Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. május, XI. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document Láng Zsolt

A PIÓCA

Móric piktor lassan leeresztette szempilláit. A távolban már látta a fénylõ fergeteget, érezte az örvény delejes vonzását. Ám hiába szeretett volna útra kelni, még nem telt ki az ideje. Akkor hát, vissza!
A piktornak fogyatkozott állapotában nem maradt egyéb szórakozása: a szempillák sövénye mögül leste az ágya mellett üldögélõ Sára asszonyt. "Fáradt, szegény. Elaludt... Most mindjárt hortyogni kezd. Fúj, szétreped a dobhártyám. Ébresztõ, leányka, ébresztõ!" Az asszony ijedten felhorkant, talpra ugrott. A beteg hörgött, fejét emelgette, karjait dobálta, közben pedig kakaskukorékoláshoz hasonlatos, idegen szavakat kiáltozott. Vajon mit mond? Sára asszony nem tudta eldönteni, nedves kendõért, vagy tollért, tintáért nyúljon elõbb. Végül az íróláda mellett döntött, és mindent sebesen lejegyzett.
Az apjával beszélget, fejtette meg Klaudia bárónõ a francia beszédet, most már hinnünk kell neki. A halál elõszobájában õszinte az ember... Majd ünnepélyesen folytatta: Jézusra mondom, Sára, egy király haldoklik nálad. Hintót fogok küldetni érte, te szegény, már nagyon fáradt lehetsz. Az õsi Vallois-k... Igen, mi szegrõl-végrõl rokonok volnánk...
Sára asszony szolgálóival élt a nagy házban. Férjura tíz esztendeje elhagyta, nem tudta róla, él-e, hal-e. Azelõtt se látta túl gyakran. Vannak ilyen férfiak, csak a virtus élteti õket, a megszentelt ágyban semmi hasznot nem tesznek. Törvényes asszonyuk mellett gyerekként szipognak, lelkük makulátlan és ragadós, mint a méz, amely kicsordul eltátott szájukból. ("Netán Budán heveskedik, ahol mutatós lehet egy akkora medve ember...") Õsz óta ápolta betegét. A piktor alig állt a lábán, amikor megérkezett. Jércék húsával etette, malagaborral itatta, piócákkal kúrálta, s hamar erõre kapatta. Arrafelé bõséggel tenyésztek a legdoktorabb piócák; a piktor eleinte undorodott tõlük, sangsue, sangsue, ingatta sápadtan a fejét a bíborlóan fekete férgek láttán; késõbb azonban megszokta õket, mi több, tréfára vette a dolgot. "A vérembõl vagytok, mint a legközelebbi sarjadékok!" Ebéd után kiült a tornácra, a házban volt néhány könyv, azokat kérte el. Meliusnak Bestiariuma, Bethlen Miklósnak Önéletírása, Thurzó Szaniszló Jeles vadászatokról való leírása. A könyvek lapjai álomport leheltek arcába, el-elszundított. És amikor felébredt, hosszú mesékbe kezdett állítólagos álmairól, amelyek hazavitték; mesélt Combray-rõl, a Loire-ról, az õsi kastélyról, vadászatokról, egy boldog és elérhetetlen életrõl. Micsoda karácsonyok voltak azok, Chérie! Leutaztunk Lieux-be, ahol derékig ért a hó, a szánok elõtt csengettyûs lovak futottak, a nyomukban porzó hó pedig szikrázott a napfényben. Éjjel messzire hallatszott a muzsika, mi a közeli tavon korcsolyáztunk sokszor éjfélig is, és a kastélyudvaron felállított kandeláberek tüze vezetett haza. Aztán vége lett a boldogságnak... Egyik este eltörtem a nagy falitükröt, tudtam, rossz ómen. A mi családunk évszázadok óta fél a tükröktõl... Óh, kedves Marie (valami miatt így szólította háziasszonyait), ha majd elérkezik az utolsó órám, arra az egyre kérem, hogy ne tartson tükröt ajkaim elé... Ne sírjon, mindenki meghal egyszer, én is. A tükörtõl félek. A lélek kirohan a halott testbõl, s ha épp egy tükörbe botlik, nem kerülheti el, és jaj neki. Kíméljen meg ettõl, Chérie! A tükör mögött gonosz világ bújik meg. Rabszolgává teszik, ütlegelik és durva szavakkal szidalmazzák a kelepcébe jutott lelket, amitõl a legnemesebbje is eldurvul, ugyanolyan gonosszá válik, mint fogvatartói, immár õ sanyargatja a következõ áldozatot... Hagyjon engem elmenni. Hagyjon majd...
Az esõk, a hírneves Maros menti ködök beköszöntével a francia "piktor" állapota elkomorult. Már nem használt sem bor, sem pióca, sem a baromfiól valahány jószága...
- Jézusra mondom, õ nem is ember - áradozott Klaudia bárónõ -, máris magammal viszem.
- Diácska, nálad is volt, akkor kellett volna õt ápolnod, most itt marad -, sziszegte Sára asszony.
Az aranyló förgeteg napról napra fényesedett, és a piktor élesen megvilágítva látta élete legeldugottabb részletét is. Apja szatócsmûhelyében ragyogtak az ollók, a tûk, a vasalók vékonyra koptatott fogantyúi. Látta magát görnyedten fércet bontani a füstös szobában. Aztán az olcsó batárban zötykölõdni, egyre sodródva otthonától; látta Bécs és Buda tornyait, a kolozsvári híd alatt csillogó Szamosi, igen, egyszer csak megérkezett ebbe az. országba. Micsoda szegénység mindenhol, sár és nyomor. És mennyi szépség mégis. Mint cigányputriban, hol egymás mellett vénség és fiatalság, szerelem és halál, kacagás és sírás. Váratlanul mesés kincsre bukkan, egy könyvtárban. Nagy hófehér cserépkályha ontja a meleget, ingyenes a lámpafény, sõt a vacsora is, amit a könyvtár gondnokától kap. Kicsit már beszél magyarul. Rákóczi óta szeretik itt a franciákat, leginkább persze a közös német antipátia mûködik. A könyvtárban francia könyvek, sóvárgással lapozgatja õket, dünnyögve olvassa, képzeletben újra otthon van, édesebb ez így mindennél.
És amikor azt mondja, az õ élete titok, akkor a gondnok arcán különös csillogás árad szét, álmodozó, rajongó csodálkozás. Házába is ekkor invitálja, és pazar a vacsora, a ház nõi pedig rajta felejtik szemüket.
Így éldegél hónapokon keresztül, s amikor már tudja a nyelvet, hosszú kóbor- lásokra indul. Szívesen látják máshol is, gratis szállást kap, sõt, várva várják érkezését. Tudják azt is, mi lapul a batyu mélyérõl elõbányászott vászontasakban. Magányos, idõsödõ nõk, akik az elmúlt ifjúság utáni sóvárgásban különös jártasságra tettek szert az illúziók édességének élvezetében, mûvészi ihletettséggel fõznek neki. A mûvészi ihletbõl valami Móric piktorba, azaz akkor még Monsieur Dupont-ba is átcsordogál. Egy késõ éjszaka a könyvtár hatalmas Enciklopédiájából kivágja a Napkirály címerét, és egy régi könyvbõl kimetszett pergamendarabra másnap átmásolja. Oly remekbe sikerült munka, hogy amikor kigöngyöli a vacsora maradványai fölött, elnémul a kúria köré sereglett házanépe. Sápadtan és megrendülten hallgatják, mint akik eddig soha ilyen mélyen és teljesen nem szívták magukba az álmok hazugságát. A piktor tudja, biztonságban van, bármit mond, nem leplezik le, mert minden emberi lélek a cinkosa. (Egyszer felriad éjszaka, bódultan kibotorkál a konyhába, a tûzhelyrõl parazsat kapar a vasalóba, és gépiesen vasalni kezd. Az ébredezõ szolgálók ijedten bámulják a holdvilág fényénél, hogyan vasal csukott szemmel a francia vendég, úgy lóbálja a vasalót és úgy köpködi a vásznat, mint egy valódi szatócssegéd. Hasonló leleplezõ jelenet többször is megesik, de senki nem fog gyanút.)
"Milyen érdekes, csütörtökön születtem, csütörtökön indultam el otthonról, csütörtökön érkeztem ebbe az országba, csütörtökön léptem elõször a könyvtárba, csütörtökön kopogtam be e házba, és ma is csütörtök van, karácsony napja. Bizonyosan havazni fog..." Kinyitotta szemét. Sára asszony, mint aki erre várt, kiszökkent karosszékébõl.
- Drága Móricom, hogy érzi magát?
- Semmi baj, minden rendben van. Ma szent karácsony napja, egész éjjel imádkoztam. Istennel is konzultálódtam... Az élet talán tartogat valamit nekem is... Engem férfi még nem érintett, az uram sem... Móric, ugye nem haragszik... Nem a testem kívánja, nem... Tudom, képes volnál... ágyadat cserélvén megleshettem, a csiga kibújt házából, jaj, mennyire szégyellem magam... Édes Istenem, mint forró tintával írt levélben, úgy rimánkodom. Jaj, egy kis aranyhajú prücsök, aki mellett nem molesztálna a sok fájdalmas emlék... Drága királyom, neked is arkánumod volna, meggyógyulsz, meglásd...
Reszketõ kézzel fölemelte a takarót. A piktor vézna, hegyes térdei elõremeredtek a feltûrõdött hálóing alól; combja vékonyabb, mint lábszára, belsõ felén vöröslõ foltokkal, külsején lepréselt szõrcsomókkal. Sára asszony leereszkedett az ágyra, s mint egy óriási pióca, bíborló arccal, fújtatva rátapadt a roskatag testre.
Móric piktor csodás dolgokat látott maga elõtt... Ott volt az elsõ karácsonyon, Jézus születésének szent helyén: szalma és széna illatát érezte, trágyaszagot, barmok leheletét, nyelvük érdes simogatását. Megpillantotta a csillagot is, amely immár hatalmas volt, forró és vakító.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék