Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2002. február, XIII. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Lászlóffy Aladár

Arcom előtt a pára
A szemem sarka fáj. Nem mint a kínainak.
Én nem szokom meg soha, szegény kerthezragadt mindenható. Mellettem valódi
fák is állnak görcsben. Semmihez képest
nem lehetek arányos. Ne hagyd, hogy
tovább szenvedjünk az őszben. Add vissza
régi reggeleim szagát. Arcom előtt a pára
idegen kor illatú és megvakít, mint
haszontalan civil Homéroszt. Hát vagy te
láss, vagy engem engedj nézni. Különben
sose érünk be a télbe. Különben
egyedül maradsz. És szándékod,
tekinteted, tekintélyed sarka is
elferdül s fájni fog. Szegény
sárguló Mindenhatóm.

„... A kapuja kilenczáros...”
Azt mondta: övé lett a város,
egyedül övé a kilátás –
bár lenn az utca szörnyen sáros.
Csak mert szerettem minden őszöm,
leültem minden ablakához,
tűrtem, hogy közben megelőzzön.
Hogy kikeletről szónokolva
halljam, hogy közben engem átkoz
s visz titeket a valaholba.
Én itt még soha nem siettem.
SAS-behívó vagy nomád-sátor,
az eső eláll majd magától.
Most látom: nem is Patópálos.
Mit bontottak a haladással!
Így maradt mégis meg a város.

Kelet, Nyugat
Vagy kétezer éve, nyaranta
egy K.u.K-zó rezesbanda
kilábalhatott Ázsiából.
Nekivágott... Ő volt a bátor.
Mert úgyis fogyott már a gyanta
s a trombitapor is nyaranta.
Hirdették térdig saját vérben:
mi mindent elvisel az érdem!
Azóta szinte egyhuzamban
mint gardedám jár Amsterdamba.
Nagy gének küldik vele rendbe
lányaikat az egyetemre.
Látván az amsterdami példát,
a tatár nyomort minek féld át!
Körül mindent lusta halál mos,
szundított Timur, Dzsingisz, Álmos.
Bezzeg ott luxus üveg-ólban
Hízik, aki belátja, jól van.
S nappal is eltipeg az ágyig.
S van persze, ki keletre vágyik...


Azoknak, kik elérik ezt a sarkot...

és SZÉKELY JÁNOS emlékének
Tessék, az üldözők is! Nem tudni, hova mennek
már elindulás óta fogytán a türelemnek.
Én voltam Vörös Rébék. Valaki követ, hallom.
Magától értetődő, hogy győzni kell a pallón.
Attól lesz eredményes, ki minél jobban tettet.
A gyanún felül állók követik el a tettet.
Mi messze egész más táj, innen: homályló kékség.
Egy éhező negyedben kétséget kelt a pékség.
Mozart, hiába, halkan, amikor fél a gyermek.
Az időt nem lassítják unalmas várótermek.
Ha meghalok, naponta a nap felsütni látszik,
a gondtalan, a kacér, a szenvedélyes játszik,
új gördülésbe fognak a vonatok, a gépek:
ismétlődik a világ, hisz talpkövei épek.
Egyedül én leszek majd, kit épségek esélye
elhagyott s mégis követ mint üldöző, az éjbe:
hír-nyomjelző, bűn-radar, a vállam fölött látja,
hogy hova igyekeztem végig a vak világban...
Tessék! A követők is!... S elérik azt a szintet?
és vajon ismétlik majd a tévedéseinket?...

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék