Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2002. február, XIII. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
 Marián Gabriella

Baleset
Amikor az a vajszínű autó felém közeledett pénteken úgy fél négy körül, még nem tudtam, hogy el fog gázolni. Most, hogy halott vagyok, már tudom, de késő, nem tehetek semmit. Azóta, hogy átlendültem ebbe a másik világba, a földi életem minden egyes percét újraélhettem röpke egy óra alatt. A holtak birodalmában ugyanis pontosan ennyi felel meg 67 évnek.
De lássuk csak szép sorjában az eseményeket:
Hogy hogy hívnak, és mikor születtem, az annyira mellékes, hogy nem is kívánok szót ejteni róla.
Anyám cselekvői állapotára vonatkozó szavak a következők: szerelmesen, elvakultan, hirtelen, hamar, sebtében, közösülve, kiábrándultan, elsősorban, egyedül, egymagában, gyalog, csakhogy, szaporán, lélegzet nélkül, alig, sírva, kérve, könyörögve, inkább, fájdalmasan, márpedig, legalább, azért.
Az élet így rendezte el anyám adósságait. Láttam, amint kétségbeesetten megszült engem, egyedül egy piszkos szobában, láttam arcán a meggyűrődött életet, és ez már elég volt ahhoz, hogy sajnálni kezdjem.
Apám ezalatt egy vízparti üdülőben pihent, és nem is sejtette, hogy azon a szerelmes éjszakán gyermeke fogant. Rég elfelejtette, hogy két hónap múlva szakított anyámmal egy szőke nagymellű miatt, majd a szőkét is lecserélte egy megbízhatónak látszó vörösre. Apám még most is hajszín alapján dönti el, hogy kivel ossza meg életét, anyám pedig azóta is minden estefelé elgondolkodik, hogy hol rontotta el. A valamikori fényes esküvőt egy szolidabb polgári lét zárta le, és amíg anyám hozománya tartott, addig ért apám szerelme is. Apám házában éldegéltek kettesben, de mivel ő hamar megunta a nincstelenséget, dolgozni pedig nem akart, így hát más asszony után nézett. Még el se váltak. Egy részeg hajnalon apám hitvesi ágyukba fektette a szeretőjét anyám mellé, és így történt, hogy azon a reggelen hárman ébredtek. Itt ért véget a megaláztatás anyám számára, és apám élete is ekkor kezdődött újra, immár harmadszor.
Én egy nevelőintézetben nőttem fel. Az életem olyan volt, mint bármelyik társamé, röviden így tudnám összefoglalni: így, úgy, eszerint, aszerint, olyan módon, ennyire, akkorára, azért, amiatt, avégett, anélkül, ahelyett, valahogy, némileg, bármiként, akármennyire, semmiképp, mindenképp.
Egész életem folyamán kérdések tömkelegét halmoztam egymásra. Azt hittem, ha gondosan kérdezek, gondosan is válaszolnak majd, igényesen. kielégítően, megbízhatóan. A válaszok azonban nem voltak sem megbízhatóak, sem kielégítők, még igényesek sem. A legtöbbjük egyszavas formában jelentkezett, mint a: csak, mert, azért.
Aztán valamikor a kilencedik és tizedik évem között jött egy távirat. Ismeretlen feladó, semmitmondó szöveg: „Eltemettem anyádat, ha akarsz, látogass meg. István.”
Nem szomorított el anyám halála, én magam is elcsodálkoztam, hogy mennyire részvéttelenül érintett. Nem lévén más elfoglaltságom, elutaztam István bácsihoz, aki valószínűleg anyám férje volt, és kérdéseket tettem fel. Arra, hogy hogyan, tudta a választ, a miért-re már nem, a meddig-, mikor-, honnan-ra pedig olyan homályos feleleteket adott, hogy nem kérdeztem tovább. Amikor indulni készültem, a kapuban még a szemembe nézett és azt mondta: „Ne hidd, hogy alig. Mondjanak bármit az emberek, az alig anyád számára sosem létezett.” Azzal becsukta a kaput. Nem lévén több szava hozzám, a szomszédokhoz fordultam segítségért. Volt, aki azt válaszolta, hogy gyávaságból, volt, aki azt állította, hogy nemcsak. Elég nehéz volt eligazodni a sok különféle felelet között, ezért nem is firtattam tovább a dolgot, visszamentem az intézetbe, és még leéltem nyolc évet.
Ez alatt az idő alatt történt, hogy egyszer egy kiadós eső után színes csíkok jelentek meg az égen. Az egész intézet nyomban az udvarra sereglett. Senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy megkérdezze, hogy ez micsoda, inkább mindenki válaszolni akart, mindenki úgy érezte, hogy kötelessége nevet adni ennek a csodálatos jelenségnek. Az égi mintaképtől az ördögszekérsávig, sok minden szóba került, volt, aki sziromkazalnak vagy éppenséggel sziromvágynak nevezte el a jelenséget, és ez akkora hangzavart okozott, hogy már nem is figyeltük az eget. Ekkor felordított Nyüszke, az intézet gyengeelméjűje, és sápító hangon ezt ordította: „Hallgassatok azistenit, ebbenazajban nem látomazégicsodálatot...” Mindannyian egyszerre hallgattunk el, s amint elült a zsivaj, a csoda leszállt és belénk költözött. Azután, mikor előjött, valahányszor csend volt. Szülőanyja, a hallgatás gyakorta ott dédelgette a szívünk tájékán, s gondoskodásából nekünk is juttatott egy darabkát. De nem mindennel voltam ilyen szerencsés. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek. A tavaszi kikelet ízét, a nyár aranyló derűjét így aztán eltemette a sok-sok kérdés, rájuk zúdult a mindent kimerítő tudományos válaszok súlya. Az újság egyszer pontosan megírta, hogy mikor jön el az ősz, de amíg végigolvastam a cikket, addigra eltűnt az évszak minden rozsdabarna foltja. Már nem volt miben gyönyörködni.
Nagykorúságomat követően munkába álltam, majd a korhatár után nyugdíjaztak. A főnököm a tiszteletemre rendezett vacsorán arról beszélt, hogy megbízhatóságom és kitartásom örökké példaértékű lesz a kollégáim számára. Én ott, akkor este tudtam meg, hogy megbízható és kitartó voltam. Nem lepődtem meg, hiszen az élet minden napra tartogatott meglepetéseket.
A nyugdíjazásom után egyre több időm maradt megválaszolni a még árván hagyott kérdéseket, és én nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Munkám eredménnyel járt, de egy napon rájöttem, hogy még a felét sem válaszoltam meg, pedig én magam már rég túl voltam életem delelőjén. Még szívesen keresgéltem volna tovább a válaszok után, de egyik délután úgy fél négy tájban elütött az az autó. Ennyi volt az életem. Nem tellett többre.
*
Ebben az új létben azonban lényegesen kitolódott az idő. A mai délután többnek tűnik, mint az egész földi létem.
Itt találkoztam újra anyámmal is, és szíveinket melengetve gyakran üldögélünk egy nagy tűz mellett. Van egy felettesünk, aki azt mondta, hogy szükség van erre a lángra, hiszen ez tisztítja meg az elmét a kérdésektől. Naponta mindenki kétszer három órát köteles eltölteni a tűz mellett. Ez a házirend. Mióta ez a terápia tart, senki nem kérdezett még semmit. Egyetlen kérdés sem hangzott el még ebben a világban, és szemmel láthatóan kiegyensúlyozottabbak az itt lévők.
Ma délután egy kulcsos ember előadást tartott a kérdésekről. Elsősorban azt taglalta, hogy hogyan ne tegyünk fel kérdéseket, majd a szünet után a gyakorlatban is megmutatott néhány részletet. Estig egymáson gyakoroltunk, és csak kevesen voltak, akiknek nem sikerült. De egy kis tűzterápiával minden rendbe hozható, nyugtatott meg a tanárunk.
Az est hátralévő részében még sokáig beszélgettem anyámmal. Sok mindenről szó esett, többek között a földi életéről. Elmesélte, hogy: bár, egyszer, ha, mert, hiszen, ugyanis. Szemében könnyek csillogtak ezeknél a szavaknál, ám látva együttérzésemet, tovább mesélt. Akkor először hallottam a csak-csakról, a sem-semről és a vagy-vagyról. Nem volt mit mondanom erre, hiszem fájdalmára nemigen találhattam volna szavakat. Hogy megnyugodjon, én is mesélni kezdtem a múltról, hogy: persze, valóban, hogyne, bizony, akár. Amikor ránéztem, láttam, hogy megértett, de akkor, ott a félhomályban egyebet is láttam. Ott lobogott a szemében a miért? Tudta, hogy nem volna szabad kimondani, mégis kimondta. Nem volt többé ereje a hallgatáshoz. És akkor ott nekem válaszolnom kellett.
Szelíden, egyszerűen, felszabadultan.
Mikorra elhangzott a válasz, már nem láttam anyámat. Szelíden, egyszerűen, felszabadultan lényegültem át egy másik világba, amely, lehet, hogy még nehezebb buktatókat rejt, mint a két előbbi...
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék