Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. január, II. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
MŰVÉSZViLÁG

MŰVÉSZVILÁG
Tükör-képek
A nagybőgős megpörgeti hangszerét, belekapaszkodik a húrokba, halkan szól a dob. Belép a zongorista majd a szaxofonos, rögtönöznek; csak az előre megbeszélt harmóniák élnek bennük, s ők sem tudják, melyik lesz a következő akkordjuk. Csak érzik egymás játékát. Jazz.
Az 1984-ben, a „Ion Andreescu” főiskolán végzett Lukáts Mária vonalai ily módon lendülnek, és a rajztól a kollázson át a fotomontázsig sokféle technika ötvözetében többértékűvé válva könnyedén építik e kavargóan zsúfolt, fekete-fehér és színes grafikák – erkölcsi dimenziójukkal egyetemes – világát. Emberi kapcsolatok, helyzetek mindennapi mozzanatait feldolgozva, az embert alkotja újra, de tematikáját műveltségélmények: Liszt, Bartók, Honegger, Schönberg, Muszorgszkij zenéjének, Ajtmatov regényeinek ihletése is színezi. Indulásától kialakult stílussal jelentkezik, s ha azt a pályáján beérett fordulat után, az alakjaira addig is jellemző relatív absztraktizáltságot a szükséges vonalminimumig fokozva, új: filozófikusabban egyszerű és mély vonulat árnyalja tovább, alapvonása az ábrázolásnak a groteszk felé való eltolása marad.
A groteszkben mindig van valami kegyetlenség. Hogy kinek kegyetlen? Bármilyen célzattal és Jelentéssel szülessék is, végeredményben és elsősorban mindig a – befogadónak, illetve a befogadónak mindig, hisz őrá irányul. De Lukáts Mária groteszk kis élethelyzeteink eredendő kettősségének feldolgozásába az említett túlzással újabb kettősséget palléroz, s a felszínen csalogató humor leple alatt iróniába oldva, négyszeres éllel rója fel nekünk kisnagy tetteink szánalmas, drámai mozzanatait.
Művészetének újabb vonulatában mindez meghatározatlan térben él, mely egykor a nemlétezésig elvont; míg a másikra a plasztikai terek sokfélesége jellemző. Keveredik a két és a három dimenziós, és az utóbbiban a rövidülésekkel-torzulásokkal, az egymást tagadó, ellensúlyozó perspektívák megsokszorozásával a nézőt is több fókuszba állítva, bonyolult, minden plasztikai szabványtól mentes illetve távolálló térkonstrukciókat épít. És nem vagy csak elvétve plasztikai szerkezetre: az indító érzelmek szabadon lebegtetik a képeket, de ha azokon látszólagos kavalkád uralkodik is, melyet fokoz ez alkalmazott technikák vegyítése, és a stiláris-formai, azaz felszíni megoldások sem regulázzák a képgondolatokat, belülről önállósuló rend nő ki. Az alakokat, tárgyakat különböző síkokban helyezi el, melyek nem elszigetelten élnek, hanem közlekednek egymással, vagy legalábbis kísérlet történik az összehangolásukra. Nem, nem eredményez harmóniát, ez – posztmodern korunk tudja jól – édeskésnek, álszentnek minősül e századvégen, hanem a harmónia hiánya telítődik jelentéssel. Lukáts Mária több rajzot helyez egymásra, melyek közül az egyik közelről szemlélhető: kicsi, koncentrált elemekből felépített, míg távolról szemlélve a képet, a nagy alakok dominálnak. Nem más ez, mint egy kétirányú építkezés egy-egy szintje: kintről befelé haladva a téma analízisének, az ellenkező irányban pedig szintézisének útját járjuk. De történjék a befogadás bármelyik úton is, mindegyik szinten a másik jelentéstöbbszöröző kiegészítését találjuk A színek élénkek, harsányak, hideg társításaikban csipkézett vagy szaggatott vonalak futnak, míg az elvontabb vonulatban a szükséges minimumra csökkentett vonalak és felületek „filozófiai”: fekete-fehér kontrasztja szolgálja az egyetemesítést. Mint például Parabola-sorozatában, groteszkké torzítja az emberi alakokat, lábakat, feleket párosít, arányok rendje helyett az aránytalanság uralkodik. „Vigyázzállás vagy fejállás?” Mi hát a jelen? – Ez az alkotásmód tulajdonképpen őszintébb és valósághűbb, mint amit a posztmodernből nézve, a valósághoz mérten illuzórikus – befejezettség adhat, mivel a szándékával, melyet ...hm ...nem is akar a képben megvalósítani, a befogadó felé túllép a művészeten. Szintetizálódik az automatizmus, és a merész társítások okán a szürrealizmus, egy-egy ironikusan idézett részlettel a neoeklektika, aztán a mail-art, a torzítással történő kiemelés pedig az expresszionizmusra utal vissza, eggyé oldódva egy Lukáts Mária-féle posztmodernvilágban. Egy-egy gondolatnak csupán a premisszáit adva meg, mint például Einstein-sorozatában, ironikusan jelzi: emberi viszonyaink silányak, tehát vonja le a következtetést a befogadó – megjavítandók. Hogy mindezek alapján egy pesszimisztikus világlátás, emberfelfogás áll-e?...
Nagyon nehéz, átmeneti periódust élünk – mondja Lukáts Mária –, a századvég embere kötve van a jelenhez, a naphoz. A művészet, a sok „korszerűnek” tartott útkeresés ellenére is, egyre kisebb téren fejti ki hatását. Legfeljebb komédiákban élünk, a komédia hősével pedig tudjuk a színházból – a néző nem azonosul – „felsőbbrendűségében”... Elidegenedtünk, és el is felejtettünk gondolkozni. A csúf kultuszát azért elvetem, műalkotások előtt a néző ne borzongjon, nézzen fel a művészetre. Szívesebben vállalom azt, hogy először megnevettetem, és így remélek hatást kiváltani.
Azáltal, hogy pellengéren ábrázolja erkölcsi arculatunk negatív vonásait, közvetve egy imperatívuszt állít, melynek okán munkásságának alapja mégiscsak egy hit, egy mégis-hit. A dimenziói? Nem árnyékolja kétely? Mert ha e mű-világ komolyan venné magát, megfulladna. De nem egy szakralizálódott, klasszicizálódott imperatívuszt mutat fel (mint például a középkor kalogagathiája), hanem rámutat féltve takargatott hitványságainkra, és a befogadónak kell rá válaszolnia. Ezzel a – hát nemcsak erkölcsi – alapállással bármely befejezett képe lenne csonka: ahogy készül, improvizálódik a kegyetlenül őszinte, ironikus számvetés, úgy lesz sohasem kész. És így vigyorog ránk egyre szélesebben saját szellemi nyomorúságunk. Nero kézenállva próbál egyensúlyozni, alfele meztelen, feje már elfeketedett, mellette gurul a világ.
 
JÓZSA T. ISTVÁN

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék