Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. március, XI. évfolyam, 3. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

Történetfilozófia és személyesség Norwid mûveiben

Minden nemzetnek vannak népszerû és kevésbé népszerû (csak kevés értõ által nagyratartott) írói és költõi. Bár vannak hallatlanul szuggesztív, a magyar nyelv roppant lehetõségeit kiaknázó versei, Füst Milán sohasem lesz nálunk olyan nagy hatású és közismert költõ, mint Ady Endre. Megvan ez a lengyeleknél is, ahol a lírikus-epikus Adam Mickiewicz és Juliusz Slowacki küzdöttek egymással a romantikus költõi elsõbbségért, s ahol a náluk lényegesen fiatalabb Cyprian Norwid (1821-1883) sokáig csak a "méltatlanul elfeledett költõ" címére pályázhatott. Jóllehet nagyságát már a múlt század végén kezdték felismerni, teljes elismerésére csak a huszadik században került sor, noha még ez is eléggé elhúzódott: összes mûvei csak a hetvenes években jelentek meg tíz-tizenegy vaskos kötetben. Idõközben neve elkezdett szerepelni a lengyel tankönyvekben, s hadd említsem meg, hogy egyik versének magyar vonatkozása is van - a Bem tábornok aleppói halálára írt Gyászrapszódiáról beszélek, ami a Gloria Victis 1848/49 (München, 1973) címû, azóta többször is kiadott antológiába is bekerült.
Már nemegyszer leírtam másutt, hogy Cyprian Norwidot a modern lengyel költészet nagy elõfutáraként tartják ma számon. Baudelaire-hez hasonlóan (akit egyébként ismert és ki nem állhatott), Norwid az elsõ, aki "nagyvárosi" lírát ír, verseiben megjelenik a kõrengetegben elveszett, elmagányosodott ember, az ipari társadalom szabadversenyének vesztese, aki nem képes megvalósítani önmagát a gépiesen végzett munkában. Ez a költõ világos különbséget tesz az (alkotó)munka és a robot között, és (mint azt Szibériák címû verse is mutatja) úgy érzi, ha az orosz birodalomban az alattvalók többsége lelketlen robotra van ítélve (itt minden munka: kényszer), a helyzet nem sokkal jobb Nyugaton sem, ahol nem az államhatalom, hanem a piac "vastörvényei" kényszerítenek rá méltatlan munkát az emberekre. Ugyanakkor Norwid nem szocialista, pedig 1849-tõl Párizsban él, ahol Proudhont olvashat és szembesülhet a szociális utópia számtalan elméletével; úgy véli, hiába próbál a forradalmár "gazdaságilag igazságos" társadalmat teremteni.ha egyszer a testvériség - a kirívó faji és nemzeti különbségek miatt - egyelõre lehetetlen. Norwid mélyen keresztény lélek, de érzékenysége a szociális problémák iránt nemegyszer arra ösztönzi, hogy föltegye (az egyébként teljesen jogos) kérdést: "mennyire haladt elõre kétezer év alatt a kereszténység társadalmi vonatkozásban?" Ezt annál is inkább teheti, mert Párizson, a korabeli lengyel emigráció központján kívül járt Londonban és élt New Yorkban is, volt tehát fogalma arról, hogyan tengõdnek a szegényebb rétegek a legiparosodottabb, tehát "leghaladóbb" országokban. A Vade-mecum ciklusban számos verse ostorozza az európai civilizáció bûneit és ellentmondásait, ezen belül saját népének, a lengyelségnek olyan hibáit, mint az érzelgõs önáltatás, a szalmaláng-lelkesedés, illetve a rendszeres munka lenézése. 1862-ben, egy magánlevélben így ír: "Bár maga a lengyel - óriás, az ember a lengyelben - törpe." Vagy másutt: "nem vagyunk mi társadalom! egyetlen nagy nemzeti zászló vagyunk!"
De létezik egy másfajta Norwid is. Kevés szerelmes verset írt, de vannak igen szép, személyes hangú költeményei. Fiatalon elhagyott hazáján kívül legjobban Itáliát szerette - Rómában is élt 1847-48-ban -, s az Itáliához írt versében elragadtatása már nosztalgiával vegyül. Élete végén, amikor nyomorúságos körülményei már aláásták egészségét, nagyon szeretett volna megint elj ütni abba az országba, ahol fiatalon talán élete legszebb napjait töltötte. Nem tudta elõteremteni az útiköltséget, terve kudarcba fulladt; Norwid Párizs egyik külvárosában, a lengyel veteránok számára fenntartott szeretetotthonban fejezte be valóban küzdelmes életét.
Norwid egyik leghíresebb verse nagyléptékû történelemfilozófiai áttekintés, kora szimbolista rapszódia, a címe: Chopin zongorája. Párizsban ugyanis Norwid nemcsak Mickiewicz-csel és Slowackival érintkezett, hanem a Forradalmi etûd szerzõjét is megismerte. Többek között ennek emlékére született meg a Fekete virágok, Cyprian Norwid talán legolvasottabb kisprózája. Ez olyan találkozásokról számol be lengyel költõkkel, illetve lengyel és francia mûvészekkel, amelyek röviddel az illetõ halála elõtt történtek. Kis impresszionisztikus karcolatok ezek, amelyek közül itt csak egyet, a Chopinnal való utolsó találkozás történetét választottuk ki a Látó olvasóinak. Remélve, hogy a versekbõl és a Chopint idézõ szövegbõl kiviláglik, miért éppen Norwid a lengyel pápa legkedvesebb (és legtöbbet idézett) tizenkilencedik századi szerzõje.

GÖMÖRI GYÖRGY
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék