Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. május, XI. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document

Kukorelly Endre

MEGFELELÕEN LELASSÍTVA

1. A séta

Fiatal nõ siet az utcán az õt bámuló férfiak között Ruth Orkin fekete-fehér fotóján, American Girl in Italy, 1951.
egy csomó, pontosan 16 férfi néz egy nõt
vagy ha nem nézi is, mindenképp foglalkozik vele: el néz, már nem néz oda, azért nem nézi, mert most felejti el
csak most tanulja meg
a másikat nézi, a többieket: azt figyeli, aki azt figyeli
az a felállás, hogy egy csinos amerikai turista, mondjuk Rómában vagy Nápolyban, sétálna nyugodtan, de nemigen sikerült neki, mert mindenki vele foglalkozik
nézegetné a látványokat, közben pedig õ maga a látványosság, hálóba kerül, tekintetek hálózatába, és ez, mint a pókfonál, megfogja, befonja, nem ereszti, alig ereszti el
az ilyesmi bámulás lelassít, megállít: egy arról a helyrõl láthatólag nagyon is sietõsen kifelé igyekvõ nõ áll lekötve a fényképen, 1951-ben, és most már
csak kíváncsi voltam, hogy
örökre, abban a láthatatlan hálóban, amit, az õt figyelõ férfiak tekintetének irányát meghosszabbítva, szépen a képre lehetne rajzolni
a fotó plakátméretre nagyított változatát Németh Gábor mutatta Grazban, egy kis utca, a már elfelejtettem, milyen Gasse egyik kapualjában, 1998. február 28-án
sétáltunk a túlzottan koraira sikerült tavaszi délelõtt, és úgy
gyalogolni rossz
a képet láttam már: nem a fényképet, hanem ezt az egy mozdulatlan, kimozdíthatatlan jelenetet, a faszikat így, ezzel a riadt lánnyal
gyalogolni állítólag Móricz Zsigmond szerint, jõ, pedig nem, mert ha sokat gyalogolsz, megfájdul a derekad, a talpad, a nyakad és így tovább, az meg miért volna jó idegen helyeken mászkálni tényleg mégiscsak varázslatos dolog
háromszor végig ugyanazon az utcarészleten, néhány sarok odafelé, vissza, aztán megint vissza, nagyjából ugyanazzal a sebességgel, ugyanaz és mindig egészen más
nem kicsit más, hanem nagyon
persze, csak ha engedik, ha békén hagynak
ha bámulnak, akkor nem
ezen a fényképen olasz csávók stírölnek egy spinét
pontos kép, pont ilyen a leosztás, a nõ ijedtsége, és az a frusztrált, férfiasan beszari agresszivitás, amit a nõ könnyelmûen kezelt, túl könnyen vett csinosnaklenni-provokációja könnyedén kivált
legszebb játék
a legszebb játék kezdeni valamit ezzel, kezelni a férfi és nõ egymásból kiváltott kölcsönös riadalmát
úgy mûködik, olyanok a szabályok, hogy a nõk irgalmatlanul elõkészítik magukat, fel készítik, mell, popsi, comb, szem, száj és karom meg minden, szagok és ékszerek, készületlenül ki se lépnének az utcára, aztán pedig a hatalmas felháborodás azon, hogy szabályosan meg akarják õket kúrni
hogy a megszólított válaszol, és úgy szól vissza, ahogy szólnak hozzá
pedig nem, mert a megszólított alig válaszol úgy: nem meri, mert nem érzi, hogy elért volna bármit is, azt érzi, hogy semmit sem ért el
ügyes fiú, erõs, szép, fiatal és senki, hiába, mert még nem csinált semmit, de semmit
ahhoz valamit teljesítenie kéne, és a többiek elismerése kellene hozzá, mármint ahhoz, hogy a többiek nélkül is legalább meg merjen nyikkanni
de hát persze nincs egyedül, ott van a többi, arra jól vigyáz, nehogy egyedül maradjon
csak a lány van egyedül, a férfiak pedig egymást erõsítik, mert csakis a többiek jelenléte erõsíti föl bennük, nyomja el, ha nem is szünteti meg a lány várható vagy kalkulált, fölényesen elutasító gesztusai miatti szorongást
ennek a lánynak tisztában kéne lennie azzal, hogy milyen hatással van: tisztában is van vele, készül rá, és fogalma sincs, fölkészületlen, tehetetlen
elkészült, most hát sétálni indul, és egyáltalán nem azért, igazán nem azért készült fel ilyen alaposan, hogy kipróbáljon bármit is abból, amit a nõk egyébként elég sokszor kipróbálnak
nem akar semmit
szerintem
azért nem, mert most ez a történet van, így jött kedvem megírni

viszont az nem megy õ sétálni indult a séta miatt, nézelõdni, és "ugye, nem azért jött ide, hogy csókolózzon " (egybõl megtaláltam a gépemben ezt a mondatot az amemória nevû fileban, szerkesztés: keres: csókolózz, az Õsz c. írásból), ámde ez az egész ügy senki akaratán vagy elhatározásán nem múlik
nem az alhatározáson, az elõkészületeken sem, hanem csak úgy van alakítva a program, hogy a férfiak kétségbeesetten bámulnak egy kétségbeesett lányt
ez a séta
még ha senki sem eléggé nõ is
vagy férfi
nem elég erõs nõ vagy férfi, szerencsére, hanem állati nagy a keveredés, animus és anima stb., ez el lett osztva a teremtmények között
hát csak sétálnak, nézelõdnek, általános dühöngés meg csodálkozás, véletlen, szerencse és öröm, ahogy alakul, azt várják, amitõl tartanak
áll egy kirakat elõtt, és nem tudja, hogy nem csak magát látja-e
és akik õt bámulják, azok mit látnak?

a divat, ezt csak úgy mondom, férfiak dolga
"Egy korban mely a szót szétfejteni akarta (S magam bontom szét szövetét
Hogy új selyem legyen s más módon összevarrva Villámcsapás se vágja szét) "*
ebbõl az iparból is õk élnek, õk találják ki, bevezetik, aztán eladják nõknek, vagy pedig nincs elõre megmondva, hogy kinek, mert nõk veszik meg, viszont õket a férfiak veszik meg, bár ez sincs pontosan elõírva, csak nagyjából
a teljes felszerelésében divatozó nõ látványos félreértés, rengeteg szép, csúf, vicces, bánatos, attól függ, üdítõ, megindító és bámulatos félreértés vonul le-föl, jeges tekintettel nyalogatva a fagyiját a Nagykörúton
pedig ebbõl az egészbõl semmi sem marad, csak az esõ áztatta haj, testhez tapadó, combközépig húzkodott trikó
kíváncsi voltam, hogy nézel ki vizesen, ezt egy színésznõ mondja annak a színésznek, akit belelökött a vízbe 1998. július 15-én az MTV 1-en, ilyen tévéfilmeket mindig férfiak írnak, majdnem
mert az a pillantás, amirõl itt szó van, mindent leszámít, lemos, mint a kiadós zápor: nem feltétlenül vetkõztet, csupán levonja, amit le, krémet és púdert, márkás ócskaságokat, szemhéj- és szolárium-színt, melltartó-formát
Bár tudnám míg kezem vad csipkékkel csigázza A hálót mely határtalan

Elfogni angyalunk akinek szárnyas árnya Akár egy púposé olyan. *
szépnek vagy cifrának lenni inkább férfias
mint nem
a nõstény szürke, hím állatok pompáznak, férfiak öltenek harci díszt, a nõket többnyire elfedik, letakarják, a cifraság az uralom jele
pompázó nõk kompenzálnak vagy a hatalmi helyzetüket jelzik, ami lehet, hogy ugyanaz, viszont eztet most nem fejtjük ki rendesen
hím oroszlán rázza a sörényét
hímszarvas szarvát, kakas taréjt ráz, Mozart rizsporos parókát
igaz, hogy Fiordiligi és Dorabella is ráz, mint az áram, mind így csinálják, már (mindig is, és nem csak az utolsó kétszázvalahány éve) bõven részt vesznek uralmi játékokban
csak a nyugat, a Dämmerung civilizációs fejleménye, hogy nem szükséges a hatalmat folyamatosan kijelezni, elegendõ az egyszerû szabás, fekete vagy szürke, néhány nyakkendõ elég, egy darab egyforma szmoking, mert ékesség és jelképek nélkül is világosan tudható, pénz és presztízs révén pedig bármikor, azonnal és titokban is igazolható, hogy mi a helyzet, hol van a helyed
nyíltan és látványosan is, ha úgy kell
bárhogy
nem épp maga a teljesítmény, az nem annyira érdekes, hanem a teljesítmény díja vagy presztízse, és az, hogy milyen teljesítmények fölött, mások teljesítményei fölött rendelkezel
elvegyülhetsz és kiválhatsz, királyfi koldusként, ha van kis kemény valamid, ott van a bankkártya a farmered zsebében
arcképeket már nem a pénzre vésnek, annál jóval több arcot képvisel a pénz, akárki arcát, azét, aki birtokolja
a pompa funkciója pedig megváltozik, tömegtermelõ nagyipar, azoknak gyárt, akik, most ez. a divat, a divat mögé bújnak fátyol helyett, de ezt már mondtam
noha igazából pont az nem megy, mert ahogy a fátylon áthatol, áttör minden cicomán is a nõi sexus
a divat arra hív föl, oda hív, ahová mindenki igyekszik, azt gondolja erõsíteni, ami már úgyis, eleve éppen elég erõs
a fátyol inkább leleplez, divat és bekenés nem segít
csöppet se
ezt szerintem mindenki tudja
az égvilágon
van divat és vannak kenõcsök, mert ez a játék része, és a séta meg az ámuldozás is a játék része, ez így a játék
elindulni utána, igyekezni elõlük
vagy meg se mozdulni inkább, rendesen szorongani
legszívesebben, de abból semmi se lesz, mindnek utána fordulni, és persze, hogy nem forogni, mert minek a francnak, dühítõ, szánnivaló, meg aztán hogy nézne ki az
tudni jól, hogy mindegyiket, így van elõírva, beírva, egyenként, szép sorban vagy össze-vissza, ahogy jön, mind meg kell baszni
belecsókolni a nyakába, azért nem pont mindnek, csak ennek és ennek
engedni, csakis ennek
neki, neki és neki, bocsánat, nekik mind
egyedül csak neki
de nem, még csak nem is pillantani oda, hanem az a mai program, hogy muszáj fölülírni a programot
ilyen kor
határtalan háló
egyáltalán nem bámulni sehova
én nem bámulok
hanem azt csinálom, hogy szublimálom az izét, az ösztönömet.

(1998. március 25. - június 16.)
*
Jean Cocteau: Egy korban. Nemes Nagy Ágnes fordítása.

2. A szõnyeg

1998. június 7-én, vasárnap reggel, pakolás közben, a lakás felújítása miatt át kellett cipelni az összes cuccot a szomszédhoz, ahogy a középsõ szobában levõ szõnyeget felcsavartam, iszonyú erõsen éreztem azt a valamit, amit déja vu-nek szokás nevezni
"Itt kavarognak emberek, növények,
és keveregnek selyemrojt-keretben "*
a szõnyeget a nagyapám csinálta, ezzel szórakozott, volt egy szövõszéke, és hivatal után minden nap, egy sort szõtt a meglévõ darabhoz
perzsa minta, a rajzok között az évszám, 1940, és néhány név is: ILONA, õ a nagymamám, EDITH, az anyám, LONCI, az anyu nõvére, PISTA, a Lonci néni férje, és KISLONCI, a lányuk
fekszem a szõnyegen, egészen közelrõl vizsgálgatom a mintázatot
tehát az volt, hogy itt hasaltam, és néztem a nagypapa szõnyegének a mintáit

"minden lebûvölt, dermedt táncba retten"
azt írja, vagy inkább mondja egy interjúban (Magyar Hírlap 1998. június 20.) HM:
"megemlíthetjük KE teóriáját, aki szerint érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a futballt emberfej nagyságú labdával játsszuk. Kár, hogy nem fejti ki, miért érdemes ezen elgondolkodni."
tényleg, miért is? nem fejtem ki. "Tény, hogy a labda épp ekkora", mondja HM. Fejtsem ki?

"ellentmondó rajzok furcsa teste.
Nincs senki, aki e rejtélyt feloldja,
de az egész felébred egyszer este."
na jó, noha úgyis eleve tudja, aki tudja, és aki nem, az meg úgyse, soha és sehogy azt hiszem, abban, "hogy a futballt emberfej nagyságú labdával játsszuk", az az
érdekes, hogy emberfej nagyságú, labdával játsszuk: tökéletes forma, tökéletesen passzol hozzám, olyan, mint, olyan, mintha, ember formájú, és így tovább, ennyi volna a teória, ennél jobban nem fejtem ki, ezután már mindenkinek a maga dolga, hogy mire jut vele
én arról tudnék beszámolni, hogy egyszer, olyan kilenc vagy tíz vagy tizenegy éves koromban, nyilván a kezdõdõ szezon miatt Húsvétkor, kaptam egy igazi, rendes meccslabdát
az nagyon nagy dolog volt
fekszem a hasamon a középsõ szoba szõnyegén, az orromat a labdához dugom, ahhoz a puha bõrhöz
bõrszagú
fogom az. arcát
nem viszem magammal az ágyba, mégiscsak nagy fiú vagyok már
nem viszem ki a térre, mert
mert smucig vagyok, sajnálom tõlük, az én labdám
"nincs senki"
aztán kiviszem, mert
most ezen mit fejtsek ki?
tényleg belerúgnak, nagyjából mindenki labdába rúg, de aki tudja, az tudja, hogy nem rugdosásra szolgál.

"és végre hozzák az igaz megoldást"
"A jólneveltségemben az önkiélés személytelenített rabszolgaságát pillantom meg. A kíméletlen udvariasságban és "liberális" távolságtartásban azt a mély - és üresen szadisztikus, önélvezõ - gátlástalanságot fedezem fel, amely szerint a futballozást (egyfajta futballozást persze) azért kell szeretni, mert a focilabda éppen akkora, mint az emberfeje (Szabad idézet egy kitûnõ értelmiségitõl)." írja BP (Visszaszámlálás - beszélgetõkönyv. Bp Liget, 1998)
az "egy kitûnõ értelmiségi" lennék én, tehát hogy szerinte szerintem (egyfajta futballozást persze) azért kell szeretni, mert ott fejet rúgnak erre meg mit mondjak
léteznének igazi megoldások, és ez is "végre az igaz megoldás"
egyszer Moszkvában tûz van a kilencedik emeleten, és ott áll az erkélyen egy nõ a gyerekével
a tûzoltók, kifeszítik a ponyvát, integetnek neki, hogy dobja le a gyereket, de nem, mert a nõ csak Lev Jasinban, a világhírû kapusban bízik, hívják ide, õ biztos elkapja
jó, kihívják
meg is érkezik Lev Jasin, világhírû kapus, kipattan a Volgából, felölti hollófekete szerelését, bemelegít, aztán gyerünk, anya ledobja gyermekét, Lev Jasin, a világhírû kapus rávetõdik, magához húzza
tombol a közönség
akkor az történt, hogy Lev Jasin, a világhírû kapus háromszor lepattintotta a gyereket, és kirúgta

"a durvák mitsem látnak itt e mintán"
egészen közelrõl nézem a mintázatot
ez így biztos nem volt
egyszer, harmincvalahány éve, feküdtem a középsõ szoba szõnyegén, a fejem alá tettem a vadonatúj lasztimat, és arra gondoltam, hogy komoly játékos leszek
a szabályos méretû futball-labda egy kisfiúnak persze túl nagy, igen, de: mihez képest
a nagyapám olyan erõsen és sokáig klopfolta a szõnyeg szálait, hogy a perzsamintákat így kissé átalakította, például a négyzet-alakzatok inkább rombuszok
abból a perspektívából nézve visszaáll
bizonyos perspektívából nézve mindez visszaáll.

"sokaknak sohse szálának beszédben,
csak keveseknek szólnak képbe, ritkán."
" Tény, hogy a labda épp ekkora, s ha elfogadjuk, hogy a sportok afféle civilizált, kontrollált agressziókiélések, így HM, akkor innen egy lépés, hogy azt mondjuk, itt fejeket rugdosunk."
hát ja, rugdosás is, megy a rugdosás
és dajkálás
csókolás
tudod, mi az, becsókolni a lasztit a kapuba?

(1998. július 8-22.)
*
Stefan George: A szõnyeg (Kosztolányi Dezsõ fordítása)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék