Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2002. április, XIII. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Bartis Attila: A nyugalom

(Magvető Kiadó, 2001. 325 oldal, 1890 Ft)
Bartis Attilánál fordított a képlet, az ő regényében a szerző, vagyis egy férfi áll a középpontban, és legalább három nőhöz kapcsolódik erős vegyértékkel. E vegyértékek közül kettő kötött, és egy vagy kettő szabad vagy laza, vagy felcserélhető. E kapcsolatok az érzelmi skála teljes terjedelmét lefedik a gyűlölettől az égő szerelemig. Nehéz erről a könyvről írni. Kétszeri elolvasás után nem esik nehezemre finom szóval szétkürtölni: remek mű. Ha szavazati jogom lenne, felterjeszteném az év legjobb műve díjra. Második olvasásra a plébánossal folytatott párbeszéd döcögősségét sem tudtam kifogásolni, és általában nem csökkenő érdeklődéssel olvastam. Márky Ildikó könyvével ellentétben itt alaphelyzet, hogy Bartis nem tudja élete különböző szálait szétszedni. A könyv ezeknek a szálaknak a szétbogozhatatlanságáról szól. Mivel a könyvet mindenkinek olvasnia kellett (volna) már, nem ismertetem. Bartis hőse író (így részben önmagáról is ír), aki saját (Bartis) korábbi és jelen művének készültéről számol be ebben könyvében, de fő foglalkozása, hogy pszichopata, aki anyjával éppúgy (kvázi) szeretkezik, mint szerelmével, bárkivel, egy kultúrkurvával, és ikertestvérével valószínűleg csak azért nem, mert a tehetséges hegedűművésznő idejekorán disszidált. Bartis erőssége, hogy irónia nélkül tudja magát kritikusan, azaz távolságot teremtve szemlélni – ez pedig ma ritkaság. Meglepőnek tűnhet, hogy mindamellett éppen a hős erkölcsi érzéke a legerősebb, talán annyira, hogy az irónia sem megengedhető számára. Kritikával tekinti saját íróságát („a trágárságot ne téveszszük össze az őszinteséggel”), ember voltát (lelkisegély-szolgálatra szoruló anyakomplexusos). Az erkölcsi érzék támasza az őszintesége, könyörtelensége, rejtett szentimentalizmusa és gazdag illúziótlansága. A történet, úgy tűnik, erősen budapesti, magyarországi történet, megengedem: akár középkelet-európai, az író erdélyi származása mindössze két eltérő szóhasználatban, az anya magázásában és Eszter történetében jelenik meg. Ha vannak is a regényben homályban hagyott tér- és időelemek, ezek nem hiányként, elnagyoltságként jelennek meg, hanem éppen erényként. Bartis kitűnően elveszejti olvasóját, sokszor nem tudni, hol járunk. Az egyforintos wc-használat és a 2 ft-os telefondíj, a rendszerváltás idejének ma már történelmi távlatba került eseményei néha segítségül jönnek a koordináták megrajzolásához. Bartis nagyon kevés új formai elemmel kísérletezik, azokat sem túlozza el (párbeszédek helyett „párgondolatok”: gondolta – gondoltam; a rendőrségi vallatás tucatszor ismételt párbeszéde), ami számomra azt mutatja, hogy ezekre nincs szüksége. Merthogy a mondatai – a mondatokról ígértem írni kifogástalanok, egyfélék és alkalmasak annak a lelkiállapotnak és bonyolult kapcsolatrendszernek az ábrázolására, ami a könyv. Nincsenek keresett mondatai, sem fontoskodók és üresek (ritka az ilyen: „az ébredés senkiföldje nagyjából valami olyasmi, mint a rossz irányú futóhomok...”). Talán azért van ez, mert Bartis mondataiban mindig történik valami, egymást érik az események. Képei, jól megírt jelenetei vannak inkább (például a pucér fenékkel holland vörössegély-pulóverben futkározó purdék és a semmibe vezető lépcsőkön ülő asszonyok), mint keresett motívumai (egyaránt Rebeka névre hallgat anyja, a döglött varjú, és a távolba szakadt hegedűművész testvér, Judit is a gyűlölt anya nevét veszi fel). Ami ki van színezve, azt ki kellett színezni. Van benne sok szex, azaz pornó, eszelősség, ici-pici nárcizmussal, gyengébb idegzetű prűdeknek nem ajánlom. Brutális. Nem egy szív segédigéi. A nők (elő)szeretettel, a férfiak fanyalogva olvassák. Akkor én mi vagyok?
2001. 10. 12.

RÁCZ PÉTER

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék