gonzalót
GONZALO Való ez,
Vagy álom, nem tudom.
PROSPERO Oly sok varázst
Éltél meg itt, hogy nem hiheted el már
A szín valót. - Isten hozott, urak.
(Félre Sebastianhoz és Antonióhoz)
No, szép pár, hogyha kedvem tartaná,
Most felfedhetném a király előtt
Az árulásotokat. Ám ez egyszer
Hagyjuk!
SEBASTIAN (Antonióhoz) Az ördög szól belőle.
PROSPERO Nem.
(Antonióhoz) Hitvány alak, nem mondalak öcsémnek:
Bepiszkítná a számat; megbocsátom
Minden galád vétked, de visszakérem
A hercegséget, hisz rákényszerülsz
Úgyis, hogy átadd.
ALONSO Hogyha Prospero vagy,
Mondd el, hogy' történt, hogy megmenekültél,
S hogy ránk leltél? Csak három óra telt el
Hajótörésünk óta, melyben - ó, jaj,
Hogy' hasogat az emlék! - elveszett
Jó Ferdinándom.
PROSPERO Osztom bánatod.
ALONSO Pótolhatatlan veszteség, nem ad
Írt rá a türelem.
PROSPERO Nem is kerested,
Úgy gondolom. Hasonló veszteség ért,
De lásd, engem jósága megsegített:
Lehiggadtam.
ALONSO Hasonló veszteség?
PROSPERO Éppoly nagy és friss; s kevésbé találok
Módot, hogy elviseljem, mint ahogy
Te vigaszt lelhetsz bánatodra, mert én
A lányomat vesztettem el.
ALONSO A lányod?
Ó, egek, bárcsak élne mind a kettő
Mint nápolyi királyné és király!
Feküdnék inkább én az iszapágyban
Fiam helyett! Lányod mikor veszett el?
PROSPERO A nagy viharban. Látom, az urak
Úgy elképedtek e találkozástól,
Hogy belezavarodtak, nem hiszik,
Hogy szemük nem csal, és hogy földi hang
Beszél most. Ám bármint megráztak is
Érzékeitek, föl kell fognotok:
Prospero, a Milánóból elűzött
Herceg vagyok, kit szerencsém e partra
Vetett ki, hol hajótok összetört,
És ura lettem. Most ne többet erről;
Mesélhetném napokig krónikámat,
Nem reggeli mellé való, nem is
Első találkozásra. Ég hozott.
Ez itt az udvarom. Kevés a szolgám,
Alattvalóm nincs. Kérlek, nézz be hozzám.
Hogy visszaadtad hercegségemet,
Hasonlóval kívánom viszonozni:
Csodát látsz, melynek éppen úgy örülhetsz,
Mint országomnak én.
Prospero felfedi Ferdinándot és Mirandát, amint sakkoznak
MIRANDA Édes uram, te csalsz.
FERDINÁND Nem én, szerelmem.
Nem tenném egy világért.
MIRANDA Ó, húsz királyságból forgass ki bár,
Én meg nem rólak érte.
ALONSO Hogyha ez
Látomás újra, egyetlen fiam
Kétszer vesztettem el.
SEI3ASTIAN Csodák csodája.
FERDINÁND (előrejön) Csak rémítget a tenger, ám kegyelmes.
Ok nélkül átkoztam. Letérdel
ALONSO Apád ma boldog,
S tengernyi áldását árasztja rád.
Állj fel, s mesélj el mindent.
Ferdinánd feláll
MIRANDA (előrejön) Mily csoda!
Mily sok szépséges arc gyűlt egybe itt!
Mily szép az ember! Dicső, új világ,
Melyben ilyen nép él!
PROSPERO Még új - neked.
ALONSO (Ferdinándhoz) E lánnyal játszottál; ugyan ki ez?
Három órája tán, hogy ismered.
Az istennő, ki minket elszakított,
S most újra egyesít?
FERDINÁND Nem, földi lány;
De égi végzés, hogy enyém legyen.
Elvettem őt, nem kérhettem tanácsod,
Mert azt hihettem, nincs is már apám.
Milánó híres hercegének lánya,
Akit gyakran hallottam emlegetni,
De sosem láttam; most új életet
Nyertem ő tőle, s második apát
E lány révén.
ALONSO És bennem is e lány.
De milyen furcsa, hogy most gyermekem
Bocsánatát kell kérnem.
PROSPERO Csitt, elég!
Ne kínozzuk meg emlékezetünket
A múlt terhével.
GONZALO Sírtam befelé,
Azért nem szóltam még. Nagy istenek,
Koszorúzzátok áldással e párt,
Hisz ti jelöltétek ki az utat,
Melyet megjártunk.
ALONSO Áment mondok erre.
GONZALO Azért űzték el Milánó urát,
Hogy Nápoly trónját kapja ivadéka?
Ujjongjatok és véssétek arannyal
Kőoszlopokra fel: egyetlen úton
Talált Tuniszban férjre Claribel
És feleséget bátyja, Ferdinánd,
Hol maga elveszett; kis szigeten
Hercegséget Prospero; és mi mind
Gazdátlan önmagunkat.
ALONSO (Ferdinándhoz és Mirandához) Adjatok
Kezet! Eméssze bú annak a szívét,
Ki nem kíván csupa jót nektek.
GONZALO Ámen.
Jön Ariel, a Kapitány és a Vitorlamester álmélkodva követi
Ó, nézd, uram, nézd: még két emberünk!
Megjósoltam: amíg van egy bitó,
Ez nem fúl vízbe. (A Vitorlamesterhez) Mocskos száju, te,
Ki úgy tudsz káromkodni a hajón,
A parton nincs szavad? Mi hírt hozol?
VITORLAMESTER A legjobb, hogy egészségben találtuk
A királyt s társait. Meg hogy hajónk,
Melyről azt hittük, hogy derékba tört,
Felcsarnakolva, éppen útra kész,
Mint új korában.
ARIEL (félre Prosperóhoz) Ezt azóta tettem,
Hogy elmentem.
PROSPERO (félre Aríelhez) Ügyes kis Ariel!
ALONSO Ez nem természetes dolog: csoda
Csodát követ. Mondd, hogy kerülsz ide?
VITORLAMESTER Megpróbálnám, ha hihetném, hogy ébren
Vagyok. Aludtunk, mint kit főbe vertek,
Hogy, hogy nem, a hajófenékbe zárva,
S egyszercsak mindenféle különös zaj
Riasztott fel, üvöltés, jajsikoly,
Bőgés, lánccsörgés, sok másféle hang,
Mind iszonyú; gyorsan ki a szabadba,
Hát ott állt büszkén, frissen rendbe téve,
Királyi, jó hajónk, a kapitány
Kukra szökött, hogy látta. Hirtelen,
Mintegy álomban, elragadtak onnan,
S szédülten itt vagyunk.
ARIEL (félre Prosperóhoz) Ezt jól csináltam?
PROSPERO (félre Aríelhez) Kitettél magadért. Szabad leszel.
ALONSO Nem látott ember még ily zűrzavart,
A természettől nem telik ilyesmi,
Valami más van itt. Csupán a jóshely
Deríthet fényt reá.
PROSPERO Uram, király,
Ne törd a fejed azon, hogy megértsd
E furcsa esetet. Lesz nemsokára
Elég időnk, és majd magunk között
Megmagyarázom a történteket,
Hogy láss világosan; addig vigadj,
Vess félre minden gondot. (Félre Arielhez) Jöszte, szellem.
Tedd szabaddá Calibant s társait.
Oldozd fel őket. Ariel el
(Alonsóhoz) Nos, kegyes uram?
Hiányzik még néhány csodabogár
A társaságból, akit elfeledtél.
Ariel betereli Calibant, Stefanót és Trinculót a lopott ruhákban
STEFANO Törődjetek mindenki mással, csak magatokkal ne, úgyis a szerencsén
múlik minden. Coraggio, szörnyeteg cimbora, coraggio!
TRINCULO Ha jó kémeket hordok a fejemben: van itt mit látni.
CALIBAN Ó, Setebos, mily gangos szellemek!
A gazdám is milyen szép most! De félek,
Hogy megbüntet.
SEBASTIAN Haha, vásár ez itt, Antonio úr?
Pénzért árulják?
ANTONIO Bistosan. Az egyik
Valódi hal, hiszem, hogy eladó.
PROSPERO Nézzétek a ruhájukat, urak:
Lehet-e az övék? E torzszülöttnek
Boszorkány volt az anyja, oly hatalmas,
Hogy parancsolt a holdnak is, dagályt,
Aszályt csinált, ereje messze ért el.
E három meglopott. E fél-kanördög,
E korcs bitang szövetkezett velük
Életem ellen. Ketten ismerősök:
Tieitek. E sátánfajzatot
Én igénylem.
CALIBAN Halálra fog csipetni.
ALONSO Stefano ez, iszákos inasom?
SEBASTIAN Most is pityókos. Hogy jutott a borhoz?
ALONSO Lám, Trinculo is bárgyún lődörög.
Miféle páctól ily vörös a képük?
(Trinculóhoz) Hogy pottyantál a pácba?
TRINCULO Ilyen pácban áztam, amióta utoljára láttalak, félek, ki se megy már a
csontjaimból. Nem is tartok attól, hogy beköp a légy.
SEBASTIAN No, hogy és mint, Stefano?
STEFANO Ne érj hozzám! Nem vagyok én Stefano, csak egy fene görcs.
PROSPERO A sziget királya akartál lenni, himpellér?
STEFANO Lesajnált király volnék most akkor.
ALONSO (Calibanra mutat) Ilyen furcsát nem láttam életemben.
PROSPERO A lelke éppolyan idomtalan,
Akár a teste. (Calibanhoz) Menj be a tanyámra.
Vidd cimboráid is. Hogy megbocsássak,
Csináljatok bent rendet, tisztaságot.
CALIBAN Úgy is teszek. Ezentúl több eszem lesz,
Kedvedben járok. Címeres baromként
Istennek néztem egy silány borisszát,
Imádtam ezt a tökfejet.
PROSPERO Eredj már!
Caliban el
ALONSO (Stefanóhoz és Trínculóhoz) E holmikat vigyétek oda vissza,
Ahol találtátok.
SEBASTIAN Loptátok inkább.
Stefano és Trinculo el
PROSPERO (Alonsóhoz) Meghívom felséged s kíséretét
Szegény tanyámra, hogy pihenjetek le
Egy éjszakára; ezt olyan mesével
Töltjük majd, hogy gyorsan múlik, tudom:
Elmondom életem történetét,
Mindent, mi megesett velem, mióta
Idevetődtem e szigetre. Reggel
Hajódhoz viszlek, és Nápolyba máris;
Még meglátom két drága gyermekünk
Nászának boldog ünnepét, remélem;
Milánóban már minden harmadik
Gondolatom a sír lesz.
ALONSO Várva várom,
Hogy végre meghalljam történeted:
Furcsa bizonnyal.
PROSPERO Mindent elmesélek,
És csöndes tengert, jó szelet igérek,
Duzzadt vitorlát, hogy derék hajódat
Messze röpítse. (Félre Arielhez) Ariel, csibém,
Ez a te dolgod még. Aztán szabad vagy,
Az ég veled. Ariel el
Tessék, csak menjetek.
Mind el, Prospero kivételével

EPILÓGUS

PROSPERO Minden varázsom elveszett,
Erőmből azt a keveset
Őrzöm csak, ami magamé.
Indulnék most Nápoly felé.
A hercegség enyém megint,
Megbocsátok szívem szerint
Öcsémnek is, de fog e hely,
Bűbájotok nem enged el;
Oldozzatok fel már tehát,
E szigetről álljak tovább.
Vitorlám tőletek dagad,
Célom felé csak úgy ragad.
Célom tetszés. De szellemem,
Varázspálcám már nincs nekem,
És bánatomba halok itt,
Ha hő imátok nem segít,
Hogy édes égi irgalom
Könyörüljön hibáimon.
Ha vártok bűnbocsánatot,
Nekem is megbocsássatok.
Taps után el

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék