Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. január, II. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Faggatódzás egy körhintán

Faggatódzás egy körhintán
Hosszú éveken át szorgalmasan foglalatoskodtam versfordítással, jobb híján megélhetés végett. Így fedezhettem fel a kortárs román líra búvópatak-értékelt, a szellemi és erkölcsi ellenállás fojtott, suttogó, tehát rejtőzködő lírai magatartásformáit, melyek szövetségre szólítottak; kortárs könyvet nem is ültettem anyanyelvemre, csupán azon szerzőktől, kiknek szemérmesen tiltakozó hangja tollamra átsugárzott, Ana Blandianát, Marin Sorescut, Adrian Popescut.
Nicolae Prelipceanuval is kalandba keveredtem. Kései verseihez csaknem látatlanban nyúltam, lábán vettem volna magamhoz költészetét, hisz élt még közös kolozsvári diákkorunk emléke, midőn a diákotthon tanulótermében egymás mellett virrasztva gyűrtük, dobáltuk asztalunk mellé papírfecnikre rontott strófáinkat. S szidtuk bizony, elárulható ma már, együtt szidtuk közös cigarettaszüneteinkben ama átok rendszert. Esett, nem is oly rég, hogy együtt kellett fölolvasnunk kisvárosomban valamely piros decemberi ünnepen; életünk sáraranyba öntőjéről, a Pártról, természetesen. Korunk újabb ideje volt ez már, elképzelhetetlenné vált ekkorra, hogy színmagyar közönség előtt román poétai szó támogatása nélkül egymaga jelenhessék meg gyanús nemzeti mivoltában magyar költő. S mert „megyei költőként” uraink nem voltak hajlandóak engedni kibújnom a feladat alól, örvendenem kellett Prelipceanu érkezésének. S mondám néki: barátom, nekem ezekhez az ünnepekhez nemhogy soraim nincsenek, de bizony, szavam sem támad. Rég visszavonultam a poézis lankáiról, el is könyvelt belenyugvóan némely elvtárs, a megyei propagandatitkár például, szorgalmas műfordítóként, ki kútjának apadtán legalább műveli a román-magyar barátságot. Engedd meg tehát, hogy ma este Körhinta című verseddel, műfordítóként mentsem a bőröm. Prelipceanu barátom lemerevedett. Megbolondultál, szóla. Ha te e verset elmondod magyarul, bennünket azzal a bizonyos lánccal együvé kötve visznek ma el innen. Mily önhittek szövegeik iránt néha a költők! Jelzém akkor néki, hogy tőlünk, e térségben verselgető magyarok tollai alól ennél vadabb metaforák is elszabadultak, mégis élünk. A pillanatnyi helyzet viszont egyszerű: a szolgálatos fülekkel figyelő elvtársak csak főnökeik számára ismerik a magyar nyelvet, azt is csak konyhai, érclábas melletti vagy primitív informátoraik nyelvi állapotában, elvégre képzett misszionáriusoknak küldték ide őket, miként is árulhatnák el, hogy csupán sejtelmük vagyon, miféle szeleket kavarint egy románból magyarra fordított-ferdített versben a körhinta. Mire pedig egy értő, árnyalt és szakavatott feljelentés a maga hosszú, bürokratikus útján célhoz érne, ml már rég elfogyasztottuk utolsó vacsoránkat.
Aki félni megtanult már, s egy árnyalattal emeltebb minőséggel, miként poétaként a kisebbségi, nem hisz ily körmönfontnak tetsző mesének. Tovább erősködöm hát: gyakori felolvasó voltam valaha. Csak kezdő vagy roppant nárcisztikus költő képzeli azt, hogy fülhallás után minden sorára, árnyalatára odafigyelnek. Gesztus-értékűen fog világítani ma este: román testvére versét mondja egy magyar költő. Pirosra fogja tapsolni tenyerét az első sorban vagy az asztalfőn ülő főelvtárs. S lőn. Az a taps továbbragadott. Hadd öblösítsűnk még az ünnepeken: hozzáolvastam a Körhintához N. Prelipceanu A csatornái című sorait is.
Hitvány voltam, jól tudom. Emelnem kellett volna kalapom, s a fesztív lárma környékét is elkerülve, szép csendesen kiballagnom a világból. Szolgáljon mentségemül, hogy előzőleg mégiscsak sikerült kicsikarnom N. P. beleegyezését, s ama este után, bár barátom eleinte körbe-körbe pislogott, végül gyönyörű, jóízű koccintásoktól csendülő hajnalra virradtunk.
S ezzel vége is lehetne a mesének. Csakhogy ez idei, fenekestől fordult esztendőben oly sok mételyt hintettek magukat épp az igaz és tiszta szellemiség vitézeinek tartó többség! tollforgatók a román-magyar viszonyba, hogy szerény tapasztalatom szerint, jó néhány derék kivételtől eltekintve, elillanóban a régi parolák melege. Még tőlem is faggatódznak olvasóim: fogok-e még fordítani az ellenünk úszuló idő történtjei után? Persze hogy fogok! Semmiről le nem mondanék, ml minőség és érték voltában megközelíthető: valószínű azért már körültekintőbb leszek a válogatásban. Régi barátomról azonban azóta sem hallottam semmit, azaz annyit csupán, hogy Erdélyből Bukarestbe költözött, s rangos irodalmi lapot szerkeszt. Nagyon szeretném ismerni mai véleményét, őnéki többek közt s azokét, kikkel együtt ültünk valaha egy körhintán, van-e szavuk, hangjuk még hajdani közös forgolódásainkról, tömte-e be egykor irányunkba is érzékenyen figyelő fülüket az elvadult csörte és lárma, mely ahelyett, hogy csitulna, erősödik egyre; jöhetne bizony válasz avatottak ajkáról is, kik tudják: huncutak vagyunk ugyan, hitványak vagyunk ugyan, de vajon kötelet, láncot érdemelnének-e, versből fonottat akár, ezek a pusztáról szalajsztott barbár és „Erdélyfaló” magyarok?
 
Nicolae Prelipceanu
Körhinta
Hogy keringünk lengve rendre
nagy keréktől láncraverve
röppenünk a kék magosba
s láncon tart e körbenforgó
nagy kerék s csak fölkavargó
por mi röptünk beragyogja

Forgunk itt miként a világ
tört dicsfényén száll kerengve
sír ropog és nyögve kiált
míg odalent szól a zene

Tűnik, hogy szabadon szállunk
fiai a földnek-rögnek
pedig láncok kötik vállunk
s kísértetek ránkröhögnek

Van ki még előbbre röppen
s míg tértére hosszan várunk
keresztbefeszülünk s közben
láncnyom pirosítja vállunk

Mint keringünk lengve rendre
nagy keréktől láhcraverve
röptünk fönnebb költözik
Láncon tart e körbenforgó
nagy kerék míg fölgomolygó
felhők röptünk elfödik

A csatorna
Indulj és idomulj a csatornán végig kell menned
vékonyulj vastagodj őhozzá méretezd tested
előre ne nézzél amúgy sem pislog a kijárat fénye
vékonyulj szállá is finomulj ivódj fel békén
úgysem vár senki a csatorna végén

FARKAS ÁRPÁD
AIMG_3769_exposure.jpg

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék