Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. január, I. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Olvasónapló

Olvasónapló

TOLSZTOJ: ANNA KARENINA

(A regény.) Hogyan éljünk? Hogyan viseljük el az életet? Miként őrizzük meg önmagunkat a nevenincs áradásban ? – A XIX. századi francia, angol, német regény szabadság és függőség, tudás- és tudatlanság nemzeti arányainak kötelmében „különböző utakon” tesz erőfeszítéseket a válaszadásra: hol az élet teljes elutasítása, amit poétikailag érzelmi s intellektuális impassibilitás jelenít meg, hol az élet iránti totális bizalom, vagyis a sodrásban való laza elmerülés békéje (pl. George Eliotnál), hol pedig a kettő, szembenállás és alkalmazkodás dialektikája szűrhető ki belőlük, a „humanizmus fogalmaira érzékeny” szűrővel; mindamellett a megoldáskeresés köréből egyikük sem lép ki: a szakadék peremén zajló tanácskozás s a kétes túljutást eredményező hídverés aprólékos, pontos leírása köti le figyelmüket.
Tolsztoj nagyregényében nem tud válaszolni: villámsújtottan áll a szélen; számára a bukás értelmezhetetlen, lenyűgözően és megbabonázón az, ezért elsődlegesen és direkten a bukás ábrázolására, mintegy a mélység érzékelésének „dermesztő kényszerétől hajtva”, a tapasztalati anyag autentikus feltárására tesz kísérletet.
(Flaubert.) A Kérdés-megoldásban talán a francia regény a legradikálisabb (a teljesség értelmében használva a szót): a szenvedélytelen szemlélődés, a humánum szemszögéből „magasztosnak ítélt” értékektől elvonatkoztatva, közvetlenül a látványban keresi az artisztikumot. Számára az érték „az életen kívül található”; az Élet eszméit magáénak valló egyén s az élet összecsapásának az előbbire nézve tragikus következményét rezignáltán nézi; keserű, csalódott, szenvedéseiben edzett férfiként…
(Egyetemesség.) A múlt századi, orosz regény, a nemzetmeghatározás feladatát frissen felvállalva ártatlanabbul, reménykedőn és naivan, rutintalanul választja az életet, noha miként kortársai, „tisztában van” az egyéni törekvések klasszikus esélytelenségével. NEM DŐL BE Ő SEM! – Ugyan mi szavatolja a személyesség birtoklását (biztonságát), ha egyszer „minden, ami győz” – halál, gonoszság, arcnélküli hatalmak –: személytelen! Tolsztoj hősnője szenvedélyesen élni akar…
Mennyire képes „az egyén önnön metafizikai lényegében” megtestesíteni az ideák tökéletességét; az eszményt realizálni (a Hamvas-féle értelemben használva az igét)? Képes-e erre egyáltalán? (Poétika.) Tolsztoj nemmel felel, azonban a regény lepkehálószerkezete, mint egy láthatatlan tintával írt másik regény, titkosan mutatja e nem elvetését; – a forma „konvencionális tartalmaival” érzékelteti hitét az eszmények intellektuális birtoklásának LEHETjében. Nem a tragédia artisztikumát („a bukás tragikus szépségét”) énekli, hanem a tragédia üdvözítő erejét.
Shakespeare is keserűen, reményvesztetten néz szét a világban (egy világ van!), és minden további erőfeszítést céltalannak ítélvén töri el a varázspálcát. – Ez az ellobbanó, öngyilkos mozdulat: a tragédia színpadáról, „annak ellenére s amellett”, hogy bizonyítékát szolgálná a játszma elvesztésének, formába önti s medáliaként felmutatja az élettel szembehelyezkedő magatartást. A tragédia színpada előtt állva: a néző személyesség „ideális létében nem kételkedhet”: az értelemnek valami csekélyke töredéke mindenképpen érvényesíthető az élettel szemben, de minimum számítva: integritásának magvát biztos megőrizheti. AMI LEHET, AZ VAN IS!
Tolsztoj mint a forma művésze beemeli az eszményt a naturalista regénybe, s e tudatosan megidézett jelenlét (idő és súly) „talán az újkor utolsó nagy” tragédia-lehetőségét biztosítja...
(Anna.) A főhős természetesen nem beszél soha a lényegről, sem töprengéseiben, sem elhatározásaiban, sem célkitűzéseiben nincs aktualizálva a személyesség intellektuálisan ihletett eszménye. – Életkérdéseiről mintha teljességgel megfeledkezne, mintha valószerűtlen, szüntelenül valószerűtlenedő alak volna, miközben kapcsolatokba bonyolódik, liaisonokat köt, árnyékot vet s árnyék hull rá. „Ki ő?”
Tolsztoj ezüstös füstként lebegteti hősét a valóság fölött: egyfelől óvón kiemeli, másfelől jelképpé teszi (ami tán ugyanaz). Az abszolút személyességet „senki sem” birtokolhatja, – mert az élet nem tűri a tökéletes kiválasztódást, nem, de az élet furcsa mód maga szüli amarra az igényt. Anna túljut a felvetett eszmetörténeti problémákon, túl, vagyis felragyogva: a mai korra reflektálón (vagyis hát didaktikusan) olvassuk ki történetéből a tanulságot: egyedül a bukásban jelentkező tapasztalatok gazdagságában („bőség és birtoklás”) élhető meg a személyesség!
(Levin.) Vajon? A nagyregény önéletrajzi fogantatású hőse („a kendőzetlenül erőszakos mindennapiság vízjele”) lemond a személyességről, helyesebben valami olyasmiről, amihez tk. szinte nincs köze, „metaforikusan megközelítve”: hogy egy egyetemes eszmény állócsillaga szerint tájékozódjon, végül is annak a sejtéséről, miszerint egyáltalán egységesen megnevezhető volna a világ. E beláthatatlanság tudása „mégis szül” esélyt a megoldásra: Levin halálfélelmeiben, szorongásos állapotaiban felismeri az értelem lázadását „a személytelenség ellen”; – „ugyan lemond” a humanizmus ügyének képviseletéről, ám az értékmegőrzést mégiscsak lehetségesnek tartja abban a történelmi alakzatban is: a családja körébe, privát szféráiba visszahúzódva.
A tragédia „így lesz teljes”. Anna elbukik, utána pedig csak űr marad. (Amit bármi betölthet… Talán e bármitől való félelem irányítja Tolsztoj lépéseit sokat vitatott tolsztojanizmusa felé...)
(A regény.) Lehetőleg ismét abban kell reménykedni, hogy az Olvasóban az űr: üresség, vagyis hely, ahol „a regény épülhet fel” (JÓ FORMÁKON MÚLJÉK AZ ÉLET!), organikus anyagból felemelkedhet e hatalmas és finom szerkezet, ahogyan magból kinő a fa – sötétségből némi világosságra törő személyes küzdelem.

LÁNG ZSOLT

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék