Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. szeptember, I. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Szász János
A CSOPORT
Röviddel ama december 22-e után, amikor még csak alakulgattak a majdan sűrűvé szaporodó pártok, szervezetek és egyesületek, egy furcsa elnevezésű egyesület is megszületett a fővárosban: Grupul pentru dialog social (A Társadalmi Párbeszéd Csoportja). Alapító oklevelében többek között az áll, hogy a Csoport szorgalmazza a társadalmon belüli párbeszédet, és ellenzi a totalitárius monológot, amelyet annyi esztendőn át a hatalom elnyomásként gyakorolt a társadalomra. Továbbá szorgalmazza, hogy a társadalmi élet konfliktusainak rendezésében, valamint a döntéshozatal folyamatában a dialógus legyen a fő eszköz. A kezdeményezők következésképpen elhatárolták magukat minden totalitárius ideológiától, annak honi és külhoni alakzataitól.
A Csoport azonban nem csak december 22-e után kezdett működni. A diktatúra utolsó éveiben, mondhatni utolsó évtizedében az odafigyelő szellemnek érzékelnie kellett, hogy valamelyes szervezettség, nyilván jól álcázott ellenállás van kibontakozóban. Hasonlóan, de valamelyest gyakorlatibb módon nőtt az ellenállás az Írószövetség akkori választmányában is. Keretében szövetség alakult román és magyar írók között a nemzeti kisebbség elleni fájdalmas támadások visszaverésére. A szomorú emlékezetű Lăncrănjan-ügyet Mircea Dinescu (persze, nem egyedül) tette szóvá egy remek filippikában. Kós Károly letiltása ellen Alexandru Paleologu emelt szót. Beke György egyik könyvének visszavonása ellen Nicolae Manolescu. Az ellenállás nyilván nem korlátozódott a magyarokkal való szolidaritásra, de mindnyájunk örömére annak szerves része volt. Egyébként hadd említsem meg Ştefan Augustin Doinaş vagy Mircea Zaciu rendszeresen elhangzó, az ellenállás szellemében fogant felszólalásait. Máig él emlékezetemben Doinaş remek előadása Iaşiban, az akkori álhazafias költészetről. A diktatúra úgy védekezett az írószövetségi „kis parlament” kritikája ellen, hogy egyszerűen nem engedte összehívni a választmányt.
Hasonló mozgás volt észlelhető az Írószövetségen kívül rekedt fiatal íróknál is, akiktől a hatalom egyenesen félt, amiért is hosszú évekre berekesztette az írószövetségi tagfelvételt.
Amikor Mircea Dinescut egy, a külföldnek adott interjújáért többek között a munkahelyéről is kirakták, egy csoport író tiltakozott. Ez immár – kis kerülő úton – a közvélemény elé került. A tiltakozó felhívások megszaporodtak. Fiatal csapat szerkesztette és szervezte őket, közöttük Stelian Tănase, ma a Csoport lapjának, a 22-nek főszerkesztője. Tudtam, hogy Tănaset igen erős szálak fűzik Paleologuhoz. Ismertem néhányat azok közül is, akikkel Tănasenál való jártamban találkoztam. Kezdtem valamelyest alakulni látni azt az értelmiségi, tehát nemcsak írói kört, mely fogadást kötött a rendszerváltozásra.
Hozzávetőlegesen így festett az a háttér, amelyből vonzások és választások útján a Csoport kivált, eloldódott egyesektől, magához kötött másokat. Sokan közülük az ismeretlenség mélyéből bukkantak fel, mások, ismertek, nagyra becsült szellemforrások a hallgatásból, a kényszerű vagy önként vállalt szélre szorítottságból. Amidőn annyi sok éven át latolgattuk a változás lehetőségeit, esélyeit, sokan úgy gondolták, a gazdasági bajok gyorsan orvosolhatók, annál nehezebb lesz a szellemi talpraállás. Fordítva történt. A román szellemiség részt vett a diktatúra megdöntésében, és ott van a demokratikus erők lassú és ellentmondásos kibontakozásának első soraiban. Ott a Csoport is, következetesen ellenzékben.
A fővárosi Calea Victoriei egykori bojárházában írók, szociológusok, történettudósok, filozófusok, fizikusok, építészek, újságírók, filológusok, a humán és természettudományok más képviselői – de inkább gyakorlói – találkoznak egymással, a Csoporton kívüliekkel, külföldi vendégekkel. E találkozások, párbeszédek, viták lenyomata lapjuk, a 22. Igaz, egy ideje a dialógus szünetel. Uralkodni a párbeszéd egyik végletes formája, a tolerancia játékszabályaira nem figyelmező polémia uralkodik. A lap emelkedettségével, elméleti tendenciáival ellentmondó stiláris csuszamlásokig menően. Ám a Frant lapjai sem mennek kölcsönkérni maroknyi erős szót, ha a Csoportról van szó. A helyzet úgy alakult, hogy immár fölösleges kideríteni, ki az, aki kezdte, inkább kétoldalúan el kellene határozni, hogy a mocskolódást abba kell hagyni.
Ám a dolog nem pusztán elhatározásokon fordul meg. A Csoportot és lapját a kormánypárt azzal vádolja, hogy kritikájuk meddő, programtalan. Ez lehet hiány, de semmiképpen nem bűn, a társadalomra ártalmas magatartás- és cselekvésforma. Hirtelenében Karl Krausra gondolok, az ő abszolút kriticizmusára, amelyet anynyian kitámadtak, ördöginek, romlottnak, és, persze, hazafiatlannak bélyegeztek meg. De ha valaki tudni kívánja, miféle állapotok uralkodtak a századelőn a dualista Bécsben, majd a háború utáni Ausztriában, annak át kell olvasni a Fackel több ezer oldalát. A kormánypárti lapok továbbá azzal vádolják a Csoportot és lapját, hogy alapjában támadják a „fiatal demokráciát”, annak gazdasági, bel- és külpolitikáját, a nemzeti érdeket képviselő kormányzatot. Ez persze jellegzetesen etatista gondolkozásmód, minthogy nem totalitárius körülmények között senki sem képviseli egyedül a nemzeti érdekeket, senki sem megbélyegezhető vagy letácsolható azért, mert nem ért egyet azzal, hogyan képviseli a kormányzat a nemzeti érdekeket. A kritika abszolút szabadságát a jogállam semmiben sem korlátozhatja.
A Csoportot sem kerülhette el a „modern sors”, a politika. Néhányan közülük független listán indultak, megpróbáltak bejutni a parlamentbe. Egyikőjüknek sem sikerült. Petőfi-szindrómával lett volna dolgunk? A modern értelmiségi és a tömegek viszonya alapvetően más, mint a múlt század derekán. Számításba kell venni, hogy az ancien régime nemcsak lejáratta az értelmiséget, hanem szélre is szorította, illetve kiiktatta a széles szórású médiákból, olyannyira, hogy a tömegek szemében ismeretlenné tette őket. Sőt, más ideológiai szivárgások révén egyenesen parazitákként szerepeltek, ingyenélőkként, akik nem emelkednek nemzeti feladataik és kötelességeik magaslatára. Föltehető, hogy a választók megijedtek a jelöltek radikalizmusától, illetve attól a radikalizmustól, amellyel a 22 hasábjain találkoztak; szélsőségesnek vélhették, és a diktatúra fájdalmas kilengéseitől való félelmüket átvezették a számukra szokatlan radikalizmusra. De én úgy vélem, a diktatúra értelmiségellenes diverziójának kései hatását kell felismernünk egyes Csoport-tagok választási vereségében. Avagy Julien Bendának lett volna igaza, és a szellem embereinek nincs mit keresniök az agórában? Nehéz erre, kiváltképp manapság, igennel vagy nemmel válaszolni.
A szellemellenesnél csak a nemzeti diverzió volt mérgezőbb a régi rendszerben. A nemzeti kisebbségek diszkriminációját a Csoport egyes tagjai még december 22-e előtt felismerték, és ebből a következetességből kifolyólag – minthogy a hátrányos megkülönböztetés nem tűnt el a napirendről – alighanem nincs román orgánum, amely a 22-nél szívósabban, rendszeresebben és átgondoltabban szállna síkra a nemzeti kérdés rendezéséért. Nemcsak a magyar, német, ukrán, gyakorlatilag mind a tíz nemzeti kisebbség szerzőit szólaltatja meg a lap hasábjain, de felsorakoztatja „saját szerzőit” is, akik részben menet közben váltak a nemzeti kérdés szakértőivé, a nemzeti kisebbségek – és természetszerűen a romániai magyarság – oltalmazóivá és istápolóivá, az emberi jogok védelmének és a demokratikus egyenjogúság alapján.
Alább bő válogatást olvashatunk a Csoport szerzőinek írásaiból. Ebből számot adhat magának mindenki arról, milyen a gondolataik lélegzése, érvelésük szívverése. Fő műfajuk az irodalmi szintű publicisztika és az esszé. A kettő egymásba áthallása. Olykor a publicisztikáé a vezérszólam. A szerzők nemcsak önmagukat adják, hanem a kort is, amelyben ezek az írások születtek. És azt a sajátos érzékenységet, amellyel a mai román értelmiség egy igen jelentős csoportja a mindennapi történelmet felfogja, elemzi és értelmezi.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék