Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. október, I. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kovács György arca

SZEMLE
Kovács György arca
 
Elhangzott 1990. október 25-én, Kovács György temetésén.
 
Közel nyolcévtizedes életpálya íve tört meg azon az éjszakán, amelyen a huszadik századi erdélyi próza egyik nagy öregjének szíve megszűnt vért szivatytyúzni a megfáradt, beteg szervezetbe, s az éltető elem nélkül maradt agyban visszafordíthatatlanul homályba zuhant a tudat, egy rendkívüli ember elméje. Az utolsó szívdobbanás csendes pecsétet tett az életív végére, amelyhez tapadó pályáív mintha már sok évvel ezelőtt kihunyt volna fölöttünk az irodalom boltozatán. Kovács György jó néhány esztendeje elhallgatott, teljes visszavonultságban élt, a világtól elzárkózva, emberi kapcsolatait a minimumra szűkítve.
Művészi munkáját, melyet – prózaírónál szinte egyedülállóan korántizenhétévesen kezd (ekkor írja máig esztétikai értékkel, érvénnyel ható novelláját, az Emberarcokat) idejekorán szakítja félbe, zárja le. Abban a korban, amikor mások éppen elkezdik összegezni élettapasztalatukat, és immár teljes eszköztáruk birtokában még jelentős műveket alkotnak, vagy ha a lélegzet fogytán, ez már nem sikerül, legalább „őszikéket”, de visszaemlékezéseket, memoárokat mindenképpen.
Letette-é a lantot a mester annak idején, ahogyan állította? Erre a kérdésre teljes bizonyossággal ebben a pillanatban még nem válaszolhatunk. Csak annyit tudunk, hogy új, friss írásokat már nem tett közzé, bármennyire is kapacitálták a szerkesztők, biztatták barátai. Ha és akik kapacitálták meg biztatták. Egy azonban bizonyos: a kemény munkához, a világ átfogó értékeléséhez szokott elme nem tette le a lantot, Kovács György élete utolsó éveiben is élénken követte a világ haladását, politikai sodrását, és ha az életben aktívan már nem is vett részt, nem szűnt meg azt aggódó figyelemmel kísérni, haladásának irányát kutatni, értékelni, előrejelezni, és véleményét erről tömör, mégis árnyalt, érzékletes összegzésekben kifejteni azon keveseknek, akik háza küszöbét átlépték, egyre elszigetelődőbb remeteségének magányát néha oldani próbálták.
És még valami egészen bizonyos: van az életműnek olyan – talán tartalmilag is fontos és terjedelmileg mindenképpen jelentős darabja, amelyet mindezideig nemcsak ólom nem nyomott, de még az írógép acélbetűje sem vert papírra. És az ismert életmű egy része is – a harmincas-negyvenes évek rövid próza termése, a sok lapba szétszórt publicisztika – feldolgozatlan, rendezetlen még. Sok, annak idején napi- meg hetilapokban közölt tárcát, novellát eredeti formájában kellene újra kötetbe szedni.
Ahogy teltek Kovács György visszahozhatatlanul elmúlt évei, és ahogy fogytak a még hátralevő esztendők, úgy vált mind merészebben közlékenynyé kevés megmaradt barátja számára. Mint jelentós közéleti ember, izgalmas titkok tudója volt, kulissza-rejtelmek ismerője, s ahogy telt az idő, mind bátrabban mesélt ezekről barátai szűkülő körében. E zsugorodó kör gyarló emlékezetére bízott röppenő szavak maradtak volna minderről?... Nagy kár volna...
Bonyolult, színes élet a Kovács Györgyé, amely a falusi lelkészi lak tápláló melegéből sarjadt, árvagyerek-, szolgadiák-éveken át indázott az irodalmi és közéleti sikerek magasára, hogy aztán alkonyán öngerjesztette homályába vonuljon vissza önként. Van egy kitartó egyértelműség azonban e lét vezérfonala mentén, amelyet nem szép szavakba öntött tétel közöl a világgal, utókorral, de egy hosszú élet teljes súlyának aranyfedezete fémjelez: a szülőföldhöz való ragaszkodás. Rövid utazásoktól, a háború sodrásaitól eltekintve sosem hagyta el a Küsmöd–Nagykend–Csókfalva–Enyed–Kolozsvár–Marosvásárhely sokszöget, amelyből fakadt, és amelyhez kötődik életműve.
Sokszor mondták, írták róla, hogy a székely falu feltárója, megjelenítője, sorskérdéseinek kutatója. Ám nem volna igazán nagy Text Box: NAGY IMRE RAJZAprózaíró, ha csak ez lenne. Nem, Kovács Györgyöt a székely falu, az erdélyi város emberein keresztül maga az ember érdekelte mindig, az ember benépesítette nagyvilág. Így válhatott prózája egyetemes érvényűvé. Az életműnek hitelét annak az együttérzésnek súlyos pecsétje adja, amely Kovács György arcát mindig az élet kisemmizettjei, szerencsétlenjei felé fordította. Kis- és nagyprózájának legértékesebb, legszebb alkotásai ezek világába ásnak mélyre, és hozzák fel az avatott művész eszközeivel az emberi szenvedés csendes sóhajait, panaszos jajait, harag-ordításait. Kovács György irodalomszervező, szerkesztő tevékenysége is számottevő. Az egykori Igaz Szó egyik elindítója és éveken át főszerkesztője volt.
Három évvel ezelőtt, amikor novelláit válogattam, rendeztem sajtó alá  írtam a könyvhöz előszót, hat-nyolc kötetet böngésztem át, olvastam újra egyre nyomasztóbb érzéssel. Az írásokban ott kopogott kegyetlenül a történelem, az erdélyi magyar sors jégverése – már-már csüggesztő kitartással. Aztán felfedeztem egy, a sorok mögül halványan derengő titkos üzenetet: hogy ezekben a jégesőverte emberekben cselekvésre készen ott lappang, működésre áhítozva ott rejtőzik az emberi jóság, a tehetség, az alkotó kedv és teremtő erő. Csak űzné már el valamely hatalom a jégverés felhőit, derülne ki az ég, s felderülnének nyomban az emberi arcok is.
Az élet, életünk, amelyből Kovács György immár kilépett, meg nem állhat, iramlik tovább. A jégveréssel vemhes felhők elűzése éppen csak elkezdődött, s máris újabbak érkeznek az élet teljességét tagadó semmiből. A gyökerek szívósságával bízva abban, hogy rendre elűzetnek azok is, búcsúzom tőled, Gyurka bácsi: Nyugodj békében!
NEMESS LÁSZLÓ

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék