Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. október, XII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Czesław Milosz

Alámerültek
Nem mindenkinek adatik meg az igazi öregség
Sajátos jegye, az emlékezés
A test gőgjére, amelyik hajdan dagasztott
Bennünket, akik ugyanazok vagyunk, de mégis milyen mások.
Roppant komikus volt
Ahogy hajunkat elrendeztük a tükör előtt,
Ahogy aggódtunk: megy-e ez a kalap az arcunkhoz,
Ahogy nyelvünk hegyével megnedvesítettük az ajkunk,
S ahogy áthúztuk szájfestékkel,
Ahogy nyakkendőt kötöttünk, úgy nézve a tükörbe, mint
az állatok királya.
Igen jól szórakozott velünk a Föld Szelleme.
Hogyha az egyén forma, a faj pedig anyag,
Ahogy azt alighanem Duns Scotus gondolta,
Teljesítettük, amit a faj kívánt, alámerülve
Az anyagba, mondhatni: fülig.
Később pedig a délibábból szintétikus város áll össze.
Gótikus tornyok közt fecskék röpködnek.
S egy vénember az ablakban, aki már sok várost látott,
S már majdnem szabad, elneveti magát
És már sehová sem akar visszatérni.

Hűséges nyelvem
Hűséges nyelvem –
én szolgáltalak.
Minden éjjel színekkel telt tányérokat raktam eléd,
hogy neked is jusson az emlékezetemben megőrzött
nyírfából, szöcskéből és pirókból.
Sokáig volt ez így.
Más hazám nem leven, Te lettél hazám.
Azt hittem, hogy közvetítőm is leszel
a jóakaratú emberekhez,
legyenek bár húszan, vagy csak tízen,
vagy legyenek még-meg-nem-születettek.
De most, bevallom: kétkedek.
Vannak percek, mikor úgy tűnik, eltékozoltam életem.
Mert most az elaljasultak nyelve vagy,
eszteleneké, akik magukat
talán még más népeknél is jobban gyűlölik:
besúgók nyelve lettél,
megzavarodottaké,
olyanoké, akik saját ártatlanságukba belebetegedtek.
De nélküled – mis is vagyok?
Tudós csak távoli vidéken,
“sikeres ember”, aki nem fél, s meg nem alázkodik.
Hát igen, mi is lennék tenélküled.
Filozófus, mint bárki más.
Értem már, üzenet van nekem ebben:
A személyiség glóriájától megfosztatik.
a passiójáték Bűnöse elé
a Nagy Hitető piros szőnyeget terít,
miközben a laterna magica
emberi és isteni képeket vetít a vászonra.
Hűséges nyelvem,
talán mégis nekem kell téged megmentenem.
Ezért továbbra is kiteszem a színekkel teli tálakat.
Ha lehet, világosak lesznek azok és tiszták,
mert kell valami rend és szépség a boldogtalanságban.
1968*

GÖMÖRI GYÖRGY fordításai

* Ezt a versét Miłosz az 1968 márciusában elfojtott varsói diáktüntetések, és az azt követő „antirevizionista-anticionista” pártkampány idején írta.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék