Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. október, XII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Fazakas Attila

Vanitas
Az asztal, a gyertyák, kések és tányér.
Könnyű, lágy abroszon megtörve a kenyér;
Most arcom csupa derű, mosoly volna,
Harmat hull, deres ág a forró csillagokra,
Minden vonás, emlékezet fénylő, tört
Keretbe fogva, szétvert vásznainkba oltva
Szomjas szájam előtt felragyog a nap!
Fénylő Tört Keretbe Fogva Minden!
Hullám és föld a szíve összeér,
összeér lustán azúr és sár.
Hulljon, szitáljon súlyos aranyár!
a szívben, mi boldogság, ha végre összeér,
s ha kitelik lassan a sok eltékozolt óra,
az ég, mint szerető, atyai tenyér
terül akkor rá – zúzott csillagával!
Ifjú, elfeledett homlokomra.

Párizsi séták, Amadeus
S míg a parkban, placcon, lépcsőn
Annyi nép tolong,
Derekam nyilall, villám s az ég boron'
Ős felhője a lombok közt szorong
(hiába lüktet, forrong a mondat),
Törik-szakad a föld s a száj is,
Vidék volna ez, vagy Párizs
(finnyáskodás, vagy mi untat)
Hol a parkban, placcon, lépcsőn
Rágódok kottán, zaccon s későn
Is, az alkonyatban annyi nép tolong,
Elkent magnóliákon a vér lanyhultan csorog,
Sminken a púder csicsás rúzsba szalad,
Ma már mindenki kétannyira szabad,
(Bár ez éránk esmént kissé kólikásan halad...)
Üres szememnek jéggel vert csillaga,
A slég háztetőkbe vágott napkorong,
Köz-helyek s az Ürömfű cikornyás illata
Száll a mélyhegedűk nyafogó dallama,
Mintha bárki bármit is hallana
E placcon, a parkban, a dombra futó lépcsőn,
Hogy a mennykő robbanó üstdobra csapna ma,
Verné le záporát a csipkedús nyakakra,
Kajla fákra, zúgó térre,
Theátrumra, közvécékre
Placcon, parkban százhúsz lépcsőn
Mindez, mindez ma is oly Schön...

Hommage à Antoine Watteau
1.
Hölgyikék csipkéje, rugózó hajfürtje
jaj, de úgy ragyog,
kirobban száz felleg,
szédítő záporok
gyűlnek immár körbe,
jöjjenek, fussanak véssük ezt is kőbe,
szobroknak fess csonka pofát,
a sár belegagyog,
nézd a Fát,
jaj, de mint csillagok
pattogtok, hallgatok,
pördül karika, artisták gyönge
szíve dobban,
hohó mennyi rossz topánka koppan,
röpköd a csemballó csodaszép zenére,
egy húr beleroppan,
egy gerinc,
egy térd,
madám invitál ma táncba,
és Amadeus egyébként halott,
hopp, az elrepült kalapot
fogja meg, fogjon le kérem,
betörni vásznat, csicsás vakablakot,
elkapni, lefogni, legyűrni a téren,
mint aki csalt, fosztogatott, rabolt,
dunnás párnákra hullik majd ki vérem,
gyűrt maszkok a kezemben
pardon, pardon,
elköszönnék végül:
szétfújva játékot és kedvet,
hazudva mindeközben mindenféle rendet,
Alkotót,
színházasdit, állatkertet
s névtelen nevemmel a rejtett, fosztogató
díszt, arcomat:
az időtlen időkben veszteglő millió alakot.
2.
Hiszen boldog volnék végre!
Hölgyek bokája, kézfeje pompás,
gyönyörű.
Magasba csap egy szédült szoknya
fodra,
gurul most egy gyűrű s a gyáva,
izzó holdra,
langyos, futó pára gyűl...
Fudri szellő kapdossa vázlataimat
s viszi...
O, ama nyári égre, forró csillagokra!
Hiszen boldog volnék végre,
árnyas partszélre hálát ontani
akkor leborulok...
Hiszen minden veszve már,
hiszen minden megtartatott,
faág, aranyszín, igék és angyalok,
veszítve is tartva már,
hol az a part, hol az a rév,
romjaival hol az az ég,
mely a földdel, halálommal
önmagammal eggyé zúzat,
százezer év fölém úszhat,
bárkát, zenét mennyit húzhat
míg e lusta csillagos ég
Halálommal összezár.
3.
Immár vágy nélkül
az ecset
ha kanyarint
rizsporos nyakat, pisze orrot,
ujjbegyet, mely vad tisztásra int,
hulló szalagot, csigabodrot,
ruhát, mely a testre lágy alakot hint,
fák tépett koronáját a borult,
páratelt égbolt alatt;
immár vagy nélkül
a szín, a szív, a szél, a szó,
a fű szalad,
hasadt vásznam száll
állványom eldől,
s mint káröröm a bánat,
palettám friss légbe gyűrűzik,
egy tompa tomport ha nevetve eltalál,
jaj, hogy e poent mennyien élvezik,
immár vágy nélkül a szív ha rugdos,
tágul, hízik, felfújtan kalapál,
társasága nélkül
a spriccelő szökőkutak fölötti
hűvös giccsekre terülő szép szirup szivárvány,
sic transit nélkülem velem halad,
a dicső s egek fellegje ha esőfényt
hagy tömött lombokon, megkopasztott ágon,
mégis e kedvtelen vágyban,
hanyag motyogásban,
hogy bevégezetlen, bevégezetlen mégis,
nincs piaci lárma, dúlás-fúlás a gyatra szívben,
versengés, kapkodás, ágon
hogy bevégezetlen, hogy mégis
szabad lélek lesz immár
e hasonlíthatatlan túlvilágon.

Clowndarabok
1.
(...a clown szemében méla bájak
gyulladt kóc és gyáva sminkek
a clown szemében a feltúrt tájak
hogy nincs hogy nincs
most merre intsek
csapott vigyor kajla ingek
a clown szemében egy méla nyár
folyóvíz és átforrt nyárfák
égdarabra tapadt profil
körben elkent kondenzpárnák
körben erdő csillag mező
strófák idők vitézek
kezemben egy törülköző
ha vére hull a kezeknek
a clown szemében fut a táj is
mennyi látvány szakad máris
tükör báj a harisnyák
minden egész most is félben
egy tapsvihar ha nyakon vág
de lángol a csend félrenéz
orrán száján vér meggyíz,
és futna már csak le a víz
méla bájba gyáva sminken...)
2.
(... óh ez a május a május a május
hogy kölyökkorból versdarabba átjuss
mint tört ablaküvegen kivérzett tekintet
ahol a csillagokkal telehintett
égi kék dallamos május
a nyitott ég porcelánboltja
utcaseprű vagy alvó tejárus
de hisz mindez kölyökarcra kivetített
lámpák narancsa járdaszélre kicsorduló
alvó tejárus koccanó álma
a parki séták a XX. ezredik május
noktürn hulló gyér konyhadallama
hogy visszatérj vagy átjuss
elvert egészként tört versdarabokba...)
3.
(... egy molyrágott függöny mennyit ér
mennyit ér éjfélkor számban a kitépet húr
tarkómra pihe mennyből a púder
langy reflektorfény ha lehull
a csuklóból is mennyit ér
megvillan csak egy hajnalon
és azt se kérdi mennyi vér
lesz általa ha kisangyalom
egy bársonyos perc függöny mit sem ér
egy bőgőtok az ablakon
az mennyit ér ha nem vagy itt
ha hangolom érted hangtalan
a szívhangok lefulladt dúrjait...)

Noktürn
Komor Esticsillag tűnhet, ragyoghat,
karmolt, ferde sorok között, vagy fenn
a szédült Éjben; tűnhet, ragyoghat,
– könyvek, füzetek szobámban széthányva már!
Micsoda noktürn. Istenünknek vén, öreg álma.
Fürdeni tóban, felcsap a vízfodor,
mint nyüszítő, szörnyű, vad zene,
brácsák és hegedűk, fújtat föld és ég,
miként egy partravetett bálna!
Vagy hallgatózni... Lányok kuncognak a szélben!
Szemük törött, lágy bársonya villanó a kéjben,
hajuk illata súlyával ha szusszan, édes lombként
bomlik az éjben... Micsoda idő (!)
Fenn, szobám ablaka kitárva, lámpám
lágy sugara szakadt csipkét terít szét a tájra,
lerántott függöny s a könyvek szétnyíló íve
veszettül csapdos.
Maradnék örökre, oh, időm elvesző, sűrű csillagárja!
Maradnék örökre, házam ajtaja sarkáig kitárva!
A kertben is íme, oson és fut, suhan és rohan
lángra lobbanva kísért a felhevült kukoricatábla!
Szél fúj, a tó vize sűrű, sápadt, agyagos.
Komor Esticsillag tűnhet, ragyoghat;
Füzetem is, könyvem írással telve hiába csapdos...
Erdők sötétje titkoktól, illattól hiába hangos...
Hiába prünnyögsz, könnyezel te taknyos!
Bőgjél csak, bőgjél, e semmi oly visszhangos!
Házam ablakában a függöny többrét hajtva
langyos,
hideg hajnal ez,
szörnyű fény, mely fosztogat,
könyvem, füzetem, arcom és időm,
hiába verdes, hiába szárnyal, hiába
kedv, játék, hiába az Írás:
– ha földeket és egeket,
(kezem is tarthat reszketve alvadó serleget)
szörnyű Birodalma mindörökre elmos.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék