Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. május, II. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Zalán Tibor

Zalán Tibor
Legyen takarva
Az állat árnyéka egész délelőtt a terasz kövén játszott. Az a mozdulat, ahogy a válla fölött visszanéz. Tart a szájában valamit, kár, hogy nincs árnyéka a vérnek is. A terasz egyébként is minden délelőtt kihalt. Néhány kitudjahonnan permet, persze, de semmi különös. Kőhöz szorítja a hátát, jól esik a kő. Hasán a mongúz fürge talpa hangtalan. Csokoládészilánk. Fánk a váll gödörbe tömve, elősajog. Lekvármagány. Távolabbról a fuvolás, piramisok zörögnek a szvettere mentén. Élő húsba akasztja a horgait. Ordítás visszhangozza be a termet. Azt gondolhatni pedig, hogy üres volt. Azután mégis
kijönnek onnan, sorba állnak a fal előtt. Szájukból valami kilóg. Megpróbál háttal hállni, szembe fordulni. Tekintetek követik, árnyékára varrják vissza. Ágyékára végül. Szereti ezt a szót, végül, kemény mint a teknőc páncélja és lágylüktető belül. Benne van valami, ami eddig kimaradt. Honnan, mikor, tanácsra várna
Mögötte folyómedrek
Elaludt, hozzábújva a gyermek meleg testéhez. Kenyérről kezdett álmodni, de az hamar abbamaradt. Katonatisztek jöttek és részegen ordibáltak vele. Pedig nem is az volt az ország. Locsolta, virág lesz belőlük, a sárkányfogak már hozzák a hajtásukat. Testrésze: a szív, Bolygója: a Nap, Eleme: a tűz, Természete: szilárd. Drágaköve: a rubin. A közösség is életben volt még. Kilépett a ruhájából, váratlanul lepték meg a kívánások. És hevesen. És ál/ára, onnan a vállára csöppent a kevéske nyál. És mozdulata is egyértelmű-szomorú volt…
és. A kórus összehangoltan riszált. Feküdt a hátán, égben pergő rögöket számolt csukott szemhéja alatt. Eltéríteni szeretné a gépeket, döbbent rá egyszer, ez szégyen – és el fáradt hirtelen. Béka görgött át az éjszakán, hallotta a tömlős test lottyanásait, körme elcsúszásait a kőveken. A térdhajlatnál megakadt hervadt bugyit visszaráncigálta szemérmére. Legyen takarva, ha fáj

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék