Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. június, I. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Lászlóffy Aladár

Lászlóffy Aladár

Lapp sámándob

Egy alkacsapat jött keletről,
szállt ide, megdöbbentő,
korai esemény, ügyetlen testük
toccsan a pocsolyákban, hiszen akkor
a tundra megint kibújt a
bamba bajokból, tél volt,
s vége ma délben a télnek, ropogva
leomlik a hó fal, roppan,
száradni kiteregették az elbontott sátrak
repedő bőrlepedőit s a tiszta északi fényt,
már tegnap éjjel ott lobogott, sercegve
a pengő ég peremén, hogy a
farkas látta a medvék árnyékát,
és akkor egyre kivehetőbben elkezdett
zakatolni a sűrű semmi. Valahol messze,
tompán, ahol a szikkadt dombok
mögött igazi erdők helyett az összeterelt
nagy rénszarvasnyájak figyelő fején remeg
az agancsok ágrengetege,
ott indult,
mintha horpadó fémen gurulna a hold,
aztán feldobogott az éjszaka szíve:
minden hadaró üteme mondat,
szó, betű, pontjel minden
magányos dobbanása,
durván, hevesen,
vádlón mondja, rúgja az ég kapuját,
mely odafenn a szegények paradicsomában
se pusztán rongyfal, mint idelent a
sátoré, de tömör ezüst, bronz, tömb,
tömb, minek a tömbje, ha nem a megkövesült
szíveket szedi össze a sarkok rengetegéből,
a régi mezőkről kaparja ki, mint éhes állat
télen a hó alól, kongó patákkal a kéklő
északi szél. Mert van valami,
amit ha verővel vernek, ütővel ütnek, amit
ha csak megérintenek bozontos, bamba, piszkos
poétái a legeldugottabb emberi zugnak,
van valami, ami akkorát dobban,
jajongva robban,
hogy hallja, hallgatja, hallja
a többi az elemi éjszakában,
és figyel, és elcsendesül. Mert
itt kezdődik a mondat,
ha üzen a minden.


Járó harang

Vajon kiért harangoznak?
Egyet hoznak? Százat hoznak?'
Bólogatnak és temetnek.
Panaszolnak az egeknek.

Jön a menet, megy a menet,
anyát, apát, testvért temet.
A harangok ittmaradnak,
mélabúsan bólogatnak.

Ennyi a harangok dolga:
zengve, helyben bandukolva
járnak ezer éve vélünk,
ők is élnek, mi se élünk.

Indulatunk hangosabban
zokoghat fel a harangban,
s távolodó harangszóra
messzebb szól a csendes óra.

Odabenn a láthatatlan
lét dobog fel a harangban,
íves tornyokig emelve
benne szól a lelkek lelke.

Döngő-fehér hang-galambban
milljom imahang-darab van,
együtt rajzanak és szállnak
tornyára a magasságnak.

Első szó, utolsó kenet,
érkezik a harang-menet,
térdig hóban és virágban
nyomunk marad a világban.

Valakiért harangoznak.
Egyet hoznak, százat hoznak,
járnak ezer éve vélünk,
mégis, mégis, mégis élünk.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék