Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. október, XII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Zsidó Ferenc

A maradandóság meséje
Kati néni unottan kötögetett, hajtotta a titkolt kényszer valami relatíve maradandót művelni. Akár unottan is.
Az unokája csak nézte. Legszívesebben visszabontotta volna az egészet. Szívesebben játszott volna papást-mamást élesben, szívesen elment volna bárhovázni. Nézte, nézte, ameddig nézhette, ez egy szuszra elég sokat jelent.
Ha nem égett volna olyan vehemensen a tűz a kandallóban, állóképpé dermednek!
Ruszticizáló hajlamomnak engedve, ki kell emeljem: fás kandalló volt, amilyen már nincs is, csak a mesében, és ott iszonyúan melegít. De Kati néni addig ravaszkodott, hogy kölcsön kérte onnan. Ez a lépés előnyös volt maradandóságára nézve “füstölt hús tovább tart” alapon.
A kandalló füstölt. Akár jelen időben is.
Ezen változtatni nem lehet. Nem is kell. A mesének visszaadni sértés lenne, kidobni túl nehéz, mert túl nehéz.
Itt mást nem lehet tenni, kötni kell. Ez nagyszerű halál. A lassú gyászzenéről, a fátyolos zászlók kíséretéről majd gondoskodik az unoka. Ünnepélyesen. Átvéve a kötögetés nemes eszméjének stafétabotját.
Az alkalomra való tekintettel a kandalló elé gyászfátylat emelnek.
Úgyis füstölög mindenki magának (a végkötés miatt...)
A kandalló teljesítette kötelességét, mások is megtesznek mindent, ami tőlük telik-múlik, Kati néni se lóg ki a sorból, sírból.
... A maradandóság pedig csak mese, vallja a sötétben a néhai unoka, kötögetés közben...

Polifon bánat
Hiába mondtad, hogy többé nem indulsz meg velem egy úton, de még az enyémmel párhuzamos úton sem, mert azok is találkoznak a végtelen körül, s abból pedig kösz, nem kérsz, én csak magyarázom a bizonyítványomat, mely kissé, hanem, mert ha akkor, nem azért, de persze hogyne mégis.
Tudom, mindennek aligha van több értelme, mintha nagyot ütnék bottal a szamár fejére, de mit tegyek, földig ér a boldogtalanságom, s ez az én légbőlkapottságomhoz képest nem semmi. Nem vagy többé a csikóbőrös kullancsom, leváltál rólam. Nagy baj ért, s nagy kár. Napom voltál, s most szép delemet elvetted.
A napos oldalon behúztak egy sötétítőt, sírásra görbült számat hasztalan egyengetem.

Életcélok
I.
Várok. Bóbitám kéménynyi sötétje az arcomba lóg. (Függöny a fal előtt, finomra csiszolt citromszelet, merevségé bolydult indulat.) Lábujjhegyen nyújtogatom magam, átnézek az előttem tornyosuló, sürgős, vagy legalábbis halaszthatatlan tennivalókon, és inkább csak létezem. Azt mondják, ez így önmagában gyatra cél. Hadd mondják.
II.
Nem találom. Nem keresem, nem várok egy Júliára. Csak ülök, ha nem fülök senki fogára. (Ezzel megbékélve aludni térek, s álmodom éjjel feléje űző, dühös veszett kutyát.)
III.
Építem már a Sing-Sing kisöccsét, ezért az élettől ibolyányi csokrot várok. (Hámozott nyerstojást dugok a keblembe, s roston sült frissmustot a fenekembe.) A napfelkelte ágában megkapaszkodom, s elhúzatom magam Tipeg-Tapogig. Aztán itt sem állok meg ám, a szó, az örökös vesszőparipám tovarángat magával.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék