Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1990. január, I. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Farkas Árpád

Visky András
hóbagoly

a hóbagoly hova rejtezik? világítja
s kézrekeríti a tolla, mely ápol s
eltakar, hol van az ő élete fája az
egyértelmű hómezőn, s hol a ködbe
rekedt hajóknak búgó torony, mely
önmagába zárja s őrzi élete törékeny
gyémántját?
a fénybe csak. Egyre
közelebb a ragyogáshoz, a sugarak
enyhet adó ketrecébe, mint a napraforgó,
mely őszidőn elhamvad egy évszaknyi
káprázatos lobogásban. így mutat utat
a magasban bolyongó fáradt madaraknak,
hogy fél a sötétben! mert látva látja
magát, s akkor leginkább áldozat ő,
mikor önnön tekintete elől elbujdosni
nem tud. kifekszik a hóra és vár. Meleg
szelek támadtát érzi.
szárnya tollazatától
menekülhet-e? lemeztelenítheti-e magasban
lebegő meleg testét, hogy elvegyüljön?
súlyos lenne hirtelen, tünékeny hóra
lapuló, mint a hernyó a lepke emlékezetében,
csak vadászik zavartan az északi sötétség
hosszú évadában, kiterjesztett
szárnyai messze ragyognak, csendben
van. de őt nem ejti el sohasem senki,
elhamvad egymaga önnön léte elfedező
ragyogásában, s messze hordják meleg
szelek, vissza, élete végtelen terébe,
a hóval s a fagyos csillagokkal


őszutó

honnan a fény, az évezredes ragyogás,
asztal felett lobogó gyertyalángok akár,
melyek alatt elfogyott a viasz tünékeny
oszlopcsarnoka, visszanyomultak a mélybe,
mint könnyű pompeiusi kövek, faragott
homlokukat föld iránt fordítván,
és a
morajlás honnan, amit hallanak állatok
is, mikor délidőben a fák alatt
elterülnek, elnyújtják nyakukat a
fűben, s eggyé válnak az idő hullámverésével,
eltűnt tengerek zúgása a kövek
emlékezetében, pompás csigákkal,
gyöngyökkel, ágbogas csontvázakkal,
a hús remegő gyümölcse rajtuk nem
terem már, s az izzás sem, mely egymás
felé tuszkol, részesévé tesz másikunk
csontkemény halálának.
hang és fény és
csont a világ, áthatolhatsz-e a pusztulás
földtani rétegein? csak elvegyülhetsz
pillanatra midőn fölemelsz egy korsót,
mikor szertejársz és előre tekintesz,
egyre csak előre, mint a sorsukat
ismerő nyugodt katonák.
hangok jönnek
feléd, megverik az ajtót, s te
örökké tárva-nyitva vagy, mint a
könyvek, fény hull reád, elvegyül
arcod ragyogásában néhány szelíd
égitest, mint a magyal márványzöld
levele az égnek visszavilágít, de
a mélyben a tenger hol lakozik, s
hol odafenn a csillag, mely ezredéve
nincs már, csak maradék fény formázza
hűen a térben? akár a pihenni nem
tudó csendes kéz, mely titokzatos
mondatot ró a falra, s eltűnik azután
a betűk vonalában, vagy mint a falevél
végleges rajzai az évszak barlangfalán.

az elszakadásban üzenhetsz véglegeset
csak. lebegsz az őszi szélben, mely
általad látható egyedül, a megmutatkozásért
küzd minden a földön, hogy magára kanyarítsa
pillanatra bár az idő pusztulásból szőtt
kőkemény palástját, kép legyen, s
keretezze a véges, kihullva az örökkévaló
láthatatlanból, nagyok ilyenkor vagyunk
tán. mikor törékenyen egymásra tekintünk,
közelebb, egyre közelebb kerülve,
s az
aláhullás gyönyörűséges táncában
másikunk részeként vagyunk. nem
lenni mily terhes nekünk, szemtől
szemben s külön-külön, feltörekedni
növényben, kőben, szárba szökkenni
saruban, sziklarésben s megkapaszkodni
valahol patakok közelében.
szertehull
minden, ami a láthatatlanból kiszakad.
a levél is erre készül az ág szunnyadó
áramában még. s alig sárga amikor
elszakad sietve és hópehely, csupa
kristály, megkövült muzsika, mire
már leér.
senki nem több ennél,
aki boldog


Kút

mily gyakran látom azt a gyermeket
a ház előtti kút körül, s gondolom
újra meg újra őt, nézését és riadt
derűjét magamra próbálván, mint
rejtett vizek tükrében az állatok
a lényüket keretező égboltot.

megállnak hirtelen, kilépnek az
örök menekülés sátorából, s leszegett
fejjel kémlelik létüket a mélyben és
a magasban, alakulhat-e nélkülünk
a világ? s szűntünkkel megszűnik-e?

ismerem a várakozást most is. az út
mentén, a sövények és bokrok között,
és hallom, hallom a hangokat, látom
létem mélyén az akkori arcot, mint
a kútban, nem lehetsz sohasem olyan
egyedül, és nem félhetsz úgy, mint
az időt hirtelen megismerő gyermek,
vár, a kút kávájára hajolva, mikor
tekint vissza a mélyből, mint aki
levetette, noha nem álarc volt.
leemelte fejéről és a mélybe vetette,
ő meg csupaszon maradt, s a kút kövére
tapadt, mint a mohák, aztán a
rettenetes, néma csobbanás, és
ami alant lett, már nem változott,
kitépte magát a törvényből s nem
illett rá a sors szövedéke, egy
görög dombormű akár, amelyen a sisak
büszke edényében a katona mása messze
világít.
a többedmagam súlyos teher
ily egyedül.
s látta a gyermek a
holdat is, ahogy belép könnyedén a
képbe, akár a szarvas, sötét agancsa
hegyén súlyos csillagok, eggyé lesz a
fejjel, fényével bátran keretezi, mert
nem az övé és gazdag. aztán alig
vizesen ki is lép az idő tavából és
tovább halad, az egész térben létezik
ő.
de a gyermek, a gyermek ott marad
a mélyben mindvégig s már kiragadhatatlan.
volna oly bátor prométheusz, aki a nedves
arcot visszaragadja, vagy oly ravasz
daidalosz. de a gyermek, a gyermek
elrohan újra meg újra az utca végére
s kémleli a messziről érkezőket,
felbátorodik azután, egyre feljebb hág
s hallván hallja: szél zúg a csillagok
sűrűjében

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék