Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. május, XI. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document Jel és kép

Jánosházy György: Kákonyi Csilla. Mentor mûvészeti monográfiák. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 1999.

Nem hiszem, hogy igaz volna a sokat idézett aforizma az. értékek viszonylagosságáról: "...nincs olyan fércmû, amelyhez ne lehetne olyan emberi kultúrát rendelni, amely ne tartaná remekmûnek, mint ahogy nincs az a valódi remekmû, amely bizonyos kultúrában élõk számára ne volna dilettáns fércmûnek tekinthetõ." Sokkal igazabbnak tûnik, hogy a mûvek mindenfajta értelmezést képesek félresepreni, vagyis nem értelmezésfüggõk. Másképp fogalmazva, a függõségi viszony voltaképpen a fordítottja annak, mint amit az aforizma állít.
De mindenekelõtt ki kell jelentenem, hogy a Kákonyi Csilla festészetét bemutató kötet megjelenése az erdélyi magyar mûvészeti élet jelentõs eseménye volt. Természetesen ez egy hamis mondat. Tudniillik akkor volna igaz, amennyiben volna mûvészeti élet, azaz. amennyiben az ilyen könyvek megjelenése is általános volna. Mert a mûvészeti életbe ez is beletartozik. De amióta a Kriterion hasonló sorozata megszûnt, lényegében tehát tízegynéhány esztendeje, azóta nem beszélhetünk semmifajta gyakoriságról. Elvétve voltak kísérletek, de visszhangtalanok maradtak.
A Mentor Kiadó sorozatcíme és kötet végi beharangozója tényleges sorozatot ígér, remélhetõleg valóban állják szavukat. Kérdés, sikerül-e megfelelõ anyagot találniuk, sikerül-e úgy kiválasztaniuk a bemutatott alkotókat, hogy a könyv valóban eseménnyé váljon.
Kákonyi Csilla jõ választás volt. Számomra egyértelmûvé vált, hogy igazi festõ albumát tartom a kezemben. Jõ volt végiglapozni a könyvel, jõ volt belefeledkezni a képek nézésébe. Negyven igen jõ minõségû reprodukciót láthatunk, és ha netán élõben is megnéznénk kedvenceinket, a képek jegyzékében megtaláljuk, hol (többnyire melyik magántulajdonban) találhatók.
Az elõbb a mûvészeti életnél valószínûleg hosszabban kellett volna idõzni. Mi is az a mûvészeti élet? Nos, ha kíváncsiak vagyunk, hogy mi is, lapozzuk végig a könyvet. A képek "nagyon erdélyiek", miközben a "nagyon nem erdélyi"-ek ettõl lesznek igazán kiemelkedõek, hiszen jól láthatóvá válik, mi az, ami megvan, illetve mi az, ami a többiekhez viszonyítva hiányzik belõlük. Elsõsorban épp az a tolakodó irodalmiság nincs meg bennük, ami általában a legerdélyibbeket jellemzi. Talán mást is zavar, ha egy kép elmesélhetõ, ha egy képjelkép, illetve jelképként mulatja magát. Ha nem kerüli a közéleti lármát. Ha egy író nem kerüli, beleesik a legáthatolhatatlanabb kelepcébe. De ha egy festõ nem kerüli, azt mondhatnám, személyisége esik szét.
Kákonyi Csillát a mûvészre leselkedõ különféle veszélyektõl elsõsorban az menti meg, hogy interdiszciplináris talajon áll. Ezt úgy értem, hogy egyformán otthon van a mûvészet és a filozófia mûfajaiban, és ebbõl a bölcs összegzõ magasságból tekint le, soha nem lenézõen persze. Mert amit mérlegel, az soha nem a mûvészet, soha nem a filozófia, hanem annál sokkal fontosabb dolog: a mûvészettel és a filozófiával, végsõ soron az élettel való emberi kapcsolat. Ért hozzá, félelmetesen, látnoki szemekkel lát, és ért hozzá, hogy a látottakat úgy közölje, úgy adja tudtunkra, hogy elkerülje a közhelyeket. Ahogy például az emberi arcot ábrázolja, ahogy elmossa, hogy aztán a legváratlanabb idõben, egy másik képen reneszánsz részletességgel elevenítse meg. Vagy elmosódva mutatja, de egyetlen parányi részletét mikroszkopikus hitelességgel kidolgozza. Ugyanígy gyakran kollázsszerû a táj is: felbontja, szétszedi a teret, de nem a síkokat tologatja egymásba, hanem a síkok mögötti világokat és értelmezéseket. Tehát, némi dekonstrukciós fogalmazással, az értelmezés értelmezésével bizonytalanítja el a nézõt.
Nem sikerül minden esetben. De az nem kérdés, hogy hányszor sikerül, hányszor nem, ha egyszer már sikerült. Ez az album nem tárja elénk ennek pontos arányát. Eleve válogatás után kerültek be a képek, alkalmasint nem csupán a festõ szava érvényesült, illetve a festõ preferenciái olykor épp ellentmondanak a mûvészetének, szemléletének és világnézetének. Abból, amit Jánosházy György a kötet elsõ felében a mûvésznõrõl elmond, látható, hogy miért kell a mûvésznek ellenállnia a kritikusi, a nézõi értelmezésnek, az elvárásoknak, a közhasznú kívánalomnak. Persze, ez mindig is így volt, a festõk, a legnagyobbak fõképp, általában rendelésre festettek (a klasszikus és közismert indoklás is ezt tükrözi: "Ez a kép azért ilyen nagy, mert az átlós szerkezet megkívánta, meg a kompozíció apró elemeinek harmóniája, meg... és azért, mert ilyen méretû képet rendelt a császárnõ"). Jánosházy igen hasznos bevezetõje nagy segítségünkre van, és amiben nem lehel egyetérteni vele, azzal is közelebb visz a tárgyalt festészethez. Ki az elsõ, aki jelképpé emeli a képeket? A kritikus... ("Kákonyi Ikarosza kicsinységében is, sõt éppen arctalan, vázlatos kicsinységében jelképpé nõ... az emberi sors, a végzetet kihívó nagyotakarás szimbólumává.") (Kritikus és Festõ védelmében meg kell jegyezni, hogy Brueghel Ikarosza és Kierkegaard elemzése után problémás és fölöttébb vitatható minden új Ikárosz-kép, és annak értelmezése.)
Amennyiben száz. év múlva valakinek a kezébe kerül ez az. írás, akkor összevetheti, igazam volt-e. Akkor természetesen már nem köti az értelmezést közélet, politika, mûvészeti ideológiák egymást váltó sora, nem lesz szükség a jel felmutatására és ismeretére a képek megértéséhez és értékeléséhez. Íme, megadom azt a listát, ami szerintem száz esztendõ múltán is a nézõk gyönyörûségét fogja szolgálni: Reggel, Távozó, Fölkel a Nap (és talán épp a "funkciótlan zöld" miatt). Kiáltás (egy fantasztikus férfiarc miatt), Temetés (négy fantasztikus férfiarc miatt), Ostorsuhogásban, Fényben álló, A kígyó jelenése, A világtól elzártan (a szögesdrótok miatt). (Zárójelben jegyzem meg, hogy az utóbbi idõben festett képei túlságosan is a jel felé tolódtak el, de várható, hogy vissza fog térni a kép...)
Végezetül, tanulságként elmondható, hogy a bevezetõben említett aforizma hamissága ezzel a könyvvel, Kákonyi Csilla mûvészetével is bizonyítható. Képeit érdemes nézni. Képeinek albuma valódi esemény.

SZABÓ LÁSZLÓ
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék