Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. október, II. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kolozsvár

Kolozsvár. 1991. június 11.
Kedves Barátunk!
Az 1924-ben Kós Károly és baráti köre által alapított s az erdélyi Helikon írói közösség céljait szolgáló irodalompártoló vállalkozás folytatásaként újraalakult az Erdélyi Szépmíves Céh, hogy a kisebbségi lét mostohaságával szembeszegüljön. Pajzsunk és fegyverünk az irodalom. Ezért a Céh egykori legértékesebb könyveinek, általában az erdélyi magyar irodalom legszámottevőbb alkotásainak az újrakiadását, valamint új, értékes művek megjelentetését szorgalmazzuk. Vállalkozásunkat alapító és pártoló tagok, valamint az ESzC-füzetek előfizetői segítségével kívánjuk megvalósítani. Az alapító tagoktól legkevesebb 3.000 lej vagy 3.000 forint, illetve 150 dollár, a pártoló tagoktól 1.200 lej vagy 1.200 forint, illetve 60 dollár előlegezését várjuk egy évre. Füzeteink évi előfizetési díja 600 lej vagy 600 forint, illetve 30 dollár. Bankszámlánk száma: B.R.C.E. – S.A. Cluj, 45.10.0.52.1. – lej; 4721.1.16 52 – USA dollár; 47.21.7.10.52 – DM.
Az alapító tagok könyveink kötött, névre szóló ex librisszel ellátott, számozott példányát kapják, az alapító tagok névsorával. A pártoló tagoknak könyveink fűzött, számozott példányát biztosítjuk. Első könyvünk Kós Károly Az országépítő című, Szent István királyról szóló regénye. Másodikként Kiss Jenő Ithaka messze van című, a szerző második világháborús fogsága és szökése történetét leíró, önéletrajzi művét kínáljuk. Füzeteink sorozatát a Céh és a Helikon történetét felvillantó dokumentumok gyűjteményével indítjuk.
Alapító és pártoló tagjainktól, füzeteink előfizetőitől javaslatokat, észrevételeket is várunk, a következő címre:
Erdélyi Szépmíves Céh. Ro – 3400 Cluj, str. Pavlov 21. Románia.
Szőcs Géza

E SZÁMUNK SZERZŐI:
Baka István (Szeged) Balla Zsófia (Kolozsvár) Benő Attila (Marosvásárhely) Bogdán László (Sepsiszentgyörgy) Fodor Sándor (Kolozsvár) Jakabffy Tamás (Kolozsvár) Kedei Zoltán (Marosvásárhely) Király Béla (Sepsiszentgyörgy) Kiss Zsuzsanna (Marosvásárhely) Lakatos Mihály (Kolozsvár) Láng Zsolt (Marosvásárhely) Lászlóffy Aladár (Kolozsvár) Markó Béla (Marosvásárhely) Molter Károly Nagy Gáspár (Budapest) Sebestyén Irén (Marosvásárhely) Szekér Endre (Kecskemét) Varga Gábor (Nagyvárad) Visky Sándor Béla (Galambod)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék