Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. október, VIII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

Cvetajeva talizmánja

Ha regényt írnék Maria Cvetajeva orosz költőnő mozgalmas életéről, egyik fő helyszíne kétségtelenül a tengerpart lenne. A verseket író, olvasó, Blokért lelkesedő, nagy eszményekért hevülő gyermeklány, aki akkortájt már több nyelven is mindent összevissza olvas és ábrándozik, ide illő szóval képzeleg – noha még saját neméhez való ambivalens viszonyát sem tudja, tán nem is akarja tisztázni önmagában! – Krímben, a csodálatos, lélegzetállító tengerparton, drágakövek után kutatva a homokban, melankolikus hangulatban ringatózva, fél szemmel a kölyökmacskaként játszadozó hullámokra pillant, de nem adja át még magát teljesen a látványnak („távolban egy fehér vitorla" – in memoriam Katajev), még nem engedi, hogy világbíró és démonokkal birkozó tekintetét elragadja a láthatár, ahol a víz összeér az éggel. Így találkozik egy nála esztendővel fiatalabb vézna, szőke, tüdőbeteg fiúval. Szergej Efron – híres forradalmi család leszármazottja, élete szintén a költészet utáni örök sóvárgásban lobog, két házkutatás közt bizonyára világmegváltásról álmodik – szintén ott téblábol, bokáig süllyedve a homokban a tengerparton, és tekintetét – amelyben manósipkákra hasonlítóan ott lobog ama láng, amely megperzseli majd Marinát, és nem engedi el teljesen bűvköréből soha, noha Szonja és a nagy szerelem csak ezután következik el, szintén egy tengerparton... – a homokra függesztve drágakövek után kutat. Meglátni és megszeretni, meséli később lányának (aki a Gulágról megtérve rendezgeti anyja szétszóródó hagyatékát, s rendkívül tárgyilagos, körültekintő elemzést is ír róla...) egy pillanat műve volt... Ott és akkor határozza el, ha a fiú talál neki egy színes követ, hozzámegy feleségül, és soha nem engedi el – írhatnánk, hogy szoknyája mellől, de nem vagyunk biztosak, ez idő tájt hogyan öltözködött, noha rendelkezésünkre állnak bizonyos feljegyzések: a fiatal költőnő amolyan „fiús" vadóc, igazi vadmacska, zsákruhában, mint egy tévelygő zarándok, toppan be imádott Moszkvája egyik irodalmi összejövetelére...

És Szergej hamarosan felragyogva nyújtja át a színes, csillogó és hőn áhított követ. A karneolt gyűrűbe foglalják, sorsuk szétválaszthatatlanul összekapcsolódik. Életük és szerelmük talizmánja, a karneolköves gyűrű túléli őket! Marina, miután 1939-ben hazatelepedik a Szovjetunióba, az evakuálás után feladva a küzdelmet, öngyilkos lesz. Lánya és férje ez idő tájt lágerben: Efront kivégzik, majd 1956-ban rehabilitálják, lánya túléli a Gulágot, s hosszú évek és kimondhatatlan szenvedések után kezdi rendszerezni édesanyja hagyatékát, s Ahmatovával vitázva mondja ki a döntő szót: „Nem, kedves Ana Ahmatova, nem ízlése nem volt Marinának, hanem – mértéke!..." Anyja szörnyű öngyilkossága után szállásadónője megjegyzi: „volt állása!" (az orosz költészet e tündökletes alakja akkortájt egy étkezdében mosogatott!), „volt pénze" (ötszáz rubelt találtak nála, eligazításul 150-be került egy kiló kenyér) „s némi élelmiszere is, még várhatott volna!" Fia 16 évesen jelentkezik a frontra és meghal. E fiú is tragikus alak, mint mindenki különben Marina környezetében, közel és távol; már az emigrációban születik; szülei meséi nyomán képződik meg benne az ígéret elhagyott földje, a Haza. Elképzelhető, milyen csalódások érik, amikor anyjával megérkezik abba az országba, amely szívbeteg apját árulással vádolva bebörtönzi, és imádott nővérét szintén, anyjával pedig soha nem látott nyomorban tengődnek...

Hát igen!...

A tenger.

1937-ben hazatelepedése előtt Marina ismét egy tengerparton van, vad, komor környezetben, Normandiában. A tenger is haragvó, a történelemhez hasonlít. Itt éri a szörnyű hír, élete nagy ígérete, akit legjobban szeretett, egy színésznő, Szofja Jevgenyijevna Hollyday meghal. És Marina a komor tengerparton a sötét, titkokat rejtegető fenyőerdőben céltalanul kószálva újraéli kapcsolatukat, s megírja egyik világló prózai művét – elbeszélés? memoár? regény? – a Szonyecska regényét. (Szovjet Irodalom, 1977. július. Ki emlékszik még erre a folyóiratra? Sajnos a névadója megszűnésével ő is megszűnt, noha kétségtelenül most, mint birodalmi irodalom lehetne igazán érdekes és izgalmas, hiszen most már nem kötnék ideológiai agyrémek és előfeltevések a szerzők tollát, nem kéne bizonygatni Cvetajeváról sem, hogy élete nagy tévedése volt, hogy nem értette meg a forradalmat!)

Egyébként nagyon jól megértette ő, erről tanúskodnak Blokot és Majakovszkijt elsirató, valamint a rajongva imádott Ahmatovát dicsőítő költeményei, ahol vetélytársnőjét – mindketten féltékenyen figyelik egymást, és epés megjegyzéseket tesznek, Paszternák, aki mindkettőjüket szereti, Cvetajeváért egyenesen rajong, s valaminő plátói szerelem is van kettőjük között, akárcsak Rilke és Cvetajeva között, különben nem érti ezt a viszályt! – Húsvéthoz hasonlítja egy hihetetlenül tömör és pontos költői képben. Ehhez tudni illene, mit jelent az ortodoxiában általában és az oroszoknak különösen húsvét... Igen, a mérték! Hát tényleg szodé, mértéktelen és nagyravágyó volt Cvetajeva, mint egy kisgyerek, mindent magának akart, de rajongani, szeretni is tudott...

Igazi orosz költő volt.

Verseiből, drámai költeményeiből, verses meséiből, drámáiból hamisítatlan nyers erő és mélakóros vad szenvedély árad, átkel a szomorú évtizedek útvesztőin és megszólít. Ő maga Majakovszkijról szólva – akit némi fenntartással bár, de szeretett és egy párizsi felolvasásán a tolmács szerepét is elvállalta – fogalmazza meg nemes egyszerűséggel ars poetiácját: „Figyelek valamiféle bennem csengő hangra, mely állandó, bár nem egyenletes, hol irányító, hol parancsoló. Ha irányít, vitába szállok vele, ha parancsoló, engedelmeskedem. A parancsoló az alapvető, változhatatlan és mással nem helyettesíthető verssor, a VERSSORBA TÖMÖRÜLT LÉNYEG... Az irányító – a hallásomat vezeti a vers felé, hallom a dallamot, de a szavakat nem. Keresem a szavakat. Kicsit jobbra, kicsit balra, feljebb-lejjebb, gyorsabban-lassabban, megnyújtani – rövidíteni –, ilyen pontos útmutatásokat ad a hallásom, vagy kap valakitől. Nálam az egész versírás ebből áll, hogy befele hallgatózom. Ezért aztán, hogy továbbjussak, mindig végigmondom gondolatban. Amíg legalább húsz sort vissza nem «olvastam», nem írok le egyetlen sort se. Mintha már kezdettől adva volna bennem a vers – összeáll egy bizonyos dallam vagy ritmus képe –, mintha a verset, amelyen most dolgozom (és sohase tudom, befejezem-e), egyszer már pontosan és tökéletesen megírták volna valahol. Én csak újrateremtem. Ezért az állandó éber figyelem: jó ez így, nem tévedtem el? Nem engedtem meg magamnak holmi önkényeskedést? A biztos hallás – ez az én gondom. Más nincs is."

Hallotta vajon a fel-fel, ti rabjai a földneket? a Szovjetunióban felsütött a napot? Ki tudja, mit hallott csehországi, Párizs környéki, normandiai, moszkvai vagy berlini magányában?! A karneolköves gyűrűt – a róla szóló regényben – bedobja a hős (valamifajta emigráns ő is, lengyel vagy magyar Párizsban, s egy kávéház asztalának tükrében – ebben a világítva hazudó síremlékben – nézi a kilobbanó forradalmat, az arcát) egy pohár vízbe. Káprázó szemmel belenéz és megképződik előtte egy költő arca, a költőé, aki egyik megrendítő versében így búcsúzik mindattól, ami szép volt, és tartalmat adott zátonyra futott életének:

„–... azt gondolom (ó, soha senki se vágyik

ölelni, simítani már fejemet),

lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,

levél vagyok én is, a fán feledett."

BOGDÁN LÁSZLÓ

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék