Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. augusztus-szeptember, VIII. évfolyam, 8–9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
William Shakespeare

William Shakespeare

CORIOLANUS

Tragédia öt felvonásban

Fordította

JÁNOSHÁZY GYÖRGY

SZEMÉLYEK

CAIUS MARCIUS CORIOLANUS, római nemes

TITUS LARTIUS

COMINIUS

vezérek a volszkok ellen

MENENIUS AGRIPPA, Coriolanus barátja

SICINIUS VELUTUS

JUNIUS BRUTUS

néptribunok

Az ifjú MARCIUS, Coriolanus fia

RÓMAI HEROLD

TULLUS AUFIDIUS, volszk vezér

AUFIDIUS HADNAGYA

ÖSSZEESKÜDTEK AUFIDIUSSZAL

ANTIUMI POLGÁR

KÉT VOLSZK ŐR

VOLUMNIA, Coriolanus anyja

VIRGILIA, Coriolanus felesége

VALERIA, Virgilia barátnője

TÁRSALKODÓNŐ VIRGILIÁNÁL

Római és volszk szenátorok, patríciusok, aedilisek, lictorok, katonák, polgárok,hírnökök, Aufidius szolgái és más kísérők.

Szín: részben Róma, részben volszk és antiumi területek

ELSŐ FELVONÁS

1. SZÍN

Róma. Utca

Lázongó polgárcsapat jön botokkal, dorongokkal és más fegyverekkel

ELSŐ POLGÁR Mielőtt bármit is tennénk, hallgassatok meg.

POLGÁROK (többen egyszerre) Beszélj, beszélj.

ELSŐ POLGÁR Elszántátok magatokat, hogy inkább meghaltok, semhogy éhezzetek?

POLGÁROK El, el.

ELSŐ POLGÁR Először is, tudjátok, hogy Caius Marcius a nép fő-fő ellensége.

POLGÁROK Tudjuk, tudjuk.

ELSŐ POLGÁR Öljük meg, és magunk szabta áron kapjuk a búzát. Eldöntöttük?

POLGÁROK Ne többet erről: hajtsuk végre; gyerünk, gyerünk.

MÁSODIK POLGÁR Egy szót még, jó polgárok.

ELSŐ POLGÁR Mi éhenkórászok vagyunk csak; a patríciusok a jók. Amivel a felsőbbség teletömi magát, segítene rajtunk: ha a fölöslegüket adnák nekünk, csak éppen tápláló legyen, már úgy vélhetnénk, hogy emberségesen könnyítettek a sorsunkon; de mi éppen így vagyunk jók nekik: kínzó soványságunk, nyilvánvaló nyomorunk mintegy leltár, amely mutatja bőségüket; nélkülözésünk az ő nyereségük. Bosszuljuk meg dárdáinkkal, mielőtt piszkavassá fogynánk, mert az istenek látják, kenyéréhségből beszélek, nem bosszúszomjból.

MÁSODIK POLGÁR Személy szerint Caius Marciusszal akartok elbánni?

POLGÁROK Először ővele: kutyául viselkedik a köznéppel.

MÁSODIK POLGÁR Gondoljátok meg, milyen szolgálatokat tett a hazának.

ELSŐ POLGÁR Nagyon helyes, szívesen jutalmaznám is érte jó hírnévvel, de ő maga adja ki a fizetségét azzal, hogy dölyfösködik.

MÁSODIK POLGÁR Ej, ne beszélj ilyen rosszindulatúan.

ELSŐ POLGÁR Én amondó vagyok, ami nevezeteset tett, evégből tette; ha elfogult emberek hajlandók is azt mondani, hogy a hazájáért volt minden, igazából csak az anyjának akart tetszeni, és dölyfösködni, mert a gőgje nem kisebb az erényénél.

MÁSODIK POLGÁR Bűnéül rójátok fel azt, amit nem tud kivetni a természetéből. De pénzsóvárnak semmiképpen sem mondhatjátok.

ELSŐ POLGÁR Ha annak nem is, azért nem fogyok ki a vádakból; oly temérdek sok hibája van, hogy belefárad az ember a felsorolásukba. (Kívül kiáltozás) Miféle zsivaj ez? A túlsó partiak fölkeltek; mit fecsegünk itt? Fel a Capitoliumba!

POLGÁROK Gyerünk, gyerünk!

ELSŐ POLGÁR Csöndesebben! Ki jön itt?

Jön Menenius Agrippa

MÁSODIK POLGÁR A derék Menenius Agrippa; ő mindig szerette a népet.

ELSŐ POLGÁR Ez elég becsületes ember. Bárcsak ilyen volna mind!

MENENIUS Mi dolog ez, polgártársak? Hová

E fütykösökkel? Mi baj? Szóljatok.

ELSŐ POLGÁR Tudja a mi dolgunkat a szenátus: két hete sejti, mi a szándékunk, most hát megmutatjuk tettekkel. Azt mondják, a szegény kérelmezőnek erős a szaga; majd megtapasztalják, hogy a karunk is erős.

MENENIUS Barátaim, tisztes szomszédaim,

Tönkretennétek magatok?

ELSŐ POLGÁR Azt nem lehet, uram: már tönkretettek.

MENENIUS Barátaim, a patríciusoknak

Gondjuk van rátok. Az ínség miatt,

Melyet szenvedtek, éppen annyi joggal

Ragadhattok husángot az egek,

Mint Róma ellen; az állam szilárdan

Halad előre útján, tízezer

Erősebb zablát szétroppantva annál,

Mi tőletek telhetne; istenektől

Jön az ínség, nem patríciusoktól,

A térd segít itt, nem a kar. Ó, jaj,

A nyomorúság olyan útra visz,

Ahol még több baj vár; becsmérlitek

A kormányt, mely rátok gondot visel,

Míg ellenségként átkozzátok őt.

ELSŐ POLGÁR Gondot visel ránk! Szentigaz! Sohasem törődött velünk. Minket éheztetnek, az ő magtáraik meg dugig vannak tömve gabonával; rendeleteket hoznak az uzsora ellen, hogy támogassák az uzsorásokat; naponta visszavonnak valamilyen üdvös törvényt a gazdagok ellen, és naponta szigorúbb rendszabályokat eszelnek ki a szegények gúzsba kötözésére és megszorítására. Ha a háborúk nem emésztenek el bennünket, megteszik ők: ez az ő szeretetük irántunk.

MENENIUS Vagy bevalljátok, hogy elteltetek

Valami képtelen rosszindulattal,

Vagy megkergültetek. Elmondok én

Egy szép mesét; tán hallottátok is már,

De mert célomnak éppen megfelel,

Hadd csépelem még.

ELSŐ POLGÁR Jól van, uram, meghallgatom, de ne gondold, hogy nyomorúságunkat megcsalhatod egy mesével; ám, ha úgy tetszik, ki vele.

MENENIUS Megtörtént egyszer, hogy a többi testrész

Fellázadt mind a has ellen; a vád:

Hogy mint egy katlan tesped egymaga

A test gócában, lustán, tétlenül,

Csak habzsolja az ételt, ámde munkát

Sosem vállalna, míg a többi szerv

Lát, hall, kigondol, parancsol, megy, érez,

S összeműködve dolgozik a test

Étvágyának s hogylétének közös

Szolgálatában. A has így felelt...

ELSŐ POLGÁR Nos, jó uram, mit válaszolt a has?

MENENIUS Megmondom én, uram. Egy félmosollyal,

Mely nem szívből jön, ilyesféle csak

(Lásd, mért ne mosolyogna is a has,

Ha már beszél?), csípősen megfelelt

A békétlen, a zendülő tagoknak,

Kik irigyelték jó dolgát, ahogy ti

Berzenkedtek a szenátorok ellen,

Mert mások, mint ti.

ELSŐ POLGÁR                                   A has válaszát! Hej!

A fejedelmi fej, az őrködő szem,

Tanácsadó szív és vitézi kar,

Ménünk, a láb, és kürtösünk, a nyelv,

És testünk annyi más kelléke, kis

Segédje, hogyha őket...

MENENIUS                                         Mi van akkor?

Miket beszél e fickó! Mi van akkor?

ELSŐ POLGÁR Megrövidíti mind a telhetetlen

Bendő, e szennygödör...

MENENIUS                                         Nos, mi van akkor?

ELSŐ POLGÁR Ha panaszt tesznek a mondott tagok,

Mit felelhet a has?

MENENIUS                             Megmondom azt is:

Egy kis türelmet (miből oly kevés

Jutott nektek), s meghalljátok a választ.

ELSŐ POLGÁR Be hosszadalmas vagy!

MENENIUS                                                   Figyelj, barátom:

Megfontoltabb volt sokkal a komoly has

Szeles vádlóinál, és így felelt:

„Jól mondjátok, egytest-barátaim,

Hogy én kapom elsőnek azt az ételt,

Melyből mind éltek, s rendjén is van így,

Mert én vagyok raktára s műhelye

Az egész testnek; jusson eszetekbe,

Hogy szét is küldöm véretek folyóin

Szív pitvarába, az agy székhelyére,

S hajlatokon és mellékutakon

Éntőlem kapja meg a legerősebb

Ideg s hitványka ér illő adagját,

Mely élteti, s bár együttvéve mind,

Kedves barátaim,” így szól a has...

ELSŐ POLGÁR Jól van, uram, jól.

MENENIUS                                         „Nem látjátok át,

Hogy mit adok egyenként mindeniknek,

De kimutathatom, hogy java lisztjét

Kapja mindenki, s magamnak csupán

A korpa marad.” Nos, mit szóltok erre?

ELSŐ POLGÁR Válasz ez is; de hogy kell értenünk?

MENENIUS Róma szenátorai ez a jó has,

És ti a lázadó tagok; vegyétek

Észbe a sok gondoskodást, tanácsot.

Mindazt, ami a közjót illeti,

S beláthatjátok, minden juttatás,

Amit csak kaptok, tőlük származik,

Nem magatoktól. Mi a véleményed,

Te, nagy lábujja a gyülekezetnek?

ELSŐ POLGÁR Én, nagy lábujja? Mért a nagy lábujja?

MENENIUS Mert a legnyomorultabb, aljasabb vagy

E zendülésben, és te jársz az élen.

Gazember, kéjjel gázolnál a vérben,

Vezérkedsz, hogy hasznod legyen belőle.

De álljatok csak készen a botokkal:

Összecsap Róma és patkányai,

S egyik rossz végre jut. – Üdv, Marcius!

Jön Caius Marcius

MARCIUS Köszönöm. Nos, mi baj, pártos tekergők,

Hogy véleményetek rühét sebesre

Vakarjátok?

ELSŐ POLGÁR            Szépen beszélsz velünk.

MARCIUS Ki nektek egy jó szót vet, undorító

Hízelgő az. Mit akartok, ti korcsok,

Kiknek nem kell se harc, se béke? Egyik

Rémít, másik pimasszá tesz. Ki rátok

Számít, az oroszlán helyett nyulat lel,

Róka helyett ludat; oly biztosak

Vagytok, mint égő széndarab a jégen,

Napon a hó. Az érdem nálatok:

Felmagasztalni, kit lesújt a vétke,

És átkozni a törvényt. A nagyot

Gyűlölitek; ragaszkodásotok:

Beteg étvágya, aki azt kívánja,

Mi növeli baját. Ki kegyetekre

Épít, az ólomkarral úszik, sással

Dönt tölgyet. Kötelet, nem hinni nektek!

Elmétek percről percre változik:

Nemes lesz, kit gyűlöltetek, silány

A megkoszorúzott. Mi hát a baj,

Hogy a város terein a nemes

Szenátus ellen szájaltok, amely

Kordában tart az istenek után,

Másként egymást falnátok fel. – Mi kéne?

MENENIUS Hát búza, magukszabta áron; úgymond,

El vagyunk látva jól.

MARCIUS                               Kötnék fel őket!

Tűz mellett üldögélve tudni vélik,

Mi történik, ki tör fel, ki bukik

A Capitoliumban; frakcióznak,

Házasságot koholnak, pártokat

Erősítnek s rontnak, ha nem hajolnak

Rossz sarujuk alá. Azt mondják, van elég?

Ne lenne oly irgalmas a nemesség,

S húzhatnék kardot, én akkora halmot

Raknék felnégyelt szolgaezerekből.

Ameddig csak lándzsám felér.

MENENIUS Ezek itt már meg vannak győzve szinte;

Ítélőképességük bár csökött,

Fölöttébb gyávák. A másik csapat,

Mondd, mit beszél?

MARCIUS                               Szétment; kötnék fel őket!

Éhesek, úgymond, mind azt nyavalyogták,

Éhség falat dönt, csont is jár az ebnek,

Étek a szájnak, nem csak gazdagoknak

Terem a búza; ilyen cafatokban

Szórták ki a panaszt, s hogy válaszul

Kérésük elfogadták, bármi furcsa

(Megtöri majd a nemesség szivét,

Megsápasztja hatalmát), úgy dobálják

Sipkájuk, mintha hold szarvára vágynák

Kitűzni, s versenyt bőgnek.

MENENIUS                                                             Mi a hasznuk?

MARCIUS Öt tribun, pór ész szószólóiul

Maguk választják: Junius Brutus,

Sicinius Velutus, mit tudom...

Feldúlhatná a csőcselék a várost,

Míg engem rábírhatna; majd idővel

Erőre kap, és még többet csikar ki

A lázadás érvével.

MENENIUS                             Különös.

MARCIUS El, söpredék, kotródjatok haza.

Hírnök jön

HÍRNÖK Caius Marcius hol van?

MARCIUS                                            Itt; mi baj?

HÍRNÖK Újság, uram: fegyverben áll a volszk.

MARCIUS Örvendek: módunk lesz kidobni hát

Dohos fölöslegünk. – Lám, jó atyáink.

Jön Cominius, Titus Lartius, más szenátorokkal; Junius Brutus és Sicinius Velutus

ELSŐ SZENÁTOR Igaz, mit nemrég mondtál, Marcius:

Fegyvert fogott a volszk.

MARCIUS                                            Vezére van:

Tullus Aufidius, még jól megszorongat.

Vétkem, de én nemességét irigylem,

S ha nem volnék, aki vagyok, szeretnék

Ő lenni.

COMINIUS                  Ti már megküzdöttetek.

MARCIUS Ha a fél Föld fél Földdel versenyezne,

S ő pártomon, átallnék, hogy vele

Megharcoljak: oroszlán ő, kire

Büszkén vadászok.

ELSŐ SZENÁTOR                  Vitéz Marcius,

Kísérd el hát Cominiust e harcba.

COMINIUS Meg is ígérted egykor.

MARCIUS                                            Meg, uram,

S állom szavam. Titus Lartius, megint

Meglátod, hogy Tullus arcába vágok.

De béna vagy? Itthon maradsz?

TITUS                                                            Nem, Marcius:

Támasz e mankó, fegyverem a másik,

De kitartok az ügyben.

MENENIUS                                         Mily dicső faj!

ELSŐ SZENÁTOR Menjünk a Capitoliumba, ott

Várnak legjobb barátaink.

TITUS                                                             Eredj csak.

Cominius, menj; követünk, titeket.

Az elsőség.

COMINIUS                             Ó, nemes Lartius!

ELSŐ SZENÁTOR (a polgárokhoz)

Ti meg haza!

MARCIUS                               Nem, hadd kövessenek,

A volszkoknál van búza; rágja ki

Csűreiket e patkánynép. – No, tisztelt

Lázongók, most hősködjetek; gyerünk.

Szenátorok, Cominius, Marcius, Titus és Menenius el. A polgárok elsompolyognak

SICINIUS Élt még oly gőgös ember, mint e Marcius?

BRUTUS Nincs párja néki.

SICINIUS Mikor megválasztottak néptribunnak...

BRUTUS Figyelted ajkát?

SICINIUS                                Nem, gúny-nyilait csak.

BRUTUS Ha ingerült, egy istent sem kímélne.

SICINIUS A szűzi holdból csúfot űz.

BRUTUS E háború most elnyeli: fejébe

Szállt nagyon a vitézség.

SICINIUS                                             Az ilyen,

Ha siker csiklandja, megveti árnyát,

Melyet délben tapos; csodálkozom,

Hogy tűri gőgje, hogy Cominius

Alárendeltje.

BRUTUS                                  A hírt, melyre tör,

S melyben már része is van, semmi jobban

Nem őrzi meg s nem gyarapítja, mint

Egy második hely; mert a balsiker

A hadvezér hibája, bárha minden

Lehetőt megtett, és a hebehurgyák

Szétkürtölik: „Intézte volna csak

Marcius!”

SICINIUS                     És ha jól megy a dolog,

A Marciuson csüggök véleménye

Meglopja Cominius érdemét.

BRUTUS                                               Úgy:

Fél hírneve máris Marciusé,

Noha nem ő szerezte, és hibái

Díszére lesznek Marciusnak, ámbár

Nem érdemelte ki.

SICINIUS                                 Menjünk el innen,

Lássuk, hogy szól a parancs, és ha nem

Maga ura, miképpen kezd dologhoz

Ebben az ügyben.

BRUTUS                                  Menjünk hát.

Mindketten el.

2. SZÍN

Corioli. A szenátus épülete.

Jön Tullus Aufidius néhány szenátorral

ELSŐ SZENÁTOR Úgy vélekedsz tehát, Aufidius,

Hogy tanácsunkat kikémlelte Róma,

És tudja, mire készülünk.

AUFIDIUS                                           Ti másként?

Kigondolt már valamit ez az ország,

Mi tetté vált, mielőtt Róma útját

Állotta volna? Nincs négy napja még,

Hogy hír jött onnan; úgy szól... azt hiszem,

Nálam van a levél; igen, ez az:

(Olvas) „Hadat gyűjtöttek, még nem tudni, hogy

Keletre vagy nyugatra; nagy az ínség,

Lázong a nép, s hírlik, Cominius

És Marcius, régi ellenségetek

(Kit Róma jobban gyűlöl nálatok),

És Titus Lartius, egy hős római,

E három készíti fel a hadat.

Hová indul? Alkalmasint felétek;

Fontoljátok meg.”

ELSŐ SZENÁTOR                  Táborban hadunk:

Abban, hogy Róma kész lesz visszavágni,

Nem kétkedünk.

AUFIDIUS                    S gondoltátok, nem árt

Elrejtni vágyatok, amíg kitetszik

Magától; ám úgy látszik, eljutott

Rómába már csirájában. Elestünk

Attól, hogy elfoglalhassunk néhány

Várost, mielőtt még megtudja Róma,

Hogy hadra keltünk.

MÁSODIK SZENÁTOR          Hős Aufidius,

Lépj hát tisztedbe, menj csapataidhoz;

Hagyd most ránk, hogy megóvjuk Coriolit.

Ha ostrom alá vesznek, jöjj sereggel

Felmentésünkre; ám megláthatod,

Nem ellenünk készülnek.

AUFIDIUS                                           Ó, ne kétkedj!

Bizonyos, amit mondok. Többet is:

A had egy része máris útra kelt,

És erre tart. Elhagylak most, urak.

Ha találkozom Caius Marciusszal,

Amint esküdtünk, küzdünk, míg az egyik

Harcképtelen.

MIND                                       Segítsenek az istenek!

AUFIDIUS S tartsák meg nagyságotokat!

ELSŐ SZENÁTOR Ég áldjon.

MÁSODIK SZENÁTOR         Ég áldjon.

MIND                                                            Ég áldjon.

Mind el.

3. SZÍN

Róma. Szoba Marcius házában.

Jön Volumnia és Virgilia; egy-egy alacsony zsámolyra ülnek és varrnak

VOLUMNIA Kérlek, lányom, énekelj; vagy csinálj valamit, ami inkább megvigasztal. Ha a fiam a férjem volna, én jobban örülnék a távollétének, amely alatt dicsőséget szerez, mint ölelésének az ágyban, ahol kimutatja forró szerelmét. Mikor még zsenge kölyök volt, s méhemnek egyetlen szülöttje, mikor bájos ifjúsága minden tekintetet lenyűgözött útjában, mikor királyok egész napos esengésére sem engedte volna el az anya egyetlen órára a szeme elől: én – meggondolva, mennyire illenék hozzá a dicsőség, s hogy olyan volna csak, mint a falon függő kép, ha nem mozgatná meg a hírnév – én örömmel hagytam, hogy veszélyt keressen ott, ahol hírnevet találhat. Kegyetlen háborúba küldtem; homlokán tölgykoszorúval tért vissza onnan. Megmondom neked, lányom: nem szökdöstem úgy örömömben, mikor meghallottam, hogy fiúgyermek, mint mikor láttam, hogy férfiúnak bizonyult.

VIRGILIA De ha meghalt volna, asszonyom... akkor?

VOLUMNIA Akkor jó emléke lett volna a fia, abban találtam volna fel a folytatásomat. Őszintén megvallom neked: ha tucatnyi fiam volna – és mindet egyformán szeretném, egyiket sem kevésbé, mint a te és az én jó Marciusomat – , inkább haljon meg tizenegy bátran a hazáért, mintsem csak egy is tétlenül habzsolja az élvezeteket.

Jön egy társalkodónő

TÁRSALKODÓNŐ Asszonyom, Valéria úrnő jött látogatóba.

VIRGILIA Kérlek, engedd meg, hogy visszavonuljak.

VOLUMNIA Nem, semmiképpen.

Már ide hallom férjedtől a dobszót;

Látom, Aufidius hajába kap;

Mint medvétől a gyermek, fut a volszk,

Látom, nagyot dobbant, és azt kiáltja:

„Elő, ti gyávák! Róma szült, s ti mégis

Reszkettek!” Aztán páncélos kezével

Letörli a vért homlokáról, és megy,

Mint arató, ki vagy mindent levág,

Vagy vérét veszti.

VIRGILIA                                Vért! Ó, Juppiter!

VOLUMNIA Bolond! Jobban talál a férfihoz,

Mint szobra aranya. Hecuba keble

Hectort szoptatva sem volt ékesebb,

Mint Hector arca, mikor vére fröcskölt

Görög kardoktól. – Mondd Valeriának,

Készen állunk, hogy üdvözöljük őt.

Társalkodónő el

VIRGILIA Ég óvja férjemet Aufidiustól!

VOLUMNIA A térde alatt lesz Aufidius

Feje, nyakát tapossa.

A társalkodónő visszajön Valériával és udvarmesterével

VALERIA Hölgyeim, jó napot mindkettőtöknek.

VOLUMNIA Kedvesem.

VIRGILIA Örvendek, hogy láthatom nagyságodat.

VALERIA Hogy vagytok? Két vérbeli háziasszony. Mit varrtok? Szép munka, igazán. A kisfiad hogy van?

VIRGILIA Köszönöm, asszonyom, nagyon jól.

VOLUMNIA Jobban szereti a kardokat nézegetni és dobszót hallgatni, mint a tanítójára figyelni.

VALERIA Szavamra, egészen az apja; esküszöm, nagyon helyes fiú. Hitemre, a múlt szerdán fél óra hosszat néztem, milyen határozottan viselkedik. Egy aranyos pillangó után szaladt; mikor megfogta, nyomban el is eresztette; aztán utána megint; el-elbukik, de föl újra, elkapta ismét; az esése mérgesítette föl, vagy mi, de a fogait csikorgatta, és széttépte a lepkét. Szavamra mondom, ízekre tépte!

VOLUMNIA Az apja is ilyeneket csinál.

VALERIA Valóban nemes természetű gyermek.

VIRGILIA Éretlen kölyök, asszonyom.

VALERIA Ej, tegyétek le már azt a varrást: el kell velem játszanotok a lusta feleséget ma délután.

VIRGILIA Nem, asszonyom, nem megyek ki a házból.

VALERIA Még hogy nem megy ki a házból!

VOLUMNIA Kimegy ő, kimegy.

VIRGILIA Én bizony nem, engedelmetekkel: nem lépem át a küszöböt, amíg az uram haza nem tért a háborúból.

VALERIA Ugyan már, túlságosan bezárkózol; jöjj, meg kell látogatnunk azt a gyermekágyas asszonyt.

VIRGILIA Gyors felépülést kívánok neki, fel is keresem az imáimmal, de nem mehetek oda.

VOLUMNIA Miért, ha szabad kérdeznem?

VIRGILIA Nem azért, mintha sajnálnám a fáradságot, vagy nem volna bennem szeretet.

VALERIA Második Pénelopé akarsz lenni; de azt mondják, az a sok fonál, amit Ulysses távollétében font, megtöltötte Ithacát molyokkal. Ej, bárcsak olyan érzékeny volna a gyolcsod is, mint az ujjad, hogy már csak szánalomból se szurkáld tovább. Jöjj, tarts velünk.

VIRGILIA Nem, jó asszonyom, megbocsáss: valóban nem megyek ki.

VALERIA Igazán, no, jöjj velem, és nagyszerű híreket mondok a férjedről.

VIRGILIA Ó, asszonyom, még lehetetlen.

VALERIA De bizony, nem tréfálok: a múlt éjjel hírek érkeztek felőle.

VIRGILIA Igazán, asszonyom?

VALERIA Komolyan mondom, így van; egy szenátortól hallottam. Így szól: egy volszk sereg előnyomult, ez ellen Cominius vezér indult a római haderő egy részével; urad és Titus Lartius városukat, Coriolit vette ostrom alá; semmi kétségük nincs, hogy beveszik és rövidre fogják ezt a háborút. Becsületemre, így igaz, jöjj velünk.

VIRGILIA Bocsáss meg, asszonyom, ez egyen kívül mindenben kedvedre teszek.

VOLUMNIA Hagyd el, asszonyom, amilyen most, elrontaná minden örömünket.

VALERIA Valóban, kitelne tőle. – Akkor hát ég áldjon. – Jöjj, kedves asszonyom. – Kérlek, Virgilia, hagyj fel az ünnepélyességeddel, és jöjj velünk.

VIRGLIA Nem, szót se róla, asszonyom; igazán nem tehetem. Jó mulatást kívánok.

VALERIA Úgy hát ég áldjon.

Mind el

4. SZÍN

Corioli előtt

Dobszóval és zászlókkal jön Marcius, Titus Lartius, tisztek és katonák.

Egy hírnök jön hozzájuk

MARCIUS Hír jön itt, ni; megütköztek, fogadjunk.

LARTIUS Lovam lovadra: nem.

MARCIUS                               Rendben van.

LARTIUS                                                       Állom.

MARCIUS Megvívott az ellennel a vezér?

HÍRNÖK Már látják egymást, ám szó nem esett még.

LARTIUS Enyém a jó ló.

MARCIUS Máris megveszem.

LARTIUS Nem eladó, de kölcsön kaphatod.

Fél évszázadra. – Szólítsd fel a várost.

MARCIUS Hol a sereg?

HÍRNÖK                      Másfél mérföldre innen.

MARCIUS Hallhatjuk hát egymás csatazaját.

Mars, most segíts gyorsan végezni munkánk,

Gőzölgő karddal mehessünk segítni

Barátainknak! – Fújd meg azt a kürtöt!

Megadásra kürtölnek. Szenátorok és mások állnak ki a falakra

Tullus Aufidius a falak között van?

ELSŐ SZENÁTOR Nincs, és más sincs, ki félne tőletek

Egy cseppet is. Halljátok, dobjaink

Távoli csatazaj

Hívják az ifjakat! Inkább lerontjuk

A falakat, mintsem bezárjanak;

Kapunkat sem zár: nádszál tartja csak,

Magától nyílik. Hallgassátok, ott van

Újabb csatazaj

Aufidius! Figyeljétek, miként dúl

Szétvert seregetekben.

MARCIUS                                Összecsaptak!

LARTIUS Az ő zajuk a jel. Létrákat gyorsan!

Volszkok jönnek és átmennek a színen

MARCIUS Nem félnek, sőt a városból kijönnek.

Szívre a pajzsot, s küzdjetek a pajzsnál

Erősebb szívvel. Föl, vitéz Titus!

Nem gondoltuk, hogy így lekicsinyelnek;

Kiüt rajtam a düh. Gyerünk, fiúk!

Ki meghátrál, volksznak tekintem azt,

S megérzi kardom élét.

Csatazaj; rómaiak és volszkok harcolva el. A rómaiakat visszaverik árkaikhoz.

Marcius visszajön

MARCIUS A Dél minden ragálya rád, te Róma

Szégyene, hitvány csorda! Rút fekélyek

Lepjenek el, s kelts undort, mielőtt

Meglátnak; terjedjen mérföldnyire

A nyavalyád! Ti emberbőrbe bújt

Lúdlelkek, szolgáktól futtok, kiket

Leverne egy majom? Pluto s pokol!

Hátul a seb; veres hát, félelemtől

Sápadt arc! Föl a fejjel és rohamra,

Vagy hagyom az ellent, s az égi tűzre,

Benneteket páhollak el. Gyerünk;

Kitartás, és nejükhöz űzzük őket,

Ahogy ők űztek minket árkainkhoz.

Ismét csatazaj. A volszkok és rómaiak visszajönnek és kiújul a harc. A volszkok

behúzódnak Corioliba, Marcius a kapuig üldözi őket

A kapu tárva. Használjuk ki gyorsan:

Az üldözőnek nyitja a szerencse,

Nem a futónak; tartsatok velem!

Bemegy a kapun, amely bezárul mögötte

ELSŐ KATONA Őrültség! Nem megyek.

MÁSODIK KATONA                         Biz én se.

HARMADIK KATONA                                    Lám,

Be is zárták.

Folytonos csatazaj

MIND                    Vesztébe ment bizonnyal.

Jön Titus Lartius

LARTIUS Marciusszal mi van?

KATONÁK                             Nyilván megölték.

ELSŐ KATONA Menekülők sarkában berohant

A várba, s nyomban becsapták mögötte

A kaput; most ott bent van egymagában

Egy város ellen.

LARTIUS                                 Nemes lelkű bajtárs!

Érzése túltesz érzéketlen kardján:

Az hajlik, ő nem. Véged, Marcius;

Drágakő lenne oly nagy, mint magad,

Veled nem ér fel. Oly katona voltál,

Milyent Cato kíván: nemcsak kegyetlen

Csapásokkal: ádáz tekinteteddel,

Hangod mennydörgés-robajával is

Megráztad ellenséged, mintha lázban

Reszketne a világ.

Visszajön Marcius, az ellenségtől megrohanva

ELSŐ KATONA              Nézd csak!

LARTIUS                                                       Ez Marcius!

Mentsük ki, vagy vesszünk az oldalán.

Harcolva mind be a várba

5. SZÍN

A városban. Utca

Néhány római jön zsákmánnyal

ELSŐ RÓMAI Ezt elviszem Rómába.

MÁSODIK RÓMAI Én is ezt.

HARMADIK RÓMAI A nyavalya álljon bele! Ezüstnek néztem ezt.

Távolról még mindig csatazaj

Jön Marcius és Titus Lartius egy kürtössel

MARCIUS Egy rossz drachmára becsülik ezek

Idejüket! Vánkost, tolvaj bilincsét,

Ónkanalat, zekét, amit a hóhér

Elás a holttal, visz az aljanép,

Míg tart a harc. Pokolra mind velük!

Mily lárma jön a vezértől! Gyerünk!

Kit lelkem gyűlöl, Aufidius ott van,

Vágja a rómait. Vitéz Titus,

Kellő számú emberrel tartsd a várost;

A bátrabbakkal elmegyek segítni

Cominiusnak.

LARTIUS                      Vérzel, jó uram;

Keményebben küzdöttél, semhogy újra

Csatázni menj.

MARCIUS                    Korai a dicséret:

Még ki se melegedtem; ég veled.

A vér, mit ontok, orvosságom inkább,

Mintsem bajom; így hát Aufidiusszal

Megvívok.

LARTIUS                      Szép Fortuna istenasszony

Szeressen meg, s hárítsa el varázsa

Az ellenség kardját! Hős férfiú,

Siker legyen apródod!

MARCIUS                                          S hű barátod

Neked! Ég áldjon.

LARTIUS                                            Nemes Marcius!

Marcius el

Eredj, a téren fújd meg kürtödet:

Hívd oda mind a város tisztjeit,

Hogy szándékunkat megtudják; no menj.

Mindketten el

6. SZÍN

Cominius tábora mellett

Jön Cominius haddal visszatérőben

COMINIUS Pihenjetek; mint jó rómaiak

Küzdöttünk, nem hősködtünk oktalan,

S nem hátráltunk gyáván. Higgyétek el,

Újfent támadnak ők. Míg verekedtünk,

El-elhozta a szél barátainktól

A zajt. Adjatok nekik, istenek,

Oly szerencsét, mint magunknak kivánunk,

Hogy mikor a két had találkozik majd,

Hírnök jön

Hálásan áldozunk nektek! – Mi újság?

HÍRNÖK A corioli polgárság kivonult,

S megütközött Titusszal s Marciusszal;

Az árkokig nyomták a mieinket,

Mikor eljöttem.

COMINIUS                              Igazat beszélsz, ám

Nem jól beszélsz. Mennyi ideje ennek?

HÍRNÖK Egy jó órája már, uram.

COMINIUS Mérföld sincs innen: hallottuk a dobszót;

A mérfölded hogy nyúlt órányira,

Hogy most hozol csak hírt?

HÍRNÖK                                              Űzőbe vettek

A volszkok kémei, s kerülnöm kellett

Vagy három-négy mérföldet; máskülönben

Jó félórája itt volnék.

Jön Marcius

COMINIUS                                    Ki jön?

Mintha megnyúzták volna. Istenek!

Alakra Marcius; láttam is őt

Ilyennek hajdan.

MARCIUS                                      Túl későn jövök?

COMINIUS Mennydörgést és csörgődobot a pásztor

Nem hall oly másnak, mint én Marcius

És bárki hangját.

MARCIUS                                      Túl későn jövök?

COMINIUS Az ám, ha saját véred, nem a másé

Lett köpenyed.

MARCIUS                    Ó, hadd öleljelek

Oly friss karral, mint lánykérőben, és oly

Víg szívvel, mint mikor eljött a násznap,

És gyertyafényben állt az ágy.

COMINIUS                                          Vitézek

Virága, hogy van Titus Lartius?

MARCIUS Mint aki folyvást csak rendelkezik:

Halálra ítél és száműzetésre,

Megsarcol és kegyelmez, fenyeget;

Úgy tartja Coriolit Rómánk nevében,

Mint pórázán a kezes agarat,

Hogy kedve szerint járjon.

COMINIUS                                          Hol a szolga,

Ki azt beszélte itt, hogy visszavertek?

Hol van? Hívjátok nyomban ide!

MARCIUS                                                     Hagyd el;

Igazat mondott; merthogy uraink,

A csürhe (és még tribun kell nekik!),

Egér macskától nem fut úgy, amint ők

Pár himpellértől.

COMINIUS                              És hogy győztetek?

MARCIUS Van erre most idő? Alig hiszem.

Urai vagytok már a harcmezőnek?

Ha nem, mért késlekedtek?

COMINIUS                                          Marcius,

Rossz helyzetben harcoltunk, és ide

Húzódtunk, hogy a szerencsére várjunk.

MARCIUS Hogy állt fel seregük? Hová helyezték

A legjavát?

COMINIUS                  Az antiumiak

Vannak elől, úgy sejtem, Marcius;

Legjobbak ők, s Aufidius az élen

Legfőbb reményük.

MARCIUS                              Kérlek, mind a sok

Csatára, melyben harcoltunk, a vérre,

Melyet együtt ontottunk, esküinkre,

Hogy barátok leszünk mindenkor: állíts

Aufidius s Antiuma elé,

Ne szalaszd el az alkalmat ma: kardok

S dárdák röpködjenek a levegőben,

Használjuk ki a percet.

COMINIUS                              Azt szeretném,

Ha jót fürödnél, s mindenféle írral

Kennék meg tested, ám sohase mertem

Kérésed magtagadni. Nosza, válassz

Segítő társakat.

MARCIUS                                Csak aki önként

Vállalja. Hogyha akad köztetek

(S nem kétlem), kinek tetszik ez a festés,

Mit rajtam látni; ki nem félti úgy

Személyét, mint hírét; ki többre tartja

A hitvány életnél a hős halált,

S hazája drágább néki önmagánál:

Legyen csak egy ilyen, vagy bármilyen sok,

Intsen (int), hogy hajlandóságát jelezze,

S kövesse Marciust.

Mind kiáltoznak és kardjukkal integetnek; karjukra emelik Marciust, és a magasba

hajigálják sapkájukat

Hagyjatok! Kardot csináltok belőlem?

Ha ez nem színlelés, melyik nem ér fel

Közületek négy volszkkal? Bármelyik

Éppoly kemény pajzzsal mehet a nagy

Aufidius ellen. Mindenkinek

Köszönöm, ám egy rész jöhet velem csak,

A többiek majd másutt küzdenek,

Amint szükség kívánja. Indulunk;

Négy ember gyorsan válogassa ki

A legkészebbeket.

COMINIUS                              Induljatok;

Mutassátok meg, hogy nem kérkedés volt,

S osztozzatok meg mindenben velünk.

Mind el

7. SZÍN

Corioli kapuja

Titus Lartius, őrséget hagyva Corioliban, dob- és kürtszóval vonul Cominius és

Caius Marcius elé; jön egy hadnaggyal, katonákkal és vezetővel

LARTIUS Jól őrizzétek a kaput; tegyétek,

Amit meghagytam, ha kell, jöjjenek

Ama centúriók is; kis időre

Elég a többi; ha csatát veszítünk,

Elvész a város is.

HADNAGY                              Értünk ne aggódj.

LARTIUS Most menjünk; zárjátok be a kaput. –

Te vezess minket Róma táborába.

Mind el

8. SZÍN

Csatatér a római és volszk tábor között

Csatazaj. Jön Marcius és Aufidius

MARCIUS Csak veled harcolok: egy szószegőnél

Jobban gyűlöllek.

AUFIDIUS                               Én is tégedet:

Nem borzaszt úgy az afrikai kígyó,

Mint híred s mérged. Vesd meg hát a lábad!

MARCIUS Ki elmozdul, legyen a másik rabja,

S pusztítsa el az ég!

AUFIDIUS                               Ha megfutok,

Űzz, mint nyulat.

MARCIUS                               Három órája sincs,

Magam küzdöttem csak Coriolitokban,

S tehettem, ami jólesett; a vér,

Mely álcáz, mások vére. Bosszúhoz

Feszítsd meg az erőd.

AUFIDIUS                               Légy maga Hector,

Nagyszájú őseidnek ostora,

Éntőlem akkor sem menekszel.

Vívnak; néhány volszk jön Aufidius segítségére

Túlbuzgók, nem vitézek... szégyenemre

Jösztök kéretlenül segíteni.

Viaskodva el, Marcius űzi őket

9. SZÍN

A római tábor

Csatazaj. Visszavonulást fújnak. Harsonák. Egyfelől jön Cominius rómaiakkal,

másfelől Marcius felkötött karral, és más rómaiak

COMINIUS Ha elbeszélném mind, amit ma tettél,

El sem hinnéd; de megjelentem ott, hol

Szenátorok könnyet s mosolyt vegyítnek,

Patríciusok válluk vonogatják,

S végül csodálnak már, rémüldöző nők

Borzongva hallják, s bamba tribunok,

Akik a pállott plebsszel gyűlölik

Jó híredet, kénytelenek kinyögni:

„Jó, hogy Rómának ilyen hőse van!”

De lakománknak morzsájára jössz,

Miután jól belaktál.

Jön Titus Lartius seregével az üldözésből

LARTIUS                          Ó, vezér,

A harci mén ő, mi csupán a csótár;

Ha láttad volna...

MARCIUS                                Kérlek, ne tovább;

Anyámnak szabad ajnározni vérét,

De bánt, ha dicsér. Tettem – úgy, amint

Ti is tettétek –, ami telt erőmtől,

És tettem ezt – amint ti is – hazámért;

Ki végbevitte, amit tervezett,

Túltett rajtam.

COMINIUS                              Ne légy hőstetteid

Sírgödre; Róma hadd ismerje meg

Fia értékét; ezt elrejteni

Lopásnál rosszabb, becsmérléssel ér fel,

Titkolni tetted, elhallgatni azt.

Mi a magasztalás bármely csucsán is

Szerénynek látszanék. Kérlek tehát

(Nem jutalomnak szánom, csak, hogy lássák,

Ki vagy), hallgass meg a sereg előtt.

MARCIUS Van pár sebem, ha emlegetik őket,

Sajognak ám.

COMINIUS                  Ha nem említenék,

A hálátlanság halálos fekélyt

Fakasztana belőlük. A lovakból

(Melyekből bő a zsákmányunk), a kincsből,

Mit harcmezőn s a városban szereztünk,

Tiéd tizedrész, vedd ki hát magadnak

Tetszés szerint, még mielőtt a többit

Elosztanánk.

MARCIUS                    Megköszönöm, vezér,

De fizetséget kapni kardomért

Nem hagy a szívem; nem fogadom el:

Beérem annyival, amennyit az kap,

Ki csak nézője volt a harcnak.

Hosszas harsonázás. Mind azt kiáltják: „Marcius! Marcius!” s magasba emelik

sapkájukat és lándzsájukat; Cominius és Lartius fedetlen fővel áll

MARCIUS Megcsúfoljátok e hangszereket;

Ne szóljanak többé! Ha hízeleg

A dob s a kürt a harcmezőn, az udvar

S város nyilván csalárd hajbókoló!

Ha lágy a vas, mint az élősdi selyme,

Jól kezdődik a háború! Elég volt;

Mert nem mostam meg vérző orromat,

Vagy levertem pár gyatra nyomorultat –

Mit mások is megtettek, s fel se tűnt –,

Most kikiálttok engem óriásnak,

Mintha kicsinység a hazug dicséret

Kosztján szeretne nőni.

COMINIUS                                          Túl szerény vagy,

Kegyetlenebb jó híredhez, mint hálás

Azért, mit őszintén nyújtunk neked; megengedj,

Ha így tüzelsz magad ellen, bilincsbe

Verünk (mint aki kárt tehet magában),

Hogy bizton szólhassunk. – Hát tudja meg

Egész világ, hogy Caius Marciust

Illeti meg a háború babérja;

Nemes ménem, melyet ismer a tábor,

Szerszámostul neki adom, s azért,

Mit Coriolinál tett, neve legyen –

Kiáltsa velem az egész sereg:

Caius Marcius Coriolanus.

Viseld méltón mellékneved.

Harsonák. Kürt– és dobszó

MIND Caius Marcius Coriolanus!

CORIOLANUS Megyek megmosdani;

Meglátjátok, ha arcom tiszta lesz,

Pirulok–e. Végtére köszönöm;

Megülöm méned, és minden erőmmel

Igyekszem majd becsülettel viselni

Melléknevem.

COMINIUS                  Menjünk sátrunkba most;

Még mielőtt lepihennénk, megírjuk

Rómának a sikert. Térj vissza, Lartius,

Corioliba, s küldd a legfőbbeket

Rómába, hogy tárgyalhassunk az ő

S a mi javunkra.

LARTIUS                                 Küldöm majd, uram.

CORIOLANUS Az istenek megcsúfolnak. Nagyúri

Ajándékról lemondtam, s koldulok most

Vezéremtől.

COMINIUS                  Máris tiéd. Mi az?

CORIOLANUS Egy szegény embernél laktam sok éve

Itt Corioliban; gondomat viselte.

Megszólított most: úgy láttam, fogoly;

De Aufidius került épp elém,

S szánalmamon győzött a düh. Bocsásd el

Szegény gazdámat.

COMINIUS                             Ha ez koldulás:

Legyen fiam hóhéra, akkor is

Szabad, akár a szél. Titus, ereszd el.

LARTIUS A neve?

CORIOLANUS            Juppiterre, elfeledtem...

Fáradt vagyok, már nem fog az agyam.

Nincs itt borunk?

COMINIUS                             Menjünk a sátorunkba;

A vér arcodra szárad, ideje,

Törődni veled; jöjjetek.

Mind el

10. SZÍN

Harsonák. Kürtszó. Jön Tullus Aufidius véresen, két-három katonával

AUFIDIUS Elfoglalták a várost!

ELSŐ KATONA Vissza is adják jó feltételekkel.

AUFIDIUS Feltételekkel!

Volnék római bár; mint volszk nem lehetek

Az, ami vagyok. Jó feltételekkel!

Kínálhat ilyet bármilyen egyezség

A kiszolgáltatottnak? Marcius,

Ötször vívtunk meg és ötször legyőztél,

És győznél, hogyha annyiszor csatáznánk,

Ahányszor étkezünk. Az elemekre,

Ha szemtől szembe kerülünk megint,

Végzek vele, vagy ő velem; e becsvágy

Nem oly szeplőtlen már, mint volt: egyenlő

Eséllyel vágytam földre sújtani

(Karddal, kard ellen); megdöföm ma bárhogy,

Düh vagy fortély eléri.

ELSŐ KATONA                                  Ő az ördög.

AUFIDIUS Merészebb, bár nem oly ravasz. De foltot

Ejtett a vitézségemen, miatta

Magát emészti; álom, csöndes otthon,

Lefegyverzés, kór, Capitolium,

Templom, papok fohásza, áldozás,

Dühödt tilalom hasztalan emelné

Izmos hatalmát gyűlöletem ellen:

Bárhol találjam ezt a Marciust,

Ha otthon is, s testvérem védje őt,

Felrúgva a vendéglátás parancsát,

Szívében vájkálnék. Menj, tudd ki most

A városban, hogy’ őrzik, és kiket

Visznek Rómába túsz gyanánt.

ELSŐ KATONA                                  Te nem jössz?

AUFIDIUS A ciprusligetnél várnak reám!

De kérlek,

(Délre van ez a malmoktól) hozd hírül,

Hogy s mint megy a világ, hogy iramához

Szabjam az utamat.

ELSŐ KATONA                      Úgy lesz, uram.

Mind el

MÁSODIK FELVONÁS

1. SZÍN

Róma. Köztér

Jön Menenius, Sicinius és Brutus

MENENIUS Az augur azt mondja, híreket hallunk ma este.

BRUTUS Jókat vagy rosszakat?

MENENIUS Nem a nép imája szerint, mert az nem szereti Marciust.

SICINIUS A természet tanítja az állatokat, hogy megismerjék barátaikat.

MENENIUS Mondd, kérlek, kit szeret a farkas?

SICINIUS A bárányt.

MENENIUS Igen, hogy felfalja, ahogy az éhes plebejusok tennének a nemes Marciusszal.

BRUTUS Bárány ő valóban, amely úgy béget, mint a medve.

MENENIUS Medve ő valóban, amely úgy él, mint a bárány. Ti ketten öregemberek vagytok; kérdeznék tőletek valamit, feleljetek rá igazán.

TRIBUNOK Kérdezz, uram.

MENENIUS Milyen szörnyűségben szegény Marcius, aminek ti ketten nem vagytok bővében?

BRUTUS Szegény a hibátlanságban, mert dúskál valamennyiben.

SICINIUS Kiváltképpen a gőgben.

BRUTUS Hencegésben pedig mindenkin túltesz.

MENENIUS Furcsa dolog ez; tudjátok-e, mit tartanak felőletek a városban, már úgy értem, mit ott a jobb oldalon? Tudjátok?

TRIBUNOK Nos, mit tartanak?

MENENIUS Mivel gőgről beszéltetek az imént... de nem haragusztok meg?

TRIBUNOK Nem, nem, uram, mondd csak.

MENENIUS Nem tesz semmit: egy semmi kis alkalmi tolvaj is egész rakás türelmet lop tőletek; engedjétek csak szabadjára a hajlamaitokat, és haragudjatok kedvetekre, már ha örömötöket lelitek benne. Azzal vádoljátok Marciust, hogy gőgös?

BRUTUS Nem csak mi, uram.

MENENIUS Tudom, hogy egymagatokban vajmi kevés telik tőletek; sok a gyámolotok, különben csudára együgyű dolgokat művelnétek: túl gyermeteg az agyatok ahhoz, hogy magatokban sokat tegyetek. Gőgről beszéltek; ó, bárcsak befelé fordíthatnátok a szemeteket, s megnézhetnétek magatokat belülről! Ó, bárcsak megtehetnétek!

BRUTUS Mi volna akkor, uram?

MENENIUS Akkor két olyan érdemtelen, gőgös, indulatos, hepciás tisztviselőt (mondhatnám, bolondot) látnátok, amilyen csak akad Rómában.

SICINIUS Téged is elég jól ismernek, Menenius.

MENENIUS Úgy ismernek mint kedélyes patríciust, aki szívesen iszik egy pohár tüzes bort, amelyet nem hígít a Tiberis egyetlen csöppje sem; némileg tökéletlennek mondanak, mivel az első panaszos felé hajlok, hirtelen természetű vagyok és fellobbanok csipcsup ügyek miatt: többet vagyok az éj farával, mint a reggel homlokával. Amit gondolok, ki is mondom, kajánságomat kiadom leheletemmel. Ha két magatokfajta államférfiba botlok, (Lycurgusoknak nem nevezhetlek,) és az ital, amit adtok, csípi a nyelvem, félrehúzhatom a számat. Nem mondhatom, hogy uraságotok jól adta elő az ügyet, amikor majd minden szavatokból ordít a szamár; és noha kénytelen vagyok elviselni, hogy némelyek tiszteletre méltó, komoly embereknek neveznek titeket, azok mégis csak gyalázatosan hazudnak, akik azt mondják, hogy az arcotok kellemes. Ha ezt látjátok mikrokozmoszom térképén, az következik ebből, hogy elég jól ismertek engem? Ugyan, mi rosszat olvas ki káprázatos éleslátásotok ebből a jellemképből, ha elég jól ismertek?

BRUTUS Eredj már, uram, elég jól ismerünk.

MENENIUS Nem ismertek ti engem, sem magatokat, és egyáltalán semmit. Minden vágyatok az, hogy ágrólszakadt csirkefogók megsüvegeljenek és hajbókoljanak; egész délelőttöt eltöltőtök azzal, hogy egy narancsoskofa és egy csapos civakodását hallgatjátok, aztán a garasos vitát elhalasztjátok másnapra. Ha két peres fél ügyét tárgyaljátok, és éppen rátok jön a kólika, olyan arcokat vágtok, mint a ripacsok, véres zászlót bontotok mindenfajta türelem ellen, és éjjeli edény után ordítva azon véresen eresztitek el a pert, amelyet még jobban összekuszáltatok a tárgyaláson, annyi rendet teremtetek az ügyben, hogy mindkét felet legazemberezitek. Fura két fickó vagytok.

BRUTUS Ugyan, menj már, jól tudják rólad, hogy sokkal inkább beválsz csúfolkodónak az asztalnál, mint amilyen szükség van rád a Capitoliumban.

MENENIUS Még a papjaink is felcsapnak élcmestereknek, ha ilyen magatokfajta nevetséges alakokkal akadnak össze. Mikor a legértelmesebben beszéltek, az is kevesebbet ér szakállatok lengetésénél; szakállatok pedig nem érdemel olyan tisztes sírhelyet, hogy egy foltozó szabó párnáját tömjék ki vele, vagy egy szamár málhanyergébe temessék. De ti azt mondjátok, Marcius gőgös, ő, aki szerényen szólva is ér annyit, mint valamennyi elődötök Deucalion óta, ámbár jó néhányuk alighanem apáról fiúra hóhér volt. Jó pihenést uraságotoknak: több csevegés veletek megfeküdné az agyamat, mivel a plebejus barmok csordásai vagytok; bátorkodom búcsút venni tőletek.

Brutus és Sicinius a színpad hátsó részébe húzódik

Jön Volumnia, Virgilia és Valeria

Hogy s mint, szép és nemes hölgyeim (a földre szállt hold sem volna nemesebb nálatok); hová siettek úgy a szemetek után?

VOLUMNIA Tiszteletre méltó Menenius, Marcius fiam közeledik; Juno szerelmére, menjünk.

MENENIUS Ejha! Marcius hazajön!

VOLUMNIA Úgy van, érdemes Menenius, még hozzá a legnagyobb elismeréssel övezve.

MENENIUS Vedd a sapkámat köszönetül, Juppiter – Hűnye! Marcius, hazajön!

VOLUMNIA, VIRGILIA Úgy bizony.

VOLUMNIA Nézd, tőle jött ez a levél; kapott az állam és a felesége is, s azt hiszem, számodra is van egy otthon.

MENENIUS Az egész házamat berúgatom ma este: levelem van!

VIRGILIA Persze, leveled van, láttam is.

MENENIUS Levelem van! Ez hét esztendőre való egészséget ad, ezalatt fittyet hányok az orvosra; Galenus leghatásosabb receptje is csak afféle sarlatánkodás, és ehhez a gyógyszerhez képest nem több holmi lóorvosságnál. Nem sebesült meg? Sebesülten szokott hazakerülni.

VIRGILIA Ó, nem, nem, nem.

VOLUMNIA Bizony megsebesült, hálát adok érte az isteneknek.

MENENIUS Magam is, ha nem nagyon súlyos a sebe. Győzelmet hoz a zsebében? Illenek hozzá a sebek.

VOLUMNIA A homlokán hozza, Menenius; harmadszor jön haza tölgykoszorúval.

MENENIUS Ráncba szedte Aufidiust?

VOLUMNIA Titus Lartius írja, hogy megvívtak, és Aufidius megfutamodott.

MENENIUS Jól tette, erről biztosíthatom: ha a helyén marad, olyan ruhát kap, amit nem vennék magamra Corioli minden szekrényéért és a bennük levő aranyért. A szenátus értesült már?

VOLUMNIA Menjünk, hölgyeim... Igen, igen, igen, a szenátus levelet kapott a vezértől, melyben a háború egész sikerét a fiamnak tulajdonítja; ebben a hadjáratban kétszeresen felülmúlta minden korábbi tettét.

VALERIA Valóban, csodákat mesélnek róla.

MENENIUS Csodákat? Ó, kezeskedem, hogy ki is vette belőlük a részét.

VIRGILIA Adják az istenek, hogy mind igaz legyen!

VOLUMNIA Igaz? De még mennyire!

MENENIUS Igaz? Esküszöm, hogy mind egy szálig az. Hol sebesült meg? – Isten tartsa meg uraságotokat! (A tribunokhöz, akik előre jönnek) – Marcius hazajön, még több oka lesz gőgösnek lenni. – Hol sebesült meg?

VOLUMNIA A vállán és a bal karján; jókora sebeket mutathat a népnek, ha majd hivatalra pályázik. Tarquinius elűzésekor hét sebet kapott.

MENENIUS Egyet a nyakán, kettőt a combján... én kilencről tudtam.

VOLUMNIA Az utolsó hadjárat előtt huszonöt sebe volt.

MENENIUS Most már huszonhét van: minden vágás egy ellenség sírja volt. (Kiáltozás és harsonák) Halljátok? Kürtök.

VOLUMNIA Marcius jöttét hirdetik: előtte

Zaj jár, és könnyet hagy maga mögött;

Izmos karjában halál rejtezik,

Mikor lesújt, sok embert elveszit.

Bevonulási harsonázás. Kürtszó. Jön Cominius és Titus Lartius, közöttük

Coriolanus tölgykoszorúsan; kapitányok, katonák és egy herold

HEROLD Halld, Róma; Marcius egymaga harcolt

Corioli kapuján belül, ahol

Új nevet nyert a Caius Marciushoz

Kitüntetésként, és az: Coriolanus.

Üdvöz légy Rómában, nagy Coriolanus!

Harsonák

MIND Üdvöz légy Rómában, nagy Coriolanus!

CORIOLANUS Ne többet erről, bántja szívemet,

Ne többet, kérlek.

COMINIUS                             Nézd, uram, anyád...

CORIOLANUS                                             Ó!

Könyörögtél, tudom, az istenekhez,

Sikeremért. (Letérdel)

VOLUMNIA                    Állj fel, no, bajnokom,

Jó Marcius, derék Caius, milyen

Nevet szereztél még hőstetteiddel?

Coriolanusnak hívjalak ezentúl?

Ó, hitvesed!

CORIOLANUS            Üdvöz légy, drága némám!

Ha koporsóban jönnék, tán nevetnél,

Hogy diadalom megríkat? Szerelmem,

E kisírt szem corioli özvegyekhez

S anyákhoz illő.

MENENIUS                             Ég áldása rajtad!

CORIOLANUS Hát te még élsz? (Valériához) Bocsánat, drága hölgyem.

VOLUMNIA Azt sem tudom, kihez szóljak... Köszöntlek,

Vezér; köszöntlek mindnyájatokat.

MENENIUS Köszöntlek százezerszer; sírni tudnék,

S nevetni; könnyű vagyok és nehéz.

Átok a szíve gyökerére annak,

Ki jöttödön nem örvend! Hármatokra

Néz fel rajongva Róma, bár van itt

Pár vén vadalmafa, amelyen nem fog

Oltásotok. Hát üdv nektek, vitézek;

A csalán minálunk csalán, s bolondok

Hőbörgése bolondság.

COMINIUS                              Igazat mond.

CORIOLANUS Menenius mindig.

HEROLD Engedjetek utat!

CORIOLANUS (feleségéhez és anyjához) Kezed, s tiédet;

Mielőtt bent az árnyékban ledőlnék,

Nézzünk el a jó patriciusokhoz,

Kiktől nem csak köszöntést kaptam, ámde

Nagy megtiszteltetést is.

VOLUMNIA                            Ím, megértem,

Hogy minden teljesült, amit kivántam,

S felépítettem képzeletben; egy van

Még hátra, s nem kétlem, hogy Róma azt is

Megadja.

CORIOLANUS            Jó anyám, inkább legyek

Magam módján szolgájuk, mint uruk

Az övékén.

COMINIUS                  A Capitoliumba!

Harsonák. Kürtök. Kivonulnak ünnepélyesen, ahogy jöttek. A tribunok maradnak

BRUTUS Minden nyelv róla beszél, szemüveggel

Nézi a rövidlátó, csecsemőjét

Bömbölni hagyja a dada, miközben

Róla locsog, retkes nyakán a legszebb

Kendővel áll a konyhalány a falra,

Őt nézni; bódék, ablakok dugig

Megtömve, tarka népség lovagol

A háztetők gerincén, őt igyekszik

Mindenki nézni, ritkán látható papok

Tolonganak a tömegben szuszogva

Egy rossz helyért, fátyolos hölgyeink

Ledér zsákmányul hagyják a fehér

S piros harcát kimázolt képükön

Phoebus csókjának; olyan csődület van,

Mintha az isten, aki vezeti,

Belebújt volna nagy furfangosan,

Hogy megszépítse.

SICINIUS                                Konzul nemsokára,

Kezeskedem.

BRUTUS                       Akkor hivatalunk

Aludni térhet, míg hatalma tart.

SICINIUS Nem tudja ő mérséklettel viselni

Rangját sokáig; azt is elveszíti,

Amit már megnyert.

BRUTUS                                  Ez vigasztaló.

SICINIUS A köznép, melynek szószólói volnánk,

Régtől nem szíveli, s egy semmi okból

Is elfelejti újabb érdemét,

És ad okot bizonnyal, mert elég

Gőgös hozzá.

BRUTUS                       Az ám, megesküdött:

Pályázzék konzulságra bár, soha

A térre ő nem áll ki, fel sem ölti

Az alázat kopott göncét, a népnek

Nem mutat sebeket (amint szokás),

Nem instál bűzös szájakat.

SICINIUS                                                       Helyes.

BRUTUS Azt mondta, inkább felhagy az egésszel,

Mint hogy vállalja, hacsak a nemesség

Nem kéri és óhajtja.

SICINIUS                                                       Azt kivánom,

Tartson ki e szándék mellett, s vigye

Is végbe.

BRUTUS                       Meglesz valószínűleg.

Számára ez, mit oly nagyon kivánunk:

Biztos bukás.

BRUTUS                     Vagy ő vész, vagy a mi

Tekintélyünk. Értessük meg a néppel:

Gyűlölte mindig, öszvérsorba fogná,

Elnémítná ügyvédeit, kifosztná

Minden szabadságából, emberi

Készségre és rátermettségre nézve

Nem lát több lelket s tetterőt se benne,

Mint tevében, mely azért kap csak enni,

Hogy terhet hordjon, s megverik, ha azzal

Leroskad.

SICINIUS                     Ha elmondjuk ezt, mikor

A népet legjobban felháborítja

Pimaszságával (meglesz egyhamar,

Ha ingerlik, s ez éppoly könnyű, mint

Kutyát juhra uszítni), lángra lobban

A száraz szalma, és tüze örökre

Jól bekormozza őt.

Hírnök jön.

BRUTUS                                  No, mi a baj?

HÍRNÖK A Capitoliumba hívnak. Úgy

Hírlik, konzul lesz Marcius. A némák

Oda csődültek, hogy lássák, vakok,

Hogy hallják őt. Matrónák kesztyűjük,

Asszonyok, lányok kendőjük dobálták

Felé mentében; bókolt a nemesség,

Mint Juppiter előtt; dörgés s esőként

Rivalgott a tömeg, és hajigálta

A sok sapkát. Példátlan ez.

BRUTUS                                              Gyerünk:

Fülünk s szemünk fürkéssze a jelent,

Szívünk a kifejlést.

SICINIUS                                Veled megyek.

Mind el

2. SZÍN

Ugyanott. A Capitolium

Jön két tiszt és párnákat rak le

ELSŐ TISZT Gyere, gyere, mindjárt itt vannak; hányan pályáznak a konzulságra?

MÁSODIK TISZT Azt mondják, hárman; de mindenki azt hiszi, hogy Coriolanus nyeri el.

ELSŐ TISZT Derék legény az, csak iszonyúan gőgös, és nem szereti a köznépet.

MÁSODIK TISZT Már az úgy van, hogy sok nagy ember hízelgett a népnek, pedig nem is szerette; ő meg sokat szeretett úgy, hogy azt sem tudta, miért; s ahogy szeret, anélkül, hogy tudná, miért, a gyűlöletének sincs jobb oka; ezért ha Coriolanust nem érdekli, hogy szeretik-e vagy gyűlölik, ez azt mutatja, hogy jól ismeri a nép kedélyét, és nemes nemtörődömséggel hagyja is, hogy ezt lássák.

ELSŐ TISZT Ha nem érdekelné, hogy szeretik-e vagy sem, közönyében nem hajlana arra, hogy akár jót, akár rosszat tegyen velük; de ő nagyobb igyekezettel keresi gyűlöletüket, mint ahogy szolgálhatnak vele, és nem mulaszt el semmit, ami felfedheti viszolygását. De a nép ellenérzését és nemtetszését kivívni éppoly rossz, mint az, ami neki nincs kedvére: hízelegni szeretetéért.

MÁSODIK TISZT Becsülettel szolgálta hazáját, és nem olyan kényelmes fokokon lépdelt fölfelé, mint azok, akik, anélkül, hogy bármi egyebet tettek volna, a néphez való dörgölőzéssel, szépelgéssel és süvegeléssel jutottak megbecsüléshez és hírnévhez; ő olyannyira elültette dicsőségét szemükben és tetteit szívükben, hogy hallgatni erről és meg nem vallani sértő hálátlanság, kiforgatni pedig aljasság volna, amely önmagát hazudtolná meg, s rosszallást és gáncsot váltana ki mindenkiből, aki hallja.

ELSŐ TISZT Ne többet róla: kiváló ember. Álljunk félre, jönnek.

Bevonulási harsonázás. Lictorokkal maga előtt jön Cominius konzul, Menenius, Coriolanus, több más szenátor, Sicinius és Brutus. A szenátorok elfoglalják helyüket, úgyszintén a tribunok is egymás mellett

MENENIUS A volszk kérdéssel végeztünk, haza

Rendeltük Titus Lartiust, e mai

Gyűlés fő pontja maradt hátra csak:

A nemes szolgálat jutalma, melyet

Hazájának tett: kérjük meg tehát,

Mélyen tisztelt és bölcs atyák, az itt

Levő konzult, aki sikerre vitte

Hadjáratunkat, hogy beszélje el

Néhány hőstettét Caius Marcius

Coriolanusnak, ki itt van velünk,

Hogy megköszönjük, s érdeme szerint

Kitüntessük.

ELSŐ SZENÁTOR       Szólj, jó Cominius,

Ne hagyj ki semmit: inkább államunkat

Higgyük szegénynek a jutalmazásra,

Mint magunkat, megadni. Tribunok,

Kérünk, hallgassátok baráti füllel,

S fogadtassátok el a néppel is,

Amit határozunk.

SICINIUS                                Egyezkedésre

Hívtatok, s hajlunk rá szívünk szerint,

Hogy értékeljük s célba is segítsük

E gyűlés dolgát.

BRUTUS                       S még inkább örömmel

Tesszük, ha több elismerést mutat majd

A nép iránt is, mint ahogyan eddig

Becsülte.

MENENIUS                  Hagyjuk ezt most, hagyjuk; inkább

Ne is szólnátok bár. Cominiust

Meghallgatjátok-e?

BRUTUS                                  Őt szívesen;

De megjegyzésem sokkal jogosabb, mint

A megrovás.

MENENIUS                  Szereti ő a népet,

De nem hálótársául; ezt ne várd.

Cominius, szólj. – Te meg ülj helyedre.

Coriolanus feláll és távozni készül

ELSŐ SZENÁTOR Maradj csak, Coriolanus, és ne szégyelld

Hallani tetteid.

CORIOLANUS            Bocsássatok meg:

Inkább sajogjon ez a hegedő seb,

Mint halljam, hogy’ szereztem.

BRUTUS                                              Nem szavam

Űz el, remélem.

CORIOLANUS                        Nem, de bár a harcban

Helytálltam, szótól gyakran megfutottam.

Nem hízelegtek, így nem sértetek; a népet

Szeretem érdeme szerint.

MENENIUS                                         No, ülj le.

CORIOLANUS Inkább fejem vakarnám a napon

Csata közben, mintsem hogy tetteim

Dicséretét hallgassam. El

MENENIUS                                         Tribunok,

Hogy hízelegne fajtátoknak (melyben

Egy jó akad ezer közt), mikor inkább

Áldozná minden tagját, mint fülét,

Hogy dicsérjék? Kezdd el, Cominius.

COMINIUS Nincs hangom, s Coriolanusról beszélni

Nem lehet halkan. – Úgy tartják, vitézség

A legnagyobb erény, amely az embert

Legszebben ékesíti; hogyha így van,

E férfiúnak az egész világon

Nincs párja. Már tizenhat évesen.

Mikor Tarquinius Rómára tört,

Másoknál jobban küzdött. Látta őt

A diktátor (kit csak dicsérhetek),

Hogy amazon-állal megkergetett

Sok szőrös arcot; kimentett a bajból

Egy rómait, s a konzul látta: három

Ellenséget megölt, Tarquiniust

Térdre sújtotta; e napon, mikor

Még nőt játszhatott volna színpadon,

Harcban legférfibb férfi volt, s fejére

Tölgykoszorút kapott. Gyerekkorából

Már férfikor lett, úgy nőtt, mint a tenger,

És tizenhét csatán elnyerte minden

Kardtól a koszorút. Amit pedig most

Corioliban tett, és előtte, arra

Szavam sincs: feltartotta a futókat,

Példája mulatságra fordította

A rettegést, mint hullám a vitorlás

Előtt, úgy törtek meg s omlottak össze

Az emberek; kit kardja (a halál

Pecsétje) megjelölt, meghalt; tetőtől

Talpig merő vér volt, minden csapása

Halálhörgéssel járt; egymaga ment be

A várkapun, s az elkerülhetetlen

Sorssal festette be, egymaga jött ki,

És megújult erővel üstökösként

Csapott le Coriolira: most övé;

A csatazaj még fel-felveri éber

Lelkét ma is, de akkor fokozott

Kedv frissítette fáradt izmait,

Csatába szállt megint, hol gőzölögve

Rohant le sok-sok emberéletet,

Mintha örök prédálás folyna; míg

Harctér s város miénk nem lett, nem állt meg

Egy szusszanásra sem.

MENENIUS                             Hős férfiú!

ELSŐ SZENÁTOR Kevés lesz bármely jutalom, amit

Kínálhatunk.

COMINIUS                  A zsákmányt megvetette,

Úgy nézett minden drágaságra, mint

Csupa kacatra; annyit sem igényel,

Mint amennyit fukarság adna: bére,

Hogy tette, amit tett, és idejét

Ezzel töltötte.

MENENIUS                  Igazi nemes;

Küldjünk utána.

ELSŐ SZENÁTOR                  Hívd be Coriolanust.

TISZTEK Jön is már.

Coriolanus visszajön

MENENIUS Coriolanus, szenátusunk örömmel

Tesz meg konzulnak.

CORIOLANUS                        Övé életem

S szolgálatom.

MENENIUS                  Már az van hátra csak,

Hogy szólj a néphez.

CORIOLANUS                        Kérlek, hadd tekintsek

El ettől; nem tudnék én holmi condra

Alatt pucéron kunyerálni voksért

A sebeim nevében; kérlek, ezt

Mellőzzük hát.

SICINIUS                     Uram, szava van ebben

A népnek is, az meg szikrát sem enged

A formákból.

MENENIUS                  Ne hívd ki magad ellen. –

Kérlek, maradj meg a bevett szokásnál,

S elődeid módjára vedd te is

Át méltóságodat.

CORIOLANUS            Ilyen szerep

Pirulni késztet; jó volna a néptől

Elvenni már.

BRUTUS (félre)      Figyeled ezt?

CORIOLANUS Hencegjek, hogy ezt s azt tettem, mutassak

Elrejteni való, gyógyult sebet,

Mintha csak azért kaptam volna, hogy

Voksuk bérét elnyerjem?

MENENIUS                                         Hagyjuk ezt most. –

Néptribunok, szándékunkat ti is

Pártoljátok fel. S nemes konzulunknak

Legyen részünkről üdv és tisztelet!

Harsonák. A szenátorok el

BRUTUS Most láthatod, hogy bánik majd a néppel.

SICINIUS Csak érezzék is! Oly fitymálva fog

Kérni akármit, mintha azt megadni

Kötelességük volna.

BRUTUS                                  Jöjj, beszéljünk

El mindent; a piactéren, tudom,

Várnak reánk.

Mindketten el

3. SZÍN

Ugyanott. A Fórum

Néhány polgár jön

ELSŐ POLGÁR Amondó vagyok, ha a szavazatainkat kéri, nem tagadhatjuk meg tőle.

MÁSODIK POLGÁR De meg ám, uram, ha akarjuk.

HARMADIK POLGÁR Hatalmunkban áll megtenni, de olyan hatalom ez, amelyet nem áll hatalmunkban gyakorolni, mert ma megmutatja a sebeit és elbeszéli a tetteit, nem tehetünk mást, mint hogy a sebeibe dugjuk a nyelvünket és szót emelünk érettük; így hát, ha elmondja nemes tetteit, nekünk is el kell mondanunk nemes jóváhagyásunkat. A hálátlanság szörnyűséges dolog, s a tömeg hálátlansága szörnyeteget faragna a tömegből, és mivel annak tagjai vagyunk, magunk is szörnyeteg-tagokká válnánk.

ELSŐ POLGÁR Egy kis példa is mutatja, hogy nem vélekednek jobban felőlünk:

mikor a búza miatt felkeltünk, ő maga nem átallott sokfejű tömegnek nevezni minket.

HARMADIK POLGÁR Sokan neveztek már így bennünket, nem azért, mert vannak közöttünk barna, meg fekete, meg vöröses, meg kopasz fejek, hanem mert az eszünk olyan sokféle színű; igazán azt hiszem, ha ez a mi sokszínű eszünk egyetlen koponyából kelne ki, akkor is szétrepülne kelet, nyugat, észak, dél felé; még ha megegyeznének is egy közös útban, egyszeriben ott lennének a szélrózsa minden irányában.

MÁSODIK POLGÁR Úgy véled? És mit gondolsz, az én eszem merre repülne?

HARMADIK POLGÁR Hát, a tied nem röppen ki olyan gyorsan, mint más emberé: erősen beleszorult ebbe a busa fejbe; de ha szabad volna, biztosan délnek venné az útját.

MÁSODIK POLGÁR Miért éppen délnek?

HARMADIK POLGÁR Hogy elmerüljön a párákban; de ha háromnegyede fel is olvadna rossz nedvekben, a negyediket visszahozná a lelkiismeret, hogy segítsen neked asszonyt szerezni.

MÁSODIK POLGÁR Te sosem hagysz fel a viccelődéssel; no jó, no jó.

HARMADIK POLGÁR Mind elszántátok magatokat, hogy rá szavaztok? De nem számít, a többség mellette van. Amondó vagyok, ha a nép felé hajolna, nem akadna különb ember nála.

Jön Coriolanus és Menenius

Itt jön, ni, méghozzá az alázatosság köntösében; figyeljétek meg, hogy’ viselkedik. Ne álljunk itt egy csomóban, menjünk oda hozzá egyesével, kettesével, hármasával. Mondja csak el a kérését külön-külön, így valamennyiünknek kijut a tisztesség, hogy a maga nyelvével adja neki a szavazatát; gyertek velem, én kitanítlak, hogy’ járuljatok elébe.

MIND Helyes, helyes.

Mind el

MENENIUS Nem úgy, uram: megtették ezt, tudod,

Legjobbjaink is.

CORIOLANUS            Mit mondjak nekik?

                   „Kérlek, uram...” Dögvész! Nem bírhatom rá

                   A nyelvem... „Nézd, uram, sebeimet:

                   Hazámért kaptam, mikor ordítozva

                   Futott sok testvéred saját dobunk

                   Zajától.”

MENENIUS                  Ó, jaj, istenek! Ilyet

                   Ne mondj: kérd őket: emlékezzenek

                   Rád.

CORIOLANUS Emlékezzenek? Kötnék fel őket!

Felejtsenek csak el, mint az erényt,

Mely nem fog rajtuk.

MENENIUS                 Jaj, mindent lerontasz.

Megyek; kérlek, beszélj velük, de kérlek,

Ésszerűen. El

Jön két polgár

CORIOLANUS     Mondd, mossák meg a képük,

És mossanak fogat. – ím, itt jön egy pár.

Urak, tudjátok, hogy mért állok itt.

ELSŐ POLGÁR Tudjuk, uram; mondd meg nekünk, mi bírt rá.

CORIOLANUS Várt jutalmam.

MÁSODIK POLGÁR              Jutalmad?

CORIOLANUS                                             Az, nem is

Óhajom.

ELSŐ POLGÁR            Mit? Nem óhajod?

CORIOLANUS Nem, uram:

Nem óhajtottam soha koldulással

Zaklatni a szegényeket.

ELSŐ POLGÁR Fontold meg: hogyha valamit adunk,

Reméljük, valamit kapunk is.

CORIOLANUS No jó, a konzulságnak mi az ára?

ELSŐ POLGÁR Csak annyi: kedvesen kérd.

CORIOLANUS                                             Kedvesen?

Adjátok, kérlek. Majd mutathatok

Pár sebet is. A voksotok, urak!

Mit szóltok?

MÁSODIK POLGÁR   Megkapod, tisztelt uram.

CORIOLANUS Megegyeztünk, uram. –

Két jó voksot koldultam. – Alamizsnám

Megkaptam. Adjon ég.

ELSŐ POLGÁR                       Ez furcsa kissé.

MÁSODIK POLGÁR Ha újra kéne adni... no, de mindegy.

A két polgár el

Jön újabb két polgár

CORIOLANUS Kérlek titeket, ha szavazatotok hajlandóságát megnyerhetem, hadd legyek konzul, rajtam a szokásos gúnya is.

HARMADIK POLGÁR Nemesen szolgáltad hazádat, meg nem is szolgáltad nemesen.

CORIOLANUS Rejtvényed mit jelent?

HARMADIK POLGÁR Ellenségeinek ostora, barátainak vesszője voltál; bizony, nem szeretted a köznépet.

CORIOLANUS Annál inkább erényesnek kellene tartanod, mert nem aljasodtam le szeretetemben. Majd hízelgek, uram, hű fegyvertársamnak, a népnek, hogy több becsülést csikarjak ki tőle; olyasmi ez, amit szívesen fogad, s mivel bölcsessége inkább kalapomat, mint szívemet választja, gyakorlom a behízelgő bólogatást, és igyekszem kitűnni az utánzásban; vagyis, uram, leutánzom egy népszerű ember bájolgását, és bőségesen juttatok belőle mindenkinek, akinek csak kell. Ezért kérlek benneteket, hadd legyek konzul.

NEGYEDIK POLGÁR Reméljük, hogy barátra lelünk benned; ezért készséggel adjuk rád szavazatunkat.

HARMADIK POLGÁR Sok sebet kaptál a hazáért.

CORIOLANUS Nem pecsételem meg tudásotokat azzal, hogy mutogatom őket. Nagyra tartom voksotokat, ezért nem is tartóztatlak tovább.

A KÉT POLGÁR Az istenek adjanak neked sok örömöt, uram, szívből kívánjuk.

El

CORIOLANUS Mily kedves voksok! –

Jobb felfordulni, éhen halni, mint

Így felaprózni megszolgált díjunkat.

Farkasgúnyában mért is állok itt,

Hogy minden erre járó senkitől

Helybenhagyását kérjem? Így szokás...

De ha mindenben a szokást követjük,

A múlton söpretlen marad a por,

S a hegynyi tévedésnek az igazság

Nem nő fölébe. Nem leszek bolond;

Legyen dicsőség s hivatal azé,

Ki megteszi. – De felén túljutottam,

A másikat is csak átvészelem.

Újabb három polgár jön.

Jön még néhány voks. –

Szavazzatok rám: a voksotokért

Harcoltam, éjszakáztam, csak a voksért

Van két tucatnál több sebem, azért

Láttam, hallottam háromszor hat csatát;

A voksotokért tettem annyi mindent:

Csak hogy konzul legyek.

ÖTÖDIK POLGÁR Nemesen viselkedett, nem mehet el úgy, hogy minden becsületes ember ne őrá szavazzon.

HATODIK POLGÁR Akkor legyen konzul; az istenek adjanak neki sok örömöt és tegyék a nép barátjává!

MIND Amen, amen. –

Isten tartson meg, konzul!

A polgárok el

CORIOLANUS                             Drága voksok!

Menenius visszajön Brutusszal és Siciniusszal

MENENIUS Kitöltötted időd; a tribunok

A nép szavazatát reád ruházzák;

Hivatali jelvényeid felöltve,

A szenátusba most.

CORIOLANUS                        Ebből elég volt?

MENENIUS Eleget tettél a kérelmezésnek,

Elfogadott a nép, s gyűlésbe hívnak,

Hogy ott azonnal beiktassanak.

CORIOLANUS A szenátusban?

SICINIUS                                             Igen, Coriolanus.

CORIOLANUS Levethetem e holmit?

SICINIUS                                Le, uram.

CORIOLANUS Sietek hát, s mihelyt megint magamra

Ismerek, a szenátushoz megyek.

MENENIUS Elkísérlek. Velünk jösztök?

BRUTUS Itt várunk még a népre.

SICINIUS                                Áldjon ég.

Coriolanus és Menenius el

Elnyerte, s most, ha jól látom, hevíti

Már szívét.

BRUTUS                       Az alázat köntösét

Gőggel viselte. Elküldöd a népet?

A polgárok visszajönnek

SICINIUS No, megválasztottátok ezt az embert?

ELSŐ POLGÁR Rá szavaztunk, uram.

BRUTUS Az istenek tegyék rá érdemessé.

MÁSODIK POLGÁR Amen. De szerény véleményem az, hogy

Csúfolva kérte voksunk.

HARMADIK POLGÁR                        Szentigaz:

Lefitymált minket atyaságosan.

ELSŐ POLGÁR Nem csúfság volt az: így szokott beszélni.

MÁSODIK POLGÁR Mindenki más úgy tartja, gúnyolódott

Velünk; úgy illik, hogy mutassa érdem-

Jelét, a honért kapott sebeket.

SICINIUS Azt csak megtette.

POLGÁROK (többen)       Nem, nem látta senki.

HARMADIK POLGÁR Azt mondta, majd mutathat pár sebet,

És meglengette gúnyosan kalapját:

„Konzul szeretnék lenni”, szólt, „s szokás

Szerint csak voksotokkal lehetek;

A voksotokat kérem”; s hogy megadtuk:

„Köszönök minden voksot, köszönöm

A kedves voksokat; szavaztatok,

Nincs több dolgunk.” Ez nem csúfolkodás?

SICINIUS Buták vagytok, hogy nem láttátok ezt;

Vagy láttátok, s mégis gyermekkedéllyel

Szavaztatok?

BRUTUS                       Mondtátok volna azt,

Amit sugalltunk. Még nem volt hatalma,

És államunk kicsiny szolgájaként

Már ellenségetek volt, akkor is

Szabadságotok s közjót illető

Jogaitok ellen szólt; most, mikor

Hatalmat is kapott az állam élén,

Ha rosszindulatú marad a plebs

Iránt, nem válik szavazatotok

Önátokká? Mondtátok volna, hogy

Tetteivel kiérdemelte azt,

Amit kér, ám gondoljon szívesen

Rátok a voksokért, utálatát

Fordítsa szeretetre, és legyen

Jó uratok.

SICINIUS                     Ha tanácsunk szerint

Ezt mondjátok, ez hatott volna rá,

S próbára tette volna: kedvező

Ígéretet csikar ki tőle, melyet

Fejére olvasunk szükség szerint,

Vagy inkább sérti nyers természetét,

Mely nem tűrhet semmit, mi bármiben

Megkötné, s ezzel jól felingerelve,

A hasznotokra válik: nem kell akkor

Megválasztani őt.

BRUTUS                                  Láttátok-e,

Mily megvetőn kért, holott szeretetre

Lett volna szükség tőletek? Vajon

Nem zúz-e össze ez a megvetés,

Ha van hatalma hozzá? Testetekben

Nem volt szív? Vagy azért van nyelvetek, hogy

A józan ész ellen kiáltson?

SICINIUS                                             Régebb

Tagadtatok meg kérelmet, ugye?

S most azt pártolja pörös nyelvetek,

Aki nem is kér, csak csúfolkodik?

HARMADIK POLGÁR Nem iktatták be; még elvethető.

MÁSODIK POLGÁR És el is vetjük:

Ötszáz ilyen szavazatot hozok.

ELSŐ POLGÁR Én kétszer annyit, s barátaikat.

BRUTUS Siessetek, mondjátok meg nekik:

Oly konzult kaptak, ki elveszi minden

Szabadságuk, s kutyát csinál belőlük,

Melyet gyakran megvernek, mert ugat,

Noha ezért tartják.

SICINIUS                                 Gyűljenek egybe,

S másítsátok meg jobb meggondolással

E dőre választást: mondjátok el,

Hogy gőgös, mindig gyűlölt, megvetéssel

Viselte az alázat köntösét,

Csak gúnyolódott; ám a szeretet,

Melyet éreztek sok szolgálatáért,

Nem hagyta látnotok viselkedését,

Csúfondáros, mókázó modorát,

Mit gyűlölete diktál.

BRUTUS                                  Fogjatok ránk

Mindent: hogy ellenérvet félrevetve,

Kikényszerítettük belőletek

Ezt a választást.

SICINIUS                     Mondjátok, hogy inkább

A nyomásunkra, mint önszántatokból

Választottátok; eszetekben az járt,

Hogy mit kell tenni, nem, hogy mit akartok

Így szavaztátok meg kedvetek ellen

Konzulságát; fogjátok csak miránk.

BRUTUS Ne kíméljetek. Mind azt hajtogattuk,

Hogy ifjan jól szolgálta már hazáját,

S azóta is; hogy a Marciusok

Nemes törzséből származik, ahonnan

Ancus, a Numa lányának fia,

Ki Hostilius után itt király volt;

Innen ered Publius s Quintus is,

Kik vezetéken hoztak jó vizet,

És Censorinus, kit kedvelt a nép,

S kétszer volt cenzor, innen a neve,

Úgyszintén őse volt.

SICINIUS                                 Ily származás

Mellett tettekkel is kiérdemelte,

Hogy magas polcra jusson, így ajánltuk

Figyelmetekbe; és viselkedésén

Bélyeg a múlt; ti ellenségeteknek

Ítélitek, s a gyors helybenhagyást

Visszavonjátok.

BRUTUS                       Mert soha ilyet

Nem tesztek, hogyha mi rá nem veszünk.

Csak így, s ha elég ember összegyűlt,

A Capitoliumba sebten.

POLGÁROK (többen)       Úgy lesz;

Mindenki bánja már.

A polgárok el

BRUTUS                                       Csak menjenek;

Célszerűbb most ez a megmozdulás,

Mint tétlen várni egy nagyobbra;

Ha, mint szokott, felbőszül majd ezen

A változáson, haragját javunkra

Fordítjuk.

SICINIUS                     Fel a Capitoliumba;

Jöjj, érjünk oda előbb, mint a nép,

Hadd lássék úgy: saját szándéka ez,

Melyet csak ösztönöztünk.

Mindketten el

HARMADIK FELVONÁS

1. SZÍN

Róma. Utca

Kürtök. Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, Titus Lartius, szenátorok

és patríciusok

CORIOLANUS Tullus Aufidius megint hadat gyűjt?

LARTIUS Igen, uram; ezért intéztük oly

Sietve az egyezkedést.

CORIOLANUS A volszkok hát úgy állnak, mint előbb:

Készen, hogy mihelyt kedvez az idő,

Ránk csapjanak.

COMINIUS                  Meg vannak törve, konzul;

Mi már aligha látjuk fenn lobogni

Zászlóikat.

CORIOLANUS             Láttátok Aufidiust?

LARTIUS Védelmem alá jött, s a volszkokat

Átkozta, hogy oly hitványul feladták

A várost, aztán megtért Antiumba.

CORIOLANUS Rólam beszélt?

LARTIUS                                 Beszélt, uram.

CORIOLANUS                                             De mit? Mit?

LARTIUS Hányszor küzdöttetek meg, kard a karddal;

Hogy jobban gyűlöl ezen a világon

Mindenki másnál; minden vagyona

Vesszen zálogba, csak mondhassa el, hogy

Harcban legyőzött.

CORIOLANUS Antiumban él?

LARTIUS                                 Antiumban.

CORIOLANUS Be elmennék hozzá, hogy szembenézzek

Gyűlöletével. (Lartiushoz) Ég hozott haza.

Jön Sicinius és Brutus

Nézd, itt vannak a tribunok, a népszáj

Nyelvei. Én szívből utálom őket,

Mert tüntetnek rangjukkal a nemesség

Türelme ellen.

SICINIUS                     Állj, ne menj tovább!

CORIOLANUS Hé, ezt hogy értsem?

BRUTUS                                               Veszélyes tovább

Menned.

CORIOLANUS             Honnét e változás?

MENENIUS                                                   Mi baj?

COMINIUS Nem választotta meg nép és nemesség?

BRUTUS Cominius, nem.

CORIOLANUS             Gyermekek szavaztak?

ELSŐ SZENÁTOR Tribunok, félre: a térre van útja.

BRUTUS A nép tüzet fúj ellene.

SICINIUS                                 Megállj, vagy

Dulakodás lesz.

CORIOLANUS                        Ez a nyájatok?

Szavazatuk van, hát egyszer megadják,

S rögtön megvonják. Mi a tisztetek?

Szájuk vagytok, nem bírtok fogaikkal?

Ti izgattátok őket?

MENENIUS                             Csillapodj.

CORIOLANUS Kitervelt ügy ez, összeesküvés,

Meghajlítni a nemesség nyakát;

Tűrd el, s élj azzal, ki kormányra sem jó,

S alája sem.

BRUTUS         Nem összeesküvés:

A nép zúg, mert megcsúfoltad; a múltkor,

Hogy ingyen búzát kaptak, tiltakoztál,

Ki értük szót emelt, megalkuvónak,

Nemesség ellenségének nevezted.

CORIOLANUS Erről már tudtak.

BRUTUS                                  Nem mindenki tudta.

CORIOLANUS Elmondtad hát nekik?

BRUTUS                                              Mit? Még hogy én?

CORIOLANUS Te képes vagy ilyen dologra.

BRUTUS                                              Képes

Talán; inkább, mint te a magadéra.

CORIOLANUS Mért is lennék konzul? Szolgáljak inkább

Alpári módon, mint ti, és legyek

Én is tribun.

SICINIUS                     Te sok olyat teszel,

Mitől a nép megbolydul; ha előbbre

Kívánsz pályádon jutni, kedvesebben

Kérdezd az utat, melyről elbolyongtál,

Vagy konzulnak nem vagy elég nemes,

Sem járom-társ, tribunnak.

MENENIUS                                         Csak nyugodtan!

COMINIUS A népet megtévesztitek. Nem illik

Rómához, s nem érdemli Coriolanus,

Hogy sima útját szégyennel tegyék

Göröngyössé.

CORIOLANUS            Elő a búza-üggyel!

Igen, azt mondtam, s elmondom megint...

MENENIUS Ne most, ne most.

ELSŐ SZENÁTOR                  Ne most, ily indulatban.

CORIOLANUS Most akarom. Nemes barátaim,

Bocsánatot:

Az ingatag, szennybűzös csürhe lássa,

Hogy nem hízelgek, és ismerje fel

Önmagát abban, mit elmondok újra:

Ha engedünk, pimaszság s lázadás

Konkolyát tápláljuk, melyet magunk

Szórtunk, vetettünk el, mikor bevettük

Őket a tisztes férfiak közé,

Kiknél erény- s erőben az hiányzik

Csak, mit koldusnak adtak.

MENENIUS                                         Ne tovább.

ELSŐ SZENÁTOR Ne mondj többet, könyörgök.

CORIOLANUS                                             Mit? Ne többet?

Amint a vérem ontottam hazámért.

Nem félve semmit, úgy folyjon tüdőmből

A szó, míg bírja, e fekélyek ellen,

Melyektől irtózunk, de bár ragadnak,

Fogdossuk őket.

BRUTUS                                  Úgy beszélsz a népről,

Mint büntető isten, nem éppolyan

Esendő ember.

SICINIUS                     Jó lesz ezt a népnek

Tudtára adni.

MENENIUS                  Ugyan mit? Dühét?

CORIOLANUS Dühöm?

Legyek nyugodt bár, mint éjféli álom,

A véleményem ez!

SICINIUS                                 Ily véleménynek

Mérgével rejtve kell maradnia:

Mást ne mérgezzen.

CORIOLANUS                        Kell maradnia!

Halljátok ezt a tritont, dörgedelmes

Kell-jével?

COMINIUS                  Így szokás mondani.

CORIOLANUS                                             Kell!

Ó, jó, de balga patríciusok!

Komoly, de könnyelmű szenátorok,

Azért választhatott védőt a hidra,

Hogy örökös kell-jével, mely a durva

Szörny kürtölése, kereken kimondja:

Árokba hajtja vizetek, s magának

Tartja meg a csatornát? Ha erős,

Engedjetek, ha nem, hát ébredezzék

A veszedelmes restség. Aki bölcs,

Ne bolondozzék; aki nem, kínáljon

Otthon párnát nekik. Plebejusok

Vagytok, ha ők szenátorok, s azok,

Ha voksaitok hangegyvelegének

Ízét ők adják. Ügyvédjüknek, íme,

Egy ilyent tesznek, aki póri kell-jét

Harsogja olyan testület előtt,

Milyen Hellásznak sem volt. Juppiterre,

Ez megalázó a konzulra, s fáj

Látnom: ahol két egyforma erős

Hatalom van, közéjük mily hamar

Befészkel a zavar, hogy egyiket

A másikkal lerontsa.

COMINIUS                             Most a térre!

CORIOLANUS Akárki tanácsolta is, hogy ingyen

Osszuk ki a búzát, amint szokás volt

Hellászban egykor...

MENENIUS                             Jó, ne többet erről.

CORIOLANUS Bár ott nagyobb hatalma volt a népnek –

A rendbontást táplálta, és az állam

Bomlását.

BRUTUS                       És a nép ilyenre adja

Szavazatát?

CORIOLANUS            Elmondom érveim:

Jobbak náluk. Tudják, hogy az a búza

Nem jutalomdíj: míg békén henyéltek,

Nem szolgálták meg; mikor háború volt,

És már az állam köldökéig ért,

Kaput nyitottak volna; hát ezért

Nem ingyen búza jár! A háborúban

Inkább lázongásban voltak vitézek,

Ez sem dicséri őket; örökös

Vádaskodásuk a szenátus ellen,

Csupa agyrém, nem indokolja nyájas

Adományunkat. És e sokszoros szív

Miként is fogadhatja a szenátus

Jóságát? Tettek mondják el, amit

A szó mondhatna: „Mi akartuk így:

Mi vagyunk többen, s féltükben megadták,

Amit kívántunk.” Lealázzuk így

Méltóságunkat, s félsznek véli gondunk

A söpredék; ez leveri idővel

A szenátus zárját, s jönnek a varjak,

Hogy megvágják a sasokat.

MENENIUS                                         Elég már.

BRUTUS Túlontúl is elég.

CORIOLANUS             Kapsz többet is;

Szent esküvel pecsételem meg isten

S ember előtt. E kettős uralom –

Hol egyik fél joggal lenézi párját,

S az ok nélkül döf, hol a bölcsesség csak

A közbutaság igen– és nemjével

Tehet bármit – elejti a valóban

Szükségest és a kétes semmiséget

Karolja fel; a kátyuba esett

Célt nem szolgálja semmi. Legyetek hát

Kevésbé félénkek, mint okosak;

Szeressétek az államrend alapját

Jobban, mint változásától féltek; nemes

Élet legyen drágább a hosszunál;

Veszélyes gyógyszert adjatok a testnek,

Ha másként meghal: tépjétek ki egyből

Ezt a sokágú nyelvet, hogy ne nyalja

A mézet, mely méreg neki; a csúfság

Sérti a józan észt, s az államot

Csorbítja illő nagyságában, minthogy

Nem teheti a jót, amit szeretne,

Mert gátolja a rossz.

BRUTUS                       Ez eleget szólt.

SICINIUS Mint áruló beszélt, s meglakol érte,

Mint áruló.

CORIOLANUS            Hitvány! Fúlj meg dühödben!

Minek e kopasz tribunok a népnek?

Ha rájuk hallgat, többé nem fogad szót

A felsőbbségnek; lázadás alatt,

Mikor jog helyett szükség volt a törvény,

Választották meg őket; jobb időkben

Mondjuk: maradjon jognak csak a jog,

S vessük hatalmukat a porba.

BRUTUS Nyílt árulás.

SICINIUS                     Konzulnak ezt? Soha.

BRUTUS Aedilisek, hé! El kell fogni őt.

SICINIUS Menj, hívd a népet; (Brutus el) most a nép nevében

Letartóztatlak, mint felforgatót,

A közjó ellenét, s parancsolom:

Jöjj számot adni.

CORIOLANUS                                   Félre, vén barom!

SZENÁTOROK és PATRÍCIUSOK

Megvédjük.

COMINIUS                  El a kézzel, öregúr.

CORIOLANUS El, rothadék, vagy kirázom ruhádból

A csontjaidat!

SICINIUS                     Polgárok, segítség!

Visszajön Brutus aedilisekkel és egy csapat polgárral

MENENIUS Több tiszteletet.

SICINIUS                                 Ez forgatna ki

Hatalmatokból.

BRUTUS (az aedilisekhez) Fogjátok el őt!

POLGÁROK (összevissza) Le vele! Le vele!

MÁSODIK SZENÁTOR                      Fegyvert ide!

Coriolanus köré sereglenek

Tribunok, polgártársak, nemesek! Hó!

Sicinius, Brutus, Coriolanus!

POLGÁROK Csendet, magállj, várj, csend legyen!

MENENIUS Mi lesz ebből? Kifulladtam; kitör

A zűrzavar. Tribunok, szóljatok

A néphez. Coriolanus, türelem.

Szólj, jó Sicinius.

SICINIUS                                Figyeljetek; csend!

POLGÁROK Halljuk a tribünt; csend! Beszélj, beszélj.

SICINIUS Elveszhet minden szabadságotok:

Elvenné tőletek mind Marcius,

Kit most tettetek konzullá.

MENENIUS                                         Piha!

Ez gyújtogat még, nemhogy oltogatna.

ELSŐ SZENÁTOR Hogy föld színéig rontsa le a várost.

SICINIUS Mi a város, ha nem a nép?

POLGÁROK                                        Igaz:

A nép a város.

BRUTUS Közakarat folytán lettünk a nép

Ügyvédei.

POLGÁROK                 És azok is maradtok.

MENENIUS Úgy látom én is.

CORIOLANUS így lehet a várost lerontani,

A földre dönteni a háztetőt,

Romhalmazok alá temetni mindent,

Mi lábon áll.

SICINIUS                     Ez halált érdemel.

BRUTUS Vagy megőrizzük most tekintélyünket,

Vagy elveszítjük végképpen. – Kimondjuk

A nép nevében, amelynek hatalma

Megválasztott, hogy Marcius halálra

Méltó.

SICINIUS                     Tüstént fogjátok el tehát;

A tarpeji sziklához vele, s onnan

Vessétek mélybe.

BRUTUS                                  Fel, aedilisek!

POLGÁROK Add meg magad, Marcius!

MENENIUS                                         Még csak egy szót.

Tribunok, kérlek, hadd szólhassak egy szót.

AEDILISEK Csendet! Csendet!

MENENIUS Legyetek a haza barátai,

S mérséklettel javítsatok a dolgon,

Ne erőszakkal.

BRUTUS                        A látszólagos

Okosság nem segít, mert méreg ott,

Hol ily heves a kór. Fogjátok el,

S a sziklához vele.

CORIOLANUS                        Nem, itt halok meg.

Kardot ránt

Néhányotok látott harcolni engem;

Próbáljátok ki most magatokon.

MENENIUS Le a karddal! – Hátrább, tribunusok.

BRUTUS Fogjátok el.

MENENIUS                  Segítsük Marciust!

Minden nemes segítse, ifjú, agg!

POLGÁROK Le vele! Le vele!

A dulakodásban a tribunokat, aediliseket és a népet kikergetik

MENENIUS Eredj, siess haza, menj már; különben

Mindennek vége.

MÁSODIK SZENÁTOR          Indulj.

CORIOLANUS                                    Várjatok:

Ahány ellenség, annyi a barátunk.

MENENIUS Odáig jussunk?

ELSŐ SZENÁTOR       Ne adná az ég!

Nemes barátom, kérlek, menj haza;

Az orvoslást bízd ránk.

MENENIUS                             A mi sebünk ez,

Magad nem bírsz vele. Eredj, könyörgök.

COMINIUS Jöjj, menjünk hát, uram.

CORIOLANUS Volnának barbárok (s azok, nem is

Rómaiak, bár itt jöttek világra,

A Capitolium előtt)...

MENENIUS                             Eredj;

Ne vedd nyelvedre méltó haragod:

Eljön a mi időnk is.

CORIOLANUS                        Nyílt mezőn

Negyvennel is elbánnék.

MENENIUS                                         Magam is

Vállalnék egy szép párt: a két tribunt.

COMINIUS De számítgatni most nem célszerű;

A bátorság bolondság, ha leomló

Fal alá áll. Nos, jössz–e, mielőtt

Még visszatér a csőcselék, amelynek

Dühe, akár a feltartott víz, átcsap

Megszokott terhén?

MENENIUS                             Kérlek, menj haza;

Hadd próbáljam ki elmém azokon,

Kiknek kevés jutott; foltozni jó

Bármilyen színű vászon.

COMINIUS                             Nosza, menjünk.

Coriolanus, Cominius és mások el

ELSŐ PATRÍCIUS A szerencséjét eljátszotta ez.

MENENIUS Túl nemes lélek ennek a világnak,

Nem hízelegne Zeusz mennykövéért,

S Neptun villájáért. Ajkán a szíve:

Mi keblében forr, azt kiönti nyelve,

És haragjában elfelejti, hogy

Hallotta a halál nevét.

Kintről zaj

Csetepaté van!

MÁSODIK PATRÍCIUS Bár volnának ágyban!

MENENIUS A Tiberisben! A csodába, mért is

Nem beszélt szépen?

Visszajön Brutus és Sinicius a csőcselékkel

SICINIUS                         Hol a vipera,

Ki elmarná a népet, hogy maga

Legyen mindenki?

MENENIUS                             Tisztes tribunok...

SICINIUS Le kell hajítni a tarpeji szirtről

Kemény kézzel: törvény ellen szegült,

A törvénytől hát semmi mást ne várjon,

Csupán a néphatalom szigorát,

Mit semmibe vett.

ELSŐ POLGÁR                       Meg kell tudnia:

A tribunok a nép szája, magunk

A karjai.

POLGÁROK (többen egyszerre) Úgy van, helyes.

MENENIUS                                                   Uram...

SICINIUS       Csend!

MENENIUS Ne oly dér-durral: itt nem sok sikerrel

Kereshetsz.

SICINIUS                     Hogy’, uram, te segitettél

Neki, hogy megszökjék?

MENENIUS                             Hallgassatok meg:

A konzul értékét, s hibáit is

Tudom...

SICINIUS                     Miféle konzul?

MENENIUS                                         Coriolanus.

BRUTUS Ő, konzul!

POLGÁROK                 Nem, nem, nem, nem.

MENENIUS Tribunok, és ti, jó nép, ha lehet,

Hallgassatok meg, volna pár szavam;

A vesztett időn kívül semmi kárát

Nem látjátok.

SICINIUS                     Beszélj, de röviden;

Mert eltökéltük, ezt az árulót

Kivégezzük ma; kitaszítani

Veszélyes volna, itt tartani biztos

Halál számunkra: így hát még ma este

Meghal.

MENENIUS                  Ne adják a jó istenek,

Hogy híres Rómánk, melyet Juppiter

Könyve hálásnak mond minden derék

Fiához, mint elfajzott anyaállat,

Felfalja magzatát.

SICINIUS Betegség ő, ki kell belőle vágni.

MENENIUS Ó, beteg tag csupán, melyet levágni

Halálos, ám könnyű gyógyítani.

Mit tett Rómának, mi halálra méltó?

Hogy ellenségét ölte? A hazáért

Ömlött a vére (bátran mndhatom,

Sok unciával több, mint ami van); ha

A haza ontja ki a maradékát,

Az mirajtunk, kik tesszük s elfogadjuk,

Örök bélyeg lesz.

SICINIUS                                 Üres locsogás.

BRUTUS Ferde beszéd. Míg a hazát szerette,

Az is tisztelte őt.

MENENIUS                             Hogyha a láb

Üszkös lesz, nem becsüljük már korábbi

Szolgálatát?

BRUTUS                     Nem hallgatunk tovább.

A házához most, vájjátok ki onnan;

Ragályos ez a nyavalya, ne tudjon

Tovább terjedni.

MENENIUS                             Egy szót, még csak egyet.

E tigrismancsú düh majd hebehurgya

Sietségének kárát látva, későn

Kötne sarkára ólmot. Pör legyen,

Nehogy megint pártharcok törjenek ki,

És római had fosztogassa Rómát.

BRUTUS Ha úgy is volna...

SICINIUS                     Ugyan mit fecsegtek?

Nem láttuk, mily készséges, hogy püfölte

Az aediliseket, s dacolt velük? Jöjj.

MENENIUS Gondoljátok meg: háborúk nevelték,

Mióta a kardot elbírja, szebben

Beszélni nem tanult, egymásra hányja

A lisztet s korpát. Engedelmetekkel

Elmegyek hozzá, s elviszem oda,

Hol megfelel nektek törvény szerint,

Vállalva a veszélyt.

ELSŐ SZENÁTOR                  Jó tribunok,

Az emberséges út ez, bármelyik más

Túl véres, és nem tudjuk induláskor,

Véget hogy’ ér.

SICINIUS                     Nemes Menenius,

Legyél magad hát a nép ügyvivője,

Le a fegyvert.

BRUTUS                       Ne menjetek haza.

SICINIUS Találkozunk a téren. – Oda várunk,

S ha Marciust nem hoznád, visszatérünk

Korábbi szándékunkhoz.

MENENIUS                                         Elviszem.

Gyertek velem mind. (A szenátorokhoz) – El kell jönnie,

Vagy borzasztó, mi lesz.

ELSŐ SZENÁTOR                               Menjünk tehát.

Mind el

2. SZÍN

Szoba Coriolanus házában

Jön Coriolanus patríciusokkal

CORIOLANUS Csípjék le a fülem, kerékbe törve,

Vagy vad lovak alatt pusztuljak el;

Tíz heggyel nőjjön a tarpeji szikla,

Hogy mélyebbre zuhanjak, mint a szem

Sugara érhet: mégis ugyanaz

Leszek számukra.

Jön Volumnia

ELSŐ PATRÍCIUS           Annál nemesebb vagy.

CORIOLANUS Csodálom, hogy nem pártol már anyám,

Ki csak rongyháziaknak hívta őket,

Krajcáros kufároknak, akik arra

Születtek, hogy a gyűlésben fedetlen

Fővel hallgassák, csendben ásítozva,

Mikor valaki rendemből feláll,

Hogy békéről s harcról szóljon. (Volumniához) Terólad

Beszélek: mért legyek lanyhább? Becsapjam

Önmagamat? Mondd: játsszam csak a férfit.

Aki vagyok.

VOLUMNIA                 Ó, uram, jó uram,

Bár vetted volna fel hatalmadat,

Míg el nem nyűtted.

CORIOLANUS                        Vesszen csak oda.

VOLUMNIA Lehettél volna férfi, aki vagy,

Ha nem csapsz ily nagy hűhót: kevesebb

Gáncs érte volna szándékaidat,

Ha nem mutatod, míg van erejük még,

Hogy utadat állják.

CORIOLANUS                        Kötnék fel őket!

VOLUMNIA És égetnék meg!

Jön Menenius szenátorokkal

MENENIUS Túl nyers voltál, kissé túl nyers, bizony;

Jöjj, tedd jóvá.

ELSŐ SZENÁTOR       Más orvossága nincs:

Ha nem teszed most tüstént, városunk

Kettéhasad s elvész.

VOLUMNIA                            Hallgass reájuk;

Szívem éppúgy hajlik rá, mint tiéd,

De lásd, agyam jobb végre vezeti

Haragomat.

MENENIUS                  Bölcsen beszélsz, nemes hölgy!

Mielőtt e csordának meghajolna,

Ha nem e görcsbe rándult kor kivánná

A haza gyógyszeréül, magam is

Fegyverre kapnék, bár alig birom.

CORIOLANUS Mit tegyek?

MENENIUS                  Menj a tribunokhoz.

CORIOLANUS                                             És

Aztán? És aztán?

MENENIUS                             Bánd meg, amit mondtál.

CORIOLANUS Nekik? Nem tenném meg az isteneknek,

S nekik tegyem meg?

VOLUMNIA                            Keményfejű vagy;

Nem lehetsz ebben eléggé nemes,

Ha végszükség sürget. Tőled tudom:

Becsület s ész a háborúban együtt

Nő hű barátként; békében melyik

Hagyja el, mondd, a másikat, hogy ott

Nincsenek együtt?

CORIOLANUS                        Eh!

MENENIUS                                         Okosan kérdez.

VOLUMNIA Ha becsület annak látszani harcban,

Mi nem vagy, amint célod érdekében

Eszed diktálja, mért rosszabb, ha éppúgy

Társul békében is a becsülettel,

Mint háborúban, mivel mind a kettő

Szükségét látja?

CORIOLANUS             Mért erőlteted?

VOLUMNIA Mivel a néppel kell most szólanod;

Csakhogy nem a magad feje szerint,

Nem is szíved sugallatára: oly

Szavakkal, melyek nyelveden születnek,

Mint fattyú, egy tagjuk sem hangzik egybe

Azzal, mi kebledben valóban él.

Nos, ez sem válik jobban szégyenedre,

Mint hogyha szép szóval veszel be várost,

Mely szerencséd tenné próbára másként,

És tenger vér volna az ára.

Én színlelnék, ha máglyán kellene

Látnom szerencsém és barátaim,

S tenném ezt becsülettel; így vagyok most,

Én, s nőd, fiad, szenátorok, nemesség,

S te inkább homlokráncaid mutatnád

A köznépnek, mintsem törleszkedéssel

Megnyerd szeretetét, és óvd meg azt,

Mi különben rossz végre jut.

MENENIUS                                         Nemes hölgy! –

Jöjj, szólj velük szépen: megmentheted

Nemcsak a most veszendőt, ámde azt is,

Ami már elveszett.

VOLUMNIA                            Kérlek, fiam,

Menj el hozzájuk sapkáddal kezedben,

Nyújtsd azt feléjük (így ni, ennyire),

Csókolja térded a követ (ilyenkor

Felér egy szónoklattal: a tudatlan

Szeme tudósabb fülénél), fejed

Hajlása igazítsa helyre szíved,

Mely lágy most, mint a túlérett eper:

Majd szétfolyik a kézben; mondd nekik,

A katonájuk vagy, s mert háborúkban

Nőttél fel, nincsen kellő modorod,

Hogy úgy törekedhess szeretetükre,

Amint elvárják tőled; ám igyekszel

Fékezni magad ezentúl, s övék vagy

Erőd fogytáig.

MENENIUS                  Hogyha megteszed,

Úgy, ahogy mondja, minden szív tiéd,

Mert éppoly készek megbocsátani,

Mint szamárságokat locsogni.

VOLUMNIA Menj,

S légy bölcs; bár inkább űznéd ellened

Tüzes katlanban, mintsem hogy lugasban

Hízelegj néki. Jön Cominius.

Jön Cominius

COMINIUS A téren jártam: csak erős csapattal

Mehetsz oda; másként a népharagtól

Higgadtság vagy szökés véd meg csupán.

MENENIUS Csak a szép szó.

COMINIUS                              Az használ, gondolom,

Ha ráveszi magát.

VOLUMNIA                            Kell és akarja.

Kérlek, mondj rá igent, s indulj dologra.

CORIOLANUS Mutassam nekik nyíratlan fejem?

Hitvány nyelvem hazugsággal tetézze

Nemes szívem? Jó, megteszem; ha itt

Nincs más veszendő, csak a Marcius

Porhüvelye, meg is őrölhetik,

Hogy a szelekbe szórják. – Ki a térre:

Olyan szerepre szántok, melyben én

Nem leszek jó soha.

COMINIUS                             Jöjj, majd mi súgunk.

VOLUMNIA Kérlek, kedves fiam; dicséretem

Tett katonává, mondtad; most, hogy újfent

Elnyerd, vállald e szerepet, melyet

Még nem játszottál.

CORIOLANUS                        El kell játszanom:

Félre a kedvvel most, egy szajha lelke

Szálljon meg! Harci torkom, mely dobommal

Együtt dübörgött, gyönge síp legyen,

Akár az eunuch vagy csecsemőt

Altatgató pesztonka hangja! Kópé-

Mosolyt képemre, és kisfiú-könnyek

Fátyolozzák a szemem! Ajkaim közt

Egy koldus nyelve forogjon; a térdem,

Mit kengyel hajlított csak, úgy hajoljon,

Mint kéregé tőé! Nem játszom el;

Vagy fel kell adnom igazságomat,

És olyat tennem, mi lelkembe vési

Az aljasságot.

VOLUMNIA                 Nos, amint kivánod;

Nagyobb szégyen nekem koldulni tőled,

Mint neked tőlük. Dőljön romba minden;

Inkább érezzem gőgöd, mintsem féljem

Veszélyét. Éppoly nagy szívvel vetem meg

A halált, mint te. Tégy kedved szerint.

Bátorságod tőlem szívtad, enyém az,

A gőg sajátod.

CORIOLANUS             Légy nyugodt, anyám:

Elmegyek most a térre, csak ne korholj.

Kimesterkedem szeretetüket,

Kicsalom szívüket, és Róma minden

Céhe szeretni fog. Máris megyek;

Üdvözlöm nőmet. Konzulként jövök meg,

Vagy ne bízz abban, hogy rááll a nyelvem

A hízelgésre.

VOLUMNIA                Tégy, amit akarsz. El

COMINIUS Gyerünk, a tribunok várnak; szelíden

Felelgess, mert úgy hallom, súlyosabb

Vádakkal illetnek majd, mint amelyek

Terhelnek máris.

CORIOLANUS A jelszó ez: szelíden. Mehetünk;

Vádoljanak koholt dolgokkal, én

Megállom becsülettel.

MENENIUS                             Csak szelíden.

CORIOLANUS Szelíden, úgy lesz, csak szelíden.

Mind el

3. SZÍN

Ugyanott. A Fórum

Jön Sicinius és Brutus

BRUTUS Azzal vádold, hogy zsarnokhatalomra

Tör, és ha ezt kivédené, szorítsd

Sarokba ismert népgyűlöletével,

Meg azzal, hogy az antiumi zsákmányt

Nem osztották szét.

Jön egy aedilis

Eljön?

AEDILIS                Jön is már.

BRUTUS                                  Kik vannak vele?

AEDILIS A vén Menenius, s szenátorok,

Kik mindig pártfogolták őt.

SICINIUS                                             Tenálad

Vannak a voksok, melyeket szereztünk.

Leírtad mindet?

AEDILIS                       Itt van az egész.

SICINIUS Elrendezted tribusonként?

AEDILIS                                               Igen.

SICINIUS Gyűjtsd ide most a népet, és mikor

Azt mondom majd: „Így rendeli a nép

Joga s hatalma”, legyen az halál,

Bírság, száműzetés, ők is kiáltsák

Utánam a „bírság”-ot vagy „halál”-t,

Az ősi jog s az ügy természete

Szerint.

AEDILIS                       Elmagyarázom majd nekik.

BRUTUS S ha egyszer elkezdték a kiabálást,

Abba ne hagyják, míg a szörnyű lárma

Ki nem csikarja, hogy ítéletünket

Azonnal végre is hajtsák.

AEDILIS                                               Helyes.

SICINIUS Mondd, legyenek erősek, s álljanak

Készen, mikor majd intünk.

BRUTUS                                              Menj, siess

Az aedilis el

Jól ingereld fel; mindig győzelemhez

Szokott, és ahhoz, hogy ellenkezéssel

Tűnjék ki; ha fel van bőszülve, többé

Nem tudja magát tartóztatni, mindent

Kimond, mi a szívén van, s ami ott van,

Azzal nyakát törhetjük.

Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, szenátorok és patríciusok

SICINIUS No, éppen itt jön.

MENENIUS                  Nyugodtan, könyörgök.

CORIOLANUS Mint lovász, ki egy garasért nyögi

Egy himpellér súlyát. – Az istenek

Óvják meg Rómát, adjanak derék

Bírákat, jó szeretetet közöttünk,

A béke jeleit templomainkban,

Nem háborút az utcán.

ELSŐ SZENÁTOR                  Ámen, ámen.

MENENIUS Nemes kívánság.

Az aedilis visszajön polgárokkal

SICINIUS                         Emberek, ide.

AEDILIS Figyeljetek a tribunokra. Csendet!

CORIOLANUS Előbb hadd szóljak.

TRIBUNOK                             Jó, beszélj. Hé, csendet!

CORIOLANUS Újabb vádak nem lesznek ezután?

Itt véget ér most minden?

SICINIUS                                             Kérdezem:

Aláveted magad a nép szavának,

Elismered tisztviselőit, és

Elviseled a jogos büntetést

A rádbizonyult vétkekért?

CORIOLANUS                                    Igen.

MEMENIUS Polgárok, lám, azt mondja, hogy igen.

Tekintsétek, mit tett a háborúban,

Nézzétek sebeit: megannyi sír

CORIOLANUS            Kis tűkarcolások,

Merő nevetség.

MENENIUS                  Tekintsétek azt is,

Ha nem beszél polgár módjára, hogy

Katonaember ő: ha nyers a hangja,

Ne higgyétek, hogy ez rosszindulat,

Mint mondtam, csak afféle katonásság,

Nincs benne gyűlölet.

COMINIUS                             Jó, jó, elég.

CORIOLANUS Mért van, hogy miután

Egyhangúlag megválasztottatok,

Megszégyenítő módon vissza is

Vonjátok nyomban?

SICINIUS                                 Felelj meg nekünk.

CORIOLANUS Mondd hát: igaz, ez így helyes.

SICINIUS Vádolunk, hogy Rómában meg akartál

Szüntetni minden tisztes hivatalt,

Hogy zsarnokhatalmat szerezz magadnak,

És így a népnek árulója vagy.

CORIOLANUS Hogy? Áruló?

MENENIUS                             Nyugodtan; megigérted.

CORIOLANUS Pokol tüze égesse meg a népet!

Áruló, én! Rágalmazó tribun!

Legyen szemedben húszezer halál,

Markodban néhány millió, s hazug

Nyelveden még kétannyi, akkor is:

Hazudsz! Úgy mondom ezt, ahogy imámat

Az istenekhez.

SICINIUS                                 Hallod ezt, te nép?

POLGÁROK A sziklához! A sziklához vele!

SICINIUS Csendet!

A vádakhoz már hozzátenni nem kell:

Láttátok őt, és hallottátok is,

Tisztjeitek megverte, átkozott,

Dacolt a törvénnyel, bíráinak

Hatalmát lefitymálta; már ez is

Főbenjáró bűn, mely gyalázatos

Halált érdemel.

BRUTUS                                   Ám előbb hazáját

Szolgálta...

CORIOLANUS            Mily szolgálatról fecsegsz?

BRUTUS Tudom, hát mondom is.

CORIOLANUS                        Te?

MENENIUS                                         Ezt igérted

Anyádnak otthon?

COMINIUS                             Tudod jól,

Könyörgök...

CORIOLANUS            Én már semmit sem tudok;

Mondják ki csak a tarpeji halált,

Száműzetést, megnyúzást, tömlöcöt

Egy szem búzán tengődve: én egyetlen

Jó szón sem venném meg kegyelmüket;

Azért, amit adhatnak, én ugyan

Egy jónapottal sem buzgólkodom.

SICINIUS                                                      Mert

(Ő már ilyen) irigykedett a népre,

És módot keresett, hogy azt kitúrja

Hatalmából; most is ütlegelésre

Vetemedett, ha nem is a magas

Törvény színe előtt, de azok ellen,

Akik szolgálják: most a nép nevében,

S mert tribunokként hatalmunkban áll,

Száműzzük őt a városból e perctől,

Azzal a meghagyással, hogy ha Róma

Kapuján még belépne, lehajítjuk

A tarpeji szikláról; így legyen,

A nép nevében.

POLGÁROK                            Igen, így legyen,

Így legyen, el vele, száműzzük őt,

Így legyen.

COMINIUS Egy szóra, emberek, barátaim...

SICINIUS Elítéltük, nincs több szó.

COMINIUS                                          Hadd beszéljek:

Konzul voltam, és ellenségeinktől

Sok jelet hordok Rómáért. Hazám

Javát gyöngédebb, mélyebb tisztelettel

Szeretem, mint tulajdon életem,

Hitvesemet és méhének gyümölcsét,

Ágyékom kincsét; csak azt mondhatom

Nektek...

SICINIUS                     Tudjuk, hová húzol: no mit?

BRUTUS Nincs már mit mondanod, száműztük őt

Mint ellenségét népnek és hazának;

Így legyen.

POLGÁROK                 Így lesz, így lesz, így legyen.

CORIOLANUS Mocskos nyelvek, kiknek lehelletét

Rühellem, mint a láp bűzét, s kegyét

Annyira tartom, mint a temetetlen

Hullát, mely rontja levegőmet! Én

Száműzlek: kétségek közt éljetek,

Szívetek minden kis nesztől remegjen!

Bólongó sisakforgójával ejtsen

Pánikba ellenség! Védőtöket

Legyen hatalmatok száműzni, mígnem

A butaság (mely vaksi, míg nem érez)

Olyannyira nem óv már (hisz' tulajdon

Ellenségetek), hogy silány rabokként

Ad egy nemzet kezére, mely egyetlen

Kardcsapás nélkül hódít meg! Utálva

Miattatok a várost, elmegyek:

Nagy a világ.

Coriolanus, Cominius, Menenius, szenátorok és patríciusok el

AEDILIS Elment már népünk ellensége, elment!

POLGÁROK Száműztük ellenségünket! Hahó!

SICINIUS Ki a kapukhoz, kísérjétek őt,

Oly megvetéssel, ahogy ő kisért;

Bosszantsátok, mert megérdemli. Minket

Őrség kövessen át a városon.

POLGÁROK Gyerünk, menjünk a kapukhoz, gyerünk!

Nemes tribunjainkat óvja ég!

Mind el

NEGYEDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Róma. A városkapu előtt

Jön Coriolanus, Volumnia, Virgilia, Menenius, Cominius és néhány ifjú patrícius

CORIOLANUS Hagyjuk a könnyeket: csak röviden;

Kitúr a sokfejű dúvad. Anyám,

Hová lett bátorságod? Balszerencse

Lelkünk próbája, szoktad mondani;

Kis bajt a kisebb ember is kibír,

Csöndes víz színén nagyszerűen úszkál

Minden hajó; sebeinkkel szelídnek

Maradni, mikor sújt a sors: ehhez kell

Ügyesség; elláttál sok oly tanáccsal,

Mely győzhetetlenné teszi a szívet,

Ha befogadja.

VIRGILIA                     Ó, egek! Egek!

CORIOLANUS Ne, kérlek, asszony...

VOLUMNIA Dögvész pusztítsa Róma céheit, Forduljanak fel mind!

CORIOLANUS                        Ugyan! Szeretni

Fognak, mihelyt nem vagyok itt. Anyám,

Olyan légy, mint mikor még így beszéltél:

Ha Hercules hitvese vagy, helyette

Hat munkát elvégeztél volna, hogy

Kíméld verejtékét. – Cominius, ne

Búsulj. Ég áldjon, hitvesem, anyám:

Lesz jobban is. Vén, hű Menenius,

Könnyed sósabb, mint ifjabb emberé,

S méreg szemednek. Láttalak, vezérem,

Zordnak, láttál sok mindent, mi a szívet

Megkeményíti; mondd e nőknek, éppoly

Bolondság sírni elkerülhetetlen

Csapáson, mint nevetni. Jó anyám,

Merészségem volt mindig vigaszod;

Hidd el (magam megyek bár, mint magányos

Sárkány, mocsári rém, kit rettegéssel

Említnek inkább, mint látnak), fiad

Vagy túllép az embersorson, vagy álnok

Fortély hálózta be.

VOLUMNIA                            Kedves fiam,

Hová mégy? Vidd a jó Cominiust is

Egy darabon; határozott irányban

Haladj, ne tedd ki magad az utadban

Adódó véletlennek.

CORIOLANUS                        Ó, egek!

COMINIUS Egy hónapig kísérlek, s megbeszéljük,

Hol állapodsz meg, hogy hallhass felőlünk,

S mi is felőled; így, ha módja lesz majd.

Hogy visszahívjunk, nem kell a világot

Felforgatnunk egyetlen emberért,

S elvesztni a kegyelmet, mely kihűl,

Ha távol a jelöltje.

CORIOLANUS                       Áldjon ég;

Téged sok év nyom, és a háborúkkal

Túl jóllaktál, semhogy bolyongni indulj

Azzal, ki még ép: csak a kapuig.

Jöjj, édes hitvesem, drága anyám,

Nemes barátaim: majd intsetek

Búcsút és mosolyogjatok. Gyerünk.

Amíg a földön járok, hallotok

Felőlem még, de mindig csak olyant,

Mint azelőtt.

MENENIUS                  Méltó ez arra, hogy

Bármely fül hallja. No, ne sírjatok.

Ha hét évet lerázhatnék e vén

Karokról s lábakról, az istenekre,

Veled tartanék én is.

CORIOLANUS                        Add kezed;

Megyek.

Mind el

2. SZÍN

Ugyanott. Utca a kapu közelében

Jön Sicinius, Brutus és egy aedilis

SICINIUS Küldd haza őket: elment, s vége ezzel.

Mocorog a nemesség, látni, hogy

Pártjára állt.

BRUTUS                                 Hatalmunk megmutattuk,

Legyünk szerényebbek most már utána,

Mint dolgunk közben.

SICINIUS                               Küldd őket haza:

Mondd, ellenségünk elment, s visszanyerték

Régi erejüket.

BRUTUS                                 Küldd haza őket.

Az aedilis el

Jön Volumnia, Virgilia és Menenius

Itt jön az anyja.

SICINIUS                                           Kerüljük ki.

Mért?

SICINIUS Azt mondják, hogy bolond.

BRUTUS                                              Már észrevett;

Menj csak egyenesen.

VOLUMNIA Jó, hogy talállak; minden nyavalyával

Fizessen meg az ég!

MENENIUS                             Csitt, csöndesebben.

VOLUMNIA Hallanál, hogyha bírnék könnyeimmel. –

De te csak hallasz mégis. – (Brutushoz) Menni készülsz?

VIRGILIA (Siciniushoz) Maradj te is; bár férjemnek lehetne

Ezt mondanom.

SICINIUS                     Hát férfi kell neked?

VOLUMNIA Tán szégyen ez? Nézzétek e bolondot.

Nem férfi volt apám? S te, rókalelkű,

Száműzted azt, aki több kardcsapást

Ejtett Rómáért, mint te szót?

SICINIUS                                             Nagy ég!

VOLUMNIA Ó, többet, mint te bölcs szót életedben,

S Róma javáért. Megmondom... de menj...

Nem, maradj csak... Bár volna a fiam

Arábiában, kardjával kezében,

S előtte a tefélék.

SICINIUS                                Akkor?

VIRGILIA                                             Akkor?

Végetek van.

VOLUMNIA                 Fattyaknak és a többi.

Jó férfiú, Rómáért hány sebet hord!

MENENIUS Maradj már csöndben.

SICINIUS Bár maradt volna mindig a hazának

Az, ami volt, ne oldta volna ki

A csomót, mit kötött.

BRUTUS                                  Ha úgy lehetne!

VOLUMNIA Igen? Ti bujtogattátok a csürhét,

Macskák, kik csak úgy értitek becsét,

Mint én az égnek titkait, miket

A földdel nem közöl.

BRUTUS                                  Kérlek, gyerünk.

VOLUMNIA Úgy, urak, kérlek, menjetek, derék

Munkát végeztetek. Egy szót előbb:

Amennyivel a Capitolium

Nagyobb a legapróbb háznál, fiam

(E hölgynek férje), kit száműztetek,

Mindnyájatoknál annyival nagyobb.

BRUTUS Jó, jó, megyünk.

SICINIUS                               Egy eszelős szidalmát

Mért is hallgassuk?

VOLUMNIA                                       Imáim kisérnek.

Bár váltanák az istenek valóra

Tribunok el

Átkaimat! Ha csak naponta egyszer

Összeakadnék ezekkel, levetném

A súlyt szívemről.

MENENIUS                             Te jól odamondtál,

Van is okod rá. Velem vacsoráztok?

VOLUMNIA Harag az étkem, magamat eszem,

Csak éhen halni lehet rajta. – Jöjj,

Hagyd ezt a bágyadt nyafogást, siránkozz

Haraggal, mint én, Juno-módra. Jöjj hát.

MENENIUS Piha! Piha!

Mind el

3. SZÍN

Országút Antium és Róma között

Jön egy római és egy volszk egymással szemben

RÓMAI Jól ismerlek, uram, ismersz te is: azt hiszem, Adrián a neved.

VOLSZK Úgy van, uram: de őszintén szólva, elfelejtettelek.

RÓMAI Római vagyok, de akárcsak te, ellenük dolgozom; most már ismersz?

VOLSZK Nicanor? Nem.

RÓMAI De bizony ő, uram.

VOLSZK Nagyobb szakállad volt, mikor utoljára láttalak; de nyelved emlékezetembe idézi arcodat. Mi újság Rómában? Megbízásom van a volszk államtól, hogy ott megkeresselek; megtakarítottál nekem egynapi utat.

RÓMAI Különös lázadás volt Rómában: a nép a szenátorok, patríciusok és nemesek ellen.

VOLSZK Volt! Hát már vége? A mi államunk nem így véli; nagy háborús előkészületeket tesz, és reméli, hogy a meghasonlás zűrzavarában csaphat le rájuk.

RÓMAI A nagy láng lelohad, de egy csekélység is felszíthatja újra, mert a nemesek annyira szívükre vették az érdemes Coriolanus száműzetését, hogy készek minden hatalmat elvenni a néptől, és egyszer s mindenkorra megfosztani a tribunjaitól. Izzik a parázs, mondhatom, s kevés híján megérett a helyzet a heves kitörésre.

VOLSZK Coriolanust száműzték?

RÓMAI Száműzték, uram.

VOLSZK Szívesen látnak ezzel a hírrel, Nicanor.

RÓMAI Az idő most nekik kedvez. Azt mondják, a legjobb alkalom egy férjes asszony elcsábítására az, mikor összezördül a férjével. A nemes Tullus Aufidius jeleskedhet ebben a háborúban, mert nagy ellenfelének, Coriolanusnak nincs most keletje a hazájában.

VOLSZK Nincs más választása. Nagy szerencsém, hogy veled így összetalálkoztam: ezzel vége a dolgomnak, és szívesen hazakísérlek.

RÓMAI Vacsoraidőig sok furcsaságot mesélek még neked Rómáról, amelyek ellenségeinek javát szolgálják. Hadseregetek készen áll, mondod?

VOLSZK Pompás sereg; a centuriók az állományukkal jó szálláson, zsoldban vannak már, és riasztásra egy óra alatt talpon vannak.

RÓMAI Örömmel hallom, hogy készen állnak, és azt hiszem, én vagyok az, aki elindítja őket. Szívből köszöntelek hát, uram, örvendek a társaságodnak.

VOLSZK Részemről a szerencse, uram; nekem van inkább okom örvendeni a tiédnek.

RÓMAI Jól van, menjünk együtt.

Mindketten el

4. SZÍN

Antium. Aufidius háza előtt

Jön Coriolanus egyszerű öltözetben, eltakart arccal és beburkolózva

CORIOLANUS Jó város ez az Antium. Miattam

Van annyi özvegyed; e büszke házak

Sok örökösét láttam én csatában

Nyögni s elesni; ne ismerjenek rám:

Nők nyársakkal s fiúk kövekkel ölnek

Jön egy polgár

Meg póri harcban. – Óvjon ég, uram.

POLGÁR Téged is.

CORIOLANUS             Mondd meg, kérlek, hol lakik

Nagy Aufidius; itt van Antiumban?

POLGÁR Itthon van, és ma éjjel a nemesség

Lakomázik házában.

CORIOLANUS                        Melyik az?

POLGÁR Ez itt, előtted.

CORIOLANUS             Köszönöm, uram.

A polgár el

Furcsán forogsz, világ! Esküdt barátok,

Kik egy szívet viselnek két kebelben,

Idejük, ágyuk, dolguk, ételük

Közös mind, s elválaszthatatlanok,

Akár az ikrek, holmi semmiség

Folytán egyszerre vad gyűlölködésbe

Esnek, amíg ádáz ellenfelek,

Kik alvás helyett terveket faragnak

Egymás ellen, kis véletlen miatt,

Mely egy tojást sem ér, már jó barátok,

És összeadják sarjaikat. Én is,

Lám, gyűlölöm szülőföldem, s e várost

Szeretem most. Bemegyek: ha megöl,

Igazságot tesz; hogyha elfogad,

Szolgálom majd hazáját. El

5. SZÍN

Ugyanott. Terem Aufidius házában

Zene kintről. Jön egy szolga

ELSŐ SZOLGA Bort, bort, bort! De micsoda kiszolgálás ez! Azt hiszem, elaludtak a legényeink. El

Újabb szolga jön

MÁSODIK SZOLGA Hol van Cotus? A gazda hívja. Cotus! El

Jön Coriolanus

CORIOLANUS Tetszetős ház, és jószagú az étel;

De külsőm nem vendégre vall.

Visszajön az első szolga

ELSŐ SZOLGA Mit akarsz, barátom? Honnan pottyansz ide? Itt nincs hely számodra; kérlek, eredj innét.

CORIOLANUS Mint Coriolanus nem is érdemeltem Jobb elbánást.

Visszajön a második szolga

MÁSODIK SZOLGA Honnan kerülsz ide, uram? Nincs szeme a kapusnak, hogy ilyen alakokat beenged? Kérlek, menj el.

CORIOLANUS El innen!

MÁSODIK SZOLGA El innen? Te menj el innen.

CORIOLANUS Kezdesz terhemre lenni.

MÁSODIK SZOLGA Hősködsz? No, mindjárt beszélek én veled.

Jön egy harmadik szolga. Az első eléje megy

HARMADIK SZOLGA Miféle fickó ez?

ELSŐ SZOLGA Fura alak, még nem volt dolgom ilyennel: nem tudom kitenni a házból; kérlek, hívd ide az urat.

HARMADIK SZOLGA Mi dolgod itt, jóember? Kérlek, hagyd el a házat.

CORIOLANUS Hadd álljak; kár nem éri tűzhelyed.

HARMADIK SZOLGA Mi vagy?

CORIOLANUS Nemesember.

HARMADIK SZOLGA Annak ugyan fenemód szegény.

CORIOLANUS Az már igaz.

HARMADIK SZOLGA Kérlek, szegény nemesember, álldogálj valahol másutt, itt nincs számodra hely; no, tágíts innen, indulj.

CORIOLANUS Eredj dolgodra, menj, S hízz hideg maradékon.

Ellöki

HARMADIK SZOLGA Mi az, nem akarsz? Kérlek, mondd meg az úrnak, milyen fura vendége van.

MÁSODIK SZOLGA Megyek. El

HARMADIK SZOLGA Hol laksz?

CORIOLANUS A menny boltja alatt.

HARMADIK SZOLGA A menny boltja alatt?

CORIOLANUS Ott.

HARMADIK SZOLGA Hol van az?

CORIOLANUS A kányák és varjak városában.

HARMADIK SZOLGA A kányák és varjak városában? Micsoda szamár ez! Szóval jómadarakkal laksz?

CORIOLANUS Nem, az uraddal semmi dolgom.

HARMADIK SZOLGA Hohó, uracskám! Te kikezdesz az én urammal?

CORIOLANUS Még mindig tisztességesebb dolog, mint ha az úrnőddel kezdenék ki!

Csak jár a szád; menj, szeleteld a húst! Kiveri

Jön Aufidius és a második szolga

AUFIDIUS Hol az a fickó?

MÁSODIK SZOLGA Itt van, uram; kivertem volna, mint a kutyát, már csak az urak miatt is odabent.

AUFIDIUS Honnan jössz? Mit kívánsz? Mi a neved?

Mért nem beszélsz? Hogy hívnak?

CORIOLANUS (kiburkolózik)                Ha nem ismersz

Reám még most sem, Tullus, s bárha látsz.

Nem jössz rá, ki vagyok, úgy kénytelen

Leszek megmondani.

AUFIDIUS                               Mi a neved?

A szolgák hátrahúzódnak

CORIOLANUS A volszk füleknek csúnya ez a név,

S nyers a tiednek.

AUFIDIUS                               Mondd, mi a neved?

Külsőd zord és arcod parancsoló;

Kötélzeted tépett, mégis nemes

Hajónak látszol; mondd, mi a neved;

CORIOLANUS Vond össze hát szemöldököd... nem ismersz?

AUFIDIUS Nem ismerlek. A neved?

CORIOLANUS A nevem Caius Marcius, ki főként

Neked, de minden volszknak annyi bajt

És kárt okoztam, amint Coriolanus

Nevem mutatja; sok hadviselés,

Életveszély és hálátlan hazámért

Hullott vércsepp jutalma semmi több.

Csupán e név: jó emlékeztető

A gyűlöletre és neheztelésre,

Mit érezned kell; e nevem maradt csak:

A nép gonosz irigykedése, melynek

Utat nyitott az elpártolt nemesség

Hitványsága, felfalta mind a többit,

És szolgavoksokkal kiebrudalt

Rómából. E nyomorúság hozott

Tűzhelyedhez; nem a remény, ne hidd,

Hogy életem megmenthetem: ha félnék

A haláltól, a világon leginkább

Téged kerülnélek; hogy bosszút álljak

Azokon, kik száműztek, csak azért

Vagyok itt. Hogyha harag fűti szíved,

Hogy bosszút végy minden sérelmedért,

És véget vess az ország szégyenére

Kódorgó csonkaságnak, úgy azon légy,

Hogy balsorsom szolgálja célodat,

Használd ki bosszúállásom saját

Javadra, mert az alvilág hevével

Akarok megférgesedett hazám

Ellen harcolni. De ha nem mered,

S fáradt vagy ahhoz, hogy próbára tedd

Szerencséd, úgy már én is túl törődött

Vagyok, hogy tovább éljek, és neked

S indulatodnak engedem a torkom;

Ha el nem vágod, bizony nagy bolond vagy,

Hisz’ gyűlöletem üldözött örökké,

Sok vért csapoltam hazád kebeléből,

És szégyenedre élek csak, ha nem

Szolgállak.

AUFIDIUS                    Ó, Marcius, Marcius!

Minden szavaddal a régi irigység

Egy gyökerét téped ki. Hogyha Juppiter

Szólna felhőkből, s mondaná, hogy „úgy van”,

Neki sem hinnék jobban, mint neked,

Nemes Marcius. Hadd fonjam körül

E testet, melyen durva gerelyem

Már százszor összetört, szálló szilánkkal

Rémítve meg a holdat! Átfogom most

Kardom üllőjét, és szereteteddel

Küzdök meg olyan tűzzel s nemesen,

Amint becsvágyam versengett előbb

Vitézségeddel. Szerettem a lányt,

Kit nőül vettem, férfi nem sóhajtott

Így nő után; ám téged látva itt,

Nemes hős, jobban viháncol a szívem,

Mint amikor új asszonyom először

Átlépte küszöböm. Tudd meg, te Mars,

Seregünk talpon, s én készültem újra,

Hogy levágjam karodról pajzsodat,

Vagy karom adjam érte. Jó tucatszor

Vertél le, és azóta éjjelente

A kettőnk párharcáról álmodom;

Földön feküdtünk álmomban, megoldott

Sisakkal, az egymás torkát szorítva,

S félholtan ébredtem. Hős Marcius,

Ha más sem volna, csak hogy Róma téged

Száműzött, akkor is már hadba hívnánk

Mindenkit tíztől negyvenig, hogy a

Hálátlan Róma beleit dühödt

Folyamként öntse el a háború.

Jöjj, fogd kézen jó szenátorainkat,

Kik épp itt vannak elbúcsúzni tőlem

Mert földjeitek ellen készülődtem,

Bár nem Rómára.

CORIOLANUS                        Áldott istenek!

AUFIDIUS Ezért, nagy jó uram, ha te szeretnéd

Intézni bosszúdat, tisztem felét

Vedd most magadra, s mint aki leginkább

Kiismerted hazádnak erejét

És gyöngéit, szabd meg a magad útját:

Bekopogtatsz-e Róma kapuján,

Hogy rájuk ijessz a dúlás előtt.

De jöjj, ajánljalak be ott, ahol

Vágyaid jóváhagyják. Ég hozott!

Nagyobb barátom vagy, mint ellenségem

Voltál, s ez nagy szó. Kezed. Ég hozott!

Coriolanus és Aufidius el

ELSŐ SZOLGA (előrejön) Fura változás ez!

MÁSODIK SZOLGA A kezemre mondom, el akartam húzni a nótáját egy fütykössel; az eszem mégis azt súgta, hogy a ruhája hamis képet ad róla.

ELSŐ SZOLGA Micsoda karja van! Két újjal úgy megperdített, mint a csigát.

MÁSODIK SZOLGA Láttam én a képéről, hogy nem akárki: olyan képe van, uram, hogy azt hiszem... nem is tudom elmondani.

ELSŐ SZOLGA Az ám, olyan, mintha... Kössenek föl, ha nem gondoltam mindjárt, hogy nagyobb valaki ez, mint gondoltam volna.

MÁSODIK SZOLGA Biz’isten így voltam vele én is: ez a legnagyszerűbb ember a világon.

ELSŐ SZOLGA Meglehet; de nála különb katonát tudsz te is egyet.

MÁSODIK SZOLGA Kit? Gazdánkat?

ELSŐ SZOLGA Nincs mit beszélni erről.

MÁSODIK SZOLGA Hat ilyet kitesz.

ELSŐ SZOLGA No, nem éppen, de különb katonának tartom nála.

MÁSODIK SZOLGA Szavamra, látod, nem is tudom elmondani, hogy’ mondjam: a vezérünk nagyon ért a város védelméhez.

ELSŐ SZOLGA Biza, és a rohamozáshoz is.

Visszajön a harmadik szolga

HARMADIK SZOLGA Hé, szolgák, újságot mondhatok nektek; újságot, semmirekellők.

ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Mit? Mit? Mit? Mondd már.

HARMADIK SZOLGA Nem lennék római szenátor semmi pénzért, már inkább elítélt rab.

ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Miért? Miért?

HARMADIK SZOLGA Itt van, aki a vezérünket el szokta lazsnakolni: Caius Marcius.

ELSŐ SZOLGA Mért mondod, hogy ellazsnakolja a vezérünket?

HARMADIK SZOLGA Nem mondom, hogy ellazsnakolja a vezérünket, de mindig felért vele.

MÁSODIK SZOLGA Ugyan már, cimborák és barátok vagyunk: mindig elbírt vele; tőle magától hallottam.

ELSŐ SZOLGA Elbírt vele, ez az igazság; Coriolinál laposra verte, mint a flekként.

MÁSODIK SZOLGA És ha olyan kannibál fajta, meg is süthette és megehette volna.

ELSŐ SZOLGA Mondd a többi újságot is.

HARMADIK SZOLGA Úgy totojgatják odabent, mintha Mars fia és örököse volna, az asztalfőre ültették, egyetlen szenátor sem kérdez tőle semmit másként, csak úgy, hogy hajandonfővel áll eléje, a vezérünk valósággal asszonyszemélyt csinál belőle, úgy fogdossa a kezét, mint valami szentséget, és fennakadt szemmel szól hozzá. De a legnagyobb újság az, hogy a vezérünk ketté van vágva, és már csak a fele annak, ami tegnap volt; fele a másiké, az egész asztal kérésére és engedelmével. Elmegy, mondja, és megcibálja Róma kapuőrének a fülét; mindent lekaszabol maga előtt, letarolja az útját.

MÁSODIK SZOLGA És éppúgy képes rá, mint bárki emberfia, akire csak gondolhatok.

HARMADIK SZOLGA Képes? Meg is teszi, mert látod, uram, annyi a barátja, mint az ellensége; ezek a barátok, uram (így áll a dolog), nem merték (a’biza, uram) kimutatni, hogy (amint mondjuk) a barátai, ameddig direkcióban van.

ELSŐ SZOLGA Direkció! Az meg mi?

HARMADIK SZOLGA De mikor látják, uram, hogy áll megint a taraja, s ő csuromvér, előbújnak a vackukból, mint eső után a nyúl, és vele vigadnak.

ELSŐ SZOLGA És mikor kezdődik a dolog?

HARMADIK SZOLGA Holnap, ma, tüstént. Ma délután már hallhatjátok a dobszót; ez is hozzátartozik a lakomájukhoz, és meglesz, mielőtt megtörülnék a szájukat.

MÁSODIK SZOLGA Akkor hát pezsgő világ lesz itt megint. Ez a béke csak arra jó, hogy rozsdásítsa a vasat, szaporítsa a szabókat, és versfaragókat neveljen.

ELSŐ SZOLGA Amondó vagyok, legyen csak háború; annyival jobb a békénél, amint a nappal az éjszakánál: friss, éber, hangos, csupa erő. A béke gutaütés, fásultság: ernyedt, süket, álmos, érzéketlen; több fattyú kölyköt csinál, mint ahány férfit a háború elpusztít.

MÁSODIK SZOLGA Ez így van; és amint a háborút némiképpen nőrablónak nevezhetjük, úgy azt sem lehet tagadni, hogy a béke nagyban osztogatja a szarvakat.

ELSŐ SZOLGA Az ám, és egymás ellen fordítja az embereket.

HARMADIK SZOLGA Úgy biza, mert kevesebb szükségük van egymásra. Háború hozza a pénzt. Szeretném már látni, hogy a rómaiak olyan olcsók, mint a volszkok. – Fölkelnek odabent, fölkelnek.

MIND Be, be, be, be!

Mind el

6. SZÍN

Róma. Köztér

Jön Sicinius és Brutus

SICINIUS Hírét sem halljuk, nincs mit félni tőle:

Bosszúja szépen elaludt a vad

Hajszában élt nép mostani szelíd

Nyugalmában. Pirulhatnak tehát

Barátai, hogy minden jól megy; ők

Jobban szeretnék, bár bajt hozna rájuk,

Ha bősz tömeg lepné el az utcákat,

Mint hogy boltjában vígan énekel

A kézműves, és békén végzi dolgát.

Jön Menenius

BRUTUS Helyesen tettük. Ez Menenius?

SICINIUS Ő az. Nagyon szívélyes mostanában.

Köszöntelek.

MENENIUS                  S én mindkettőtöket.

SICINIUS Coriolanusod nem nagyon hiányzik,

Csak barátainak; az állam áll,

S így is marad, bármint egye a méreg.

MENENIUS Jól van ez, és még jobban lenne, ha

Engedett volna.

SICINIUS                     Hallottad-e, hol van?

MENENIUS Nem; anyja és a felesége sem

Hallott felőle semmit.

Jön három-négy polgár

POLGÁROK Tartsanak meg az istenek!

SICINIUS                                             Jó estét.

BRUTUS Jó estét, jó estét mindenkinek.

ELSŐ POLGÁR Gyermekeinkkel, nőnkkel értetek

Imádkozunk.

SICINIUS                      Sokáig éljenek!

BRUTUS Ég áldjon; bár szeretne Coriolanus

Úgy, mint mi.

POLGÁROK                 Óvjanak az istenek!

TRIBUNOK Ég veletek, ég veletek.

Polgárok el

SICINIUS Boldogabb és kellemesebb idő ez,

Mint mikor itt rohangált ordítozva

A nép az utcán.

BRUTUS                                   Caius Marcius

A háborúban jó tiszt volt, de gőgös,

Arcátlan és becsvágyó módfelett,

Önimádó...

SICINIUS                     És egyeduralom

Az álma, társak nélkül.

MENENIUS                             Nem hiszem.

SICINIUS Tapasztalhatnánk valamennyien

Nagy bánatunkra, ha konzul marad.

BRUTUS Az istenek megóvtak, s Róma békén

S biztonságban van.

Jön egy aedilis

AEDILIS                           Nemes tribunok,

Egy elfogott rabszolga azt beszéli,

Hogy a volszkok betörtek két sereggel

Római birtokokra, s háborús

Kajánsággal rombolnak össze mindent,

Mi eléjük kerül.

MENENIUS                  Aufidius lesz:

Hallotta, hogy száműzték Marciust,

És újra döf most szarvával, melyet,

Míg Marcius Rómában volt, bevont,

S nem mert mutatni többé.

SICINIUS                                             Ejh, minek

Beszélni Marciusról?

BRUTUS A hírhozónak korbácsot! A volszkok

Ezt nem merik megtenni.

MENENIUS                                         Nem merik!

Emlékszünk még, hogy nagyon is merik;

Három példája is volt életemben.

Mielőtt büntetnétek azt az embert,

Faggassátok ki, hol hallotta ezt,

Mert fontos hírt porol ki tán a korbács,

És azt püföli, aki óvna attól,

Amit rettegni kell.

SICINIUS                                 Ugyan, ne mondd:

Tudom, hogy nem lehet.

BRUTUS                                               Nem, nem lehet.

Jön egy hírnök

HÍRNÖK A nemesség a szenátusba gyűl;

A hangulat komoly: hír érkezett,

Mely kedvük szegte.

SICINIUS                                A rabszolga híre;

A nép előtt korbácsolják meg: ő

Találta ezt ki.

HÍRNÖK                      Jó uram, a hír

Igaz; egy sokkal rémesebb is

Jött már azóta.

SICINIUS                     Mi a rémesebb?

HÍRNÖK Sok száj beszéli nyíltan (mennyire

Helytálló, nem tudom), hogy Marcius

Aufidiusszal együtt hoz hadat

Rómára, s szörnyű bosszút esküdött

Ifjú s vén ellen.

SICINIUS                                Mily valószinű!

BRUTUS Mese: a gyöngébb fél haza kivánja

Istenét, Marciust.

SICINIUS                                Fondorkodás.

MENENIUS Valószínűtlen:

Aufidiusszal nem békülhet össze,

Kérlelhetetlen ellenségek ők.

Újabb hírnök jön

HÍRNÖK A szenátustól küldtek értetek:

Egy rettentő had dúlja Marcius

S Aufidius közös vezérletével

Birtokainkat; útjuk csupa rom,

Fölperzselik és -prédálják, amit

Maguk előtt találnak.

Jön Cominius

COMINIUS Derék munkát végeztetek!

MENENIUS                                         Mi újság?

COMINIUS A lányaitokat most elrabolják,

Tökfejetekre ólmot öntenek,

Előttetek gyalázzák meg az asszonyt...

MENENIUS Mi újság? Mondd, mi újság?

COMINIUS Templomaitok porrá égnek, a

Kiváltságok, miken kotoltok, egy szú

Furatában elférnek.

MENENIUS                             Mondd, mi újság? –

No, szép dolgot műveltetek! – Mi újság?

Ha a volszkokkal társult Marcius...

COMINIUS                                                   Ha!

Az istenük, vezérük, mint akit

Istenség formált tökéletesebbre

A természetnél; úgy jönnek vele

Miránk, tacskókra, olyan bizalommal,

Mint lepkét kergető fiú, s legyet

Ölő böllér.

MENENIUS                  Nagy jót műveltetek

A kötényes néppel; s kérkedtetek még

Susztervoksokkal s fokhagymaevők

Bűzével!

COMINIUS                  Jól megrázza fületek

Körül Rómát.

MENENIUS                  Mint Hercules az érett

Gyümölcsöt. Szép dolgot műveltetek!

BRUTUS Igaz tehát, uram?

COMINIUS                              Sápadni fogtok,

Még nem is tudtok mindent. Mosolyogva

Lázad minden vidék; ki ellenáll,

Ostoba hősnek gúnyolják, s bolondként

Pusztul. S kárhoztathatja valaki?

Az ellenség most látja, hogy ki ő.

MENENIUS Mind elveszünk, ha nemesen

Meg nem kegyelmez.

COMINIUS                              Ám ki kér kegyelmet?

A tribunok szégyellik, és a nép

Úgy érdemli azt tőle, mint juhásztól

Az ordas; bár legjobb barátai

Kérleljék: „légy jó Rómához”, csakúgy

Terhére vannak, mint akiket gyűlöl,

S így szinte ellenségei.

MENENIUS                             Igaz;

Ha üszköt vetne is házamra, akkor

Sem volna bőr a képemen, hogy azt

Mondjam: „Ne tedd!” Jól elintéztetek

A mestereitekkel!

COMINIUS                              Oly csapást

Hoztatok ti Rómára, hogy sosem volt

Veszélyben még ily védtelen.

TRIBUNOK                                          Ne fogd ránk.

MENENIUS Talán mi tettük? Mi szerettük, ám

Barmokként gyáván hagytuk, nemesek,

A városból kihujjogatni.

COMINIUS                                          Félek,

Most meg beordítják. Aufidius,

A másik vezér, úgy enged neki,

Mint a szolgája; kétségbeesés

Minden furfang, erő és védelem,

Mit Róma szembeállíthat velük.

Jön egy csoport polgár

MENENIUS Jönnek a mesterek. –

S Aufidius vele van? – A levegőt

Ti mérgeztétek meg, mikor büdös

Sapkátokat dobálva Coriolanus

Száműzetéséért hujjogtatok;

Most jön, s a had minden hajszála korbács

Lesz, annyi tyúkeszűt dönt majd a földre,

Ahány sapkát dobáltatok magasba,

És megfizet a voksokért. De nem baj:

Ha szénné éget is mindannyiunkat,

Megérdemeltük.

POLGÁROK                            Rossz hírek járnak.

ELSŐ POLGÁR Részemről, mikor

Azt mondtam, száműzzük, mondtam, be kár.

MÁSODIK POLGÁR Azt mondtam én is.

HARMADIK POLGÁR Azt mondtam én is, és őszintén szólva, azt mondták sokan közülünk; amit tettünk, a legjobb szándékkal tettük, és ámbár készséggel hozzájárultunk a száműzetéséhez, akaratunk ellenére volt.

COMINIUS Szép figurák vagytok ti!

MENENIUS                                         Fene dolgot

Műveltetek! – A Capitoliumba?

COMINIUS No, persze; tehetünk-e mást?

Cominius és Menenius el

SICINIUS Gyerünk haza, s ne rémüldözzetek;

Csak szeretnék ők, hogy igaz legyen,

Amitől félni látszanak. Haza,

S félelmet ne mutassatok.

ELSŐ POLGÁR Legyenek hozzánk irgalmasok az istenek! Gyertek, polgárok, menjünk haza. Mondtam én, hogy nem jól tesszük, mikor száműztük.

MÁSODIK POLGÁR Mondották mind. De gyertek, menjünk haza.

Polgárok el

BRUTUS Nem tetszik ez a hír.

SICINIUS Nekem sem.

BRUTUS A Capitoliumba! Odaadnám

Fél vagyonom, hogy hazugság legyen!

SICINIUS Jöjj, menjünk.

Mindketten el

7. SZÍN

Tábor, nem messze Rómától

Jön Aufidius és hadnagya

AUFIDIUS Úgy áradnak még a rómaihoz?

HADNAGY Én nem tudom, mi bűve-bája van, de

A had imája ő ebéd előtt,

Témája közben, s hálája utána;

E hadjáratban elhomályosított

A tieid előtt is.

AUFIDIUS                    Most csak oly

Eszköz segítne ezen, mely a célunk

Sántítaná meg. Sokkal gőgösebb

Irántam is, mint képzeltem, mikor

Először megöleltem őt. De ebben

Nem változik, és el kell néznem azt,

Min nem javíthatunk.

HADNAGY                              Bárcsak (miattad

Mondom) ne osztoznál vele a rangban;

Vagy magad vinnéd véghez ezt a dolgot,

Vagy hagynád rá egészen.

AUFIDIUS Jól értelek; mikor majd számadásra

Kerül a sor, fogalma sincsen arról,

Mit olvasok fejére. Úgy tűnik,

Úgy véli ő is, s a köznapi szem

Úgy látja, hogy mindent rendjén csinál,

S a volszk államnak jól sáfárkodik,

Sárkányként küzd, s mihelyt kardját kirántja,

Már végez is – de nem tette meg azt,

Ami nyakát szegi, vagy az enyémet

Hozza veszélybe, ha leszámolunk.

HADNAGY Uram, hiszed, hogy Rómát beveszi?

AUFIDIUS Ostrom nélkül meghódol neki minden;

Övé Rómának minden nemese,

Szenátorok és patriciusok;

A tribunok nem katonák, s a nép

Úgy siet visszahívni, mint előbb

Száműzni. Az Rómának ő, ami

Halnak a kócsag, mely kifogja, mert

Magasabbrendű. Azelőtt nemes

Szolgájuk volt; dehát fejébe szállt

A dicsőség; gőg teszi ezt, amely

Múló szerencséjében megkisérti

A boldogot vagy téves megitélés

Hogy rosszul élt a lehetőségekkel,

Melyeken úr volt; vagy természete,

Mely nem engedi másnak lenni, párnát

Fogni sisak helyett, s olyan szigorral

Kormányozza a békét, mintha csak

Háború volna; már egyikkel is

(S mindegyik megvan benne, bárha nem

Egészében) félelmes lehetett,

Gyűlölték és száműzték; hogyha van

Érdeme, azt szertelenségbe fojtja.

Erényeinket a kor magyarázza,

S az önmagában duzzadó erő

Biztosabb sírt nem lelhet, mint a szószék,

Hol tetteit dicsőitik.

Szög szöget üt ki, tűz tüzet lohaszt,

Jog jogot öl, erő erőt fogyaszt.

Caius, ha Rómán most erőt veszel,

Koldus vagy; holnap már enyém leszel.

Mindketten el

ÖTÖDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Róma. Köztér

Jön Menenius, Cominius, Sicinius, Brutus és mások

MENENIUS Nem, nem megyek: halljátok, hogy’ fogadta

Régi vezérét, aki oly nagyon

Szerette. Engem apjának hivott;

No és? Ti, akik száműztétek őt,

Irgalmáért most térden kússzatok

Sátra előtt; nem, ha Cominiustól

Elfordult, én csak itthon maradok.

COMINIUS Ismerni sem akart.

MENENIUS                             Halljátok ezt?

COMINIUS Egyszer mégis nevemen szólitott;

Felhoztam ismeretségünk, s a vért,

Mit közösen ontottunk. Coriolanus

Még nem is válaszolt, elutasított

Minden nevet: ő senki, címe sincs,

Nevet majd Róma lángjain kovácsol

Magának.

MENENIUS                 Jó dolgot műveltetek!

Két tribun azért vesződött, hogy olcsó

Legyen a szén Rómában; nagyszerű!

COMINIUS Emlékeztettem, mily szép megbocsátni,

Mikor nem is remélik. Azt felelte,

Meddő kérés az államtól ez ahhoz,

Akit megbüntetett.

MENENIUS                             Helyes; mi mást

Mondhatna?

COMINIUS                  Próbáltam barátait

Idézni figyelmébe; válasza:

Nem szedheti ki őket egy rakás

Büdös, dohos pelyvából; nagy bolondság

Egy-két magért fel nem égetni és

Tovább szagolni még.

MENENIUS                             Egy-két magért?

Én vagyok egyik; anyja, felesége,

Fia s e tisztes társak a magok,

Ti meg a dohos pelyva, bűzötök

A holdig ér: égünk miattatok.

SICINIUS Nyughass, kérlek; ha ily sosem tapasztalt

Szükségben nem segítsz, ne vesd szemünkre

Bajunkat legalább. De hogyha te

Hazád ügyvédje lennél, fürge nyelved

Egy sebten gyűjtött hadnál többet érne

Honfitársunknál.

MENENIUS                             Nem, én nem megyek.

SICINIUS Kérlek, menj el hozzá.

MENENIUS                             És mit tehetnék?

BRUTUS Tégy próbát, szereteted mire képes

Rómáért Marciusnál.

MENENIUS                             És ha ő

Engem is elküld, mint Cominiust,

És meg sem hallgat: akkor több legyen

Egy barátjával, kit bánatba döntött

Gorombasága?

SICINIUS                     Jó szándékodat

Megköszöni majd Róma, aszerint,

Ahogy iparkodtál.

MENENIUS                                        Jó vállalom;

Meghallgat tán. De elcsüggeszt, hogy ajkát

Harapta, s hümmögött Cominiusnak.

Rosszkor toppant be hozzá: nem ebédelt;

Üres erekkel vérünk is hideg,

Utáljuk még a reggelt, semmi kedvünk

Adni és megbocsátni, de ha vérünk

Csatornáit jó borral, ételekkel

Töltöttük meg, hajlékonyabb a lelkünk,

Mint papos böjtben; kilesem tehát,

S ha kérésemhez jóllakott eléggé,

Akkor telepszem rá.

BRUTUS Te jól tudod, mely út vezet szivéhez,

Nem tévedhetsz el.

MENENIUS                             Megkísérelem,

Lesz ami lesz. Majd értesítelek

Az eredményről. El

COMINIUS                             Nem hallgatja meg.

SICINIUS                                                           Nem?

COMINIUS Aranyban ül, rőt szemmel, mintha Rómát

Égetné már; sérelme börtönőre

Irgalmának. Letérdeltem; csak annyit

Mondott halkan: „Kelj föl”, s szótlan kezével

Elküldött, így; írást küldött utánam,

Hogy mit fog tenni; mert hogy mit nem, abban

Eskü köti meg feltételeit;

Nincs más remény,

Csak nemes anyja, s hitvese, akik

Kegyelmet szándékoznak kérni tőle

Hazájának, úgy hallom. El tehát:

Kérleljük őket, hogy siessenek.

Mind el.

2. SZÍN

A volszk tábor előretolt állása Róma előtt. Helyükön az őrök

Menenius jön hozzájuk

ELSŐ ŐR Állj! Honnan jössz?

MÁSODIK ŐR                                                  Állj, vissza innen!

MENENIUS Strázsáltok, jó; de megengedjetek:

Az állam küldött ide, hogy beszéljek

Coriolanusszal.

ELSŐ ŐR        Honnan?

MENENIUS                             Hát Rómából.

ELSŐ ŐR Nem mehetsz át, térj vissz, mert vezérünk

Hallani sem akar róluk.

MÁSODIK ŐR Előbb látod Rómádat égni, mint

Vele szólhatnál.

MENENIUS                             Jó barátaim,

Ha hallottátok Rómáról beszélni,

S barátokról, holt biztos, megütötte

Fületek a nevem: Menenius.

ELSŐ ŐR Lehet; de vissza: nincs oly ereje

Névnek, hogy itt átmenj.

MENENIUS                                         Mondom: vezéred

Szeret, én voltam hőstetteinek

Könyve, páratlan hírét énbelőlem

Olvasták mások, tán el is tulozva,

Mert barátaimat (s első közöttük)

Annyi nagysággal díszitem, amennyit

Az igazság még elbír, néha, mint

Sík talajon a golyó, meg is ugrom,

S dicséretére szinte a hazugság

Pecsétje kerül. Épp ezért, barátom,

Eressz utamra.

ELSŐ ŐR Hát, uram, ha annyi hazugságot hordtál is össze az ő javára, ahány szót fecséreltél a magadéra, itt ugyan át nem mégy, de nem ám, még ha olyan szép dolog volna is hazudni, mint tisztán élni. Így hát eredj vissza.

MENENIUS Kérlek, barátom, jusson eszedbe, hogy Meneniusnak hívnak, és mindig buzgó párthíve voltam a vezérednek.

MÁSODIK ŐR No, ha te a hazugja voltál (amint magad mondod), én meg olyan ember vagyok, aki igazat beszél az ő szolgálatában, és kimondom, hogy itt nem mehetsz át. Így hát eredj vissza.

MENENIUS Ebédelt-e már, meg tudnád mondani? Mert nem szeretnék beszélni vele ebéd utánig.

ELSŐ ŐR Római vagy te?

MENENIUS Az vagyok, ami a vezéred.

ELSŐ ŐR Akkor gyűlölnöd kellene Rómát, amint ő is gyűlöli. Miután kilöktétek a kapun a védelmezőjét, és a megvadult népbutaság az ellenségnek adta pajzsotokat, azt hiszitek, hogy vénasszonyok óbégatásával, a lányaitok szűzi kacsójával, vagy egy magadfajta rozzant salabakter totyakos ügyködésével elháríthatjátok a bosszúját? Azt képzelitek, hogy azt a tüzet, amelyben Róma hamarosan elég, egy ilyen gyatra lehelet elfújhatja? Nem, csalódtok; így hát menj vissza Rómába, és készüljetek a kivégzésetekre, mert halálra vagytok ítélve, a vezérünk megesküdött, hogy nincs számotokra haladék és kegyelem.

MENENIUS Fickó, ha kapitányod tudná, hogy itt vagyok, tisztelettel bánna velem.

MÁSODIK ŐR Eredj már, a kapitány nem ismer téged.

MENENIUS A vezért értem.

ELSŐ ŐR A vezér fütyül rád. Vissza, mondom, különben kieresztem fél pint véredet... vissza... ez a legtöbb, amit elérhetsz... vissza.

MENENIUS Ej, te legény, te legény...

Jön Coriolanus és Aufidius

CORIOLANUS Mi a baj?

MENENIUS No, te fickó, idesüss: most megtudod, milyen becsülésben állok; meglátod, hogy holmi strázsajankó nem zárhat el az én Coriolanus fiamtól; abból, ahogy fogad engem, megsejtheted, milyen közel állsz a fellógatáshoz, vagy valamilyen látványosan és gyötrelmesen kegyetlenebb halálhoz; idenézz most, és ájulj el attól, ami rád vár. – A dicsőséges istenek ülésezzenek szünet nélkül jólétedért, és ne szeressenek kevésbé, mint vén Menenius apád. Ó, fiam, fiam! Tüzet gyújtasz te számunkra; lásd, itt a víz, amely eloltja. Nehezen bírtak rá, hogy eljöjjek hozzád; de mert biztosra vették, hogy rajtam kívül senki nem hathat rád, kifújtak a kapun sóhajaikkal; könyörgök, kegyelmezz meg Rómának és esedező honfitársaidnak. A jó istenek csillapítsák haragodat, és öntsék seprőjét erre a semmirekellőre, erre itt, aki, mint valami kőtuskó, elzárta előttem a hozzád vezető utat.

CORIOLANUS Félre innen!

MENENIUS Micsoda? Félre?

CORIOLANUS Nincs hitvesem, anyám, se gyermekem.

Ügyem másokat szolgál; bár a bosszú

Enyém, elengedése volszk szivektől

Függ mégis. Egykori barátságunkat

Inkább mérgezze hálátlan felejtés,

Mint szánalom idézze föl hevét.

Eredj. Erősebb kérésetek ellen

Fülem, mint hadam ellen kaputok.

De mert szerettelek, ezt neked írtam;

Levelet ad át

Elküldtem volna. Csitt, Menenius,

Egy szót se. Rómában ő volt barátom,

Aufidius, s most láthatod...

AUFIDIUS Hajthatatlan vagy.

Coriolanus és Aufidius el

ELSŐ ŐR Szóval, uram, Meneniusnak hívnak?

MÁSODIK ŐR Lám, nagy erejű varázsige ez. Tudod az utat hazafelé.

ELSŐ ŐR Hallottad, hogy leszídtak minket, amiért feltartottuk nagyságodat?

MÁSODIK ŐR Mért is kell nekem elájulni szerinted?

MENENIUS Nem törődöm a világgal, sem a vezéretekkel; ami pedig benneteket illet, mintha nem is léteznétek, olyan semmik vagytok. Aki kész önkezétől meghalni, nem fél a másétól. A vezéretek tegyen annyi rosszat, amennyi telik tőle. Ti csak legyetek, amik vagytok, s nyomorúságotok szaporodjék éveitekkel. Azt mondom nektek, amit nekem mondtak: félre innen! El

ELSŐ ŐR Derék ember, annyi szent.

MÁSODIK ŐR A vezér a nagyszerű ember: ő az a szikla, az a tölgy, amelyet nem ráz meg semmi szél.

Mindketten el

3. SZÍN

Coriolanus sátra

Jön Coriolanus, Aufidius és mások

CORIOLANUS Róma előtt leszünk holnap hadunkkal.

Jó társam e hadjáratban, beszéld el

A volszk uraknak, mily egyenesen

Végeztem dolgom.

AUFIDIUS                               Érdekükre néztél

Csupán. Füled minden kérés előtt

Bezártad, semmi titkos suttogást

Nem hallgattál meg, oly barát szavát sem,

Ki biztos volt benned.

CORIOLANUS                        Az öregember,

Kit tört szívvel küldtem Rómába vissza,

Jobban szeretett, mint apa szerethet:

Istenített. Végső próbálkozásuk,

Hogy őt küldték, s érette (bár mogorva

Voltam hozzá) még egyszer felkínáltam

A feltételt, mit elutasitottak,

S nem fogadhatnak el; érette csak,

Ki többet várt magától, valamicskét

Engedtem; új követség és esengés

Számára, legyen állam vagy barát,

Nincsen fülem. (Kint hangzavar) Ha! Milyen lárma ez?

Kísértés, hogy amit épp most fogadtam,

Máris megszegjem? Nem teszem.

Jön gyászruhában Virgilia, Volumnia az ifjú Marciust vezetve, Valeria és kíséret

Ím hitvesem aztán a tisztes üst,

Melyben testem formát kapott; kezén

Kisunokája. Félre, érzelem!

Eltépem a természet kötelékét

S jogát! Erényem legyen a makacsság.

Mit jelentsen e bók? Ez a galambszem,

Mely isteneket hitszegésre bírna?

Olvadok, nem vagyok kőből. Anyám

Hajol: mintha vakondtúrás előtt

Az Olympus esengne, s kisfiam

Arcáról a nagy természet kiáltja:

„Meg ne tagadd!” – Szántsák és boronálják

Fel a volszkok Rómát s Itáliát:

Nem hallgatok bambán ösztönre, mint

Aki maga alkotta önmagát,

És nem ismert rokont.

VIRGILIA                                Férjem s uram!

CORIOLANUS E szem nem az már, mint Rómában egykor.

VIRGILIA Így megváltoztatott minket a bánat,

Azért hiszed.

CORIOLANUS            Mint lomha agyu színész,

Szerepemet feledtem, belesültem

Nagy szégyenemre. Lényem jobb fele,

Bocsásd meg zsarnokságom, ám ne mondd:

„Bocsáss meg Rómának”. Egy csók, oly hosszu, mint

Száműzetésem, s édes, mint a bosszú!

Az ég féltékeny úrnőjére, tőled

Hoztam e csókot, s ajkam szűzi tisztán

Őrzi azóta. Ó, de fecsegek,

S a legnemesebb anyát a világon

Nem üdvözöltem; térdem, hullj a földre,

Letérdel

Kötelességedet mutasd ki jobban,

Mint fiak szokták.

VOLUMNIA                            Áldásommal állj fel.

E kőpárnára magam térdelek

Eléd, a szerencsétlen kötelesség

Jegyében, mely megtévedt mostanában

A gyermek és szülő között.

CORIOLANUS                                    Mi ez?

Te térdelsz? Megdorgált fiad előtt?

Akkor fricskázza holt parton kavics

A csillagokat; akkor lázadó szél

Vesse a büszke cédrust nap tüzébe;

A képtelent megölve, lehetetlent

Művelni: semmi.

VOLUMNIA                            Én neveltelek

A katonámmá. Ismered e hölgyet?

CORIOLANUS Publicola nemes nővére, Róma

Holdfénye, makulátlan, mint a jégcsap,

Mit tiszta hóból alvasztott a fagy

Diana templomára. Jó Valéria.

VOLUMNIA Lényednek egy kis kivonata ez,

Ha az idő kiteljesíti, éppen

Olyan lesz, mint te.

CORIOLANUS                        A nagy Juppiter

S a harc istene töltse meg a lelked

Nemes eszmékkel, szégyen ne sebezzen

Soha, csatában nagy tengeri jel légy,

Mely minden szélvihart kiáll, s megóvja

A benne bízót.

VOLUMNIA                            Térdre, kislegény.

CORIOLANUS Az én derék fiam.

VOLUMNIA Ő, nőd, e hölgy és én kérelmezőkként

Jöttünk hozzád.

CORIOLANUS                        Könyörgök, hagyjatok,

Vagy mielőtt kérsz, gondolj arra, hogy ha

Esküm szerint nem adhatom meg, az nem

Elutasítás. Ne kérd, hogy hadam

Feloszlassam, sem hogy a római

Kézművesekkel tárgyaljak; ne mondd,

Hogy természet ellen való, ne kívánd

Dühöm és bosszúm hideg észokokkal

Fékezni.

VOLUMNIA                 Ó, ne többet, ó, ne többet!

Azt mondtad, semmit meg nem adsz nekünk,

Mert nincs is más kérésünk, mint amit

Már megtagadtál; és mégis könyörgünk:

Ha elveted, szívtelenségedet

Érje minden gáncs; hallgass meg tehát.

CORIOLANUS Aufidius, volszkok, figyeljetek:

Nem kell külön hír Rómáról. – A kérés?

VOLUMNIA Egy szót se szóljunk bár, ruhánk s leromlott

Testünk elárulná úgyis, hogy’ éltünk

Száműzetésedtől. Gondolhatod,

Minden más nőnél boldogtalanabbul

Jöttünk: szemünkből nem öröm patakzik,

Nem viháncol a szívünk, látva téged:

Sír, félelemtől s bánattól remeg;

Azt látja anya, feleség, gyerek,

Hogy a fiú, férj és apa hazája

Beleit tépi. És dühöd leginkább

Minket nyomaszt: elzárja az egektől

Imánkat, melyben mindenki vigaszt lel,

Csupán mi nem: hogy’ imádkozhatunk,

Ó, jaj, hogy’ imádkozhatunk hazánkért,

Melyhez szívünk köt – és győzelmedért is,

Melyhez szívünk köt? Vagy hazát veszítünk,

A drága dajkát, vagy téged, ki benne

Egyetlen vigaszunk vagy. Balszerencsét

Jelent számunkra, győzzön bármelyik fél,

Kívánságunk szerint: mert vagy bilincsben

Hurcolnak végig utcáink során

Mint idegenné lett honárulót,

Vagy romokban gázolsz győzelmesen,

S pálmát kapsz, mert vitézül gyermeked

S nőd vérét ontottad. Én már, fiam,

Nem várok jobb szerencsét és a harc

Végét: ha meg nem győzhetlek, hogy inkább

Légy mind a két félhez jószívü, mintsem

Egynek vesztét akard, nem fogsz hazádnak

Rontani (hidd el, nem fogsz), míg előbb

Szülőanyád ölét meg nem tapostad,

Melyből világra jöttél.

VIRGILIA                                 S az enyémet,

Mely fiút szült neked, hogy fennmaradjon

Neved.

FIÚ                                Énrajtam ugyan nem tapos:

Elfutok, s ha megnőttem, megvivok.

CORIOLANUS Hogy asszonymódra gyöngék ne legyünk,

Gyermekre, nőre ne vessük szemünk.

Túl sokat ültem. Feláll

VOLUMNIA                            Nem, ne menj el így.

Ha azt kérnénk, mentsd meg Rómát azáltal,

Hogy a volszkot, kit szolgálsz, elveszíted,

Megróhatnál, hogy becsületedet

Megmérgezzük. De kérésünk csak annyi:

Békítsd ki őket; mondhassák a volszkok:

„Kegyelmet adtunk”, s a rómaiak:

„Kegyelmet kaptunk”, és téged dicsérjen

Mindkét fél, és fennen kiáltsa: „Áldás

Rád, mert békét szereztél.” Nagy fiam,

A harc vége bizonytalan; de biztos:

Ha meghódítanád Rómát, a díj,

Amit arathatsz, oly név, melyet átkok

Kísérnek majd, és így szól krónikája:

„Nemes férfiú volt, de legutolsó

Vállalkozása mindent eltörölt:

Hazáját tönkretette, az utókor

Borzadva említi.” Magadra vetted

A becsület legszebb vonásait,

Hogy versenyezz a fényes istenekkel,

Mennydörgéssel tépdesd a tág leget,

De kénköved olyan villámba rejtsd,

Mely csak tölgyet hasít. Mért nem beszélsz?

Azt hiszed, nemes férfihoz az illő,

Hogy ne feledjen sértést? Szólj te, lányom:

Nem indítja meg könnyed. Szólj te, gyermek

Zsenge korod tán jobban hat reá,

Mint érveink. Nincs ember, aki így

Kötődne anyjához, de hagyja, járjon

A szám, mint kalodában. Sose voltál

Kedves te jó anyádhoz, s ő (szegény tyúk)

Új költésről lemondva kotkodácsolt

Harcokba téged, s dicsőségesen

Haza megint. Mondd, nem jogos a kérés,

S rúgj el; de hogyha nem igaz, te nem vagy

Becsületes, és megver majd az ég,

Mert megtagadtad azt, mit köteles vagy

Az anyának megadni. – Félrefordul;

De, asszonyok: pirítson rá a térdünk.

Coriolanushoz illőbb a kevélység,

Mint hogy ránk hajtson. Térdre; s vége ezzel,

Elég... Indulhatunk Rómába vissza,

Hogy meghaljunk a többivel. – Tekints ránk:

E gyermek nem mondhatja, mit kiván,

Csak térdel és kezet emeli ő is,

De több erő van ebben, mint a te

Tagadásodban. Gyertek, mehetünk

Ennek az anyja volszk nő, felesége

Corioliban, fia véletlenül

Hasonlít hozzá. – Küldj hát minket el;

Én hallgatok, ha majd a város ég,

Lesz pár szavam még.

CORIOLANUS (csöndben fogja Volumnia kezét)

Ó, anyám, anyám!

Mit tettél? Nézd, menyílt az ég, lenéznek

Az istenek, s kacagják ezt a torz

Jelenetet. Anyám, anyám! Te boldog

Győzelmet nyertél Rómának; de hidd el,

Hidd el, fiadra nagy veszélyt hoz ez,

Talán halált. De mindegy, hadd legyen.

Aufidius, ha nem harcolhatok,

Illő békét kötök. Áufidius, mondd,

Helyemben nem hallgatsz-e az anyára?

Vagy kevesebbet adsz, Aufidius?

AUFIDIUS Megrendített.

CORIOLANUS             Meg, esküszöm reá;

S nem semmiség, hogy szánalom csurog

Szememből. Ámde, jó uram, milyen

Békét akarsz, csak mondd; én nem megyek

Rómába, veled maradok; ez ügyben,

Kérlek, segíts. – Ó, anyám, hitvesem!

AUFIDIUS (félre) Jó, hogy a szánalom s a becsület

Megoszlott benned: ez majd visszajuttat

Előbbi szerencsémbe.

A nők integetnek Coriolanusnak

CORIOLANUS (Volumniához, Virgiliához stb.)

Várjatok még,

Igyunk egyet, aztán üres szavaknál

Jobb bizonyságot visztek majd haza,

Pecsétünkkel, s illő feltételekkel.

Gyertek most. Asszonyok, ti templomot

Érdemelnétek, mert Itáliának

S szövetségének valamennyi kardja

E békét nem vívhatta volna ki.

Mind el

4. SZÍN

Róma. Köztér

Jön Menenius és Sicinius

MENENIUS Látod azt a szögletet a Capitoliumon, azt a sarokkövet ott?

SICINIUS Miért, mi van vele?

MENENIUS Ha képes vagy a kisujjaddal megmoccantani, némi remény van arra, hogy a római nők, különösen az anyja, hatnak rá. De én azt mondom, nincs remény: a torkunk el van ítélve, és csak a kivégzésre vár.

SICINIUS Lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt megváltozzék az ember természete?

MENENIUS Különbség van a hernyó és a pillangó között, s mégis hernyóból lett a pillangó. Ez a Marcius is emberből sárkánnyá lett: szárnya van, több holmi csúszómászónál.

SICINIUS Nagyon szerette az anyját.

MENENIUS Engem is; és most csak annyira emlékszik az anyjára, mint egy nyolcéves ló. Olyan fanyar a képe, hogy az érett szőlő megsavanyodik tőle. Úgy jár-kel, mint egy ostromtorony, s a föld hátrahőköl a lépte előtt. A szemével át tudja szúrni a páncélt, a szava lélekharang, és ha dúdol, az is ágyúdörej. Úgy ül a helyén, mintha Sándor szobra volna. Amit parancsol, meg is van, mire kimondja. Csak az örökélet hiányzik ahhoz, hogy isten legyen, meg egy égi trón.

SICINIUS Igen, és a kegyelem, ha jól jellemezted őt.

MENENIUS Olyannak festettem le, amilyen. Meglátod, milyen kegyelmet hoz tőle az anyja: nincs benne több kegyelem, mint amennyi tej van egy hím tigrisben; megtudja ezt szegény városunk is, és ez mind tőletek származik.

SICINIUS Legyenek irgalmasok hozzánk az istenek!

MENENIUS Nem, az istenek ezúttal nem lesznek irgalmasok. Mikor száműztük, nem gondoltunk velük, és most, mikor visszatér, hogy kitörje a nyakunkat, ők nem gondolnak velünk.

Jön egy hírnök

HÍRNÖK Uram, fuss haza, mentsd az életed:

A plebs elfogta tribuntársadat,

És fel-alá hurcolja, esküdözve,

Ha nem hoznak az asszonyok vigaszt,

Ízenként hal meg.

Újabb hírnök jön

SICINIUS                         Milyen hírt hozol?

HÍRNÖK Jó hírt, jó hírt: a nők mindent elértek:

Elvonultak a volszkok Marciusszal;

Nem látott Róma szebb napot, mióta

Tarquiniust elkergették.

SICINIUS                                             Barátom,

Biztos, hogy ez való? Biztos egészen?

HÍRNÖK Oly biztos, mint hogy csupa tűz a nap

Hol lapultál meg, hogy kételkedel?

Nem rohan úgy a híd alatt a vízár,

Mint az a sok örvendező. Figyeld csak!

Trombiták és oboák szólnak, dobok döngenek, mind egyszerre

Kintről ujjongás

Harsona, síp, trombita, cimbalom,

Dob, cintányér s a nép rikoltozása

láncra perdíti a napot.

Ismét ujjongás

MENENIUS                      Be jó hír;

A nők elé megyek. Volumnia

Egy városnyi konzulnál, szenátornál

S patríciusnál több; ilyen tribunnál,

Tengernyinél. Jól imádkoztatok ma;

Reggel nem adtam volna egy fityinget

Tízezer torokért. Ha, hogy’ örülnek!

Ujjongás és zene

SICINIUS Az ég áldjon meg híredért, s fogadd

Köszönetem.

HÍRNÖK                       Uram, mindannyiunknak

Jó okunk van köszönni.

SICINIUS                                             Közelednek?

HÍRNÖK Mindjért itt vannak.

SICINIUS                                 Siessünk eléjük,

S osztozzunk az örömben. Indul

Jönnek a nők, szenátorok, patríciusok és nép kíséretében. Átvonulnak a színen

ELSŐ SZENÁTOR A védnökünk ő, Róma élete!

Gyűljenek mind a tribusok imára,

Égjen örömtűz, szórjatok virágot,

S ha Marciust száműzte a zsivaj,

Hívjátok vissza anyja szép szavával;

Kiáltsátok: Az ég hozott!

MIND                                                   Az ég

Hozott, az ég hozott!

Harsonázás dobokkal és trombitákkal

Mind el

5. SZÍN

Antium. Köztér

Jön Tullus Aufidius kísérettel

AUFIDIUS Mondjátok urainknak, itt vagyok;

Adjátok át ezt: olvassák el és

Jöjjenek ki a térre, ahol én

Bebizonyítom mindenki előtt,

Hogy minden így igaz. Vádolom őt, hogy

Ezzel jött városunkba, s most reméli,

Hogy kiállva a nép elé, szavakkal

Tisztára mossa majd magát. Siess.

Kísérők el

Jön három-négy Aufidius párti összeesküvő

Hozott az ég!

ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ           Hogy vagy, vezér?

AUFIDIUS                                            Csak úgy,

Mint kit megmérgeznek jótettei,

S megöl jószívűsége.

MÁSODIK ÖSSZEESKÜVŐ              Nagyuram,

Ha kitartasz szándékodban, amelyben

Nekünk is részt szántál, megszabadítunk

Nagy veszélyedtől.

AUFIDIUS                               Még nem tudhatom:

Ki kell tapasztalnunk előbb a népet.

HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ A nép még tétova, míg köztetek

Ellentét van; hulljon el egy: az élő

Örökül kapja mindenét.

AUFIDIUS                                            Tudom;

Ürügyem, mellyel rásújtok, szilárd.

Én emeltem föl, becsületemet

Adtam zálogba; ő hízelkedéssel

Öntözte fentről új növényeit,

Barátaim elcsalta, és evégből

Meghajlította még természetét is,

Mely hajthatatlan, durva s féktelen volt.

HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ Uram, pökhendisége,

Mikor a konzulságból kiesett,

Mert nem hajolt meg...

AUFIDIUS                                            Épp erről beszélek:

Ezért száműzték, s ő házamba jött,

Torkát késemnek nyújtva; befogadtam,

Társammá tettem, és utat nyitottam

Minden vágyának, hagytam, válogassa

Legügyesebb legényeimet össze,

Hogy terveit véghezvigye, még én is

Segítettem, a hírt együtt arattuk,

Mit magának hordott be, s szinte büszkén

Viseltem károm; már csatlósa voltam,

Nem vezértársa, s vállveregető

Jóindulattal fizetett ki, mintha

Zsoldosa volnék.

ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Így van ez, uram;

Csodálta is a had. S Rómához érve,

Hol nem kevesebb zsákmányt is reméltünk,

Mint dicsőséget...

AUFIDIUS                               Lásd, ez az oka,

Hogy ellene fordítom most erőmet.

Pár női könnycseppért, mely éppoly olcsó,

Mint a hazugság, ő eladta munkánk

Vérét és kínját: meg kell halnia,

S bukásával feltámadok. De: ha!

Dobok és trombiták hangja, a nép nagy ujjongása hallatszik

ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Te strázsaként jöttél be városodba,

Köszöntés nélkül; ő a levegőt

Hasogató lármával.

MÁSODIK ÖSSZEESKÜVŐ Jó bolondok,

Kiknek fiait megölte, ma torkuk

Repesztve éljenzik.

HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ Úgy volna jó,

Hogy mielőtt beszélne és a népet

Megindítná, érezze kardodat;

Mi is segítünk. Ha már ott hever.

Újrameséljük dolgát, s eltemetjük

Érveit is testével.

AUFIDIUS                               Szót se: jönnek

A városi urak.

Jönnek a város urai

URAK                               Szívből köszöntünk.

AUFIDIUS Több ez, mint érdemem.

De, tisztelt urak, olvastátok-e

Írásomat?

URAK                           Igen.

ELSŐ ÚR                                 S fájt hallanunk.

Korábbi vétkeit megúszta volna

Könnyen; de hogy azzal végezze be,

Amivel kezdhetné, s hadjáratunk

Hasznát kidobja, a nyakunkba varrva

Költségeinket, megszállás helyett

Szerződést kössön: ezt nem menti semmi.

AUFIDIUS Közeledik; majd meghalljátok őt.

Jön Coriolanus dobokkal és zászlókkal; egy csapat polgár követi

CORIOLANUS Üdv, urak! Ím, megtértem, katonátok,

És nincs bennem több hazaszeretet,

Mint indulás előtt; parancsotokra

Szolgálok ezután is. Jó sikerrel

Küzdöttem, és a hadat elvezettem

Véres ösvényen Róma kapujáig.

A zsákmány, amit hoztunk, nem csupán

Fedi: felül is múlja harmadával

A had költségeit. Békét kötöttünk,

Éppúgy dicsőségére Antiumnak,

Mint szégyenére Rómának; ím, itt van,

A konzulok és patríciusok

Aláírása, szenátus pecsétje

Van rajta.

AUFIDIUS                    Ne olvassátok, urak;

De mondjátok az áruló szemébe,

Hogy rútul visszaélt hatalmatokkal.

CORIOLANUS Mit? Áruló?

AUFIDIUS                               Az, Marcius.

CORIOLANUS                                    Marcius!

AUFIDIUS Az, Caius Marcius; azt képzeled,

Orvul szerzett Coriolanus neveddel

Tisztellek majd meg épp Corioliban?

Urak, országnagyok, ügyeteket

Galádul elárulta, odaadta

Rómátokat (igen, Rómátokat)

Pár sós cseppért anyjának és nejének;

Szándékát, esküjét úgy tépte szét, mint

Málló selyemszálat, haditanácsot

Sohasem tartott, s győzelmeteket

Dajka-könnyekkel sírta, bőgte el;

Pirultak érte apródok, s vitézek

Csak álmélkodtak.

CORIOLANUS           Mars, te hallod ezt?

AUFIDIUS Ne hívd, síró kölyök!

CORIOLANUS                        Hah!

AUFIDIUS                                            Több se vagy.

CORIOLANUS Zabolátlan hazug, túl nagy a szívem

Ahhoz, mi benne van. Kölyök! Te hitvány!

Urak, bocsánat, így sohase kellett

Pörölnöm. Átláthattok, jó urak,

E korcs hazugságán; saját esze

(Hisz’ csapásaim nyomát hordja, sírba

Is ezekkel megy majd) képébe vágja,

Hogy hazudik.

ELSŐ ÚR                      Békén hallgassatok meg.

CORIOLANUS Szabdaljatok, volszkok, hadd fesse vérem

Pengéteket! Kölyök! Hamis kutya!

Ha van őszinte krónikátok, írja,

Hogy mint a sas a galambdúcra, úgy

Csaptam le a volszkokra Corioliban,

Én egymagam. Kölyök!

AUFIDIUS                               Nemes urak,

Vak szerencséjét emlegetheti

Szégyenetekre, itt, előttetek,

E pimasz hencegő?

ÖSSZEESKÜVŐK (többen egyszerre) Haljon meg érte.

POLGÁROK (összevissza) Tépjétek darabokra íziben! Megölte a fiamat... a lányomat... megölte Marcus öcsémet... megölte apámat...

MÁSODIK ÚR Nyugalom, hé! Ne heveskedjetek!

Nagy férfiú ez, körülfogja híre

A földgolyót. Bíró ítélje el

Azért, mit vétett. Állj, Aufidius,

Ne légy rendbontó.

CORIOLANUS                        Volna csak kezemben,

S még hat ilyen, minden iafia,

Hogy kardom odavágjon!

AUFIDIUS                                            Gaz ripők!

ÖSSZEESKÜVŐK Öld meg, öld meg, öld meg!

Aufidius és az összeesküvők kardot rántanak és megölik Coriolanust, aki elesik;

Aufidius rálép

URAK Állj, állj, állj, állj!

AUFIDIUS Nemes urak, szólnék egy szót.

ELSŐ ÚR                                                       Ó, Tullus!

MÁSODIK ÚR Amit tettél, sír azon a vitézség.

HARMADIK ÚR Ne lépj reá. Legyen már nyugalom.

El a kardokkal.

AUFIDIUS Urak, ha átlátjátok (e zavarban,

Mit okozott, most nem lehet) a nagy

Veszélyt, amelyet élete jelentett,

Örültök, hogy leszúrtuk. Ha szenátus

Elé idéztek, ott bebizonyítom,

Hogy híven szolgállak; büntessetek

Különben bármivel.

ELSŐ ÚR                                 Vigyétek el,

És gyászoljuk meg: a legnemesebb

Holt ő, akit valaha is herold

Kísért az urnához.

MÁSODIK ÚR                        Izgágasága

Aufidiust kimenti némiképpen.

Fordítsunk mindet jóra.

AUFIDIUS                                           Dühöm elmúlt,

S eltölt a bánat. Emeljük fel őt:

Segítsen három rangos katonám.

Verd a dobot, hogy gyász szóljon belőle;

Hajoljanak a lándzsák. Bár sok özvegy

S gyermektelen szülő van itt miatta,

Kik most is veszteségüket siratják,

Emlékét őrizzük meg tisztelettel.

Segítsetek.

Elviszik Coriolanus holttestét. Gyászinduló

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék