Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. december, I. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Papírrobbanás

Papírrobbanás
Az 1989. decemberi fordulat eufóriája csak a notórius szkeptikusokat vagy a nagyon-nagyon tisztán látó személyiségeket nem ragadta magával. Érthető módon, a zsarnokságtól szabadult tömeg szomjazta a cenzúrátlan igazságot, szólni kellett a szabadságról, a jövőről – gombamód szaporodtak tehát el a lapok, újságok. A magyar nyelvű kiadványok száma is megnőtt, soha ennyit nem olvastak az emberek, mint éppen ezekben a napokban, hetekben, hónapokban. Olyan lapok is napvilágot láttak, amelyeket már nagyon régen terveztek alapítóik, de a jól ismert okok miatt nem juthattak nyilvánossághoz. Más kiadványok a meglévő keretet használták ki, nevet változtatva csupán, és természetesen tartalmukban megújulva, szabadon szólhattak megnövekedett olvasótáborukhoz. Ezeknek a napoknak a krónikáját bizonyára részletesen megírják szerkesztőik, ha máshol nem, hát emlékirataikban. Bizony, azt hittük, minden egyszerre tiszta lett, és egyértelmű – a szabadság, a jogegyenlőség. Mi tagadás, naivak voltunk. Meg is adtuk az árát. Aki az idő mindent helyére rakó perspektívájából szemléli, mondjuk ötven év múlva az eseményeket, e lapokra, folyóiratokra alapozva elsősorban, hát ugyancsak kapkodhatja a fejét, s kéjeleghet a nem mindennapi csemegéket kóstolgatva.
A botcsinálta szemléző, aki nem tagadja ugyan a statisztika fontosságát, de amúgy nem rajong érette, mert még nagyon is eleven a tudatában az, hogy „vannak hazugságok és vannak statisztikák”, többször is megpróbálkozik hozzáférkőzni ehhez a „forró kásához”, ehhez a nagy tömegű lap-halomhoz (némi rosszmájúsággal: ballaszthoz), és mindannyiszor kudarcot vall, semmiképp sem tudja valamennyire is elfogadhatóan, pontosan, szépen „fölmérni” a decembertől decemberig tartó időszak lapkavalkádját, ezért mindaz, ami itt következik, csupán jelzések sorjázása arról, ami most éppen van. Induljunk el így: nézzük, mi lett az addig is meglévő, agyon cenzúrázott, de azért rendszeresen megjelenő lapjainkkal. S menjünk vízszintesen, azaz „horizontális tagoltságban” eregéljünk. Mi van a fővárosban? Ott az Előre Romániai Magyar Szó címmel ismét felveszi hajdani szép nevét, s mert országos ölelésű napilap, egycsapásra a legfontosabb, legolvasottabb, legkeresettebb – egyben a leginkább szabotált – mindennapi olvasnivalónkká vált. Példányszáma legjobb periódusában a százezer körül mozog. Fölvállalja a magyarság legégetőbb kérdéseit, országos tudósítói hálózata révén el lehet mondani róla, hogy ugyanazt a nélkülözhetetlen szerepet tölti be életünkben, mint a románság nagyobb részét kitevő olvasótábornak a România Liberă. Sajnos, el kell mondanunk, hogy a postai terjesztésben az ellenzéki lapok – s közöttük természetesen a magyar nyelvű lapok, különösen a RMSz – „rendszerint” háttérbe szorulnak, eltérítik őket, másfelé irányítják (már a vasúton), s emiatt például ennek a „szemlének” a keletkezése idején (hetében) Marosvásárhelyen a szerdai számot pénteken árulták, a keddi valahogy odalett, a csütörtöki s a pénteki pedig esetleg a következő hét elején lesz kapható a szombat-vasárnapi összevont számmal együtt, mely tartalmas Szabad Szombat című kulturális, irodalmi-művészeti melléklettel jelentkezik. A többi fővárosi lap is nagyjából a helyén maradt, vagyis a Munkáséletből Valóság néven vált az előzőhöz hozzá sem hasonlítható (mert amaz nem méltó az összehasonlításra), keresett és gyakran hiányolt hetilap, épp szókimondása és nyíltsága miatt. Valahogy úgy áll a dolog (a többi lapokra is érvényes), hogy a hazai magyar sajtóból eltűntek a kompromitált nevek – a leginkább kompromittáltak, tegyük hozzá gyorsan, mielőtt a T. Olvasó replika írására adná olvasásban megőszült fejét –, akik pedig azelőtt is írtak ezt-azt amazt az ottmaradottak közül, egyszerre megmutatták, mire lettek volna képesek, ha engedik őket annak idején. Furcsa kettősség ez, elemzésre, reméljük, lesz idő. Az újságírói státus különlegességéből adódik, ez tudniillik, mint minden egyéb az életben, apró kis kompromisszumok végeérhetetlen sorozata, s ráadásul megvan az a roppant kellemetlen hátránya, hogy ellentétben a többi kompromisszummal: ez kitudódik hiszen lényege a kitudódás. Érthető hát, hogy etika ide, etika oda, vannak oly harcos tollú publicistáink, akik azelőtt bizony nem mentek a szomszédba két-három rímecskéért, ha a diktátort kellett dicsőíteni; ezek manapság a neofiták túlbuzgalmával vetik rá magukat a „mondanivalóra” s – lóra! Nem vagyok meggyőződve munkájuk hosszú távú hasznáról, de hagyni kell őket, mert ki tudja, kiből mi lehet még. Az idő sok mindenre tesz pontot, sok mindenben tesz igazat, számomra az a legszebb, hogy magyar nyelvű újságírásunkban a fordulattól ezidáig nem akadt még (tudtommal) olyan tollforgató, aki népe, országa, nemzete érdekei ellen fordult volna, aki lepaktált volna a magyargyűlöletre uszító sajtóbitangokkal – persze, rögtön lekopogom, mert…
Az Ifjúmunkás Fiatal Fórumként új címéhez méltóan vált a fiatalok szókimondó hetilapjává... Veszik a lapot. A főváros többi magyar lapja bizony nehézségekkel küzd, vagy máris nagy bajban van. Nehézkes a Jóbarátból Cimbora címmel a Benedek Elek-i hagyományt ismét felvállaló, havonta megjelenő gyermeklap sorsa. Nem tudni, mivé lesz a Falvak Népe, holott nagyon jó, a cím tartalmát valóban fedő újság! És csaknem láthatatlan a Művelődés, mely ’85-ös megszűnte után szerencsésen újraindult (volna), ám szubvenció, előfizetők és papír hiányában Isten a megmondhatója, feltámadása valós-e. Ugyanilyen gondok emésztik (fel) A Hét tartalmában gazdag, mondanivalójában korszerű, újult folyamát. Az erdélyi magyar szellemiség fellegvára, Kolozsvár adja a hazai magyarság lapjainak legjavát, kezdve a Szabadság című napilappal, mely teret ad az Erdélyi Hírmondónak, az RMDSz mellékletének; (s a diákságnak is) hasonlóképpen, oldalt biztosít. Az Echinox magyar oldala(i) szintén megmaradt(ak) a román és német oldalak mellett. Az Utunk Helikon címmel és megnövekedett terjedelemben továbbra is nélkülözhetetlen irodalmi hetilapunk. A Dolgozó Nő most Családi Tükörként töltheti be sokkal hatékonyabban azt a szerepet, melyet azelőtt is játszani akart: a nők jó képeslapjának lenni. (Megjelenési nehézségei szintén ismertek). A Korunk is maradéktalanul felvállalhatta végre mindazokat a tudományos feladatokat, amelyek jegyében annyi éven át küzdöttek külső és belső uraikkal igazi szerkesztői. Kolozsváron szerkesztik a három magyar egyház lapjait, a katolikus Keresztény Szót, a református Üzenetet (mely Vásárhelyen indult), és az Unitárius Közlönyt. Itt lát napvilágot az Írószövetség fiatalok szerkesztette fóruma, a Jelenlét, mely önállósulva újabb irodalmunk frissességet hozó, korszerű és reprezentatív folyóiratává nőheti magát.
Nagyot dobbantottak a. székely városok. Itt kényszerült lappangásra a legtöbb rejtett energia, ezek a városok s ez a vidék – a Székelyföld – volt mindig is Erdély magyar szellemiségének az éltető forrása. Hagyományainak felújításával most ezek az egyszerre felszabadult energiák helyben tudnak érvényesülni, vagy legalábbis megpróbálkoznak vele, s nem véletlen, hogy éppen az iskoláiról híres három város, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Csíkszereda hármas csillagzata a legfénylőbb e tájak szellemiségének egén. Sepsiszentgyörgyön a Háromszék című napilap mellett, mely csakúgy, mint a kolozsvári Szabadság, kitűnően szerkesztett, jól tájékozott, és profi módon írott, érdekes fóruma a megyének, itt jelenik meg a Csángó Újság két nyelven, a magyarul már nem tudó csángó derékhadnak és a fiataloknak románul is egyazon laptestben. Szentgyörgy mellett már Kovásznának is van (egyházi) lapja, az Ige, és Kézdivásárhely is lapot ad ki, Székely Újság címmel, sőt ennek még vicclapra is telik (Ötödik kerék). Kimagasló teljesítmény a sepsiszentgyörgyi fiatal nemzedék felelősen politizáló csoportja által szerkesztett, s címéhez mindenben méltó Európai Idő (független emberjogi-kisebbségvédelmi és kritikai hetilap), melynek bevallott célja: életerős fórumot teremteni itt, Európa legeurópátlanabb szögletében – egyetemes és sajátos emberi értékek képviseletére, olvasom az utolsó, a nyolcadik oldalon. A magyar nyelv, a kisebbségi magyar szellemiség és publicisztika legjobb hagyományainak folytatójaként az európaiatlanság kritikájává és. az európai szellem bástyájává szeretne lenni. E feladatát – s nemcsak ezt – mostanáig becsülettel teljesítette. Arra is tellett szerkesztőinek és kiadójának erejéből, hogy Tik-Tak címmel külön a gyermekeknek szóló mellékletet is megjelentésének. Az Európai Idő Alapítvány pedig a romániai etnikai és kulturális kisebbségek identitása fejlesztését és megőrzését kívánja támogatni ösztöndíjakkal, alsó- és középfokú oktatási intézmény létrehozásával, és a többi célpont között: a ráfizetéses, de a kisebbségi kultúrák ápolásában nélkülözhetetlen időszaki kiadványok támogatásával!
Székelyudvarhelyen elsőnek a Szabadság című, bátor hangú hetilap látott napvilágot, a diktátor bukását követően rögtön. Felelősen politizál, de hatósugara sokkal kisebb, mint sepsiszentgyörgyi társáé, megjelenése pedig rapszodikus. A Hídfő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem produkált semmi különlegesen figyelemre méltót, bár kulturális lapnak hirdette magát. A történészek, helytörténészek, történetírók, néprajzosok örülhetnek a múzeum Székelység című kiadványának, s velük együtt természetesen a székelység, a magyarság történelmétől, kultúrájának szabad tanulmányozásától megfosztott olvasók is. Hasonló feladatkört látszik felvállalni a Székely Útkereső is, átszőve némileg néprajzi és történelmi leírásokkal és szépirodalommal is. Műszaki folyóirat is megjelent Udvarhelyen, a Fókusz. Kíváncsian várjuk a folytatást, megbír-e hazai magyar tudományosságunk egy ilyen, igényesen indult szaklapot, s főleg, eléggé érett-e olvasótábora, képes lesz-e kellőképpen értékelni, s meg is tartani...
A nemzeti kisebbségek lapja kíván lenni az ugyancsak Udvarhelyen készülő Ablak című, kisformátumú folyóirat, melynek e cikk keltéig két száma került az olvasók elé: a hazai magyar irodalom terjesztése mellett – olvassuk az első szám beköszöntőjében – a különböző országokban élő nemzetiségek és kisebbségi csoportok bemutatását vállalja. A litván szám volt az első, ezt követte a kárpátaljai irodalmat bemutató második. Érdekesnek ígérkezik ez a kezdeményezés, kár volna veszni hagyni. Íme egy „veszteséges” kisebbségi kiadvány, melyet szubvencionálni kell!
Udvarhelynek van minden-csütörtöki Híradója is, és ki mondhatná, meg, mi lesz még, vagy mi marad meg az árdrágítás okozta értékbolondulás kavarodása közepette. (Az sem lenne túl nagy meglepetés, ha ebben a papírdrágulásos, papírhiányos és papírelorzásos időben nemhogy csökkenne, hanem ellenkezőleg, egyre nőne, szaporodna a lapok, kiadványok száma.)
Csíkszereda megmaradt Hargita megye székhelyének (bár Udvarhely önállósodási óhaja nemcsak deklarációk szintjén nyilvánult meg, hanem bizonyos „területeken” konkrétan is megtörtént az önállósodás, a decentralizáció), így aztán a Hargita Népe, mint általában mindenütt a napilapok, nemhogy megszűnt volna, vagy leszűkült volna a szférája, hanem megnőtt a szerepe, a példányszáma is, és állja a konkurrenciát, megmaradt a három tájegység, Gyergyó, Udvarhely és Csík legolvasottabb lapjának. Mellette jelenik meg az RMDSz újsága, a Csíki Lapok, egyelőre hetilapként, korlátozottabb terjedelemben és példányszámban, de abban a reményben, hogy idővel talán a Székelyföld kulturális fórumává nőheti ki magát. Ehhez természetesen erős szerkesztői gárdára is szükség lesz. Csíkszereda már régebb is pályázott a székelység „fővárosának” státusára, meglátásom szerint erre most jó alkalom kínálkozik, amennyiben kiadója, polgári kulturális hetilapja, és, ne adj isten: főiskolája lesz, lehet(ne)... Egyébként itt jelenik meg a sokat bírált és átkozott Tromf is, melyet a kifinomultabb ízlésű olvasó hangosan leszól, de azért megveszi, vagy titokban átfutja. Ez a legolvasottabb hazai magyar lap, legalábbis Erdélyben. És van Kisgazdák Lapja és van Új Sport is Szeredában.
Nagyváradon írják a Bihari Naplót, mely terjedelemben, technikai és koncepció tekintetében egyaránt a „legnyugatibb” hazai magyar napilapunk. De itt alapították meg a romániai magyarság második irodalmi-művészeti-közéleti hetilapját, a Kelet-Nyugat címűt is, mely nem versenytársa a Helikonnak, hanem társa, abban a Niels Bohr-i szellemben, hogy az ellentétek kiegészítik egymást (non contradictoria sed complementaria sunt). Nagyvárad a „hazája” a Fakutya című, kiváló műszaki kivitelezésű vicclapnak is, mely ezidáig hét számot ért meg, és remélhetőleg a tartalma is felnő technikai színvonalához. Brassó hetilapjának nem kellett nevet változtatnia, nem a szocializmus volt a keresztapja a Brassói Lapoknak. Erről a lapról fura módon azt kell mondanunk, hogy éppen olyan jó, sőt valamivel nyilvánvalóan jobb, mint „azelőtt” – mert akkor is volt tartása, színvonala, profilja, programja, s most is azt teszi, amit tennie kell: felvállalni a Brassó megyei magyarság – s ha lehet, a tőle keletre eső megyék magyarsága – ügyét, mindenekelőtt segíteni, informálni, megerősíteni közösségi s összetartozási érzésben az itt élő székely-csángó-magyar lakosságot. Temesvár a végeken egészen más levegőjű, mint a diktatúra befült ködeitől csak igen nehezen szabadulható többi erdélyi városok, s főként, mint Marosvásárhely, Az Új Szó című napilapjuk mellett jelenik meg a fiatalság Vétó-ja, mely igen harcos, szókimondó írásokkal rukkol ki, a TEMISz szellemiségét tükrözve. S itt jelenik meg az Ezredvég, a temesvári, bánsági magyar írócsoport irodalmi folyóirata, igaz, egyelőre csak kétezer példányban, évente négy megjelenést tervezve, az évszakok szerint, de amely némileg magára vállalná az immár elkoptatott metaforájú híd szerepét (most kivételesen valóban, jó a kifejezés ide) a belső,, erdélyi olvasótábor és a Nyugat irányából közvetíthető értékek, szellemiség között. Reméljük, szponzorára talál, s legalább az ezredvégig csakugyan fennmarad a tetszetős, változatos tartalmú, a minden igazi tehetség előtt nyitva álló, kéziratot váró új Ezredvég.
Nagybányán nyomtatják az ottani Bányavidéki Új Szó mellett az Erdélyi Féniks című kiadványt, nem tudjuk, hány kiadást ért meg, de a szám, amelyet láttunk, reményre jogosító volt, aztán ott vannak a szatmáriak, a Friss Újság, az Erdélyi Futár, a Szamoshát című kiadványokkal, a szilágyságiak, a Szilágysági Szó-val, a dévaiak a Corvin magazinnal, mert előző lapjuk nem tudott fennmaradni, Torda az Aranyosvidékkel, Bánffihunyad a Kalotaszeggel, nem lehet mind felsorakoztatni itt, hiszen még olyan – falusi! – kiadvány is létezik, és nem is akármilyen színvonalon, mint a korondi Firtos művelődési egyleté, a Hazanéző, és a homorodalmási Futár, melyek bizonyára szaporodnak, mert művelődési egyesületek, egyletek még mindig alakulnak; ilyen például a dicsőszentmártoniaké, amely Sipos Domokos nevét viseli, a makfalviaké, mely Wesselényi Miklós emíléke előtt tiszteleg azzal, hogy nevét fölvette, és hány meg hány kisebb település, városka ébredező értelmisége lát hozzá művelődési életének megszervezéséhez.
Marosvásárhelyen a Népújság című napilap lett a muszáj-Herkulese a magyarság érdekvédelmi harcának, igaz, szerepe jobbára inkább csak a védekezésre korlátozódik. Nincs szinte hét, hogy valamilyen provokáció ne történne a városban, amelyet aztán szépen a nyakunkba varrnak, vagy a valós hibát bűnné felfújva farkast kiáltanak, miközben a bőrünket nyúzzák a letűnt rezsim magukat ügyesen új, „kulturális” szervezetbe, egységpártba átmentett haszonélvezői, aktivistái, magyargyűlöletüket idáig; gondosan álcázott sovinisztái, az állambiztonság kötelékében „dolgozó” fiúk. Nos, ez a lap a város, a megye csaknem minden tollforgatóját, szakemberét, felelős beosztású vezetőjét vagy egyszerű olvasóját megszólaltatja, teret ad mondanivalójának, mely rendszerint védekező, helyreigazító, de gyakran leleplező is.
Vásárhelynek sokkal több lapja, kiadványa lehetett volna, mint amennyi van. Az RMDSz lapja a Népújság mellékleteként kénytelen megjelenni, s ez is kérészéletűnek ígérkezik: az Itthon papírhiány miatt bizonytalanul, rendszertelenül jelenik meg, s emiatt nem is vállhatja fel azt a szerepet, melyet esetleg neki szántak: hogy a Maros, Beszterce-Naszód, netán Fehér megyei magyarság, de esetleg az egész Székelyföldnek is egy, a hajdani Pásztortűzhöz némileg hasonló polgári művelődési magazinjává fejlődjék.
Változatlanul érdekes és értékes viszont az Új Életből Erdélyi Figyelő vált kétheti képeslap, mely a nyár folyamán szintén nagyon nehezen jelenhetett meg, nagy késéssel, s nehezen fogja „utolérni önmagát”. Előnye viszont a napilapokkal szemben, hogy nincs szorosan a napi aktualitáshoz kötve, így bármikor élvezetes olvasmányt nyújthat.
A Látó – az Igaz Szó jogutódja – Batsányi János híres versének címéből ihletődött, s „vigyázó szemét” a valós szépirodalmi értékeken kívánja tartani, azokat kívánja eljuttatni kissé szintén megcsappant olvasótáborához.
Nem lehet Vásárhelynek több lapja – holott megbírná –, a február óta dúló bizonytalanság, a feszült légkör miatt, ami megtorpanásra késztette azokat, akik segíthettek volna az elavult, rudimentáris nyomdai, állapotok megszüntetésében. A rossz forgalmazás miatt nem kapni rendszeresen az ide irányított lapokat sem. Holott egészében véve tulajdonképpen elégedettek is lehetnénk, hiszen, nézzük csak: gyermekeink rendelkezésére áll a Szivárvány, a Napsugár, a Cimbora, a Tik-Tak, sőt újabban a Gyermekbarát (a vásárhelyi adventisták négyszínnyomásos gyermeklapja) is; a fiataloknak ott a Fiatal Fórum, az Echinox, a Jelenlét, a Pillanat (mely régi nevén, Cementlapokként kíván folytatódni), a Vétó, az udvarhelyi Ébredés, a vásárhelyi Tentamen (a bolyais diákoké), és még amit a szemlész kifelejtett, ami még ezután jöhet; van egy rakás ilyen-olyan (szórakoztató) melléklet, mint: Bagoly, Fekete-Fehér, Corvin, Gordiusz, ??P.?, Rázós, stb.; van félpornó is, ne részletezzük, vicclapnak ott az Ötödik Kerék, a Tromf, a Fakutya; ha tehát csak szórakozni kíván a jámbor olvasó, talál könnyed, hamar emészthető táplálékot is, igénytelensége arányában mind többet és többet. De egyre többen keresik a RMSz s megyei lapjuk mellett A Hét, a Valóság, a Helikon, a Kelet-Nyugat friss, számait. Megvásárolják az Európai Időt, hazaviszik hétvégeken az egyházi lapokat, melyek igényességben, nevelési hatékonyságban semmiben sem maradnak Európa legjobb ilyen jellegű lapjainak; örvendetes egyébként, hogy az egyház végre kezdi elfoglalni az őt méltán megillető helyet a mass mediában is; hiszen a legnehezebb időkben utolsó bástyaként fogadta magába védelemre szoruló gyermekeit, s tartotta meg hitében és nyelvében, nemzetiségében magyarságunkat. Az új ugarszántás a hazai magyar kultúra mezőit átrendezi, kiszűrve a köveket, a terméktelen gazt, a dudvát kiirtva a közéletből s a közírásból is. A művészetben meg a szépirodalomban pedig oly kegyetlen a tehetség törvénye, hogy csak szánni lehet az illetéktelenül betolakodottakat: a langyosokat amúgy is, tudjuk, kiköpi az Úr.
Mit tehetnék még hozzá mindehhez? Elszegényesedésünk arányában sokasodnak a lapjaink? S azok ára és önköltsége? Legyek bajlátó? Nem teszem. A nép, a népünk: megél. Nyelvében is, lapjaiban is. Irodalmában, művészetében. Az elmúlt „éra” a cáfolatlan bizonyíték: bennünket nem lehet innen sem elkergetni, sem kiirtani.
Okos politikusokra, bölcsen gondolkodó vezetőkre, értékközpontú elbírálásra, jó tollú közírókra, szerkesztőkre, tehetséges írókra, költőkre – és ó, mennyi, de mennyi mindenre van s lenne még szükség(ünk) t Dehát ha minden megvan, a bolond is tud jó lapot, jó újságot szerkeszteni, jó, sőt kiváló irodalmat nyújtani egyre igényesebb olvasótáborának.
Legyünk tehát humorunknál. És ne javasoljuk lépten-nyomon, hogy mi pompás fiúk vagyunk.
BÖLÖNI DOMOKOS

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék