Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. március, XI. évfolyam, 3. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Untitled Document Caius Licinius Calvus

Versek

I

Vigasztalódj már, Caiusom! Ma két szolgám
Cales borából visz neked. Feledd el vad
szerelmedet, te búskomor, vedelj, vidulj bátran,
ne tépelõdj, mert kedvesed csakis téged
kíván, imád meg áld, s olyan tisztán fénylik
lelkedben õ, mint drágakõ, tündöklõ tûz,
s akár a Hermus sárarany medrében tört
sugár, ragyog föl titkon égi mámorral,
miként a bor, mit Hermes és Eros visz majd
házadhoz... Ó, csak három amphorát küldök
megint mulatni nógató ajándékul -
hanem megidd mind! Légy derûs, ne kételkedj,
hisz Lesbiád, ki benned ég, nagyon szent lény,
s ha kétlenéd - hát semmiképp se szajhább, mint
Metellus ordas Clodiája, nem kurvább
Vibenniánál sem, habár hideg némber,
ki lucskos ágyról ágyra hág, szétmászkálgat,
kúr, kéjeleg... Vagy vedd Rufát! Fejõnõnek
még megteszi, s mély szája tán kiszív mindent,
piócamódra megtapad, ha pénzéhes,
de Ameana, Formiae ficsúrjának
csapos rimája, sem különb - szép kis firmák!
Unott, kifestett úrinõk, feslett rongyok,
rosszabbak õk a szemtelen mimácskáknál...
Vigasztalódj, játssz, Caius, idd Iacchus vérét!

II

Iacchust, India víg urát, Gandaraeban a göndör
hellén nép örömünnepén áldják vad gyönyörökkel
éjjel, Nysa hegyén: dühös tigrisek szerelemben
bõdülnek, szaporodnak úgy (- - - - - - -)
(- - - - - - - - - -) ordít a tömeg, zeng
megbolydult Bromiusnak (- - - - - - -)
tombol, hívja Thyoneust, kit Boeotia küldött
föllármázni a lagymatag, tespedt lelkeket. Átkelt
(- - -) haragos (- - -) Pharust venyigével
hódította meg (- - -) Maenas mámora habzik
(- - -) Phrygiában is, hol titkon Cybelével
lépett nászra, de bõ Cerest (- - - - - -)
megtoszván Eleusin õs, rejtettebb ligetében.
Föltámadt Semele fiát sziklás Thracia földje
nem fogadja be, csak Thetis tengerkék palotája
(- - - - - -) Pantheust s Thebaet tébolya sújtja
(- -) orgia, tóduló (- - - -) Cythaeron
csúcsán s Orchomenosban (- - - - - -)
Naxos, Delphi, Chios, magas Parnassus meredélyén
papnõk tisztelik õt! Ragyog, mint tépett hazatért, hõs
korhely: föl-le dülöngve lép részeg reggeli fényben,
s mert dicsõ birodalmakat dúlt föl, hadd koszorúzza
repkény isteni fürtjeit!... Szõlõt áldozok én is
Bacchusnak - s vigye serlegem, hogy sokat ne vedeljek!

III

Menj, dögölj meg a színpadon, te disznó!
Dúlj-fúlj, múlj ki, hörögj, gané gazember!
Prosztó pulykakakas: recsegj, rikácsolj!
Rossz ripacs, benyalós, ha zengsz, csak úgy hatsz,
mint ki segglikon át beszél rotyogván,
ó, kész székrekedés - beléd tehetség
nem szorult! Bizony, annyi sem, barom, mint
purcantás buta punba... Szart kavarsz csak.
Priscus, nyúljon a nyelved úgy a földig,
hogy majd önmagad is, ha kell, kinyalhasd!

IV

Csevegni kéne, Gallus! Ejnye, link lajhár,
meglátogatsz-e végre, mint ígérted volt
tavaly, Saturnus ünnepén, mikor könyvet
vittünk s fügét a kis komoly Tibullusnak -
Sapphót, talán Theocritust... No mindegy, mert
õ bármit olvas már, pedig csak babszem még...
Nem úgy, miként te, elbutult, ki csak bambulsz,
mondják, epedsz - száz éve múlt, hogy nem néztél
felém, te lusta légfaló, te szószátyár!
Maeon szakácsom öt nap óta lót-fut, fõz,
s ma este hét mimácska vár rád házamban,
néhány zenésszel... Elheversz, ölükbe bújsz,
belaksz gyönyörrel rendre töltött csirkékbõl -
s hogy biztos itt légy, s férfiként belakmározz,
Mercuriusra, elcsalom Lycorist is!
De megjegyezd - ha túl sokat nyalsz mézes bort,
elcsapja torkos gyomrodat Lubentina,
s pirulhatsz majd, mint sült malac, ha vágy éget,
ropogni fog tán bõröd is szerelmedben.

V

Carus, megköszönöm bús könyvedet. Áldjon okosnak
érte Minerva! A víg Epicurus is áldjon ezerszer!
S Venus anyánk szerelem-tudománnyal is áldja fejed meg
végre!... Akár nyüzsögõ atomok (- - - - - -)
vágytelien bizseregnek a nõk, hisz a tej kifut olykor,
s forr a fazék a tüzön! Te kavarj bele bölcs fakanállal,
ám sose hagyd belevágni a répát Memmiusodnak!

VI

Fucinusom, mi az új filozófia gondja manapság
Capreae szigetén? Miként
megy sorod? Írd le, hogyan telik egy napod? Írj meg akármit -
rég várom leveled, komisz!
Most miket olvasol épp? Avagy egyre henyélsz, ahogy én?... S ha
Phoebus feszt süti, fõ-e fõd,
míg a bögyödbe Minerva bogyóit tömködöd? Úgy tán
majd bölcsebb leszel, azt hiszed?
Arrafelé gyönyörûbbek a nõk csupaszon, ha fürödnek
csurdén? Ízlik a kecskesajt?
Úszol-e borban? Ohó, lefogadnám: Néreisekkel
pancsolsz, buksz te alá! Netán
gyakran alájuk is? Õk kitanultabbak, vagy a dárdán
kurvák Ilium éjein?
Légyen idõd színarany, s még számtalanabb, hogy a fösvény
Pactolus fövenyét, ha kell,
könnyen múlja fölül! Te meg élvezz jó nagyokat... Ne
füstölögj, de vadabb legyél,
mint a Vezúv, ha kitör kilövellve az isteni lávát -
fröcsköld össze az öblöket!

VII

Kis Chloém, Calypsóm, fogva tart szerelmed,
mint a hû Ulyssest, bûvölõn igézgetsz...
Bár nem is Calypso - Circe vagy te inkább!
Tégy ma kanmalaccá, s önmagad, te nõstény,
tedd falánk kocává! Mint cemende disznók,
földre hemperedjünk, dúlva-fúlva dugjunk,
holdra felröfögjünk kurva roskadásig...
Majd visongva, hörgõn kezdjük újra rögtön!
Jaj, harapni nem kell! Már megint mohóbb vagy?
Így, csak így, malackám, csak szeresd a makkot!

VIII

Túl nehéz stólád... Tunikád se fedjen:
dögmeleg van már... Gyere, dobj le mindent,
Crispinillám, nyár s szerelem tüzében
forrjon a vérünk!

Meztelen testtel feküdjünk a tenger
titkos öblének fövenyén, hogy érezd:
Cyprus úrnõjét, lobogó Cythérét
hordja a hullám

benned is... Csókolj, ne törõdj a nappal!
Nereus vár ránk: nagy azúr vizekben,
s mégis egymásban merülünk meg, égõ
vágy olajában!

Quintilis lángol (- - - - -)
(- - - - -) ölelés ragyog föl:
gyöngyözõbb bõrünk, s keserûbb a sós fény,
mintha Hymettus

méze cseppenként leperegne márvány
szobrokon - csurran csoda melleden már
szinte sistergõ szerelem, parázsló
kelyhedig, édes!

IX

Flora, kis hetérám, nyisd ki már az ajtód!
Rádtöröm különben... Tömni, kúrni ismét,
folyton úgy szeretnék!... S csak fecsegni aztán.
Róma híreit majd nedves ajkaidról
részegen fölinnám, mint a testi nektárt,
mely kitárt öledbõl csurdogál, ha fekszel
harmatozva, csurdén - s nyelv hegyére csöppen
égi ihlet... Áldott múzsatej buzog föl,
mintha delphi forrás... Flora, döngetem már,
Flora, tárd ki ajtód - rádtöröm különben!

X

Bájos Quintiliám után bujább tûz
perzselt: Fulvia égetett! Magába
roskadt lelkem a gyors, futó szerelmek
pajzán súlya alatt - kibírta mégis.
Szívtam Caelia illatát s a mellét,
Crispinilla fölémfarolt, ficánkolt,
s közben Flora, a bölcs lotyó, bolondult
értem... Olykor Adoneus lehettem
én is, ámde hiába búgtak annyit:
jaj, potomra szerettek úgy! Ma éjjel
Postumilla parázslik, ó, vad ágyam
Orcusában: elégek én örökre!

XI

Mondjam-e még el: mint szeretett bele Amor a bûvös,
bús Psychébe? Te, Portiám,
majd tégy úgy, ahogy eddig is: ásíts, rám se figyelj, csak
bámulj szórakozottan át
közben a Lucretilisre közömbös, lágy unalommal,
míg mesélek, akárha híg,
hûlt levegõnek (- - - - - -) semmit a vágyról.
Végül Dis birodalma vár,
lethei víz buzog - legalább hagyj egyre beszélnem,
szóval gyõzzem a hallgatást...
Mint aki ködlõ Styxre tesz esküt, suttog az ajkam,
bár mindegy, hiszen én magam
sem tudom, értem okát, noha fáj: mire kell e kihamvadt,
elröppent szerelem, Psychém?

XII

Jó Catullusom, édes egy barátom!
Bár Castalia szent vizét nem ittam
én, csak Caecubus óborát, miközben
ezt-azt róttam egy életen keresztül
víg kedvvel kaparászva - nem reméltem
volna, ám nekem is van egy kötetkém!
Elkészült valahára már, s ha meg nem
séretelek vele, Caiusom, ma végképp
végre néked ajánlanám, hiszen csak
téged illet az érdem, és nem engem!
Mert tán nélküled én sosem lehetnék
költõ... Annyira összenõtt a lelkünk,
hogy már nem tudom, ó, melyik tömör sort
Írtam én, s melyiket te? Nem vagyok hát
transzpadán csodagyermek én... S poéta
sem, talán, ezer évekig világló -
verseimbe te fújj, lehelj ma lelket!


KOVÁCS ANDRÁS FERENC mûfordításai


CAIUS LICINIUS CALVUS (i.e. 82 - i.e. 47?) elõkelõ plebejuscsaládból származó római szónok
és költõ, Catullus legjobb barátja. Irodalmár barátaival együtt elhatárolta magát Caesar és
Pompeius politikai törekvéseitõl. A szónoki pályán Cicero vetélytársának számított. A fiatal,
mûvelt ifjak körének, a "neoterikusok" néven emlegetett csoportnak irodalomelméleti megalapozójaként kedvelt költõ maradt az augustusi aranykor idején is. Számos költõi mûvébõl
mindössze 155 vers, illetve 22 töredék maradt ránk.
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék