Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. december, I. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Szükséges, hogy vers írassék

Szükséges, hogy vers írassék?
A líra halálát régóta megjósolták, tény, hogy a költészet aktív léte csak illúzió, szép és szükséges illúzió. József Attila szent meggyőződéssel, végérvényes formában válaszol igent, a címbeli, önmagához intézett kérdésre. A költészet mítosz, a teremtés bűvölete, s mint mítosz, konvenció is egyben, állandó esztétikai és etikai értékrendszer, önmagában megkérdőjelezhetetlen. (Ezért végérvényes József Attila megállapítása.) Mindemelett a költészet haláláról szóló tézis is igaz (legalábbis időlegesen), hiszen a költészet mára már feladta kipróbált erődrendszerét, egy bizonytalan, relatív, gyakran minden tartalmat nélkülöző kalandért. így számolja fel a vers a verset, a költészet a költészetet, figyelmen kívül hagyva a műfaj legbensőbb sajátosságait, hatástalanítva önmagát.
Majla Sándor, az idei első (egyetlen?) bemutatkozó költő a Kriterion Forrás sorozatában*, nem hadonászik, nem kiabál, sajátosan halk hangú költészetet művel, jelzi: a századvégen már csak megállapítani lehet, a titok, amit egy költő felismerhet és kimondhat, csak ennyi: „Az élet narkózisa / a hangok tiszta csengése...” (A titok) A váteszeket és a forradalmárokat elsodorta az idő. („Nagy vörös bulldózerek / és szelíd nyárfák / között állunk / kiterített lélekkel...” – ... fogyatkozás) Helyzetfelismerés ez vagy csak önmarcangoló vízió? Vershelyzet, a költői invenció jelenléte nélkül, verstelen vers, önmagába hulló.
A valóságot megmutatni, körülírni egyre nehezebb, a látlelet mindig esetleges, amit egy költőtől számonkérhetünk: az egyedi összekapcsolása az általánossal, a jelenségek, léthelyzetek abszolútumának feltárása, egy sajátos, egyedi szemléletmód kialakítása. És Majla Sándor tudja ezt, az ...ad unicum című ars poeticájában így fogalmaz: ,,az egyszerit akard / a megváltozhatatlant”. Persze könnyebb szabályokat fogalmazni, mint gyakorlatba ültetni azokat, a költő szavaival élve: „meghalni, de élni még a versben”. (És még egy razglednica)
A kötetben sok az erőtlen, túlírt vers, amelyeket mind etikai, mind esztétikai szempontból kiforratlannak érzek. (Kereső, A csend székében, Vers hava, Az írógép átváltozása, Néma madarak szerelme, Ballada, Triptichon igazságra és szerelemre, A vers, Hivatkozások) S bár a bemutatkozó szövegben igen határozott és kemény hangon fogalmaz a szerző – „Van igen és van nem. Nincs nemigen.” – mégis az „igen.” és a „nem” között a „nemigen” útjait keresi. (Általános jelenség, igen sok helyt felismerhetjük ezt a tanácstalanságot.) Nem megalkuvás vagy belenyugvás ez, csupán az értékinfláció, a valóság mélyreható relativizálódásának következménye. Az Ablak a végtelenbe című vers második strófájának (ön)ironikus megfogalmazása szerint: „Ennyi maradt a vers: / ha már elkezdtük, / csak vége lehet, / s a lépés, a lépések végleg elmaradnak.” Mégis lemerül újra és újra a gyöngyhalász, keresi „az egyetlent / a (talán) nem is létezőt” (A gyöngyhalász éneke).
Majla Sándor hisz a versben, abban a megismerhetetlen szellemi erőben, ami jogot szerez a világ titkos kötéseinek megismeréséhez, még akkor is, ha „A LEGNAGYOBB GONOSZSÁGNAK LÉTJOGA VAN”. (A következő mondat) Hiszi, hogy valaki majd egyszer válaszolni fog arra a kérdésre, amelyet még nem ismerünk, amely végérvényes választ fog adni a mindenség szorongató titkaira. Ebben áll a kötet értéke, a kérdés-felelet játékban, a lehetőség, a lehetőségek szüntelen keresésében.
Szükséges-e, hogy vers írassék? – kérdezhetnénk Majla Sándortól is. A választ a kötet verseinek elolvasása után az olvasónak kell megfogalmaznia. Majla Sándor talán a Haiku-sorral felelne: „Keressük meg a / tengert, mikor csendes, mert / vize nyugalom., / / de ne zavarjuk / meg fekete szelekkel, / ne bőszítsük fel, / / meg ne csapkodjuk / Caligula-kezekkel / ne ostorozzuk.”
KEDVES CSABA
 
* Majla Sándor: A szavak párja. Versek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék