Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. június, I. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Székely János

Székely János
MÓROK
Történelmi esszé öt felvonásban
SZEMÉLYEK
A granadai arab
egyetem muzulmán
tanárai
Husszein Al-Rúmi emír
Achmed, idős sejk
Háfez, fiatal sejk
Hasszán, fiatal sejk
Rachmán, sejk
Anvar, sejk
Kibédi László, költő, egyetemi tanár (azonos Husszein emírrel)
Margit, a felesége
Rudolf, lutheránus pap (azonos Anvarral)
Balázs, unitárius pap (azonos Rachmánnal)
Benkő kolléga, Kibédi tanítványa (azonos Hasszánnal)
Jimenez de Cisneros, spanyol kancellár, hercegprímás, nagyinkvizítor
Államtitkár, Jimenez állami helyettese
Érsek, Jimenez egyházi helyettese, később nagyinkvizítor
Szerzetes, beosztott inkvizítor
Két pribék, mórok, katonák, szerzetesek
Történik
1492 és 1516 között Granadában
1956 és 1959 között Kolozsvár
MENTSÉG
Aki ezt a munkámat tisztán műfaji szempontból ítéli meg, úgy fogja találni, hogy szokványos, „illusztratív” történelmi drámáról van szó. Hasonló ötlettelen és korszerűtlen gyártmányokat mindig is tucatszám állították elő a kézművesek.
Igazság szerint én régebb sem azért kísérleteztem drámaírással, hogy hatásos műalkotást hozzak létre, s az idővel talán színpadra is jusson, hanem mert egyik-másik felismerésem éppen ezt a műformát követelte, drámába „kívánkozott” – így volt egyáltalán elmondható. Közben ráadásul meg is öregedtem; már a korom, már agykérgem szükségszerű állapota sem engedi meg, hogy bármiféle hatáskeltésre spekuláljak. Nincs annál szánalmasabb, mint amikor egy drámaírót kései műveinek „fenséges szklerózisáért” dicsérnek. Munkám geneziséről csak azt mondhatom: színpadi becsvágyam ezúttal sem volt. Egyszerűen tisztázni szerettem volna magamban egy történelmi problémát – és hát épp ez a forma (a helyzetből kibomló dialógus) mutatkozott erre a legalkalmasabbnak.
De akkor mért versben? Azért, mert a vers: fegyelem. Manapság, a tudatos újítás évszázadában, tudatosan demonstrálni a konzervativizmust – van ebben valami botrányos, lehet tehát valami korszerű is.
De miért ilyen szokványosán? Azért, mert be kellett látnom, hogy hajdani módszerem (amikor is a drámai cselekményt jóhiszemű emberek jóhiszemű vitája mozgatta) merő ábránd és illúzió, semmilyen tapasztalat nem igazolja, sőt ellentmond minden tapasztalatnak. A való világban soha egyetlen vita sem vezet sehová; mindenki csak a magáét mondja; maga a vita nem a megértés, hanem a versengés (legfeljebb a kompromisszum) szférája; minden fennkölt humanitással szemben igenis a kézműveseknek van igazuk. Illuzórikus módszerekkel valóságos probléma nem oldható meg.
Maga a probléma pedig korántsem az az arany igazság, amit a latin vae victis fejez ki a legtömörebben, de eléggé frappánsan nyilatkoztat ki Allah nevében a próféta is, hogy tudniillik „más népnek adjuk a földet”. A nemzethalál fiziológiája magában sem érdektelen, engem most mégsem az foglalkoztatott elsősorban, hogy miképpen merülnek alá meghódított népek, kis népek, néptöredékek a történelemben. (Mindig ugyanúgy.) Igazi problémám az, amit életem során folyvást tapasztaltam, s ma is nap mint nap tapasztalok: hogy miképpen kényszerülhet a történelmi ember elfogadni, fennen hirdetni olyasmit (olyan vallási vagy világi ideológiát), amit nem hisz, ami valódi megítélése szerint esetleg merő ostobaság.
Nem a biztos tudásról beszélek, hanem a hitről. Vagy hiszünk valamiben, vagy nem hiszünk benne. A hit is, a hitetlenség is éppen olyasmi, amiről nem tehetünk. Hogyan vonható mégis kérdőre hitéért az ember; mért kényszerül mégis lépten-nyomon arra, hogy elfojtva valódi meggyőződését, ilyen vagy olyan hitet mímeljen? S ha puszta élete végett kénytelen vállalni ezt: mért pusztul bele mégis? Mi az értelme ennek? Igazi témám tehát az a mechanizmus, amely az emberi hitvallást szinte automatikusan manipulálja a történelemben; az a mód, ahogy a történelmi ember kényszerűen (de tudatosan) feladja, „átírja”, meghamisítja tulajdon meggyőződését Szóval az álhit a témám. A történelemben működő álhit.
Munkám külső formája és írói koncepciója lehet szokványos, maga a probléma azonban, amiért megírtam, nagyon is korszerű, sőt időszerű. Legalábbis én így gondolom.
(1989. június)
I. FELVONÁS
1492. Társalgóterem a granadai arab egyetem (madrásza) épületében. Tanítók (muderri) maguk között beszélgetnek, esetleg vízipipáznak. Úgy kell elképzelni, mintha valamiféle tantestületi gyűlés befejezése után tanácskoznának.
HASSZÁN El kell menekülni, felkerekedni, elmenni innét. Ki-
vándorolni Tunéziába, Fezbe, Rabatba, akárhová. Soha semmit sem éreztem még ilyen világosan. Mi
keresnivalónk nekünk ezután Spanyolországban?
Felkerekedni mindnyájan, elmenni azonnal, máris
menekülni.
ACHMED Ne ess kétségbe, sejk. A háborút
Elvesztettük – de megnyertük a békét.
HUSSZEIN Ess kétségbe. Aki a háborút
Elveszti, épp a békét veszti el.
ANVAR Rég mondom én, rég elgondoltam én:
A háború egyezség voltaképpen.
Megegyeztünk, hogy döntsön az erőszak.
Megegyeztünk, hogy aki győz, megél,
S aki bolond lesz, és veszít – jaj annak!
Hát mit akarsz? Hát csak nem képzeled, hogy
Bűntetlenül lehet veszíteni?
HASSZÁN Allah kifáradt, Allah sakkozik.
Annál szebbek a játszmái, minél
Világosabbak a játékszabályok.
HÁFEZ De én nem játszom. Én nem voltam ott
Semmilyen alkun, így hát semmilyen
Játékszabályt nem veszek tudomásul.
Én itt születtem, s itt halok meg: itt.
RACHMÁN Jól van, uram, lesz alkalmad reá.
ACHMED Igazhívők, ne gyűlölködjetek.
Az egyezséget amiről beszélünk,
Nem mi kötöttük, hanem párducos
Tarik apánk, mikor átugratott
A Gibraltáron, s megtelepedett
Egy idegen nép otthonában, egy
Másik kultúra közegében – szóval
Az egyezségünk a honfoglalás volt.
HASSZÁN Tehát annak fizetjük most az árát.
HUSSZEIN Az ár pedig: ellenhonfoglalás*,
HÁFEZ A mindenségit, én azért nem értem,
Hogy vethetnek szemünkre valamit,
Ami már csaknem nyolcszáz éve történt,
Mihelyt most ők is ugyanazt teszik.
HASSZÁN Fordítva kérdezd: mért csodálkozunk,
Ha ugyanazt teszik, amit mi tettünk,
Akárhányszáz év telt is közben el?
ANVAR Nem ugyanazt. Korántsem ugyanazt!
Itt nyolcszáz évig békésen megélt
Mór és spanyol, igazhitű s keresztény,
Ahogy nem volt a hatalomban, úgy
Sohasem volt részük üldöztetésben.
Megvannak mind, nem vándoroltak el.
De most talán már kész is van a terv,
Hogy egy gonosz, konok és módszeres
Program szerint a vízbe fojtsanak.
ACHMED Nincs igazad, uram. A békeokmány
Záradékában külön pontok és
Imába illő esküvések vannak,
Hogy itt mi békén élhetünk tovább.
Ezeket én saját szememmel láttam.
Úgy tapasztaltam még a tárgyaláson:
Oly türelmesen, tapintatosan
Bánnak velünk, hogy győztesektől annál
Különbet várni sem lehet.
Láttál te mórt elállni bosszújától?
Ők megtették. Már azt kell mondanom,
Hogy csakugyan végét akarják vetni
A hét évszázados gyűlölködésnek,
Azért lesik ki minden óhajunk.
HÁFEZ Bátyám, hiszen te kész kollaboráns vagy.
Egyetlen tény szól mentségedre, az,
Hogy részt vettél a béketárgyaláson.
ACHMED Nincs igazad. Garanciáink vannak.
Ezt is tanácsolnám: mivelhogy nincsen
Más választásunk, egyetlen helyes
Magatartásunk a lojalitás lesz.
Amiről ti most bizonyságot tesztek,
Az legalábbis rosszhiszeműség.
RACHMÁN Igazhitűek, térjünk észre már.
Most persze mindent megtesznek azért,
Hogy lenyelessék hódításukat.
Most még becéznek, csak hogy csend legyen
S elkerüljék a komplikációkat...
De azután – de mi lesz azután?!
ANVAR Gondoljátok meg: hét évszázada
Élünk mi itt, a szép Ibériában.
Városokat, várakat, palotákat
Építettünk magunknak; iskolát
A jövendőnek; mecsetet az Úrnak.
Teremtettünk jogot és államot.
Teremtettünk ipart és kultúrát is,
Úgy hogy bármerre nézzek, mindenütt
Kezünk munkáját láthatom. Nekik
Épp csak be kellett ülniük a készbe.
Hát akkor most milyen jogon szorongjak?
HUSSZEIN Megmondom, sejk. A vesztesek jogán.
HÁFEZ A végső cél, nyilván, hogy sohase
Kerülhessen sor új honfoglalásra.
RACHMÁN Hogy itt belőlünk írmag se maradjon,
S ne támaszthassunk új igényeket.
HUSSZEIN Így lesz, így is van bizonyára, ők most
Mindennapos aprómunkába fognak,
Hogy hódításuk végleges maradjon,
S mintegy megálljon a történelem.
HÁFEZ S mi rámegyünk egy ilyen hülyeségre.
HUSSZEIN Hogy hülyeség, az nem biztos, uram.
Hogy rámegyünk, az már kétségtelen.
HASSZÁN El kell menekülni. Mi most csak azt kapjuk vissza,
amit eleink annak idején másokkal tettek. El kell
menekülni, felkerekedni, kivándorolni azonnal. Mit
tudom én: Tunéziába, Fezbe, Rabatba, ahol Allah
az úr. De most, de azonnal.
ANVAR Tudom én már, igazhitűek, rájöttem én már, mi a
helyzet. Nézzétek, nekünk megparancsolta Allah,
hogy hódítsuk meg a világot. Megígérte, hogy úrrá
tesz minket a földön, miáltal mi is urává tesszük a
földnek. Úgy is mondhatnám: mibennünk pályázta
meg a világuralmat; általunk lett volna azzá, ami-
nek hisszük és valljuk – tudniillik egyetlen isten.
De most mit látunk? Allah már onnan is visszavonul,
ahová eddig elért. Allah megtagadta magát; elhagy-
ta Ibériát; feladta a tervét. Hátrál a harcias Isten!
Ez mindenestől ellentmond Allah természetének;
nem igaz; nem lehetséges. Kimondom nyíltan: ha a
világ úgy van, ahogy van, Allah nem lehetséges.
RACHMÁN Hová ragad az őrültséged, ember?
Azt állítod, hogy nincsen Isten?
ANVAR Azt!
ACHMED Itt az igazság órája, ki kell mondani végre, hát ide
hallgass. Nem Allah hagyja el Ibériát, hanem a mó-
rok. Nem Allah adta fel tervét: mi bizonyultunk rá
méltatlanoknak. Nem ő szedi rá népét, mi csapjuk
be őt. Azt kérded: mért büntet minket? Hát itt van:
ezért.
HASSZÁN Nincs úgy, nem jól értitek, ember. Sejtek én vala-
mit, tudjátok-e, mit sejtek én? Allah mindenható,
ez kétségtelen, amit tervez, azt végre is hajtja. Mi
azonban félreismertük a tervét. Közhit szerint azt
parancsolta: hódítsuk meg a világot – csakhogy én
másra emlékszem. Térítsétek meg az országokat –
szó szerint ez a parancsa. Miféle országokat? –
kérdem. Az ismert országokat, a lehetséges országo-
kat, az elérhetőket. Mi pedig túlteljesítettük a tervét.
Túlszaladtunk birodalmának határain; betörtünk Eu-
rópába; azt is meghódítottuk, ami már nem lehet-
séges. Vétkeztünk, feleim, félreértettük az Istent.
Nyolcszáz évig ott éltünk, ahol ő sosem akarta. Nem
a spanyolok űznek el innét: Allah engedi nekik, hogy
kiűzzenek. El kell menekülni, kivándorolni azonnal.
Felfogom én már a tervét, tisztán belátok szándé-
kaiba. El kell menekülni.
RACHMÁN Allah szegény sakkfigurája, te,
Épp te hiszed, hogy szándékába láthatsz?
HASSZÁN Bepillantani Isten műhelyébe –
Ez lenne épp az istenfélelem.
HÁFEZ Nézzünk oda, egész elméletet
Ötlesz ki nékünk, csak hogy igazold
Istenkáromló csábításodat.
Gondold meg jobban, nyomorult, hiszen
Épp azt javaslod, amit ők akarnak!
Nem vásároltak meg véletlenül?
ACHMED Igazhivők, ne vádaskodjatok.
Manapság éppen elegen gyaláznak,
Minek gyalázzuk önmagunkat is?
ANVAR Különben mi akár el is mehetnénk,
A nagy többség – a nép úgyis marad.
ACHMED (Háfezhez beszél)
Miről ábrándozol, fiam? Revansról?
HÁFEZ Mihelyt mi innét egyszer elmegyünk,
Mihelyt feladjuk véren vett hazánkat,
Máris lemondtunk összes jogainkról –
Allah ide már vissza nem talál.
Ezt én beláttam, s nem felejtem el.
ACHMED Helyes. Akkor talán beszéljünk másról.
Amit az alvók álmaikban látnak.
Az éberek közt téma nem lehet.
HUSSZEIN Kedves barátaim, szót kérek, hallgassatok meg. For-
tyoghatunk mi itt reggeltől estig, marhatjuk egy-
mást, nem jutunk ezzel semmire sem. Előállott egy
helyzet. Kérdés: mi a teendő?
RACHMÁN Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés.
HUSSZEIN Hiába kuncogtok, szó szerint így van. Mindenkinek
el kell most döntenie: megy vagy marad. Aki el-
megy, bizonyára megtalálja majd boldogulását. Aki
marad, az a leggyötrelmesebb sorsnak nézhet elébe.
Új uraink mindent elkövetnek majd, hogy felszámol-
janak minket, efelől ne legyen kétség. Nem azért,
mert gonoszok, hanem mert muszáj nekik. Erős, egy-
séges nemzeti államot kénytelenek most teremteni,
amilyen Anglia, amilyen Franciaország, különben
lemaradnak a vetélkedésben, s maguk is szolganép
lesznek. Nincs mit mondani erről, így hozta a tör-
ténelem.
Mi azonban, ha el is megyünk, a mór nép marad.
Felelősséggel tartozunk érte, hiszen ránk bízatott;
belőle éltünk – mi voltunk az értelmisége. Nem tu-
dom, egyetértünk-e: akármi essék, akár megyünk
mi, akár maradunk, a mór népnek élnie kell.
RACHMÁN Magunkra most gondolni nem szabad.
A nép, a hit, a túlélés a fontos.
ANVAR Na jól van, jól van, ezt betéve tudjuk.
HASSZÁN Elég a szószból, mehetünk tovább.
HUSSZEIN Új urainknak azonban gyöngéje van. Valahol hazud-
ni kénytelenek, valahol csalnak. Sohasem mondták
ki nyíltan, hogy az arab birodalom ellen hadakoz-
nak; mindig csak Krisztusért, csak a hitért. Nemzeti
háborúkból vallásháborút hamisítottak. Ahogy mi
Allahért, ők is az Istenért harcoltak mindig.
És ez a csalás.
Minekünk tehát most ebbe kell belefogóznunk. Meg
kell ragadnunk, ki kell használnunk a gyöngéjüket.
Ahogy ők eszmeivé tették a honfoglalásuk, minekünk
is eszmeivé kell tennünk a megmaradást.
ACHMED Okos, okos. És hogyan képzeled?
HUSSZEIN Nehezen mondom ki. Be kell épülnünk a hatalomba.
HASSZÁN Ostobaság, hisz moszlimok vagyunk.
Semmi esély, hogy befogadjanak.
HUSSZEIN Ezt mondom ki a legnehezebben. Változtatnunk kell
rajta.
ACHMED Micsoda? Változtatni a vallásodon? Meg akarsz ke-
resztelkedni?
RACHMÁN Te átpártolnál Allahtól az Úrhoz?
Uram, ilyesmit sosem javasol,
Csak aki nem hisz sem ebben, sem abban.
Mindig tudtam, hogy ateista vagy.
HUSSZEIN Hónapok óta ezen töprengek. Mióta „felszabadul-
tunk”, mindig csak ezen töprengek. Mi a kiút? Ho-
gyan mentsük meg szegény mórjainkat? Nincs erre
más mód. összeomlott a világ, elölről kell kezdeni
mindent. Vagy beépülünk Spanyolországba, vagy
elpusztulunk. Egyetlen rés maradt a pusztuláson, e-
gyetlen kicsi eszmei rés. Ki kell használni, meg kell
keresztelkedni, s teljes jogú keresztényekként köz-
tük kell élni tovább.
HÁFEZ S mi eközben mégis mórok maradnánk?
RACHMÁN Egy mór gyaur még mór egyáltalán?
ANVAR S te azt hiszed, emír**, hogy befogadnak?
HUSSZEIN Be kell fogadniuk, hiszen a vallásunk, mindig csak
a vallásunk ellen volt kifogásuk. Ne gyűlöljetek,
kérlek, nagyon; ezt az egy kiutat látóra – ezt ja-
vasolnám.
RACHMÁN Te ateista! Te istentelen!
HUSSZEIN Ó Istenem, Rachmán, minek gyötörsz?
Én jól tudom, de jól tudod te is:
Allah és Éli – ugyanaz az Isten.
RACHMÁN Sőt bizonyára azt is jól tudod,
Hogy az iszlámból nem lehet kilépni.
Nem úgy van az, hogy rosszat álmodunk,
Kapjuk magunkat, s elmegyünk pogánynak.
Ha változás lesz, felakasztanak.
HUSSZEIN Ha változás lesz, vállalom a sorsom:
Meg is halok, s még boldog is leszek.
HÁFEZ Ha jól értem elgondolásodat,
Tisztelt uram, felvennél egy olyan
Hitet, amelyet nem hiszel,
A nemzeted, a mórok érdekében.
Csakhogy mihelyt egy nacionalizmust
Egy másikkal próbálsz rászedni, hát
Az még mindig csak nacionalizmus.
Nem jó, uram. Szavadban nincs igazság.
Nem jó. Más utat kell választanod.
HUSSZEIN Választanék én boldogan, de mit?
HÁFEZ Bármit, uram, az árulást kivéve.
HUSSZEIN Aki csak egyszer látta a Koránt,
Az tudja jól, hogy ez a legnagyobb bűn.
Ki érti is, az tudja, hogy egyetlen
Hitehagyás még megbocsátható.
Nézzétek csak, ott élnek Perzsiában
Testvéreink és ellenségeink,
A síiták – na jó, elismerem, hogy
Sok ferdeséget vallanak, azonban
Kétségkívül mohamedánok ők is.
Van nekik egy hittételük: a vallás
Komoly veszélyben eltitkolható.
Nos, társaim, megkérdem tőletek:
Ki látott ennél komolyabb veszélyt?
RACHMÁN Te minden módon megkísértesz, sátán
Maradni, sőt kitérni ráadásul –
Ez végleges, teljes meghódolás.
HUSSZEIN Végleges, teljes vereség után
A végleges, teljes meghódolás jő.
Értsétek meg: a világ összeomlott,
A vár ledőlt, a béke elveszett.
ACHMED Nincs igazad. Garanciáink vannak.
Megtarthatjuk a fegyverünk, a nyelvünk;
Működhetnek tovább a mecsetek,
Az iskolák, a könyvtárak; külön
Kiváltság védi mór egyetemünket!***
Tulajdonképp még mit kívántok, ember?
Megismétlem komoly reményemet,
Hogy itt mi békén élhetünk tovább,
S még Allahról sem kell lemondanunk.
Kialakul. Elrendeződik lassan.
HASSZÁN Ez nincsen így.
RACHMÁN Ez nem igaz.
ANVAR Naiv!
HÁFEZ Látod, öreg, hiába nyugtatod meg
Az ifjakat – mi nem hiszünk neked.
HASSZÁN El kell menekülni, kivándorolni azonnal.
Felkerekedni háremestől, gyerekestől, kivétel nél-
kül, az utolsó mórig. Itt hagyni mindent, nem kell
kézimotyó sem! Higgyetek nekem, igazhitűek: a zsi-
gereimben, a gyomromban érzem, soha semmit sem
éreztem még ilyen világosan.
HÁFEZ Fújja megint, azért sem hagyja abba.
Üssétek már le azt a papagájt
HUSSZEIN Itt fortyogunk, urak, saját levünkben,
Egy tapodtat sem juthatunk tovább.
Hát jó, akkor világosan beszélek.
Ugye, Anvar, te mondtad, hogy az Isten
Nem lehetséges? Mondtad, ugyebár?
ANVAR Nem is tudom, mi juthatott eszembe...
HUSSZEIN Csak sose bánd. Az igazságot mondtad.
Ez a mindenség, ha úgy van, ahogy van:
Allah nem lehetséges.
Ez a világ, ha olyan, amilyen:
Éli nem lehetséges.
Hívjuk Allahnak, hívjuk Élinek,
Isten nem lehetséges.
Nincsen, urak. Mondjuk ki valahára,
Amit már úgyis régóta tudunk,
Hogy nincs, hogy nincs. Az Isten: emberi
Törekvéseink allegóriája.
Az Isten: az ember illúziója,
Hogy a mindenség értelmes egész, és
Mi kapcsolatba léphetünk vele.
Az emberben van ő – kívüle nincsen!
De hogyha nincs, mondjátok meg, minek
Kitartani Allah vagy Éli mellett?
De hogyha nincs, hát nem egészen mindegy,
Hogy Allahot vagy Élit hagyjuk el?
Amíg emberi közösségben él,
Mindig hazudni kénytelen az ember:
Allahot kell vagy Élit mondani.
Csakhogy látjátok, társaim, nem úgy van.
Minden hit álhit. S végképp egyre megy,
Hogy melyiket öltjük magunkra.
RACHMÁN Sátán.
ACHMED: Ha álhit is, azért még nem kabát.
HUSSZEIN Nem, nem kabát. De most páncél lehet!
Megismétlem: térjünk ki mindahányan,
Épüljünk be az államhatalomba,
S onnét védjük meg vesztes nemzetünk.
Ki tart velem, urak? Én ezt teszem.
HASSZÁN Te, Mohamed leszármazottja?
HUSSZEIN Én.
(Husszein várakozón néz körül, de senki sem
jelentkezik.)
HUSSZEIN Te sem, Háfez?
HÁFEZ Nem én, uram.
HUSSZEIN Miért?
HÁFEZ Azért, mert nem óhajtom megkímélni
A szent kereszt hazug lovagjait
(Akikhez most már te is csatlakoztál)
Felszámolásom bűnétől.
HUSSZEIN Gyerek.
HÁFEZ Gyerek, uram, de ez a gyermek tudja,
Hogy Allah, noha csak hitünkben él
Mégis egyetlen támaszunk a földön.
Ő a fonál, mely összefűzi népét.
Ő a közösségformáló erő.
Ha megtagadod őt: kiátkozott vagy.
Ha nem fogadod el: magad maradsz.
Allahra kérlek, ne száműzd magad
Az emberek világából. Maradj hű.
HUSSZEIN Látjátok, most már nem maradhatok.
ACHMED Öcsém, emír, különös ötleted
Egyébbel én nem magyarázhatom,
Mint hogy próbára próbálsz tenni minket
Mert hogy épp akkor hagynád el a zászlót,
Mikor letört – azt mégsem hihetem.
HUSSZEIN Tehát te sem?
ACHMED Kitérni? Semmiképpen.
El sem megyek, de hitem sem hagyom.
Nem is emlékszem már javaslatodra.
Vétkeztél, bánod – és felejtsük el.
HUSSZEIN Már nem lehet. Te sem, Hasszán, te sem
HASSZÁN Nem én, uram. Én biztosan tudom,
Hogy akinek kedves az élete,
Annak azonnal el kell menni innét.
HUSSZEIN Ó Istenem, ó édes Istenem.
Kiút van, és ti mind magamra hagytok.
RACHMÁN Ne búsulj, sejk. Azért te nem maradsz,
Még ezután sem maradsz egyedül.
Örökké voltak, seregestől vannak,
S még ezután is lesznek árulók,
Meg kell találnod köztük helyedet.
Csak azt ne hidd, csak ezután se hidd,
Hogy ami egyszer megtörtént a földön,
Az valaha is feledésbe megy.
No, béke veled.
HUSSZEIN Béke veletek.
II. FELVONÁS
Kibédi László kolozsvári lakása 1956. október végén. Ketten beszélgetnek, Rudolf és László. László az első felvonásbeli Husszeinnel azonos; Rudolf Anvarral, aki 1492-ben elmenekült Granadából. Rudolf papos külsejű álomalak; László nyírott bajuszú, kopaszodó férfi, épp ötvenéves. Pizsamában van; álmodja a jelenetet.
RUDOLF Ide figyeljen, László. Valaki
Elmegy Rinaldo Rinaldinihez,
És panaszt tesz, hogy kirabolták.
LÁSZLÓ Ez mi?
RUDOLF Novellatéma. Rég siránkozik,
Hogy kifogyott a mondanivalója;
Amit most átélt, épp elég feszült és
Kalandos helyzet – mért nem írja meg?
LÁSZLÓ Úgy érti, ahhoz fordultunk panasszal,
Pontosan ahhoz a rablóvezérhez,
Aki kifosztott minket?
RUDOLF Pontosan.
Képzelem, mennyit kuncogott magában,
Míg előadták sérelmük, amelyről
Régen tudott – hisz ő rendelte el.
LÁSZLÓ Tudom, hogy tudta. De most legalább
Vegye észre, hogy én is észrevettem.
RUDOLF S ha észre is, az mit segít magán?
LÁSZLÓ Megnehezíti kissé majd a dolgát.
Nem kell épp mindent szó nélkül lenyelni
Ha ő kifoszthat – én jajgathatok!
RUDOLF Maguk jajgatnak, sírnak, tiltakoznak,
S ő ehhez képest cselekedhetik.
LÁSZLÓ De hát pisz nélkül adjuk meg magunkat?
RUDOLF Ahogy szegre csak szeg lehet a válasz,
A hallgatásra csak a hallgatás.
LÁSZLÓ Lehet. Azonban tudja meg: ezek
Nem igazán vezérek, csak olyan
Vezérsegédek és segédvezérek.
Hisz éppen az a kínom, hogy soha
Nem szólhatok magával a vezérrel.
Ahányszor egy-egy komolyabb feszültség
Rákényszeríti a tanácskozásra,
Mindig csak az uszályát küldi le.
Lakájok jönnek, túszok és lakájok!
Felmennék én hozzá személyesen...
RUDOLF Kihez? Magához Rinaldóhoz?
LÁSZLÓ Úgy van.
Felmennek én, megmondanám neki,
Elmagyaráznám, hogy kétmillió
Hű állampolgárt ellenséggé tenni –
Olyan ez éppen, mintha valaki
Saját fejére gyújtaná a házát...
De hát kinek van gusztusa ahhoz, hogy
Lakájokkal lökesse ki magát?
RUDOLF Uramfia, hát maga azt hiszi,
Hogy itt szavakon múlik még akármi?
LÁSZLÓ Szavakon is, Rudolf, szavakon is.
Az ember, amíg él, meggyőzhető.
Hiszek a józan emberi beszédben.
RUDOLF No, csakhogy végre hisz valamiben.
LÁSZLÓ Hogy értsem ezt, Rudolf? Hogy érti ezt?
RUDOLF Én úgy hittem, kedves László, maga
Úgy hitette el vélem, hogy hitetlen.
LÁSZLÓ Ó Istenem, hisz nem az érdeke
Ellen akarnám meggyőzni szavakkal!
Meggyőzném, hogy az érdeke is az.
RUDOLF Na, győzze meg.
LÁSZLÓ Ezt mondanám neki:
Nézze, kérem, most világméretű
Verseny folyik, már nem is a világ
Uralmáért, hanem a puszta létért.
Ha most veszít, a bőrét veszti el.
E versenyben, a nagy fegyverkezésben
– Így mondanám neki – az lesz a győztes,
Ki tovább bírja gazdaságilag.
Gazdaságilag az bírja tovább,
Akinek több a tartaléka, s jobban
Fel tudja tárni tartalékait.
Ám a legelső tartalék: a munka.
A legnagyobb befektetés az ész.
Minek folytán a nagy hatalmi versenyt
Az ésszel végzett munka dönti el.
Megértené ezt ő?
RUDOLF Megértené.
LÁSZLÓ Mármost a munka termelékenysége
A vetélkedő társadalmak belső
Szabadságától függ és semmi mástól.
Egy néptől, melyet birkasorban tartunk,
S megfosztunk minden ésszerű jogától,
Ne várjuk, hogy majd ésszel dolgozik.
Ezért önnek és népének egyetlen
Esélye van: a demokratizálás.
Épp ugyanaz a demokrácia,
Amelynek szerves alkatrésze a
Nemzetiségek szabadsága is.
Meggyőztem őt, Rudolf? Meggyőztem őt?
RUDOLF Eszem a lelkét mit ki nem talál
Azzal az éles, furfangos eszével!
Hisz maga képes volna lebeszélni
A diktatúrát a diktatúráról,
Csak megmenthesse az egyetemét.
LÁSZLÓ Én képes volnék. Mért, maga talán
Nem volna képes bármire is érte,
Ha lenne itt egy szász intézetük?
RUDOLF Tán csakugyan képes volnék – ha lenne.
LÁSZLÓ Képes bizony! De most egyébről van szó
Valamit mondtam én – cáfolja meg.
RUDOLF Nézze, Rinaldo tán nem is akar
Nyerni, csupán a nyerteshez szegődni...
LÁSZLÓ Az érveket, uram, az érveket!
RUDOLF Hát jó, uram. Magának nincs fogalma
A hatalom természetéről.
De gőze sincs, de aztán dunsztja sincs!
Azt állítja, hogy Rinaldo egyetlen
Esélye most a demokratizálás.
De hát ez fából vaskarika, kérem.
A diktatúra sohasem lehet
Hajlandó önként demokratizálni;
Ha akarná, sem tehetné, mivelhogy
Ezzel önmagát kisebbítené.
A hatalom nem kisebbítheti
Magamagát, mert az így támadt résbe
Nem munka és nem ész és nem szabadság,
Hanem csak az ellenzék törne be.
Igen bizony. Ilyen a hatalom:
Ha fogy, attól az ellenség növekszik!
Úgyhogy maga ezzel az érveléssel
Sose forduljon Rinaldinihez,
Mert alighanem tényleg kidobatja.
Bocsásson meg, ha bántottam.
LÁSZLÓ Azért
Félelmes esze van magának is!
RUDOLF Így olvasom, és így is gondolom.
LÁSZLÓ Ha igaz, amit mond, feloldhatatlan
Ellentmondás van a hatalmi érdek
S a gazdaság hatékonysága közt.
Nem gondolja, hogy egy ilyen fogalmi
Ellentmondásba könnyen belebukhat
Akár a teljes világrendszer is?
RUDOLF Nahát, attól még nem kell tartani.
De mért beszél világrendszerről, kérem?
Ilyen, ha volt is, nagyszerű atyuskánk
Halála óta végleg szétesett.
LÁSZLÓ A Rinaldóék dolga, hogy egyetlen
Nemzetfölötti világhatalomba
Csempésszék át a nemzetállamot.
RUDOLF Csakhogy ez most már régen nincsen így.
A kommunizmus mögött réges-régen
Nemzeti szempont működik. Az osztály
A nemzetnek ma már csak álruhája.
Úgy is mondhatnám: egyik álruha
Beöltözik a másik álruhába,
S ami előáll, az a nemzeti
Szocializmus – hogy nevén nevezzem.
Nem értem, maga hogy nem érti ezt.
LÁSZLÓ Hisz értem én. Hiába fáztak úgy rá
A Führerükre maguk, németek,
Korunk uralkodó eszméje mégis
A nacionalizmus. Értem én.
RUDOLF S tudja, miért van így? Mivel csak ezzel
Lehet hatni a tömegérzelemre.
Ebben talál most fedezékre minden
Kudarcot vallott kis hatalmi klikk.
Ha csődbe ment a nemzetköziség,
Majd kisegít a nacionalizmus.
Eszmék kallódnak el, eszmék születnek,
Ürügy jő-megy – s a hatalom marad.
LÁSZLÓ Látja, Rudolf, én mégis azt hiszem:
Rinaldónak a demokratizálás
Marad a végső győzelmi esélye.
RUDOLF Mondom: Rinaldo tán nem is akar
Győzni, csupán a győzteshez szegődni,
Ahogy nemrég is, ahogy mindig is.
Minek sietne? Van elég idő.
Előbb kiüldöz vagy beolvaszt minket,
S aztán, ha kell, majd demokratizál.
Ne áltassa magát, kedves Kibédi,
Amilyen most a világon a helyzet,
Az egyetem sehogy sem menthető.
(A szín lassan elsötétül, majd kivilágosodik; László felébred és felül az ágyban; felébred, felkel Margit is. A továbbiakban rendbeszedik magukat és a szobát; néha a fürdőszobába is átbeszélgetnek.)
LÁSZLÓ Itt volt.
MARGIT Ki volt itt?
LÁSZLÓ Bach Rudolf, a szászok
Püspöke volt itt
MARGIT Nincs is püspökük.
LÁSZLÓ Igaz. Hát akkor Gálffy Mózsi járt itt.
Tudtomra adta, hogy az egyetem
Veszélyben van. Nem látta menthetőnek.
MARGIT Szerencsére az nemcsak tőle függ.
LÁSZLÓ Roppant okos volt. Mérhetetlenül
Fontos szempontot árult el nekem.
Mit is mondott? Mit is? Már nem tudom.
MARGIT Álmodott, László?
LÁSZLÓ Úgy látszik. Nagyon sok
Nyugtatót vettem be gyűlés után.
MARGIT Igaz is, hisz maguk gyűlésben jártak.
Történt valami érdekes?
LÁSZLÓ Bizony.
MARGIT Na, mondja el. Na, mondja már. Na, mondja.
LÁSZLÓ Beültettek a nagy gyűlésterembe.
Két nuncius (mert ketten jöttek el)
Másfél órányi váratás után
Kényelmesen kiült a pulpitusra,
S onnét, fölényük magasából kérték,
Hogy tájékoztassuk a vezetést
A gondokról, a tapasztalatokról –
Szóval hagyták, hogy kinek ami a
Begyében volt, azt mind pakolja ki.
MARGIT Nagy ég, hisz ezek faggatózni jöttek.
Remélem, semmit sem kotyogtak el.
LÁSZLÓ Erre éppen hogy megindult a föld,
És elszabadult a pokol.
Rendre mindenki szót kért, üdvözölte
Az új szokást, hogy kikérik tanácsát,
Nagyon remélte, hogy nem értik félre,
Majd irgalmatlanul beolvasott
Mindenki, hallja-e, kivétel nélkül.
MARGIT Jaj; Istenem, László, nem kellett volna.
Beugrottak – most aztán nézhetik.
LÁSZLÓ Lelkemre, Margit, álmomban sem hittem,
Hogy ezek a kis csimaszok, akik
Hét teljes éve, hét keserves éve
Azt sem tudják, hogy bújjanak a földbe,
Mihelyt csak egyszer levegőhöz jutnak,
Ilyen okos és bátor emberek!
Hogy lesz-e haszna, nem tudom – de szép volt.
MARGIT Na persze, hogyha akkor jut eszükbe
Bátraknak lenni, míg a hatalom
Szilárdan állt – az sokkal szebb lett volna!
LÁSZLÓ Nem kívánhatjuk el, hogy valaki
Akármi csöpp siker esélye nélkül
A csatornához küldesse magát.
MARGIT Most majd viszik. És miket mondtak el?
LÁSZLÓ Felhordtak azok mindent a világon:
Az elhamvasztott régi könyveket;
Az elsikkasztott feliratokat;
Az ellopott vagy megszűnt iskolákat;
A nyelvhasználatot; a városok
Titkos utasításra végrehajtott,
Következetes népességcseréjét;
A vezetők, sőt az alkalmazottak
Szintoly bizalmas új nemzetiségi
Kulcsszámait – ezt mind felemlegették.
Egy biztos: semmi sem maradt titokban –
Meglátjuk aztán, mennyi haszna lesz.
MARGIT Maga felszólalt?
LÁSZLÓ Felszólaltam én is.
MARGIT Mit mondott?
LÁSZLÓ Hát azt már nem is tudom.
Szándékom szerint az jött ki belőle,
Hogy hűség és barátság ürügyén
Nemzeti kurzus van föllendülőben;
Szokott gyakorlat lett, hogy présbe fognak,
Háttérbe tolnak, eltörülnek minket,
S a pártfegyelem kényszerével mindezt
Velünk magunkkal végeztetik el.
MARGIT Irgalmas ég, nem kellett volna, László.
Most már biztos, hogy özvegy maradok.
LÁSZLÓ Annyira azért voltam óvatos,
Hogy mindezt ne a felső vezetésnek
Tulajdonítsam. Ez történik, mondtam;
Ha nem is az önök tudtával, ámde
Mindenesetre az önök nevében.
Bizalmamat és tanácsomat kérték:
Kötelességem volt jelenteni.
MARGIT S azok?
LÁSZLÓ Azok csak ültek a katedrán
(Egy pápaszemes kígyó meg egy harcsa),
Húsz centivel az átlagszint fölött.
Ültek, mint holmi vizsgabiztosok.
Egy-egy füstszínű szemüveg mögé
Rejtőztek el, és tették magukat,
Hogy semmiről sem volt fogalmuk, mindezt
Először hallják – s mindent feljegyeztek.
MARGIT Hát nem megmondtam? Saját magukat
Jelentették fel. Na. majd nézhetik.
LÁSZLÓ Szavamra, Margit, az jött ki, hogy egy
Rablóvezér rájött a nagy titokra:
Ahhoz, hogy boltja tényleg prosperáljon,
Meg kell ragadni az államhatalmat,
Mert azontúl már akármit tehet.
Rinaldo. Tényleg. Így mondta: Rinaldo.
MARGIT Ki mondta így?
LÁSZLÓ A szászok püspöke.
MARGIT Nincs püspökük.
LÁSZLÓ Hát akkor Gálffy Mózsi.
Emlékszem már, Rinaldóról beszélt.
MARGIT Szent Isten, maga megzavarodott.
LÁSZLÓ Nem, csak álmodtam. Roppant eleven
Álmom volt, Margit – történelmi álmom.
Mit mondott még? Már nem tudom. Mit is?
MARGIT László, azért én valamit nem értek.
„Ezek”, mondja, és „tették magukat”,
„Felszámolnak”, „rablóvezér”, „Rinaldo” –
Azért nem értem, hogy beszél ezekről,
Hisz maga is közéjük tartozik.
LÁSZLÓ Ezek közé? Én?
MARGIT Úgy bizony. Közéjük.
LÁSZLÓ A kommunista főnökök közé?
MARGIT De hát maga is kommunista, kérem.
Ha jól tudom, tíz éve párttag is.
LÁSZLÓ Igen, Margit, én az vagyok – de ők nem!
Ők évek óta csak adócsalásra
Használják már a szép elméletet,
Amelyet egykor horgaikra tűztek,
Hogy kihalásszák véle a hatalmat!
Azt ők bizony már rég csak mímelik,
Bábbá, gubóvá, lárvatokká tették,
Álcát szabtak belőle, fedezéket,
Amely mögött most vízbe fojtsanak.
Megmondom én, hogy kik ezek, ha kérdi.
Kis, céltudatos, nacionalista
Honfoglalók és nemzetépítők.
MARGIT Azért ne legyen igazságtalan,
Hiszen maga is nacionalista.
LÁSZLÓ Én, nacionalista?
MARGIT Az bizony.
Csak az imént is, most, e percben is
A nemzetét féltette, nemzeti
Fogalmakat használt. Nem vette észre?
LÁSZLÓ Ők kényszerítik rám is ezt a nyelvet.
MARGIT A nyelv, ha egyszer elfogadjuk, azt is
Meghatározza, mit mondunk vele.
LÁSZLÓ Hátba támadtak. Védekezhetem?
MARGIT Nézze, mihelyt egy nacionalizmust
Egy másikkal próbál rászedni, hát
Az még mindig csak nacionalizmus.
LÁSZLÓ És ebből most már mi következik?
MARGIT Az, hogy maga sem különb, mint ezek.
LÁSZLÓ Jaj, hagyjuk, Margit, ne gyötörjön, kérem
MARGIT Bárhogy mocskolja őket, nem különb.
Világra olyan maga, mint a többi.
Hamis. Hamis. Utánzat. Nem arany.
Nem igazi, nem tiszta, nem valódi.
Be jó, hogy rájövök. Most már egészen
Biztos vagyok: így vett el engem is.
LÁSZLÓ Hogy vettem el? Halljuk, hogy vettem el?
MARGIT Álságból, László! Hamisságból, László!
Fázott, tehát felöltött engem, mint a
Kabátját meg a kommunizmusát.
LÁSZLÓ Hát mit tegyek: szükségem volt magára.
MARGIT Ugyan kérem, magának Finta László
Lányára volt szüksége, nem reám.
LÁSZLÓ Margitka kérem, emlékezzék vissza:
Akármilyen csóró lehettem én,
Ilyesmire azért már nem szorultam.
MARGIT De akkor, mondja, miért vett el? Miért?
Hát nézzen rám, hát nem lát a szemétől?
Hát nő vagyok én? Hát nő vagyok én?
LÁSZLÓ Édes szíveim, kedves butám, bolondom,
Maga csúnyának képzeli magát?
MARGIT Nő vagyok én? Lehet engem szeretni?
Meg lehet engem kívánni? Maga
Egészen vak?
LÁSZLÓ Kétségbe ejt. Mi lelte?
MARGIT Az lelt, hogy végre rájöttem magára.
Felfogtam, kihez mentem férjhez én!
Hit nélkül vett el; meggyőződés nélkül;
Gyakorlati szükségből, jobb híján
Fanyalodott rám. Mondja csak ki bátran:
Azért vett el, mert nem volt más kiút.
Így volt? Azért? Na, vallja be: azért?
LÁSZLÓ Ó, Istenem, ne kezdjük most elölről.
MARGIT Nem is tagad! Hiszen tudhattam volna:
Aki hamis volt a politikában,
Az hamis lesz a szerelemben is.
LÁSZLÓ No, Margitka, azért a nászajándék,
Amit tőlem kapott, nem volt hamis.
Ismerje el, az valódi arany volt
MARGIT Valódi volt, László, elismerem.
LÁSZLÓ Úgy gondolja, hogy hamis szerelemből
Valódi vers születhetik?
MARGIT Ki tudja?
Magáról én már azt is felteszem.
LÁSZLÓ Nézze, szívem, hisz tudjuk, hogy az ember
Ritkán talál rá a valódi társra.
Nő máshoz megy, a férfi mást vesz el,
Mint akihez s akit tényleg szeretne:
Beérik azzal, aki jut nekik.
Így van ez, Margit, ez az emberélet
Szokott sora és nagy megalkuvása –
Nyilván maga sem volt másképp vele.
Hát mit tegyünk: magának én jutottam,
Nekem maga. Próbáljuk elviselni.
Egyre azonban megkérem: ne higgye,
Hogy én azért nem szerettem magát.
Hiába tesz meg mindent a világon,
Hogy minden percem pokollá tegye –
Magát azért én mégis szeretem.
MARGIT Szeretsz, Laci?
LÁSZLÓ Hisz tudod, hogy szeretlek
Másként miért is viselnélek el?
MARGIT Be szépen udvarolsz, eszem a lelked.
LÁSZLÓ Egy házasember mért is udvarolna?
Ide figyelj, Margitka, itt vagyunk
Magunkban, ketten, egymásra utalva.
Legyek én bármilyen alattomos,
Történjék köztünk és velünk akármi,
Azért ne büntess; te azért soha
Ne számíts engem ellenségeidhez.
Barátod vagyok, több is, mint barátod:
A másik feled vagyok én ezért hát
Ellenségednek sohase tekints.
(Csengetnek. Margit indulna ajtót nyitni.)
LÁSZLÓ Várj csak, megállj; hadd szárítom fel azt a
Kedves, kedves, csalódott könnyedet.
(Margit ajtót nyit, bejön Balázs. Ugyanolyan papos külsejű férfi, mint előbb Rudolf volt, csakhogy ez valóságos személy. Az első felvonásbeli Rachmánnal azonos.)
MARGIT Tessék, csak tessék. Jól látom? Balázs?
BALÁZS Igen, Margitka, kezét csókolom.
Szervusz, Laci, szervusz öreg; bocsáss meg,
Hogy hívatlanul rátok csengetek.
Most már valóban nem tudtam megállni,
Hogy be ne üssem az orromat.
LÁSZLÓ Te voltál.
BALÁZS Ki voltam?
LÁSZLÓ Rólad álmodtam az éjjel.
BALÁZS Igazán kedves.
LÁSZLÓ Álmomban magáztál.
BALÁZS Úgy értsem: ébren se tegezzelek?
LÁSZLÓ Beszélj bolondot. Azt mondtad nekem…
BALÁZS Mit mondtam?
LÁSZLÓ Mindegy, nem jut már eszembe.
Valami furcsát mondtál te nekem.
BALÁZS Mondd, László, nektek nincsen rádiótok?
MARGIT Dehogy nincs, ott van.
BALÁZS Mért nem működik?
Mostanság, ahol csak megfordulok,
Minden sarokban csupa rádió szól.
LÁSZLÓ Szólt nálam is, de befogtam a száját:
Nem bírom én már az Egmont-nyitányt:
Feldúl, kikészít, tönkretesz, megőrjít
MARGIT Torkig vagyunk már az Egmont-nyitánnyal.
BALÁZS Igaz, igaz – de ami közte van!
LÁSZLÓ Az Világos! Az Nagymajtény! Mohács!
BALÁZS Nem értelek.
LÁSZLÓ Az kész tragédia,
Az pusztulás, az végveszedelem –
Az soha többé nem heverhető ki.
BALÁZS Mitől félsz, László? Beavatkozástól?
LÁSZLÓ Egytől, kettőtől – az egész jövőtől.
Amely ezúttal el se jő talán!
Be jó, Margit, hogy nincsen gyermekünk.
BALÁZS Akárhogy is lesz, most még helyesen van.
LÁSZLÓ Balázs, számolsz te két lépést előre?
Megpróbáltad te felfogni, mi vár
Azokra ott – de főképpen reánk, itt?
Hát vak vagy te? Hát nem látod, mi jön?
BALÁZS Én azt látom csupán, hogy valamely nép
Cselekvően mond bírálatot egy
Rezsim fölött, és nincs belső erő,
Amely pártjára kelne. Vagy nem így van?
LÁSZLÓ Majd lesz külső, majd lesz külső, ne félj!
MARGIT László, maguk megint politizálnak,
Hagyják, kérem, mert megbolondulok.
LÁSZLÓ Hát ne figyeljen, Margit; főzzön inkább
Egy csöpp teát, hisz nem is reggeliztünk.
MARGIT Iszik teát, Balázs?
BALÁZS De mennyire!
Évezrek óta álmodom teáról.
(Margit kimegy teát főzni.)
LÁSZLÓ Nagyon kedves, Balázs, hogy miután
Évezrek óta színedet se láttuk,
Most egyszerre betoppansz. Gondolom,
Nem sértelek, ha felteszem a kérdést:
Mi szél hozott? Mit keresel te itt?
BALÁZS Nézd, László, én sosem gyűlöltelek,
Bár volt okom rá.
LÁSZLÓ Mi okod lett volna?
BALÁZS Csak egyet mondok: te halásztad el
A nagy esélyt, hogy Franciaországban
Végezhessem a teológiát.
LÁSZLÓ Miket beszélsz?
BALÁZS Tudtam, hogy nem tudod.
LÁSZLÓ Nekem úgy mondták, hogy külön, miattam
Kreálták azt az ösztöndíjat.
BALÁZS Úgy van.
Így mondták, csakhogy nem volt így. Egyetlen
Hely volt, és arra egyetlen jelölt.
De aztán mégis téged küldtek el.
LÁSZLÓ Nahát, Balázs, ezt nem tudtam, bocsáss meg.
BALÁZS Okos választás volt, elismerem.
Sokkal kiválóbb, tehetségesebb
Ember vagy nálam, mindig is beláttam.
Csakhogy...
LÁSZLÓ Csakhogy? Csakhogy?
BALÁZS Csakhogy hitetlen
Hitetlen vagy, uram, ismerjük el.
LÁSZLÓ Igaz, Balázs, én hitetlen vagyok.
BALÁZS Már akkor is hitetlen voltál, László.
LÁSZLÓ Igaz, hitetlen voltam akkor is.
BALÁZS Hitetlen mért megy teológiára?
Na, mindegy, mégis téged küldtek el.
Mondom, azért én nem gyűlöltelek meg,
Hisz nem tehettél róla. Most viszont
Úgy ítéltem meg, itt a pillanat,
Hogy eljöjjek hozzátok.
LÁSZLÓ Nos miért?
BALÁZS Kérdeznék tőled valamit, amit
A tegnap még nem kérdezhettem, és
Holnap talán már nem kérdezhetek meg.
LÁSZLÓ Az egyetlen adódó történelmi
Kulcspillanat a kérdezésre.
BALÁZS Úgy van
Nézd, egyszer én még voltam nálatok,
Pár év előtt még jártam egyszer itt.
Nem gyűlöletből, sőt jóindulattal
Tudattalak, figyelmeztettelek,
Füledbe rágtam, hogy a hallgatás
Ideje jött el. Emlékszel te erre?
LÁSZLÓ Emlékszem, hogyne.
BALÁZS Egy-két hétre rá,
Nem is tudom, hol, megjelent a versed.
Várj csak, megállj, fúvom kívülről is:
„Arcátlan pártfogók buzgón sietnek,
Hogy megmentsenek, hogy megóvjanak.
Hallgass, ne szólj, üzennek, s fenyegetnek:
Ha változás lesz, felakasztanak.”
Azt kérdem. László, rólam szól a versed?
LÁSZLÓ A kérdés nyílt, a válasz sem lehet más:
Nem rólad, de az apropódból írtam.
BALÁZS Hát fenyegettelek én akkor téged
Akasztófával ? Fenyegettelek?
LÁSZLÓ Nem fenyegettél. Nézd, Balázs, te pap vagy,
S nem értesz hozzá. Egy dolog az élmény;
Amit aztán a költő észrevesz
S kihoz belőle – ismét más dolog.
BALÁZS „Gyakrabban festi kora arcát”, nemde,
,,S ritkábban pörsenéseit” – bocsáss meg,
Ez a hazugság filozófiája.
LÁSZLÓ „Mért művészet? Mert nem valóság” – látod,
Így filozofált egykor Goethe is.
BALÁZS De hát az Isten szerelmére, László,
Én eljövök, merő jóindulatból,
Eljövök hozzád, s lelkedre kötöm,
Hogy légy okos, hogy ne kompromittáld
Kommunizmussal műved és magad –
S te akkor épp ebből az apropóból
Megháborodsz és nyakig belemászol.
Nos, itt van az egyetlen történelmi
Kulcspillanat, ma megkérdezhetem:
Mért tetted ezt? Hogy mászol ki belőle?
LÁSZLÓ Kedves Balázs, te tévedésben vagy:
Én semmiből sem akarok kimászni.
BALÁZS Irgalmas Isten, László, hát nem érted?
Valami elmúlt, most valami más jön.
Te maradsz itt az egyetlen valódi,
Következetes sztálinista, te?
LÁSZLÓ Mondom, uram, te tévedésben élsz:
Én sosem voltam sztálinista.
BALÁZS Nem?
„Vezessen a sztálini párt” – ki írta?
LÁSZLÓ Az más. Akkor az volt a feladat,
Hogy megússzuk az inkvizíciót,
S én megtarthassam posztomat, ahol
Egy és más jót azért mindig tehettem.
BALÁZS Jól van, uram. És azt, hogy „Sztálin elvtárs,
Üdvözlöm önt” – azt milyen céllal írtad?
LÁSZLÓ Mert kérték, és én nem tudtam kibújni.
Szintén azért, Balázs, szintén azért.
BALÁZS Nahát, komám, én mégse hittem volna,
Hogy egyszerű karrierista légy!
LÁSZLÓ Fenntartani az intézményeinket,
Megőrizni a színvonalukat,
Sőt létüket – ha ez karrierizmus,
Azért ne hidd, hogy éppen egyszerű.
BALÁZS „Élete több, mint egy élet,
Története párttörténet,
Magunknál is több ön nekünk:
Ön a lelkiismeretünk.”
Na hallj oda. Hiszen nem is vitás:
Akikben nincsen lelkiismeret,
Érjék be azzal, hogy diktátoruk van.
LÁSZLÓ Na mondd, na mondd, hadd lássuk, tudsz-e még.
BALÁZS „Tekints éjszaka Koreára” – mondjak?
LÁSZLÓ Világít Nyugat kultúrája” – mondj.
BALÁZS „Költők s bírálók, dialektikus
Mérnökei az emberi léleknek...”
Dehogy voltál te sztálinista, László,
Mikor lehettél zsdánovista is!
Minél nagyobbra nőtt a baj, te annál
Szebbeket írtál – és vadabbakat!
LÁSZLÓ Ember, te csak hogy bosszút állhass rajtam,
Bemagoltad az összes versemet?
BALÁZS Nem kell magolni. Megragad magától.
Hisz ezért vagy te szóra érdemes,
Másként az ördög sem vesződne véled.
LÁSZLÓ Nézd csak, Balázs úr, mielőtt kidoblak,
Valamit még elárulok neked.
Nem sztálinista vagyok én, hanem
Egyszerűen csak kommunista. Érted?
BALÁZS Épp úgy vagy most te kommunista, László,
Ahogy azelőtt unitárius.
LÁSZLÓ Hát akkor, mégis, mondd, minek hazudnék?
Csőd jön, Mohács jön – mért tenném magam?
BALÁZS A helyzet az, hogy elkapott a gépszíj,
Megkísértett az érvényesülés,
S mert úgy találtad – jól vagy tévesen –,
Hogy a jövő a kommunizmusé,
Kaptad magad és kommunista lettél.
Döntsd el magad: ha történetesen
Muzulmánok jönnek be, akkor is,
A kommunizmust választottad volna?
Nos, benne vagy, és nincs hová kimássz.
Eljött a perc, hogy megkérdezzem tőled:
Szükséged van reám? Segíthetek?
LÁSZLÓ De most pucolj. De most aztán elég.
Hát nem látod, barom, nem vetted észre,
Hol élünk mi? Hát túl nehéz belátni,
Hogy ettől függ most nálunk a magyarság,
Hogy más kiutunk már nem is maradt?
Valami elmúlt, most valami más jön –
Így mondtad, nem? Nos, az a más, ami
A kommunizmus helyett eljöhet,
Csak egy lehet: a nacionalizmus.
Ezt akarod? Na, megkapod, ne félj!
BALÁZS Úgy látom, te a kommunizmusoddal
Máris nemzeti célokat követsz.
LÁSZLÓ Az én célom csak az, hogy megmaradjunk.
Helyesnek tartod? Osztod ezt a célt?
BALÁZS Rossz úton jó célt nem lehet elérni.
LÁSZLÓ Nem jó az út, ha pusztulásba visz.
BALÁZS A célt, amelyet görbe úton is
El lehet érni, inkább el se érjük.
LÁSZLÓ Az útvonal nem annyira a cél,
Mint inkább a terep függvénye. Értsd meg
Az Isten meghalt. Ez befejezett tény.
Vallásaink már nem hatékonyak.
Ma az egyetlen jól kidolgozott.
Elfogadható világmagyarázat
A kommunista elmélet. Hiába
Rágalmaztátok évtizedekig,
Utánajártam én: tökéletes
Gondolati konstrukció, fikarcnyi
Ellentmondásra sem találtam benne.
S ez így van attól függetlenül is,
Hogy ez maradt a végső menedékünk.
Nem hasztalanul dolgoztak ezen
A legjobb elmék széles e világon:
Hibátlan lett, kezeskedem, hibátlan!
BALÁZS S mihelyt hibátlan, mindjárt helyes is?
LÁSZLÓ Mit tudjuk mi, Balázs, mi helyes és
Mi helytelen – elég, hogy ésszerű.
BALÁZS S te nem látod, mi sült belőle ki?
LÁSZLÓ A marxizmus: a kor elmélete.
A sztálinizmus: torzulása annak.
BALÁZS Eltorzul, ami eltorzítható.
LÁSZLÓ A kommunisták most, egy ideig,
Míg Sztálin volt a mozgalom vezére,
Sztálinistáknak látszhattak, azonban
Gondoljuk meg, uram, nehogy kiöntsuk
A gyermekkel a fürdővizet is!
(Közben bejön Margit; tálcán reggelit rak eléjük; mindhárman nekilátnak.)
MARGIT A gyermeket a fürdővízzel, László.
LÁSZLÓ Igaz.
MARGIT Maguk még mindig veszekednek?
LÁSZLÓ Már nem veszekszünk, csak vitatkozunk.
BALÁZS Képzelje el, Margit, László barátom
Épp most tartott nekem előadást
A kommunizmus előnyeiről.
LÁSZLÓ Pontosabban: a nemzetköziség
Elméletének föl sem mérhető
Előnyéről a kisebbségi létre.
BALÁZS Épp most jött rá – és mit mondjak magának,
Már azon volt, hogy meggyőz.
MARGIT Egy papot?
BALÁZS Hát az, hogy pap, még hagyján, de a perc,
A pillanat, ahogy ő mondaná!
MARGIT Újsága van, Balázs? Na, bökje ki.
BALÁZS Ma reggel azt hallom a rádióban,
Hogy fellépett Mindszenty bíboros.
MARGIT Már igazán csak ez hiányzott. Mit mond?
BALÁZS Hatalmat óhajt; visszakövetelné
A volt egyházi birtokokat is.
LÁSZLÓ S te ezt helyesnek tartod?
BALÁZS Nem tudom,
Mit mondjak, László. Nem tartom helyesnek.
Tán csak nem azért fogtunk össze, és
Álltunk mi helyt a népi mozgalomban,
S tán túl sem azért háborognak most, hogy
Visszahátráljunk a középkorig!
LÁSZLÓ Pedig ez itt a választás, uram:
Vagy kommunizmus, vagy középkor – lásd be,
Nincs harmadik eset.
BALÁZS De van. De van.
Kell lennie. Hisz mégsem hihető,
Hogy mióta csak megvagyunk, örökké
Két rossz között kelljen választanunk.
LÁSZLÓ Én választottam már. Válassz te is.
Két rosszat látsz? A kisebbiket válaszd.
Csak lehetetlent ne remélj soha,
Mert abból baj lesz: Nagymajtény, Mohács!
BALÁZS Ha mindenáron választani kell,
Azok után, amit tudok, még mindig
A bíboros az elfogadhatóbb.
LÁSZLÓ Ám lássad! Én tegnap gyűlésben jártam,
S most, mindjárt újra gyűlésbe megyek
Rettentő fontos gyűlések, Balázs!
Ezóta tán már meg is szövegezték
Az itteni magyar értelmiség
Véleményét és állásfoglalását,
Hogy odatúl ellenforradalom van.
Ezt megyünk most mi aláírni. Mit szólsz?
BALÁZS Aláírod?
LÁSZLÓ Alá, uram, alá.
Ott bármi lesz – itt nyugalom legyen.
Alkut kínáltak – rá kell állanunk.
Ezért adják most intézményeink,
Sőt jogaink végső garanciáját.
BALÁZS Most nyugalom – aztán majd újra téboly;
Vásárnak vélsz egy taktikai lépést;
Garanciádra nincs garanciánk.
LÁSZLÓ Mert lásd, nálunk még nem történik semmi,
S te máris itt vagy, hogy fejemre olvasd
A verseim; hogy bosszút állj; hogy büntess.
Most látom csak, mit kellene kiállnom,
Ha történnék is valami. Alá én!
Minél többet papolsz itt, és minél
Tovább gyötörsz, annál inkább alá.
(Balázs feláll, hogy elmenjen.)
BALÁZS Tévedsz, Laci. Nem azért jöttem én, hogy
Megbántsalak vagy megbüntesselek:
Alantas lélek, aki bosszút áll.
Hanem azért, hogy hátha észre térnél,
S két rossz között egy jobb utat találva
Azon majd együtt járhatnánk megint.
De hát, úgy látszik, kárba ment vesződség,
Mi már sohasem érthetjük meg egymást:
Más nyelven szólunk, más hiten vagyunk.
(Balázs kifelé indul, de meggondolja, visszatér, és bekapcsolja a rádiót.)
Te úgy tudod, uram, hogy nincsen Isten.
(Ahogy a rádió bemelegszik, lassanként felerősödik az Egmontnyitány.)
Én úgy hallom, hogy éppen működik.
(Balázs elmegy; a rádió most már teljes hangerővel szól.)
LÁSZLÓ Jaj, zárja el, Margit, kapcsolja ki,
Némítsa el, mert megbolondulunk.
(Margit a rádióhoz siet; a rádió elnémul.)
III. FELVONÁS
Történik 1502 márciusában, a granadai madrásza könyvtártermében. Az állami és egyházi hatalom legmagasabb rangú képviselői találkoznak a spanyolországi mór értelmiséggel. Afféle értelmiségi gyűlésnek vagyunk tanúi.
JIMENEZ Mindent megadtunk nektek: jogokat,
Intézményeket, iskolákat – mindent.
Úgy éltetek ti közöttünk, ahogy
Sohasem élt még kisebbség sehol.
Nemrég, amikor elővettem a
Békeszerződést, elámultam rajta:
Hiszen nektek a vereség után
Több jogotok lett, mint a spanyoloknak!
Rossz tréfa, mégis elsütöm: merő
Nyereség lett a vereségetek.
Hát akkor mi ez a sötét konokság?
Ez a konok elzárkózás – mi ez?
ACHMED Emlékeztetlek, jó urunk, hogy a
Békeszerződést régen visszavontad.
HÁFEZ Már emlékezni sem szabad reá.
JIMENEZ De hűtlenséget meg szabad torolni!
Ha a világ legliberálisabb
Nemzetiségi alkotmánya mellett
Ti mégis sírtok, mégis lázadoztok,
Hát csak kell tenni valamit nekünk is!
TITKÁR Elnézett bűn új bűnöket terem.
ACHMED Nem mi lázadtunk, jó urunk, hanem
A csőcselék, amikor híre ment,
Hogy éppen itt, a téka udvarában
Elégetik az arab könyveket.
JIMENEZ Honnét tudták? Honnét vették a hírét?
Kinek fájnak az arab könyvek, és
Kinek fáj akár maga a Korán is?
HÁFEZ Nekem, uram. Én muzulmán vagyok.
JIMENEZ Meggondolod még. Belenéztem én,
Belelapoztam híres könyvetekbe:
Merő unalmas ismétlés, merő
Propaganda egy önjelölt vezér,
Egy kis szatócs világuralma mellett!
Míg ez a könyv itt hozzáférhető,
Egyáltalán amíg könyvtáratok van,
Hogy őrizzem meg én tisztán hitünket?
Hogyan vezessem győzelemre azt?
Nos, itt az alkalom, szögezzük is le:
Az arab könyv a muzulmán ragály
Fertőző góca. Ki kell operálni.
Hát szóval te szítottál lázadást?
HÁFEZ Nem én, uram. De szívből örülök,
Hogy rávezettél minket, kicsoda
Adott parancsot a könyvégetésre.
JIMENEZ Ki ez a fickó? Hogy beszél velem?
HÁFEZ Én úgy, uram, ahogy velem beszélnek.
ACHMED Zöld még, urunk, minek törődsz vele?
Talán csak azt akarja mondani,
Hogy szó sem eshet itt elzárkózásról.
Reményeink szerint mi Spanyolország
Hű és becsült polgárai vagyunk.
JIMENEZ Hát akkor mért dugdostok könyveket?
Mért ragaszkodtok váltig a Koránhoz?
Mért őrzitek az iskolátokat?
Mért álltatok ellen, hogy legalább a
Római jogot latinul tanítsuk?
Hiszen elemi érdeketek volna,
Hogy megálljátok itt a helyetek.
ACHMED Mert amellett, hogy hű alattvalók,
Még moszlimok, sőt mórok is vagyunk –
És hát szeretnénk önmagunk maradni.
HÁFEZ Olyan nehéz felfogni ezt, uram?
JIMENEZ Nézzétek, én most tiszta szívvel kérdem,
Feleljetek rá józanul ti is:
Mért maradnátok magatok? Miért?
HUSSZEIN Nem is tudom. Úgy hisszük, nélkülünk
Szegényebb volna a világ. Ezért.
JIMENEZ Ti becsülitek magatok?
HÁFEZ Becsüljük.
JIMENEZ Hitem szerint egyetlen utatok,
Ha elvegyültök egyenként közöttünk.
Mi, spanyolok is becsüljük magunkat.
Becsülhetnétek spanyolként ti is.
Forrjunk mi össze, legyünk egyazon nép,
Csak így tarthatjuk be ígéretünket,
Hogy senkinek itt bántódása nem lesz,
Csak így lesztek ti menthetők – csak így.
TITKÁR Mert hát hogy ez az áldatlan feszültség,
Ez az emésztő belső küzdelem
Nem tartható fent – rég nyilvánvaló.
ACHMED Ez lett tehát a szép kibékülésből.
ÉRSEK A békülés úgy szép, ha végleges.
JIMENEZ Ti vagytok itt a biztonság hiánya,
Az örökös sirám és sérelem.
Ti már a puszta léteteknél fogva
Hitetlenek és nacionalisták,
Tejünkben légy, szemünkben szálka vagytok.
A vallási és nemzeti viszály
Elfojthatatlan góca, idegen test,
Külön kis állam vagytok államunkban.
Nem tűrhető. Nem tolerálható.
Itt végleges megoldást kell találni.
AHMED Amit te mondasz, az nem tűrhető.
Emlékeztetlek: annak idején
Feleskettél a spanyol koronára.
Azt mondtad, ez a végleges megoldás.
Hát mit akarsz, hát mért gyötörsz tovább?
HUSSZEIN Urunk, képzeld el ezt a helyzetet:
A. megőrizné a nemzetiségét,
B. meg akarja tőle fosztani.
Kérdés: melyik a nacionalista.
Hát látod, ilyen egyszerű a képlet.
JIMENEZ Miket merészel ez? Te szemtelen,
Te rám sütnéd a nacionalizmust?
HUSSZEIN Miért is ne, tisztelt uram, mihelyt te
Hasonló jókat sütöttél reám?
JIMENEZ Ki miben vétkes, ráhazudj a másra.
Nem szégyelled magad, szégyentelen?
HUSSZEIN Szégyellem, uram. Rég tapasztalom:
Azért, amit a farkas hazudik,
Mindig a bárány szégyelli magát.
JIMENEZ Ez diverzáns. Ez kész diverzió.
Ennek bizony következménye lesz.
HUSSZEIN Állok elébe, jó uram, hisz úgyis
Megutáltam az életem, mióta
Azért üldöznek, ami nem vagyok.
JIMENEZ Te nem vagy az?
HUSSZEIN Nem én, uram.
JIMENEZ Hát akkor
Bizonyítsd be. Keresztelkedj meg. Rajtat
HUSSZEIN Uram, tíz éve keresztény vagyok.
ÉRSEK Keresztény vagy?
HUSSZEIN Tíz éve.
ÉRSEK Hogy lehet?
HUSSZEIN Felvettem a keresztségét, uram.
Önként vettem fel, nem kényszergetésre.
Boldog emlékű Torquemada érsek
Keresztapám volt.
ÉRSEK Nagy kitüntetés!
JIMENEZ Ahogy mi ide bejöttünk, te rögtön
Új hitre tértél? Azonnal beláttad,
Hogy a sok évszázados hitvitában,
Amelyben százezrek pusztultak el,
Mégis nekünk van igazunk? Ilyen
Szerencsés voltál? És ha, mondjuk, nem mi,
Hanem a zsidók jönnek be, te most
Zsidó lennél? Te kis karrierista!
ACHMED Most már nem értem, mit kívánsz, urunk.
Legtitkosabb sejtelmeink szerint
Azért vagy itt, hogy megkeresztelj minket:
Ha bottal is, ha buzogánnyal is,
Hitedre téríts. És most kiderül:
Nagy tévedés, mert aki megteszi,
Az szélkakas és kis karrierista.
Sem így nem jó, sem úgy. Uram, te nem vagy
Gonosz ember, hát mondd meg, mit kívánsz.
JIMENEZ Látjátok, mórok, ez az én bajom.
Ti visszaéltek azzal, hogy az ember
Nem láthat be a koponyákba – senki
Nem kapható rajta az álhitén,
A kölcsönvett hitén, szentségtörésén
(Mert nincs annál nagyobb szentségtörés).
De nem baj, majd belétek látok én.
ACHMED Megteheted urunk, hiszen amellett,
Hogy kancellár és herceg-bíboros,
Kétségkívül nagy inkvizítor is vagy*****.
De mit tegyünk? De akkor mit kívánsz?
JIMENEZ Hát nézzétek, sejtelmetek szerint
Azért jöttem, hogy kereszteljelek meg.
Ez így igaz. Elhoztam a királyi
Ediktumot, hogy más vallásúaknak
Ezentúl nincs helyük Spanyolországban.
Ahogy Mekkába nem mehet gyaur,
Éppúgy minálunk a katolikus hit
A honpolgárság feltétele lett.
ACHMED S akkor tehát mi mit kezdjünk magunkkal?
JIMENEZ Nektek tehát két megoldás marad:
Vagy útra keltek, vagy katolizáltok.
Nincs harmadik. Mindazonáltal nékem
Kétségeim vannak, aggályaim.
Emlékszem még a nyomorult zsidókra.
Nincs jól ez így, nem lészen rajta áldás.
Ezért hát, mórok, hogyha valaha
Tettem veletek némi jót – és tettem! –,
Megkérlek most, hallgassatok reám.
Ne csak önként, ne csak meggondolásból,
Ne csak világi célok érdekében,
Hanem őszintén, bátran, örömest
Vegyétek fel a keresztségét, s ezzel
Vegyüljetek be nemzetünkbe. Jó lesz?
HÁFEZ Elhiggyem bátran, amit nem hiszek.
AHMED Ne csak kényszerből, hanem örömest!
HUSSZEIN Magyarázd meg nekik, tisztelt urunk:
Hogy fér össze a kényszer az örömmel?
JIMENEZ Márpedig ez a végleges megoldás.
HÁFEZ Simán akarsz lenyelni, érsek úr,
Csak nehogy majd a torkodon akadjunk.
Kétmillió mór nem csekély falat.
JIMENEZ Nos, akkor el kell mennetek valóban.
HUSSZEIN Tisztelt urunk, kétmillióan vannak.
Mégsem mehetnek el mindannyian!
JIMENEZ Akkor tehát keresztelkedjenek meg.
HUSSZEIN De hát, urunk, azt mondtad, hogy az álhit
Szentségtörés – azt mondtad, ugyebár?
JIMENEZ Azt mondtam.
HUSSZEIN Hát gondold meg, valakit
Szentségtörésre kényszeríteni,
Az még nagyobb szentségtörés, az a
Szentségtörések netovábbja. Én most
Csakis keresztény szempontból beszélek
A mi közös szempontunkból, uram.
JIMENEZ Nacsak. Derék, hogy közösködsz velem
HUSSZEIN Én úgy tudom, a katolikusok,
Akár újabbak, akár régiek,
Mind egyformák az Úr előtt. Nem úgy van?
ÉRSEK Látom, emír, te némi oktatásra
Szorulnál még – túl demokratikus vagy.
JIMENEZ Sebaj, sebaj, majd levizsgáztatunk.
HUSSZEIN Hát irgalom, nem mérem én magam
Senki fiához, legkevésbé hozzád,
Aki az egyház legnagyobb spanyol
Méltósága, s hitének őre vagy.
Mégis, mint hű és jó katolikus,
Megkérlek, Jézus szent nevére kérlek,
Ne mocskold be magad szentségtöréssel.
JIMENEZ Nem mocskolom. Mindnyájan elmehetnek
Máris mehetnek. Mind. Te is mehetsz.
HUSSZEIN Én nem mehetek el, hiszen kitértem.
Közöttük én most áruló vagyok.
De mégiscsak, gondoljuk át, uram.
Mi lesz velük? Mi lesz Ibériával?
JIMENEZ Hogy ővelük mi lesz, ahhoz nekem nincs,
Hogy velünk, ahhoz neked nincs közöd.
HUSSZEIN De értsük meg: kétmillióan vannak.
Mindannyian csak nem mehetnek el?
JIMENEZ Akkor tehát keresztelkedjenek meg.
HUSSZEIN És az segít? Hát rajtam tán segít?
Hát nem vagyok én mégis idegen?
Ha azzá válnak, ami én vagyok
(S amire mást is rábeszéltem volna),
Tán nem leszünk a szemetekben szálka?
TITKÁR Te ember, te meg minek véded őket?
Sosem szolgálják vissza, tudhatod.
HUSSZEIN Nem őket védem. Nemcsak őket védem.
Spanyolországot védem én, uram.
JIMENEZ Spanyolországot bízd a spanyolokra.
HUSSZEIN Na látod, most is ellenségnek nézel.
„Forrjunk mi össze, legyünk egyazon nép” –
Ki mondta ezt? Te abból, amit mondasz,
Semmit sem gondolsz komolyan, urunk?
JIMENEZ Tapasztalod még: Istent és hazámat
Azért egész komolyan gondolom.
HUSSZEIN Hát akkor jó, hát akkor egyetértünk.
Tisztelt uraim, mondanivalóm van, kérlek, hallgassa-
tok meg.
ÉRSEK Se vége már, se hossza, hagyjuk ezt.
TITKÁR Megoldott kérdést kár tovább vitatni.
JIMENEZ Van rá időnk, hallgassuk meg. Beszélj.
HUSSZEIN Azzal, ha a mórokat most száműzetés terhe alatt
megkereszteljük, nem megyünk semmire sem. Elő-
ször is nem hagyják magukat, ellenállnak majd, ezt
előre látom. Ezrivel kell őket lemészárolni, ezrivel
mennek rá erre spanyolok is – egészen haszontala-
nul. Mert akik kényszer alatt megkeresztelkednek,
azért még nem válnak spanyolokká, tovább is mórok
maradnak.
ÉRSEK Sőt, titokban tán muzulmánok is.
JIMENEZ Okos, okos. Beszélj csak, hallgatunk.
HUSSZEIN Amíg a háború folyt, mór és muzulmán még egyet
jelentett, ahogy a keresztény és spanyol is. Csak-
hogy ez régóta nincs így. Propagandisztikus illú-
ziókra senki sem építhet ésszerű politikát.
TITKÁR Igaz, világos, mehetünk tovább.
HUSSZEIN Tisztelt uraim, egészen téves a koncepciótok. Nem-
csak egy kérdés van itt, hanem kettő. Az egyik val-
lási, a másik nemzeti kérdés. Ezeket nem lehet ösz-
szekavarni, összecserélni, egyiket a másikkal nem
lehet megoldani.
TITKÁR Igaza van. Ha most megoldjuk a
Muzulmán kérdést, holnap ott vagyunk
A mór kérdés előtt. Tovább, tovább.
HUSSZEIN A mórokat tehát nemcsak azért nem szabad megke-
resztelni, mert az szentségtörés, hanem mert sem-
mit sem old meg. Ha ti egységes nemzeti államot
akartok teremteni, s abban nem lesz hely idegenek-
nek: akkor kivétel nélkül minden arabot meg kell
ölnötök Spanyolországban.
HÁFEZ Ez így is lesz. Ezt én előre látom.
HUSSZEIN Hát ez a helyzet. Vállaljátok-e?
ÉRSEK Vagy pedig el kell űzni őket innét.
HUSSZEIN Tudom én jól, hogy tulajdonképpen ezt szeretnétek.
Menjünk a pokolba, amerre a szemünk lát, vissza se
nézzünk. De akkor mi lesz Spanyolországgal?
JIMENEZ Te csak egyet se féltsd Spanyolországot.
Spanyolország majd boldogan megél.
HUSSZEIN Nem él meg, uram, dehogyis él meg. Kik itten a
mórok? Jómódú földművesek, kertészek, kereskedők
– de főképpen kézművesek. Hétszáz háborús év
pusztítása után ők csendesen dolgoznak most is. Nap-
ról napra előteremtik, amit mi felélünk; ők tartanak
el. Képzeljétek el nélkülük Spanyolországot! Bozó-
tos pusztákat, megműveletlen földeket látok, elha-
gyott városokat.
TITKÁR Ezerszám várnak túl spanyol parasztok;
Ha lesz hová, majd betelepszenek.
HUSSZEIN Igen, de a kézművesek! Jobban tudjátok nálam: spa-
nyol kézművesréteg egyáltalán nincs. Most már ne
legyen kézművesipar se? Ezért mondom, urak: ön-
magatokat fosztjátok ki, ha a mórokat elűzitek. Nem
lesz kit megadóztatni; nem lesz aki fizessen; nem lesz
aki előteremtse Ibériában a szükségeset.
TITKÁR Te éhínséggel fenyegetsz, pedig
Épp most fedeztük fel az Újvilágot:
Jön majd, ne félj, dől máris az arany.
JIMENEZ S ti egész állami léteteket zsákmányra építenétek?
Nem gondolhatod komolyan, uram. Az arany, az o-
lyan, hogy átfut a kézen. Az arany, az messze gurul,
ha nem kötözik meg. Hiszen mi máris Franciaország-
ból szerezzük be fontos szükségleteinket! Mérjétek
csak fel: amit mi nem termelünk meg, annak az ára
mind a szomszédba gurul. Ha minket elűztök: meg-
gazdagszik a francia polgár. Előre látom: Spanyol-
ország lesz az a szegény bolond, aki saját riválisait
táplálja fel lopott aranyával. A parazitizmus nem ki-
fizetődő: a jövőt kell adni cserébe. Ennyit akartam
elmondani, meghallgattátok; köszönöm.
ÉRSEK Így vélekedik egy arab szatócs.
HUSSZEIN Igen, uram. Nagy ősöm is szatócs volt.
JIMENEZ Küzdesz, emír, küzdesz, mint egy oroszlán.
HUSSZEIN De nem hiába, ugye, nem hiába?
JIMENEZ Amit mondasz, az nem alaptalan.
Meg is köszönném figyelmeztetésed:
Minderre még tényleg gondolni kell.
HUSSZEIN Urunk, az Isten szerelmére kérlek,
Ne rám hallgass – hallgass a belső hangra,
Amelyet Isten ültetett belénk.
A hangra, melyet az erkölcs, az ész,
A szív s a hit most egyformán sugall.
Urunk, add vissza régi jogainkat,
Hogy békességben élhessünk tovább,
S mi megígérjük: álmotokban sem keli
Idegen testet látnotok mibennünk:
Hű és igaz alattvalók leszünk.
JIMENEZ Mit emlegetsz? A békepontokat?
HUSSZEIN A mór garanciákat, jó uram,
A jogokat, az intézményeket.
Add vissza őket. Hiszen láthatod:
Ez az egyetlen végleges megoldás,
Amellyel Krisztus egyetértene.
JIMENEZ Garanciákat, békepontokat!
Nagy ég, és én már szinte lépre mentem!
Te mór gyaur, hiába vagy okos,
Történelemből most megbuktatunk.
Mert lásd: az idő egy irányba tart,
Nem hátrál egy korábbi állapotba,
Nem képes erre. Ami holt: nem él,
Ami történt, az nem történik ismét.
Időszerűtlen javaslatodat
Ha akarnám, se tudnám megfogadni.
Kérnélek is, ne hűtsd tovább a szádat,
Amit vitatsz, az már határozat.
HUSSZEIN S így látjuk majd, amint egy kancellár
Szentségtörésre bír egy bíborost.
JIMENEZ Amit majd vét a kancellár, ha vét,
A bíboros azért feloldozást ad.
ACHMED Az ítélet tehát kimondatott.
Csak azt tudnám, mi voltaképp a bűnünk:
Hogy mórok, vagy hogy moszlimok vagyunk?
JIMENEZ (most jön elő valódi aggodalmával:)
Hogy irredenták vagytok, az a baj.
Hogy irredenták vagytok mindahányan.
Itt lapultok közöttünk begubózva,
Mint valami erőd, mint valami
Őrség – külföldi ellenségeink
Beépített külön hadoszlopa...
Itt lapultok, s az iszlám eszmei
Fedezékében őrzitek a jusst,
A jog-igényt, az etnikai bázist,
Hogy egy alkalmas konstellációban
Mórjaitok majd visszatérjenek.
Nem tűrhető. Nincs a világon állam,
Amely eltűrné.
ACHMED Tiszta őrület.
JIMENEZ Hiába verem őket én Oranban,
Addig, amíg ti itthon visszavertek.
Ez területi kérdés, emberek!
Ezzel bizony mi nem tréfálkozunk!
HÁFEZ Megnémulok. Nem érdemes beszélni.
JIMENEZ Tehát elég a szóból. Mórjaim,
Ti most azonnal megkeresztelkedtek,
De most, de máris, de mindannyian.
HUSSZEIN Értem, uram, már kezdem érteni.
A keresztség az eszköz, amivel
Kikényszeríted az eltávozásuk.
Hitetlen vagy te, bíboros, hitetlen.
JIMENEZ Nem annyira, mint te, nem annyira!
Űzd csak diverzáns, űzd diverziódat,
Én azalatt majd végleges hazát
Teremtek itt – ha tán szegényét is.
ÉRSEK De most aztán már tényleg csend legyen.
(Ünnepélyesen feláll a Titkár.)
TITKÁR Kihirdetem a korona nevében:
Spanyolországban a katolikus hit
A honpolgárság feltétele lett.
Erről szól ez a királyi ediktum.
(Felmutatja az okmányt.)
Aki makacs és megtagadja, annak
Két héten belül el kell hagynia
Spanyolországot – azt keresztény ember
Két hét után már nem segítheti.
ÉRSEK A keresztség nem eszköz semmire.
Bizonyíték, hogy aki ellenáll,
S kivándorolna: vagyonán kívül
Tizenhat év alatti, kiskorú
Gyermekeit is itt kell hagynia.
ACHMED A gyermekek! Ez nem lehet. Miért?
ÉRSEK Hogy az igaz vallásban nőjenek fel.
HUSSZEIN Ó Istenem, ó édes Istenem.
JIMENEZ Ezért mondom: ma megkeresztelkedtek.
S ha ezt mondom, higgyétek el, belőlem
Még mindig csak az irgalom beszél.
TITKÁR A rendelet kivétel nélkül minden
Felnőtt korú spanyol alattvalóra,
Tehát a népre is vonatkozik.
HÁFEZ Kivéve rám.
JIMENEZ Te mért lennél kivétel?
HÁFEZ El sem megyek, de meg sem alkuszom.
TITKÁR Felségsértő!
ÉRSEK Hitetlen áruló!
JIMENEZ Hagyjátok csak, ez érdekes. Miért?
HÁFEZ Azért, mert nem óhajtom megkímélni
A szent kereszt spanyol lovagjait
Felszámolásom bűnétől.
ÉRSEK Ne mondd!
JIMENEZ Őrült beszéd, értelmetlen beszéd.
Hát nincs nekem jogom száműzni téged?
HÁFEZ Jogod lehet, de módod nincs reá.
JIMENEZ Ha most kihirdetem száműzetésed,
Te mit teszel?
HÁFEZ Hát ellenállok.
TITKÁR S azzal
Máris halálra ítéled magad.
HÁFEZ Nagyon helyes. Épp így képzeltem el.
JIMENEZ Őrség, hé, őrség!
(Beözönlik az őrség.)
ŐRSÉG Itt vagyunk, uram.
JIMENEZ Álljatok el az ajtókat.
ŐRSÉG Elálltuk.
JIMENEZ Most aztán gyorsan. Rajta. Kezdheted.
ÉRSEK Szerelmes mór testvéreim, mi most az
Atya, Fiú és Szentlélek nevében
Megkeresztelünk titeket.
(Nagy sietve szentelt vizet locsol a megdermedt mó-
rokra. Amikor Háfezhez ér, az elszánt mozdulattal
kiveri a kezéből az aspersoriumot.)
HÁFEZ Bitang!
(A katonák odarohannak, földre döntik, majd felrán-
gatják és kihurcolják az ajtón; Háfez eközben:)
Vigyázzatok, mórok, vigyázzatok.
Akármit tesztek, úgyis mind megölnek.
Bitangok, őrült, átkozott bitangok.
Hazug, hitetlen gyilkosok. De nem baj,
Allah hatalmas, Allah bosszút áll.
HUSSZEIN Szörnyű.
TITKÁR Nos, ezen ijedtség után
Megállapítom: a jelenlevők
Kivétel nélkül megfelelnek az
Új alkotmány minden feltételének.
ÉRSEK Ti híveink, derék arabjaink,
Teljes jogú alattvalók maradtok.
Krisztus egyháza védelmez ezentúl,
Így hát nem is kell útra kelnetek.
ACHMED Megtarthatjuk a gyermekeket is?
TITKÁR Megtarthatjátok, természetesen.
JIMENEZ Hát örülök és szívből gratulálok.
Ti most talán még duzzogtok, de én
Már bízom is. Bízom bizalmatokban.
Akármire legyen szükségetek,
Ezentúl bátran fordulhattok hozzám,
Segítni fogok nektek, amiben csak
Segíthetek: keresztapátok lettem.
Hivatkozhattok erre mindenütt.
Hogy ne felejtsem: miután ezentúl
Muzulmánok már nem élnek közöttünk,
Nyilvánvaló, hogy nem lesz többé szükség
Mecsetekre, sőt iskolákra sem.
ACHMED Keresztapánk, ne bántsd az iskolánkat.
HUSSZEIN Az nem muzulmán, az csupán arab!
JIMENEZ Minden erődnek el kell esni egyszer.
(A mórok rémülete láttán, megenyhülve:)
Nem holnap, no. Ezt még meggondolom.
Hát áldjon Isten. Áldásom reátok.
(A hatalom képviselői elvonulnak.)
ACHMED Hát így vagyunk, emír. Megvolt ez is.
HUSSZEIN Irtózatos, Achmed, irtózatos.
Soha, de aztán soha életemben
Nem láttam, még csak fel se tételeztem
Ilyen cinizmust és perfídiát.
ACHMED Hát így vagyok. Hát áruló vagyok.
Nincs Allahom – viszont keresztapám van.
Szegény Háfez, vajon mi lesz vele?
HUSSZEIN Őt megölik. Kétségkívül kivégzik.
ACHMED Bátor gyerek. Bátran viselkedett.
Hű volt. Ámbár, ha jól meggondolom,
Ilyesminek már sok értelme nincsen.
HUSSZEIN Még mindig több, mint amit én teszek.
Ő megmentette a becsületünket,
Én mindhiába jártatom a szám.
ACHMED Allah akarja. Mindent ő akar.
Hiszen neked még igazságod is van:
Amiben egykor ellenálltunk néked,
Az, látod, mégis bekövetkezett.
Míg itt vagyunk, mind ugyanott vagyunk.
Te legalább önként lettél keresztény.
HUSSZEIN Engem, uram, már kényszergetni sem kell:
Önként, előre mindent megteszek.
Ó Istenem, hogy szégyellem magam.
ACHMED Úgy küzdöttél – hogy is? –, mint egy oroszlán.
Hitetlentől több el se várható.
HUSSZEIN Nem az a baj, Achmed, nem az a baj,
Hogy megtagadtam hitemet, hanem
Hogy megtagadtam a hitetlenségem.
Az, hogy hitetlenül hitet tetettem.
ACHMED De azután már szinte hitted is.
HUSSZEIN Ha túl sokáig mímeli az ember,
Mintha elhinne valamit, hát végül
El is hiszi. Elhittem?
ACHMED El bizony.
HUSSZEIN Hiába volt, öreg, hiába volt.
Amiért én ezt mind magamra vettem,
Az mégse megy. Nem megy. Sehogy se megy.
ACHMED Hagyd el, ne bánd. Mi már nem is vagyunk
Alkalmasak az életre – s ha élünk,
Lesz mód levonni a konklúziókat.
HUSSZEIN Igen. Ha élek még, mindent belátok.
S jóvá teszek mindent, ha meghalok.
IV. FELVONÁS
1959. április 18. Kibédi László szoba-konyhás kolozsvári lakása. Margit és László van a színen.
LÁSZLÓ Ma tárkonyos leves és másodiknak
Sült pulyka volt. Az Isten áldja, Margit,
Maga még mindig nem beszél velem?
(Margit nem szól. Frissen főtt feketekávét oszt szét két csészébe, egy tálcán.)
Megtébolyít a hallgatása, Margit.
Mintha nem volna épp elég bajom,
Még itthon is sanyargat. Kérve kérem,
Szokjon le erről – hagyja abba már.
(Margit néma csendben egy csésze feketekávét tol László elé.)
Hagyjon fel ezzel, Margit, kérve kérem,
Hisz valósággal félek hazajönni.
Mi lesz, ha egyszer már nem is jövök?
(Margit nekilát a saját feketéjének.)
Jól van, szívem, legyen, amint akarja.
A dac dacot szül, bosszút szít a bosszú:
A hallgatást növelje hallgatás.
(Jó ideig néma csendben kávéznak. Margit gondosan megpótolgatja a cukrot László feketéjében.)
Hiszen nem is tudom, mi volt a vétkem.
Kérem, legalább ezt árulja el.
(Margit néma csendben szürcsölgeti a feketéjét.)
Irgalom, Margit. Azt se tudva, mért,
Beismerek most, azt se tudva, mit,
Csak béküljön ki, és felejtsük el.
(Margit nem szól.)
S ez így megy már – mióta is? – talán
Tíz napja. Kész bolondokháza. Margit!
Margit, magához szólok, hallja-e?
(Margit Lászlóra néz, de tovább is szó nélkül iszogatja a feketéjét.)
Ha legalább a tulajdon fejétől
Jött volna rá a truccolósdijára!
De jól tudom, a zsarnok édesapja
Találta fel, s használja fegyverül
Sok éve már – saját családja ellen.
(Margit szó nélkül elszedi László elől a csészét.)
Hát nem restelli saját édesapja
Viselkedésmintáit venni át?
Hol marad akkor az egyénisége?
(Margit az egész kávéskészletet tálcára rakja.)
Ez nem maga, Margit, ez nem maga.
Ez László bácsi női változatban.
(Margit kifelé indul a tálcával.)
Csakhogy őneki volt mentsége is.
Mi Finta Lászlót nem ezért szeretjük.
Ő gürcölt is, miközben hallgatott.
(Margit kiviszi a tálcát; László házikabátot ölt, és hanyatt fekszik a díványon. Margit visszajön.)
Margit, hiszen már maga sem gyerek.
Nincs már nekünk olyan sok évünk hátra,
Hogy duzzogásra tékozoljuk el.
(Margit leül egy fotelbe; olvas.)
Kár, Margit. Kár az életünkért, Margit.
(Mindketten olvasnak. Kisvártatva megszólal a csengő: Margit kimegy ajtót nyitni, László is feltápászkodik a díványról. Bejön egy fiatalember, Benkő kolléga, László tanítványa; feltűnően jó minőségű aktatáska van nála. Az első felvonásbeli Hasszánnal azonos.)
BENKŐ Kezét… illetve jó napot kívánok.
A professzor elvtársat keresem.
MARGIT Itthon van kérem. Hozta Isten. Ott van.
LÁSZLÓ Benkő kolléga, nem? Kerüljön beljebb.
BENKŐ Bocsánatot kérek a zaklatásért.
Olyasmit tetszett mondani, ha egyszer
Szükségét érzem, felkereshetem.
MARGIT Tessék csak, tessék. A professzor elvtárs
Bármikor bárkit szívesen fogad.
Ő roppant kedves és roppant beszédes:
Magában is órákig elcseveg.
LÁSZLÓ No, foglaljon helyet, kedves kolléga.
Épp jókor jön. Miben segíthetek?
BENKŐ Tessék nézni, nemrég egy ünnepélyen
Elszavaltam a Vezessen a pártot.
Kíváncsi lettem, merre céloz az, hogy
„Külön kerékként”.
LÁSZLÓ Nos, utánajárt?
BENKŐ De hiszen az csodálatos vers, kérem!
Őszinte, mély, tömör, tökéletes.
A legmagasabb színvonal, amit
Egy gondolkodó lírikus elérhet.
LÁSZLÓ Megtisztelő.
BENKŐ Professzor elvtárs, kérem,
Hogy lehetett azt megtagadni? Hisz
Az sokkal jobb a Vezessen a pártnál!
LÁSZLÓ Ízlés kérdése, kár vitatni.
MARGIT Látjuk.
LÁSZLÓ Különben azt a verset én nem is
Tagadtam meg, csak épp beépítettem
Egy új morális konstellációba.
BENKŐ Valahogy mégis korszerűbbnek érzem,
S őszintén szólva igazabbnak is.
LÁSZLÓ Mit tudjuk mi, kedves Benkő kolléga,
Mi igaz és mi nem. A költemény
Egy élethelyzet megnyilatkozása…
MARGIT Mert látja, kérem, a professzor elvtárs
Elképzelése szerint az igazság
Csak attól függ, hogy mit kíván a kor.
Az akkor volt, ma már ez lett igaz.
BENKŐ Elnézést kérek, jól megértem én, hogy
Ez a mi nagy emancipációnk
Eszméinket is relativizálta.
De az igazság tán mégsem lehet
Valami és a fordítottja is.
LÁSZLÓ Bizony lehet. Bizony lehet. Maga,
Kedves kolléga, ugye filozopter?
Kantról tanult? Ő ezt fedezte fel.
BENKŐ Bocsásson meg, tanár elvtárs, nekem
Nagyon komoly kérdésem volna.
LÁSZLÓ Nos?
BENKŐ Az, amit most el tetszett mondani,
Hogy fér össze a Vezessen a párttal?
LÁSZLÓ Kedves kolléga, erősen remélem,
Nem provokálni jött.
BENKŐ Ó Istenem,
Hogy is lehet ilyet gondolni rólam?
Csak hát a verse – az nagyon, nagyon jó!
Az életem adnám oda, ha én
Írhattam volna. Elszavalhatom?
LÁSZLÓ Ne, Isten ments. Nincs semmi kínosabb,
Mint más szájából hallani a versünk.
MARGIT Tudja, kedves, a kényes verseket nem
Élőszóra, csak nyomtatásra szánják.
LÁSZLÓ Gondolja meg. Egészen más a helyzet.
A költő meg az olvasó ma már
Az együttlétnél is bizalmasabb
Kettesben van – ezért olyasmit is
Kimondhat, amit hangosan soha.
MARGIT A Vezessen a párt elmondható,
Csak a Külön kerék nem mondható el.
LÁSZLÓ Úgy is van. Mert az egyik csak személyhez,
A másik már közösséghez beszél.
MARGIT Amiből is nyilvánvaló, hogy a
Professzor elvtárs minden érdekéhez
Sietve gyárt egy új elméletet.
BENKŐ Igen, ezt tudjuk. Mindenütt beszélik.
A professzor elvtárs nagyon okos.
(A megjegyzés kis derültséget kelt.)
MARGIT No, mondja el, hisz látom, hogy ezért jött.
Ő dugjon addig vattát a fülébe,
S megesküszünk, hogy nem hallotta, jó?
BENKŐ „Mikor születtem, kész volt a világ;
tudásomnak volt híja, nem az égnek,
tudatlanságom láttatott hibát
ott is, hol lelkesedtek már a vének.
Soká hitette velem valami,
hogy küldetés az én megszületésem:
az ó világon kijavítani
ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.
Sokáig ünnepeltem úgy magam
– táplálta büszkeségemet alázat –,
mint alkatrészt, melyre szüksége van
a mindenséget összetartó váznak.
Országokat bejártam; otthon is
– látszatra tétlen – ott se ültem resten,
betűk világába merülten is
a helyemet, a helyemet kerestem.
Hiába. Ép, egész, tökéletes
a pokol is, a föld is és az ég is.
Hadd járjon a világ! Fölösleges
külön kerékként elkeringek én is.”
MARGIT Igazán szépen mondta el, köszönjük.
BENKŐ Ez nagyon jó. Nagyon, nagyon, nagyon jó
Ez összevág még Heideggerrel is,
Csak egyszerűbb.
LÁSZLÓ A gondolat nem új,
Legfeljebb tán a megfogalmazása.
A jámbusok viszont sántítanak:
Emlékszem, mennyi kínom volt velük.
MARGIT Mit is akartam kérdeni? Igen:
Maga, kedves, egzisztencialista?
BENKŐ Én semmiféle ista nem vagyok...
De nem vitás, hogy Klages vagy Camus
Jól fejezik ki élethelyzetünket.
LÁSZLÓ Fiatalember, mit beszél? Hisz az
A svábbogarak filozófiája!
BENKŐ A vereségé. Úgy van. A miénk.
LÁSZLÓ Nem értem. Akkor mért fogadjuk el,
S ragaszkodunk mi megszállottan az
Osztályszemponthoz a politikában,
Ha maga mégis vereségben él?
BENKŐ De hát miért is hinnők mi magunkat
Győzteseknek, ha vesztesek vagyunk?
LÁSZLÓ Gondolja meg: a nemzeti bukásból
Mi társadalmi győzelmet faragtunk!
Erre ment rá a teljes nemzedékem.
Szabadítónak hívtuk mi a győztest,
Aláírtunk, beálltunk, csatlakoztunk,
Megtagadtuk magunkat is műveinket,
Nem magunkért: a jövőért. Azért, hogy
Maga győztesnek tudhassa magát.
S akkor most mégis vereségről hallok.
Úgy gondolja, mindez hiába volt?
BENKŐ Hiába volt, tisztelt professzor elvtárs.
A Külön kerék van érvényben most is.
MARGIT Kérdezze meg a professzor elvtársat:
Ahogy Heidegger a csótányoké,
Ez, amit most előadott, nem a
Kollaboránsok filozófiája? –
Tudja, ahogy a franciák is értik.
LÁSZLÓ Kedves kolléga, mondja meg a kedves
Feleségemnek, hogy a franciák
Az ellenségükkel kollaboráltak.
MARGIT Míg mi magunk a jóbarátainkkal.
LÁSZLÓ Akik mégiscsak új világot hoztak.
MARGIT Kérem, kérdezze meg tőle: mihelyt a
Győztes világa – máris új világ?
LÁSZLÓ Nem kellett ahhoz győznie, hiszen
Látjuk, hogy új.
MARGIT Hisz látjuk, hogy a régi.
BENKŐ Én mást látok. Az emberi közösség
Szerkezete megváltoztatható,
Törvényei nem változtathatók meg –
S így mindig új, de mindig régi is.
LÁSZLÓ Nagyon igaz, nagyon találó, látja,
Már csak ezért sem kell belenyugodni
Soha semmilyen vereségbe. Lesz még,
Lesz még kibúvó! Azok odaát –
Na látja, ők most tényleg vesztesek!
Ott most már tényleg a kollaboránsok
Világa jött el. Déryt is bezárták.
(Margit elunja a témát, és kimegy a konyhába.)
BENKŐ Professzor elvtárs olyan lényeges
Különbséget lát az ő helyzetük
És a miénk közt?
LÁSZLÓ Látok, óriásit.
Oda idegen hadsereg vonult be,
Míg innét, tőlünk, épp hogy kivonult!
BENKŐ Nahát, azért van itt is hadsereg.
LÁSZLÓ Igen, de más. Azoknak odatúl
Most odalett a szuverenitásuk,
S mégis úgy kell majd viselkedniük,
Mintha megvolna. Megjósolhatom:
Ha tán nem is lesz még nemzethalál,
Szellemi és morális életük
Évtizedekre meghasonlik. Így lesz.
BENKŐ Míg itt, minálunk?
LÁSZLÓ Nálunk legalább
Reálisak a viszonyok, ezekből
Valódi gondolat csikarható ki.
Nagy röneszanszot jóslók itt. Magának,
Kedves kolléga, nyitva áll az útja:
Amire képes, elvégezheti.
BENKŐ Fantasztikus. Én pont fordítva látom.
Professzor elvtárs, meg kell vallanom:
Azonkívül, hogy verset mondani,
Tulajdonképp tanácsot kérni jöttem.
LÁSZLÓ Tessék, Benkő kolléga, hallgatom.
BENKŐ Amit hisz, én azt nem hiszem. Szerintem
Nincs helyünk már nekünk „Ibériában”.
Mit is keresnénk itt, egy fiatal,
Erős, totális államban, ahol
Máris dühöng a nacionalizmus?
Hiszem viszont, hogy el kell menekülni,
Kivándorolni késedelem nélkül,
De azonnal, de máris – soha semmit
Nem éreztem ilyen világosan.
Tanár elvtárs, most jött egy alkalom,
Kiszökhetnék – mit tetszik mondani,
Elmenjek-e?
LÁSZLÓ Ne, semmi szín alatt!
Maradjon most mindenki ott, ahol van.
Minden szökés és megfutamodás
Pozíciónkat gyöngíti. Ne menjen.
BENKŐ De hát mi itt idegen test vagyunk.
Nincs itt minékünk már jövőnk – hogy is
Mondjam? – innét már kivonult az Isten.
Mit őriznék, milyen pozíciót?
LÁSZLÓ A bennszülött jogos pozícióit
Nézze, én most egy könyvet írtam, épp
El is vetették irgalmatlanul.
Mi ott gyalázzuk és emésztjük egymást,
Ahol lehet. Nos, azt fejtem ki benne,
Hogy a magyar nyelv tán az őslatinból
Keletkezett.
BENKŐ De hát, professzor elvtárs,
Ez nincsen így.
LÁSZLÓ Mért, maga tudja, hogy van?
BENKŐ Amit tudok, az persze nem egészen
Biztos, hogy úgy van. De így biztosan nincs.
LÁSZLÓ Hát hiszen én sem mondom biztosan.
Elméletem afféle feltevés,
Egy lehetséges kombináció,
Amely azonban megcáfolhatatlan.
Úgy gondolom, ez a világos út,
Hogy polgárjogot vívjak ki magunknak
Minálunk is, Európában is.
BENKŐ A professzor elvtárs? Európában?
LÁSZLÓ Látja, kérem mi itt. a kontinensen
Barátok nélkül élünk ezer éve.
Nem tűrnek el, nem tudnak befogadni,
Mert idegen a nyelvünk. Most tehát
Szemükbe vágom: nemhogy idegen, sőt
A legősibb, a leggyökeresebb.
Helyünk van itt, urak, helyünk van itt!
BENKŐ A professzor elvtárs sok nyelvet ismer?
LÁSZLÓ Én, kérem, csak románul s franciául
Beszélek jól. Mért volna fontos ez?
BENKŐ A szanszkritot sem tetszik tudni?
LÁSZLÓ Nem;
Az ész a fontos itt, kedves kolléga,
A nyelv megvan a szótárakban is.
BENKŐ Kétségkívül. Na persze, persze, így van.
Csak hát az ötlet túlontúl merész.
A városban, hogy szavam ne felejtsem,
Azt is beszélik, hogy professzor elvtárs
Mindig kotlós tojásokon kotol.
LÁSZLÓ (nagy önuralommal nyeli le a bántást:)
Nahát, mért lenne ez kotlós tojás?
Ahhoz, hogy egy ilyen nagy épület
Felépüljön és biztosan megálljon,
Nem nyelvtudás, hanem koncepció kell.
BENKŐ Jaj Istenem, hogy elkéstem. Talán már
El sem jutok a szemináriumra.
Tanár elvtárs, kérem, bocsássa meg,
Hogy elraboltam drága idejét:
Nem is hiszi, milyen sokat tanultam.
LÁSZLÓ Ugyan, kolléga, mért szabadkozik?
De azt, amiről az előbb beszéltünk,
Ne kockáztassa meg. Ne, semmiképp!
(László kiszól a konyhába:)
Margitka, kérem, fiatal barátunk
Indulni készül, búcsúzni akar.
(Margit előjön a konyhából.)
MARGIT Nagyon örültem, kedves, Isten áldja.
Egészen jól, hibátlanul szaval.
BENKŐ Köszönöm szépen, kezét csókolom.
LÁSZLÓ Mit is akartam mondani? Kolléga,
Ha ideje és kedve lesz, azért
Még jöjjön el, örömmel látom mindig.
BENKŐ Félek, terhükre lennék.
LÁSZLÓ Látja, kérem,
Én most annyira elmagányosodtam,
Hogy napokig – mit mondok, hetekig –
Az sincs, akihez szólnom. Néha-néha
Már attól tartok, összeforr a szám.
(László kikíséri tanítványát, aki az aktatáskáját készakarva az asztalon felejti.)
MARGIT A táska, hé, a táska!
BENKŐ Jaj, a táskám!
(A tanítvány visszajön, László kint várja az előszobában.)
Tessék nézni, az apám pszichiáter.
Derealizált valóságtudat,
És irreális önértékelés.
Nagy bajban van. Tessék vigyázni rá.
(Benkő kolléga elmegy, hamarosan László is visszajön az előszobából; hanyatt dől a díványon; ismét olvasásba merül. Margit a fotelből nézi.)
LÁSZLÓ Nem megy, hát nem megy. Semmiképp se megy.
MARGIT Mi nem megy, László?
LÁSZLÓ Hát az egyetem
Megmentése és fenntartása. Látja,
Például ez a művelt és okos
Fiatalember is – mi másra képes?
Ott volna csak a helyén. Most pedig
Készül kiszökni. Nem megy, mégse megy.
MARGIT Ne lásson maga mindig rémeket,
Hiszen még megvan, épp csak összevonták.
LÁSZLÓ Most összevonták, ugyebár, merő
Barátságból és szolidaritásból –
Hiszen túlzás is, hogy kettő legyen.
Aztán a közös tárgyakat román
Professzorokkal adatják elő –
Énistenem, hát persze, hogy románul.
Azután már a filológiára
Sem lesz igény – hiszen túltermelés lesz.
És így tovább, Margit, és így tovább,
Amíg már semmi sem marad belőle.
És akkor majd hiába születik meg
Közöttünk Einstein – kárpitos marad.
MARGIT Maga mindig a legrosszabbra gondol,
LÁSZLÓ Így is van, Margit. Azt tapasztalom,
Hogy a valóság pesszimisztikus.
Itt mindig a legrosszabb hírek és
Legaljasabb gyanúk szoktak beválni.
Hisz lényegében ezt is tudtam én,
Mindig is tudtam, hogy nem menthető meg.
MARGIT Dehogyis tudta. Úgy viselkedett,
Mint akinek garanciái vannak.
LÁSZLÓ Meg is álmodtam, emlékezhetik.
MARGIT „Szöveg, amelyet röptével a híg
Szelekbe ír a fecske – ez az álom.”
Nem maga írta ezt véletlenül?
LÁSZLÓ Az emberből, ha alszik vagy ha részeg,
Csak az jöhet ki, ami benne van.
MARGIT Hát akkor mégis mért viselkedett úgy,
Mintha semmit se tudna?
LÁSZLÓ Nem tudom.
MARGIT Megmondom én: mert így kényelmesebb volt.
Mindent tudott, de meggyőzte magát,
Hogy semmi baj, hogy így van helyesen.
Micsoda ember! Tyúk legyek, ha értem!
Maga mindig a legfurfangosabb
Érvekkel áll elő, hogy azt tehesse,
Mit is? Amit a felsőbbség akar.
LÁSZLÓ Így ismer engem, Margit?
MARGIT Így bizony.
LÁSZLÓ Mért vádoltak tehát diverzióval?
MARGIT De mért nem lett következménye, mért?
Mért hagyták, hogy megússza? Maga a
Legagyafúrtabb konformista, László,
Aki valaha érveket talált, hogy
Kiszolgálhassa ellenségeit.
LÁSZLÓ Egy eredeti konformista. Nem rossz.
Mondhatna tán példát is?
MARGIT Szívesen.
Itt van mindjárt a könyve, amiért
Annyit gyötrődik – az mi másra jó,
Mint hogy magát álhitbe rejtse, és
Behízelegje közéjük latinnak?
LÁSZLÓ Nem magamat, Margit. Minket. Magát is.
MARGIT S én, hogy ne bántsam, hosszú hetek óta
Mást sem teszek, csak erről hallgatok.
LÁSZLÓ Azt hittem, trucc, most kiderül: kímélet.
Nem baj, szívem, még így is megható.
MARGIT Vagy nem gyártott a múltkor is egész
Fantasztikus elméletet, csupán hogy
Aláírhassa azt a bizonyos
Értelmiségi állásfoglalást?
Most, ötvenhatban volt, emlékszik-e?
LÁSZLÓ Rég volt, igaz se volt, felejtsük el.
MARGIT Olyasmit mondott, hogy ez lesz az ára
Jogainknak és intézményeinknek.
Mintha bizony megalkuvások árán
Jogot lehetne vásárolni. Na,
Most láthatja, mi lett belőle.
LÁSZLÓ Látom.
Igaz, becsaptak, nem tagadhatom.
MARGIT Nem, László, maga mindezt lényegében
Jól tudta, hiszen álmodott is róla.
Nem is ígértek ott maguknak semmit.
Egyedül maga csapta be magát.
LÁSZLÓ Igaz, Margit, most tetten ért. Igaz.
MARGIT Nemhogy jogot és intézményeket,
Hanem megtorlást kaptak érte.
LÁSZLÓ Így van.
MARGIT Betiltások és letartóztatások,
Börtön, csatorna, meghurcoltatás…
Csupa széthullt család, jövőtlen élet!
Pedig nem történt semmi.
LÁSZLÓ Semmi sem.
Rettenetes ez, rettenetes ez.
Nemhogy cserébe visszaadták volna,
Amit apránként elloptak, hanem még
Továbbiakat lopnak el, miközben
Bosszút is állnak mindazért, ami
Meg sem történt. Hát mondja meg, miért
Büntetnek most?
MARGIT A szégyenért, uram.
A félelem miatt, amit kiálltak.
A vádakért, amelyeket maguk
Felhoztak ott. A nagy beolvasásért!
LÁSZLÓ S még tán azért is, hogy a bosszúállás
Nyomása alatt a továbbiakban
Minden továbbit elvehessenek.
MARGIT És maga ezt vásárnak vélte, László!
Megalkotott egy szép elméletet,
Csak hogy tovább is szolgálhassa őket.
LÁSZLÓ Látom, maga már a politikát is
Kitanulta, hogy kínozhasson.
MARGIT Ó, nem,
Rájöttem én már, László, mi a helyzet.
Maga sosem azt mondja, amit gondol,
Hanem csak amit nézete szerint egy
Cél érdekében mondania kell.
Az igazság nem is szempont magának.
LÁSZLÓ Ilyen vagyok. Ilyennek szült anyám.
MARGIT S a legrosszabb, hogy mindez egybevág
Saját személyes érdekével is.
Hogy is ne írna akármit alá,
Mihelyt ettől függ a pozíciója?!
LÁSZLÓ Hát mit tegyek, szívem, ilyen vagyok.
MARGIT Ilyen is volt, de ilyen is maradt:
Hamis. Hamis. Utánzat. Nem arany.
Nem igazi, nem tiszta, nem valódi.
LÁSZLÓ Jaj Istenem, ne! Margit, kérve kérem,
Ne kezdjük ezt, mert megbolondulok.
MARGIT Míg arról volt szó, hogy külföldre jusson,
S ott tanulhasson: unitárius volt.
Mihelyt az lett a cél, hogy megbecsült
Költővezér és professzor lehessen:
Maga azonnal kommunista lett.
Mikor meg akart házasodni, rögtön
A legmagasabb, legfenségesebb
Erkölcsi tógát öltötte magára,
Úgyhogy már meg is sajnálta az ember:
Ez ám a tiszta, ártatlan legény, ezt
Valódi hőstett lesz megváltani!
S mik derültek ki, László, uramisten,
Mik derültek ki később! El se hinném,
Hogy akad még a földön egy ilyen
Alávaló, hazug és mocskos ember.
LÁSZLÓ Margitka, kérem, úgyis épp elég
Bajom van – mondja, mért tetézi meg?
MARGIT Hiszen magának igazija volt!
Hiszen maga a háremébe vett be!
Hiszen maga nehéz a földnek, László.
LÁSZLÓ Nehéz, Margit, nehéz. De lássa, kérem,
Bármilyen züllött állat legyek én,
Van egy erényem is: mindent bevallok.
MARGIT És ezzel máris felmenti magát.
LÁSZLÓ Nem élhetek örökké bűntudatban.
MARGIT Bánná a bánat, hogy milyen volt, László,
Csak az a baj, hogy ilyen is maradt.
LÁSZLÓ Gondolja meg, elmúltam ötvenéves:
Ha akarnám, se lennék már ilyen.
MARGIT Ilyen ma is, és mindig is ilyen lesz:
Hamis, hamis, utánzat, nem arany,
Nem igazi, nem tiszta, nem valódi.
(László letérdel, karjaival átkulcsolja és a padlóhoz veregeti a fejét.)
LÁSZLÓ Jaj Istenem. Jaj, édes Istenem.
Jaj Istenem.
MARGIT László, mi lelte? László!
LÁSZLÓ Jaj Istenem. Jaj, édes Istenem.
MARGIT Laci, az Isten szerelmére, kelj fel.
Mi van veled? Na gyere már.
(Margit feltámogatja és a fotelbe ülteti Lászlót.)
LÁSZLÓ Maga
A legádázabb ellenségem, Margit.
A legnagyobb ellenségemmel élek
Tizenkét éve egy fedél alatt.
MARGIT Én, ellenséged? Én? Jaj Istenem,
Micsoda gonosz állat vagyok én!
Én, féreg, nemhogy vigyáznék, reád,
Még kínozlak, pedig rajtad kívül
Az égvilágon senkim sincs. Laci,
Elmondok én most valamit neked.
Bevallom most, hogy ez az én egész
Nagy finnyásságom és igényességem
Merő legenda. Úgy hitettem el
Veled s magammal, hogy ki tudja, hány
Udvarlóm közül választottalak ki,
S ezért csalódtam akkorát. Nem úgy volt.
Énnekem zsenge csitrikorom óta
Nem udvarolt az égvilágon senki.
Engem senki sem választott magának,
Nem is csodáit, nem is kerülgetett,
Nem is kívánt. Úgy éldegéltem ott,
Vásárhelyen apámék nimbuszával,
Mint holmi aggszűz, csúnya vénkisasszony.
És akkor jöttél te, édes Laci,
Kedves Laci: egy mély és tiszta költő!
Jöttél, akit már álmomban se vártam,
Túlszárnyaltad minden reményemet.
Nemhogy énnekem tetszett volna téged
Megváltani – te váltottál meg engem!
Ez az igazság, ez a színigazság.
Azért mondom, hogy lásd, ki vagy nekem.
S akkor még én gyötörlek! Kérve kérlek:
Viseli el engem, foglalj életedbe.
Hisz nélküled én senki sem vagyok.
LÁSZLÓ Ne, Margit, ne. Azért ezt nem szabad.
Nem kell mindent kimondani, hiszen
Tizenkét évi hallgatás után
Mi úgyis tudtunk már egymásról mindent.
Ezen a mocskos ittvaló világon
Nem érdemel már senki töredelmet,
Isten sem méltó arra, nemhogy én.
Csillogj, Margitka, csillogj szabadon,
Álmodj, ne félj, ne légy alázatossá,
Maradj te önmagad – annál is inkább,
Mert látod, az én asszonyomnak lenni,
Az lassacskán már semmit sem jelent.
(László gyengéden magához vonná, de Margit megmerevedik, tiltóan emeli szájához ujját, és kibontakozik öleléséből. A jelenetet roppant kínosnak, de egyúttal megszokottnak kell képzelnünk; nyilván nem először történik így.)
MARGIT Ne, László, ne. Minek szamárkodik?
Nem volt elég a gyötrelemből, ember?
(Margit kimenekül a konyhába, László egyedül marad; most már csakugyan magában beszél.)
LÁSZLÓ Menj csak, rohanj csak, vidd hisztériádat.
Látod, szegény, ha voltak bűneim,
Hát vezeklésül mértelek magamra.
Talán magad sem vagy másképp vele.
Kettős pokol az emberi pokol:
Itt vezekel a vezekeltető is,
Hát akkor mások mért kíméljenek?
Kotlós tojás. Nahát, úgy kell nekem!
Ő szökni fog, én lebeszéltem volna.
Mért tettem ezt? Egész kis röneszansszal
Kecsegtettem, pedig hogy mennyire
Nincs már jövőnk, legjobban én tudom.
Úgy belém rágta magát a hazugság,
Hogy nem tudok már igazat beszélni?
Van bűn nagyobb, mint tanítványainkat
Átejteni? Én nagy bűnös vagyok.
Kotlós tojások. Édes Istenem,
Nemcsak diverzáns, most már dilettáns is!
Mindig kotlós tojásokon kotoltam?
Így megzápult az életem? Miért?
Mióta van ez így? Emlékszem, egyszer
Azt mondta nekem valaki: ha élünk,
Lesz mód levonni a konklúziókat.
Ki volt? Mikor volt? Álmodtam csupán?
Az álmaim, a látomásaim,
Az ismétlődő történelmi álmok!
Ki ez? Madách. Lehetséges, hogy én most
A történelem örökkön örökké
Megismétlődő álmát álmodom?
Nos, itt vagyok talpig hitetlenül,
Egy szétfoszlott álhitbe burkolózva,
Mindenfelől kiátkozottan és
Álságokon kotolva – itt vagyok
Egy irgalmatlan asszonnyal, akit
Magam kergettem mély hisztériába –
Itt álmodom a végképp kiürült
Égbolt alatt, és nincs sehol remény.
Olyankor kéne meghaljon az ember,
Mikor semerre sincsen már kiút.
Bár meghalnék, bár elmennék szegény
Elátkozott nővéreim után.
Legalább ez az örökös nyomás,
A kisebbség, a vereség nyomása
Az oktalan üldöztetés nyomása,
Elmúlna rólam. Istenem, miért kell
Rámenni erre emberéleteknek?
Hisz amióta megvagyok, ezért
Küszködtem én, és semmi haszna nem lett.
Hisz mindent, amit vétettem, ezért
Vétettem én – és semmiképp se ment.
Akármit tettem, mind kotlós tojás volt...
(Öklével veri a fejét.)
Kotlós tojás ez is, kotlós tojás.
Hát rendben van. És most már mit tegyek?
Pusztuljak el? Használhatok vele?
Igen, talán használhatok. Magukra
Ébreszthetem latinjainkat, és
Példát adhatok hűségből. Igen.
Elő kell venni már a régi tervet.
Ha így halok meg, az jeles halál lesz.
Ezt tehetem még. Ezt még tehetem.
Próbáljuk meg. Kis életemben bármit
Véthettem, azért mindig tudtam én, hogy
Jön alkalom még jóvá tenni mindent.
Ha életem merő megalkuvás volt,
Halálom most már tüntetés legyen.
(A konyhaajtó felé tekint)
Hát ővele mi lesz? Szegény fejünk,
Mi jól megjártuk. Isten áldja, Margit,
Most elmegyek és nem jövök haza.
Künt mindenütt vonatok zakatolnak,
Vasak kopognak, sínek zengenek.
Rég úton van a fél hatos személy is.
Zakatol már a vonatom – megyek.
(Felöltőt, kalapot vesz, és elmegy hazulról.)
V. FELVONÁS
1516. A spanyol katolikus inkvizíció granadai kirendeltségén. A III. felvonásból ismerős Érsek és Államtitkár van a színen; mindkettő Jimenez helyettese, egyik egyházi, a másik állami téren. Mondhatni a helyettesek presztízs-civakodásánák vagyunk tanúi.

TITKÁR Azért nem értem, mit vesződsz velük.
Nyolcvanezer aranydukátot adtak
Károly királynak, hogy kímélje őket.
Gondold csak el, nem nyolcat: nyolcvanezret.
Visszakapták garanciáikat,
Megtarthatják a fegyverük, a nyelvük…
A széljárás is új, ha új király van:
Ők szentek most és sérthetetlenek.
ÉRSEK A szentséget nem adják, nem veszik.
A hit nem áru, jó uram, a vallás
Tisztasága nem árusítható ki.
Hogy képzeled, csak leszúrják az árát,
És azontúl már akármit tehetnek?
TITKÁR Ne szálljon szembe főpap a királlyal.
ÉRSEK Ne mondjon ellent papnak a király.
TITKÁR Nahát, azért gondold meg, mit beszélsz.
ÉRSEK Ifjú királyod jól tudhatja, hogy
Nincs hűségesebb támasza minálunk.
Uralkodjék ő békében, a többit
Csak bízza ránk, uram, csak bízza ránk.
TITKÁR De minek is, tisztelt atyám, mihelyt
A vagyonuk már nem kobozható el?
Hol éri meg? Miféle haszna lesz?
ÉRSEK Titkár uram, ez más: ehhez nem értesz.
Hát azt hiszed, a vagyonuk miatt
Pereljük mi a mórokat?
TITKÁR Mi másért?
ÉRSEK Lapos kincstári felfogás – ne hidd.
Jól összevág a régi rágalommal.
Ne hidd, uram. Ezek az átkozottak,
Amióta csak megkeresztelkedtek,
Szemérem nélkül kürtölik világgá,
Hogy mi csupán az aranyaikért
Vallatjuk; irtjuk, égetjük meg őket.
Nincs így, uram.
TITKÁR Hát hogy van, szent atyám?
ÉRSEK Krisztus egyháza bízatott reánk.
Hogy szervezzünk mi Krisztus seregéből
Hideg, kemény, irgalmatlan hadat,
Hogy neveljünk mi elszánt katonákat,
Míg várunkban, sőt templomunkban mórok
Sumákolnak és eretnekeskednek?
Ti türelemről fecsegtek, miközben
Ők a spanyol nép jellemét, a Krisztus
Világvallását veszélyeztetik.
Nincs helyük itt. Nem tűrhetők tovább.
Ha bármiféle széljárás miatt
Kollektíven még nem számolhatók fel,
Egyenként mégis megtehetjük ezt.
De hát, uram, azonnal itt a prímás,
A főnököd – ő jobban tudja nálam.
Nem foghatom fel, mért nem oktatott ki.
TITKÁR Kioktatott ő! Ne feledd, atyám,
Jimenez érsek nemcsak inkvizítor:
Államügyekkel is foglalkozik.
Úgyhogy számunkra szempont a király is.
ÉRSEK Mit szurkapiszkálsz folyton a királlyal?
Ember, nem vagy te mór véletlenül?
TITKÁR Nem én, uram. Viszont amit te művelsz,
Határozottan államellenes.
Saját jövőnket számolod fel ezzel.
ÉRSEK Az állam csak a vallás álruhája.
TITKÁR Az államé a vallás, szent atyám.
(Egy feldúlt szerzetes ront be; egészen ki van kelve a képéből; még a köteles tiszteletadásról is megfeledkezik.)
SZERZETES Nahát, én ilyet még sohasem láttam. Soha életemben
nem láttam ilyent.
ÉRSEK Csak fel ne döfj. Mit nem láttál? Mi az?
SZERZETES Az a mór, érsek uram, az az átkozott mór odalent.
Nahát, ez mindennek a teteje. Soha elképzelni sem
tudtam ilyesmit.
ÉRSEK Mi van vele? Nem vall?
SZERZETES Mindent bevall.
Az égvilágon mindent, érsek uram. Szinte kérdezni
sem kell, énnekem még eszembe sem jut valami, ő
máris bevallja. Mintha csak könyvből olvasná, úgy
fújja az összes halálos vétket, magára vesz minden
elképzelhető eretnekséget. Nézzünk oda, egészen ki-
hozott a sodromból, én ilyet még sohasem láttam.
TITKÁR Biztosan nagyon megkínoztad. Valld be:
Túlzásba vitted.
SZERZETES Nem, egyáltalán.
Hisz éppen ez az; ez éppen a rettenetes.
Amikor mások körömszakadtig tagadnak, sírnak,
hazudnak, mentik az életüket, úgyhogy már szinte
meg is sajnálja őket az ember – ez a mór, ez a
szerecsen átok, mindennel kipakol rögtön.
TITKÁR A gutába! Én kíváncsi vagyok rá.
ÉRSEK Nagyon siralmas állapotban van?
SZERZETES Mért volna? Kutya baja. Mondom, hogy hozzá sem
nyúltunk, nem adott alkalmat erre. Leült velem
szembe, a székre, s egyetlen kicsi kérdésre már fújta
és fújta. Olyan bűnökkel vádolja magát, amiknek
neve sincs. Ezeket apróra elmagyarázza. Meggyőző-
désem, hogy hazudik; nem is vesz komolyan minket.
Ez éppen a rettenetes. A gunyoros készség, amivel
kollaborál, az éppen a rettenetes.
TITKÁR A fránya mór! Biztosan valami
Elszánt, fiatal fickó.
SZERZETES Ó, dehogy.
Roskatag öregember, uram, egyáltalán nem vesz ko-
molyan minket. Hiába figyelmeztettem, hogy jegyző-
könyvet vezetünk, minden szava bizonyíték lesz, ő
csak fújja, csak fújja.
ÉRSEK Térj magadhoz, beszélj értelmesen.
Foglald most össze: mi bajod a mórral?
SZERZETES Az, hogy megaláz. Saját kárára hazudik. Túlzásba
viszi a beismerést. Érsek atyám, nekem vannak oda-
lent eszközeim, de hát ilyesmiért mégse kínozhatom
meg! A kutya szentségét, azt sem tudom, mit csi-
náljak.
ÉRSEK Ne káromkodj, tinó. Ezek szerint
Tiszteletlenül viselkedik a
Hitvédelemmel?
SZERZETES Azt kell mondanom.
ÉRSEK Hozd fel azonnal. Nézzünk a szemébe.
(A Szerzetes elmegy.)
TITKÁR Látod, atyám, épp ezt mondom neked.
Olyan tömegű port kavarsz, hogy azzal
Lejáratod a tekintélyetek.
ÉRSEK Míg a tekintély félelemre épül,
Ettől te minket sose félts, uram.
TITKÁR Hisz hallhatod, miféle önvédelmi
Stratégiákra kényszeríted őket!
Lelkemre kérlek, hidd el, szent atyám:
Nem támad ebből semmiféle jó.
Te tömegesen elégetteted
Eretnekséggel vádolt mórjainkat,
Úgyhogy már szinte füstölög az ország.
Népünnepélyünk a mórégetés lett.
Ez nálunk most a közvilágítás.
Megrontod ezzel saját népedet;
Felszámolod az egyenes adózást;
Kizársz a művelt nemzetek közül;
Megbénítod a diplomáciánkat.
S miért? A puszta lelkükért. Hiszen
Mióta önként adtak nyolcvanezret,
Már vagyonuk sem konfiskálható.
Tisztelt atyám, saját lelkedre kérlek:
Legyen elég. Ne pörlekedj tovább.
ÉRSEK Lelkemre kérdem: van neked fogalmad,
Hogy megbízásom folytán én akár egy
Államtitkárt is perbe foghatok?
TITKÁR Tudom, atyám. Volt példa erre is.
Még szerencse, hogy nemsokára itt lesz
A főnököd – majd kioktatgatunk.
(A szerzetes behozza az első és harmadik felvonásbeli Achmedet: meg van öregedve, de azért még bírja magát.)
SZERZETES Ez az, uram. Ez az az átkozott mór.
Feljelentéssel vettük át a héten.
(Az Érsek egyetlen kézmozdulattal kiküldi a Szerzetest.)
ÉRSEK Nézzünk oda, nem vagy te ismerős?
Valahogy olyan ismerős a képed.
ACHMED Ezt nem csodálom. Te kereszteltél meg.
Kár volt, uram, most kínlódhatsz velem.
ÉRSEK (Az Államtitkárnak magyarázza:)
Ez az a mór, tudod, az az okos mór,
Akit együtt kereszteltünk meg egykor
A volt madrásza ullamáival*****.
ACHMED Nem úgy, uram. Az a roppant okos mór
Husszein barátom volt. Ő már nem él.
TITKÁR Elégették?
ACHMED Nem. Megölte magát.
Husszein Al-Rúmi önként lett keresztény,
S önként választott vértanúhalált is.
Urak, ti nem is hallottátok ezt?
Már meghalni sem érdemes. Szegény
Azért többet remélt a gesztusától.
ÉRSEK Úgy hallom, te, nem-épp-olyan okos mór,
Hogy gúnyolódsz az inkvizícióval.
Ha bölcs nem is, azért szamár se légy.
ACHMED Nem gúnyolódom, Isten ments, atyám,
Ha ökör is, bolond még nem vagyok.
Csak hát, tudjátok, ami odalent van,
Az tűrhetetlen, az kimondhatatlan,
Attól egészen odalesz az ember.
Felfoghatatlan, ami odalent van.
Ti jártatok már lent egyáltalán?
TITKÁR Nem jártam, de még járhatok, ha élek.
Érsek urunk már meg is invitált.
Mit láttál lent? Nem tudhatnám előre?
ACHMED Irtózatos, uram, irtózatos.
Képzeld magad egy tág kovácsműhelybe:
Bűz, fújtató, csöbör, izzó parázs.
Bútorokat is képzelhetsz beléje:
Komoly, nehéz, megbízható padok,
Alattuk vérmocsok, körmök, szakállak.
A falakon szerszámok mindenütt:
Parasztkonyhában láthattál ilyesmit:
Nyársak, csigák, de főképpen fogók:
Egész vagyon, egész kis arzenál!
És odatúl a fel-fellobbanó
Parázs fényében két izomkolosszus,
Két csupasz vállú alvilági ördög:
Alig várják, hogy valamit tagadj, és
ők azon nyomban rád rohanjanak.
Hát nem. Hát nem. Hát nem. Hát azt azért ne!
Nézhetnek engem bármilyen butának,
Azért bolondnak mégse nézzenek.
ÉRSEK (Akit az Államtitkár jelenléte mindvégig rendkívül
feszélyezett:)
Nahát, jó ember, mindez nem azért van,
Hogy használják, hanem hogy féljetek!
Mit vallottál be?
ACHMED Mindent, szent atyám.
S azonfelül is valamicskét. Mindent.
ÉRSEK Amit lent mondtál, semmi sem igaz?
ACHMED Semmi, uram.
ÉRSEK És mit szólnál, ha mégis
Igaznak vennők? Mit tennél te akkor?
ACHMED Hát meghalnék. Ez úgyis hátra van még.
A sors – az úgysem elkerülhető.
ÉRSEK S most, miután már nem vagy odalent,
Azt állítod, hogy semmi bűnöd nincsen?
ACHMED Nem állítom. Ki volna bűntelen?
Nézd csak, uram, te nagyon jól tudod,
Hogy erőszakkal kereszteltetek meg.
Mondhatnók, hogy az efféle keresztség
Nem érvényes – mindazonáltal én
Komolyan vettem és azóta is
Betartottam minden játékszabályt.
Mindenki bűnös. Én is az vagyok.
De nem fogok eretnekségbe esni,
Nem, soha, semmi szín alatt. Ezért
Minden szabályt aggályosan betartok.
Én már, uram, gondolni sem tudok
Olyasmit, amiből bajom lehetne.
Még így is érhet persze rágalom,
S abból még így is bármit elhihettek,
De az már csak hamisság lesz. Nekem most
Az igazság az egyetlen esélyem.
Hát így vagyunk. Megérted ezt, atyám?
TITKÁR Te gyáva vagy?
ACHMED Ezt nem tudom, uram.
Tán mégse gyáva, inkább csak lojális.
ÉRSEK Van vagyonod?
ACHMED Nincs. Mikor útra kelt
Granadából az arab egyetem
(Hogy már spanyolként érjen Alcalába),
Én állástalanul maradtam itt.
Nincs hálistennek. Mondtam is: manapság
Csak annak van igaza, akinek
Egyebe sincs.
ÉRSEK Ez az én emberem.
TITKÁR Uram, atyám, mi szándékod vele?
ÉRSEK: Semmi, csak éppen levizsgáztatom.
Na, most aztán belátod: sohasem
A vagyonuk miatt pöröljük őket!
TITKÁR Inkább máris belátom, szent atyám.
Bocsásd el. Bárcsak jönne már a főnök.
ÉRSEK Nahát, ha jönne, máris itt lehetne.
ACHMED Megkérdezhetnék, valamit, uram?
Ti most Jimenez érsekről beszéltek?
TITKÁR Róla.
ACHMED Itt lesz? Őt várjátok? Lehet?
Lehet, hogy mégis megsegít az Isten?
ÉRSEK Mit vársz te tőle? Mért örülsz neki?
ACHMED Hogyhogy miért? Ő a keresztapám.
TITKÁR: Ó, te szamár, te naiv öregember,
Te azt hiszed, ez számít valamit?
ACHMED Számít. Hát hogyne. Ő még a spanyol
Nagyinkvizítor, vagy rosszul tudom?
ÉRSEK Ha ő is, abból mi következik?
ACHMED Hát idejön, és megszabadít engem.
Azt mondta: „Bátran fordulhattok hozzám.
Segítni fogok nektek, amiben csak
Segíthetek” – sosem felejtem el.
ÉRSEK Ha mondta is, tehát most mit tegyen?
ACHMED Énistenem, tán mégse hagyja, hogy
Megégessék saját keresztfiát?!
TITKÁR Javíthatatlanul, bután naiv vagy.
ÉRSEK Vagy nagyon is okos. Képzeld, uram,
Ha eddig még nem vetted volna észre,
Ő engem most a prímással zsarol meg.
Igaza is lehet – tévedhet is.
ACHMED Kérdezhetnék még valamit, atyám?
ÉRSEK Nem bánom, kérdezz.
ACHMED Érsek uram, én
Spanyol, keresztény honpolgár vagyok.
Megkereszteltél, hogy azzá lehessek.
Én ezt beláttam, és azóta is
Betartottam minden játékszabályt.
Úgy gondoltam, ezt tudva elbocsátasz,
De látom, mégis vallatóra fognál.
Mi kifogásod van még ellenem?
ÉRSEK Egyetlen súlyos kifogásom az,
Hogy nem keresztény vagy, hanem eretnek.
ACHMED Ez nem igaz, uram. Ez nincsen így.
ÉRSEK Vagy te hazudsz, vagy én. Nahát, fogadjunk.
Tíz perce sincs, hogy azt mondtad nekem:
A sors – az úgysem elkerülhető.
Mondtad te ezt? Ezt mondtad, ugyebár?
ACHMED Azt mondtam.
ÉRSEK Mármost hallgass ide, mór,
Hiszed te azt, hogy földi tetteink
Üdvösségünkre vagy kárhozatunkra
Szolgálnak majd, a végítéleten?
Hiszed, hogy Isten büntet és jutalmaz?
ACHMED Hiszem, uram.
ÉRSEK Vagyis mi tetteinkért
Felelősek vagyunk?
ACHMED Feltétlenül.
ÉRSEK S azt is hiszed, hogy sorsod fel van írva
Istennél, sőt egy hajszál sem esik le
A fejedről Isten szándéka nélkül?
ACHMED Mindezt hiszem és vallom, szent atyám.
TITKÁR Ó Istenem, szamár! Hogyan lehetnék
Én tetteimért felelős, mihelyt
Predesztinált vagyok? Akkor csupán
Isten felelhet mindenért, csak Isten!
ÉRSEK Nem is vitás. Erkölcs és felelősség
Feltétele a szabad akarat.
(Az Érsek rendkívül elégedetten, szinte már megenyhülve dől hátra a székén, és beszél tovább:)
Hát látod, kérlek, így kell ezt csinálni.
Nem kell ahhoz csípőfogó, parázs,
Se porkoláb, se spicli – semmi sem kell.
Egyszerűen csak nekik kell szögezni
Tévtanaik fogalmi gyöngeségét,
Jellegzetes ellentmondásait.
Tapasztalat szerint így minden áttért
Muzulmán rögtön rajtacsíphető.
ACHMED Rosszul feleltem, szent anyám?
ÉRSEK Bizony.
Te Istent mondasz és Allahra gondolsz.
Itt, pontosan saját fülünkbe gyóntad
Nyilvánvaló eretnekségedet.
TITKÁR Sajnálom, tényleg megbuktál, apó.
A mentséged csak az, hogy provokáltak.
ÉRSEK Hát Istenem, még azt se? Eszerint
Mire való az inkvizíció, és
Mire vagyok én jó egyáltalán?
ACHMED De hát ez most már végleges, uram?
Legyőztetek? Már nem kell védekeznem?
ÉRSEK Még várjuk meg keresztapádat is.
TITKÁR Hogy tanúskodni kényszeríts? Azért
Sátáni fickó vagy te, szent atyám.
(Az Érsek mosolyogva élvezi diadalát.)
Hol késhet? Most már biztosan nem is jön.
ACHMED Nem baj, uram, nekem tán jobb is így.
Rég szégyellem, hogy eddig is megúsztam
Hisz tudtuk ezt. Hisz mondták is sokan:
„Ne térjetek meg, úgyis kinyomozzák.
Olyan különös démonok ezek:
Kínpadra vonják az emberfiát,
Mert keresztény – és megsütik, amért mór.”
ÉRSEK Ki mondta ezt? Kitől hallottad ezt?
ACHMED Tudhattuk jól, hiszen már végbement:
Így bántatok ti a zsidókkal is.
De erőszakkal keresztelni meg
Egy népet, csak hogy újra végbemenjen –
Már megbocsáss, ez túltesz mindenen!
ÉRSEK Halljuk, ki az. Ki mondta, amit mondasz?
ACHMED Vesztes vagyok, tehát szabad vagyok.
Most már akármit mondhatok, ki bánja.
Meg is teszem. Hát mért maradtam én
Utolsónak a régiek közül?
ÉRSEK Nos, kik azok a régiek? Beszélj.
ACHMED Hatan voltunk, uram, hatan a mór
Madrásza régi tanszemélyzetéből.
Hatan, uram, hatan. Hármunk azonnal
Kivándorolt, mihelyt bejöttetek.
TITKÁR Ők jártak jól. Ez volt a helyes út.
ACHMED Elmentek hárman, hárman itt maradtunk.
A hű Háfezt megöltétek. Husszein
(Na látod, őt nem csípted volna rajta!),
Husszein szegény megölte önmagát.
Én életben maradtam, szégyenemre.
Soron vagyok. El kellett jönni ennek.
Hát lássátok csak, milyen érdekes:
Emberben nép pusztult, a népben ember:
Hatunk sora a mór nép sorsa lett.
TITKÁR Egyet se tarts, öreg, nemzethaláltól.
Csak nemrég kaptatok garanciákat.
Elégiád ma már nem indokolt.
ACHMED Garanciák, uram, garanciák!
Hogy is hihettem én garanciáknak?
„Ha ti egységes államot akartok,
És abban nem lesz hely idegeneknek,
Spanyolországban minden arabot
Kivétel nélkül meg kell ölnötök.”
Emlékeztek ti erre, érsek úr?
ÉRSEK Honnét emlékeznék? Mi ez? Ki mondta?
ACHMED Husszein emír, az a roppant okos mór.
Tudjátok, ő hitetlen volt, s azért
Keresztelkedett meg önkéntesen,
Hogy megmentse a népét. Így se ment.
ÉRSEK Hitetlenül, mondod? Önkéntesen?
Szándékosan szivárgott táborunkba?
Álhitbe bújt? Ez nagy szentségtörés, mór!
S te tudtad ezt? Van sírja? Hol a sírja?
Hitemre és a szent keresztre mondom:
Kiásatom és megégettetem.
ACHMED Nincs sírja már. Nem tudni, hol a sírja.
ÉRSEK Épp te ne tudnád? Na, majd odalent
Eszedbe jut, ne félj, eszedbe jut.
Elfelejtetted, mi van odalent?
Nem bőgted itt, hogy ne nézzünk bolondnak?
ACHMED Ne is, uram, ne is. Hanem ha így van,
Hát Istenem, most megbolondulok.
(Kinyílik az ajtó, mélyen meghajolva behátrál a Szerzetes és beengedi Jimenezt. Megtört öregember, egyszerű ferences csuhát hord, nem kísérik már katonák, csakis szerzetesek. Ezek is csuhában, csuklyásan, mezítláb vannak, mereven járnak, nagyon hasonlítanak a sakkjátékbeli gyalog figurákhoz. Az egész bevonulásban van valami álomszerű.)
ACHMED (Ahogy Jimenez belép, Achmed azonnal eléje borul:}
Keresztapám. Itt van keresztapám.
Uram, az Isten szerelmére, ments meg.

JIMENEZ: Ki ez?

ÉRSEK: Egy mór, egy nyomorult eretnek.

TITKÁR: Az életéért könyörög.

JIMENEZ: Hiába.
(Bosszúsan megkerüli Achmedet és az asztalfőhöz áll; a szerzetesek
követik. Fontosabb dolgokról van szó; Achmedről mindnyájan meg-
feledkeznek.)
Hát uraim, kedves barátaim,
Ha nem is éppen pontosan, de mégis
Eljöttem, nehogy megbántódjatok.
Most már szükségem lesz jóindulatra.
Magam sürgettem itt tanácskozást,
De tudjátok meg, mától fogva én
Sem a spanyol királyság kancellárja,
Sem bíboros, sem prímás nem vagyok.
TITKÁR: Visszavonulsz, tisztelt urunk? Lemondasz?
JIMENEZ: Köszönöm, kedves jótevőm, te mindig
Mindenre kedves szavakat találsz.
Mondhatjuk így is. Igazság szerint
Elvesztettem király urunk kegyét.
Elvéreztem a mór garanciákon.
Én sok mindent lenyeltem életemben,
De épp mindent lenyelni nem tudok.
Lemondattak, megbuktattak, megöltek.
TITKÁR: Téged, urunk? Az egyház és az állam
Mindenható kormányosát, Oran
Hősét, Alcala megalapítóját?
ÉRSEK: Téged, atyám, az egységes spanyol nép.
A mestermű megalkotóját, téged?
TITKÁR: Hiszen, urunk, te egymagad csináltál
Spanyolországból világbirodalmat!
JIMENEZ Ne vidd túlzásba. Tettem, amit tettem.
Egy világjátszma bábja voltam én.
Királyunk van****** – már nincs szükség parasztra.
Jól is van így; másképp nem is lehet.
ÉRSEK Nem voltál báb.
TITKÁR Vezér voltál, urunk.
JIMENEZ Most már érzékeny búcsúmon kívül
Azért is jöttem, hogy tisztem letudjam.
Titkár uram, hogy teveled mi lesz,
Azt nem tudom; új garnitúra jön;
Te mindig is kímélted mórjainkat;
Ha lesz eszük, még hasznodat veszik. –
De néked, kedves érsek, át kell adnom
Az Egyház és a Szent Offícium
Teljes hatalmú felügyeletét.
(Átadja pásztorbotját az Érseknek és megáldja őt.)
Viseld most gondját becsülettel, kérlek,
Mindaddig, míg a pápa valakit
Helyembe állít. Úgy remélem: téged.
ÉRSEK Döntő szavad van ebben, szent atyám.
JIMENEZ Kezed szabad, de nem mulaszthatom
Lelkedre kötni vezérfonalam:
Spanyolország a spanyol nemzeté.
Aki még nem spanyol, az már eretnek.
ÉRSEK Híven betartom. Isten úgy segéljen.
JIMENEZ Végül csak ennyit: én egy egyszerű
Barát vagyok, s most meghalni megyek.
Megvádoltak, hogy elvakult spanyol,
Könyörtelen karrierista voltam,
Pedig nem tettem semmit magamért,
S ha vétettem, tán megbocsát az Úr.
ÉRSEK Azért, amit az államférfi vétett,
A szerzetes bocsásson meg magának.
EGO ABSOLVO TE – feloldozunk.
JIMENEZ Hát látjátok, urak, nekem eléggé
Mozgalmas élet adatott, azonban
Nem kezdeném újból. Nem én. Nem én.
(Jimenez megáldja őket és elmegy; a szerzetesek követik, mint valami sakkfigurák. Ugyanolyan álomszerű volt ez a jelenet is, mint a II. felvonásbeli, csakhogy személytelen, mondhatni kollektív álom.)
TITKÁR Ez volt tehát Cisneros bíboros.
Nahát, amért most megbukott, azért
Nem volt ő éppen senkiházi.
ÉRSEK Nem.
ACHMED Én megbuktam. Ő megbukott. Te megbuksz.
Ragozható ez, szent atyám. Na látod,
Ilyesmik vannak Allahnál felírva.
Te nem is sejted, hogy betelt a sorsod,
Ő tudja már az időpontot is.
ÉRSEK Honnét kerülsz elő, te szemtelen?
ACHMED Magad hívattál nemrég a pokolból.
ÉRSEK Sebaj, most visszaküldelek, ne félj.
Mit is akartam még kérdezni tőled?
Igen. Hát szóval hol van az a sír?
ACHMED A sír sehol sincs. Én bolond vagyok.
TITKÁR (gyorsan közbeszól, menteni próbálja Achmedet:)
Tíz évig húztunk együtt, szent atyám.
Tudom, hogy most megváltozott a helyzet:
Te nagyra nősz, én senki sem leszek...
(Az eszme győz – az exponense rámegy.)
Mégis tulajdon érdekedben kérlek:
Ne pörlekedj te fölöslegesen,
Ne áss elő te holtakat, hisz látod,
Ezen bukott le már elődöd is.
ÉRSEK Éppen azért, mert megbukott, uram,
Éppen azért kell most helyére állnom.
ACHMED Én megbuktam, ő megbukott, te megbuksz.
Az jó ebben az inkvizícióban,
Hogy rajtaveszt az inkvizítor is.
TITKÁR Nyughass, apó, ne ingereld, bolondja.
Ma főnök lett, és akármit tehet.
ÉRSEK A mindenségit, megbukott uracskám.
Te összefogsz egy mórral – ellenem?
Tíz éve épp, hogy együtt gürcölünk;
Tíz éve már, hogy türelemmel étetsz;
Torkig vagyok, uram, a türelemmel.
Komoly szavam van, kérlek, jól jegyezd meg
A hívő ember nem lehet türelmes.
Aki türelmes, már eretnek is.
ACHMED (a Titkárhoz beszél:)
Vigyázz, uram, ez téged is megéget.
ÉRSEK Könnyen megeshet. Nem először mondom,
Hogy küldetésem folytán én akár egy
Államtitkárt is perbe foghatok.
TITKÁR Már államtitkár sem vagyok.
ÉRSEK Ezért
Mondom: vigyázz! Na, hol van az a sír?
ACHMED (mintha csak könyörgőre fogná:)
Atyám, uram, mondd, van neked anyád?
ÉRSEK Kinek ne volna, szemtelen?
ACHMED Hát ott van,
Az édesanyád bűzös valagában.
TITKÁR Megőrültél. Azonnal abbahagyd.
ACHMED Egy frászt hagyok én abba bármit is.
A kárhozott már nem illemtudó.
Veszett kutyák vagytok ti, szent atyám,
Hazug, gonosz veszett kutyák, bolondok.
Miattatok szégyellem én, hogy élek,
Miattatok bánom, hogy megszülettem,
Miattatok őrül meg itt az ember,
Miattatok sír Isten – aki nincs.
TITKÁR Nahát, elég. Elég volt.
ÉRSEK (ordítva:) Csend legyen!
ACHMED Megállj, megállj, te átkozott gazember,
Most olyan tükröt állítok eléd,
Hogy belesápadsz, megőrülsz, lemondasz.
(Az Érsek válaszképpen kétszer megrázza az asztalon álló csengőt.)
Volt itt egy nemzet – megkereszteltétek.
Van egy keresztény nép – eltörlitek.
Krisztus vallását gátlástalanul
Használjátok hatalmi célotokra,
Mint valami bunkósbotot, kaszát.
Sok éve, hogy szentségtörésben éltek,
Miközben mégis hitről prédikáltok.
Ártatlanokat öltök, holtakat
Hantoltok ki, hogy sírjuk se maradjon.
Vért áldoztok, halállal ünnepeltek,
Mészároltok a szeretet nevében.
Nincs még egy állat rajtatok kívül,
Hogy fajtestvérét kéjelegve irtsa.
Ti vagytok most a világ szégyene.
Az univerzum bűnözői vagytok.
Inkább pusztuljunk el mi vesztesen,
Semhogy efféle démonokká váljunk.
Jaj a vesztesnek? Jaj a győzteseknek!
Mindenkinek jaj. Jaj Ibériának.
Győzelmetek után ti, szent atyám,
Levedlettétek emberségetek,
S olyan pimasz és cinikus hiénák,
Olyan bitang és aljas dúvadak
Maradtatok, hogy már csak szánni tudlak.
(Bejön a Szerzetes két félmeztelen pribékkel – valóságos pokolbeli ördögökkel –, akik intésre megragadják Achmedet. Achmed megváltozott hangon folytatja:)
Bármit teszünk, ti úgyis mind megöltök.
Úgy döntöttem, hogy máris öljetek meg.
Csalás a hit és átok a reménység.
Szánlak titeket, szerencsétlenek.
(Úgy kell elképzelni, hogy eközben teljesen elsötétül a színpad, a következő pillanatban azután a háttérben fellobban Achmed máglyája. Az elharapózó máglyatűzben a bohócsipkás Achmed mondani próbál valamit, de fel van pöckölve a szája. Aztán a máglyatűz magasba csap és az egész színpad, sőt a függöny is lángra kap tőle. Afféle színházi balesetet kell képzelni itt. Végül a függöny lemegy.)*******
* Reconquista = visszahódítás, honvisszafoglalás: a mórok kiszorítása Ibériából; az egységes spanyol nemzeti állam megteremtése.
** Az emír szó jelentése: Mohamed egyenes (nőági) leszármazottja.
*** A granadai madrászáról, tehát egy egyetemi rangú világi főiskoláról van szó.
**** Jimenez de Cisneroa ebben az időpontban még nem volt főinkvizítor, csak bíboros-hercegprímás és kancellár. Két év múlva lett azzá. Hasonló történelmi pontatlanságokra a sűrítés végett a továbbiakban is sokszor ráfanyalodtam.
***** Ullama vagy ulema = értelmiség; az arab-mohamedán társadalom művelt elitosztálya
****** I. Fülöp uralkodása semmiképp sem tekinthető interregnumnak, de a közérthetőség (Jimenez teljhatalmának érzékeltetése) végett én hallgatólagosan mégis annak veszem.
******* JEGYZET
A szaracén arab közösség 711 és 1610 között, kereken kilencszáz évig élt Ibériáiban.
Ebből a mórok csaknem nyolcszáz évig államalkotók voltak; utolsó váruk, Granada eleste (1492) után spanyol fennhatóság alá kerültek, és lépésről lépésre veszítették el szerződésben kikötött jogaikat. 1502-ben minden mórt erőszakosan megkereszteltek, a következő évszázadban aztán eretnekség vádjával rendszeresen ítélték őket máglyahalálra. Végül 1610-ben rendeletileg betiltották nyelvük és viseletük használatát is. A fegyveres felkelésnek, ami emiatt tört ki, csak a spanyol áldozatait 70000-re becsülik; hogy a kezdetben kétmilliónyi mór közül hányan pusztultak el akkor, senki sem tudja. A kevés túlélőt széttelepítették a félszigeten.
Azóta tehát nem élnek mórok Spanyolországban. Nem maradt egy sem.
Megjegyezném még, hogy mértékadó spanyol gondolkodók (Ortega, Madariaga) ezt a folyamatot történelmük legnagyobb szerencsétlenségének tekintik így játszotta el Spanyolország az esedékes polgároskodást, s egyúttal a világuralmat.
A szövegben előforduló versidézeteket Szabédi László műveiből válogattam, ennek ellenére munkámban nem Szabédi, hanem Kibédi László jelenik meg. Gondolati fogantatású, fiktív figurámban valóságos személyt gyanítani súlyos tévedés volna. A két sors tagadhatatlanul sok mindenben analóg; amikor egyikre gondoltam, kétségkívül gondoltam a másikra is, de én a tragikus végű, tisztelt és szeretett költő magánéletéről soha semmit sem tudtam, Kibédiék reakcióit egytől egyig saját tapasztalatomból merítettem – így hát semmilyen azonosítást nem vállalok.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék