Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. április, II. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kukorelly Endre

Kukorelly Endre
SEMMILYEN ÜGY
Mindjárt felállók és kimegyek. Föl fogok tápászkodni. Semmilyen ügy és semmiféle álláspont, én egy fát néztem, semmi más, egész nap. Egy fácska. Egész idő alatt, amíg ott ültünk. Néha odanéztem. Egyszer legalább. Nem fontos, csak szórakoztató és unalmas. Nem fontos, de bosszantó. Félkörben, a járdáig húzódó széles gyöpsáv. A füvet rövidre nyírják. Éles, rövid. Akkor talán úgy tehet, nem bírtam másfelé nézni. A szomszéd szobában hosszan csöngött a telefon, senki nem vette föl, azt hallgattuk, közben folyt a beszélgetés, de mindenki a telefonra figyelt, hogy felveszi-e valaki, én legalább arra figyeltem, és szerintem a többiek is. Valahogy nem is lehetett másra figyelni igazán. Akkor kinéztem arra a fára, közben mondanom is kellett valamit, igen, vagy jól van, rendben, válaszoltam egy kérdésre, válaszolok, a fejemet elfordítom, nézem az üveget, a fácskát, egy széles, ezüstös tárgyat az úttesten, és nem fordultam vissza, amíg abba nem maradt a csöngés. Semmibe sem fogok bele. Nem fáradok el. Nem fogok elfáradni. Nem engedem. Vagyis igyekszem. Mégis, sajnos, elfáradok. Egy kis gödörben összegyűlt az esővíz. Egy sárga levelecske úszkál. Néztem azt a lebegőt.
Én egy dolgot elintézek.
Most el kell intézni valamit. Leülnek elintézni valamit. Kibámultam az ablakon.
Ezek hozzám beszélnek. Igyekez’, csücsörít és tátog. Nagyon kedves. A fogaira rátapadt egy kevéske sötétvörös festék. Be lehet látni a mandulájáig. Tényleg igyekeznek. Az élet unalmas. Keresztüljöttem a füvön, körülbelül ötven métert. Nincs semmi várakozás bennem. Sajog a talpam. És nincs semmi tiltakozás se, vagy ellenkezés. Megyek, és kész. Nem izgultam egyáltalán, tulajdonképpen majdnem elaludtam, ha azt menet közben lehetne. Meg kell csinálni rendesen, mindent végig kell csinálni, és ez, mégis, valamivel szórakoztatóbb. Ahogy csodálkoznak, azután pedig udvariasan rá is dudálnak az emberre, ha valamit elront. Ha nem figyel oda igazán. Ha rosszul lép le a járdáról, mert éppen alszik, hogy piros e vagy zöld, ha nincs rendesen eldöntve. Elhatároztad, de rosszul, ha rosszul döntötted el. És a dudálás. És barátságos, kicsit furcsálkodó tekintetek. Egy ember megnyom egy gombot, én pedig visszaintek, bocsánat és köszönet, nem? Most látom, hogy eléggé megfogta a fű a cipőmet. Ahogy keresztbe tettem a lábamat, vált láthatóvá. Gyorsan le is veszem a térdemről. Gyorsan levesszük. Lehet, hogy húztam egy zöld csíkot az előszobában. Ezek, ez a nő és két idősebb férfi, most készségesen másfelé néznek. Mindenesetre itt még nincsenek foltok. Dohányszínű padlószőnyeg. Szerencsére nem kell kitölteni semmit, nincs is nálam toll, elég bosszantó, csak valahogy az eszembe jusson valami. Biztos adnának kölcsön egy tollat. Valami megjegyezni való, ha fölmerül. Alig van bent levegő, az egyikük, az egyik férfi, azonnal odamegy az ablakhoz, kinyitja, közben be is lesz mutatva, arcjátékkal, hogy ez egy kisebb fajta  szörnyűség, ilyen szag az irodában. Kezet ráztunk. Nagyon megfelelő módon. Tudok kezet rázni, nem is kell odafigyelnem, látom, ahogy valakinek a kezét rázom, minden rendben halad, rendesen megrázom az illető kezét. Kívülről befelé. Nyámmogok, kiszáradt a szám, és, azt hiszem, ezt is észre lehet venni, sajnos, a nyámmogást, de nem mutatjuk ki. Odaragadt a nyelvem, mit csináljak, a szárazságtól. Három jól sikerült kézfogás. Ha befejezi a mondatot, nem lesz válasz, hanem kérek egy pohár vizet. Szerencsére ezt már nem fogalmazom, az ilyen kéréseket. Megy magától. Mint a vízfolyás. Idegen nyelv. Kissé száraz. Ha nem értem pontosan, bólogatok. Amit megértek, azt lefordítják. Ha kijutunk innen, bele fogok lépni abba a pocsolyába, hogy lejöjjön a zöld a cipőmről. És ott állok, amíg át nem ázik a zoknim. Nem fogok értelmesen bólintgatni. Álmos vagyok, az biztos, és szomjas, és tüsszögnöm kell, és éhes is vagyok, ezt csak most vettem észre, egy mondat közepén, pedig jól bereggeliztem a szállodában igyekeztem mindent megenni, amit csak lehet. Csomó finomságot adtak, el lehetett venni egy asztalról, alig győztem odahurcolni. Hurcoltam, leültem, föl, és vissza, és le. Valahogy mégis magunkba tömködjük. Elég szórakoztató. Ki lehet benne fáradni. Most, azt hiszem, érdeklődő arccal néznek rám, biztos kérdeztek valamit, kellene, hogy megszülessen a felelet, ez tud a leghülyébb lenni, ez a helyzet. Ilyenkor az a legjobb, ha azt mondom, hogy bitte, kérdő hangsúllyal, vagy kérek nyomban egy pohár vizet, ha lehetséges, ha már az előbb nem kértem volna egyet. Az is igaz, hogy kérhetek még egyet, ugyanis egy nem volt elég. Túl kicsi a pohár. Hát, nem tudom, végül is én mentem oda, állítólag én akarok valamit, ezek csak készségesek, mert ki szeretnék találni, hogy mi is az. Az, amit akarok. Előbb illene nekem. És nem azért mert esetleg érdekli őket. Keservesen zúgnak az autók. A legkevesebb az, hogy válaszolgatok.
Nagyon lehet igyekezni.
Igyekeznek valahová.
Hoztak egy pohár ásványvizet. Az egyikük föláll, az ablakhoz megy. Nézi a fát. Néz kifelé. A fát, vagy a pocsolyát. Derűs pillanatok. Ez egy vidámabb szakasz. Ez az illető nézegeti a fácskámat Mindent megtesznek, tényleg. Tudomásul vettek, némi derűvel, úgy látszik. Ha leülnék a földre, vagy ráfeküdnék az egyik íróasztalra. Még szerencse, hogy úgysem lehet elintézni semmit.
Arra senki se képes
Én sem, sem pedig ők, senki.
Hogy nem tudnak olyat kitalálni, ami csak egy kicsit is fontos lenne, esetleg néhány pohár kristályvíz, néhány darabka jégkockával.

 

 


Lehet errefelé egy autóút. A közelben, nem túl messze. Lehet hallani a folytonos zúgást. Az ablakon, a falon és a testeken át. Ha egyszer észrevetted, hallod, amíg meg nem felejtkezel róla. És ez nem múlik el, nem marad el. Nem hagyják abba. Igyekezünk valahová. Ülök egy széken, itt, messzi kicsit, ha ide igyekeztem volna, nem emlékszem, itt vagyok, rám néznek, én rájuk, nagyon valódi, ezt így szokták, éppen így. Hogy ilyen sokat ügyködünk. Minden így, lehet, megfelelő. Én azért igyekszem elfelejteni. Remélem, föl tudok majd állni legalább. Megy majd: kezet fogni megint, egy mosoly, azt a mosolyt kitartani, és néhány szó még, hogy nem megyek neki valaminek véletlenül, és nem ejtem ki a könyveket a kezemből. És nem törik széjjel az üveg, ahogy becsükön magam mögött az ajtót.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék