William Shakespeare
CORIOLANUS
Tragédia öt felvonásban
Fordította
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
SZEMÉLYEK
CAIUS MARCIUS CORIOLANUS, római nemes
TITUS LARTIUS
COMINIUS
vezérek a volszkok ellen
MENENIUS AGRIPPA, Coriolanus barátja
SICINIUS VELUTUS
JUNIUS BRUTUS
néptribunok
Az ifjú MARCIUS, Coriolanus fia
RÓMAI HEROLD
TULLUS AUFIDIUS, volszk vezér
AUFIDIUS HADNAGYA
ÖSSZEESKÜDTEK AUFIDIUSSZAL
ANTIUMI POLGÁR
KÉT VOLSZK ŐR
VOLUMNIA, Coriolanus anyja
VIRGILIA, Coriolanus felesége
VALERIA, Virgilia barátnője
TÁRSALKODÓNŐ VIRGILIÁNÁL
Római és volszk szenátorok, patríciusok, aedilisek, lictorok,
katonák, polgárok,hírnökök, Aufidius szolgái és más kísérők.
Szín: részben Róma, részben volszk és antiumi területek
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Utca
Lázongó polgárcsapat jön botokkal, dorongokkal és más fegyverekkel
ELSŐ
POLGÁR Mielőtt bármit is tennénk, hallgassatok meg.
POLGÁROK (többen egyszerre) Beszélj,
beszélj.
ELSŐ POLGÁR Elszántátok magatokat, hogy
inkább meghaltok, semhogy éhezzetek?
POLGÁROK El, el.
ELSŐ POLGÁR Először is, tudjátok, hogy
Caius Marcius a nép fő-fő ellensége.
POLGÁROK Tudjuk, tudjuk.
ELSŐ POLGÁR Öljük meg, és magunk szabta áron
kapjuk a búzát. Eldöntöttük?
POLGÁROK Ne többet erről: hajtsuk végre;
gyerünk, gyerünk.
MÁSODIK POLGÁR Egy szót még, jó polgárok.
ELSŐ POLGÁR Mi éhenkórászok vagyunk csak; a
patríciusok a jók. Amivel a felsőbbség teletömi magát, segítene rajtunk:
ha a fölöslegüket adnák nekünk, csak éppen tápláló legyen, már úgy vélhetnénk,
hogy emberségesen könnyítettek a sorsunkon; de mi éppen így vagyunk jók nekik:
kínzó soványságunk, nyilvánvaló nyomorunk mintegy leltár, amely mutatja
bőségüket; nélkülözésünk az ő nyereségük. Bosszuljuk meg dárdáinkkal,
mielőtt piszkavassá fogynánk, mert az istenek látják, kenyéréhségből
beszélek, nem bosszúszomjból.
MÁSODIK POLGÁR Személy szerint Caius Marciusszal
akartok elbánni?
POLGÁROK Először ővele: kutyául
viselkedik a köznéppel.
MÁSODIK POLGÁR Gondoljátok meg, milyen
szolgálatokat tett a hazának.
ELSŐ POLGÁR Nagyon helyes, szívesen
jutalmaznám is érte jó hírnévvel, de ő maga adja ki a fizetségét azzal,
hogy dölyfösködik.
MÁSODIK POLGÁR Ej, ne beszélj ilyen
rosszindulatúan.
ELSŐ POLGÁR Én amondó vagyok, ami nevezeteset
tett, evégből tette; ha elfogult emberek hajlandók is azt mondani, hogy a
hazájáért volt minden, igazából csak az anyjának akart tetszeni, és
dölyfösködni, mert a gőgje nem kisebb az erényénél.
MÁSODIK POLGÁR Bűnéül rójátok fel azt, amit
nem tud kivetni a természetéből. De pénzsóvárnak semmiképpen sem
mondhatjátok.
ELSŐ POLGÁR Ha annak nem is, azért nem fogyok
ki a vádakból; oly temérdek sok hibája van, hogy belefárad az ember a
felsorolásukba. (Kívül kiáltozás) Miféle zsivaj ez? A
túlsó partiak fölkeltek; mit fecsegünk itt? Fel a Capitoliumba!
POLGÁROK Gyerünk, gyerünk!
ELSŐ POLGÁR Csöndesebben! Ki jön itt?
Jön Menenius Agrippa
MÁSODIK
POLGÁR A derék Menenius Agrippa; ő mindig szerette a népet.
ELSŐ POLGÁR Ez elég becsületes ember. Bárcsak
ilyen volna mind!
MENENIUS Mi dolog ez, polgártársak? Hová
E fütykösökkel? Mi baj? Szóljatok.
ELSŐ POLGÁR Tudja a mi dolgunkat a szenátus:
két hete sejti, mi a szándékunk, most hát megmutatjuk tettekkel. Azt mondják, a
szegény kérelmezőnek erős a szaga; majd megtapasztalják, hogy a
karunk is erős.
MENENIUS Barátaim, tisztes szomszédaim,
Tönkretennétek magatok?
ELSŐ POLGÁR Azt nem lehet, uram: már
tönkretettek.
MENENIUS Barátaim, a patríciusoknak
Gondjuk
van rátok. Az ínség miatt,
Melyet
szenvedtek, éppen annyi joggal
Ragadhattok
husángot az egek,
Mint
Róma ellen; az állam szilárdan
Halad
előre útján, tízezer
Erősebb
zablát szétroppantva annál,
Mi
tőletek telhetne; istenektől
Jön az
ínség, nem patríciusoktól,
A térd
segít itt, nem a kar. Ó, jaj,
A
nyomorúság olyan útra visz,
Ahol
még több baj vár; becsmérlitek
A
kormányt, mely rátok gondot visel,
Míg
ellenségként átkozzátok őt.
ELSŐ POLGÁR Gondot visel ránk! Szentigaz!
Sohasem törődött velünk. Minket éheztetnek, az ő magtáraik meg dugig
vannak tömve gabonával; rendeleteket hoznak az uzsora ellen, hogy támogassák az
uzsorásokat; naponta visszavonnak valamilyen üdvös törvényt a gazdagok ellen,
és naponta szigorúbb rendszabályokat eszelnek ki a szegények gúzsba kötözésére
és megszorítására. Ha a háborúk nem emésztenek el bennünket, megteszik ők:
ez az ő szeretetük irántunk.
MENENIUS Vagy bevalljátok, hogy elteltetek
Valami képtelen rosszindulattal,
Vagy megkergültetek. Elmondok én
Egy szép mesét; tán hallottátok is már,
De mert célomnak éppen megfelel,
Hadd csépelem még.
ELSŐ POLGÁR Jól van, uram, meghallgatom, de
ne gondold, hogy nyomorúságunkat megcsalhatod egy mesével; ám, ha úgy tetszik,
ki vele.
MENENIUS Megtörtént egyszer, hogy a többi testrész
Fellázadt
mind a has ellen; a vád:
Hogy
mint egy katlan tesped egymaga
A test
gócában, lustán, tétlenül,
Csak
habzsolja az ételt, ámde munkát
Sosem
vállalna, míg a többi szerv
Lát,
hall, kigondol, parancsol, megy, érez,
S
összeműködve dolgozik a test
Étvágyának
s hogylétének közös
Szolgálatában.
A has így felelt...
ELSŐ POLGÁR Nos, jó
uram, mit válaszolt a has?
MENENIUS Megmondom én,
uram. Egy félmosollyal,
Mely
nem szívből jön, ilyesféle csak
(Lásd,
mért ne mosolyogna is a has,
Ha már
beszél?), csípősen megfelelt
A
békétlen, a zendülő tagoknak,
Kik
irigyelték jó dolgát, ahogy ti
Berzenkedtek
a szenátorok ellen,
Mert mások, mint ti.
ELSŐ
POLGÁR A
has válaszát! Hej!
A
fejedelmi fej, az őrködő szem,
Tanácsadó
szív és vitézi kar,
Ménünk,
a láb, és kürtösünk, a nyelv,
És
testünk annyi más kelléke, kis
Segédje, hogyha őket...
MENENIUS Mi van
akkor?
Miket
beszél e fickó! Mi van akkor?
ELSŐ POLGÁR
Megrövidíti mind a telhetetlen
Bendő, e szennygödör...
MENENIUS Nos, mi
van akkor?
ELSŐ POLGÁR Ha
panaszt tesznek a mondott tagok,
Mit felelhet a has?
MENENIUS Megmondom azt is:
Egy kis
türelmet (miből oly kevés
Jutott nektek), s meghalljátok a választ.
ELSŐ
POLGÁR Be hosszadalmas vagy!
MENENIUS Figyelj,
barátom:
Megfontoltabb
volt sokkal a komoly has
Szeles
vádlóinál, és így felelt:
„Jól
mondjátok, egytest-barátaim,
Hogy én
kapom elsőnek azt az ételt,
Melyből
mind éltek, s rendjén is van így,
Mert én
vagyok raktára s műhelye
Az
egész testnek; jusson eszetekbe,
Hogy
szét is küldöm véretek folyóin
Szív
pitvarába, az agy székhelyére,
S
hajlatokon és mellékutakon
Éntőlem
kapja meg a legerősebb
Ideg s
hitványka ér illő adagját,
Mely
élteti, s bár együttvéve mind,
Kedves barátaim,” így szól a has...
ELSŐ
POLGÁR Jól van, uram, jól.
MENENIUS „Nem
látjátok át,
Hogy
mit adok egyenként mindeniknek,
De
kimutathatom, hogy java lisztjét
Kapja
mindenki, s magamnak csupán
A korpa marad.” Nos, mit szóltok erre?
ELSŐ
POLGÁR Válasz ez is; de hogy kell értenünk?
MENENIUS
Róma szenátorai ez a jó has,
És ti a
lázadó tagok; vegyétek
Észbe a
sok gondoskodást, tanácsot.
Mindazt,
ami a közjót illeti,
S
beláthatjátok, minden juttatás,
Amit
csak kaptok, tőlük származik,
Nem
magatoktól. Mi a véleményed,
Te,
nagy lábujja a gyülekezetnek?
ELSŐ POLGÁR Én,
nagy lábujja? Mért a nagy lábujja?
MENENIUS Mert a
legnyomorultabb, aljasabb vagy
E
zendülésben, és te jársz az élen.
Gazember,
kéjjel gázolnál a vérben,
Vezérkedsz,
hogy hasznod legyen belőle.
De
álljatok csak készen a botokkal:
Összecsap
Róma és patkányai,
S egyik
rossz végre jut. – Üdv, Marcius!
Jön Caius Marcius
MARCIUS Köszönöm. Nos, mi baj, pártos tekergők,
Hogy
véleményetek rühét sebesre
Vakarjátok?
ELSŐ
POLGÁR Szépen beszélsz velünk.
MARCIUS Ki nektek egy jó
szót vet, undorító
Hízelgő
az. Mit akartok, ti korcsok,
Kiknek
nem kell se harc, se béke? Egyik
Rémít,
másik pimasszá tesz. Ki rátok
Számít,
az oroszlán helyett nyulat lel,
Róka
helyett ludat; oly biztosak
Vagytok,
mint égő széndarab a jégen,
Napon a
hó. Az érdem nálatok:
Felmagasztalni,
kit lesújt a vétke,
És
átkozni a törvényt. A nagyot
Gyűlölitek;
ragaszkodásotok:
Beteg
étvágya, aki azt kívánja,
Mi
növeli baját. Ki kegyetekre
Épít,
az ólomkarral úszik, sással
Dönt
tölgyet. Kötelet, nem hinni nektek!
Elmétek
percről percre változik:
Nemes
lesz, kit gyűlöltetek, silány
A
megkoszorúzott. Mi hát a baj,
Hogy a
város terein a nemes
Szenátus
ellen szájaltok, amely
Kordában
tart az istenek után,
Másként
egymást falnátok fel. – Mi kéne?
MENENIUS Hát búza,
magukszabta áron; úgymond,
El
vagyunk látva jól.
MARCIUS Kötnék fel
őket!
Tűz
mellett üldögélve tudni vélik,
Mi
történik, ki tör fel, ki bukik
A
Capitoliumban; frakcióznak,
Házasságot
koholnak, pártokat
Erősítnek
s rontnak, ha nem hajolnak
Rossz
sarujuk alá. Azt mondják, van elég?
Ne
lenne oly irgalmas a nemesség,
S
húzhatnék kardot, én akkora halmot
Raknék
felnégyelt szolgaezerekből.
Ameddig
csak lándzsám felér.
MENENIUS Ezek itt már
meg vannak győzve szinte;
Ítélőképességük
bár csökött,
Fölöttébb
gyávák. A másik csapat,
Mondd,
mit beszél?
MARCIUS Szétment; kötnék
fel őket!
Éhesek,
úgymond, mind azt nyavalyogták,
Éhség
falat dönt, csont is jár az ebnek,
Étek a
szájnak, nem csak gazdagoknak
Terem a
búza; ilyen cafatokban
Szórták
ki a panaszt, s hogy válaszul
Kérésük
elfogadták, bármi furcsa
(Megtöri
majd a nemesség szivét,
Megsápasztja
hatalmát), úgy dobálják
Sipkájuk,
mintha hold szarvára vágynák
Kitűzni,
s versenyt bőgnek.
MENENIUS Mi
a hasznuk?
MARCIUS Öt tribun, pór
ész szószólóiul
Maguk
választják: Junius Brutus,
Sicinius
Velutus, mit tudom...
Feldúlhatná
a csőcselék a várost,
Míg
engem rábírhatna; majd idővel
Erőre
kap, és még többet csikar ki
A lázadás érvével.
MENENIUS Különös.
MARCIUS El, söpredék,
kotródjatok haza.
Hírnök jön
HÍRNÖK Caius Marcius hol van?
MARCIUS Itt;
mi baj?
HÍRNÖK Újság, uram:
fegyverben áll a volszk.
MARCIUS Örvendek: módunk
lesz kidobni hát
Dohos
fölöslegünk. – Lám, jó atyáink.
Jön Cominius, Titus Lartius, más szenátorokkal; Junius Brutus és
Sicinius Velutus
ELSŐ SZENÁTOR Igaz, mit nemrég mondtál, Marcius:
Fegyvert fogott a volszk.
MARCIUS Vezére
van:
Tullus
Aufidius, még jól megszorongat.
Vétkem,
de én nemességét irigylem,
S ha
nem volnék, aki vagyok, szeretnék
Ő lenni.
COMINIUS Ti már megküzdöttetek.
MARCIUS Ha a fél Föld
fél Földdel versenyezne,
S
ő pártomon, átallnék, hogy vele
Megharcoljak:
oroszlán ő, kire
Büszkén vadászok.
ELSŐ
SZENÁTOR Vitéz Marcius,
Kísérd el hát Cominiust e harcba.
COMINIUS
Meg is ígérted egykor.
MARCIUS Meg,
uram,
S állom
szavam. Titus Lartius, megint
Meglátod,
hogy Tullus arcába vágok.
De béna vagy? Itthon maradsz?
TITUS Nem,
Marcius:
Támasz
e mankó, fegyverem a másik,
De kitartok az ügyben.
MENENIUS Mily
dicső faj!
ELSŐ SZENÁTOR
Menjünk a Capitoliumba, ott
Várnak legjobb barátaink.
TITUS Eredj
csak.
Cominius,
menj; követünk, titeket.
Az elsőség.
COMINIUS Ó, nemes Lartius!
ELSŐ SZENÁTOR (a
polgárokhoz)
Ti meg haza!
MARCIUS Nem, hadd
kövessenek,
A
volszkoknál van búza; rágja ki
Csűreiket
e patkánynép. – No, tisztelt
Lázongók,
most hősködjetek; gyerünk.
Szenátorok, Cominius, Marcius, Titus és Menenius el. A polgárok
elsompolyognak
SICINIUS Élt még oly gőgös ember, mint e Marcius?
BRUTUS Nincs párja néki.
SICINIUS Mikor
megválasztottak néptribunnak...
BRUTUS Figyelted ajkát?
SICINIUS Nem,
gúny-nyilait csak.
BRUTUS Ha ingerült, egy
istent sem kímélne.
SICINIUS A szűzi
holdból csúfot űz.
BRUTUS E háború most
elnyeli: fejébe
Szállt nagyon a vitézség.
SICINIUS Az
ilyen,
Ha
siker csiklandja, megveti árnyát,
Melyet
délben tapos; csodálkozom,
Hogy
tűri gőgje, hogy Cominius
Alárendeltje.
BRUTUS A hírt, melyre
tör,
S
melyben már része is van, semmi jobban
Nem
őrzi meg s nem gyarapítja, mint
Egy
második hely; mert a balsiker
A
hadvezér hibája, bárha minden
Lehetőt
megtett, és a hebehurgyák
Szétkürtölik:
„Intézte volna csak
Marcius!”
SICINIUS És ha jól megy a dolog,
A
Marciuson csüggök véleménye
Meglopja Cominius érdemét.
BRUTUS Úgy:
Fél
hírneve máris Marciusé,
Noha
nem ő szerezte, és hibái
Díszére
lesznek Marciusnak, ámbár
Nem
érdemelte ki.
SICINIUS Menjünk el
innen,
Lássuk,
hogy szól a parancs, és ha nem
Maga
ura, miképpen kezd dologhoz
Ebben
az ügyben.
BRUTUS Menjünk hát.
Mindketten el.
2. SZÍN
Corioli. A szenátus épülete.
Jön Tullus Aufidius néhány szenátorral
ELSŐ SZENÁTOR Úgy
vélekedsz tehát, Aufidius,
Hogy
tanácsunkat kikémlelte Róma,
És tudja, mire készülünk.
AUFIDIUS Ti
másként?
Kigondolt
már valamit ez az ország,
Mi
tetté vált, mielőtt Róma útját
Állotta
volna? Nincs négy napja még,
Hogy
hír jött onnan; úgy szól... azt hiszem,
Nálam
van a levél; igen, ez az:
(Olvas) „Hadat gyűjtöttek, még nem
tudni, hogy
Keletre
vagy nyugatra; nagy az ínség,
Lázong
a nép, s hírlik, Cominius
És
Marcius, régi ellenségetek
(Kit
Róma jobban gyűlöl nálatok),
És
Titus Lartius, egy hős római,
E három
készíti fel a hadat.
Hová
indul? Alkalmasint felétek;
Fontoljátok meg.”
ELSŐ
SZENÁTOR Táborban hadunk:
Abban,
hogy Róma kész lesz visszavágni,
Nem kétkedünk.
AUFIDIUS S gondoltátok, nem árt
Elrejtni
vágyatok, amíg kitetszik
Magától;
ám úgy látszik, eljutott
Rómába már
csirájában. Elestünk
Attól,
hogy elfoglalhassunk néhány
Várost,
mielőtt még megtudja Róma,
Hogy hadra keltünk.
MÁSODIK
SZENÁTOR Hős Aufidius,
Lépj
hát tisztedbe, menj csapataidhoz;
Hagyd
most ránk, hogy megóvjuk Coriolit.
Ha ostrom alá vesznek, jöjj
sereggel
Felmentésünkre;
ám megláthatod,
Nem ellenünk készülnek.
AUFIDIUS Ó, ne
kétkedj!
Bizonyos,
amit mondok. Többet is:
A had
egy része máris útra kelt,
És erre
tart. Elhagylak most, urak.
Ha
találkozom Caius Marciusszal,
Amint
esküdtünk, küzdünk, míg az egyik
Harcképtelen.
MIND Segítsenek
az istenek!
AUFIDIUS
S tartsák meg nagyságotokat!
ELSŐ
SZENÁTOR Ég áldjon.
MÁSODIK
SZENÁTOR Ég áldjon.
MIND Ég
áldjon.
Mind el.
3. SZÍN
Róma. Szoba Marcius házában.
Jön Volumnia és Virgilia; egy-egy alacsony zsámolyra ülnek és varrnak
VOLUMNIA Kérlek, lányom, énekelj; vagy csinálj
valamit, ami inkább megvigasztal. Ha a fiam a férjem volna, én jobban örülnék a
távollétének, amely alatt dicsőséget szerez, mint ölelésének az ágyban,
ahol kimutatja forró szerelmét. Mikor még zsenge kölyök volt, s méhemnek
egyetlen szülöttje, mikor bájos ifjúsága minden tekintetet lenyűgözött
útjában, mikor királyok egész napos esengésére sem engedte volna el az anya
egyetlen órára a szeme elől: én – meggondolva, mennyire illenék hozzá a
dicsőség, s hogy olyan volna csak, mint a falon függő kép, ha nem
mozgatná meg a hírnév – én örömmel hagytam, hogy veszélyt keressen ott, ahol
hírnevet találhat. Kegyetlen háborúba küldtem; homlokán tölgykoszorúval tért
vissza onnan. Megmondom neked, lányom: nem szökdöstem úgy örömömben, mikor
meghallottam, hogy fiúgyermek, mint mikor láttam, hogy férfiúnak bizonyult.
VIRGILIA De ha meghalt volna, asszonyom... akkor?
VOLUMNIA Akkor jó emléke lett volna a fia, abban
találtam volna fel a folytatásomat. Őszintén megvallom neked: ha tucatnyi
fiam volna – és mindet egyformán szeretném, egyiket sem kevésbé, mint a te és
az én jó Marciusomat – , inkább haljon meg tizenegy bátran a hazáért, mintsem
csak egy is tétlenül habzsolja az élvezeteket.
Jön egy társalkodónő
TÁRSALKODÓNŐ Asszonyom, Valéria úrnő jött látogatóba.
VIRGILIA Kérlek, engedd
meg, hogy visszavonuljak.
VOLUMNIA Nem,
semmiképpen.
Már ide hallom férjedtől a dobszót;
Látom, Aufidius hajába kap;
Mint medvétől a gyermek, fut a volszk,
Látom, nagyot dobbant, és azt kiáltja:
„Elő, ti gyávák! Róma szült, s ti mégis
Reszkettek!” Aztán páncélos kezével
Letörli a vért homlokáról, és megy,
Mint arató, ki vagy mindent levág,
Vagy vérét veszti.
VIRGILIA Vért! Ó,
Juppiter!
VOLUMNIA Bolond! Jobban
talál a férfihoz,
Mint
szobra aranya. Hecuba keble
Hectort
szoptatva sem volt ékesebb,
Mint
Hector arca, mikor vére fröcskölt
Görög
kardoktól. – Mondd Valeriának,
Készen
állunk, hogy üdvözöljük őt.
Társalkodónő el
VIRGILIA Ég óvja férjemet Aufidiustól!
VOLUMNIA A térde alatt
lesz Aufidius
Feje,
nyakát tapossa.
A társalkodónő visszajön Valériával és udvarmesterével
VALERIA Hölgyeim, jó napot mindkettőtöknek.
VOLUMNIA Kedvesem.
VIRGILIA Örvendek, hogy
láthatom nagyságodat.
VALERIA Hogy vagytok? Két vérbeli háziasszony. Mit
varrtok? Szép munka, igazán. A kisfiad hogy van?
VIRGILIA Köszönöm,
asszonyom, nagyon jól.
VOLUMNIA Jobban szereti a kardokat nézegetni és
dobszót hallgatni, mint a tanítójára figyelni.
VALERIA Szavamra, egészen az apja; esküszöm,
nagyon helyes fiú. Hitemre, a múlt szerdán fél óra hosszat néztem, milyen
határozottan viselkedik. Egy aranyos pillangó után szaladt; mikor megfogta,
nyomban el is eresztette; aztán utána megint; el-elbukik, de föl újra, elkapta
ismét; az esése mérgesítette föl, vagy mi, de a fogait csikorgatta, és
széttépte a lepkét. Szavamra mondom, ízekre tépte!
VOLUMNIA Az apja is ilyeneket csinál.
VALERIA Valóban nemes
természetű gyermek.
VIRGILIA Éretlen kölyök,
asszonyom.
VALERIA
Ej, tegyétek le már azt a varrást: el kell velem játszanotok a lusta feleséget
ma délután.
VIRGILIA Nem, asszonyom,
nem megyek ki a házból.
VALERIA Még hogy nem
megy ki a házból!
VOLUMNIA Kimegy ő,
kimegy.
VIRGILIA Én bizony nem, engedelmetekkel: nem lépem
át a küszöböt, amíg az uram
haza nem tért a háborúból.
VALERIA Ugyan már, túlságosan bezárkózol; jöjj,
meg kell látogatnunk azt a gyermekágyas
asszonyt.
VIRGILIA Gyors felépülést kívánok neki, fel is
keresem az imáimmal, de nem mehetek oda.
VOLUMNIA Miért, ha szabad kérdeznem?
VIRGILIA Nem azért, mintha sajnálnám a fáradságot,
vagy nem volna bennem szeretet.
VALERIA Második Pénelopé akarsz lenni; de azt
mondják, az a sok fonál, amit Ulysses távollétében font, megtöltötte Ithacát
molyokkal. Ej, bárcsak olyan érzékeny volna a gyolcsod is, mint az ujjad, hogy
már csak szánalomból se szurkáld tovább. Jöjj, tarts velünk.
VIRGILIA Nem, jó asszonyom, megbocsáss: valóban nem
megyek ki.
VALERIA Igazán, no, jöjj velem, és nagyszerű híreket
mondok a férjedről.
VIRGILIA Ó, asszonyom, még lehetetlen.
VALERIA De bizony, nem tréfálok: a múlt éjjel hírek
érkeztek felőle.
VIRGILIA Igazán, asszonyom?
VALERIA Komolyan mondom, így van; egy szenátortól
hallottam. Így szól: egy volszk sereg előnyomult, ez ellen Cominius vezér
indult a római haderő egy részével; urad és Titus Lartius városukat,
Coriolit vette ostrom alá; semmi kétségük nincs, hogy beveszik és rövidre
fogják ezt a háborút. Becsületemre, így igaz, jöjj velünk.
VIRGILIA Bocsáss meg, asszonyom, ez egyen kívül mindenben
kedvedre teszek.
VOLUMNIA Hagyd el, asszonyom, amilyen most, elrontaná
minden örömünket.
VALERIA Valóban, kitelne tőle. – Akkor hát ég
áldjon. – Jöjj, kedves asszonyom. – Kérlek, Virgilia, hagyj fel az ünnepélyességeddel,
és jöjj velünk.
VIRGLIA Nem, szót se róla, asszonyom; igazán nem
tehetem. Jó mulatást kívánok.
VALERIA Úgy hát ég
áldjon.
Mind el
4. SZÍN
Corioli előtt
Dobszóval és zászlókkal jön Marcius, Titus Lartius, tisztek és katonák.
Egy hírnök jön hozzájuk
MARCIUS Hír jön itt, ni;
megütköztek, fogadjunk.
LARTIUS Lovam lovadra:
nem.
MARCIUS Rendben van.
LARTIUS Állom.
MARCIUS Megvívott az
ellennel a vezér?
HÍRNÖK Már látják
egymást, ám szó nem esett még.
LARTIUS Enyém a jó ló.
MARCIUS Máris megveszem.
LARTIUS Nem eladó, de
kölcsön kaphatod.
Fél
évszázadra. – Szólítsd fel a várost.
MARCIUS Hol a sereg?
HÍRNÖK Másfél mérföldre innen.
MARCIUS Hallhatjuk hát
egymás csatazaját.
Mars,
most segíts gyorsan végezni munkánk,
Gőzölgő
karddal mehessünk segítni
Barátainknak!
– Fújd meg azt a kürtöt!
Megadásra kürtölnek. Szenátorok és mások állnak ki a falakra
Tullus
Aufidius a falak között van?
ELSŐ SZENÁTOR
Nincs, és más sincs, ki félne tőletek
Egy
cseppet is. Halljátok, dobjaink
Távoli csatazaj
Hívják
az ifjakat! Inkább lerontjuk
A
falakat, mintsem bezárjanak;
Kapunkat
sem zár: nádszál tartja csak,
Magától
nyílik. Hallgassátok, ott van
Újabb csatazaj
Aufidius!
Figyeljétek, miként dúl
Szétvert seregetekben.
MARCIUS Összecsaptak!
LARTIUS Az ő zajuk
a jel. Létrákat gyorsan!
Volszkok jönnek és átmennek a színen
MARCIUS Nem félnek, sőt a városból kijönnek.
Szívre
a pajzsot, s küzdjetek a pajzsnál
Erősebb
szívvel. Föl, vitéz Titus!
Nem
gondoltuk, hogy így lekicsinyelnek;
Kiüt
rajtam a düh. Gyerünk, fiúk!
Ki
meghátrál, volksznak tekintem azt,
S
megérzi kardom élét.
Csatazaj; rómaiak és volszkok harcolva el. A rómaiakat visszaverik
árkaikhoz.
Marcius visszajön
MARCIUS A Dél minden ragálya rád, te Róma
Szégyene,
hitvány csorda! Rút fekélyek
Lepjenek
el, s kelts undort, mielőtt
Meglátnak;
terjedjen mérföldnyire
A
nyavalyád! Ti emberbőrbe bújt
Lúdlelkek,
szolgáktól futtok, kiket
Leverne
egy majom? Pluto s pokol!
Hátul a
seb; veres hát, félelemtől
Sápadt
arc! Föl a fejjel és rohamra,
Vagy
hagyom az ellent, s az égi tűzre,
Benneteket
páhollak el. Gyerünk;
Kitartás,
és nejükhöz űzzük őket,
Ahogy
ők űztek minket árkainkhoz.
Ismét csatazaj. A volszkok és rómaiak visszajönnek és kiújul a
harc. A volszkok
behúzódnak Corioliba, Marcius a kapuig üldözi őket
A kapu
tárva. Használjuk ki gyorsan:
Az
üldözőnek nyitja a szerencse,
Nem a
futónak; tartsatok velem!
Bemegy a kapun, amely bezárul mögötte
ELSŐ KATONA Őrültség! Nem megyek.
MÁSODIK
KATONA Biz én se.
HARMADIK
KATONA Lám,
Be is
zárták.
Folytonos csatazaj
MIND Vesztébe
ment bizonnyal.
Jön Titus Lartius
LARTIUS Marciusszal mi van?
KATONÁK Nyilván megölték.
ELSŐ KATONA
Menekülők sarkában berohant
A
várba, s nyomban becsapták mögötte
A
kaput; most ott bent van egymagában
Egy város ellen.
LARTIUS Nemes
lelkű bajtárs!
Érzése
túltesz érzéketlen kardján:
Az
hajlik, ő nem. Véged, Marcius;
Drágakő
lenne oly nagy, mint magad,
Veled
nem ér fel. Oly katona voltál,
Milyent
Cato kíván: nemcsak kegyetlen
Csapásokkal:
ádáz tekinteteddel,
Hangod
mennydörgés-robajával is
Megráztad
ellenséged, mintha lázban
Reszketne
a világ.
Visszajön Marcius, az ellenségtől
megrohanva
ELSŐ KATONA Nézd
csak!
LARTIUS Ez
Marcius!
Mentsük
ki, vagy vesszünk az oldalán.
Harcolva mind be a várba
5. SZÍN
A városban. Utca
Néhány római jön zsákmánnyal
ELSŐ RÓMAI Ezt
elviszem Rómába.
MÁSODIK RÓMAI Én is ezt.
HARMADIK RÓMAI A
nyavalya álljon bele! Ezüstnek néztem ezt.
Távolról még mindig csatazaj
Jön Marcius és Titus Lartius egy kürtössel
MARCIUS Egy rossz drachmára becsülik ezek
Idejüket!
Vánkost, tolvaj bilincsét,
Ónkanalat,
zekét, amit a hóhér
Elás a
holttal, visz az aljanép,
Míg
tart a harc. Pokolra mind velük!
Mily
lárma jön a vezértől! Gyerünk!
Kit
lelkem gyűlöl, Aufidius ott van,
Vágja a
rómait. Vitéz Titus,
Kellő
számú emberrel tartsd a várost;
A bátrabbakkal
elmegyek segítni
Cominiusnak.
LARTIUS Vérzel, jó uram;
Keményebben
küzdöttél, semhogy újra
Csatázni menj.
MARCIUS Korai a dicséret:
Még ki se melegedtem; ég veled.
A vér,
mit ontok, orvosságom inkább,
Mintsem
bajom; így hát Aufidiusszal
Megvívok.
LARTIUS Szép Fortuna istenasszony
Szeressen
meg, s hárítsa el varázsa
Az
ellenség kardját! Hős férfiú,
Siker
legyen apródod!
MARCIUS S
hű barátod
Neked!
Ég áldjon.
LARTIUS Nemes
Marcius!
Marcius el
Eredj, a téren fújd meg kürtödet:
Hívd
oda mind a város tisztjeit,
Hogy
szándékunkat megtudják; no menj.
Mindketten el
6. SZÍN
Cominius tábora mellett
Jön Cominius haddal visszatérőben
COMINIUS Pihenjetek;
mint jó rómaiak
Küzdöttünk,
nem hősködtünk oktalan,
S nem
hátráltunk gyáván. Higgyétek el,
Újfent
támadnak ők. Míg verekedtünk,
El-elhozta
a szél barátainktól
A zajt.
Adjatok nekik, istenek,
Oly
szerencsét, mint magunknak kivánunk,
Hogy
mikor a két had találkozik majd,
Hírnök jön
Hálásan áldozunk nektek! – Mi újság?
HÍRNÖK A corioli
polgárság kivonult,
S
megütközött Titusszal s Marciusszal;
Az
árkokig nyomták a mieinket,
Mikor
eljöttem.
COMINIUS Igazat beszélsz,
ám
Nem jól
beszélsz. Mennyi ideje ennek?
HÍRNÖK Egy jó órája már,
uram.
COMINIUS Mérföld sincs
innen: hallottuk a dobszót;
A
mérfölded hogy nyúlt órányira,
Hogy
most hozol csak hírt?
HÍRNÖK Űzőbe
vettek
A
volszkok kémei, s kerülnöm kellett
Vagy
három-négy mérföldet; máskülönben
Jó
félórája itt volnék.
Jön Marcius
COMINIUS Ki jön?
Mintha
megnyúzták volna. Istenek!
Alakra
Marcius; láttam is őt
Ilyennek hajdan.
MARCIUS Túl
későn jövök?
COMINIUS Mennydörgést és
csörgődobot a pásztor
Nem
hall oly másnak, mint én Marcius
És bárki hangját.
MARCIUS Túl
későn jövök?
COMINIUS Az ám, ha saját
véred, nem a másé
Lett köpenyed.
MARCIUS Ó, hadd öleljelek
Oly
friss karral, mint lánykérőben, és oly
Víg szívvel,
mint mikor eljött a násznap,
És gyertyafényben állt az ágy.
COMINIUS Vitézek
Virága,
hogy van Titus Lartius?
MARCIUS Mint aki
folyvást csak rendelkezik:
Halálra
ítél és száműzetésre,
Megsarcol
és kegyelmez, fenyeget;
Úgy
tartja Coriolit Rómánk nevében,
Mint
pórázán a kezes agarat,
Hogy kedve szerint járjon.
COMINIUS Hol a
szolga,
Ki azt
beszélte itt, hogy visszavertek?
Hol van? Hívjátok nyomban ide!
MARCIUS Hagyd
el;
Igazat
mondott; merthogy uraink,
A
csürhe (és még tribun kell nekik!),
Egér
macskától nem fut úgy, amint ők
Pár himpellértől.
COMINIUS És hogy
győztetek?
MARCIUS Van erre most
idő? Alig hiszem.
Urai
vagytok már a harcmezőnek?
Ha nem, mért késlekedtek?
COMINIUS Marcius,
Rossz
helyzetben harcoltunk, és ide
Húzódtunk,
hogy a szerencsére várjunk.
MARCIUS Hogy állt fel
seregük? Hová helyezték
A legjavát?
COMINIUS Az antiumiak
Vannak
elől, úgy sejtem, Marcius;
Legjobbak
ők, s Aufidius az élen
Legfőbb
reményük.
MARCIUS Kérlek, mind a sok
Csatára,
melyben harcoltunk, a vérre,
Melyet
együtt ontottunk, esküinkre,
Hogy
barátok leszünk mindenkor: állíts
Aufidius
s Antiuma elé,
Ne
szalaszd el az alkalmat ma: kardok
S
dárdák röpködjenek a levegőben,
Használjuk ki a percet.
COMINIUS Azt szeretném,
Ha jót
fürödnél, s mindenféle írral
Kennék
meg tested, ám sohase mertem
Kérésed
magtagadni. Nosza, válassz
Segítő társakat.
MARCIUS Csak aki önként
Vállalja.
Hogyha akad köztetek
(S nem
kétlem), kinek tetszik ez a festés,
Mit
rajtam látni; ki nem félti úgy
Személyét,
mint hírét; ki többre tartja
A
hitvány életnél a hős halált,
S
hazája drágább néki önmagánál:
Legyen
csak egy ilyen, vagy bármilyen sok,
Intsen (int),
hogy hajlandóságát jelezze,
S
kövesse Marciust.
Mind kiáltoznak és kardjukkal integetnek; karjukra emelik
Marciust, és a magasba
hajigálják sapkájukat
Hagyjatok!
Kardot csináltok belőlem?
Ha ez
nem színlelés, melyik nem ér fel
Közületek
négy volszkkal? Bármelyik
Éppoly
kemény pajzzsal mehet a nagy
Aufidius
ellen. Mindenkinek
Köszönöm,
ám egy rész jöhet velem csak,
A
többiek majd másutt küzdenek,
Amint
szükség kívánja. Indulunk;
Négy
ember gyorsan válogassa ki
A legkészebbeket.
COMINIUS Induljatok;
Mutassátok
meg, hogy nem kérkedés volt,
S
osztozzatok meg mindenben velünk.
Mind el
7. SZÍN
Corioli kapuja
Titus Lartius, őrséget hagyva Corioliban, dob- és kürtszóval
vonul Cominius és
Caius Marcius elé; jön egy hadnaggyal, katonákkal és vezetővel
LARTIUS Jól
őrizzétek a kaput; tegyétek,
Amit
meghagytam, ha kell, jöjjenek
Ama
centúriók is; kis időre
Elég a
többi; ha csatát veszítünk,
Elvész a város is.
HADNAGY Értünk ne aggódj.
LARTIUS Most menjünk;
zárjátok be a kaput. –
Te
vezess minket Róma táborába.
Mind el
8. SZÍN
Csatatér a római és volszk tábor között
Csatazaj. Jön Marcius és Aufidius
MARCIUS Csak veled
harcolok: egy szószegőnél
Jobban gyűlöllek.
AUFIDIUS Én is tégedet:
Nem
borzaszt úgy az afrikai kígyó,
Mint
híred s mérged. Vesd meg hát a lábad!
MARCIUS Ki elmozdul,
legyen a másik rabja,
S pusztítsa el az ég!
AUFIDIUS Ha megfutok,
Űzz, mint nyulat.
MARCIUS Három órája
sincs,
Magam
küzdöttem csak Coriolitokban,
S
tehettem, ami jólesett; a vér,
Mely
álcáz, mások vére. Bosszúhoz
Feszítsd meg az erőd.
AUFIDIUS Légy maga Hector,
Nagyszájú
őseidnek ostora,
Éntőlem
akkor sem menekszel.
Vívnak; néhány volszk jön Aufidius segítségére
Túlbuzgók,
nem vitézek... szégyenemre
Jösztök
kéretlenül segíteni.
Viaskodva el, Marcius űzi őket
9. SZÍN
A római tábor
Csatazaj. Visszavonulást fújnak. Harsonák. Egyfelől jön Cominius
rómaiakkal,
másfelől Marcius felkötött karral, és más rómaiak
COMINIUS Ha elbeszélném
mind, amit ma tettél,
El sem
hinnéd; de megjelentem ott, hol
Szenátorok
könnyet s mosolyt vegyítnek,
Patríciusok
válluk vonogatják,
S végül
csodálnak már, rémüldöző nők
Borzongva
hallják, s bamba tribunok,
Akik a
pállott plebsszel gyűlölik
Jó
híredet, kénytelenek kinyögni:
„Jó,
hogy Rómának ilyen hőse van!”
De
lakománknak morzsájára jössz,
Miután
jól belaktál.
Jön Titus Lartius seregével az
üldözésből
LARTIUS Ó,
vezér,
A harci
mén ő, mi csupán a csótár;
Ha láttad volna...
MARCIUS Kérlek, ne
tovább;
Anyámnak
szabad ajnározni vérét,
De
bánt, ha dicsér. Tettem – úgy, amint
Ti is
tettétek –, ami telt erőmtől,
És
tettem ezt – amint ti is – hazámért;
Ki
végbevitte, amit tervezett,
Túltett rajtam.
COMINIUS Ne légy
hőstetteid
Sírgödre;
Róma hadd ismerje meg
Fia értékét;
ezt elrejteni
Lopásnál
rosszabb, becsmérléssel ér fel,
Titkolni
tetted, elhallgatni azt.
Mi a
magasztalás bármely csucsán is
Szerénynek
látszanék. Kérlek tehát
(Nem
jutalomnak szánom, csak, hogy lássák,
Ki
vagy), hallgass meg a sereg előtt.
MARCIUS Van pár sebem,
ha emlegetik őket,
Sajognak ám.
COMINIUS Ha nem említenék,
A
hálátlanság halálos fekélyt
Fakasztana
belőlük. A lovakból
(Melyekből
bő a zsákmányunk), a kincsből,
Mit
harcmezőn s a városban szereztünk,
Tiéd
tizedrész, vedd ki hát magadnak
Tetszés
szerint, még mielőtt a többit
Elosztanánk.
MARCIUS Megköszönöm, vezér,
De
fizetséget kapni kardomért
Nem
hagy a szívem; nem fogadom el:
Beérem
annyival, amennyit az kap,
Ki csak
nézője volt a harcnak.
Hosszas harsonázás. Mind azt kiáltják: „Marcius! Marcius!” s
magasba emelik
sapkájukat és lándzsájukat; Cominius és Lartius fedetlen fővel áll
MARCIUS Megcsúfoljátok e hangszereket;
Ne
szóljanak többé! Ha hízeleg
A dob s
a kürt a harcmezőn, az udvar
S város
nyilván csalárd hajbókoló!
Ha lágy
a vas, mint az élősdi selyme,
Jól
kezdődik a háború! Elég volt;
Mert
nem mostam meg vérző orromat,
Vagy
levertem pár gyatra nyomorultat –
Mit
mások is megtettek, s fel se tűnt –,
Most
kikiálttok engem óriásnak,
Mintha
kicsinység a hazug dicséret
Kosztján szeretne nőni.
COMINIUS Túl szerény
vagy,
Kegyetlenebb
jó híredhez, mint hálás
Azért,
mit őszintén nyújtunk neked; megengedj,
Ha így
tüzelsz magad ellen, bilincsbe
Verünk
(mint aki kárt tehet magában),
Hogy
bizton szólhassunk. – Hát tudja meg
Egész
világ, hogy Caius Marciust
Illeti
meg a háború babérja;
Nemes
ménem, melyet ismer a tábor,
Szerszámostul
neki adom, s azért,
Mit
Coriolinál tett, neve legyen –
Kiáltsa
velem az egész sereg:
Caius
Marcius Coriolanus.
Viseld
méltón mellékneved.
Harsonák. Kürt– és dobszó
MIND Caius Marcius Coriolanus!
CORIOLANUS Megyek
megmosdani;
Meglátjátok,
ha arcom tiszta lesz,
Pirulok–e.
Végtére köszönöm;
Megülöm
méned, és minden erőmmel
Igyekszem majd becsülettel viselni
Melléknevem.
COMINIUS Menjünk sátrunkba most;
Még
mielőtt lepihennénk, megírjuk
Rómának
a sikert. Térj vissza, Lartius,
Corioliba,
s küldd a legfőbbeket
Rómába,
hogy tárgyalhassunk az ő
S a mi javunkra.
LARTIUS Küldöm majd,
uram.
CORIOLANUS Az istenek
megcsúfolnak. Nagyúri
Ajándékról
lemondtam, s koldulok most
Vezéremtől.
COMINIUS Máris tiéd. Mi az?
CORIOLANUS Egy szegény
embernél laktam sok éve
Itt
Corioliban; gondomat viselte.
Megszólított
most: úgy láttam, fogoly;
De
Aufidius került épp elém,
S
szánalmamon győzött a düh. Bocsásd el
Szegény gazdámat.
COMINIUS Ha ez koldulás:
Legyen
fiam hóhéra, akkor is
Szabad, akár a szél. Titus, ereszd el.
LARTIUS
A neve?
CORIOLANUS Juppiterre, elfeledtem...
Fáradt
vagyok, már nem fog az agyam.
Nincs itt borunk?
COMINIUS Menjünk a
sátorunkba;
A vér
arcodra szárad, ideje,
Törődni
veled; jöjjetek.
Mind el
10. SZÍN
Harsonák. Kürtszó. Jön Tullus Aufidius véresen, két-három
katonával
AUFIDIUS Elfoglalták a
várost!
ELSŐ KATONA Vissza
is adják jó feltételekkel.
AUFIDIUS Feltételekkel!
Volnék
római bár; mint volszk nem lehetek
Az, ami
vagyok. Jó feltételekkel!
Kínálhat
ilyet bármilyen egyezség
A
kiszolgáltatottnak? Marcius,
Ötször
vívtunk meg és ötször legyőztél,
És
győznél, hogyha annyiszor csatáznánk,
Ahányszor
étkezünk. Az elemekre,
Ha
szemtől szembe kerülünk megint,
Végzek
vele, vagy ő velem; e becsvágy
Nem oly
szeplőtlen már, mint volt: egyenlő
Eséllyel
vágytam földre sújtani
(Karddal,
kard ellen); megdöföm ma bárhogy,
Düh
vagy fortély eléri.
ELSŐ
KATONA Ő
az ördög.
AUFIDIUS Merészebb, bár
nem oly ravasz. De foltot
Ejtett
a vitézségemen, miatta
Magát
emészti; álom, csöndes otthon,
Lefegyverzés,
kór, Capitolium,
Templom,
papok fohásza, áldozás,
Dühödt
tilalom hasztalan emelné
Izmos
hatalmát gyűlöletem ellen:
Bárhol
találjam ezt a Marciust,
Ha
otthon is, s testvérem védje őt,
Felrúgva
a vendéglátás parancsát,
Szívében
vájkálnék. Menj, tudd ki most
A
városban, hogy’ őrzik, és kiket
Visznek
Rómába túsz gyanánt.
ELSŐ
KATONA Te
nem jössz?
AUFIDIUS A
ciprusligetnél várnak reám!
De
kérlek,
(Délre
van ez a malmoktól) hozd hírül,
Hogy s
mint megy a világ, hogy iramához
Szabjam
az utamat.
ELSŐ
KATONA Úgy lesz,
uram.
Mind el
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius, Sicinius és Brutus
MENENIUS
Az augur azt mondja, híreket hallunk ma este.
BRUTUS
Jókat vagy rosszakat?
MENENIUS
Nem a nép imája szerint, mert az nem szereti Marciust.
SICINIUS
A természet tanítja az állatokat, hogy megismerjék barátaikat.
MENENIUS
Mondd, kérlek, kit szeret a farkas?
SICINIUS
A bárányt.
MENENIUS Igen, hogy felfalja, ahogy az éhes
plebejusok tennének a nemes Marciusszal.
BRUTUS
Bárány ő valóban, amely úgy béget, mint a medve.
MENENIUS Medve ő valóban, amely úgy él, mint
a bárány. Ti ketten öregemberek vagytok; kérdeznék tőletek valamit,
feleljetek rá igazán.
TRIBUNOK Kérdezz, uram.
MENENIUS Milyen szörnyűségben szegény Marcius,
aminek ti ketten nem vagytok bővében?
BRUTUS Szegény a hibátlanságban, mert dúskál
valamennyiben.
SICINIUS Kiváltképpen a gőgben.
BRUTUS Hencegésben pedig mindenkin túltesz.
MENENIUS Furcsa dolog ez; tudjátok-e, mit tartanak
felőletek a városban, már úgy értem, mit ott a jobb oldalon? Tudjátok?
TRIBUNOK Nos, mit tartanak?
MENENIUS Mivel gőgről beszéltetek az
imént... de nem haragusztok meg?
TRIBUNOK Nem, nem, uram, mondd csak.
MENENIUS Nem tesz semmit: egy semmi kis alkalmi
tolvaj is egész rakás türelmet lop tőletek; engedjétek csak szabadjára a
hajlamaitokat, és haragudjatok kedvetekre, már ha örömötöket lelitek benne.
Azzal vádoljátok Marciust, hogy gőgös?
BRUTUS Nem csak mi, uram.
MENENIUS Tudom, hogy egymagatokban vajmi kevés
telik tőletek; sok a gyámolotok, különben csudára együgyű dolgokat
művelnétek: túl gyermeteg az agyatok ahhoz, hogy magatokban sokat
tegyetek. Gőgről beszéltek; ó, bárcsak befelé fordíthatnátok a
szemeteket, s megnézhetnétek magatokat belülről! Ó, bárcsak megtehetnétek!
BRUTUS Mi volna akkor, uram?
MENENIUS Akkor két olyan érdemtelen, gőgös,
indulatos, hepciás tisztviselőt (mondhatnám, bolondot) látnátok, amilyen
csak akad Rómában.
SICINIUS Téged is elég jól ismernek, Menenius.
MENENIUS Úgy ismernek mint kedélyes patríciust,
aki szívesen iszik egy pohár tüzes bort, amelyet nem hígít a Tiberis egyetlen
csöppje sem; némileg tökéletlennek mondanak, mivel az első panaszos felé
hajlok, hirtelen természetű vagyok és fellobbanok csipcsup ügyek miatt:
többet vagyok az éj farával, mint a reggel homlokával. Amit gondolok, ki is
mondom, kajánságomat kiadom leheletemmel. Ha két magatokfajta államférfiba
botlok, (Lycurgusoknak nem nevezhetlek,) és az ital, amit adtok, csípi a
nyelvem, félrehúzhatom a számat. Nem mondhatom, hogy uraságotok jól adta
elő az ügyet, amikor majd minden szavatokból ordít a szamár; és noha
kénytelen vagyok elviselni, hogy némelyek tiszteletre méltó, komoly embereknek
neveznek titeket, azok mégis csak gyalázatosan hazudnak, akik azt mondják, hogy
az arcotok kellemes. Ha ezt látjátok mikrokozmoszom térképén, az következik
ebből, hogy elég jól ismertek engem? Ugyan, mi rosszat olvas ki káprázatos
éleslátásotok ebből a jellemképből, ha elég jól ismertek?
BRUTUS Eredj már, uram, elég jól ismerünk.
MENENIUS Nem ismertek ti engem, sem magatokat, és
egyáltalán semmit. Minden vágyatok az, hogy ágrólszakadt csirkefogók
megsüvegeljenek és hajbókoljanak; egész délelőttöt eltöltőtök azzal,
hogy egy narancsoskofa és egy csapos civakodását hallgatjátok, aztán a garasos
vitát elhalasztjátok másnapra. Ha két peres fél ügyét tárgyaljátok, és éppen
rátok jön a kólika, olyan arcokat vágtok, mint a ripacsok, véres zászlót
bontotok mindenfajta türelem ellen, és éjjeli edény után ordítva azon véresen
eresztitek el a pert, amelyet még jobban összekuszáltatok a tárgyaláson, annyi
rendet teremtetek az ügyben, hogy mindkét felet legazemberezitek. Fura két
fickó vagytok.
BRUTUS Ugyan, menj már, jól tudják rólad, hogy
sokkal inkább beválsz csúfolkodónak az asztalnál, mint amilyen szükség van rád
a Capitoliumban.
MENENIUS Még a papjaink is felcsapnak
élcmestereknek, ha ilyen magatokfajta nevetséges alakokkal akadnak össze. Mikor
a legértelmesebben beszéltek, az is kevesebbet ér szakállatok lengetésénél;
szakállatok pedig nem érdemel olyan tisztes sírhelyet, hogy egy foltozó szabó
párnáját tömjék ki vele, vagy egy szamár málhanyergébe temessék. De ti azt
mondjátok, Marcius gőgös, ő, aki szerényen szólva is ér annyit, mint
valamennyi elődötök Deucalion óta, ámbár jó néhányuk alighanem apáról
fiúra hóhér volt. Jó pihenést uraságotoknak: több csevegés veletek megfeküdné
az agyamat, mivel a plebejus barmok csordásai vagytok; bátorkodom búcsút venni
tőletek.
Brutus és Sicinius a
színpad hátsó részébe húzódik
Jön Volumnia, Virgilia és
Valeria
Hogy s mint, szép és nemes
hölgyeim (a földre szállt hold sem volna nemesebb nálatok); hová siettek úgy a
szemetek után?
VOLUMNIA Tiszteletre méltó Menenius, Marcius fiam
közeledik; Juno szerelmére, menjünk.
MENENIUS Ejha! Marcius hazajön!
VOLUMNIA Úgy van, érdemes Menenius, még hozzá a
legnagyobb elismeréssel övezve.
MENENIUS Vedd a sapkámat köszönetül, Juppiter –
Hűnye! Marcius, hazajön!
VOLUMNIA, VIRGILIA Úgy bizony.
VOLUMNIA Nézd, tőle jött ez a levél; kapott
az állam és a felesége is, s azt hiszem, számodra is van egy otthon.
MENENIUS Az egész házamat berúgatom ma este:
levelem van!
VIRGILIA Persze, leveled van, láttam is.
MENENIUS Levelem van! Ez hét esztendőre való
egészséget ad, ezalatt fittyet hányok az orvosra; Galenus leghatásosabb
receptje is csak afféle sarlatánkodás, és ehhez a gyógyszerhez képest nem több holmi
lóorvosságnál. Nem sebesült meg? Sebesülten szokott hazakerülni.
VIRGILIA Ó, nem, nem, nem.
VOLUMNIA Bizony megsebesült, hálát adok érte az
isteneknek.
MENENIUS Magam is, ha nem nagyon súlyos a sebe.
Győzelmet hoz a zsebében? Illenek hozzá a sebek.
VOLUMNIA A homlokán hozza, Menenius; harmadszor
jön haza tölgykoszorúval.
MENENIUS Ráncba szedte Aufidiust?
VOLUMNIA Titus Lartius írja, hogy megvívtak, és
Aufidius megfutamodott.
MENENIUS Jól tette, erről biztosíthatom: ha a
helyén marad, olyan ruhát kap, amit nem vennék magamra Corioli minden
szekrényéért és a bennük levő aranyért. A szenátus értesült már?
VOLUMNIA Menjünk, hölgyeim... Igen, igen, igen, a
szenátus levelet kapott a vezértől, melyben a háború egész sikerét a
fiamnak tulajdonítja; ebben a hadjáratban kétszeresen felülmúlta minden korábbi
tettét.
VALERIA Valóban, csodákat mesélnek róla.
MENENIUS Csodákat? Ó, kezeskedem, hogy ki is vette
belőlük a részét.
VIRGILIA Adják az istenek, hogy mind igaz legyen!
VOLUMNIA Igaz? De még mennyire!
MENENIUS Igaz? Esküszöm, hogy mind egy szálig az.
Hol sebesült meg? – Isten tartsa meg uraságotokat! (A tribunokhöz,
akik előre jönnek) – Marcius hazajön, még több oka lesz
gőgösnek lenni. – Hol sebesült meg?
VOLUMNIA A vállán és a bal karján; jókora sebeket
mutathat a népnek, ha majd hivatalra pályázik. Tarquinius elűzésekor hét
sebet kapott.
MENENIUS Egyet a nyakán, kettőt a combján...
én kilencről tudtam.
VOLUMNIA Az utolsó hadjárat előtt huszonöt
sebe volt.
MENENIUS Most már huszonhét van: minden vágás egy
ellenség sírja volt. (Kiáltozás és harsonák) Halljátok?
Kürtök.
VOLUMNIA Marcius jöttét hirdetik: előtte
Zaj
jár, és könnyet hagy maga mögött;
Izmos
karjában halál rejtezik,
Mikor
lesújt, sok embert elveszit.
Bevonulási harsonázás. Kürtszó. Jön Cominius és Titus Lartius,
közöttük
Coriolanus tölgykoszorúsan; kapitányok, katonák és egy herold
HEROLD Halld, Róma; Marcius egymaga harcolt
Corioli
kapuján belül, ahol
Új
nevet nyert a Caius Marciushoz
Kitüntetésként,
és az: Coriolanus.
Üdvöz
légy Rómában, nagy Coriolanus!
Harsonák
MIND Üdvöz légy Rómában, nagy Coriolanus!
CORIOLANUS Ne többet
erről, bántja szívemet,
Ne többet, kérlek.
COMINIUS Nézd, uram,
anyád...
CORIOLANUS Ó!
Könyörögtél,
tudom, az istenekhez,
Sikeremért. (Letérdel)
VOLUMNIA Állj fel,
no, bajnokom,
Jó
Marcius, derék Caius, milyen
Nevet
szereztél még hőstetteiddel?
Coriolanusnak
hívjalak ezentúl?
Ó, hitvesed!
CORIOLANUS Üdvöz légy, drága némám!
Ha
koporsóban jönnék, tán nevetnél,
Hogy
diadalom megríkat? Szerelmem,
E
kisírt szem corioli özvegyekhez
S anyákhoz illő.
MENENIUS Ég áldása rajtad!
CORIOLANUS Hát te még
élsz? (Valériához) Bocsánat, drága hölgyem.
VOLUMNIA Azt sem tudom,
kihez szóljak... Köszöntlek,
Vezér;
köszöntlek mindnyájatokat.
MENENIUS Köszöntlek
százezerszer; sírni tudnék,
S
nevetni; könnyű vagyok és nehéz.
Átok a
szíve gyökerére annak,
Ki jöttödön
nem örvend! Hármatokra
Néz fel
rajongva Róma, bár van itt
Pár vén
vadalmafa, amelyen nem fog
Oltásotok.
Hát üdv nektek, vitézek;
A
csalán minálunk csalán, s bolondok
Hőbörgése bolondság.
COMINIUS Igazat mond.
CORIOLANUS Menenius
mindig.
HEROLD Engedjetek utat!
CORIOLANUS (feleségéhez
és anyjához) Kezed, s tiédet;
Mielőtt
bent az árnyékban ledőlnék,
Nézzünk
el a jó patriciusokhoz,
Kiktől
nem csak köszöntést kaptam, ámde
Nagy megtiszteltetést is.
VOLUMNIA Ím, megértem,
Hogy
minden teljesült, amit kivántam,
S
felépítettem képzeletben; egy van
Még
hátra, s nem kétlem, hogy Róma azt is
Megadja.
CORIOLANUS Jó anyám, inkább legyek
Magam
módján szolgájuk, mint uruk
Az övékén.
COMINIUS A Capitoliumba!
Harsonák. Kürtök. Kivonulnak ünnepélyesen, ahogy jöttek. A tribunok
maradnak
BRUTUS Minden nyelv róla beszél, szemüveggel
Nézi a
rövidlátó, csecsemőjét
Bömbölni
hagyja a dada, miközben
Róla
locsog, retkes nyakán a legszebb
Kendővel
áll a konyhalány a falra,
Őt
nézni; bódék, ablakok dugig
Megtömve,
tarka népség lovagol
A
háztetők gerincén, őt igyekszik
Mindenki
nézni, ritkán látható papok
Tolonganak
a tömegben szuszogva
Egy
rossz helyért, fátyolos hölgyeink
Ledér
zsákmányul hagyják a fehér
S piros
harcát kimázolt képükön
Phoebus
csókjának; olyan csődület van,
Mintha
az isten, aki vezeti,
Belebújt
volna nagy furfangosan,
Hogy megszépítse.
SICINIUS Konzul
nemsokára,
Kezeskedem.
BRUTUS Akkor hivatalunk
Aludni
térhet, míg hatalma tart.
SICINIUS Nem tudja
ő mérséklettel viselni
Rangját
sokáig; azt is elveszíti,
Amit már megnyert.
BRUTUS Ez vigasztaló.
SICINIUS A köznép,
melynek szószólói volnánk,
Régtől
nem szíveli, s egy semmi okból
Is
elfelejti újabb érdemét,
És ad
okot bizonnyal, mert elég
Gőgös
hozzá.
BRUTUS Az ám, megesküdött:
Pályázzék
konzulságra bár, soha
A térre
ő nem áll ki, fel sem ölti
Az
alázat kopott göncét, a népnek
Nem
mutat sebeket (amint szokás),
Nem
instál bűzös szájakat.
SICINIUS Helyes.
BRUTUS Azt mondta, inkább felhagy az egésszel,
Mint
hogy vállalja, hacsak a nemesség
Nem
kéri és óhajtja.
SICINIUS Azt
kivánom,
Tartson
ki e szándék mellett, s vigye
Is végbe.
BRUTUS Meglesz
valószínűleg.
Számára
ez, mit oly nagyon kivánunk:
Biztos
bukás.
BRUTUS Vagy
ő vész, vagy a mi
Tekintélyünk.
Értessük meg a néppel:
Gyűlölte
mindig, öszvérsorba fogná,
Elnémítná
ügyvédeit, kifosztná
Minden
szabadságából, emberi
Készségre
és rátermettségre nézve
Nem lát
több lelket s tetterőt se benne,
Mint
tevében, mely azért kap csak enni,
Hogy
terhet hordjon, s megverik, ha azzal
Leroskad.
SICINIUS Ha elmondjuk ezt, mikor
A népet
legjobban felháborítja
Pimaszságával
(meglesz egyhamar,
Ha
ingerlik, s ez éppoly könnyű, mint
Kutyát
juhra uszítni), lángra lobban
A
száraz szalma, és tüze örökre
Jól
bekormozza őt.
Hírnök jön.
BRUTUS No, mi a baj?
HÍRNÖK A Capitoliumba
hívnak. Úgy
Hírlik,
konzul lesz Marcius. A némák
Oda
csődültek, hogy lássák, vakok,
Hogy
hallják őt. Matrónák kesztyűjük,
Asszonyok,
lányok kendőjük dobálták
Felé
mentében; bókolt a nemesség,
Mint
Juppiter előtt; dörgés s esőként
Rivalgott
a tömeg, és hajigálta
A sok sapkát. Példátlan ez.
BRUTUS Gyerünk:
Fülünk
s szemünk fürkéssze a jelent,
Szívünk a kifejlést.
SICINIUS Veled megyek.
Mind el
2. SZÍN
Ugyanott. A Capitolium
Jön két tiszt és párnákat rak le
ELSŐ
TISZT Gyere, gyere, mindjárt itt vannak; hányan pályáznak a konzulságra?
MÁSODIK TISZT Azt mondják, hárman; de mindenki azt
hiszi, hogy Coriolanus nyeri el.
ELSŐ TISZT Derék legény az, csak iszonyúan
gőgös, és nem szereti a köznépet.
MÁSODIK TISZT Már az úgy van, hogy sok nagy ember
hízelgett a népnek, pedig nem is szerette; ő meg sokat szeretett úgy, hogy
azt sem tudta, miért; s ahogy szeret, anélkül, hogy tudná, miért, a
gyűlöletének sincs jobb oka; ezért ha Coriolanust nem érdekli, hogy
szeretik-e vagy gyűlölik, ez azt mutatja, hogy jól ismeri a nép kedélyét,
és nemes nemtörődömséggel hagyja is, hogy ezt lássák.
ELSŐ TISZT Ha nem érdekelné, hogy szeretik-e
vagy sem, közönyében nem hajlana arra, hogy akár jót, akár rosszat tegyen
velük; de ő nagyobb igyekezettel keresi gyűlöletüket, mint ahogy
szolgálhatnak vele, és nem mulaszt el semmit, ami felfedheti viszolygását. De a
nép ellenérzését és nemtetszését kivívni éppoly rossz, mint az, ami neki nincs
kedvére: hízelegni szeretetéért.
MÁSODIK TISZT Becsülettel szolgálta hazáját, és
nem olyan kényelmes fokokon lépdelt fölfelé, mint azok, akik, anélkül, hogy
bármi egyebet tettek volna, a néphez való dörgölőzéssel, szépelgéssel és
süvegeléssel jutottak megbecsüléshez és hírnévhez; ő olyannyira elültette
dicsőségét szemükben és tetteit szívükben, hogy hallgatni erről és
meg nem vallani sértő hálátlanság, kiforgatni pedig aljasság volna, amely
önmagát hazudtolná meg, s rosszallást és gáncsot váltana ki mindenkiből,
aki hallja.
ELSŐ TISZT Ne többet róla: kiváló ember.
Álljunk félre, jönnek.
Bevonulási harsonázás. Lictorokkal maga előtt jön Cominius
konzul, Menenius, Coriolanus, több más szenátor, Sicinius és Brutus. A
szenátorok elfoglalják helyüket, úgyszintén a tribunok is egymás mellett
MENENIUS A volszk kérdéssel végeztünk, haza
Rendeltük
Titus Lartiust, e mai
Gyűlés
fő pontja maradt hátra csak:
A nemes
szolgálat jutalma, melyet
Hazájának
tett: kérjük meg tehát,
Mélyen
tisztelt és bölcs atyák, az itt
Levő
konzult, aki sikerre vitte
Hadjáratunkat,
hogy beszélje el
Néhány
hőstettét Caius Marcius
Coriolanusnak,
ki itt van velünk,
Hogy
megköszönjük, s érdeme szerint
Kitüntessük.
ELSŐ
SZENÁTOR Szólj, jó Cominius,
Ne
hagyj ki semmit: inkább államunkat
Higgyük
szegénynek a jutalmazásra,
Mint
magunkat, megadni. Tribunok,
Kérünk,
hallgassátok baráti füllel,
S
fogadtassátok el a néppel is,
Amit
határozunk.
SICINIUS Egyezkedésre
Hívtatok,
s hajlunk rá szívünk szerint,
Hogy
értékeljük s célba is segítsük
E
gyűlés dolgát.
BRUTUS S még inkább örömmel
Tesszük,
ha több elismerést mutat majd
A nép
iránt is, mint ahogyan eddig
Becsülte.
MENENIUS Hagyjuk ezt most, hagyjuk;
inkább
Ne is
szólnátok bár. Cominiust
Meghallgatjátok-e?
BRUTUS Őt
szívesen;
De
megjegyzésem sokkal jogosabb, mint
A
megrovás.
MENENIUS Szereti ő a népet,
De nem
hálótársául; ezt ne várd.
Cominius,
szólj. – Te meg ülj helyedre.
Coriolanus feláll és távozni készül
ELSŐ SZENÁTOR
Maradj csak, Coriolanus, és ne szégyelld
Hallani
tetteid.
CORIOLANUS Bocsássatok meg:
Inkább
sajogjon ez a hegedő seb,
Mint
halljam, hogy’ szereztem.
BRUTUS Nem
szavam
Űz el, remélem.
CORIOLANUS Nem, de bár a harcban
Helytálltam, szótól gyakran megfutottam.
Nem hízelegtek,
így nem sértetek; a népet
Szeretem
érdeme szerint.
MENENIUS No, ülj
le.
CORIOLANUS
Inkább fejem vakarnám a napon
Csata közben, mintsem hogy tetteim
Dicséretét hallgassam. El
MENENIUS Tribunok,
Hogy
hízelegne fajtátoknak (melyben
Egy jó
akad ezer közt), mikor inkább
Áldozná
minden tagját, mint fülét,
Hogy
dicsérjék? Kezdd el, Cominius.
COMINIUS Nincs hangom, s
Coriolanusról beszélni
Nem
lehet halkan. – Úgy tartják, vitézség
A
legnagyobb erény, amely az embert
Legszebben
ékesíti; hogyha így van,
E
férfiúnak az egész világon
Nincs
párja. Már tizenhat évesen.
Mikor
Tarquinius Rómára tört,
Másoknál
jobban küzdött. Látta őt
A
diktátor (kit csak dicsérhetek),
Hogy
amazon-állal megkergetett
Sok
szőrös arcot; kimentett a bajból
Egy
rómait, s a konzul látta: három
Ellenséget
megölt, Tarquiniust
Térdre
sújtotta; e napon, mikor
Még
nőt játszhatott volna színpadon,
Harcban
legférfibb férfi volt, s fejére
Tölgykoszorút
kapott. Gyerekkorából
Már
férfikor lett, úgy nőtt, mint a tenger,
És
tizenhét csatán elnyerte minden
Kardtól
a koszorút. Amit pedig most
Corioliban
tett, és előtte, arra
Szavam
sincs: feltartotta a futókat,
Példája
mulatságra fordította
A
rettegést, mint hullám a vitorlás
Előtt,
úgy törtek meg s omlottak össze
Az
emberek; kit kardja (a halál
Pecsétje)
megjelölt, meghalt; tetőtől
Talpig
merő vér volt, minden csapása
Halálhörgéssel
járt; egymaga ment be
A
várkapun, s az elkerülhetetlen
Sorssal
festette be, egymaga jött ki,
És
megújult erővel üstökösként
Csapott
le Coriolira: most övé;
A
csatazaj még fel-felveri éber
Lelkét
ma is, de akkor fokozott
Kedv
frissítette fáradt izmait,
Csatába
szállt megint, hol gőzölögve
Rohant
le sok-sok emberéletet,
Mintha
örök prédálás folyna; míg
Harctér
s város miénk nem lett, nem állt meg
Egy szusszanásra sem.
MENENIUS Hős férfiú!
ELSŐ SZENÁTOR Kevés
lesz bármely jutalom, amit
Kínálhatunk.
COMINIUS A zsákmányt megvetette,
Úgy
nézett minden drágaságra, mint
Csupa
kacatra; annyit sem igényel,
Mint
amennyit fukarság adna: bére,
Hogy
tette, amit tett, és idejét
Ezzel töltötte.
MENENIUS Igazi nemes;
Küldjünk utána.
ELSŐ
SZENÁTOR Hívd be
Coriolanust.
TISZTEK
Jön is már.
Coriolanus visszajön
MENENIUS Coriolanus, szenátusunk örömmel
Tesz meg konzulnak.
CORIOLANUS Övé életem
S szolgálatom.
MENENIUS Már az van hátra csak,
Hogy szólj a néphez.
CORIOLANUS Kérlek, hadd tekintsek
El
ettől; nem tudnék én holmi condra
Alatt
pucéron kunyerálni voksért
A
sebeim nevében; kérlek, ezt
Mellőzzük hát.
SICINIUS Uram, szava van ebben
A
népnek is, az meg szikrát sem enged
A formákból.
MENENIUS Ne hívd ki magad ellen. –
Kérlek,
maradj meg a bevett szokásnál,
S
elődeid módjára vedd te is
Át
méltóságodat.
CORIOLANUS Ilyen szerep
Pirulni
késztet; jó volna a néptől
Elvenni már.
BRUTUS (félre) Figyeled ezt?
CORIOLANUS Hencegjek,
hogy ezt s azt tettem, mutassak
Elrejteni
való, gyógyult sebet,
Mintha
csak azért kaptam volna, hogy
Voksuk bérét elnyerjem?
MENENIUS Hagyjuk
ezt most. –
Néptribunok,
szándékunkat ti is
Pártoljátok
fel. S nemes konzulunknak
Legyen
részünkről üdv és tisztelet!
Harsonák. A szenátorok el
BRUTUS Most láthatod, hogy bánik majd a néppel.
SICINIUS Csak érezzék
is! Oly fitymálva fog
Kérni
akármit, mintha azt megadni
Kötelességük volna.
BRUTUS Jöjj,
beszéljünk
El
mindent; a piactéren, tudom,
Várnak
reánk.
Mindketten el
3. SZÍN
Ugyanott. A Fórum
Néhány polgár jön
ELSŐ POLGÁR Amondó vagyok, ha a
szavazatainkat kéri, nem tagadhatjuk meg tőle.
MÁSODIK POLGÁR De meg ám, uram, ha akarjuk.
HARMADIK POLGÁR Hatalmunkban áll megtenni, de
olyan hatalom ez, amelyet nem áll hatalmunkban gyakorolni, mert ma megmutatja a
sebeit és elbeszéli a tetteit, nem tehetünk mást, mint hogy a sebeibe dugjuk a
nyelvünket és szót emelünk érettük; így hát, ha elmondja nemes tetteit, nekünk
is el kell mondanunk nemes jóváhagyásunkat. A hálátlanság szörnyűséges
dolog, s a tömeg hálátlansága szörnyeteget faragna a tömegből, és mivel
annak tagjai vagyunk, magunk is szörnyeteg-tagokká válnánk.
ELSŐ POLGÁR Egy kis példa is mutatja, hogy
nem vélekednek jobban felőlünk:
mikor a búza miatt felkeltünk, ő maga nem átallott sokfejű tömegnek
nevezni minket.
HARMADIK POLGÁR Sokan neveztek már így bennünket,
nem azért, mert vannak közöttünk barna, meg fekete, meg vöröses, meg kopasz
fejek, hanem mert az eszünk olyan sokféle színű; igazán azt hiszem, ha ez
a mi sokszínű eszünk egyetlen koponyából kelne ki, akkor is szétrepülne
kelet, nyugat, észak, dél felé; még ha megegyeznének is egy közös útban,
egyszeriben ott lennének a szélrózsa minden irányában.
MÁSODIK POLGÁR Úgy véled? És mit gondolsz, az én
eszem merre repülne?
HARMADIK POLGÁR Hát, a tied nem röppen ki olyan
gyorsan, mint más emberé: erősen beleszorult ebbe a busa fejbe; de ha
szabad volna, biztosan délnek venné az útját.
MÁSODIK POLGÁR Miért éppen délnek?
HARMADIK POLGÁR Hogy elmerüljön a párákban; de ha
háromnegyede fel is olvadna rossz nedvekben, a negyediket visszahozná a
lelkiismeret, hogy segítsen neked asszonyt szerezni.
MÁSODIK POLGÁR Te sosem hagysz fel a
viccelődéssel; no jó, no jó.
HARMADIK POLGÁR Mind elszántátok magatokat, hogy rá szavaztok? De nem számít, a
többség mellette van. Amondó vagyok, ha a nép felé hajolna, nem akadna különb
ember nála.
Jön Coriolanus és
Menenius
Itt jön, ni, méghozzá az
alázatosság köntösében; figyeljétek meg, hogy’ viselkedik. Ne álljunk itt egy
csomóban, menjünk oda hozzá egyesével, kettesével, hármasával. Mondja csak el a
kérését külön-külön, így valamennyiünknek kijut a tisztesség, hogy a maga
nyelvével adja neki a szavazatát; gyertek velem, én kitanítlak, hogy’
járuljatok elébe.
MIND Helyes, helyes.
Mind el
MENENIUS Nem úgy, uram:
megtették ezt, tudod,
Legjobbjaink is.
CORIOLANUS Mit
mondjak nekik?
„Kérlek,
uram...” Dögvész! Nem bírhatom rá
A
nyelvem... „Nézd, uram, sebeimet:
Hazámért
kaptam, mikor ordítozva
Futott
sok testvéred saját dobunk
Zajától.”
MENENIUS Ó,
jaj, istenek! Ilyet
Ne
mondj: kérd őket: emlékezzenek
Rád.
CORIOLANUS Emlékezzenek? Kötnék fel őket!
Felejtsenek
csak el, mint az erényt,
Mely
nem fog rajtuk.
MENENIUS Jaj, mindent lerontasz.
Megyek;
kérlek, beszélj velük, de kérlek,
Ésszerűen. El
Jön két polgár
CORIOLANUS Mondd, mossák meg a
képük,
És mossanak fogat. – ím, itt jön egy pár.
Urak, tudjátok, hogy mért állok itt.
ELSŐ
POLGÁR Tudjuk, uram; mondd meg nekünk, mi bírt rá.
CORIOLANUS
Várt jutalmam.
MÁSODIK
POLGÁR Jutalmad?
CORIOLANUS Az,
nem is
Óhajom.
ELSŐ
POLGÁR Mit? Nem óhajod?
CORIOLANUS Nem, uram:
Nem
óhajtottam soha koldulással
Zaklatni
a szegényeket.
ELSŐ POLGÁR Fontold
meg: hogyha valamit adunk,
Reméljük, valamit kapunk is.
CORIOLANUS
No jó, a konzulságnak mi az ára?
ELSŐ
POLGÁR Csak annyi: kedvesen kérd.
CORIOLANUS Kedvesen?
Adjátok,
kérlek. Majd mutathatok
Pár
sebet is. A voksotok, urak!
Mit
szóltok?
MÁSODIK
POLGÁR Megkapod, tisztelt uram.
CORIOLANUS Megegyeztünk,
uram. –
Két jó voksot koldultam. – Alamizsnám
Megkaptam. Adjon ég.
ELSŐ
POLGÁR Ez furcsa
kissé.
MÁSODIK POLGÁR Ha újra kéne
adni... no, de mindegy.
A két polgár el
Jön újabb két polgár
CORIOLANUS Kérlek titeket, ha szavazatotok
hajlandóságát megnyerhetem, hadd legyek konzul, rajtam a szokásos gúnya is.
HARMADIK POLGÁR Nemesen szolgáltad hazádat, meg
nem is szolgáltad nemesen.
CORIOLANUS Rejtvényed mit jelent?
HARMADIK POLGÁR Ellenségeinek ostora, barátainak
vesszője voltál; bizony, nem szeretted a köznépet.
CORIOLANUS Annál inkább erényesnek kellene
tartanod, mert nem aljasodtam le szeretetemben. Majd hízelgek, uram, hű
fegyvertársamnak, a népnek, hogy több becsülést csikarjak ki tőle; olyasmi
ez, amit szívesen fogad, s mivel bölcsessége inkább kalapomat, mint szívemet
választja, gyakorlom a behízelgő bólogatást, és igyekszem kitűnni az
utánzásban; vagyis, uram, leutánzom egy népszerű ember bájolgását, és
bőségesen juttatok belőle mindenkinek, akinek csak kell. Ezért kérlek
benneteket, hadd legyek konzul.
NEGYEDIK POLGÁR Reméljük, hogy barátra lelünk
benned; ezért készséggel adjuk rád szavazatunkat.
HARMADIK POLGÁR Sok sebet kaptál a hazáért.
CORIOLANUS Nem pecsételem meg tudásotokat azzal,
hogy mutogatom őket. Nagyra tartom voksotokat, ezért nem is tartóztatlak
tovább.
A KÉT POLGÁR Az istenek adjanak neked sok örömöt,
uram, szívből kívánjuk.
El
CORIOLANUS Mily kedves voksok! –
Jobb
felfordulni, éhen halni, mint
Így
felaprózni megszolgált díjunkat.
Farkasgúnyában
mért is állok itt,
Hogy
minden erre járó senkitől
Helybenhagyását
kérjem? Így szokás...
De ha
mindenben a szokást követjük,
A
múlton söpretlen marad a por,
S a
hegynyi tévedésnek az igazság
Nem
nő fölébe. Nem leszek bolond;
Legyen
dicsőség s hivatal azé,
Ki
megteszi. – De felén túljutottam,
A
másikat is csak átvészelem.
Újabb három polgár jön.
Jön még néhány voks. –
Szavazzatok
rám: a voksotokért
Harcoltam,
éjszakáztam, csak a voksért
Van két
tucatnál több sebem, azért
Láttam,
hallottam háromszor hat csatát;
A
voksotokért tettem annyi mindent:
Csak
hogy konzul legyek.
ÖTÖDIK POLGÁR Nemesen viselkedett, nem mehet el
úgy, hogy minden becsületes ember ne őrá szavazzon.
HATODIK POLGÁR Akkor legyen konzul; az istenek
adjanak neki sok örömöt és tegyék a nép barátjává!
MIND Amen, amen. –
Isten
tartson meg, konzul!
A polgárok el
CORIOLANUS Drága
voksok!
Menenius visszajön Brutusszal és Siciniusszal
MENENIUS Kitöltötted időd; a tribunok
A nép
szavazatát reád ruházzák;
Hivatali
jelvényeid felöltve,
A
szenátusba most.
CORIOLANUS Ebből elég volt?
MENENIUS Eleget tettél a
kérelmezésnek,
Elfogadott
a nép, s gyűlésbe hívnak,
Hogy
ott azonnal beiktassanak.
CORIOLANUS A
szenátusban?
SICINIUS Igen,
Coriolanus.
CORIOLANUS
Levethetem e holmit?
SICINIUS Le, uram.
CORIOLANUS Sietek hát, s
mihelyt megint magamra
Ismerek, a szenátushoz megyek.
MENENIUS
Elkísérlek. Velünk jösztök?
BRUTUS
Itt várunk még a népre.
SICINIUS Áldjon ég.
Coriolanus és Menenius el
Elnyerte,
s most, ha jól látom, hevíti
Már szívét.
BRUTUS Az alázat köntösét
Gőggel
viselte. Elküldöd a népet?
A polgárok visszajönnek
SICINIUS No, megválasztottátok ezt az embert?
ELSŐ POLGÁR Rá
szavaztunk, uram.
BRUTUS Az istenek tegyék
rá érdemessé.
MÁSODIK POLGÁR Amen. De
szerény véleményem az, hogy
Csúfolva kérte voksunk.
HARMADIK
POLGÁR Szentigaz:
Lefitymált
minket atyaságosan.
ELSŐ POLGÁR Nem
csúfság volt az: így szokott beszélni.
MÁSODIK POLGÁR Mindenki
más úgy tartja, gúnyolódott
Velünk;
úgy illik, hogy mutassa érdem-
Jelét,
a honért kapott sebeket.
SICINIUS Azt csak megtette.
POLGÁROK (többen) Nem,
nem látta senki.
HARMADIK POLGÁR Azt
mondta, majd mutathat pár sebet,
És
meglengette gúnyosan kalapját:
„Konzul
szeretnék lenni”, szólt, „s szokás
Szerint
csak voksotokkal lehetek;
A
voksotokat kérem”; s hogy megadtuk:
„Köszönök
minden voksot, köszönöm
A
kedves voksokat; szavaztatok,
Nincs
több dolgunk.” Ez nem csúfolkodás?
SICINIUS Buták vagytok,
hogy nem láttátok ezt;
Vagy
láttátok, s mégis gyermekkedéllyel
Szavaztatok?
BRUTUS Mondtátok volna azt,
Amit
sugalltunk. Még nem volt hatalma,
És
államunk kicsiny szolgájaként
Már
ellenségetek volt, akkor is
Szabadságotok
s közjót illető
Jogaitok
ellen szólt; most, mikor
Hatalmat
is kapott az állam élén,
Ha
rosszindulatú marad a plebs
Iránt,
nem válik szavazatotok
Önátokká?
Mondtátok volna, hogy
Tetteivel
kiérdemelte azt,
Amit
kér, ám gondoljon szívesen
Rátok a
voksokért, utálatát
Fordítsa
szeretetre, és legyen
Jó
uratok.
SICINIUS Ha tanácsunk szerint
Ezt
mondjátok, ez hatott volna rá,
S
próbára tette volna: kedvező
Ígéretet
csikar ki tőle, melyet
Fejére
olvasunk szükség szerint,
Vagy
inkább sérti nyers természetét,
Mely
nem tűrhet semmit, mi bármiben
Megkötné,
s ezzel jól felingerelve,
A
hasznotokra válik: nem kell akkor
Megválasztani
őt.
BRUTUS Láttátok-e,
Mily
megvetőn kért, holott szeretetre
Lett
volna szükség tőletek? Vajon
Nem
zúz-e össze ez a megvetés,
Ha van
hatalma hozzá? Testetekben
Nem
volt szív? Vagy azért van nyelvetek, hogy
A józan
ész ellen kiáltson?
SICINIUS Régebb
Tagadtatok
meg kérelmet, ugye?
S most
azt pártolja pörös nyelvetek,
Aki nem
is kér, csak csúfolkodik?
HARMADIK POLGÁR Nem
iktatták be; még elvethető.
MÁSODIK POLGÁR És el is
vetjük:
Ötszáz
ilyen szavazatot hozok.
ELSŐ POLGÁR Én
kétszer annyit, s barátaikat.
BRUTUS Siessetek,
mondjátok meg nekik:
Oly
konzult kaptak, ki elveszi minden
Szabadságuk,
s kutyát csinál belőlük,
Melyet
gyakran megvernek, mert ugat,
Noha
ezért tartják.
SICINIUS Gyűljenek
egybe,
S
másítsátok meg jobb meggondolással
E
dőre választást: mondjátok el,
Hogy
gőgös, mindig gyűlölt, megvetéssel
Viselte
az alázat köntösét,
Csak
gúnyolódott; ám a szeretet,
Melyet
éreztek sok szolgálatáért,
Nem
hagyta látnotok viselkedését,
Csúfondáros,
mókázó modorát,
Mit
gyűlölete diktál.
BRUTUS Fogjatok ránk
Mindent:
hogy ellenérvet félrevetve,
Kikényszerítettük
belőletek
Ezt a
választást.
SICINIUS Mondjátok, hogy inkább
A
nyomásunkra, mint önszántatokból
Választottátok;
eszetekben az járt,
Hogy
mit kell tenni, nem, hogy mit akartok
Így
szavaztátok meg kedvetek ellen
Konzulságát;
fogjátok csak miránk.
BRUTUS Ne kíméljetek.
Mind azt hajtogattuk,
Hogy
ifjan jól szolgálta már hazáját,
S azóta
is; hogy a Marciusok
Nemes
törzséből származik, ahonnan
Ancus,
a Numa lányának fia,
Ki
Hostilius után itt király volt;
Innen
ered Publius s Quintus is,
Kik
vezetéken hoztak jó vizet,
És
Censorinus, kit kedvelt a nép,
S
kétszer volt cenzor, innen a neve,
Úgyszintén
őse volt.
SICINIUS Ily származás
Mellett
tettekkel is kiérdemelte,
Hogy
magas polcra jusson, így ajánltuk
Figyelmetekbe;
és viselkedésén
Bélyeg
a múlt; ti ellenségeteknek
Ítélitek,
s a gyors helybenhagyást
Visszavonjátok.
BRUTUS Mert soha ilyet
Nem
tesztek, hogyha mi rá nem veszünk.
Csak
így, s ha elég ember összegyűlt,
A Capitoliumba sebten.
POLGÁROK (többen) Úgy
lesz;
Mindenki
bánja már.
A polgárok el
BRUTUS Csak
menjenek;
Célszerűbb
most ez a megmozdulás,
Mint
tétlen várni egy nagyobbra;
Ha,
mint szokott, felbőszül majd ezen
A
változáson, haragját javunkra
Fordítjuk.
SICINIUS Fel a Capitoliumba;
Jöjj,
érjünk oda előbb, mint a nép,
Hadd
lássék úgy: saját szándéka ez,
Melyet
csak ösztönöztünk.
Mindketten el
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Utca
Kürtök. Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, Titus Lartius, szenátorok
és patríciusok
CORIOLANUS Tullus
Aufidius megint hadat gyűjt?
LARTIUS Igen, uram;
ezért intéztük oly
Sietve
az egyezkedést.
CORIOLANUS A volszkok
hát úgy állnak, mint előbb:
Készen,
hogy mihelyt kedvez az idő,
Ránk csapjanak.
COMINIUS Meg vannak törve, konzul;
Mi már
aligha látjuk fenn lobogni
Zászlóikat.
CORIOLANUS Láttátok Aufidiust?
LARTIUS Védelmem alá
jött, s a volszkokat
Átkozta,
hogy oly hitványul feladták
A
várost, aztán megtért Antiumba.
CORIOLANUS Rólam
beszélt?
LARTIUS Beszélt, uram.
CORIOLANUS De
mit? Mit?
LARTIUS Hányszor
küzdöttetek meg, kard a karddal;
Hogy
jobban gyűlöl ezen a világon
Mindenki
másnál; minden vagyona
Vesszen
zálogba, csak mondhassa el, hogy
Harcban legyőzött.
CORIOLANUS Antiumban él?
LARTIUS Antiumban.
CORIOLANUS Be elmennék
hozzá, hogy szembenézzek
Gyűlöletével. (Lartiushoz) Ég hozott haza.
Jön Sicinius és Brutus
Nézd,
itt vannak a tribunok, a népszáj
Nyelvei.
Én szívből utálom őket,
Mert
tüntetnek rangjukkal a nemesség
Türelme ellen.
SICINIUS Állj, ne menj tovább!
CORIOLANUS
Hé, ezt hogy értsem?
BRUTUS Veszélyes
tovább
Menned.
CORIOLANUS Honnét e változás?
MENENIUS Mi
baj?
COMINIUS
Nem választotta meg nép és nemesség?
BRUTUS
Cominius, nem.
CORIOLANUS Gyermekek szavaztak?
ELSŐ
SZENÁTOR Tribunok, félre: a térre van útja.
BRUTUS
A nép tüzet fúj ellene.
SICINIUS Megállj, vagy
Dulakodás lesz.
CORIOLANUS Ez a nyájatok?
Szavazatuk
van, hát egyszer megadják,
S
rögtön megvonják. Mi a tisztetek?
Szájuk
vagytok, nem bírtok fogaikkal?
Ti izgattátok őket?
MENENIUS Csillapodj.
CORIOLANUS Kitervelt ügy
ez, összeesküvés,
Meghajlítni
a nemesség nyakát;
Tűrd
el, s élj azzal, ki kormányra sem jó,
S alája
sem.
BRUTUS Nem összeesküvés:
A nép
zúg, mert megcsúfoltad; a múltkor,
Hogy
ingyen búzát kaptak, tiltakoztál,
Ki
értük szót emelt, megalkuvónak,
Nemesség
ellenségének nevezted.
CORIOLANUS Erről
már tudtak.
BRUTUS Nem mindenki
tudta.
CORIOLANUS Elmondtad hát
nekik?
BRUTUS Mit?
Még hogy én?
CORIOLANUS Te képes vagy
ilyen dologra.
BRUTUS Képes
Talán;
inkább, mint te a magadéra.
CORIOLANUS Mért is
lennék konzul? Szolgáljak inkább
Alpári
módon, mint ti, és legyek
Én is
tribun.
SICINIUS Te sok olyat teszel,
Mitől
a nép megbolydul; ha előbbre
Kívánsz
pályádon jutni, kedvesebben
Kérdezd
az utat, melyről elbolyongtál,
Vagy
konzulnak nem vagy elég nemes,
Sem
járom-társ, tribunnak.
MENENIUS Csak
nyugodtan!
COMINIUS A népet
megtévesztitek. Nem illik
Rómához,
s nem érdemli Coriolanus,
Hogy
sima útját szégyennel tegyék
Göröngyössé.
CORIOLANUS Elő a búza-üggyel!
Igen,
azt mondtam, s elmondom megint...
MENENIUS Ne most, ne
most.
ELSŐ
SZENÁTOR Ne most, ily
indulatban.
CORIOLANUS Most akarom.
Nemes barátaim,
Bocsánatot:
Az
ingatag, szennybűzös csürhe lássa,
Hogy
nem hízelgek, és ismerje fel
Önmagát
abban, mit elmondok újra:
Ha
engedünk, pimaszság s lázadás
Konkolyát
tápláljuk, melyet magunk
Szórtunk,
vetettünk el, mikor bevettük
Őket
a tisztes férfiak közé,
Kiknél
erény- s erőben az hiányzik
Csak,
mit koldusnak adtak.
MENENIUS Ne
tovább.
ELSŐ
SZENÁTOR Ne mondj többet, könyörgök.
CORIOLANUS Mit?
Ne többet?
Amint a
vérem ontottam hazámért.
Nem
félve semmit, úgy folyjon tüdőmből
A szó,
míg bírja, e fekélyek ellen,
Melyektől
irtózunk, de bár ragadnak,
Fogdossuk
őket.
BRUTUS Úgy beszélsz a
népről,
Mint
büntető isten, nem éppolyan
Esendő
ember.
SICINIUS Jó lesz ezt a népnek
Tudtára
adni.
MENENIUS Ugyan mit? Dühét?
CORIOLANUS Dühöm?
Legyek
nyugodt bár, mint éjféli álom,
A
véleményem ez!
SICINIUS Ily véleménynek
Mérgével
rejtve kell maradnia:
Mást ne
mérgezzen.
CORIOLANUS Kell maradnia!
Halljátok
ezt a tritont, dörgedelmes
Kell-jével?
COMINIUS Így szokás mondani.
CORIOLANUS Kell!
Ó, jó,
de balga patríciusok!
Komoly,
de könnyelmű szenátorok,
Azért
választhatott védőt a hidra,
Hogy
örökös kell-jével,
mely a durva
Szörny
kürtölése, kereken kimondja:
Árokba
hajtja vizetek, s magának
Tartja
meg a csatornát? Ha erős,
Engedjetek,
ha nem, hát ébredezzék
A
veszedelmes restség. Aki bölcs,
Ne
bolondozzék; aki nem, kínáljon
Otthon
párnát nekik. Plebejusok
Vagytok,
ha ők szenátorok, s azok,
Ha
voksaitok hangegyvelegének
Ízét
ők adják. Ügyvédjüknek, íme,
Egy
ilyent tesznek, aki póri kell-jét
Harsogja
olyan testület előtt,
Milyen
Hellásznak sem volt. Juppiterre,
Ez
megalázó a konzulra, s fáj
Látnom:
ahol két egyforma erős
Hatalom
van, közéjük mily hamar
Befészkel
a zavar, hogy egyiket
A
másikkal lerontsa.
COMINIUS Most a térre!
CORIOLANUS
Akárki tanácsolta is, hogy ingyen
Osszuk ki a búzát, amint szokás volt
Hellászban egykor...
MENENIUS Jó, ne többet
erről.
CORIOLANUS Bár ott
nagyobb hatalma volt a népnek –
A
rendbontást táplálta, és az állam
Bomlását.
BRUTUS És a nép ilyenre adja
Szavazatát?
CORIOLANUS Elmondom érveim:
Jobbak
náluk. Tudják, hogy az a búza
Nem
jutalomdíj: míg békén henyéltek,
Nem
szolgálták meg; mikor háború volt,
És már
az állam köldökéig ért,
Kaput
nyitottak volna; hát ezért
Nem
ingyen búza jár! A háborúban
Inkább
lázongásban voltak vitézek,
Ez sem
dicséri őket; örökös
Vádaskodásuk
a szenátus ellen,
Csupa
agyrém, nem indokolja nyájas
Adományunkat.
És e sokszoros szív
Miként
is fogadhatja a szenátus
Jóságát?
Tettek mondják el, amit
A szó
mondhatna: „Mi akartuk így:
Mi
vagyunk többen, s féltükben megadták,
Amit
kívántunk.” Lealázzuk így
Méltóságunkat,
s félsznek véli gondunk
A
söpredék; ez leveri idővel
A
szenátus zárját, s jönnek a varjak,
Hogy
megvágják a sasokat.
MENENIUS Elég
már.
BRUTUS Túlontúl is elég.
CORIOLANUS Kapsz többet is;
Szent
esküvel pecsételem meg isten
S ember
előtt. E kettős uralom –
Hol
egyik fél joggal lenézi párját,
S az ok
nélkül döf, hol a bölcsesség csak
A
közbutaság igen– és nemjével
Tehet
bármit – elejti a valóban
Szükségest és a kétes
semmiséget
Karolja
fel; a kátyuba esett
Célt
nem szolgálja semmi. Legyetek hát
Kevésbé
félénkek, mint okosak;
Szeressétek
az államrend alapját
Jobban,
mint változásától féltek; nemes
Élet
legyen drágább a hosszunál;
Veszélyes
gyógyszert adjatok a testnek,
Ha
másként meghal: tépjétek ki egyből
Ezt a
sokágú nyelvet, hogy ne nyalja
A
mézet, mely méreg neki; a csúfság
Sérti a
józan észt, s az államot
Csorbítja
illő nagyságában, minthogy
Nem
teheti a jót, amit szeretne,
Mert
gátolja a rossz.
BRUTUS Ez eleget szólt.
SICINIUS Mint áruló
beszélt, s meglakol érte,
Mint
áruló.
CORIOLANUS Hitvány! Fúlj meg dühödben!
Minek e
kopasz tribunok a népnek?
Ha
rájuk hallgat, többé nem fogad szót
A
felsőbbségnek; lázadás alatt,
Mikor
jog helyett szükség volt a törvény,
Választották
meg őket; jobb időkben
Mondjuk:
maradjon jognak csak a jog,
S
vessük hatalmukat a porba.
BRUTUS Nyílt árulás.
SICINIUS Konzulnak ezt? Soha.
BRUTUS Aedilisek, hé! El
kell fogni őt.
SICINIUS Menj, hívd a
népet; (Brutus el) most a nép nevében
Letartóztatlak,
mint felforgatót,
A közjó
ellenét, s parancsolom:
Jöjj
számot adni.
CORIOLANUS Félre, vén
barom!
SZENÁTOROK és
PATRÍCIUSOK
Megvédjük.
COMINIUS El a kézzel, öregúr.
CORIOLANUS El, rothadék,
vagy kirázom ruhádból
A csontjaidat!
SICINIUS Polgárok, segítség!
Visszajön Brutus aedilisekkel és egy csapat polgárral
MENENIUS Több tiszteletet.
SICINIUS Ez forgatna ki
Hatalmatokból.
BRUTUS (az
aedilisekhez) Fogjátok el őt!
POLGÁROK (összevissza) Le vele! Le vele!
MÁSODIK
SZENÁTOR Fegyvert
ide!
Coriolanus köré sereglenek
Tribunok,
polgártársak, nemesek! Hó!
Sicinius,
Brutus, Coriolanus!
POLGÁROK Csendet,
magállj, várj, csend legyen!
MENENIUS Mi lesz
ebből? Kifulladtam; kitör
A
zűrzavar. Tribunok, szóljatok
A
néphez. Coriolanus, türelem.
Szólj, jó Sicinius.
SICINIUS Figyeljetek;
csend!
POLGÁROK Halljuk a
tribünt; csend! Beszélj, beszélj.
SICINIUS Elveszhet
minden szabadságotok:
Elvenné
tőletek mind Marcius,
Kit most tettetek konzullá.
MENENIUS Piha!
Ez gyújtogat még, nemhogy oltogatna.
ELSŐ
SZENÁTOR Hogy föld színéig rontsa le a várost.
SICINIUS
Mi a város, ha nem a nép?
POLGÁROK Igaz:
A nép a
város.
BRUTUS Közakarat folytán
lettünk a nép
Ügyvédei.
POLGÁROK És azok is maradtok.
MENENIUS Úgy látom én
is.
CORIOLANUS így lehet a
várost lerontani,
A
földre dönteni a háztetőt,
Romhalmazok
alá temetni mindent,
Mi lábon áll.
SICINIUS Ez halált érdemel.
BRUTUS Vagy
megőrizzük most tekintélyünket,
Vagy
elveszítjük végképpen. – Kimondjuk
A nép
nevében, amelynek hatalma
Megválasztott,
hogy Marcius halálra
Méltó.
SICINIUS Tüstént fogjátok el tehát;
A
tarpeji sziklához vele, s onnan
Vessétek mélybe.
BRUTUS Fel,
aedilisek!
POLGÁROK Add meg magad, Marcius!
MENENIUS Még
csak egy szót.
Tribunok,
kérlek, hadd szólhassak egy szót.
AEDILISEK Csendet!
Csendet!
MENENIUS Legyetek a haza
barátai,
S
mérséklettel javítsatok a dolgon,
Ne erőszakkal.
BRUTUS A látszólagos
Okosság
nem segít, mert méreg ott,
Hol ily
heves a kór. Fogjátok el,
S a sziklához vele.
CORIOLANUS Nem, itt halok meg.
Kardot ránt
Néhányotok
látott harcolni engem;
Próbáljátok ki most magatokon.
MENENIUS
Le a karddal! – Hátrább, tribunusok.
BRUTUS
Fogjátok el.
MENENIUS Segítsük Marciust!
Minden
nemes segítse, ifjú, agg!
POLGÁROK Le vele! Le
vele!
A dulakodásban a tribunokat, aediliseket és a népet kikergetik
MENENIUS Eredj, siess haza, menj már; különben
Mindennek vége.
MÁSODIK
SZENÁTOR Indulj.
CORIOLANUS Várjatok:
Ahány ellenség, annyi a barátunk.
MENENIUS
Odáig jussunk?
ELSŐ
SZENÁTOR Ne adná az ég!
Nemes
barátom, kérlek, menj haza;
Az orvoslást bízd ránk.
MENENIUS A mi sebünk ez,
Magad
nem bírsz vele. Eredj, könyörgök.
COMINIUS Jöjj, menjünk
hát, uram.
CORIOLANUS Volnának
barbárok (s azok, nem is
Rómaiak,
bár itt jöttek világra,
A Capitolium előtt)...
MENENIUS Eredj;
Ne vedd
nyelvedre méltó haragod:
Eljön a
mi időnk is.
CORIOLANUS Nyílt mezőn
Negyvennel is elbánnék.
MENENIUS Magam
is
Vállalnék
egy szép párt: a két tribunt.
COMINIUS De számítgatni
most nem célszerű;
A bátorság
bolondság, ha leomló
Fal alá
áll. Nos, jössz–e, mielőtt
Még
visszatér a csőcselék, amelynek
Dühe,
akár a feltartott víz, átcsap
Megszokott terhén?
MENENIUS Kérlek, menj haza;
Hadd
próbáljam ki elmém azokon,
Kiknek
kevés jutott; foltozni jó
Bármilyen színű vászon.
COMINIUS Nosza, menjünk.
Coriolanus, Cominius és mások el
ELSŐ PATRÍCIUS A szerencséjét eljátszotta ez.
MENENIUS Túl nemes lélek
ennek a világnak,
Nem
hízelegne Zeusz mennykövéért,
S
Neptun villájáért. Ajkán a szíve:
Mi
keblében forr, azt kiönti nyelve,
És
haragjában elfelejti, hogy
Hallotta
a halál nevét.
Kintről zaj
Csetepaté
van!
MÁSODIK PATRÍCIUS Bár
volnának ágyban!
MENENIUS A Tiberisben! A
csodába, mért is
Nem
beszélt szépen?
Visszajön Brutus és Sinicius a
csőcselékkel
SICINIUS Hol
a vipera,
Ki
elmarná a népet, hogy maga
Legyen mindenki?
MENENIUS Tisztes tribunok...
SICINIUS Le kell hajítni
a tarpeji szirtről
Kemény
kézzel: törvény ellen szegült,
A
törvénytől hát semmi mást ne várjon,
Csupán
a néphatalom szigorát,
Mit semmibe vett.
ELSŐ
POLGÁR Meg kell
tudnia:
A
tribunok a nép szája, magunk
A karjai.
POLGÁROK (többen egyszerre) Úgy van, helyes.
MENENIUS Uram...
SICINIUS Csend!
MENENIUS Ne oly
dér-durral: itt nem sok sikerrel
Kereshetsz.
SICINIUS Hogy’, uram, te segitettél
Neki, hogy megszökjék?
MENENIUS Hallgassatok meg:
A
konzul értékét, s hibáit is
Tudom...
SICINIUS Miféle konzul?
MENENIUS Coriolanus.
BRUTUS Ő, konzul!
POLGÁROK Nem, nem, nem, nem.
MENENIUS Tribunok, és
ti, jó nép, ha lehet,
Hallgassatok
meg, volna pár szavam;
A vesztett
időn kívül semmi kárát
Nem látjátok.
SICINIUS Beszélj, de röviden;
Mert
eltökéltük, ezt az árulót
Kivégezzük
ma; kitaszítani
Veszélyes
volna, itt tartani biztos
Halál
számunkra: így hát még ma este
Meghal.
MENENIUS Ne adják a jó istenek,
Hogy
híres Rómánk, melyet Juppiter
Könyve
hálásnak mond minden derék
Fiához,
mint elfajzott anyaállat,
Felfalja
magzatát.
SICINIUS Betegség
ő, ki kell belőle vágni.
MENENIUS Ó, beteg tag
csupán, melyet levágni
Halálos,
ám könnyű gyógyítani.
Mit
tett Rómának, mi halálra méltó?
Hogy
ellenségét ölte? A hazáért
Ömlött
a vére (bátran mndhatom,
Sok
unciával több, mint ami van); ha
A haza
ontja ki a maradékát,
Az
mirajtunk, kik tesszük s elfogadjuk,
Örök bélyeg lesz.
SICINIUS Üres locsogás.
BRUTUS Ferde beszéd. Míg
a hazát szerette,
Az is tisztelte őt.
MENENIUS Hogyha a láb
Üszkös
lesz, nem becsüljük már korábbi
Szolgálatát?
BRUTUS Nem hallgatunk tovább.
A
házához most, vájjátok ki onnan;
Ragályos
ez a nyavalya, ne tudjon
Tovább terjedni.
MENENIUS Egy szót, még csak
egyet.
E tigrismancsú
düh majd hebehurgya
Sietségének
kárát látva, későn
Kötne
sarkára ólmot. Pör legyen,
Nehogy
megint pártharcok törjenek ki,
És római had fosztogassa Rómát.
BRUTUS
Ha úgy is volna...
SICINIUS Ugyan mit fecsegtek?
Nem
láttuk, mily készséges, hogy püfölte
Az
aediliseket, s dacolt velük? Jöjj.
MENENIUS Gondoljátok
meg: háborúk nevelték,
Mióta a
kardot elbírja, szebben
Beszélni
nem tanult, egymásra hányja
A
lisztet s korpát. Engedelmetekkel
Elmegyek
hozzá, s elviszem oda,
Hol
megfelel nektek törvény szerint,
Vállalva a veszélyt.
ELSŐ
SZENÁTOR Jó tribunok,
Az
emberséges út ez, bármelyik más
Túl
véres, és nem tudjuk induláskor,
Véget hogy’ ér.
SICINIUS Nemes Menenius,
Legyél
magad hát a nép ügyvivője,
Le a fegyvert.
BRUTUS Ne menjetek haza.
SICINIUS Találkozunk a
téren. – Oda várunk,
S ha
Marciust nem hoznád, visszatérünk
Korábbi szándékunkhoz.
MENENIUS Elviszem.
Gyertek
velem mind. (A szenátorokhoz) – El kell jönnie,
Vagy borzasztó, mi lesz.
ELSŐ
SZENÁTOR Menjünk
tehát.
Mind el
2. SZÍN
Szoba Coriolanus házában
Jön Coriolanus patríciusokkal
CORIOLANUS Csípjék le a
fülem, kerékbe törve,
Vagy
vad lovak alatt pusztuljak el;
Tíz
heggyel nőjjön a tarpeji szikla,
Hogy
mélyebbre zuhanjak, mint a szem
Sugara
érhet: mégis ugyanaz
Leszek
számukra.
Jön Volumnia
ELSŐ PATRÍCIUS Annál
nemesebb vagy.
CORIOLANUS Csodálom,
hogy nem pártol már anyám,
Ki csak
rongyháziaknak hívta őket,
Krajcáros
kufároknak, akik arra
Születtek,
hogy a gyűlésben fedetlen
Fővel
hallgassák, csendben ásítozva,
Mikor
valaki rendemből feláll,
Hogy
békéről s harcról szóljon. (Volumniához) Terólad
Beszélek:
mért legyek lanyhább? Becsapjam
Önmagamat?
Mondd: játsszam csak a férfit.
Aki vagyok.
VOLUMNIA Ó, uram, jó uram,
Bár
vetted volna fel hatalmadat,
Míg el nem nyűtted.
CORIOLANUS Vesszen csak oda.
VOLUMNIA Lehettél volna
férfi, aki vagy,
Ha nem
csapsz ily nagy hűhót: kevesebb
Gáncs
érte volna szándékaidat,
Ha nem
mutatod, míg van erejük még,
Hogy utadat állják.
CORIOLANUS Kötnék fel őket!
VOLUMNIA
És égetnék meg!
Jön Menenius szenátorokkal
MENENIUS Túl nyers voltál, kissé túl nyers, bizony;
Jöjj, tedd jóvá.
ELSŐ
SZENÁTOR Más orvossága nincs:
Ha nem
teszed most tüstént, városunk
Kettéhasad s elvész.
VOLUMNIA Hallgass reájuk;
Szívem
éppúgy hajlik rá, mint tiéd,
De
lásd, agyam jobb végre vezeti
Haragomat.
MENENIUS Bölcsen beszélsz, nemes hölgy!
Mielőtt
e csordának meghajolna,
Ha nem
e görcsbe rándult kor kivánná
A haza
gyógyszeréül, magam is
Fegyverre
kapnék, bár alig birom.
CORIOLANUS Mit tegyek?
MENENIUS Menj a tribunokhoz.
CORIOLANUS És
Aztán?
És aztán?
MENENIUS Bánd meg, amit
mondtál.
CORIOLANUS Nekik? Nem tenném meg az isteneknek,
S nekik
tegyem meg?
VOLUMNIA Keményfejű
vagy;
Nem
lehetsz ebben eléggé nemes,
Ha
végszükség sürget. Tőled tudom:
Becsület
s ész a háborúban együtt
Nő
hű barátként; békében melyik
Hagyja
el, mondd, a másikat, hogy ott
Nincsenek
együtt?
CORIOLANUS Eh!
MENENIUS Okosan
kérdez.
VOLUMNIA Ha becsület
annak látszani harcban,
Mi nem
vagy, amint célod érdekében
Eszed
diktálja, mért rosszabb, ha éppúgy
Társul
békében is a becsülettel,
Mint
háborúban, mivel mind a kettő
Szükségét
látja?
CORIOLANUS Mért erőlteted?
VOLUMNIA Mivel a néppel
kell most szólanod;
Csakhogy
nem a magad feje szerint,
Nem is
szíved sugallatára: oly
Szavakkal,
melyek nyelveden születnek,
Mint
fattyú, egy tagjuk sem hangzik egybe
Azzal,
mi kebledben valóban él.
Nos, ez
sem válik jobban szégyenedre,
Mint
hogyha szép szóval veszel be várost,
Mely
szerencséd tenné próbára másként,
És
tenger vér volna az ára.
Én
színlelnék, ha máglyán kellene
Látnom
szerencsém és barátaim,
S
tenném ezt becsülettel; így vagyok most,
Én, s
nőd, fiad, szenátorok, nemesség,
S te
inkább homlokráncaid mutatnád
A
köznépnek, mintsem törleszkedéssel
Megnyerd
szeretetét, és óvd meg azt,
Mi
különben rossz végre jut.
MENENIUS Nemes
hölgy! –
Jöjj,
szólj velük szépen: megmentheted
Nemcsak
a most veszendőt, ámde azt is,
Ami már
elveszett.
VOLUMNIA Kérlek, fiam,
Menj el
hozzájuk sapkáddal kezedben,
Nyújtsd
azt feléjük (így ni, ennyire),
Csókolja
térded a követ (ilyenkor
Felér
egy szónoklattal: a tudatlan
Szeme
tudósabb fülénél), fejed
Hajlása
igazítsa helyre szíved,
Mely
lágy most, mint a túlérett eper:
Majd
szétfolyik a kézben; mondd nekik,
A
katonájuk vagy, s mert háborúkban
Nőttél
fel, nincsen kellő modorod,
Hogy
úgy törekedhess szeretetükre,
Amint
elvárják tőled; ám igyekszel
Fékezni
magad ezentúl, s övék vagy
Erőd
fogytáig.
MENENIUS Hogyha megteszed,
Úgy,
ahogy mondja, minden szív tiéd,
Mert
éppoly készek megbocsátani,
Mint
szamárságokat locsogni.
VOLUMNIA Menj,
S légy
bölcs; bár inkább űznéd ellened
Tüzes
katlanban, mintsem hogy lugasban
Hízelegj
néki. Jön Cominius.
Jön Cominius
COMINIUS A téren jártam:
csak erős csapattal
Mehetsz
oda; másként a népharagtól
Higgadtság
vagy szökés véd meg csupán.
MENENIUS Csak a szép
szó.
COMINIUS Az használ,
gondolom,
Ha
ráveszi magát.
VOLUMNIA Kell és akarja.
Kérlek,
mondj rá igent, s indulj dologra.
CORIOLANUS Mutassam
nekik nyíratlan fejem?
Hitvány
nyelvem hazugsággal tetézze
Nemes
szívem? Jó, megteszem; ha itt
Nincs
más veszendő, csak a Marcius
Porhüvelye,
meg is őrölhetik,
Hogy a
szelekbe szórják. – Ki a térre:
Olyan
szerepre szántok, melyben én
Nem
leszek jó soha.
COMINIUS Jöjj, majd mi
súgunk.
VOLUMNIA Kérlek, kedves
fiam; dicséretem
Tett
katonává, mondtad; most, hogy újfent
Elnyerd,
vállald e szerepet, melyet
Még nem
játszottál.
CORIOLANUS El kell játszanom:
Félre a
kedvvel most, egy szajha lelke
Szálljon
meg! Harci torkom, mely dobommal
Együtt
dübörgött, gyönge síp legyen,
Akár az
eunuch vagy csecsemőt
Altatgató
pesztonka hangja! Kópé-
Mosolyt
képemre, és kisfiú-könnyek
Fátyolozzák
a szemem! Ajkaim közt
Egy
koldus nyelve forogjon; a térdem,
Mit
kengyel hajlított csak, úgy hajoljon,
Mint
kéregé tőé! Nem játszom el;
Vagy
fel kell adnom igazságomat,
És
olyat tennem, mi lelkembe vési
Az
aljasságot.
VOLUMNIA Nos, amint kivánod;
Nagyobb
szégyen nekem koldulni tőled,
Mint
neked tőlük. Dőljön romba minden;
Inkább
érezzem gőgöd, mintsem féljem
Veszélyét.
Éppoly nagy szívvel vetem meg
A
halált, mint te. Tégy kedved szerint.
Bátorságod
tőlem szívtad, enyém az,
A
gőg sajátod.
CORIOLANUS Légy nyugodt, anyám:
Elmegyek
most a térre, csak ne korholj.
Kimesterkedem
szeretetüket,
Kicsalom
szívüket, és Róma minden
Céhe
szeretni fog. Máris megyek;
Üdvözlöm
nőmet. Konzulként jövök meg,
Vagy ne
bízz abban, hogy rááll a nyelvem
A hízelgésre.
VOLUMNIA Tégy, amit akarsz. El
COMINIUS Gyerünk, a
tribunok várnak; szelíden
Felelgess,
mert úgy hallom, súlyosabb
Vádakkal
illetnek majd, mint amelyek
Terhelnek
máris.
CORIOLANUS A jelszó ez:
szelíden. Mehetünk;
Vádoljanak
koholt dolgokkal, én
Megállom becsülettel.
MENENIUS Csak szelíden.
CORIOLANUS Szelíden, úgy
lesz, csak szelíden.
Mind el
3. SZÍN
Ugyanott. A Fórum
Jön Sicinius és Brutus
BRUTUS Azzal vádold,
hogy zsarnokhatalomra
Tör, és
ha ezt kivédené, szorítsd
Sarokba
ismert népgyűlöletével,
Meg
azzal, hogy az antiumi zsákmányt
Nem
osztották szét.
Jön egy aedilis
Eljön?
AEDILIS Jön is már.
BRUTUS Kik vannak
vele?
AEDILIS A vén Menenius,
s szenátorok,
Kik
mindig pártfogolták őt.
SICINIUS Tenálad
Vannak
a voksok, melyeket szereztünk.
Leírtad
mindet?
AEDILIS Itt van az egész.
SICINIUS Elrendezted
tribusonként?
AEDILIS Igen.
SICINIUS Gyűjtsd
ide most a népet, és mikor
Azt
mondom majd: „Így rendeli a nép
Joga s
hatalma”, legyen az halál,
Bírság,
száműzetés, ők is kiáltsák
Utánam
a „bírság”-ot vagy „halál”-t,
Az
ősi jog s az ügy természete
Szerint.
AEDILIS Elmagyarázom majd nekik.
BRUTUS S ha egyszer
elkezdték a kiabálást,
Abba ne
hagyják, míg a szörnyű lárma
Ki nem
csikarja, hogy ítéletünket
Azonnal végre is hajtsák.
AEDILIS Helyes.
SICINIUS Mondd, legyenek
erősek, s álljanak
Készen, mikor majd intünk.
BRUTUS Menj,
siess
Az aedilis el
Jól
ingereld fel; mindig győzelemhez
Szokott,
és ahhoz, hogy ellenkezéssel
Tűnjék
ki; ha fel van bőszülve, többé
Nem
tudja magát tartóztatni, mindent
Kimond,
mi a szívén van, s ami ott van,
Azzal nyakát törhetjük.
Jön Coriolanus, Menenius, Cominius,
szenátorok és patríciusok
SICINIUS No, éppen itt jön.
MENENIUS Nyugodtan, könyörgök.
CORIOLANUS Mint lovász,
ki egy garasért nyögi
Egy
himpellér súlyát. – Az istenek
Óvják
meg Rómát, adjanak derék
Bírákat,
jó szeretetet közöttünk,
A béke
jeleit templomainkban,
Nem háborút az utcán.
ELSŐ
SZENÁTOR Ámen, ámen.
MENENIUS Nemes kívánság.
Az aedilis visszajön polgárokkal
SICINIUS Emberek,
ide.
AEDILIS
Figyeljetek a tribunokra. Csendet!
CORIOLANUS
Előbb hadd szóljak.
TRIBUNOK Jó, beszélj. Hé,
csendet!
CORIOLANUS Újabb vádak
nem lesznek ezután?
Itt véget ér most minden?
SICINIUS Kérdezem:
Aláveted
magad a nép szavának,
Elismered
tisztviselőit, és
Elviseled
a jogos büntetést
A rádbizonyult vétkekért?
CORIOLANUS Igen.
MEMENIUS Polgárok, lám,
azt mondja, hogy igen.
Tekintsétek,
mit tett a háborúban,
Nézzétek
sebeit: megannyi sír
CORIOLANUS Kis tűkarcolások,
Merő
nevetség.
MENENIUS Tekintsétek azt is,
Ha nem
beszél polgár módjára, hogy
Katonaember
ő: ha nyers a hangja,
Ne
higgyétek, hogy ez rosszindulat,
Mint
mondtam, csak afféle katonásság,
Nincs
benne gyűlölet.
COMINIUS Jó, jó, elég.
CORIOLANUS Mért van,
hogy miután
Egyhangúlag
megválasztottatok,
Megszégyenítő
módon vissza is
Vonjátok
nyomban?
SICINIUS Felelj meg
nekünk.
CORIOLANUS Mondd hát:
igaz, ez így helyes.
SICINIUS Vádolunk, hogy Rómában meg akartál
Szüntetni
minden tisztes hivatalt,
Hogy
zsarnokhatalmat szerezz magadnak,
És így
a népnek árulója vagy.
CORIOLANUS Hogy? Áruló?
MENENIUS Nyugodtan;
megigérted.
CORIOLANUS Pokol tüze
égesse meg a népet!
Áruló,
én! Rágalmazó tribun!
Legyen
szemedben húszezer halál,
Markodban
néhány millió, s hazug
Nyelveden
még kétannyi, akkor is:
Hazudsz!
Úgy mondom ezt, ahogy imámat
Az
istenekhez.
SICINIUS Hallod ezt, te
nép?
POLGÁROK A sziklához! A
sziklához vele!
SICINIUS Csendet!
A
vádakhoz már hozzátenni nem kell:
Láttátok
őt, és hallottátok is,
Tisztjeitek
megverte, átkozott,
Dacolt
a törvénnyel, bíráinak
Hatalmát
lefitymálta; már ez is
Főbenjáró
bűn, mely gyalázatos
Halált
érdemel.
BRUTUS Ám előbb
hazáját
Szolgálta...
CORIOLANUS Mily szolgálatról fecsegsz?
BRUTUS Tudom, hát mondom
is.
CORIOLANUS Te?
MENENIUS Ezt
igérted
Anyádnak
otthon?
COMINIUS Tudod jól,
Könyörgök...
CORIOLANUS Én már semmit sem tudok;
Mondják
ki csak a tarpeji halált,
Száműzetést,
megnyúzást, tömlöcöt
Egy
szem búzán tengődve: én egyetlen
Jó szón
sem venném meg kegyelmüket;
Azért,
amit adhatnak, én ugyan
Egy
jónapottal sem buzgólkodom.
SICINIUS Mert
(Ő
már ilyen) irigykedett a népre,
És
módot keresett, hogy azt kitúrja
Hatalmából;
most is ütlegelésre
Vetemedett,
ha nem is a magas
Törvény
színe előtt, de azok ellen,
Akik
szolgálják: most a nép nevében,
S mert
tribunokként hatalmunkban áll,
Száműzzük
őt a városból e perctől,
Azzal a
meghagyással, hogy ha Róma
Kapuján
még belépne, lehajítjuk
A
tarpeji szikláról; így legyen,
A nép
nevében.
POLGÁROK Igen, így legyen,
Így
legyen, el vele, száműzzük őt,
Így
legyen.
COMINIUS Egy szóra,
emberek, barátaim...
SICINIUS Elítéltük,
nincs több szó.
COMINIUS Hadd
beszéljek:
Konzul
voltam, és ellenségeinktől
Sok
jelet hordok Rómáért. Hazám
Javát
gyöngédebb, mélyebb tisztelettel
Szeretem,
mint tulajdon életem,
Hitvesemet
és méhének gyümölcsét,
Ágyékom
kincsét; csak azt mondhatom
Nektek...
SICINIUS Tudjuk, hová húzol: no mit?
BRUTUS
Nincs már mit mondanod, száműztük őt
Mint
ellenségét népnek és hazának;
Így
legyen.
POLGÁROK Így lesz, így lesz, így legyen.
CORIOLANUS Mocskos
nyelvek, kiknek lehelletét
Rühellem,
mint a láp bűzét, s kegyét
Annyira
tartom, mint a temetetlen
Hullát,
mely rontja levegőmet! Én
Száműzlek:
kétségek közt éljetek,
Szívetek
minden kis nesztől remegjen!
Bólongó
sisakforgójával ejtsen
Pánikba
ellenség! Védőtöket
Legyen
hatalmatok száműzni, mígnem
A
butaság (mely vaksi, míg nem érez)
Olyannyira
nem óv már (hisz' tulajdon
Ellenségetek),
hogy silány rabokként
Ad egy
nemzet kezére, mely egyetlen
Kardcsapás
nélkül hódít meg! Utálva
Miattatok
a várost, elmegyek:
Nagy a
világ.
Coriolanus, Cominius, Menenius, szenátorok és patríciusok el
AEDILIS Elment már népünk ellensége, elment!
POLGÁROK Száműztük
ellenségünket! Hahó!
SICINIUS Ki a kapukhoz,
kísérjétek őt,
Oly
megvetéssel, ahogy ő kisért;
Bosszantsátok,
mert megérdemli. Minket
Őrség
kövessen át a városon.
POLGÁROK Gyerünk,
menjünk a kapukhoz, gyerünk!
Nemes
tribunjainkat óvja ég!
Mind el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. A városkapu előtt
Jön Coriolanus, Volumnia, Virgilia, Menenius, Cominius és néhány ifjú
patrícius
CORIOLANUS Hagyjuk a
könnyeket: csak röviden;
Kitúr a
sokfejű dúvad. Anyám,
Hová
lett bátorságod? Balszerencse
Lelkünk
próbája, szoktad mondani;
Kis
bajt a kisebb ember is kibír,
Csöndes
víz színén nagyszerűen úszkál
Minden
hajó; sebeinkkel szelídnek
Maradni,
mikor sújt a sors: ehhez kell
Ügyesség;
elláttál sok oly tanáccsal,
Mely győzhetetlenné
teszi a szívet,
Ha
befogadja.
VIRGILIA Ó, egek! Egek!
CORIOLANUS Ne, kérlek,
asszony...
VOLUMNIA Dögvész
pusztítsa Róma céheit, Forduljanak fel mind!
CORIOLANUS Ugyan! Szeretni
Fognak,
mihelyt nem vagyok itt. Anyám,
Olyan
légy, mint mikor még így beszéltél:
Ha
Hercules hitvese vagy, helyette
Hat
munkát elvégeztél volna, hogy
Kíméld
verejtékét. – Cominius, ne
Búsulj.
Ég áldjon, hitvesem, anyám:
Lesz
jobban is. Vén, hű Menenius,
Könnyed
sósabb, mint ifjabb emberé,
S méreg
szemednek. Láttalak, vezérem,
Zordnak,
láttál sok mindent, mi a szívet
Megkeményíti;
mondd e nőknek, éppoly
Bolondság
sírni elkerülhetetlen
Csapáson,
mint nevetni. Jó anyám,
Merészségem
volt mindig vigaszod;
Hidd el
(magam megyek bár, mint magányos
Sárkány,
mocsári rém, kit rettegéssel
Említnek
inkább, mint látnak), fiad
Vagy
túllép az embersorson, vagy álnok
Fortély
hálózta be.
VOLUMNIA Kedves fiam,
Hová
mégy? Vidd a jó Cominiust is
Egy
darabon; határozott irányban
Haladj,
ne tedd ki magad az utadban
Adódó
véletlennek.
CORIOLANUS Ó, egek!
COMINIUS Egy hónapig
kísérlek, s megbeszéljük,
Hol
állapodsz meg, hogy hallhass felőlünk,
S mi is
felőled; így, ha módja lesz majd.
Hogy
visszahívjunk, nem kell a világot
Felforgatnunk
egyetlen emberért,
S
elvesztni a kegyelmet, mely kihűl,
Ha távol
a jelöltje.
CORIOLANUS Áldjon ég;
Téged
sok év nyom, és a háborúkkal
Túl
jóllaktál, semhogy bolyongni indulj
Azzal,
ki még ép: csak a kapuig.
Jöjj,
édes hitvesem, drága anyám,
Nemes
barátaim: majd intsetek
Búcsút
és mosolyogjatok. Gyerünk.
Amíg a
földön járok, hallotok
Felőlem
még, de mindig csak olyant,
Mint
azelőtt.
MENENIUS Méltó ez arra, hogy
Bármely
fül hallja. No, ne sírjatok.
Ha hét
évet lerázhatnék e vén
Karokról
s lábakról, az istenekre,
Veled
tartanék én is.
CORIOLANUS Add kezed;
Megyek.
Mind el
2. SZÍN
Ugyanott. Utca a kapu közelében
Jön Sicinius, Brutus és egy aedilis
SICINIUS Küldd haza
őket: elment, s vége ezzel.
Mocorog
a nemesség, látni, hogy
Pártjára
állt.
BRUTUS Hatalmunk
megmutattuk,
Legyünk
szerényebbek most már utána,
Mint
dolgunk közben.
SICINIUS Küldd őket
haza:
Mondd,
ellenségünk elment, s visszanyerték
Régi
erejüket.
BRUTUS Küldd haza
őket.
Az aedilis el
Jön Volumnia, Virgilia és Menenius
Itt jön az anyja.
SICINIUS Kerüljük
ki.
Mért?
SICINIUS Azt mondják,
hogy bolond.
BRUTUS Már
észrevett;
Menj
csak egyenesen.
VOLUMNIA Jó, hogy
talállak; minden nyavalyával
Fizessen meg az ég!
MENENIUS Csitt,
csöndesebben.
VOLUMNIA Hallanál,
hogyha bírnék könnyeimmel. –
De te
csak hallasz mégis. – (Brutushoz) Menni készülsz?
VIRGILIA (Siciniushoz)
Maradj te is; bár férjemnek lehetne
Ezt mondanom.
SICINIUS Hát férfi kell neked?
VOLUMNIA Tán szégyen ez?
Nézzétek e bolondot.
Nem
férfi volt apám? S te, rókalelkű,
Száműzted
azt, aki több kardcsapást
Ejtett Rómáért, mint te szót?
SICINIUS Nagy
ég!
VOLUMNIA Ó, többet, mint
te bölcs szót életedben,
S Róma
javáért. Megmondom... de menj...
Nem,
maradj csak... Bár volna a fiam
Arábiában,
kardjával kezében,
S előtte a tefélék.
SICINIUS Akkor?
VIRGILIA Akkor?
Végetek van.
VOLUMNIA Fattyaknak és a többi.
Jó
férfiú, Rómáért hány sebet hord!
MENENIUS Maradj már
csöndben.
SICINIUS Bár maradt
volna mindig a hazának
Az, ami
volt, ne oldta volna ki
A csomót, mit kötött.
BRUTUS Ha úgy
lehetne!
VOLUMNIA Igen? Ti
bujtogattátok a csürhét,
Macskák,
kik csak úgy értitek becsét,
Mint én
az égnek titkait, miket
A földdel nem közöl.
BRUTUS Kérlek,
gyerünk.
VOLUMNIA Úgy, urak,
kérlek, menjetek, derék
Munkát
végeztetek. Egy szót előbb:
Amennyivel
a Capitolium
Nagyobb
a legapróbb háznál, fiam
(E
hölgynek férje), kit száműztetek,
Mindnyájatoknál
annyival nagyobb.
BRUTUS Jó, jó, megyünk.
SICINIUS Egy eszelős
szidalmát
Mért is
hallgassuk?
VOLUMNIA Imáim
kisérnek.
Bár
váltanák az istenek valóra
Tribunok el
Átkaimat! Ha csak naponta egyszer
Összeakadnék
ezekkel, levetném
A súlyt
szívemről.
MENENIUS Te jól odamondtál,
Van is
okod rá. Velem vacsoráztok?
VOLUMNIA Harag az étkem,
magamat eszem,
Csak
éhen halni lehet rajta. – Jöjj,
Hagyd
ezt a bágyadt nyafogást, siránkozz
Haraggal,
mint én, Juno-módra. Jöjj hát.
MENENIUS Piha! Piha!
Mind el
3. SZÍN
Országút Antium és Róma között
Jön egy római és egy volszk egymással szemben
RÓMAI
Jól ismerlek, uram, ismersz te is: azt hiszem, Adrián a neved.
VOLSZK
Úgy van, uram: de őszintén szólva, elfelejtettelek.
RÓMAI
Római vagyok, de akárcsak te, ellenük dolgozom; most már ismersz?
VOLSZK
Nicanor? Nem.
RÓMAI
De bizony ő, uram.
VOLSZK Nagyobb szakállad volt, mikor utoljára
láttalak; de nyelved emlékezetembe idézi arcodat. Mi újság Rómában? Megbízásom
van a volszk államtól, hogy ott megkeresselek; megtakarítottál nekem egynapi
utat.
RÓMAI Különös lázadás volt Rómában: a nép a
szenátorok, patríciusok és nemesek ellen.
VOLSZK Volt! Hát már vége? A mi államunk nem így
véli; nagy háborús előkészületeket tesz, és reméli, hogy a meghasonlás
zűrzavarában csaphat le rájuk.
RÓMAI A nagy láng lelohad, de egy csekélység is
felszíthatja újra, mert a nemesek annyira szívükre vették az érdemes Coriolanus
száműzetését, hogy készek minden hatalmat elvenni a néptől, és
egyszer s mindenkorra megfosztani a tribunjaitól. Izzik a parázs, mondhatom, s
kevés híján megérett a helyzet a heves kitörésre.
VOLSZK
Coriolanust száműzték?
RÓMAI
Száműzték, uram.
VOLSZK
Szívesen látnak ezzel a hírrel, Nicanor.
RÓMAI Az idő most nekik kedvez. Azt mondják,
a legjobb alkalom egy férjes asszony elcsábítására az, mikor összezördül a
férjével. A nemes Tullus Aufidius jeleskedhet ebben a háborúban, mert nagy
ellenfelének, Coriolanusnak nincs most keletje a hazájában.
VOLSZK Nincs más választása. Nagy szerencsém, hogy
veled így összetalálkoztam: ezzel vége a dolgomnak, és szívesen hazakísérlek.
RÓMAI Vacsoraidőig sok furcsaságot mesélek
még neked Rómáról, amelyek ellenségeinek javát szolgálják. Hadseregetek készen
áll, mondod?
VOLSZK Pompás sereg; a centuriók az állományukkal
jó szálláson, zsoldban vannak már, és riasztásra egy óra alatt talpon vannak.
RÓMAI Örömmel hallom, hogy készen állnak, és azt
hiszem, én vagyok az, aki elindítja őket. Szívből köszöntelek hát,
uram, örvendek a társaságodnak.
VOLSZK Részemről a szerencse, uram; nekem van
inkább okom örvendeni a tiédnek.
RÓMAI
Jól van, menjünk együtt.
Mindketten el
4. SZÍN
Antium. Aufidius háza előtt
Jön Coriolanus egyszerű öltözetben, eltakart arccal és beburkolózva
CORIOLANUS Jó város ez
az Antium. Miattam
Van
annyi özvegyed; e büszke házak
Sok
örökösét láttam én csatában
Nyögni
s elesni; ne ismerjenek rám:
Nők
nyársakkal s fiúk kövekkel ölnek
Jön egy polgár
Meg póri harcban. – Óvjon ég, uram.
POLGÁR
Téged is.
CORIOLANUS Mondd meg, kérlek, hol lakik
Nagy
Aufidius; itt van Antiumban?
POLGÁR Itthon van, és ma
éjjel a nemesség
Lakomázik házában.
CORIOLANUS Melyik az?
POLGÁR
Ez itt, előtted.
CORIOLANUS Köszönöm, uram.
A polgár el
Furcsán
forogsz, világ! Esküdt barátok,
Kik egy
szívet viselnek két kebelben,
Idejük,
ágyuk, dolguk, ételük
Közös
mind, s elválaszthatatlanok,
Akár az
ikrek, holmi semmiség
Folytán
egyszerre vad gyűlölködésbe
Esnek,
amíg ádáz ellenfelek,
Kik
alvás helyett terveket faragnak
Egymás
ellen, kis véletlen miatt,
Mely
egy tojást sem ér, már jó barátok,
És
összeadják sarjaikat. Én is,
Lám,
gyűlölöm szülőföldem, s e várost
Szeretem
most. Bemegyek: ha megöl,
Igazságot
tesz; hogyha elfogad,
Szolgálom
majd hazáját. El
5. SZÍN
Ugyanott. Terem Aufidius házában
Zene kintről. Jön egy szolga
ELSŐ SZOLGA Bort, bort, bort! De micsoda
kiszolgálás ez! Azt hiszem, elaludtak a legényeink. El
Újabb szolga jön
MÁSODIK SZOLGA Hol van Cotus? A gazda hívja.
Cotus! El
Jön Coriolanus
CORIOLANUS Tetszetős ház, és jószagú az étel;
De
külsőm nem vendégre vall.
Visszajön az első szolga
ELSŐ
SZOLGA Mit akarsz, barátom? Honnan pottyansz ide? Itt nincs hely számodra;
kérlek, eredj innét.
CORIOLANUS
Mint Coriolanus nem is érdemeltem Jobb elbánást.
Visszajön a második szolga
MÁSODIK
SZOLGA Honnan kerülsz ide, uram? Nincs szeme a kapusnak, hogy ilyen alakokat
beenged? Kérlek, menj el.
CORIOLANUS El innen!
MÁSODIK
SZOLGA El innen? Te menj el innen.
CORIOLANUS
Kezdesz terhemre lenni.
MÁSODIK
SZOLGA Hősködsz? No, mindjárt beszélek én veled.
Jön egy harmadik szolga. Az első eléje megy
HARMADIK SZOLGA Miféle fickó ez?
ELSŐ SZOLGA Fura alak, még nem volt dolgom
ilyennel: nem tudom kitenni a házból; kérlek, hívd ide az urat.
HARMADIK SZOLGA Mi dolgod itt, jóember? Kérlek,
hagyd el a házat.
CORIOLANUS Hadd álljak; kár nem éri
tűzhelyed.
HARMADIK SZOLGA Mi vagy?
CORIOLANUS Nemesember.
HARMADIK
SZOLGA Annak ugyan fenemód szegény.
CORIOLANUS
Az már igaz.
HARMADIK SZOLGA Kérlek, szegény nemesember,
álldogálj valahol másutt, itt nincs számodra hely; no, tágíts innen, indulj.
CORIOLANUS Eredj dolgodra, menj, S hízz hideg
maradékon.
Ellöki
HARMADIK
SZOLGA Mi az, nem akarsz? Kérlek, mondd meg az úrnak, milyen fura vendége van.
MÁSODIK
SZOLGA Megyek. El
HARMADIK SZOLGA Hol laksz?
CORIOLANUS
A menny boltja alatt.
HARMADIK
SZOLGA A menny boltja alatt?
CORIOLANUS
Ott.
HARMADIK
SZOLGA Hol van az?
CORIOLANUS
A kányák és varjak városában.
HARMADIK SZOLGA A kányák és varjak városában?
Micsoda szamár ez! Szóval jómadarakkal laksz?
CORIOLANUS Nem, az uraddal semmi dolgom.
HARMADIK SZOLGA Hohó, uracskám! Te kikezdesz az én
urammal?
CORIOLANUS Még mindig tisztességesebb dolog, mint
ha az úrnőddel kezdenék ki!
Csak jár a szád; menj, szeleteld a húst! Kiveri
Jön Aufidius és a második szolga
AUFIDIUS Hol az a fickó?
MÁSODIK SZOLGA Itt van, uram; kivertem volna, mint
a kutyát, már csak az urak miatt is odabent.
AUFIDIUS Honnan jössz? Mit kívánsz? Mi a neved?
Mért nem beszélsz? Hogy hívnak?
CORIOLANUS (kiburkolózik) Ha
nem ismersz
Reám még most sem, Tullus, s bárha látsz.
Nem jössz rá, ki vagyok, úgy kénytelen
Leszek megmondani.
AUFIDIUS Mi a neved?
A szolgák hátrahúzódnak
CORIOLANUS A volszk füleknek csúnya ez a név,
S nyers a tiednek.
AUFIDIUS Mondd, mi a
neved?
Külsőd
zord és arcod parancsoló;
Kötélzeted
tépett, mégis nemes
Hajónak
látszol; mondd, mi a neved;
CORIOLANUS Vond össze hát
szemöldököd... nem ismersz?
AUFIDIUS Nem ismerlek. A
neved?
CORIOLANUS A nevem Caius
Marcius, ki főként
Neked,
de minden volszknak annyi bajt
És kárt
okoztam, amint Coriolanus
Nevem
mutatja; sok hadviselés,
Életveszély
és hálátlan hazámért
Hullott
vércsepp jutalma semmi több.
Csupán
e név: jó emlékeztető
A
gyűlöletre és neheztelésre,
Mit
érezned kell; e nevem maradt csak:
A nép
gonosz irigykedése, melynek
Utat
nyitott az elpártolt nemesség
Hitványsága,
felfalta mind a többit,
És
szolgavoksokkal kiebrudalt
Rómából.
E nyomorúság hozott
Tűzhelyedhez;
nem a remény, ne hidd,
Hogy
életem megmenthetem: ha félnék
A
haláltól, a világon leginkább
Téged
kerülnélek; hogy bosszút álljak
Azokon,
kik száműztek, csak azért
Vagyok
itt. Hogyha harag fűti szíved,
Hogy
bosszút végy minden sérelmedért,
És
véget vess az ország szégyenére
Kódorgó
csonkaságnak, úgy azon légy,
Hogy
balsorsom szolgálja célodat,
Használd
ki bosszúállásom saját
Javadra,
mert az alvilág hevével
Akarok
megférgesedett hazám
Ellen
harcolni. De ha nem mered,
S
fáradt vagy ahhoz, hogy próbára tedd
Szerencséd,
úgy már én is túl törődött
Vagyok,
hogy tovább éljek, és neked
S
indulatodnak engedem a torkom;
Ha el
nem vágod, bizony nagy bolond vagy,
Hisz’
gyűlöletem üldözött örökké,
Sok
vért csapoltam hazád kebeléből,
És
szégyenedre élek csak, ha nem
Szolgállak.
AUFIDIUS Ó, Marcius, Marcius!
Minden
szavaddal a régi irigység
Egy
gyökerét téped ki. Hogyha Juppiter
Szólna
felhőkből, s mondaná, hogy „úgy van”,
Neki
sem hinnék jobban, mint neked,
Nemes
Marcius. Hadd fonjam körül
E
testet, melyen durva gerelyem
Már
százszor összetört, szálló szilánkkal
Rémítve
meg a holdat! Átfogom most
Kardom
üllőjét, és szereteteddel
Küzdök
meg olyan tűzzel s nemesen,
Amint
becsvágyam versengett előbb
Vitézségeddel.
Szerettem a lányt,
Kit
nőül vettem, férfi nem sóhajtott
Így
nő után; ám téged látva itt,
Nemes
hős, jobban viháncol a szívem,
Mint
amikor új asszonyom először
Átlépte
küszöböm. Tudd meg, te Mars,
Seregünk
talpon, s én készültem újra,
Hogy
levágjam karodról pajzsodat,
Vagy karom
adjam érte. Jó tucatszor
Vertél
le, és azóta éjjelente
A
kettőnk párharcáról álmodom;
Földön
feküdtünk álmomban, megoldott
Sisakkal,
az egymás torkát szorítva,
S
félholtan ébredtem. Hős Marcius,
Ha más
sem volna, csak hogy Róma téged
Száműzött,
akkor is már hadba hívnánk
Mindenkit
tíztől negyvenig, hogy a
Hálátlan
Róma beleit dühödt
Folyamként
öntse el a háború.
Jöjj,
fogd kézen jó szenátorainkat,
Kik épp
itt vannak elbúcsúzni tőlem
Mert
földjeitek ellen készülődtem,
Bár nem
Rómára.
CORIOLANUS Áldott istenek!
AUFIDIUS Ezért, nagy jó
uram, ha te szeretnéd
Intézni
bosszúdat, tisztem felét
Vedd
most magadra, s mint aki leginkább
Kiismerted
hazádnak erejét
És
gyöngéit, szabd meg a magad útját:
Bekopogtatsz-e
Róma kapuján,
Hogy
rájuk ijessz a dúlás előtt.
De jöjj,
ajánljalak be ott, ahol
Vágyaid
jóváhagyják. Ég hozott!
Nagyobb
barátom vagy, mint ellenségem
Voltál,
s ez nagy szó. Kezed. Ég hozott!
Coriolanus és Aufidius el
ELSŐ SZOLGA (előrejön) Fura
változás ez!
MÁSODIK SZOLGA A kezemre mondom, el akartam húzni
a nótáját egy fütykössel; az eszem mégis azt súgta, hogy a ruhája hamis képet
ad róla.
ELSŐ SZOLGA Micsoda karja van! Két újjal úgy
megperdített, mint a csigát.
MÁSODIK SZOLGA Láttam én a képéről, hogy nem
akárki: olyan képe van, uram, hogy azt hiszem... nem is tudom elmondani.
ELSŐ SZOLGA Az ám, olyan, mintha... Kössenek
föl, ha nem gondoltam mindjárt, hogy nagyobb valaki ez, mint gondoltam volna.
MÁSODIK SZOLGA Biz’isten így voltam vele én is: ez
a legnagyszerűbb ember a világon.
ELSŐ SZOLGA Meglehet; de nála különb katonát
tudsz te is egyet.
MÁSODIK SZOLGA Kit? Gazdánkat?
ELSŐ SZOLGA Nincs mit beszélni erről.
MÁSODIK SZOLGA Hat ilyet kitesz.
ELSŐ SZOLGA No, nem éppen, de különb
katonának tartom nála.
MÁSODIK SZOLGA Szavamra, látod, nem is tudom
elmondani, hogy’ mondjam: a vezérünk nagyon ért a város védelméhez.
ELSŐ SZOLGA Biza, és a rohamozáshoz is.
Visszajön a harmadik szolga
HARMADIK
SZOLGA Hé, szolgák, újságot mondhatok nektek; újságot, semmirekellők.
ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Mit? Mit? Mit? Mondd
már.
HARMADIK SZOLGA Nem lennék római szenátor semmi
pénzért, már inkább elítélt rab.
ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Miért? Miért?
HARMADIK SZOLGA Itt van, aki a vezérünket el
szokta lazsnakolni: Caius Marcius.
ELSŐ
SZOLGA Mért mondod, hogy ellazsnakolja a vezérünket?
HARMADIK SZOLGA Nem mondom, hogy ellazsnakolja a
vezérünket, de mindig felért vele.
MÁSODIK SZOLGA Ugyan már, cimborák és barátok
vagyunk: mindig elbírt vele; tőle magától hallottam.
ELSŐ SZOLGA Elbírt vele, ez az igazság;
Coriolinál laposra verte, mint a flekként.
MÁSODIK SZOLGA És ha olyan kannibál fajta, meg is
süthette és megehette volna.
ELSŐ SZOLGA Mondd a többi újságot is.
HARMADIK SZOLGA Úgy totojgatják odabent, mintha
Mars fia és örököse volna, az asztalfőre ültették, egyetlen szenátor sem
kérdez tőle semmit másként, csak úgy, hogy hajandonfővel áll eléje, a
vezérünk valósággal asszonyszemélyt csinál belőle, úgy fogdossa a kezét,
mint valami szentséget, és fennakadt szemmel szól hozzá. De a legnagyobb újság
az, hogy a vezérünk ketté van vágva, és már csak a fele annak, ami tegnap volt;
fele a másiké, az egész asztal kérésére és engedelmével. Elmegy, mondja, és
megcibálja Róma kapuőrének a fülét; mindent lekaszabol maga előtt,
letarolja az útját.
MÁSODIK SZOLGA És éppúgy képes rá, mint bárki
emberfia, akire csak gondolhatok.
HARMADIK SZOLGA Képes? Meg is teszi, mert látod,
uram, annyi a barátja, mint az ellensége; ezek a barátok, uram (így áll a
dolog), nem merték (a’biza, uram) kimutatni, hogy (amint mondjuk) a barátai,
ameddig direkcióban van.
ELSŐ SZOLGA Direkció! Az meg mi?
HARMADIK SZOLGA De mikor látják, uram, hogy áll
megint a taraja, s ő csuromvér, előbújnak a vackukból, mint eső
után a nyúl, és vele vigadnak.
ELSŐ SZOLGA És mikor kezdődik a dolog?
HARMADIK SZOLGA Holnap, ma, tüstént. Ma délután
már hallhatjátok a dobszót; ez is hozzátartozik a lakomájukhoz, és meglesz,
mielőtt megtörülnék a szájukat.
MÁSODIK SZOLGA Akkor hát pezsgő világ lesz
itt megint. Ez a béke csak arra jó, hogy rozsdásítsa a vasat, szaporítsa a
szabókat, és versfaragókat neveljen.
ELSŐ SZOLGA Amondó vagyok, legyen csak
háború; annyival jobb a békénél, amint a nappal az éjszakánál: friss, éber,
hangos, csupa erő. A béke gutaütés, fásultság: ernyedt, süket, álmos,
érzéketlen; több fattyú kölyköt csinál, mint ahány férfit a háború elpusztít.
MÁSODIK SZOLGA Ez így van; és amint a háborút
némiképpen nőrablónak nevezhetjük, úgy azt sem lehet tagadni, hogy a béke
nagyban osztogatja a szarvakat.
ELSŐ SZOLGA Az ám, és egymás ellen fordítja
az embereket.
HARMADIK SZOLGA Úgy biza, mert kevesebb szükségük
van egymásra. Háború hozza a pénzt. Szeretném már látni, hogy a rómaiak olyan
olcsók, mint a volszkok. – Fölkelnek odabent, fölkelnek.
MIND Be, be, be, be!
Mind el
6. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Sicinius és Brutus
SICINIUS Hírét sem
halljuk, nincs mit félni tőle:
Bosszúja
szépen elaludt a vad
Hajszában
élt nép mostani szelíd
Nyugalmában.
Pirulhatnak tehát
Barátai,
hogy minden jól megy; ők
Jobban
szeretnék, bár bajt hozna rájuk,
Ha
bősz tömeg lepné el az utcákat,
Mint
hogy boltjában vígan énekel
A
kézműves, és békén végzi dolgát.
Jön Menenius
BRUTUS Helyesen tettük.
Ez Menenius?
SICINIUS Ő az.
Nagyon szívélyes mostanában.
Köszöntelek.
MENENIUS S én mindkettőtöket.
SICINIUS Coriolanusod
nem nagyon hiányzik,
Csak
barátainak; az állam áll,
S így
is marad, bármint egye a méreg.
MENENIUS Jól van ez, és
még jobban lenne, ha
Engedett
volna.
SICINIUS Hallottad-e, hol van?
MENENIUS Nem; anyja és a
felesége sem
Hallott
felőle semmit.
Jön három-négy polgár
POLGÁROK Tartsanak meg
az istenek!
SICINIUS Jó
estét.
BRUTUS Jó estét, jó
estét mindenkinek.
ELSŐ POLGÁR
Gyermekeinkkel, nőnkkel értetek
Imádkozunk.
SICINIUS Sokáig éljenek!
BRUTUS Ég áldjon; bár
szeretne Coriolanus
Úgy,
mint mi.
POLGÁROK Óvjanak az istenek!
TRIBUNOK Ég veletek, ég
veletek.
Polgárok el
SICINIUS Boldogabb és
kellemesebb idő ez,
Mint
mikor itt rohangált ordítozva
A nép
az utcán.
BRUTUS Caius Marcius
A
háborúban jó tiszt volt, de gőgös,
Arcátlan
és becsvágyó módfelett,
Önimádó...
SICINIUS És egyeduralom
Az álma, társak nélkül.
MENENIUS Nem hiszem.
SICINIUS
Tapasztalhatnánk valamennyien
Nagy
bánatunkra, ha konzul marad.
BRUTUS Az istenek
megóvtak, s Róma békén
S
biztonságban van.
Jön egy aedilis
AEDILIS Nemes
tribunok,
Egy
elfogott rabszolga azt beszéli,
Hogy a
volszkok betörtek két sereggel
Római
birtokokra, s háborús
Kajánsággal
rombolnak össze mindent,
Mi eléjük kerül.
MENENIUS Aufidius lesz:
Hallotta,
hogy száműzték Marciust,
És újra
döf most szarvával, melyet,
Míg
Marcius Rómában volt, bevont,
S nem mert mutatni többé.
SICINIUS Ejh,
minek
Beszélni
Marciusról?
BRUTUS A hírhozónak
korbácsot! A volszkok
Ezt nem merik megtenni.
MENENIUS Nem
merik!
Emlékszünk
még, hogy nagyon is merik;
Három
példája is volt életemben.
Mielőtt
büntetnétek azt az embert,
Faggassátok
ki, hol hallotta ezt,
Mert
fontos hírt porol ki tán a korbács,
És azt
püföli, aki óvna attól,
Amit rettegni kell.
SICINIUS Ugyan, ne
mondd:
Tudom, hogy nem lehet.
BRUTUS Nem,
nem lehet.
Jön egy hírnök
HÍRNÖK A nemesség a szenátusba gyűl;
A
hangulat komoly: hír érkezett,
Mely kedvük szegte.
SICINIUS A rabszolga
híre;
A nép előtt korbácsolják meg: ő
Találta ezt ki.
HÍRNÖK Jó uram, a hír
Igaz;
egy sokkal rémesebb is
Jött
már azóta.
SICINIUS Mi a rémesebb?
HÍRNÖK Sok száj beszéli
nyíltan (mennyire
Helytálló,
nem tudom), hogy Marcius
Aufidiusszal
együtt hoz hadat
Rómára,
s szörnyű bosszút esküdött
Ifjú s
vén ellen.
SICINIUS Mily
valószinű!
BRUTUS Mese: a gyöngébb
fél haza kivánja
Istenét,
Marciust.
SICINIUS Fondorkodás.
MENENIUS
Valószínűtlen:
Aufidiusszal
nem békülhet össze,
Kérlelhetetlen
ellenségek ők.
Újabb hírnök jön
HÍRNÖK A szenátustól
küldtek értetek:
Egy
rettentő had dúlja Marcius
S
Aufidius közös vezérletével
Birtokainkat;
útjuk csupa rom,
Fölperzselik
és -prédálják, amit
Maguk
előtt találnak.
Jön Cominius
COMINIUS Derék munkát
végeztetek!
MENENIUS Mi
újság?
COMINIUS A lányaitokat
most elrabolják,
Tökfejetekre
ólmot öntenek,
Előttetek
gyalázzák meg az asszonyt...
MENENIUS Mi újság?
Mondd, mi újság?
COMINIUS Templomaitok
porrá égnek, a
Kiváltságok,
miken kotoltok, egy szú
Furatában
elférnek.
MENENIUS Mondd, mi újság? –
No,
szép dolgot műveltetek! – Mi újság?
Ha a
volszkokkal társult Marcius...
COMINIUS Ha!
Az
istenük, vezérük, mint akit
Istenség
formált tökéletesebbre
A
természetnél; úgy jönnek vele
Miránk,
tacskókra, olyan bizalommal,
Mint
lepkét kergető fiú, s legyet
Ölő
böllér.
MENENIUS Nagy jót műveltetek
A
kötényes néppel; s kérkedtetek még
Susztervoksokkal
s fokhagymaevők
Bűzével!
COMINIUS Jól megrázza fületek
Körül
Rómát.
MENENIUS Mint Hercules az érett
Gyümölcsöt.
Szép dolgot műveltetek!
BRUTUS Igaz tehát, uram?
COMINIUS Sápadni fogtok,
Még nem
is tudtok mindent. Mosolyogva
Lázad
minden vidék; ki ellenáll,
Ostoba
hősnek gúnyolják, s bolondként
Pusztul.
S kárhoztathatja valaki?
Az
ellenség most látja, hogy ki ő.
MENENIUS Mind elveszünk,
ha nemesen
Meg nem
kegyelmez.
COMINIUS Ám ki kér
kegyelmet?
A
tribunok szégyellik, és a nép
Úgy
érdemli azt tőle, mint juhásztól
Az
ordas; bár legjobb barátai
Kérleljék:
„légy jó Rómához”, csakúgy
Terhére
vannak, mint akiket gyűlöl,
S így
szinte ellenségei.
MENENIUS Igaz;
Ha
üszköt vetne is házamra, akkor
Sem
volna bőr a képemen, hogy azt
Mondjam:
„Ne tedd!” Jól elintéztetek
A
mestereitekkel!
COMINIUS Oly csapást
Hoztatok
ti Rómára, hogy sosem volt
Veszélyben
még ily védtelen.
TRIBUNOK Ne
fogd ránk.
MENENIUS Talán mi
tettük? Mi szerettük, ám
Barmokként
gyáván hagytuk, nemesek,
A
városból kihujjogatni.
COMINIUS Félek,
Most
meg beordítják. Aufidius,
A másik
vezér, úgy enged neki,
Mint a
szolgája; kétségbeesés
Minden
furfang, erő és védelem,
Mit
Róma szembeállíthat velük.
Jön egy csoport polgár
MENENIUS Jönnek a mesterek. –
S
Aufidius vele van? – A levegőt
Ti
mérgeztétek meg, mikor büdös
Sapkátokat
dobálva Coriolanus
Száműzetéséért
hujjogtatok;
Most
jön, s a had minden hajszála korbács
Lesz,
annyi tyúkeszűt dönt majd a földre,
Ahány
sapkát dobáltatok magasba,
És
megfizet a voksokért. De nem baj:
Ha
szénné éget is mindannyiunkat,
Megérdemeltük.
POLGÁROK Rossz hírek járnak.
ELSŐ POLGÁR
Részemről, mikor
Azt
mondtam, száműzzük, mondtam, be kár.
MÁSODIK POLGÁR Azt
mondtam én is.
HARMADIK POLGÁR Azt
mondtam én is, és őszintén szólva, azt mondták sokan közülünk; amit
tettünk, a legjobb szándékkal tettük, és ámbár készséggel hozzájárultunk a
száműzetéséhez, akaratunk ellenére volt.
COMINIUS Szép figurák
vagytok ti!
MENENIUS Fene
dolgot
Műveltetek!
– A Capitoliumba?
COMINIUS No, persze;
tehetünk-e mást?
Cominius és Menenius el
SICINIUS Gyerünk haza, s ne rémüldözzetek;
Csak
szeretnék ők, hogy igaz legyen,
Amitől
félni látszanak. Haza,
S
félelmet ne mutassatok.
ELSŐ POLGÁR Legyenek hozzánk irgalmasok az
istenek! Gyertek, polgárok, menjünk haza. Mondtam én, hogy nem jól tesszük,
mikor száműztük.
MÁSODIK POLGÁR Mondották
mind. De gyertek, menjünk haza.
Polgárok el
BRUTUS Nem tetszik ez a hír.
SICINIUS Nekem sem.
BRUTUS A Capitoliumba!
Odaadnám
Fél
vagyonom, hogy hazugság legyen!
SICINIUS Jöjj, menjünk.
Mindketten el
7. SZÍN
Tábor, nem messze Rómától
Jön Aufidius és hadnagya
AUFIDIUS Úgy áradnak még
a rómaihoz?
HADNAGY Én nem tudom, mi
bűve-bája van, de
A had
imája ő ebéd előtt,
Témája
közben, s hálája utána;
E
hadjáratban elhomályosított
A tieid
előtt is.
AUFIDIUS Most csak oly
Eszköz
segítne ezen, mely a célunk
Sántítaná
meg. Sokkal gőgösebb
Irántam
is, mint képzeltem, mikor
Először
megöleltem őt. De ebben
Nem
változik, és el kell néznem azt,
Min nem
javíthatunk.
HADNAGY Bárcsak (miattad
Mondom) ne osztoznál vele a rangban;
Vagy magad vinnéd véghez ezt a dolgot,
Vagy hagynád rá egészen.
AUFIDIUS Jól értelek;
mikor majd számadásra
Kerül a
sor, fogalma sincsen arról,
Mit
olvasok fejére. Úgy tűnik,
Úgy
véli ő is, s a köznapi szem
Úgy
látja, hogy mindent rendjén csinál,
S a
volszk államnak jól sáfárkodik,
Sárkányként
küzd, s mihelyt kardját kirántja,
Már
végez is – de nem tette meg azt,
Ami
nyakát szegi, vagy az enyémet
Hozza
veszélybe, ha leszámolunk.
HADNAGY Uram, hiszed,
hogy Rómát beveszi?
AUFIDIUS Ostrom nélkül
meghódol neki minden;
Övé
Rómának minden nemese,
Szenátorok
és patriciusok;
A
tribunok nem katonák, s a nép
Úgy
siet visszahívni, mint előbb
Száműzni.
Az Rómának ő, ami
Halnak
a kócsag, mely kifogja, mert
Magasabbrendű.
Azelőtt nemes
Szolgájuk
volt; dehát fejébe szállt
A
dicsőség; gőg teszi ezt, amely
Múló
szerencséjében megkisérti
A
boldogot vagy téves megitélés
Hogy
rosszul élt a lehetőségekkel,
Melyeken
úr volt; vagy természete,
Mely
nem engedi másnak lenni, párnát
Fogni
sisak helyett, s olyan szigorral
Kormányozza
a békét, mintha csak
Háború
volna; már egyikkel is
(S
mindegyik megvan benne, bárha nem
Egészében)
félelmes lehetett,
Gyűlölték
és száműzték; hogyha van
Érdeme,
azt szertelenségbe fojtja.
Erényeinket
a kor magyarázza,
S az
önmagában duzzadó erő
Biztosabb
sírt nem lelhet, mint a szószék,
Hol
tetteit dicsőitik.
Szög
szöget üt ki, tűz tüzet lohaszt,
Jog
jogot öl, erő erőt fogyaszt.
Caius,
ha Rómán most erőt veszel,
Koldus
vagy; holnap már enyém leszel.
Mindketten el
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius, Cominius, Sicinius, Brutus és mások
MENENIUS Nem, nem
megyek: halljátok, hogy’ fogadta
Régi
vezérét, aki oly nagyon
Szerette.
Engem apjának hivott;
No és?
Ti, akik száműztétek őt,
Irgalmáért
most térden kússzatok
Sátra
előtt; nem, ha Cominiustól
Elfordult, én csak itthon maradok.
COMINIUS
Ismerni sem akart.
MENENIUS Halljátok ezt?
COMINIUS Egyszer mégis
nevemen szólitott;
Felhoztam
ismeretségünk, s a vért,
Mit
közösen ontottunk. Coriolanus
Még nem
is válaszolt, elutasított
Minden
nevet: ő senki, címe sincs,
Nevet
majd Róma lángjain kovácsol
Magának.
MENENIUS Jó dolgot műveltetek!
Két
tribun azért vesződött, hogy olcsó
Legyen
a szén Rómában; nagyszerű!
COMINIUS
Emlékeztettem, mily szép megbocsátni,
Mikor
nem is remélik. Azt felelte,
Meddő
kérés az államtól ez ahhoz,
Akit
megbüntetett.
MENENIUS Helyes; mi mást
Mondhatna?
COMINIUS Próbáltam barátait
Idézni
figyelmébe; válasza:
Nem
szedheti ki őket egy rakás
Büdös,
dohos pelyvából; nagy bolondság
Egy-két
magért fel nem égetni és
Tovább
szagolni még.
MENENIUS Egy-két magért?
Én
vagyok egyik; anyja, felesége,
Fia s e
tisztes társak a magok,
Ti meg
a dohos pelyva, bűzötök
A
holdig ér: égünk miattatok.
SICINIUS Nyughass,
kérlek; ha ily sosem tapasztalt
Szükségben
nem segítsz, ne vesd szemünkre
Bajunkat
legalább. De hogyha te
Hazád
ügyvédje lennél, fürge nyelved
Egy
sebten gyűjtött hadnál többet érne
Honfitársunknál.
MENENIUS Nem, én nem megyek.
SICINIUS Kérlek, menj el
hozzá.
MENENIUS És mit tehetnék?
BRUTUS Tégy próbát, szereteted mire képes
Rómáért
Marciusnál.
MENENIUS És ha ő
Engem
is elküld, mint Cominiust,
És meg
sem hallgat: akkor több legyen
Egy
barátjával, kit bánatba döntött
Gorombasága?
SICINIUS Jó szándékodat
Megköszöni
majd Róma, aszerint,
Ahogy
iparkodtál.
MENENIUS Jó
vállalom;
Meghallgat
tán. De elcsüggeszt, hogy ajkát
Harapta,
s hümmögött Cominiusnak.
Rosszkor
toppant be hozzá: nem ebédelt;
Üres
erekkel vérünk is hideg,
Utáljuk
még a reggelt, semmi kedvünk
Adni és
megbocsátni, de ha vérünk
Csatornáit
jó borral, ételekkel
Töltöttük
meg, hajlékonyabb a lelkünk,
Mint
papos böjtben; kilesem tehát,
S ha
kérésemhez jóllakott eléggé,
Akkor
telepszem rá.
BRUTUS Te jól tudod,
mely út vezet szivéhez,
Nem
tévedhetsz el.
MENENIUS Megkísérelem,
Lesz
ami lesz. Majd értesítelek
Az
eredményről. El
COMINIUS Nem hallgatja meg.
SICINIUS Nem?
COMINIUS Aranyban ül,
rőt szemmel, mintha Rómát
Égetné
már; sérelme börtönőre
Irgalmának.
Letérdeltem; csak annyit
Mondott
halkan: „Kelj föl”, s szótlan kezével
Elküldött,
így; írást küldött utánam,
Hogy
mit fog tenni; mert hogy mit nem, abban
Eskü
köti meg feltételeit;
Nincs
más remény,
Csak
nemes anyja, s hitvese, akik
Kegyelmet
szándékoznak kérni tőle
Hazájának,
úgy hallom. El tehát:
Kérleljük
őket, hogy siessenek.
Mind el.
2. SZÍN
A volszk tábor előretolt állása Róma előtt. Helyükön az
őrök
Menenius jön hozzájuk
ELSŐ ŐR Állj!
Honnan jössz?
MÁSODIK
ŐR Állj,
vissza innen!
MENENIUS Strázsáltok,
jó; de megengedjetek:
Az
állam küldött ide, hogy beszéljek
Coriolanusszal.
ELSŐ ŐR Honnan?
MENENIUS Hát Rómából.
ELSŐ ŐR Nem
mehetsz át, térj vissz, mert vezérünk
Hallani
sem akar róluk.
MÁSODIK ŐR
Előbb látod Rómádat égni, mint
Vele szólhatnál.
MENENIUS Jó barátaim,
Ha
hallottátok Rómáról beszélni,
S
barátokról, holt biztos, megütötte
Fületek
a nevem: Menenius.
ELSŐ ŐR Lehet;
de vissza: nincs oly ereje
Névnek, hogy itt átmenj.
MENENIUS Mondom:
vezéred
Szeret,
én voltam hőstetteinek
Könyve,
páratlan hírét énbelőlem
Olvasták
mások, tán el is tulozva,
Mert
barátaimat (s első közöttük)
Annyi
nagysággal díszitem, amennyit
Az
igazság még elbír, néha, mint
Sík
talajon a golyó, meg is ugrom,
S
dicséretére szinte a hazugság
Pecsétje
kerül. Épp ezért, barátom,
Eressz
utamra.
ELSŐ ŐR Hát, uram, ha annyi hazugságot
hordtál is össze az ő javára, ahány szót fecséreltél a magadéra, itt ugyan
át nem mégy, de nem ám, még ha olyan szép dolog volna is hazudni, mint tisztán
élni. Így hát eredj vissza.
MENENIUS Kérlek, barátom, jusson eszedbe, hogy Meneniusnak
hívnak, és mindig buzgó párthíve voltam a vezérednek.
MÁSODIK ŐR No, ha te a hazugja voltál (amint
magad mondod), én meg olyan ember vagyok, aki igazat beszél az ő
szolgálatában, és kimondom, hogy itt nem mehetsz át. Így hát eredj vissza.
MENENIUS Ebédelt-e már, meg tudnád mondani? Mert
nem szeretnék beszélni vele ebéd utánig.
ELSŐ ŐR Római
vagy te?
MENENIUS Az vagyok, ami
a vezéred.
ELSŐ ŐR Akkor gyűlölnöd kellene
Rómát, amint ő is gyűlöli. Miután kilöktétek a kapun a
védelmezőjét, és a megvadult népbutaság az ellenségnek adta pajzsotokat,
azt hiszitek, hogy vénasszonyok óbégatásával, a lányaitok szűzi
kacsójával, vagy egy magadfajta rozzant salabakter totyakos ügyködésével
elháríthatjátok a bosszúját? Azt képzelitek, hogy azt a tüzet, amelyben Róma
hamarosan elég, egy ilyen gyatra lehelet elfújhatja? Nem, csalódtok; így hát
menj vissza Rómába, és készüljetek a kivégzésetekre, mert halálra vagytok
ítélve, a vezérünk megesküdött, hogy nincs számotokra haladék és kegyelem.
MENENIUS Fickó, ha kapitányod tudná, hogy itt
vagyok, tisztelettel bánna velem.
MÁSODIK ŐR Eredj már, a kapitány nem ismer
téged.
MENENIUS A vezért értem.
ELSŐ ŐR A vezér fütyül rád. Vissza,
mondom, különben kieresztem fél pint véredet... vissza... ez a legtöbb, amit
elérhetsz... vissza.
MENENIUS
Ej, te legény, te legény...
Jön Coriolanus és Aufidius
CORIOLANUS Mi a baj?
MENENIUS No, te fickó, idesüss: most megtudod,
milyen becsülésben állok; meglátod, hogy holmi strázsajankó nem zárhat el az én
Coriolanus fiamtól; abból, ahogy fogad engem, megsejtheted, milyen közel állsz
a fellógatáshoz, vagy valamilyen látványosan és gyötrelmesen kegyetlenebb
halálhoz; idenézz most, és ájulj el attól, ami rád vár. – A dicsőséges
istenek ülésezzenek szünet nélkül jólétedért, és ne szeressenek kevésbé, mint
vén Menenius apád. Ó, fiam, fiam! Tüzet gyújtasz te számunkra; lásd, itt a víz,
amely eloltja. Nehezen bírtak rá, hogy eljöjjek hozzád; de mert biztosra
vették, hogy rajtam kívül senki nem hathat rád, kifújtak a kapun sóhajaikkal;
könyörgök, kegyelmezz meg Rómának és esedező honfitársaidnak. A jó istenek
csillapítsák haragodat, és öntsék seprőjét erre a semmirekellőre,
erre itt, aki, mint valami kőtuskó, elzárta előttem a hozzád
vezető utat.
CORIOLANUS Félre innen!
MENENIUS Micsoda? Félre?
CORIOLANUS Nincs
hitvesem, anyám, se gyermekem.
Ügyem
másokat szolgál; bár a bosszú
Enyém,
elengedése volszk szivektől
Függ
mégis. Egykori barátságunkat
Inkább
mérgezze hálátlan felejtés,
Mint
szánalom idézze föl hevét.
Eredj.
Erősebb kérésetek ellen
Fülem,
mint hadam ellen kaputok.
De mert
szerettelek, ezt neked írtam;
Levelet ad át
Elküldtem volna. Csitt, Menenius,
Egy
szót se. Rómában ő volt barátom,
Aufidius,
s most láthatod...
AUFIDIUS Hajthatatlan
vagy.
Coriolanus és Aufidius el
ELSŐ ŐR
Szóval, uram, Meneniusnak hívnak?
MÁSODIK ŐR Lám,
nagy erejű varázsige ez. Tudod az utat hazafelé.
ELSŐ ŐR
Hallottad, hogy leszídtak minket, amiért feltartottuk nagyságodat?
MÁSODIK ŐR Mért is
kell nekem elájulni szerinted?
MENENIUS Nem törődöm a világgal, sem a
vezéretekkel; ami pedig benneteket illet, mintha nem is léteznétek, olyan
semmik vagytok. Aki kész önkezétől meghalni, nem fél a másétól. A
vezéretek tegyen annyi rosszat, amennyi telik tőle. Ti csak legyetek, amik
vagytok, s nyomorúságotok szaporodjék éveitekkel. Azt mondom nektek, amit nekem
mondtak: félre innen! El
ELSŐ ŐR Derék
ember, annyi szent.
MÁSODIK ŐR A vezér a nagyszerű ember:
ő az a szikla, az a tölgy, amelyet nem ráz meg semmi szél.
Mindketten el
3. SZÍN
Coriolanus sátra
Jön Coriolanus, Aufidius és mások
CORIOLANUS Róma
előtt leszünk holnap hadunkkal.
Jó
társam e hadjáratban, beszéld el
A
volszk uraknak, mily egyenesen
Végeztem dolgom.
AUFIDIUS Érdekükre néztél
Csupán.
Füled minden kérés előtt
Bezártad,
semmi titkos suttogást
Nem
hallgattál meg, oly barát szavát sem,
Ki biztos volt benned.
CORIOLANUS Az öregember,
Kit
tört szívvel küldtem Rómába vissza,
Jobban
szeretett, mint apa szerethet:
Istenített.
Végső próbálkozásuk,
Hogy
őt küldték, s érette (bár mogorva
Voltam
hozzá) még egyszer felkínáltam
A
feltételt, mit elutasitottak,
S nem
fogadhatnak el; érette csak,
Ki
többet várt magától, valamicskét
Engedtem;
új követség és esengés
Számára,
legyen állam vagy barát,
Nincsen
fülem. (Kint hangzavar) Ha! Milyen lárma ez?
Kísértés,
hogy amit épp most fogadtam,
Máris
megszegjem? Nem teszem.
Jön gyászruhában Virgilia, Volumnia az ifjú Marciust vezetve,
Valeria és kíséret
Ím hitvesem aztán a tisztes üst,
Melyben
testem formát kapott; kezén
Kisunokája.
Félre, érzelem!
Eltépem
a természet kötelékét
S
jogát! Erényem legyen a makacsság.
Mit
jelentsen e bók? Ez a galambszem,
Mely
isteneket hitszegésre bírna?
Olvadok,
nem vagyok kőből. Anyám
Hajol:
mintha vakondtúrás előtt
Az
Olympus esengne, s kisfiam
Arcáról
a nagy természet kiáltja:
„Meg ne
tagadd!” – Szántsák és boronálják
Fel a
volszkok Rómát s Itáliát:
Nem
hallgatok bambán ösztönre, mint
Aki
maga alkotta önmagát,
És nem ismert rokont.
VIRGILIA Férjem s uram!
CORIOLANUS E szem nem az
már, mint Rómában egykor.
VIRGILIA Így
megváltoztatott minket a bánat,
Azért hiszed.
CORIOLANUS Mint lomha agyu színész,
Szerepemet
feledtem, belesültem
Nagy
szégyenemre. Lényem jobb fele,
Bocsásd
meg zsarnokságom, ám ne mondd:
„Bocsáss
meg Rómának”. Egy csók, oly hosszu, mint
Száműzetésem,
s édes, mint a bosszú!
Az ég
féltékeny úrnőjére, tőled
Hoztam
e csókot, s ajkam szűzi tisztán
Őrzi
azóta. Ó, de fecsegek,
S a
legnemesebb anyát a világon
Nem
üdvözöltem; térdem, hullj a földre,
Letérdel
Kötelességedet
mutasd ki jobban,
Mint fiak szokták.
VOLUMNIA Áldásommal állj fel.
E
kőpárnára magam térdelek
Eléd, a
szerencsétlen kötelesség
Jegyében,
mely megtévedt mostanában
A gyermek és szülő között.
CORIOLANUS Mi ez?
Te
térdelsz? Megdorgált fiad előtt?
Akkor
fricskázza holt parton kavics
A
csillagokat; akkor lázadó szél
Vesse a
büszke cédrust nap tüzébe;
A
képtelent megölve, lehetetlent
Művelni:
semmi.
VOLUMNIA Én neveltelek
A
katonámmá. Ismered e hölgyet?
CORIOLANUS Publicola
nemes nővére, Róma
Holdfénye,
makulátlan, mint a jégcsap,
Mit
tiszta hóból alvasztott a fagy
Diana
templomára. Jó Valéria.
VOLUMNIA Lényednek egy
kis kivonata ez,
Ha az
idő kiteljesíti, éppen
Olyan
lesz, mint te.
CORIOLANUS A nagy Juppiter
S a
harc istene töltse meg a lelked
Nemes
eszmékkel, szégyen ne sebezzen
Soha,
csatában nagy tengeri jel légy,
Mely
minden szélvihart kiáll, s megóvja
A benne
bízót.
VOLUMNIA Térdre, kislegény.
CORIOLANUS Az én derék
fiam.
VOLUMNIA Ő,
nőd, e hölgy és én kérelmezőkként
Jöttünk
hozzád.
CORIOLANUS Könyörgök, hagyjatok,
Vagy
mielőtt kérsz, gondolj arra, hogy ha
Esküm
szerint nem adhatom meg, az nem
Elutasítás.
Ne kérd, hogy hadam
Feloszlassam,
sem hogy a római
Kézművesekkel
tárgyaljak; ne mondd,
Hogy
természet ellen való, ne kívánd
Dühöm
és bosszúm hideg észokokkal
Fékezni.
VOLUMNIA Ó, ne többet, ó, ne többet!
Azt
mondtad, semmit meg nem adsz nekünk,
Mert
nincs is más kérésünk, mint amit
Már
megtagadtál; és mégis könyörgünk:
Ha
elveted, szívtelenségedet
Érje
minden gáncs; hallgass meg tehát.
CORIOLANUS Aufidius,
volszkok, figyeljetek:
Nem
kell külön hír Rómáról. – A kérés?
VOLUMNIA Egy szót se
szóljunk bár, ruhánk s leromlott
Testünk
elárulná úgyis, hogy’ éltünk
Száműzetésedtől.
Gondolhatod,
Minden
más nőnél boldogtalanabbul
Jöttünk:
szemünkből nem öröm patakzik,
Nem
viháncol a szívünk, látva téged:
Sír,
félelemtől s bánattól remeg;
Azt
látja anya, feleség, gyerek,
Hogy a
fiú, férj és apa hazája
Beleit
tépi. És dühöd leginkább
Minket
nyomaszt: elzárja az egektől
Imánkat,
melyben mindenki vigaszt lel,
Csupán
mi nem: hogy’ imádkozhatunk,
Ó, jaj,
hogy’ imádkozhatunk hazánkért,
Melyhez
szívünk köt – és győzelmedért is,
Melyhez
szívünk köt? Vagy hazát veszítünk,
A drága
dajkát, vagy téged, ki benne
Egyetlen
vigaszunk vagy. Balszerencsét
Jelent
számunkra, győzzön bármelyik fél,
Kívánságunk
szerint: mert vagy bilincsben
Hurcolnak
végig utcáink során
Mint
idegenné lett honárulót,
Vagy
romokban gázolsz győzelmesen,
S
pálmát kapsz, mert vitézül gyermeked
S
nőd vérét ontottad. Én már, fiam,
Nem
várok jobb szerencsét és a harc
Végét:
ha meg nem győzhetlek, hogy inkább
Légy
mind a két félhez jószívü, mintsem
Egynek
vesztét akard, nem fogsz hazádnak
Rontani
(hidd el, nem fogsz), míg előbb
Szülőanyád
ölét meg nem tapostad,
Melyből
világra jöttél.
VIRGILIA S az enyémet,
Mely
fiút szült neked, hogy fennmaradjon
Neved.
FIÚ Énrajtam ugyan
nem tapos:
Elfutok,
s ha megnőttem, megvivok.
CORIOLANUS Hogy
asszonymódra gyöngék ne legyünk,
Gyermekre,
nőre ne vessük szemünk.
Túl
sokat ültem. Feláll
VOLUMNIA Nem, ne menj el így.
Ha azt
kérnénk, mentsd meg Rómát azáltal,
Hogy a
volszkot, kit szolgálsz, elveszíted,
Megróhatnál,
hogy becsületedet
Megmérgezzük.
De kérésünk csak annyi:
Békítsd
ki őket; mondhassák a volszkok:
„Kegyelmet
adtunk”, s a rómaiak:
„Kegyelmet
kaptunk”, és téged dicsérjen
Mindkét
fél, és fennen kiáltsa: „Áldás
Rád,
mert békét szereztél.” Nagy fiam,
A harc
vége bizonytalan; de biztos:
Ha
meghódítanád Rómát, a díj,
Amit
arathatsz, oly név, melyet átkok
Kísérnek
majd, és így szól krónikája:
„Nemes
férfiú volt, de legutolsó
Vállalkozása
mindent eltörölt:
Hazáját
tönkretette, az utókor
Borzadva
említi.” Magadra vetted
A becsület
legszebb vonásait,
Hogy
versenyezz a fényes istenekkel,
Mennydörgéssel
tépdesd a tág leget,
De
kénköved olyan villámba rejtsd,
Mely
csak tölgyet hasít. Mért nem beszélsz?
Azt
hiszed, nemes férfihoz az illő,
Hogy ne
feledjen sértést? Szólj te, lányom:
Nem
indítja meg könnyed. Szólj te, gyermek
Zsenge
korod tán jobban hat reá,
Mint
érveink. Nincs ember, aki így
Kötődne
anyjához, de hagyja, járjon
A szám,
mint kalodában. Sose voltál
Kedves
te jó anyádhoz, s ő (szegény tyúk)
Új
költésről lemondva kotkodácsolt
Harcokba
téged, s dicsőségesen
Haza
megint. Mondd, nem jogos a kérés,
S rúgj
el; de hogyha nem igaz, te nem vagy
Becsületes,
és megver majd az ég,
Mert
megtagadtad azt, mit köteles vagy
Az
anyának megadni. – Félrefordul;
De,
asszonyok: pirítson rá a térdünk.
Coriolanushoz
illőbb a kevélység,
Mint
hogy ránk hajtson. Térdre; s vége ezzel,
Elég...
Indulhatunk Rómába vissza,
Hogy
meghaljunk a többivel. – Tekints ránk:
E
gyermek nem mondhatja, mit kiván,
Csak
térdel és kezet emeli ő is,
De több
erő van ebben, mint a te
Tagadásodban. Gyertek, mehetünk
Ennek
az anyja volszk nő, felesége
Corioliban,
fia véletlenül
Hasonlít
hozzá. – Küldj hát minket el;
Én
hallgatok, ha majd a város ég,
Lesz
pár szavam még.
CORIOLANUS (csöndben
fogja Volumnia kezét)
Ó,
anyám, anyám!
Mit
tettél? Nézd, menyílt az ég, lenéznek
Az
istenek, s kacagják ezt a torz
Jelenetet.
Anyám, anyám! Te boldog
Győzelmet
nyertél Rómának; de hidd el,
Hidd
el, fiadra nagy veszélyt hoz ez,
Talán
halált. De mindegy, hadd legyen.
Aufidius,
ha nem harcolhatok,
Illő
békét kötök. Áufidius, mondd,
Helyemben
nem hallgatsz-e az anyára?
Vagy
kevesebbet adsz, Aufidius?
AUFIDIUS Megrendített.
CORIOLANUS Meg, esküszöm reá;
S nem
semmiség, hogy szánalom csurog
Szememből.
Ámde, jó uram, milyen
Békét
akarsz, csak mondd; én nem megyek
Rómába,
veled maradok; ez ügyben,
Kérlek,
segíts. – Ó, anyám, hitvesem!
AUFIDIUS (félre)
Jó, hogy a szánalom s a becsület
Megoszlott
benned: ez majd visszajuttat
Előbbi
szerencsémbe.
A nők integetnek Coriolanusnak
CORIOLANUS (Volumniához,
Virgiliához stb.)
Várjatok
még,
Igyunk
egyet, aztán üres szavaknál
Jobb
bizonyságot visztek majd haza,
Pecsétünkkel,
s illő feltételekkel.
Gyertek
most. Asszonyok, ti templomot
Érdemelnétek,
mert Itáliának
S
szövetségének valamennyi kardja
E békét
nem vívhatta volna ki.
Mind el
4. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius és Sicinius
MENENIUS
Látod azt a szögletet a Capitoliumon, azt a sarokkövet ott?
SICINIUS
Miért, mi van vele?
MENENIUS Ha képes vagy a kisujjaddal
megmoccantani, némi remény van arra, hogy a római nők, különösen az anyja,
hatnak rá. De én azt mondom, nincs remény: a torkunk el van ítélve, és csak a
kivégzésre vár.
SICINIUS Lehetséges, hogy ilyen rövid idő
alatt megváltozzék az ember természete?
MENENIUS Különbség van a hernyó és a pillangó
között, s mégis hernyóból lett a pillangó. Ez a Marcius is emberből
sárkánnyá lett: szárnya van, több holmi csúszómászónál.
SICINIUS Nagyon szerette az anyját.
MENENIUS Engem is; és most csak annyira emlékszik
az anyjára, mint egy nyolcéves ló. Olyan fanyar a képe, hogy az érett
szőlő megsavanyodik tőle. Úgy jár-kel, mint egy ostromtorony, s
a föld hátrahőköl a lépte előtt. A szemével át tudja szúrni a
páncélt, a szava lélekharang, és ha dúdol, az is ágyúdörej. Úgy ül a helyén,
mintha Sándor szobra volna. Amit parancsol, meg is van, mire kimondja. Csak az
örökélet hiányzik ahhoz, hogy isten legyen, meg egy égi trón.
SICINIUS Igen, és a kegyelem, ha jól jellemezted
őt.
MENENIUS Olyannak festettem le, amilyen. Meglátod,
milyen kegyelmet hoz tőle az anyja: nincs benne több kegyelem, mint
amennyi tej van egy hím tigrisben; megtudja ezt szegény városunk is, és ez mind
tőletek származik.
SICINIUS Legyenek irgalmasok hozzánk az istenek!
MENENIUS Nem, az istenek ezúttal nem lesznek
irgalmasok. Mikor száműztük, nem gondoltunk velük, és most, mikor
visszatér, hogy kitörje a nyakunkat, ők nem gondolnak velünk.
Jön egy hírnök
HÍRNÖK Uram, fuss haza, mentsd az életed:
A plebs
elfogta tribuntársadat,
És
fel-alá hurcolja, esküdözve,
Ha nem
hoznak az asszonyok vigaszt,
Ízenként
hal meg.
Újabb hírnök jön
SICINIUS Milyen
hírt hozol?
HÍRNÖK Jó hírt, jó hírt: a nők mindent elértek:
Elvonultak
a volszkok Marciusszal;
Nem
látott Róma szebb napot, mióta
Tarquiniust
elkergették.
SICINIUS Barátom,
Biztos,
hogy ez való? Biztos egészen?
HÍRNÖK Oly biztos, mint
hogy csupa tűz a nap
Hol
lapultál meg, hogy kételkedel?
Nem
rohan úgy a híd alatt a vízár,
Mint az
a sok örvendező. Figyeld csak!
Trombiták és oboák szólnak, dobok döngenek, mind egyszerre
Kintről ujjongás
Harsona,
síp, trombita, cimbalom,
Dob,
cintányér s a nép rikoltozása
láncra
perdíti a napot.
Ismét ujjongás
MENENIUS Be
jó hír;
A
nők elé megyek. Volumnia
Egy
városnyi konzulnál, szenátornál
S
patríciusnál több; ilyen tribunnál,
Tengernyinél.
Jól imádkoztatok ma;
Reggel
nem adtam volna egy fityinget
Tízezer
torokért. Ha, hogy’ örülnek!
Ujjongás és zene
SICINIUS Az ég áldjon meg híredért, s fogadd
Köszönetem.
HÍRNÖK Uram, mindannyiunknak
Jó okunk van köszönni.
SICINIUS Közelednek?
HÍRNÖK
Mindjért itt vannak.
SICINIUS Siessünk
eléjük,
S osztozzunk
az örömben. Indul
Jönnek a nők, szenátorok, patríciusok és nép kíséretében.
Átvonulnak a színen
ELSŐ SZENÁTOR A védnökünk ő, Róma élete!
Gyűljenek
mind a tribusok imára,
Égjen
örömtűz, szórjatok virágot,
S ha
Marciust száműzte a zsivaj,
Hívjátok
vissza anyja szép szavával;
Kiáltsátok: Az ég hozott!
MIND Az
ég
Hozott,
az ég hozott!
Harsonázás dobokkal és trombitákkal
Mind el
5. SZÍN
Antium. Köztér
Jön Tullus Aufidius kísérettel
AUFIDIUS Mondjátok
urainknak, itt vagyok;
Adjátok
át ezt: olvassák el és
Jöjjenek
ki a térre, ahol én
Bebizonyítom
mindenki előtt,
Hogy
minden így igaz. Vádolom őt, hogy
Ezzel
jött városunkba, s most reméli,
Hogy
kiállva a nép elé, szavakkal
Tisztára
mossa majd magát. Siess.
Kísérők el
Jön három-négy Aufidius párti összeesküvő
Hozott az ég!
ELSŐ
ÖSSZEESKÜVŐ Hogy vagy,
vezér?
AUFIDIUS Csak
úgy,
Mint
kit megmérgeznek jótettei,
S megöl jószívűsége.
MÁSODIK
ÖSSZEESKÜVŐ Nagyuram,
Ha
kitartasz szándékodban, amelyben
Nekünk
is részt szántál, megszabadítunk
Nagy veszélyedtől.
AUFIDIUS Még nem tudhatom:
Ki kell
tapasztalnunk előbb a népet.
HARMADIK
ÖSSZEESKÜVŐ A nép még tétova, míg köztetek
Ellentét
van; hulljon el egy: az élő
Örökül kapja mindenét.
AUFIDIUS Tudom;
Ürügyem,
mellyel rásújtok, szilárd.
Én
emeltem föl, becsületemet
Adtam
zálogba; ő hízelkedéssel
Öntözte
fentről új növényeit,
Barátaim
elcsalta, és evégből
Meghajlította
még természetét is,
Mely
hajthatatlan, durva s féktelen volt.
HARMADIK
ÖSSZEESKÜVŐ Uram, pökhendisége,
Mikor a
konzulságból kiesett,
Mert nem hajolt meg...
AUFIDIUS Épp
erről beszélek:
Ezért
száműzték, s ő házamba jött,
Torkát
késemnek nyújtva; befogadtam,
Társammá
tettem, és utat nyitottam
Minden
vágyának, hagytam, válogassa
Legügyesebb
legényeimet össze,
Hogy
terveit véghezvigye, még én is
Segítettem,
a hírt együtt arattuk,
Mit
magának hordott be, s szinte büszkén
Viseltem
károm; már csatlósa voltam,
Nem
vezértársa, s vállveregető
Jóindulattal
fizetett ki, mintha
Zsoldosa
volnék.
ELSŐ
ÖSSZEESKÜVŐ Így van ez, uram;
Csodálta
is a had. S Rómához érve,
Hol nem
kevesebb zsákmányt is reméltünk,
Mint dicsőséget...
AUFIDIUS Lásd, ez az oka,
Hogy
ellene fordítom most erőmet.
Pár
női könnycseppért, mely éppoly olcsó,
Mint a
hazugság, ő eladta munkánk
Vérét
és kínját: meg kell halnia,
S
bukásával feltámadok. De: ha!
Dobok és trombiták hangja, a nép nagy ujjongása hallatszik
ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Te strázsaként jöttél be városodba,
Köszöntés
nélkül; ő a levegőt
Hasogató
lármával.
MÁSODIK ÖSSZEESKÜVŐ
Jó bolondok,
Kiknek
fiait megölte, ma torkuk
Repesztve
éljenzik.
HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ
Úgy volna jó,
Hogy
mielőtt beszélne és a népet
Megindítná,
érezze kardodat;
Mi is
segítünk. Ha már ott hever.
Újrameséljük
dolgát, s eltemetjük
Érveit is testével.
AUFIDIUS Szót se: jönnek
A
városi urak.
Jönnek a város urai
URAK Szívből
köszöntünk.
AUFIDIUS Több ez, mint
érdemem.
De,
tisztelt urak, olvastátok-e
Írásomat?
URAK Igen.
ELSŐ
ÚR S fájt
hallanunk.
Korábbi
vétkeit megúszta volna
Könnyen;
de hogy azzal végezze be,
Amivel
kezdhetné, s hadjáratunk
Hasznát
kidobja, a nyakunkba varrva
Költségeinket,
megszállás helyett
Szerződést
kössön: ezt nem menti semmi.
AUFIDIUS Közeledik; majd
meghalljátok őt.
Jön Coriolanus dobokkal és zászlókkal; egy csapat polgár követi
CORIOLANUS Üdv, urak! Ím, megtértem, katonátok,
És
nincs bennem több hazaszeretet,
Mint
indulás előtt; parancsotokra
Szolgálok
ezután is. Jó sikerrel
Küzdöttem,
és a hadat elvezettem
Véres
ösvényen Róma kapujáig.
A
zsákmány, amit hoztunk, nem csupán
Fedi:
felül is múlja harmadával
A had
költségeit. Békét kötöttünk,
Éppúgy
dicsőségére Antiumnak,
Mint
szégyenére Rómának; ím, itt van,
A
konzulok és patríciusok
Aláírása,
szenátus pecsétje
Van rajta.
AUFIDIUS Ne olvassátok, urak;
De
mondjátok az áruló szemébe,
Hogy rútul visszaélt hatalmatokkal.
CORIOLANUS
Mit? Áruló?
AUFIDIUS Az, Marcius.
CORIOLANUS Marcius!
AUFIDIUS Az, Caius
Marcius; azt képzeled,
Orvul
szerzett Coriolanus neveddel
Tisztellek
majd meg épp Corioliban?
Urak,
országnagyok, ügyeteket
Galádul
elárulta, odaadta
Rómátokat
(igen, Rómátokat)
Pár sós
cseppért anyjának és nejének;
Szándékát,
esküjét úgy tépte szét, mint
Málló
selyemszálat, haditanácsot
Sohasem
tartott, s győzelmeteket
Dajka-könnyekkel
sírta, bőgte el;
Pirultak
érte apródok, s vitézek
Csak
álmélkodtak.
CORIOLANUS Mars, te hallod ezt?
AUFIDIUS
Ne hívd, síró kölyök!
CORIOLANUS Hah!
AUFIDIUS Több
se vagy.
CORIOLANUS Zabolátlan
hazug, túl nagy a szívem
Ahhoz,
mi benne van. Kölyök! Te hitvány!
Urak,
bocsánat, így sohase kellett
Pörölnöm.
Átláthattok, jó urak,
E korcs
hazugságán; saját esze
(Hisz’
csapásaim nyomát hordja, sírba
Is
ezekkel megy majd) képébe vágja,
Hogy hazudik.
ELSŐ
ÚR Békén hallgassatok
meg.
CORIOLANUS Szabdaljatok,
volszkok, hadd fesse vérem
Pengéteket!
Kölyök! Hamis kutya!
Ha van
őszinte krónikátok, írja,
Hogy
mint a sas a galambdúcra, úgy
Csaptam
le a volszkokra Corioliban,
Én egymagam. Kölyök!
AUFIDIUS Nemes urak,
Vak
szerencséjét emlegetheti
Szégyenetekre,
itt, előttetek,
E
pimasz hencegő?
ÖSSZEESKÜVŐK (többen
egyszerre) Haljon meg érte.
POLGÁROK (összevissza) Tépjétek
darabokra íziben! Megölte a fiamat... a lányomat... megölte Marcus öcsémet...
megölte apámat...
MÁSODIK ÚR Nyugalom, hé!
Ne heveskedjetek!
Nagy
férfiú ez, körülfogja híre
A
földgolyót. Bíró ítélje el
Azért,
mit vétett. Állj, Aufidius,
Ne légy rendbontó.
CORIOLANUS Volna csak kezemben,
S még
hat ilyen, minden iafia,
Hogy kardom odavágjon!
AUFIDIUS Gaz
ripők!
ÖSSZEESKÜVŐK Öld
meg, öld meg, öld meg!
Aufidius és az összeesküvők kardot rántanak és megölik
Coriolanust, aki elesik;
Aufidius rálép
URAK Állj, állj, állj, állj!
AUFIDIUS
Nemes urak, szólnék egy szót.
ELSŐ
ÚR Ó,
Tullus!
MÁSODIK ÚR Amit tettél,
sír azon a vitézség.
HARMADIK ÚR Ne lépj reá.
Legyen már nyugalom.
El a
kardokkal.
AUFIDIUS Urak, ha
átlátjátok (e zavarban,
Mit
okozott, most nem lehet) a nagy
Veszélyt,
amelyet élete jelentett,
Örültök,
hogy leszúrtuk. Ha szenátus
Elé
idéztek, ott bebizonyítom,
Hogy
híven szolgállak; büntessetek
Különben bármivel.
ELSŐ
ÚR Vigyétek
el,
És
gyászoljuk meg: a legnemesebb
Holt
ő, akit valaha is herold
Kísért az urnához.
MÁSODIK
ÚR Izgágasága
Aufidiust
kimenti némiképpen.
Fordítsunk mindet jóra.
AUFIDIUS Dühöm
elmúlt,
S
eltölt a bánat. Emeljük fel őt:
Segítsen
három rangos katonám.
Verd a
dobot, hogy gyász szóljon belőle;
Hajoljanak
a lándzsák. Bár sok özvegy
S
gyermektelen szülő van itt miatta,
Kik
most is veszteségüket siratják,
Emlékét
őrizzük meg tisztelettel.
Segítsetek.
Elviszik Coriolanus holttestét. Gyászinduló