Tamás Tímea
Az irány
este van – ilyenkor lesem saját
mozdulataimat mennyire nyugodtak
azoknak kell lenniük hiszen el-
múlt felettük annyi év és évszak
és válás és várakozás és legutóbb
elmúlt egy forradalom is – úgy
mondják – így hát lesem őket szép
csendben lehúzzák a cipőket
akkurátusan egymás mellé illesztik
őket levetik a kabátot megindítják
a forró vizet felhúzzák reggelre
a csergettyűs órát biztos ami
biztos lesem őket és elégedett
vagyok nem hagytak cserben teszik
amit kell milyen egyszerű volna
ha mindenki tudná hogy végül úgyis
ennyi – a biztos ennyi marad és
addig marad addig nem lesz baj
míg Ők nem kezdenek el majd
egyszer figyelni engem...
Félelem
tudod
rég nem félek sötéttől hidegtől magánytól
hazug szavaktól elmaradt csóktól virágtól
és attól sem amitől úgy félnek az emberek
hogy elhagy a kedves jaj ma már nem szeret
hogy mi lesz ha a jövő nem újat s csodát hoz
mi lesz ha állítnak majd falhoz avagy fához
attól félek – egyszerre veszted el arcomat
Ő – lehull a sarokba mint ócska kacat
s mikor hazamegyek esténként nézhetem
hogy a rozsda csendesen befutja a szemem