Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. február, II. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánosházy György

Jánosházy György
Meditáció
Omár Chájjám olvasása közben
A régi széplányok megöregedtek,
az újaknak mi vagyunk öregek,
testünknek ássák már az üreget,
és legszebb verseink bennünk rekedtek;

szemünk csillagvilágokat betűz,
s didergető télvégi éjszakákon
az álmatlan léleknek kell a mákony,
hűlő ereknek kell a bor, a tűz:

csak ez maradt magányos, halk örömnek,
a lármás vágyak rendre elköszöntek,
nem csábít taps, hírnév, siker:

csak annyi kell, hogy megbékélve bölcsen,
kupám szőlő levével újratöltsem –
de jaj, a borom is csiger.

Csöndes kiáltás az ifjúság után
Már nem tudom a szád, hajad, neved sem,
csak azt, hogy ifjú voltál, ifju voltam,
kamasz-ábrándok fény lettek szemedben,
és kézlóbálva sétáltunk a Holdban;

 
csak azt tudom, hogy szárnyalt még a kedvem,
hogy ifju voltam, szép és ifjú voltál,
lelkünk csikó még, büszke, betöretlen,
csupa pogány tűz és szeráfi zsoltár.

Még élsz talán, s opálos szemmel, őszen
próbálgatod idézni eszelősen
vonásainkat, mik rég szertefolytak…

és én is, őszbe csavarodva, vénen,
keresem még a sűrülő sötétben
ifjú magunkat, s azt a régi Holdat.

Egyszer még eljövök
E tájon már valaha jártam:
kő, csermely, minden ismerős;
a völgyben most is lanyha nyár van,
a dombon setteng már az ősz.

Egy más életben erre jártam,
nőszirmok és gólyák között;
a fészek áll a napsugárban,
de népe délre költözött.

Egyszer, ha megroggyant a térdem,
még eljövök, gyöngyszínű télben,
klastrom-békére éhesen:

ledőlök a fehér avarba,
hogy szívem csöndjével takarja –
de hűsét már nem érezem.
 
Fehér háttéren
Holnap talán már lerohan a tél:
prédáló zsebrákként nyomul előre,
és el se bújhatsz, nem szökhetsz előle:
nincs ágymeleg, nincs vodka, nincs kötél.

Holnap talán véknyadba döf a tőre:
megkezdte már a város ostromát,
jeges szél pattogtatja ostorát,
fehér pehely hull útra, temetőre.

Holnap talán ajtódban már a tél:
garázda martalócként ront a házba,
s erőt, csókot, reményt, mindent felél.

A lányokat pirosra markolássza,
s hogy ujja borzongó válladhoz ér:
fehér háttéren fejed is fehér.

Mankón botorkál
Az órán fogytán már a percek,
a szemben megfakult a fény,
a szívben vénség szúja perceg,
a láb csak botladoz szegény,

mankón botorkál rég a lélek,
nem kelti szárnyra vágy, remény,
sugárzó szférák nem zenélnek
kihalt, magányos éjjelén;

 
aranysörényes üstökösként
a Vers mutat csak keskeny ösvényt,
kígyók, csapdák közt ő vezet
roggyant derékkal, csúszva, térden –
s ha majd utam végére értem,
mécsként virraszt békém felett.

Ég s föld között
Uram, én összecsomagoltam,
Itt várok a kapu előtt.
Sok éve már nem földi zsoldban
szemlélem a futó időt.

Jártam napon, bújtam sötétben,
voltam jó és voltam galád,
de telt hassal vagy szomjan-étlen,
nem adtam embernél alább.

Törtem magam; lecsillapodva,
indulnék most a csillagokba.
A poggyászom ugyan csekély.

Ég s föld között e szűk határon
kopott málhán gubbasztva várom,
hogy jöjjön a göncölszekér.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék