P. Nagy István
Kettős jelen
... mert önmagamba zártam
de hát parancsszóra csináltam
mások jelölték ki a lakhelyét
nem én
eszméletem kezdetén
a névtelenség állóidejében
mintázta ilyenné törvényeit
és most törvénykezik
tábláján a jelek
kibetűzetlenek
belehallgat beszélgetéseimbe
leméri lépteimet
határt szab
mozdulataimnak
lépten-nyomon törvényeibe
ütközöm áthágni őket
meddő igyekezet
de utat nem mutat
nem vezet
mintha kettős jelen
határolná kétfelől
ez eltemetett
szavak igék emlékezete
emennek ege fölhasad
(alatta törik az alapzat)
a hasadékon kibuknak
a testbe öltözött pogány
istenek és nyerítenek
amannak mezsgyétlen
homályában lekerekednek
a bútorok kiszögellései
éjhozó áradása parttalan
tágul határtalan
a megtalált szavak
beszélik el történetét
a szemhéj a lehunyt
pillák alatt
a szétvetett kezek
is őrá vallanak...
... percnyi isten
önnön nevében
vétkező