Gagyi József
Van egy megálló
Ananászkonzerv olajos ízű levét
iszod sör helyett.
Felmelegítik a tegnapi
párizsi, bécsi szeleteket,
adnak hozzá keserű uborkát.
És kapsz a szomszéd
kerítésről szőlőt csemegének.
Édeskés íz marad a szádban.
Járványos betegségek nevei
jutnak eszedbe.
Az állomásépület előtt, az országúton
jön-megy a teherforgalom:
ponyvás, üvöltő kamionok,
kabinjaikban a lovagok
világnyelveken káromkodnak.
És máris látod: a kabin
fölött az ég felé a két kerék
párállva forog még,
lassan némul a surrogásuk.
Csatlakozás nincs.
 
Itt a földön is
A magasságban, még láthatóan
és hallhatóan:
két holló. Feketék.
Most lassítanak, majd megállnak,
csapkodnak, imbolyognak
szorosan egymás mellett,
károgva kiabálva.
Körül csak a köd, meg a
nehézgépek kerekei dúlta mezei út.
De nem.
Körül a köd, s a tömbháztenger,
melynek útjain, sétányain
és gazzal benőtt füves térségein
szemetet, hulladékot sodor
és szétszór az alkonyi szél.
A kiszáradt bokrok során,
az ágakon fennakad papírdarab,
színes is, sztaniol is,
ünnepi is lehetne,
ha gyertyák gyulladnának
ha csengő szólna halkan.
De nem.
Az ünneplő tömegekben
emberek csapkodnak, imbolyognak
szorosan egymás mellett
károgva, kiabálva.
 
A. jóslata
Világos lesz majd, egyszer, hegytetőn,
vagy másképp: csúcson. Istenem, –
annyi a szó, és oly kevés a fény,
annyi a töltött fegyver és vannak
üres szívek is.
Virágos ágak, és mind színtelen,
és mind csak árnyék éjben suhogó
vásznakon és megomlott falakon,
s ablakomon, míg földre szétszitál
holdszín üvöltés.
Az is lehet, hogy napfényes mező.
Kömény virágzik, bólint margaréta,
szarvaskerep sárgáll, s a fecskefű
lilája fölött fecskék gyors nyila
villan az égen.
Mindenképp: völgy ez, és most ez, mikor
fekszem, s fölöttem búgnak-zsonganak
távvezetékek, kürtök, szózatok,
humán, szocio, s még, és mind, ami
kommunikálás.
Fekszem, s várom a beteljesedést.
Nagy kínt, nagy szenvedést, keresztre-
feszítést, stb. próbatételt. Legalább.
És ahogy fekszem, völgyben és mezőn,
hallom, majd látom:
jön a vonat. Jön, megszagol.